|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[57-38] [37-18] [17-1]
Miyavi POV
- Ezzel elintézted? Így jó neked? Ezzel sikerült újból elnyerned mindenki csodálatát? – kérdezi, amint átható tekintetével engem bámul. Ott áll a tükörben és elégedetten vizslat. Olyan mintha átlátna rajtam. Hideg borzongás fut végig a gerincemen. Bassza meg!
Nem törődöm vele. Régóta nem beszélek neki. Minek? Úgy se hallgat rám.
A sötét belepi az egész fürdőszobát. A házban mindenütt csend. Most már ő sem szól. Eggyé olvad az éjjel. Vár, hogy újból lecsaphasson.
Hosszú fekete fürtök lógnak az arcába. Elégedett. A kurva életbe. Bármit teszek ő mindig ilyen képet vág.
A szél megrezgeti az ablakokat. Lehunyom a szemem és a csapból folyó hideg víz alá nyomom arcomat. Mikor legközelebb felemelkedek már nincs sehol. Ismét csak önmagamat látom abban a kibaszott tükörben. Szép. Lelépett.
Visszasétálok a hálószobába s látom, hogy az éjjeliszekrényen álló lámpa sápadt fénye még mindig beborítja a falakat. Yuu pedig ott ül az ágyon és némán bámul maga elé. Ujjaival apró köröket rajzol a takaróra, mintha mélyen elgondolkodott volna valamin.
- Nem tudsz aludni? – kérdezem lágy hangon. Felnéz rám és elmosolyodik. Sötét, lilás színű ajkai teltek, csillognak - úgy tűnik mintha vastag réteg rúzs lenne rákenve. Pedig nem. Csupán az a hamvas, fehér bőre kiemeli íves száját.
Leülök a hatalmas franciaágy másik felébe és hátamat a falnak döntöm.
- Örülök, hogy… hogy tudodki nem bántott – húzódik oda hozzám, de nem érint meg én pedig nem is várom el tőle. Tudom, hogy Shou-ról beszél, ezért nem kérdezek semmit. Hagyom, hogy folytassa. – Azt hittem, hogy ennél durvább lesz…
Felrémlik a délután emléke. Shou végül csak bocsánatot kért. Örülök, hogy végre feladta ezt az egész értelmetlen kis „játékát”. Boldogok voltunk. Néhány hétig – de nem mint egy pár hanem mint két külön világ akik segítettek egymásnak átvészelni a mindennapok szeszélyes forgatagát.
- Yuu… - lassan felemeli a fejét. Eddig görcsösen köröző ujja megáll a levegőben, annyira figyel rám. -…rövidebb lett a hajad.
Felnevet, majd köcsögnek titulál aki inkább maradt volna a helyén, ahelyett, hogy beszívott, alkoholista énekesként szórakoztatná a népet. Aztán szóvá teszi azt is, hogy nem tudok rendesen figyelni és megőrül a hülye beszólásaimtól. Egy percre azt a régi Aoi-t látom benne.
Erre nekem is nevetnem kell. Úgy érzem, hogy ezzel a maival minden meg fog változni. Talán tényleg van esélyünk újra kezdeni, minden csöpögés, drámás részt elfelejtve az életünkből… a fájdalommal együtt. Valóban. Így lenne helyes.
- Kezdjük újra – suttogom. – Együtt. Felejtsük el azt a sok hülyeséget amit eddig csináltunk. Rendben?
Aprót bólint. A fülében lévő fém karikák megcsillannak, ahogy egy pillanatra fény éri őket. Ajkai enyhén elnyílnak, hosszú fekte haja pedig kontúrként keretezi arcát. Még egyszer elkönyvelem magamban, hogy sokat változott.
Ahogy visszafekszünk és lekapcsolom a villanyt, engedelmesen hozzám simul. Olyan érzésem támad, mintha ez lenne az első együtt töltött éjszakánk. Tényleg van jövőnk? Nekünk? Kettőnknek?
Olyan volt ez az utóbbi néhány év, mint egy apró rebbenés. Nem hiányoznak a Red Love-ban töltött napok, nem hiányzik különösképp a szétszórt életem sem, még csak a közös lakás se. De Yuu hiányzott. Ő volt az egyetlen akihez ragaszkodtam. Néhány pillanatra megint lehunyom szemeim.
Kezek. Immár nem egy szellem kezei, hanem az ő puha ujjai simítják végig egyik kopott festésű fonatom. Illatok. Már nem a magány hidege, hanem Yuu édes illata leng a levegőben.
A szerelem mindenkinek, olyan mint amilyet szeretne, nemde? Én képtelen voltam bármit is az ő hibájának titulálni. Minden rossz tőlem származott. Én voltam a hülye aki elrontotta a dolgokat. Ez így igaz…
Most pedig ő az aki elfogad. Aki tolerálja a dolgokat.
Pedig, ha jobban visszagondolok. Az első találkozásra, az első alkalomra… Amikor olyan kegyetlenül kihasználtam az ő hátrányát, akkor elfog valami felismerhetetlen érzés. Be kell vallanom, hogy első ránézésre csak egy üres, érzések nélküli embernek néztem, aki talán még olvasni sem tud rendesen. Akit én kényem-kedvem szerint kihasználhatok. Magamban pedig röhögtem rajta…
Végül ő volt aki megváltoztatott. Miatta örültem. Miatta szenvedtem. Miatta éreztem. Miatta éltem. Nélküle én most nem én lennék, hanem az az alak aki éjjelente kísért az álmaimban, az aki a tükörben olyan kegyetlenül a képembe röhög. Kicsit visszás helyzet.
Ujjai az enyémek közé fonódnak a takaró és csillogó szemekkel néz rám. Pedig dühösnek kéne lennie. Üvöltenie kéne, nem pedig összetörnie miattam… Nem értem, hogy mit érezhet. Én képtelen lennék arra amire ő, ezért valahol talán irigylem is.
Végül szavak nélkül alszunk el. Pontosan úgy mint egy több éve együtt élő - ha boldognak nem is, de összeszokottnak annál inkább nevezhető – pár. Semmi szex. Csak a másik illata ami álomba ringat.
Évek óta ez az első estém, mikor nyugodtan alszom. Abban pedig nem kételkedem, hogy ő is így lehet vele.
Nem tudom mit hoz a holnap, de azt biztosan tudom, hogy Yuu számomra a legfontosabb. Mert engem az tesz boldoggá, ha ő is boldog.
|
Aoi POV
Nem tudom, hogy hol vagyok. Azt hiszem, elájultam. Mikor kinyitom a szemem, Ruki áll mellettem. Ahogy észhez térek, azonnal hányni kezdek. Rukiék már tudták, hogy ez jön, így a kuka mellém volt készítve. Vér is jön, fogalmam sincs, hogy honnan. Szokott, de az orvosok soha nem találnak semmit. Miután minden ételt kihánytam, amit az elmúlt két napban ettem, visszafekszem, és csukott szemmel énekelni kezdek. Ilyenkor ez akaratlan. Ruki mellém lép, Reita pedig lefog. Ekkor kezdek el megint remegni. Pár perc, és ez is elmúlik.
- Aoi. Itt vagy? - hallom meg Ruki hangját.
- Azt hiszem. - Felülök, ekkor látom meg őt. Ahogy megpillantom, üvölteni kezdek. - Vigyétek ki! Vigyétek már el innen!
- Aoi, hallasz? Aoi! - Ez Uruha. Már tudom, mi következik. Megrázza a vállam, és ettől valamennyire magamhoz térek. Ahogy kinyitom a szemem, Miyavi tökéletesen megdöbbenve néz rám.
- Na, mi van? Nem tetszik, amit látsz? Pedig miattad van - sziszegem felé. - Te tettél ilyenné!
- Miért ugrottál neki Shounak? Ha nem szedünk le róla, megfojtottad volna - simogatja meg a hátam Reita.
- Kérdezzétek ezt a rohadt szemétládát, aki nekem eljátssza a szerelmest, miután eljövök, meg megdugja Shout! - ordítom. Miyavi még jobban megdöbben.
- Mi… mit mondtál? - kérdezi.
- Ne tagadd, te szemét! Shou megesküdött rá, hogy végigkeféltétek a délelőttöt!
- Ez nem igaz! Miért neki hiszel?! Nem tettem vele semmit! Eljött, de elküldtem! Szerelmet vallott nekem, de elzavartam. Hidd el, kérlek.
- Felpofoztál miatta! Most meg elvárod, hogy higgyem el, hogy visszautasítottad?!
- Yuu. Kérlek, tudom, hogy elcsesztem. - Közelebb jön. Én automatikusan mozdulnék hátra, de Reita nem enged. Kétségbeesetten pillantok a basszerosra, aki csak mosolyog.
- Akira! Kérlek, kérlek! Nem érhet hozzám! Kérlek, Akira! Engedj el! - De nem mozdul. Közben Miyavi odaér elém, és letérdel előttem. Lábaimat felhúzva kuporodom össze, térdeimet ölelve kezdek előre-hátra billegni.
- Yuu, figyelj rám. - Nem bírom elviselni, ha itt van velem. Nem tudok mellette lenni! - Szeretlek, érted? Bocsánatot kérek mindenért, amit tettem. Hidd el, én is szenvedtem a három év alatt. Még most sem voltam benne biztos, hogy mennyire szeretlek, egészen ma reggelig. Kérlek.
- Miért hazudsz nekem? Nem vagyok így is eléggé szerencsétlen? Nem látod, mi történik velem? Szépen, lassan teljesen elvesztem a józan eszemet. Ha Shouval akarsz lenni, kérlek, menj. Nem tartalak vissza, csak menj el - mondom keservesen sírva.
- Nem hazudok neked. Sosem hazudnék neked. - Megérinti a lábam, mire olyan érzésem van, mintha a bőrömet rántaná le rólam valaki. Felordítok. Ruki rászól Miyavira, hogy ne érjen hozzám, ilyenkor nem szabad, csak nekik, négyüknek engedem. - Cica. Nem hazudok. Nem szeretem, nem akarok vele lenni. Egyetlen férfi van ezen a földön, aki mellett ott szeretnék lenni. Egy ember van, aki mellett ott akarok lenni, akinek segíteni szeretnék, hogy kilábaljon az őrületből.
- De Shou azt mondta, hogy szereted. Hogy azt mondtad neki, hogy azért csábítottál el, mert kíváncsi voltál, hogy meg tudsz-e még fektetni. - Ekkor Reita helyére Kai lép, és a basszeros, Ruruval együtt távozik. Már tudom, hogy Kai biztosan nem enged el. A vállamat szorítja, szinte fáj.
- Shou hazudott neked. Igazad volt, ő egy számító kígyó. Nem tudtam, hogy ilyen. Sajnálom.
- Takamasa… Én nem bírom ki, ha újra elhagysz. Nem bírom ki. Ebbe a három évbe is beleőrültem. Miért kellene neked egy olyan roncs, mint én? Én egy senki vagyok…
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Szeretlek, Yuu. Nagyon szeretlek. Nem vagy sem őrült, sem roncs. Segíteni akarok neked. Együtt szeretnék lenni veled. Akkor is, ha sírsz, akkor is, ha örülsz, akkor is, ha rohamod van, mindig. Érted? Melletted szeretnék lenni. - Sírva nézek rá. Kai elenged, mintha tudná, mit akarok. Szinte ráugrom Miyavira, aki ettől hátraesik. Én csak ölelem, csókolom, és csak azt vagyok képes ismételgetni, hogy szeretem.
Mikor kicsit megnyugszom, felülünk a kanapéra. Én nem vagyok hajlandó elengedni Miyavit. Az ölében ülök, és a mellkasának döntve fejem, nyugodtan szuszogok. Most jól vagyok. Ekkor nyílik az ajtó. Belép rajta Sagacchi, Tora, Shou, Reita és Uruha. Tora odalép Miyavi elé, és ránéz. Nem szólnak, én pedig nem értem, de Tora pár perc múlva egy halvány mosollyal elfordul. Ekkor Shoura pillantok. Már ugranék is, de Miyavi lefog.
- Cica, maradj itt, rendben? Kérlek.
- De…
- Semmi de. Maradj az ölemben. - Nem mondok ellent. Gyűlölködve nézek az A9 énekesére, meg tudnám ölni. Ha nem szednek le róla Reitáék, valószínűleg tényleg megfojtom. Jelenleg ő az az ember, az egész földön, akit mindennél jobban utálok. Tiszta szívemből kívánom, hogy eltűnjön, örökre.
- Shou. Szólalj meg. - Sagacchi az énekes mellé lép, és meglöki, felénk. Ahogy Shou közeledik, én egyre jobban remegek, de Miyavi közelsége és illata megnyugtat.
- Takamasa… Miért ezt az elmebeteget választod helyettem?! Mivel jobb ő, mint én?! Te is láttad, hogy meg akart ölni! Nem láttad azokat a szemeket? Nem láttad, mennyire félelmetes volt?! - Csak arra leszek figyelmes, hogy Uruha mellém lép, Miyavi feltessékel az öléből, Ruru pedig a karjaiba zár. Nem tudom, mi fog történni, de nagyon félek! Shou veszélyes! Bántani fogja…!
|
MiYaVi POV
Megilletődötten pislogok magam elé. Azt hiszem most sikerült csak igazán megértenem, hogy mennyire egy nagy bunkó vagyok. De akkor sem értem ezt az egészet… Bár lehetséges, hogy csak én vagyok túl naiv. Vagy nem is tudom…
Dél körül a csengő ráz ki dermedt állapotomból. Mikor lekászálódom az ágyról már nem is remélek semmit – ennél rosszabb úgy se lesz. Egy szál alsónadrágban nyitok ajtót. Kezemmel még mindig az arcomon éktelenkedő piros foltot tapogatom. Őszintén szólva már azon sem lepődöm meg, hogy Shou áll előttem. Önelégült képpel és sejtelmesen csillogó szemekkel.
- Miya-chan… - leheli a nevem és egyenesen hozzám bújik. Tenyerét feszes mellkasomra tapasztja és úgy néz fel rám.
- Shou, kérlek, hagyj már békén.
- Ne mondd, hogy nem szerettél mikor itt laktam melletted. Ne mondd, hogy te nem örültél nekem… Miyavi, én szerelmes vagyok beléd! – hangja kérlelő, már-már a sírás szélén áll.
- Ezt most felejtsd el. Csak menj el kérlek…
Sokáig csak meghökkenten bámul engem aztán egy lépéssel hátrébb húzódik. Szemei apró réssé szűkülnek össze és én úgy érzem, hogy bármelyik percben elkezdhet morogni hozzá.
- Legyen. De kérlek akkor se felejts el engem, ha már teljesen egyedül leszel és már a kis ribancodat sem fogod érdekelni. Szánalmas vagy, Takamasa. De én… az én érzéseim akkor sem fogod megváltoztatni. Viszlát.
Becsapja maga után az ajtót és eltűnik. Ez volt az utolsó döfés. Térdre roskadok és lehajtott fejjel elgondolkodom a szavain. Azt hiszem kénytelen vagyok egyetérteni vele… Szánalmas az életem.
De vajon tényleg szeretett?
Még akkor is ezen rágódom mikor már a PSC folyosóit rovom. Arcomat könnyek mossák, viszont most nem törődök velük. Gépiesen vetem bele magam a munkába és megpróbálok oda sem figyelni mikor a büfében Ruki gyilkos pillantást lövell felém, vagy mikor a folyosón sétálva elhaladok Aoi mellett, aki úgy néz át rajtam, mintha csak levegő lennék… őszintén szólva még akkor is csak lehajtom a fejem amikor Shou csalódottan csengő hangon köszön oda nekem – csupa formaságból.
Aznap mikor hazaérek Maya sincs otthon. Minden bizonnyal mással üti el azt a drága idejét… Úgy látszik teljesen egyedül maradtam. Ha most meghalnék még egy kutya sem nyüszítene a sírom mellett.
Aztán eszembe jut egy utolsó mentsvár. Valaki aki biztosan segítene nekem – még ha csak szavakkal is. Összekapom magam és egy taxival elindulok vissza a PSC-hez.
Első utam a Gazette próbaterme felé vezet. Bekopogok de válaszra sem várva ki is nyitom az ajtót. Minden szempár rám szegeződik én pedig idegesen harapok saját ajkamba.
- Elnézést, ha megzavartam valamit. Reitával akarok beszélni – magam is meglepődöm azon, hogy hangom mennyire magabiztosan cseng.
Rei kicsit meglepetten bár, de félreteszi a gitárját és követ a folyosóra. Biccentek neki, hogy sétáljunk valamerre ő pedig bólint. Tudtam, hogy Reita nem verné ki a hisztit, még annak tudatában sem, hogy felpofoztam Aoit. Ő volt az egyetlen akinek megvoltak a maga igazságai, a maga nézetei és soha semmin nem kapta fel a vizet. Volt ebben valami önzőség, de én mégis tiszteltem azért amiért neki a legnagyobb álma az, hogy legyen egy hely ahol elfogadják.
- Reita, én igazán nem tudom mit tehetnék. Úgy érzem, hogy kurvára elbasztam mindent. Mondd… mégis mit tegyek?
- Elgondolkodtál valaha azon, hogy esetleg megpróbálod visszaszerezni azt amit elvesztettél? A szerelmét? Hogy esetleg kedves is lehetnél vele, anélkül, hogy egyszer csak letámadod?
- Elmondta? – hökken meg kicsit tekintetemmel pedig mohón Rei szemei után kutatok. Aprót bólint – ennyi a válasza.
Még egy darabon csak bámulok magam elé, aztán felsóhajtok. Tényleg igaza van. Ekkor hangos káromkodást hallunk, melyben én Shou hangját vélem felfedezni. Mikor odakapom a tekintetem azonnal elkerekednek a szemeim.
Shou ajkán vastag vérpatak folyik le, egészen fehér ingjére melyen ezáltal egy vörös folt kezd éktelenkedni. Aoi sziszegve szorítja őt a falnak s olyan közel vannak egymáshoz, hogy ajkaik szinte összeérnek. A látvány még a levegőt is belém fojtja.
- Mégis mit akarsz ? – kérdezi Shou kétségbeesetten.
- Téged. Megverni – érkezik a válasz.
Újabb pofon érkezik, melyet egy fájdalmas nyögés követ. Reita ledermedten áll mellettem én pedig hálát adok az égnek amiért csak mi négyen vagyunk itt.
- Yuu! Állj már le! – kiáltom és szinte odarohanok hozzájuk. Valószínűleg csak most tűnt fel nekik, hogy mi is itt vagyunk.
- Mit akarsz? Megvédeni a drágalátos szerelmed? Na ne röhögtess… - mondaná de én megragadom a karját és erőszakosan elrántom Shoutól. A szőke énekes remegve esik össze a folyosó hideg kövén. Reita terem ott mellette és minden gyűlölete és előítélete ellenére próbálja feltámogatni.
- Azt ne mondd, hogy már te is mellettük vagy – csattan fel Aoi, de Rei úgy tesz mintha meg sem hallotta volna. Ekkor fekete vadmacskám visszafordul hozzám. – Gyűlöllek! Érted? Gyűlöllek! Nincs rám szükséged. Tűnj el az életemből.
Yuu arcán könnyek folynak végig, de fogai közt rendületlenül sziszeg rám – mintha ezzel is csak azt akarná tudatni velem, hogy dühös.
- Yuu… Cica…
- Ne hívj így! Fogd be… - kérleli elhaló hangon.
- Bocsáss meg nekem, kérlek. Nem akartalak bántani… - suttogom halkan, de ettől egyáltalán nem nyugszik meg.
- Mégis, hogy kérheted, hogy valaha is bocsássak meg azután, amit velem tettél? Évekig miattad szenvedtem erre rá kellett jönnöm, hogy te… Hogy számodra én már nem jelentek semmit. Ott van helyettem az a ribanc Shou. Szeresd őt ha ennyire akartad. Úgyhogy most eressz el mielőtt olyat teszek, amit mindketten megbánunk.
- Engem is megversz? Tedd azt. Megérdemlem…
Újabb pofon csattan az arcomon Aoi szabad keze által, de ezúttal nem teszek semmit. Érzem a vér ízét a számba, de nem törődöm vele. Várom a következő ütést, viszont ehelyett csak egy fájdalmas nyávogást hallok.
- Miyavi…
Ujjával végigsimít felrepedt ajkamon, aztán lenyalja róla a vért. De a következő pillanatban szemei megint csak haragot tükröznek.
- Hagyj békén! Ez is miattad van. Miattad őrültem meg! – esik megint kétségbe és próbálná elrántani magát tőlem, de én nem hagyom. Ehelyett egyik kezemmel még erősebben kapaszkodok csuklójába, míg másikkal derekát ölelem – így tartva magam mellett.
- Csss. Nyugodj meg. Én soha nem voltam szerelmes Shouba, de nem az én műfajom magára hagyni azokat akiknek szüksége van rám. Nem csak te változtál az utóbbi három év alatt. Én is szenvedtem eleget…
Aoi most még hangosabban kezd el sírni. Minden szava abból áll, hogy „Gyűlöllek”.
- Mégsem tudsz eléggé utálni. Legalábbis abból, hogy pusztán néhány érintésemtől elélveztél nekem ez jött le…
Nem tud már válaszolni csak egyre hevesebben kapkodja a levegőt. Megint rátört a roham.
- A gyógyszere nélkül nem tud megnyugodni! – hallom meg Reita hangját magam mögül. Nem foglalkozom vele.
Magamhoz vonom Aoit és gyengéden kezdem el a hátát simogatni. Egyre csak azt ismételgetem, hogy : „nyugodj meg, nincs semmi baj, itt vagyunk veled..” Szinte hallom szíve heves dobogását és érzem, ahogy teste meg-megfeszül az erőlködés alatt. Lágyan megcsókolom – nem sokáig, mert nem akarom, hogy megfulladjon – de ez is megteszi a hatását. Elvonja a figyelmét a betegségéről, így szapora légzése egyre lassabbá válik. Mikor már újra normálisan veszi a levegőt fejét mellkasomra hajtja és elalszik. Annyira kimerítette a maga ellen való küzdelem, hogy nem bírta tovább. Valószínűleg nem azért maradt mellettem, mert elkezdett kevésbé gyűlölni. Csak az ösztönből bújt közelebb hozzám és valahol mélyen tisztában vagyok azzal, hogy ettől nem változik meg a véleménye. Sajnos.
- Ilyen még nem történt… Eddig gyógyszer nélkül nem tudott így megnyugodni… Vigyük vissza a próbaterembe. Nem hiszem, hogy ott akarsz lenni mikor felébred – lép oda hozzánk Reita is, oldalán a dacos Shou-val aki most nem szól egy szót sem.
- De. Ott akarok lenni. Örökre ott akarok maradni mellette. Még akkor is, ha gyűlöl... Én szeretem.
|
Komoly fejfájással kelek, és az este nagy része ki is esett. Eljöttem Miyavihoz, mert aggódtam, hogy Shou itt van. Aztán… megütött. Felkelek a kanapéról, és körbepillantok. Sehol sem látom. Megkeresem a hálót, és bemegyek. Miyavi még alszik. Odalépek az ágyhoz és ránézek. Békésen szunyókál.
- Kelj fel - szólítom meg, mire kinyitja a szemét.
- Mi baj van? Fejfájás csillapító van a konyhaszekrényben. - Visszafekszik. - Magadnak csináltad a bajt.
- Ha azt mondom, hogy felkelsz, akkor fel fogsz kelni! - ordítom, majd az ágyra térdelek, és pólója nyakánál fogva felrángatom. Levegőt is alig vesz a meglepettségtől.
- Mi a fasz bajod van?! - ordítja vissza.
- Hogy képzeled, hogy a tiltakozásom ellenére nyomulsz?! Majdnem rohamom lett, idióta! - Első pofon. - Eljövök ide, mert féltelek, hogy az a fasz kihasználja, hogy gyengébb vagy! Rukival ugyanezt tette, vagy már nem emlékszel?! Mikor ribanc volt, lelépett, mikor híres lett, már kellett volna! Shou egy kígyó! És te miatta ütöttél meg! - Második pofon. - Tudod mit, Miyavi? - Felállok az ágyról, megigazítom a ruhámat, és visszapillantok rá. - Babusgasd csak a te kis kurvádat. Engem akár el is felejthetsz! - Mondana valamit, de nem hagyom. Folytatom, még egy mondatom van a számára! - Menj a francba. - Már megyek is hazafelé. Gyorsan fogok egy taxit, és megkérem, hogy vigyen a PSC-hez. Rukiék ott lesznek, és nekem kell a gyógyszerem. Miyavi pedig nem érdekel tovább. Egy perccel sem érdemel többet az életemből! Először szó nélkül tűrtem, hogy megüssön, mert gyenge voltam. Már nem vagyok az. És nem hagyom, hogy megalázzanak egy olyan rohadt ribanc miatt, mint amilyen Shou.
|
MiYaVi POV
Shou elment. Maya megint boldog s valószínűleg őt sem tudhatom már sokáig magam mellett. Aoi pedig mintha újabban egyre többet csatangolna a közelemben. Az életem elég nagy lendületet vett… Nekem mégis mit kéne tennem?
Mikor nem látta sokszor el-elmerengtem, őt bámulva. Őszintén szólva tetszik aki lett belőle. A haja megnőtt, élénk színekkel tarkították, az arca is sokkal férfiasabb lett az alatt a néhány év alatt amíg nem láttam. A mozdulatai most már nem egy elárvult házimacskáéra emlékeztetnek, hanem egy megvadult kandúréra. Ahányszor csak ezen gondolkodom kicsit mindig meglepődök magamon… Mióta lettem én ilyen?
Mos pedig itt áll tőlem nem messzire egy vadítóan szexi ruhában és csak engem néz. A halk nyávogás ami az imént elhagyta ajkait egyértelműen azt jelzi, hogy csak miattam van itt. Engem keresett.
Odalépek hozzá és tekintetem mélyen az övébe fúrom. Kicsit megszeppen és alig láthatóan összehúzza magát – talán arra nem volt felkészülve, hogy ilyen egyszerűen csak odamegyek hozzá.
Kezem mellkasára tapasztom és végigsimítok rajta a ruháján keresztül. Érzem szíve vad dobogását, ahogy ki akar szakadni a tüdejéből és még a szakadatlan dörömbölő zene mellett is hallani vélem kapkodó sóhajait. Kezem vállára teszem és ahelyett, hogy bármi meglepőt csinálnék csak gyengéden átkarolom őt és a bárpulthoz segítem. Mikor a szék mellé kerül szinte összeroskad a hirtelen elpárolgó adrenalin hatásától. Ölbe tett kézzel bámul maga elé, mintha teljesen elmerült volna a gondolataiban.
- Kérsz valamit? Úgy értem inni? – kérdezem a zenét túlkiabálva.
Némán bólint egyet, mire én szólok a csaposnak és rendelek valami koktélt. Készségesen elénk teszi az italt én pedig megköszönöm. Szemem sarkából látom, hogy Aoi tekintete el-elréved a pult mögötti díszleten, a kavargó embertömegen és a foszforeszkáló neonokon. Pont mint rég. Azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a Red Love minden viszontagsága ellenére is hiányzik.
Míg cica az őt körülvevő élményekkel van elfoglalva én gyengéden combjára csúsztatom kezemet. Ijedten kapja rám tekintetét, macskaszemei pedig meglepetten villannak fel. Halvány mosoly kúszik ajkaimra és még feljebb csúsztatom kezemet.
Gyengéden eltol magától és halkan suttog valamit, aztán felpattan és elviharzik a mosdó felé. Nem kérdés, hogy utána megyek-e.
Mikor belépek az ócska faajtón azonnal megpillantom, ahogy a mosdókagylónak támaszkodva bámul bele a tükörbe. Idebent minden végtelenül csendes és nyugodt. A zene csak tompa zajként hatol át a falon, az emberek hangját pedig már egyáltalán nem hallani.
Kezeimet derekára fonom és államat vállára téve ölelemát hátulról. Megint megremeg én pedig imádom, hogy még mindig képes vagyok ilyen reakciót kihozni belőle.
- Miyavi… Ezt nem…. Ezt nem itt kéne. Nem most – motyogja szaggatottan és szinte érzem, hogy hamarosan elkapja a pánikroham. De most nem engedek. Ha továbbra is így folytatja soha nem fogja leküzdeni.
- De.
Kiszakítja magát karom szorításából és szembe fordul velem. Pár pillanatig csak farkasszemet nézünk ő pedig megpróbálna oldalazni, de nem engedem. Kezeimet két oldalára támasztva állom útját. Meglepetten kapja fel fejét és megint elkezd zihálni.
Nem teszek vele semmi csak közelebb hajolok hozzá és nyakába szuszogok. A légzése elkezd lelassulni, teste pedig beleremeg a bőrét cirógató sóhajaimba.
- Miérthh… Mhire jó ez? – kérdezi szaggatottan néhány sóhaj közepette.
Végtelen elégedettséggel tölt el, hogy még ennyi év után is így vágyik rám – csak ne tiltakozna úgy ellene. Még hozzá sem kell érnem és ő máris sóhajtozik alattam.
Mikor heveskedve megpróbál ellökni egy pillanatra összepréselődik a testünk s ő hangosan felnyög. Azt kell mondjam, hogy még nálam is jobban felizgult pedig most tényleg nem tettem szinte semmit. Talán ez a végtelen önmegtartóztatás volna az oka? Hogy évek óta senkivel nem feküdt le? Vagy valóban ennyire rám van szüksége?
Úgy döntök, hogy egy kicsit tovább megyek és beleharapok nyakába. Újabb hangos, elégedett sóhaj hagyja el ajkát, amit immár nem tud visszatartani. Belemosolygok selymes bőrébe. Aprót lelehelek fülébe, aztán ajkához hajolok és mélyen megcsókolom.
Ágyékomat a lehető legnagyobb erővel dörzsölöm az övéhez és elégedetten hallgatom olykor elfojtott, olykor mélyről feltörő hörgéseit, morgásait. Még a hangja is megváltozott.
- Miyavi! – hallat, egy szinte nyávogó hangot és érzem, hogy teste megremeg alattam. Elélvezett.
Nekem is eléggé nagy sátort ütöttek a problémáim, de most megpróbálok nem magammal törődni.
- Cica, mondd csak. Hiányoztam? – kérdezem miközben gyengéden megsimítom tündöklő arcát. Hozzádörgölőzik a tenyeremhez és szégyenlősen felnyávog. Belecsókol kezembe, majd rám emeli tekintetét és én meglátom azokat a csillogó szemeket.
Még mindig elégedetten indulok el a kijárat felé. Amikor kilépek az ajtón szinte elnyel a hatalmas tömeg. Hátra pillantok, de Aoi nem jön utánam s őszintén szólva ezen mát nem is csodálkozom.
Mikor beszállok a taxiba még visszamegyek a PSC-hez eléntézni néhány dolgot. Két óra múlva érek csak haza. Felsietek a lépcsőn, egyenesen afelé a hatalmas, drága lakás felé. Viszont mikor az ajtóhoz érek megdöbbentő látvány fogad. Aoi kuporog a lábtörlőn és látszólag teljesen elnyomta az álom. Meglepettség áramlik szét bennem, hiszen fogalmam sincs hogy miért jött hozzám.
Leguggolok mellé és finoman megrázom a vállát. Sajnos nem tudok addig bemenni amíg ő az ajtóban fekszik. A másik pedig, hogy érdekelne, mégis mit keres itt.
- Mi-mi az? – ijed fel hirtelen és ha nem húzódom el, biztosan le is fejel.
- Aoi… Mit keresel itt?
- Hiányoztál!! Féltem… Féltem, hogy az a ribanc még mindig… Mármint Shou. Vagyis. Én igazán nem tudom… - nekem itt szakad el a cérna és felképelem. Tágra nyílt szemekkel bámul rám.
- Még egyszer. Csak még egyszer azt mered mondani rá, hogy ribanc esküszöm, hogy nem fogod megköszönni amit teszek veled. Most pedig mondd el, hogy miért vagy részeg.
Még a sötétben is látom, amint arcán végigpatakzanak a könnyek, aztán összegörnyed a földön. Látom rajta, hogy sikítani tudna az őt égető fájdalomtól, de képtelen vagyok bármit is tenni.
Felsóhajtok és ölbe veszem. Apró kezeivel kétségbeesetten kezdi el markolászni pólóm mialatt hangosan szipog.
Odabent lefektetem a kanapéra és leterítem egy puha pléddel. Már éppen indulnék a hálószobába mikor kezem után kap és visszaránt magához.
- Maradj itt… Kicsit. Csak amíg elalszom. Kérlek.
Felsóhajtok, de aztán megadón lekuporodok a földre és a kanapé mellé térdelve kezdem el simogatni takarója alól kilógó karját.
- Hol vannak a szárnyaid? – suttogom halkan. Kérdő pillantása áthatón találkozik szemeimmel. – Nem látom őket. Így hogyan döntsem el, hogy angyal vagy-e vagy ördög?
- Én csak egy macska vagyok… Egy egyszerű macska… Aki a gazdájára vágyik.
Elaludt.
|
A klubba lépve azonnal meglátom. Az ajtónak háttal ül egy üres asztalnál. Előtte egy pohár színes koktél. Én pedig támadásba lendülök. Mögé lépek, és keserves nyávogásba kezdek. Ő riadt tekintettel fordul hátra, majd mikor meglát, felpattan az asztaltól, és elindul felém. Kami-sama, a szívem mindjárt kiszakad a mellkasomból… |
Aoi POV
Boldog vagyok. Hogy miért? Nem tudnám egészen pontosan megmondani. Az egyetlen szerelmem öngyilkos akart lenni… miattam. Talán emiatt van bennem ez a groteszk örömérzet? Igen. Minden bizonnyal.
Az, hogy képes lett volna eldobni az életét, hogy megszabaduljon a problémáitól, amiket mondhatjuk, hogy teljes egészében az én létezésem okoz, olyan gondolatokat szül bennem, amik ellen ő még ugyan tiltakozik, de számomra egyértelművé váltak. Miyavi még szerelmes belém. Ugyanannyira szeret engem, mint régen, és épp ezért szenved, mert retteg attól, hogy megint bántani fog. Ezért, hogy ne okozzon nekem fájdalmat, minden érzést elzárva tart magában, amik azonban néha kitörnek. A szívét az ember nem csaphatja be. Én nem is próbáltam, egy percig sem. Három éve tudom, hogy menthetetlenül és őrülten szerelmes vagyok egy férfiba. Egy olyan személybe, aki egyszer tényleg sok fájdalmat okozott. De az a múlt. Nem kergethetem azt, ami mögöttem van. El kell érnem az előttem álló dolgokat, és az én jövőm egyetlen név: Miyavi.
Az, hogy cicának hívott, könnyeket csalt a szemembe. Szóval nem felejtette el a macskáját. Az, hogy kimondta ezt a régi becenevet, az, hogy nekem nem borult el az agyam ennek a szónak a hallatán, és nem öntött el a mérhetetlen harag, azt bizonyítja, hogy jó úton haladunk. Ő is, én is. Egy úton: a közös jövőnk vonalán.
Egyedül az tölt el hihetetlen fájdalommal és rémülettel, hogy majdnem örökre elvesztettem. Ha meghal, az visszafordíthatatlan. Nem veszíthetem el ennyire véglegesen. Az pedig, hogy képes lett volna leugrani egy többemeletes irodaépületről, azt jelenti, hogy jelenlegi helyzetünkben én vagyok a józanabb. Hiába állok pszichológiai gyógyszeres kezelés alatt, én vagyok az, aki tisztábban tud gondolkodni. Tehát nekem kell segítenem neki. Ahogy a gyűrűvel is tettem. Fel kell ébresztenem a benne szunnyadó, mélyen elzárt szerelmet. Hogy ne tudjon nélkülem élni. Magamhoz akarom láncolni. Ezúttal véglegesen.
A próbaterem felé haladva összefutok Shouval, akitől azonnal meg is szerzek egy telefonszámot. Azét az emberét, aki örömet hozhat az én kis chibim életébe. Hiszen most előbbre való az, hogy Ruki és Maya boldogok legyenek. Elvégre a mi hülyeségünk miatt kellett elhagyniuk egymást. Mayának teljesen igaza van, és jogosan gyűlöl minket. Shou faggat, én pedig őszintén vallok neki.
- Figyelj. Te már egyszer csúnyán pofára ejtetted Rukit. Nem hagyok neked több esélyt és lehetőséget arra, hogy kihasználd, aztán ha meguntad, eldobd. Ha ribancként nem felelt meg az ízlésednek, ne feleljen meg híres énekesként sem. - Értetlenül pislog rám, én viszont folytatom. - Maya az az ember, aki elviselte azt a gondolatot is, hogy a kedvese más embereknek adta a testét. Te elmenekültél ez elől a probléma elöl, teljesen magára hagyva ezzel egy hihetetlenül sebezhető férfit.
- Nem szólhatsz bele Takanori életébe! - ordít velem. Kicsit megremegek, hiányzik a mai gyógyszerem. Nem baj, Ruru majd beadja, ha visszaértem. Most gúnyosan mosolyogva lépek közelebb hozzá, pár centire hajolva ajkaitól.
- Azt csinálok, ami nekem tetszik. Nem tudsz olyat tenni velem, ami új fájdalom lenne. A testem és a lelkem is romokban hever, és te nem vagy ellenfél, nem vagy képes megakadályozni engem a céljaim elérése érdekében. - Hangom rideg, ahogy tekintetem is. Ez a kis szerencsétlen nekem nem akadály. Ha az utamba áll, átgázolok rajta.
- Elmegyógyintézetbe záratlak, Yuu! Bezáratlak egy kibaszott életre, és villoghatsz odabent az elmebeteg társaidnak, hogy milyen nagy ember vagy! - sziszegi felém a dühtől túlfűtött szavakat, akár egy mérgeskígyó.
- Ne állj az utamba, Shou. Fájdalmaid lesznek, ha elém állsz. Könyörtelenül löklek majd félre, nem érdekelve, ha lezuhansz a mélybe, érted? - Döbbent tekintettel néz rám. - Ha jót akarsz magadnak, akkor ajánlom, hogy költözz el Miyavi és Maya mellől. Hagyd őket. És ne nézd a szerelmemet ilyen vágyakozó szemekkel, mert… - Hatásszünet, közben közelebb lépek és az egyik gyűrűm hegyes végével vágást ejtek a szeme alatt. Nem mély, de vérzik. - Kikaparom a szemeidet. - Ijedten kap a kis sebhez.
- Te beteg vagy, Shiroyama Yuu! Te elmebeteg vagy! - Hátrál, én pedig utána.
- Igen, az vagyok. Te pedig okos, és tudod, hogy egy beszámíthatatlan emberrel kikezdeni veszélyes. - Megsimogatom arcát, mire összerezzen, nekem pedig őrült vigyor kúszik arcomra. - Hagyd békén Rukit, Miyavit és Mayát. Vagy tönkre foglak tenni. - Megfordulok, és már lépnék is el a meglehetősen rémült énekestől, mikor a folyosó végén meglátom Miyavit. Mosolygok, majd elindulok, hiszen a termünk arra van.
- Sokat változtál. - Hangja meglepett, gondolom végignézte és végighallgatta a kis eszmecserénket.
- Semmit sem változtam. Csak egy kiscica vagyok, aki keresi a gazdiját. - Miközben elhaladok mellette, megsimogatom karját, és nyávogok egyet. Ahogy régen. Érzem, hogy összerezzen, én pedig mosolyogva haladok tovább, nem törődve a furcsán méregető emberekkel.
Visszatérve Ruru és Ruki faggatni kezdenek, hogy miért vagyok ilyen boldog.
- Megtaláltam a régen elveszett Aoit - mondom, majd a táskámból kihalászom az injekciós tűt és Rurunak adom. - Kellene a mai adag. Kicsit beremegek néha. - Uruha beadja a gyógyszert, hiszen az orvos megtanította neki, hogy hova és milyen esetben, mennyit kell adnia. Én ezt követően a szúrás helyét fogva fordulok Rukimhoz. Egy kis papírra leírtam Miyavi üzenetét és Maya számát.
- Ezt neked adom. Hálám jeléül azért, mert ilyen sokáig mellettem voltál. Kérlek, ne bizonytalankodj. Ismerd fel, hogy kire van szükséged, rendben? - Chibi döbbent tekintettel mered rám, majd elolvassa a papírt. A szivárvány minden színe végigfut arcán, aztán mosolyogva borul karjaimba. Most először vagyok képes megcsókolni. Hiányoztak az ajkai. Nem hoznak megváltást, de jó érzés, hogy valaki őszintén érint meg. Ruki lassú, finom és édes, tudja, hogy mindkettőnknek kell egy kis idő, hogy megszokjuk valaki más közelségét. A csók mégis kellemesebb, mint amilyennek képzeltem. Megfeledkezve mindenről ölelem derekát, ő pedig nyakamat, másik kezével mellkasomat simogatja. Tudom, hogy ő Mayára gondol. Én Miyavira. Ez így van jól. Mindig így volt. Soha nem tudtunk örömet szerezni a másiknak, de pillanatnyi reményt mindig adtunk.
- Akkor jobban vagy, igaz? - kérdezi pihegve, fejét a vállamra hajtva.
- Igen. Ráébredtem, hogy mit kell tennem. Meg is fogom. Te viszont telefonálj egyet - mondom mosolyogva. Ő bólint, majd megfordul, én pedig nem tudom megállni, hogy ne csapjak fenekére. Fújtatva fordul hátra, akár egy macska, én pedig nevetek. Ruru mellettünk mosolyog, Kai pedig Rei vállába temetve arcát, próbálja elrejteni örömének könnyeit. Végre elindultunk. A régi énünk kezd visszatérni. Már csak karnyújtásnyira vagyunk. Én valamivel többre, de bármit megteszek.
Telnek a napok, a hetek. Én álnok cselszövésbe kezdek Miyavi ellen. Minden gondolatom csak a körül forog, hogy rá kell ébresztenem arra, amit valóban szeretne. Meg kell neki mutatnom, hogy minden szerelem mögött ott van a félelem és a rettegés, de amit egymásnak adhatunk, ezerszer többet ér! Ez a cél vezet, amikor egy kis üzenetet ragasztok a közös PCS-s üzenőfalra, nagy, piros betűkkel nyomtatva: „Magányos kiscica keresi elveszett gazdiját!” Ott vagyok, mikor elolvassa, látom, hogy mosolyog, látom, hogy keres a tekintete, és meg is talál. Nem állok olyan messze, így nyugodt szívvel nyávogok fel, majd kacsitok egyet, és visszamegyek a próbaterembe, kifaggatni Rukit a találkozásáról, Mayával. Megtudom, hogy a szöszi nemrég tért haza egy turnéról az új zenekarával, az LM.C.-vel, hogy tényleg haragszik rám és Miyavira, de nem gyűlöl minket, csak azért az egy dologért, amiért ilyen makacsok és idióták vagyunk. Elmondja Rukinak, hogy Miyavi mennyit szenvedett nélkülem, hogy néha csak úgy tudta leállítani kedvesemet, hogy véresre kefélte. Én, bár kívül mosolyogok, belül zokogok. Aztán felteszem a hárommillió yenes kérdést:
- És… mi lesz a továbbiakban veletek?
- Holnap este is találkozunk. Elvisz egy étterembe, és kivesz egy szobát. - Tudom, hogy mit jelent, így én is nagyot nevetve viszonzom Ruki csókját. Mostanában megint divat lett ez közöttünk. Ha boldogok vagyunk, csókolózunk.
Újabb napok és hetek telnek el, Ruki úszik a rózsaszín felhők között, magával ragadva mindenkit, aki körülötte van. Dalszövegei még mindig sötétek, de már inkább főnöki utasításra, és sokkal nehezebben születnek meg, mint eddig. A koncerteken tombol a rajongótábor, imádnak minket, a karrierem végre felfelé emelkedik. Mellettem Miyavi is egyre híresebb, egyre többen szeretik, és egyre jobban hiányzik. Gyorsabb léptekkel kezdek haladni a célom felé. Reggel korábban megyek be, az ő próbatermükben ülve várom meg, míg beér, majd felnyávogva, kávémat megiszogatva és cigimbe beleszívva libbenek ki, minden alkalommal megsimogatva a hasfalát, mellkasát, karjait. Ezen mindig mosolyog. Én pedig örömömben sírok, hiszen mosolyog. Shou azóta már elköltözött és úgy kerül engem, mintha én lennék a megtestesült gonoszság. Tora és Saga természetesen kérdőre vontak, hogy mi történt, mire én nevetve válaszoltam, hogy nem tudok semmiről.
Aztán az a nap is eljött végre. Ruruval szinte remegve vártuk, hogy Ruki befusson Mayával, hiszen bejelentette, hogy ma bizony itthon fognak vacsorázni és aludni. Én két adag nyugtatót kaptam, hogy biztosan ne legyen gond, ezért kicsit kába is vagyok. Ruruval összedobtunk egy háromfogásos vacsorát, szigorúan Maya kedvenceiből válogatva, most pedig, teljes harci díszbe bújva ülünk az ajtóval szembeni kanapén, néma csendben. Végül megáll egy autó, megcsörren egy kulcscsomó, majd kattan a zár és lenyomódik a kilincs. Uruha már áll, én még képtelen vagyok. Csak nézek a szöszire, aki ledobva a cipőit, figyelmen kívül hagyva Rurut, közeledik felém. Szemeiben furcsa tűz lobban, kezei emelkednek, és hatalmas pofont kapok. Süt az arcom, Ruki oda is ugrik, de a szöszi ezt követően lefejti kezemet az ütés helyéről, és gyógypuszit nyom rá. Értetlenül pislogok.
- Beszélgetni akarok veled, Aoi-chan. Hallottam mókuskámtól, hogy pszichológiai gyógyszeres kezelés alatt állsz. Ki foglak faggatni mindenről. És te természetesen csak baracklevet ihatsz. - Hangja nem tűr ellentmondást, így csendben, mosolyogva bólintok.
Mindent elmondtam neki. A három évemet a pokol legmélyebb bugyraiban, ahonnan most kezdek felfelé mászni. Ő dühös. Látja, hogy mennyire ki vagyok, fogytam, egymás után szívom a cigiket, és ahogy visszaemlékezek, egyszer gyógyszert kell kapnom, hogy elkerüljünk egy komolyabb rohamot. Maya nagyon haragszik rám. Ezt el is mondja, hogy tőlem nagyobb idiótát, egyet ismer. Biztosít, hogy Miyavi szeret engem, mindig szeretett, akkor is, amikor mással volt. Én hiszek neki, egy dologban kételkedem.
- De mi van, ha tényleg nem fog engedni abból, hogy mellette legyek? Mi van akkor, ha nem enged újra közel magához? - kérdezem, könnyeimmel küszködve.
- A szívnek nem lehet parancsolni, Aoi. Hiába akar az esze távol maradni tőled, a szíve majd’ szétszakad, annyira vágyik már rád. Beszéltem vele. Elmondta, hogy a kis játékaiddal elérted, hogy csak rád tudjon gondolni, hogy minden eszközzel újra meg akarjon szerezni téged. - Maya kedvesen kisimít egy tincset az arcomból, majd közelebb hajol, és megpuszil. - Neked kell őt felébreszteni, Aoi. Magától nem fog észhez térni.
- De hogy csináljam, Maya? Nem tudok ennél többet tenni. Minden eszközömet kijátszottam már.
- Egyet nem, Aoi. - Az asztalhoz nyúl, elvesz egy tollat és egy papírt, felír rá egy címet és egy klub nevét. - Ide szokott járni. Most is ott van. - Én ránézek, hálásan mosolygok, majd felkapom a cipőmet és útnak is indulok.
Fél óra és ott is vagyok. Taxizok, mióta beteg vagyok, nem mehetek kocsival sehova. A klubba lépve azonnal meglátom. Az ajtónak háttal |
MiYaVi POV
Könnyes arccal lépdelek oda hozzá. Az egész teste vérbe fagyva. Olyan élettelenül fekszik abban a kádba, hogy kétségbeesésemben térdre rogyok mellette. Ujjaim a véres, mocskos vízbe futtatom, de most az sem érdekel, ha összekoszolom magam. Csak ő számít. Végig simítok hófehér bőrén melyet most sötétlő, bordó foltok tarkítanak. Újból megerednek a könnyeim.
Az egész az én hibám. Miattam fekszik most itt. Miattam vágta, olyan mélyre magában azt az éles, hideg pengéjű kést. De most már nem tehetek semmit. Hiába kiáltom az ő nevét, ő már nem hall. Fekete tincsei összetapadva omlanak vállára, feje félrebicsaklik, szeme mélyen lehunyva…
Utána akarok menni.
- Miyavi, kelj fel! Munkába kéne menni. Elaludtál… - hallom meg Shou csengő hangját, amint éppen engem rázogat. Ijedten ugrok fel az ágyban. Tekintetem találkozik az övével és néhány pillanatig csak némán bámuljuk a másikat. – Mi a baj?
- Shou… Mégis mit kellene tennem? – motyogom halkan, mialatt kezemet ölemben pihentetve bámulok magam elé. – Nem akarom, hogy baja essen… De képtelen vagyok eldönteni, hogy mégis melyik lenne jobb neki…
Szöszim megértő pillantásokat vet rám. Megpróbál együtt érezni velem – még ha nem is nagyon érti, hogy mi bajom van. Kétségbeesetten felsóhajtok és kezemmel hajamba markolok.
- Gyűlöl. Újból feltűntem az életében, hogy megint tönkretegyem. Gyűlöl. Bántottam. Magára hagytam. Gyűlöl… Továbbléptem. Azt hiszi, hogy elfelejtetem. Gyűlöl - összegzem röviden, aztán megpróbálom összekapni magam.
Shou ujjai gyengéden csúsznak az enyéim közé és hatalmas, csillogó szemeivel úgy pislog rám, mintha ő maga csak egy angyal lenne.
- Maya este jön haza a koncert turnéjukról. Úgyhogy siess haza. Biztosan van megbeszélni valótok – suttogja ajkamra. Látom rajta, hogy legszívesebben megcsókolna, de ő is tudja, hogy nekem erre semmi szükségem. Nekem csak Aoira van szükségem.
- Köszönöm. Köszönök mindent egyetlen Shoum. Remélem te meg tudsz, majd nekem bocsátani bármit is hoz a jövő… - suttogom vissza.
- Miya… Ha bármi hülyeséget csinálsz…
- Ne aggódj… Nekem már úgy is mindegy – ezek után már nem mond semmit, csak felsóhajt és egy szúrós tekintetet vet felém.
Gyorsan összekapom magam és beülök az autómba. Viszont mielőtt elindulnék küldök egy rövid üzenetet Naonak, hogy mielőbb szerezze meg Aoi mobilszámát. Addig el sem indulok még meg nem érkezik a válasz egy telefonszám formájában, amit azonnal be is pötyögök a mobilomba.
A hívógombot csak akkor nyomom meg mikor a PSC tetején állva bámulok a távolba. A telefon kicsöng én pedig fellépek a betonpadkára. A szél lágyan belekap kósza tincseimbe és felrepíti őket a levegőbe – újabb csöngés. Vajon, ha elkezdenék lezuhanni akkor én is szárnyalhatnék? – megint csöng.
- Igen, tessék? – szólal bele végre az általam oly’ áhított hang.
- Yuu… - suttogom nevét. Nem merem már cicának szólítani. Már nem egy házimacska, aki az én ölembe bújva leli meg a menedéket. Ő már nem az enyém. Elkóborolt, mert én elüldöztem, mert bántottam. Ő már szabad és azt tesz amit akar… - Leugrom.
- Miyavi? – jön az értetlenkedő kérdés. Mégis hallom hangján, hogy kétségbe van esve. – Miyavi te vagy az?! Hol vagy?
Szavai egyre kétségbeesettebbek s nekem összeszorul a szívem.
- Aoi… Én bocsánatot akarok kérni, amiért olyan önző voltam. Nem törődtem veled, csak bántottalak. Elmondhatatlanul sajnálom. De képtelen voltaalak elfelejteni. Tudom, hogy gyűlölsz. Nem kérem, hogy szeress. Nem akarom, hogy megint az enyém legyél. Nem várom el, hogy továbbra is nekem dorombolj. Szabad vagy.
- Ne mozdulj… Kérlek… Miyavi! Hallod? – a sírás határán áll, de én továbbra sem törődöm azzal amit mondd.
- Felejtsük el egymást. Rendben? Immáron végleg.
- Hol vagy, a fenébe is! – ordít bele a telefonba.
Nem szólok semmit csak leteszem. Sokáig bámulom még az eget. Majd lepillantok az előttem elrohanó kocsik és emberek rengetegére. Azt latolgatom, hogy következő életemben vajon újra láthatom-e Yuut. Megérdemlem egyáltalán, hogy valaha is új életem legyen?
Végül visszatáncolok. A kőre zuhanok és a fejemet térdemre hajtom. Vajon tényleg ez volna az egyetlen megoldás? Menekülni?
Nem tudok tovább gondolkodni, mert kivágódik a tetőajtó és Aoi rohan ki rajta. Arcán könnycseppek csillognak, de mikor meglát engem hirtelen megáll. Felnézek rá és ahogy tekintetünk találkozik rájövök, hogy egy kérdésre mégis sikerült választ kapnom.
Még mindig számítok neki. Még ha csak kicsit is, de fontos maradtam számára.
- Normális vagy te, bazd meg?! – ordít rám, de hangja megremeg és elém lépve térde rogy.
- Nem tudom. Nem tudok már semmit sem.
Kétségbeesetten néz rám. Kezét térdemre teszi és úgy keresi pillantásom, de én nem nézek rá.
- Miyavi! Miyavi, hallasz? – kérdezi sürgetőn.
Némán arca után nyúlok és gyengéden megsimítom.
- Köszönöm, hogy még számítok neked. Tényleg sajnálom. Azt is ami történt és azt is, hogy most ilyen kis semmiség miatt zavartalak. Egyszerűen csak úgy hiszem, hogy túlságosan is fájt ez az egész. De lehet, hogy csak a saját lelkiismeretem akartam nyugtatni. Tényleg nem tudok már semmit. Köszönöm még egyszer. Nem akarok még meghalni. De azt tudd, hogy téged nem felejtettelek el.
Elhúzom tőle a kezem és felmutatom előtte a gyűrűt.
- Cica… - nyögöm és megsimogatom a haját. – Bármit teszek, nekem cica maradsz. Bocsánat.
Lassan felküzdöm magam és visszaindulok az épületbe.
- Ja és üzenem Rukinak, hogy Maya minket gyűlöl. Téged és engem. Mert elszakítottuk őket. Csak mondd meg neki, hogy Maya még mindig Maya.
Aztán eltűnök. Mostanra már nem örökre. Változtatni akarok és változtatni is fogok… A kérdés már csak az, hogy mégis hogyan változtassak…
|
Aoi POV
Szóval… ő lezárta. Csak én voltam ilyen hihetetlenül gyenge. Csak én vagyok képtelen elfelejteni, csak én nem tudtam három év alatt sem tovább lépni. Tudhattam volna.
Pánikba esem, hangosan zokogok, majd egy perc múlva őrülten kacagok a saját nyomoromon. Ekkor megérzek egy kezet. Ami a vállamra simul. Már az érintését is ismerem, ez Ruru. Azonnal megfordulok, és megölelem. Keservesen sírni kezdek újra, mintha ezzel bármit is megoldanék. Ő csak simogatja a hátam, puszilgatja a nyakam.
- Ezek az utolsó könnyeim érte. Soha többé nem fogok sírni. Soha nem leszek megint szerelmes - mondom neki, majd elengedem, letörlöm könnyeimet, és visszasétálok a terembe, ahol Rukit látom. Ő is sír, Kai vigasztalja. Odalépek mellé, felhúzom magamhoz és megölelem.
- Chibi. Elfelejtettek minket. Nem számítunk nekik többé. Nekünk is ezt kell tennünk. Rendben? - Ruki kétségbeesett tekintettel néz rám.
- Ha az emlékét is eldobom, semmi sem marad nekem - kérlel sírva.
- Én nem fogok miatta tovább szenvedni.
- De nem leszel képes másnak adni a tested! Még velem sem tudtál lefeküdni! - Igaza van…
- Akkor nem fogok szeretkezni többé senkivel.
Az üdvözlő buli hatkor kezdődik. Mindenki itt van. Ahogy meglátjuk Torát, azonnal a nyakába vetjük magunkat. Mindenki meglepetten pislog ránk, de minket ez most nem érdekel.
- Tocchan! Végre! Jaj, hallottuk, hogy itt vagy, de nem gondoltuk, hogy találkozunk is - mondom mosolyogva. Közben magamon érzek egy tekintetet. Azét, aki elfelejtett engem. Akinek én már nem kellek többé.
- Sagacchi is itt van, gyertek! - húz maga után Tora, mi pedig engedelmesen követjük. Az, hogy egykor Uruha volt a főnöke, érződik a viselkedésén. Örül, hogy látja, de nem ölelte és puszilta meg. Ruru pedig egy kicsit élvezi ezt a makacs távolságtartást.
Végül az Alice Nine nevű bandával beszélgetünk a legtöbbet. Ruki találkozik Shou-val, aki végül kinyögi, hogy Miyavival él. Bennem megint összetört valami, de nem mutatom ki. Ha neki nem kellek, ő sem kell többé nekem. Arra eszmélek, hogy a hatalmas teraszon cigizünk Torával, mellettünk néhány lépésre Miyavi, de nem jön oda.
- Van valakid, Aoi? - kérdezi Tora.
- Nincs. - Ahogy ezt kimondom, eldobja a kezéből a cigit és az ölelésébe von. Én továbbra is csak üveges tekintettel nézem őt. Érzem, hogy Miyavi nagyon dühös. Hallom abból, ahogy és amilyen hangosan a levegőt veszi.
- Tora. Helyes fiú vagy. De az én szívem meghalt. Lehet, hogy más elfelejtett engem, és elzárkózik előlem, mert nem akar bántani - mondom ezt direkt hangosan -, de én nem tudtam elfelejteni őt. - Erre szorosabban ölel és nekem nyomja ágyékát.
- Adj egy esélyt. Tudom, hogy mennyit szenvedtél. Kérlek… Mellettem vigaszra lelsz majd, én megvédelek. - Lefejtem magamról a kezeit, és, bár Torának mondom, de Miyavi döbbent arca felé fordulok.
- Nekem nem létezik vigasztalás. A szívem meghalt. A testem képtelen élvezni bármit, ami nem ő… Védelemre pedig nincs szükségem. Ha meg kell halnom, meg fogok. Az elmúlt három év felkészített mindenre. - Mondom, miközben érzem, hogy remegek. Ezt Tora látja, és azonnal odaszalad. - Rurut. Gyorsan. - Ketten maradunk Miyavival. Rám pedig újra rám tört a pánikroham, ő pedig odajön.
- Segíthetek? - kérdezi, majd közelebb lép.
- Talán nem voltam elég világos? - mondom, de már beszélni is nehéz a remegéstől. Ekkor, mintha nem gondolkozna és tiltakozna tovább, odalép, és megölel. Szorosan von karjai védelmébe, ez pedig megnyugtat. Végre az ő karjai között lehetek… Végre… Erre várok három éve. Tudom, hogy nem szerelemből ölel, de… Én szeretem. Tudom, hogy neki már nem jelentek semmit, de nekem ő a mindenem. Meghallom magam mögött Uruha hangját.
- Engedd el, te szemétláda, vagy szétverem azt a kibaszott fejed! - ordítja. Miyavi elenged, de végigsimít arcomon. Én belecsókolok tenyerébe, és csak ennyit vagyok képes kinyögni: Hiányzol. Ő halványan elmosolyodik, és besétál a terembe. Uruha és Tora odarohannak hozzám, majd megjelenik Ruki és… Shou? Mit keresnek ők…?
- Aoi! Mi a gond? Megint a rohamod? - kérdezi Ruru. - Hívom az orvost.
- Nem kell. Már rendben vagyok. Én csak… Szükségem volt… Az ég… olyan… Én szeretem őt. - Összefüggéstelen bla-bla, de ők már tudják, hogy ilyenkor irány a doki, aki ad valami gyógyszert, én pedig rendbe jövök. Végül lelépünk a buliból. Csak Ruru jön velem, Ruki tartja a frontot. Persze nem akart elengedni, de Ruru megnyugtatta, hogy vele biztonságban vagyok.
- Aoi-chan. Az orvos majd segít, nyugodj meg. - Bennem elpattan valami, ahogy meghallom a hangját. Kezem combjaira simul, majd kicsit fentebb.
- Nekem most egy test kell. Uruha… Akarom, hogy szeretkezz velem. - Félreáll, és hatalmas pofonnal jutalmazza szánalmas kérésemet.
- Hagyd ezt abba! Nem fából vagyok, ha egy olyan szexis férfi, mint te, felajánlja magát, nem fogom tudni visszautasítani. De neked nem rám van szükséged. Ha rám lenne, már kiderült volna. - Ekkor megcsörren a telefonom. Kikapom a zsebemből, látom, hogy Ruki az.
- Aoi. Minden rendben? Hol vagytok?
- Úton a doktorhoz. Még remegek, de már összeszedettebbek a gondolataim.
- Van itt valaki… Aki… - Elhallgat. Sóhajt, majd átadja valakinek a telefont. Annak a valakinek már a szuszogását is megismerem, ezért Ruruhoz fordulok.
- Gyorsan. Hajts. - A telefonban pedig megszólal ő.
- Ez miattam történt?
- Részben. Három éve járok pszichológushoz. Képtelen vagyok elfelejteni téged, és ez néha ilyen rohamokban tör rám.
- Megint bántottalak.
- A puszta létezésed az én halálos ítéletem, Miyavi. De ha már meghaltál volna, utánad mentem volna.
- Miért szeretsz? Bántottalak.
- Sosem tudlak elfelejteni, Miyavi. Én nem vagyok olyan érzékelten, mint te. Nekem nem elég három év, hogy elfelejtsem a legnagyobb szerelmemet.
- Aoi… Én… Cic…
- Ne mond ki! - ordítok bele a telefonba. - Ne mond ki ezt. Nem akarom hallani! Tőled semmit sem akarok már hallani. Eleget mondtál délelőtt a folyosón! - Leteszem a telefont, hátradobom, majd Uruha ölébe hajtom a fejem. Tud így vezetni, így szoktunk eljutni a kórházba, ha rohamom van.
Az idős férfi már rutinos. Tudja, hogy mit kell adnia, hogy mikor kell visszajönnöm. Hetente eljátsszuk ezt. Szerinte le kellene zárnom magamban, mert addig ez lesz. De nem megy. Szenvednem kell, szenvedni akarok. Legalább ez megmarad nekem, ha már mindent elvesztettem az életben. Ha elvesztettem a szívemet, a lelkemet, lassan a testemet is. Az elmém rég óta csak egy nevet hajtogat, én pedig szépen, lassan bele fogok bolondulni a hiányába. Neki pedig már nem kellek. Kifejezte ezt a folyosón. Nincs rám szüksége. Neki ott vannak a barátai. Nekem pedig ők már nem nyújthatnak elég vigaszt. Meg akarom ölni magam. Meg akarok halni. Nem vagyok képes azon a földön élni, ahol ő is él. Nem tudom azt a levegőt szívni, amit ő is.
|
MiYaVi POV
Maya volt az én támaszom. Az egyetlen aki a szívem legmélyére látott. Én nem tettem semmit csak bámultam, ahogy szótlanul összepakolta a hatalmas házban álló holmijainkat. Mélyet lélegezve ültem az ágyon és rendületlenül szívtam a kezemben lévő cigarettám. Azon tűnődtem, hogy vajon az egész csak egy álom lett volna… De akkor miért érzem úgy magam, hogy már nem vagyok egész? Miért érzem azt, hogy néhány pillanat alatt félember lettem?
- Miyavi… Menjünk Tokióba. Vigyük Shuuheit. Nem szeretném, ha többet itt maradnánk.
- Rendben.
Tovább bámultam, ahogy gondosan elpakolgatja a gitárokat, elteszi az iratait, az enyémeket és röpke fél óra alatt kiüríti a lakást… Egyetlen szó visszhangzott csak a fejemben: vége.
Minden erőmmel azon voltam, hogy géppé váljak. Hogy ne törődjek a körülöttem forgó világgal, az egymást kergető emberekkel és gondolatokkal. Mayába kapaszkodtam és szótlanul nyúztam a gitárt. Mocochang maradt csak meg kettőnknek a múlt emlékét őrizve s ő volt a lény aki tovább őrizte Aoi és Ruki lelkének egy-egy darabját…
Éjszakákat sírtam át, Maya pólóját szorongatva. Ahányszor vihar támadt mindig kiborultam. Éjszakákon át ordítoztam Aoi nevét… És amikor Mayát megláttam még jobban kitört belőlem a pánikroham.
Szó szerint elkezdtem fuldokolni, mikor Osakában volt koncertünk. Egyszerűen képes lettem volna ketté szakadni… Maya sokszor nem tudott mit tenni velem, hiszen a szép szó ért a legkevesebbet. Néha egyszerűen csak fogott és beledöngölt az ágyba. Véresre kefélt. Én pedig csak ekkor nyugodtam meg, mert tudtam, hogy megérdemlem a fájdalmat. Tudtam, hogy visszakapom mindazt amit egykor én adtam.
Aztán szép lassan a gitárom hangja elkezdett felfelé húzni arról a végtelennek tűnő lejtőről. A dalaim megváltoztak. Úgy éreztem, hogy ha én összezuhanok akkor is csak a szépről, a reményről kell írnom. Segíteni akartam az embereknek.
Ebben pedig az az ezüstgyűrű segített amit Aoitól kaptam. Még bele is vésettem egy rövid kis szöveget a belsejébe. Ez állt benne: „Te vagy az én csodálatos világom. Yuu.”
Végig úgy éreztem, hogy az a Miyavi aki régen voltam még mindig ott áll mellettem. Röhög rajtam. Az orrom alá tolja a füves cigit és a pofámba vágja, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Egyszer Maya előtt kezdtem el beszélgetni „önmagammal”. Életemben akkor pofozott meg először.
Végül pedig ő is otthagyott és csak egy papír fecni maradt utána, melyre csupán néhány mondatot és egy telefonszámot firkantott. „Szeretlek, Takamasa. Nem akarlak még jobban tönkretenni. Hívd fel ezt a számot és az én kedvemért próbálj meg felejteni.”
Magamra maradtam a másik Miyavival, aki unton új kalandokba lökött bele. Miatta hívtam fel azt a Maya által hagyott számot is. Amit végül Gackt vett fel.
Gackt nem egyszerűen, olyan volt mint az ördög. Ő maga volt az ördög. Én pedig az ő rabszolgája lettem… Viszont róla soha nem tudtam meg semmit. Még az életkorát sem. Minduntalan azt hajtogatta, hogy ő egy több, mint 400 éves vámpír. Így hát feladtam.
Két éve volt már annak az estének. Egyedül voltam a saját kis birodalmamban, Gackt hatalmas házában és lábamat lóbálva hallgattam a zenecsatornát. Kezemben egy divatmagazint lapozgattam a telefonom kihangosítóra volt téve és éppen az én egyetlen Gackt-samám ecsetelte, hogy milyen sikeres volt az utolsó koncertje és, hogy mennyire szeretne egyszer velem is fellépni. Az én válaszaim általában kimerültek egy „ahamm” vagy egy „ühümm” képében. Nem szerettem Gacktot. Bármi ami vele kapcsolatban történt elmondhatatlanul valószerűtlennek tűnt. Így csak hallgattam azt a mély, több millió yent érő hangját.
Aztán megszólalt az az ismerős gitár… Az a lágy, mégis önbizalomtól égő szólam.
- Aoi… - nyögtem.
Nem mertem felnézni az újságból, csak némán hallgatóztam. Reméltem, hogy rosszul hallok. De mikor felcsendült mellette egy összetéveszthetetlenül mély hang azonnal felkaptam a fejem. Valami bejátszás volt az egyik beszélgetős műsor közben. Azonnal maximumra hangosítottam a tévét és még a telefont is kinyomtam, mindenféle köszönést mellőzve.
- Önök a Gazette nevű együttest hallhatták, Kisaki-sama legújabb felfedezettjeit.
Nem bírtam tovább. Kikapcsoltam a tévét.
Aztán leléptem Gackttól. Nem bírtam tovább nála maradni… Úgy éreztem, hogy Aoin kívül senki mellett nem leszek képes élni. Akkor akartam először meghalni. És reméltem, hogy egy következő életben újra találkozok vele.
De végül a halál sem adatott meg nekem. A munka elnyelt. Rajongók ezrei özönlöttek a fellépéseimre. Rengeteg videoklipet forgattam és albumot adtam ki. Teljesen megváltoztam külsőre. Még több tetoválásom lett, még több piercingem…. Aztán a hajamat is levágták…
Több mint két és fél év telt el. Körülöttem pergett az élet, de senkivel nem tudtam összejönni. Mayának lett egy új együttese. Az LM.C. Azóta nem találkoztam vele, de mindig hallgattam a zenéjüket.
Aztán egyszer csak találkoztam Shouval. Lassanként megismertem őt és mikor megtudtam, hogy ismerte Torát eléggé meglepődtem. Aztán már csak azt vettem észre, hogy Shou az én házamban téblábolt nap, mint nap. Az én ágyamban aludt el, kajával várt mikor hazaértem, az én gitáromon játszott és az én ruhámban járt. Nem alkottunk egy párt, a szó klasszikus értelmében, de Shou végre betöltötte az űrt a házamban…
Végül pedig Maya is hazatalált. Lényegesen kevesebbszer láttam, mint Shout, de ő is beköltözött hozzám. Lett két szöszi kis házikedvencem. Az én szívem viszont abban a lakásban maradt, ahol egykor Yuuval éltem.
A napjaim így teltek… Belül önmarcangolással kívül pedig jeges hidegséggel a világgal szemben. Csak Maya és Shou volt az akivel normálisan tudtam törődni. Talán azért, mert ők mellettem álltak. De soha nem mertem igazán szép szavakat mondani nekik. Féltem, hogy egyszer őket is kettétöröm, akár egy szál rózsát.
***
Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Újabb adag rajongón evickélem át magam, hogy végre bejussak a munkahelyemre. Sokáig tart kiszabadulnom és mikor beérek az épületbe hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakad fel tüdőmből.
- Áh, Miyavi. Már kerestelek!- vágtat oda hozzám a menedzserem. Nagyon fiatal még, de az biztos, hogy érti a dolgát.
- Történt valami? – érdeklődök felvont szemöldökkel.
- Elnézést, amiért elfelejtettem szólni, de ma délután lenne egy parti. Jön egy új együttes.
Vállat vonok, majd elindulok a próbatermek felé. Nem különösebben vagyok oda ezekért a pofa vizitekért. Néha már idegesítőek az újoncok.
- TheGazettE a nevük! – kiált még utánam egyetlen menedzserem, bennem pedig lehűl a vér.
Megrázom a fejem és higgadtságot erőltetve magamra lépek be a liftbe. A próbatermek folyosóján találkozok Shou-val, aki éppen valamit tárgyal Torával. Tora egy pillanatra néz csak rám, de aztán azonnal elkapja a fejét. Már megszoktam, hogy nem szól hozzám, ezért inkább nem is törődöm vele. Shou integet egy sort, de nekem nincs erőm visszainteni így csak biccentek egyet.
Mikor belépek a saját termembe szó szerint térdre rogyom.
- Miért? – suttogom elhaló hangon. Tekintetem az ujjamon lévő gyűrűre téved. Perceken keresztül szuggerálom, de ő rám se hederít. Mit is gondoltam? Hogy majd egy gyűrű magyarázatot ad a sors megfejthetetlen fordulataira? Talán tényleg igaz és megbolondultam…
Mély levegőt veszek és a kilincsbe kapaszkodva felhúzom magam. Újból elindulok a folyosón. Tüzetesen megvizsgálom a próbatermek feliratait s végül sikerül megtalálnom a „TheGazettE” feliratú termet.
Az ajtó nyitva van így csak egy laza mozdulattal nekidőlök az ajtófélfának. Először észre sem vesznek. Mindenki csak elmélyülten pakol és rendezkedik.
- Khm. Jöttem üdvözölni az újoncokat – szólalok meg végül, de csupán szemem sarkából nézek rájuk. Egész pontosan Aoira.
Ő az első aki felkapja a fejét a hangomra s ezáltal le is ejti a kezében lévő erősítőt.
- Tudtam, hogy te voltál az… - suttogja alig hallatón.
- Mi a fenét keresel te itt? – hallom meg Ruki éles hangját, mire Kai szó szerint Reita ölébe ugrik. Uruha az egyetlen aki nem lepődik meg. Ő csak némán folytatja a pakolgatást.
- Mondtam. Jöttelek üdvözölni titeket. Nah, de most megyek is. Délután találkozunk még.
Megfordulok és egyszerűen otthagyom őket. Már megkaptam a választ a kérdésemre. Nem felejtettek el.
Szerelmes voltam. Három év távlatából rájöttem, hogy végtelenül szerelmes voltam. De nem tudom, hogy most hogyan is kéne éreznem… Tanácstalan vagyok. A szívem még mindig hevesen ver, ha Aoira pillantok, de félek ettől az érzéstől. Nem szeretném újra bántani Aoit… Ehhez pedig az kell, hogy ne érezzek többé semmit iránta.
De miért kételkedem abban, hogy ez menni fog?
- Miyavi! – hallom meg azt a lágy hangot hátam mögül, mely most szinte kétségbeesetten cseng. Hátrafordulok tekintetem pedig találkozik Aoi borostyán szemeivel.
- Igen?
Előttem lassít le és mélyen a szemembe néz. Látom, hogy kezei remegnek mikor megpróbálnál felemelni őket… Vajon még mindig gyűlöl? Biztosan…
Akkor pedig az lenne a legésszerűbb, ha úgy tennék, mintha most látnám őt életemben először.
- Emlékszel még rám? – billenti félre halványan a fejét. Hangja merő kíváncsiság, de érzem, hogy a sírás határán áll.
- Kellene? – teszem fel a költői kérdést, szinte rideg nyugalommal.
- Mi- Miyavi… - kezdené remegve, de én félbe szakítom.
- Dolgom van. A partin találkozunk… - fordulok meg újra és indulok el. - És ne aggódj.... Nem bántalak.
Kiáltom még hátra, majd végleg eltűnök a folyosó kanyarjában.
Éjszak van a szívemben… így a hajnal már nem hoz több szenvedést.
|
Aoi POV
Sírva, összegömbölyödve fekszem az ágyamban. Ruki mellettem ül, és a hátamat simogatja, de minden érintésére megremegek. Ahogy eszembe jutnak a szemei, az arca, az ütései… Megint könnyek szöknek a szemembe, és magamon kívül, üvöltve sírok. Chibi nem tud velem mit kezdeni. Csak ül mellettem, és már hozzám sem akar érni. Egyszer kimegy, és nem is jön vissza, csak egy óra múlva.
- Elindult haza. - Ahogy ezt kimondja, én hihetetlenül megrémülök, felugrom az ágyról, mire altestembe erős fájdalom hasít. Mintha egy kardot dugtak volna fel. Ijedten pillantok Rukira, aki dühösen fújtatva megy ki.
Nem tudom, mennyi idő telik el, de ordítozásra és veszekedésre leszek figyelmes. Felkelek az ágyról, és nagyon lassan kisétálok. Miyavi épp Rukival kiabál, mikor meglát, elindul felém, de én rémülten hátrálni kezdek.
- Ne… Kérlek… Nem akarom, hogy megint bánts… - kérem tőle, szinte könyörögve. Rettegek, ha a közelemben van. A tegnap éjszaka óta rettegek, ha csak rá kell gondolnom.
- Ezt én tettem veled, cica? - kérdezi, és még közelebb jön. Én pánikba esek, elrohanok mellette, és Ruki elé térdelve ölelem lábait. Mint egy rémült kiskutya. Csak itt érzem most magam biztonságban.
- Aoi… Kérlek, mond, hogy ezt nem én tettem veled. - Ruki kicsit megremeg Miyavi szavai hallatán, és miközben letérdel, és magához ölel, halkan folytatja a társalgást. Gondolom sejti, hogy mennyire félek most.
- Megerőszakoltad kétszer, mire megtaláltalak titeket. Akkorra már meg is verted. Minden sebe, a felszakadt ajka, a kiszakadt piercing, a felszakadt szemöldöke és a monoklik tőled származnak. Engem nem bántottál, mert egy késsel fenyegettelek meg. - Miyavi megkövülten áll, mellette Maya. - Elmegyünk, Aoi. Összeszedtem a legfontosabb holmikat.
- Mókuska, és velem mi lesz? - indul el felénk Maya. Én már tőle is rettegek, ezért Ruki rászól.
- Maradj ott. Aoi remeg, ha a közelében vagytok.
- De miért fél ennyire?!
- Idióta barom! Tudod te, hogy hányszor erőszakolták meg és verték véresre szerencsétlent?! Fogalmad sincs! Ezért ragaszkodott ennyire hozzád! Ezért akart ennyire melletted lenni. De te ugyanolyan szarházi rohadék vagy, mint a többiek. - Chibi felpattan, megragadja a sporttáskát, ami az ajtó mellé volt készítve és elindul. Én engedelmesen követem. Most ő nekem a mindenem. Az az isteni lény, aki mellettem van, akitől soha nem kellett félnem, és soha nem vert át engem. Miyavi, életem egyetlen és legőszintébb szerelme pedig szó nélkül tűri, ahogy kilépek az ajtón, az életéből, a szívéből…
3 év múlva
Miután kisétáltunk a lakásból, Uruhához költöztünk egy időre. Gondomat viselte, még pszichológust is ajánlott, akihez szorgosan jártam is. Tennem kellett valamit. Nem bírta a lelkem, hogy így váltunk el. A gyűrű, amit vettem, a nyakamban lógott. Minden alkalommal. Soha nem vettem le. Akármilyen fotózásra, vagy fellépésre mentünk…
Egy hét múlva mentünk vissza a közös lakáshoz az elválás után. Egy fiatal férfi nyitott ajtót. Azt mondta, hogy azonnal kiköltözött az előző két lakó. Nem tudja, hogy hova mentek, elérhetőségi címet sem adtak meg. Szóval végleg eltűnt az életemből. Soha nem fogom többé látni, ezért el kell felejtenem. Egyszer akartam felhívni, de a kártyát kivonatták a forgalomból. Számomra ez egyértelmű visszautasítás volt. Istenem, bárcsak ne történt volna meg az az este… Bárcsak… Bárcsak…
Egy évig nagyon nehéz volt. Vagy zenéltem, vagy sírtam. Mindkettőt Ruki mellett. Soha nem lettünk végül egy pár. De mindig ő volt mellettem. A zenekarban ő, és Ruru voltak a biztos pontok számomra. Mi, hárman, talán a közös múltunk miatt, de nagyon összetartottunk. Akármi történt, kiálltunk egymás mellett, és több hónap elteltével is nehezen engedtük magunkhoz közel Reitát és Kait, pláne a Miyavival történtek után.
Uruha sosem nyitotta ki a Red Love-ot újra. Miután én és Ruki elmondtuk neki, hogy mi történt, kulcsra zárta, és sosem ment oda többé. Azóta csak a gitárjának, és nekünk él. Minden reggel átjön hozzánk, ő hoz nekünk reggelit, ő visz minket az aktuális program helyszínére. Ha valaki a közelünkbe merészkedik, Uruha elüldözi. Tudja, hogy nekünk nem kell soha, senki más. Ruki szíve, és az enyém is… Ki tudja, merre van. Valahol, talán nagyon messze, talán már nem is emlékszik ránk igazán. De nekünk Maya és Miyavi maradnak az örök szerelmeink. Mióta elváltunk, még egymással sem voltunk képesek szexuális kapcsolatot létesíteni. Csók sem csattant el közöttünk az után. Egyszerűen nem voltunk képesek másnak adni magunkat, a szeretett férfin kívül. Mindketten olyanok lettünk, mint a rideg, elérhetetlen angyalok. Csodált minket mindenki, akárkit megkaphattunk volna, de mi sosem akartunk senkit. Felöltöttük a jéghercegek páncélját, ami csak Ruru mellett olvadt le rólunk igazán, ha egymás nyakába borulva, és szerelmünket szólítgatva sírtunk… Keservesen… Vigasztalhatatlanul… Kérdéseinkre sosem kapható válaszokat keresve… Talán örökké…
Ruki… Ő sosem omlott össze. Hihetetlenül fájt neki is, de ott maradt nekem. Úgy állt előttem az élet hatalmas viharában, mint egy rendíthetetlen, mindent kiálló, erős fa, akinek talán már rohadnak a gyökerei… De nem engedi, hogy bármi eltérítse. Sosem olvastunk tőle vidám dalszöveget. A depresszió, a hiányérzet, a halál gondolata minden írásában ott keringett, és csak én tudtam igazán, hogy miért. Neki is annyira fájt minden, mint nekem. Ugyanolyan keservesen sírt, ahogy én.
Kai és Reita egy éve már együtt is élnek. Nagyon szeretik egymást, aminek mi a bandában nagyon örülünk, hiszen, ha már mi, hárman lelkileg nyomorékok lettünk, akkor nekik kijár, hogy örüljenek az életnek és egymásnak. Kai vezeti a bandát. Őt választottuk meg, tőle származott az alapötlet és ő maradt végig a legjózanabb. Ő volt mindannyiunk példaképe, a mindig mosolygós Kai-chan, aki képes szívből szeretni, de az utálata is olyan tisztán csillogó, mint a frissen hullott hó. Reitát is képes teljesen kordában tartani. Semmi drog, semmi kurvázás, Rei a papucs-pasi iskolapéldája lett három év alatt.
És hogy velem mi történt? Én még nagyobb roncs lettem. Tekintetem azóta üveges semmi, mióta kilépett az életemből az én egyetlen kedvesem. Minden este sírva alszom el, a gyűrűt csókolgatva, és remélve, hogy valahol még él. Hogy talált magának egy kedves férfit, és nem szenved úgy miattam, ahogy én miatta. Nem akarom, hogy fájjon neki. A szívemet, épp úgy, ahogy a tőle kapott láncot elzártam egy kis dobozba, és beledobtam az óceánba. Így próbáltam temetni az iránta érzett szerelmemet. Azt, hogy mennyire fontos volt nekem, nem törölheti ki semmi. A gondolatot, hogy nincs mellettem, nem képes feledtetni velem semmi. Akármennyire sikeresek is vagyunk mostanában, és épp készülünk egy új lemezkiadóhoz szerződni… Képtelen vagyok nem őt látni mindenben. Ő mosolyog rám a kávésbögrémből, az ő szeme csillan meg az éjszakai égbolton, az ő könnyei folynak végig arcomon, ha zokog az ég, és ő simogat, ha testemet lágy szellő kényezteti. Miatta kezdtem cigizni… Az ő csókja minden érintés. Mindenhol ő van, én pedig belebolondultam volna a hiányába és abba, hogy vége, ha nincs mellettem Ruki és Ruru. Mint a testvéreim. Imádom őket. Most már értük adnám az életem… Ha nem lenne még mindig, menthetetlenül Miyavi kezei között.
Talán most is csak a szemem játszik velem gúnyos tréfát. Az elmém már mindenben őt látja, mindenkiben őt keresi. Talán most sem lenne ott, ha megkérdezném Rukit, hogy ő látja-e. Talán megint vinnének a doktorhoz, pedig én tudom, hogy láttam. Napok óta látom. Elsuhan az utca túloldalán, a parkban, a fák között… Most pedig… Tudom, most sem az elmém játszik velem! Itt, az új lemezkiadónk előtt… Rajongók hadával küzdve tudom, hogy őt látom!
|
MiYaVi POV
A Red Love ma is olyan akár egy híres banda koncertje. Mindenütt fények villódznak, az emberek egymást túlharsogva társalognak, a táncosok őrülten tekergőznek a színpadon és mindenütt ott lebeg a szabadság átható érzése. Ebben a percben Aoim derekát ölelve s arcomat nyakába fúrva elgondolkodom azon, hogy mégis miért jönnek az emberek ilyen bárokba.
Eleinte talán csak önmagukat keresik, kipróbálják aztán úgy vélik, hogy megtudták az igazat. Ezek után pedig már képtelenek szabadulni attól a pezsgéstől amit az éjszaka és ez a fajta szabadság nyújt nekik. Ez bizonyítja, hogy egyszer mindannyian rabjai leszünk valaminek.
Én sem vagyok kivétel. Én is rabjává váltam egy vad, feketeszemű macskának aki eleinte az életembe, a mindennapjaiba, végül pedig a szívembe lopta be magát. Erős karmai úgy fúródnak belém, hogy tudom: többet nem szabadulok. De hálából én is nyakörvet csatolok rá s lánccal kötözöm magamhoz.
- Gazdi. Megérkezett Shuuhei – vigyorog rám Aoi, miközben fejével az ajtó felé biccent.
Oda pillantok és valóban. Egy fekete hajú, megszeppenten pislogó kölyök áll az ajtóban. Már-már annyira elveszetten, hogy legszívesebben felröhögnék.
- Shuuheiiiii~! – integet Maya aki, olyan hévvel ugrott mellénk, hogy félig ráhasalt a pultra.
- Érdekes innen a kilátás, kedves – markolok bele egyik kezemmel fenekébe, mire engedelmesen felnyög.
- Még egy ilyen húzás és… nem tudom mit csinálok veled. Arról ne is álmodj, hogy én uke leszek melletted. Esetleg fordítva – morog rám szöszike, mire csak egy amolyan „na persze” mozdulattal szemet forgatok.
Időközben Shuuhei is betalál minket. Ha srác földrajzi képességet néztük volna akkor tuti nem vesszük fel. Szerencsére zenélni azt nagyon jól tud.
Még mindig kissé feszengve leül a pulthoz és segélykérő pillantást vet felém. Lekönyökölök előtte az asztallapon, úgy nézünk farkasszemet.
- Mit kér a kedves vendég? – kérdem szempilla rebegtetve
- Miyavi. Ha kérhetlek legalább ne nyilvánosan flörtölj le.
- Miért? Talán valami baj van? Végül is ez egy melegbár, vagy tévednék? Itt mindent szabad…
- Na jó… de neked már „jegyesed” is van.
Kezeket érzek a derekamra fonódni és Aoi ismerős nyávogása üti meg a fülem. Majd kimérten nyakamba csókol és úgy szuszog tovább.
- Nálunk ez nem nagy dolog – szólal meg végül kedvesem. – Különben sem jegyeztük el egymást… Csak…
- Pedig én benne lennék. De tényleg. Olyan édes voltál – fordulok hátamra és vonom mély csókba cicámat. Engedelmesen csókol vissza s én úgy érzem, hogy minden perc egy örökkévalóság.
Shuuhei végül kap néhány pohár whiskyt Maya jóvoltából, aki mély társalgásba kezd az újoncokkal, hiszen végül a dobosunk is betalált. Lassan mi is beszállunk a beszélgetésben és egyre többet iszunk és iszunk – csak Aoi és Ruki tartanak némi mértéket.
Szédülve lépkedek végig a folyosón a mosdó irányába, mert úgy érzem, hogy mindjárt kihányom az egész napi fogyasztásomat. Az egyik WC fölé hajolva sikerül végül könnyítenem magamon. A csapnál sietve kiöblítem számból a gyomorsav kesernyés ízét, majd visszaindulok a többiekhez. Az egész világ forog velem.
Visszafelé szinte szó szerint beleütközök Aoiba, aki megszeppenten pillant fel rám. Elvigyorodom és teljes erőből a falnak lököm. Keményen az ajkai marok és csípőmet vadul ágyékához dörgölöm. Kétségbeesetten nyög bele a csókba.
Mikor kénytelen vagyok elválni tőle, hogy levegőt vehessek ő elrántja magát tőlem és lassan hátrább lép.
- Miyavi! Részeg vagy! Nyugodj már le… - kiált rám, de én mintha meg sem hallanám. Újból elkapom karjait és a falhoz vágom. Nyekken egyet a hirtelen jött fájdalomtól.
Mikor a nyakába harapok meg mernék esküdni rá, hogy még fújtat is egyet.
- Ha jó macska vagy akkor most hagyod, hogy szétkúrjalak… - sziszegem a fülébe és nyomatékosításául még bele is harapok.
Reggel még mindig zsong a fejem és semmire nem emlékszem a tegnap estéből. Néhány halvány folt azt sugallja, hogy sokat ittam. Fogalmam sincs mi üthetett belém.
Bátortalanul emelem fel a fejem és szinte még öntudatlanul pillantok körbe. Ruru irodájában lehetek – állapítom meg magamban. Mikor megpróbálok még jobban körbetekinteni hirtelen elkap a hányinger. A szám elé kapom a kezem és kétségbeesetten kezdem el kapkodni a levegőt. Végül sikerül leküzdenem a hányásra késztető érzést és óvatosan felülök a fekete bőrkanapén.
Összeszorított szemekkel próbálok felidézni néhány képet, de nem jutok sokkal többre. Még cicám arcára emlékszem…
Ahogy egyre jobban próbálok koncentrálni újból felfordul a nyomrom és immár azonnal a mosdó felé rohanok.
Arcomat mosva érzem, hogy valaki egy könnyed mozdulattal hátrafogja a hajamat. Mikor felpillantok a tükörre tekintetem találkozik Maya álmos szemeivel. Ásít egyet és egyik szemöldökét felhúzva kérdőn pislog rám.
- Jobban vagy?
- Fogjuk rá… - dünnyögöm. – Mi történt tegnap este?
- Fogalmam sincs. Én sem emlékszem – von vállat szöszi, mialatt én minden igyekezetemet a hajam rendbe szedésére fordítom.
Megnézem a mobilomat és mikor bekapcsolom látom, hogy huszonnégy nem fogadott hívásom érkezett az utóbbi fél órában. Mikor megnyitom őket látom, hogy mindhez Aoi neve van írva. Most már tényleg nem tudom mi történt…
|
Aoi POV
Ahogy Miyavi kimegy cigizni, Kai, Rei és Ruru elmennek. Maya és Ruki egymást falják, én meg inkább kimegyek kedvesemhez. Megölelem, ő pedig megfordul.
- Azt hittem, már nem fogsz cigizni.
- Hát, erről nem tudok lemondani. A füves cigit is nehéz elengedni, de ezt képtelen lennék - mondja mosolyogva.
- Rendben, semmi baj. - Hozzábújok, majd meghallom, hogy nyílik az erkélyajtó. Majdnem leugrok az emeletről, mikor megérzem, hogy valaki megölel, és popsimhoz nyomja félmerev tagját. Ijedten fordítom hátra a fejem, majd meghallom kedvesem hangját.
- Maya. Mit szeretnél? - kérdezi rezzenéstelen arccal.
- Volt egy ígéreted. Azt mondtad, megkaphatom. Most bevasalnám, ha mindkettőtöknek jó. - Ruki kilibben az ajtón, és megáll mellettünk.
- Addig én szórakoztatlak, Miyavi, ha benne vagy - mondja chibi. - Érdekelne, hogy Aoi mit kezd Mayával. - Hogy hogy mit kezdek Mayával? Nem vagyok én szűz, kérem! Régóta tudom, hogy mit és hova kell dugni!
- Cicus? Benne vagy? - kérdezi végigsimítva arcomon kedvesem.
- Nem az a kérdés, hogy én benne vagyok-e, hanem, hogy te benne lennél-e. Nem akarom, hogy megint buta gondolataid legyenek.
- Maya miatt nem lesznek. Ő és chibi a kapcsolatunk része, ezt már megbeszéltük. Ők nem számítanak félrekefélésnek, csak szórakozásnak. - Ahogy meghallom beleegyezését, fenekemet hozzányomom Maya ágyékához és körözni kezdek, majd elengedem kedvesemet, és hátra nyúlva megölelem a szöszi nyakát, aki ekkorra már elégedetten sóhajtozik. Megfordulok, és hagyom, hogy az ölébe kapva vigyen vissza a szobába. Lábaimat dereka köré fonom, ágyékomat az övéhez nyomom, közben pedig megcsókol. Az első csókom vele eléggé érdekes, vad, de gyengéd, szenvedélyes, de finom. Nagyon felizgat, de ami kicsit aggaszt, az a dudor a nadrágja elején. Hatalmas! Lehet, hogy nagyobb neki, mint Miyavimnak? Kami-sama…
Finoman lefektet a nappali szőnyegére és fölém áll. Én felülök, és elkezdem bontogatni nadrágját. Nagyon érdekel már, hogy mekkora is egészen pontosan… Miközben én a nadrágjától szabadítom meg, ő leveszi magáról a pólót, és rólam is. Oldalra pillantva látom, hogy Ruki is épp ahhoz készülődik, mint én, Miyavim a fotelban ül, Ruki előtte térdepel.
- Hé, cicus, te velem foglalkozz! - hoz vissza a jelenbe Maya hangja, majd megsimogatja fejemet, jelezve, hogy van ott előtte valami, ami szeretné, ha kicsit megszeretgetném. Lehúzom a boxert is, és alig hallhatóan felnyögök. Kami-sama… Ez… Már a puszta látványától el tudnék élvezni! Nem sokkal lehet nagyobb, mint kedvesemé, de valahogy vastagabb. Kicsit meg is rémülök, hogy ez még átlagnak számít-e, de a szöszi bátorítóan megsimogatja a hátamat.
- Ha fáj, azonnal abbahagyom, rendben? - Bólintok, majd ajkaim közé fogadom. Hangosan felnyög, mikor egész hosszát számba veszem, ami ebben az esetben sem kis teljesítmény. Oldalra pillantva látom, hogy Ruki is küzd kedvesem merevedésével, de nem hiába voltunk mi a két top uke. Találkoztunk már ennél megerőltetőbb feladattal is!
- Ahh…Aoih…Elég… - húz le magáról Maya, mikor már én is érzem, hogy megremeg az ajkaim között. majdnem elélvezett, de gondolom nem csak azt akarta, hogy a számmal kielégítsem. Ennek jelét is adja, mikor felnyalábol a földről, és Miyavi mellé hasaltat. Én engedelmesen húzom fel lábaimat, hogy hozzám férhessen. Ekkor látom, hogy pont elérem Rukit… Nyami! Chibink nagyot nyikkan, mikor megérzi magában egyik ujjamat, Miyavim pedig mosolyogva veti hátra a fejét. Nem sokáig tudok egyenletesen mozogni Rukiban, mert megérzem bejáratomnál Maya nyelvét és ujjait. Imádom, mikor valaki a nyelvét is használja a tágításhoz… Most különösen jól esik meggyötört, és gondoskodásra vágyó popsimnak. Kedvesem felemeli a fejem, és szenvedélyesen megcsókol, miközben én kihúzom ujjaimat Rukiból. Neki nem kell annyi tágítás, egy kis síkosító majd megoldja. Nekem azonban még szenvednem kell egy darabig.
Chibi feláll, Miyavim ölébe ül, majd lassan magába vezeti kedvesem merevedését, amire mindketten felnyögnek. Érdekes, hogy Ruki Maya nevét, Miyavi pedig az enyémet nyögi. Hátrapillantok, és látom, hogy a szöszi is mosolyogva figyeli őket. Közben megint visszatér tágításomhoz. Hihetetlen, hogy mennyi gondot fordít arra, hogy megfelelően kitágítson. Nyelvével kényeztet, ujjaira síkosítót nyom, és belém vezeti őket. Minden hangosabb szisszenésemre azonnal leáll, de ilyenkor egy csípőmozdulattal megnyugtatom, hogy nincs nagy baj. Közben egyik kezemet merevedésemre vezetve igyekszem örömet szerezni magamnak, amit Maya észre is vesz. Elégedetlenül felmorran, majd megfordít, párnát nyom a derekam alá és így folytatja munkáját. Ruki hangos és kéjes nyögései lassan az őrületbe kergetnek, de hiába kérem Mayát, hogy most már elég, és érezni akarom, nem enged. Közben Ruki már egyszer el is élvezett Miyavimon, nem is csodálom. Életem sokáig bírja, és tegnap este is én voltam felül. Szegény chibi… A szöszi töretlenül nyalogat és ujjaz, minden mozdulatával elérve és megsimítva prosztatámat, mire már kicsit sem bírok magammal.
- Maya… Dugj már meg, a fenébe is! - adom ki a parancsot, mire elmosolyodik, feltérdel, bekeni magát síkosítóval és nagyon óvatosan bejáratomhoz illeszti magát.
- Azonnal szólj, ha fáj. - Mosolyogva bólintok, majd érzem, hogy finoman belém hatol. Hátra nyúlva keresem Miyavim kezét, amit meg is találok. Szorosan fogja kezem, én pedig csak nyögök. Magamon érzem Ruki, Miyavi és a szöszi tekintetét is, gondolom, mindannyian azt várják, hogy mi lesz, leállítom-e Mayát. De nem fogom. Egy kéjesebb nyögés után az a kis fájdalom is elszáll, és elégedetten morranva egyet, mozdítom csípőmet, mire a szöszi felkuncog, és lassú ringatózásba kezd. Na, ez valami fantasztikus! Minden lökése eléri a prosztatámat, minden egyes lökéssel olyan kéjes sikolyokat csal ki belőlem, hogy nem tudom, hol és mit markoljak meg, hogy kicsit tovább bírjam. Ruki nyögései, kedvesem és a szöszi sóhajai lassan az őrületbe kergetnek, és mikor Maya rászorít merevedésemre, azonnal robbanok. Minden porcikám megremeg, de a szöszi csak elégedetten löki magát belém, élvezve, hogy minden izmom megfeszül. Kicsit vár, hogy elengedjem magam, majd újra mozogni kezd bennem, újra férfiasságomat kényeztetve. Fergeteges érzés, ahogy egy orgazmus után még mozog bennem, miközben izmaim még mindig próbálnak észhez térni az előző gyönyörből.
… amit nem sokkal később követ a következő, amikor viszont már Maya is elélvez. Nem belém, hanem rám. Érzem, ahogy kedvesem megszorítja a kezem, majd ahogy az előbb én az ő nevét nyögve élveztem, most ő az enyémet sóhajtva libben át azon a bizonyos határom. Ruki is elélvezett közben, majd le is lépett zuhanyozni.
- Aoi-chan, fantasztikus vagy. Megismételhetnénk - jegyzi meg Maya mosolyogva, majd Ruki után megy. Én odabújok kedvesemhez, és megcsókolom.
- Na, nem vagy rosszul? Mond el, ha valami baj van… - kérem tőle.
- Semmi gond. Nagyon izgató volt ez az egész helyzet. Gyönyörű voltál. - Megcsókol, magához ölel, majd így várjuk, hogy felszabaduljon a fürdő. Ami meg is történik tíz percen belül. Ruki a konyha felé libben, valami ehetőt akar összehozni, hiszen mindannyian fáradtak és éhesek vagyunk.
A közös zuhany kicsit elfajul, de csak annyiban, hogy kézzel kielégítjük egymást. Ilyenkor valahogy jó megbizonyosodni róla, hogy csak hozzánk tartozik a másik, hiába nem vagyunk féltékenyek. Amikor, majdnem fél óra után kimegyünk, egy dühös chibit kapunk.
- Hol van?! - Értetlenül pislogunk rá mindketten.
- Azt kérdeztem, hogy… - Elkapja a kezem, meglátja a gyűrűt és ellágyul az arca. - Ez tényleg nagyon szép. - A nyakamba ugrik, aztán a Miyaviéba is. - Gratulálok!
- Mókuska, ez nem eljegyzés volt. Vagy… De? - kérdezi bizonytalanul Maya, felénk fordulva. Én kedvesemre pillantok, és nagyon bizonytalan vagyok.
- Ezt még nem tisztáztuk egészen pontosan. - Életem helyeslően bólint, mert tényleg nem tisztáztuk még. A hotelben pihentünk… Illetve, miután kiéltem seme-hajlamaimat, hagytam Miyavit pihenni.
A konyhában ülünk le, mi, Rukival most is tovább eszünk, mint a szöszi és Miya. Elégedetlenkedve morgok, mikor magunkra hagynak minket, aztán eszembe jut valami. Rukira kacsintok, és nyávogni kezdek. Miyavi és Maya megállnak.
- Te, Miya, ez nem a te macskád? - kérdezi Maya.
- Nem tudom, mi baja lehet. Kijátszadozta magát, most eszik…
- Lehet, hogy hiányzik neki a gazdi. Vissza kellene menned, és megszeretgetni. - Ruki már szinte fetreng a konyha kövén, én meg töretlenül nyávogok kedvesem után. - Tudod, milyenek a macskák. A végén megsértődik, és engesztelgetheted egész este. - Kedvesem sóhajt egyet, majd visszalépked hozzám. Ahogy rám pillant, dühösen fújni kezdek, és úgy kapok felé, mintha meg akarnám karmolni, erre elkapja a csuklóimat, és megcsókol.
- Ilyen szexin nyávogó cicust nagyon régen láttam már - suttogja a fülembe, majd leül mellém, és nézi, ahogy eszem. Mikor befejeztük, kimegyünk a teraszra, aki cigizik, az rágyújt, én inkább kedvesemhez bújok.
- Lassan indulni kellene. Nyitás előtt össze kell egy kicsit pakolni - mondja Ruki.
- Igen, meg jönnek majd az új tagok is. Illetve Shuuhei biztosan. Nagyon lelkes volt - mondja Maya.
- Na, akkor menjünk öltözni, és indulás - mondom, majd megcsókolom kedvesemet, aki ezt követően elnyomja a cigit és engedelmesen követni kezd a szobába.
|
MiYaVi POV
A szállodához taxival megyünk én pedig mit sem törődve semmivel ölelem magamhoz Aoit. Egész úton egymáshoz sem szólunk csak az érintéseinkkel kommunikálunk. Ahányszor végigsimítok cicám arcán vagy hosszú fekete haján mindig rám pillant. Boldogan elmosolyodom és gyors puszit nyomok arcára.
- Annyira… Annyira sajnálom – suttogom és még jobban magamhoz ölelem, hogy hallhassam nyugodt szuszogását. Nem szól semmit csak lehunyja tündöklő szemeit és elalszik.
Mikor megérkezünk finoman kezdem el keltegetni cicámat. Ahogy őt öleltem az én kezem is kicsit véres lett ruhájától így igen extrém látványt nyújthatunk a külső szemlélők számára.
Kifizetem a sofőrnek a pénzt, majd kiveszem a gitáromat és a táskámat is a csomagtartóból.
- Segíthetek? – vigyorog rám Aoi.
- Eszedbe ne jusson! Nem akarom, hogy még jobban felszakadjon a sebed – oktatom ki egy rosszalló tekintettel, de eztán csak rákacsintok és már megyünk is a recepcióra.
- Csak a gitárt – kérlel. – attól nem lesz semmi bajom. Nem nehéz.
Félrehúzom a számat, de végül beleegyezek és odaadom neki a hangszert.
A szállodába érve gyorsan elrendezem a szobát és már fel is megyünk. A recepciós lány furcsálkodva méreget minket, ahogy elhaladunk a pult előtt, de nem szól semmit. Bár ha jobban belegondolok akár beillenénk valami Visual Kei együttes tagjának is akik most jöttek fellépésről és kicsit túladagolták a művért – kuncogok fel.
- Mi bajod? – néz rám Aoi mire még mindig vigyorogva megrázom a fejem.
Már a második emelet felé lépdelünk fel, mikor cicám megszédül és a lépcsőről egyenesen a földre zuhan. Azonnal ledobom a táskám és odarohanok mellé.
- Aoi… Cica! Jól vagy? – húzom fel ülőhelyzetbe mire fejét mellkasomba fúrja.
- Csak szédülök…
Olyan halk és törékeny a hangja, hogy szinte alig hallani. Biztosan a vérveszteség miatt lett rosszul…
Egyik kezemmel feltámogatom a földről a másikkal pedig összeszedem a gitárt. Már a tokon is érzem, hogy letört a nyaka, de ez most kicsit sem érdekel. Útközben felveszem még a lépcsőre ejtett táskát is.
Mikor beérünk a szobába fáradtan pakolok le az ágy mellé. Cicám tanácstalanul bámul körbe, mintha nem találná a helyét.
Odalépek hozzá s szó nélkül felkapom az ölembe, mire kicsit megszeppenten pillant fel rám. Rövid csókot váltok vele és beegyensúlyozom magunkat a fürdőbe. A zuhanyzófülkében leeresztem Aoimat a lábára, majd elkezdem lebontogatni véres ingét.
Mikor már minden ruha a csempén hever végignézek a karján melyet most vörös vágások tarkítanak. Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy újból magamhoz húzom cicámat.
- Soha többet. Bármi… érted? Bármi történjen soha többet ne tedd ezt! – suttogom s érzem, hogy bólint egy aprót.
Lábunk alatt vérrel vegyített, mélyvörös színű víz folyik lefelé a zuhanyzóba…
Mikor végzünk a fürdéssel gyengéden végigtörölgetem Aoit és előkeresem az egyik szekrényből az orvosi ládát, majd bekötözöm a sebeit.
A fürdőből kiérve fel sem öltözöm csak hasamra fekve lezuhanok az ágyra és úgy pislogok magam elé. Aoi mászik mellém négykézláb haladva a takarón. Mikor odaér arcomhoz, halk nyávogásszerű hangot hallatva lehajol hozzám és nyelvével puhán megnyalja bőrömet a szemem alatt, akár egy kiscica.
- Unatkozik a cicád – suttogja ajkaimra, mire fáradtan elmosolyodom.
- Foglalja el magát. Van neki két szép mancsocskája amikkel eljátszogathat. Sajnos gombolyaggal nem szolgálhatok így figyelmedbe ajánlom a kreativitást.
- Rendben – folytat sértődötten, majd úgy ahogy jött szép kecsesen elmászik.
Fáradtan lehunyom a szemem és éppen átadnám magam az álomnak mikor is hangosan felnyögök, ahogy minden előzmény nélkül megérzem magamban Aoi farkát. Ő is velem együtt nyög, majd ugyanolyan váratlansággal ahogy belém hatolt elkezd mozogni. Megadón nyögök alatta.
- Teh… mondtad, hogy legyekh… kreatív – préseli ki magából akadozva, mert gondolom nagyon szűk lehetek neki… vagyis érzem.
Cicám rám fekszik és teste teljesen az enyémhez simul. Erősen kezdi el nyakamat harapdálni, mire én is vad sóhajtozásba kezdek. Kezei a csípőmre vándorolnak és arra ösztönöznek, hogy kissé emeljem meg magam. Teljesítem néma, ki nem mondott kívánságát és máris megérzem büszkeségemre fonódó ujjait, melyek elmondhatatlan intenzitással kezdenek el kényeztetni s én szinte lököm magam ujjai közé.
Nevemet kiáltva élvez belém, de kényeztetésem egy pillanatra sem hagyja abba. Mikor én is követem őt a csúcsra és kezébe érlevezek fáradtan roskadunk vissza a takaróra. Aoi kicsusszan belőlem, majd mellém gördül és összegömbölyödve bújik hozzám.
- Büszke vagy rám, gazdi, hogy el tudtam foglalni magam? – pislog rám tányérméretű szemeivel, mire megpuszilom orrát és buksiját kezdem el simogatni.
Hamar elalszunk és még arra sem ébredünk fel mikor Maya hazaérkezik. Hajnalban pedig egyenesen hazaindulunk…
Otthon Ruki madárként repül először Aoi, aztán én, végül pedig Maya nyakába. Majd cicámmal mi kapunk egy-egy plusz pofont is.
- Vagy ne vesszetek össze többet vagy nőjetek már fel előtte legalább egy kicsit! – morogja és sértődötten visszasuhan a nappaliba.
Én még egy utolsó, búcsúpillantást vetek a törött gitáromra és ledobom a sarokba. Aoi bűnbánón hozzám dörgölőzik.
- Én igazán nem akartam… Bocsánat – motyogja, lesütött szemekkel, de én csak átölelem a vállát.
- Ne sajnáld. Tudod míg ő igen addig te nem vagy pótolható. Szeretlek.
Követjük a másik két jómadarat a nappaliba, de mikor nevetve átlépjük a küszöböt kissé meghökkenünk a kis társaság láttán. Úgy látszik Reita, Kai és Uruha még mindig itt vannak.
Tekintetem egy percre találkozik Reitáéval, de gyorsan lesütöm a szemem.
- Mindkettőnk nevében elnézést kérek – hajol meg cicám én pedig engedelmesen követem a példáját.
- Aoi… Tényleg kilépsz? – kérdezi Kai megszeppenve, mire cicám felemeli a fejét és éppen nyitná a száját, de én félbeszakítom…
- Szó sem lehet róla. Tudom mennyire fontos neked a zenélés és nem fogom hagyni, hogy miattam add fel. Lesz ami lesz te nyugodtan gitározz csak… Bármi történjék, majd ketten megoldjuk.
- De hirtelen változtál meg, gazdi – pislog rám Aoi, mire finoman fenekébe csípek. Hatalmas vigyorral az arcán fordul vissza Kaihoz. – Bocsánat, hogy ennyi aggodalmat okoztam. Maradok amíg Miyának sincs ellenvetése.
Kai úgy szusszan fel, mintha több tonnás kő esett volna le a szívéről, Uruha pedig elégedetten elvigyorodik.
Ekkor jut csak eszembe, hogy… Lassan egy napja nem cigiztem.
Kétségbeesetten kapom elő a cigarettámat és már ki is vágtatok az erkélyre. Mikor mélyet szívok a nikotinból érzem, hogy teljesen lenyugszom...
|
Filmbe illő jelenet, ahogy az ujjára húzom szerelmem bizonyítékát, majd megölel. Maya nevet mögöttünk, ahogy a jelentkezők is. Mi meg csak öleljük egymást. Végül én töröm meg a csendet.
- Annyira féltem. Rettegtem, hogy elveszítelek. Nagyon féltek… Szeretlek… - Még szorosabban megölel.
- Én is szeretlek, és ne haragudj tám.
- Ha te itt vagy, akkor mókuska…? - kérdezi Maya.
- Reitával, azóta bizonyára ott van Kai és Ruru, és épp arról beszélgetnek, hogy mi történhetett, hogy visszamondtam a zenekar alapítást.
- Visszamondtad?! Aoi… Ugye nem emiatt az idióta barom miatt?!
- De - mondom, majd még közelebb húzódom hozzá. - Egyébként, ti már végeztetek?
- Nem, még egy gitáros kellene. Ha már itt vagy, nem lenne kedved besegíteni? - kérdezi Maya.
- De ki ő egyáltalán? - kérdezi az egyik srác. - Mi jogon kellene neki belepofázni a mi dolgunkba?!
- Szeretnél te úgy gitározni, ahogy ő, haver - vág vissza Maya.
- Nem hiszem. Itt az enyém, mutasson valamit. - Kedvesemre pillantok, aki mosolyogva bólint. Odasétálok a sráchoz, kikapom a kezéből a hangszert, leülök az egyik székre és játszani kezdek egy általam szerzett dalt. Minden fájdalmamat, szenvedésemet és örömömet igyekszem belesűríteni a zenémbe, percekig csak játszom, mikor kedvesem lép mögém, és megsimogatja a hátam. Ekkor befejezem, és rá nézek, ő pedig a kölykökre mutat, akik tátott szájjal néznek rám.
- Na, kinek van még kérdése? A cicám fantasztikus, nem? - kérdezi nevetve szerelmem, mire elpirulok, majd visszasétálok a sráchoz és visszaadom a hangszert.
- Yuu-kun, én Shuuhei vagyok. Sajnálom, hogy bunkó voltam. Nem lenne kedved esetleg tanítani engem?
- Maradjunk az Aoinál, rendben? - kérdezem mosolyogva. - Egyébként még sosem tanítottam senkit, meg egyébként sem itt élek, hanem Osakában.
- Az jó, én is ott lakom, csak a válogatás miatt jöttem ide.
- És voltál már? Meghallgattátok? - kérdezem Mayát.
- Épp készültünk rá, de berontott egy dühös cicus, és nem tudtuk befejezni, mert fújtatva kizavart minket - válaszolja nevetve, én meg pirulva keresek búvóhelyet kedvesem karjai között. - Srácok, ennyire ne bújjatok, lehet, hogy van köztük homofób.
- Ha van, akkor az már kizáró tényező. Semmi kedvem hallgatni a véleményét, mikor cica vagy a mókuskád velünk vannak - mondja Miyavim.
- Engem nem zavarnak, nagyon aranyosak együtt - szólal meg Shuuhei. - Aoi különösen helyes, de Miyavi mellett még szebb. - Megint kedvesemre nézek, aki mosolyog. De örülök én ennek a mosolynak…
- Akkor vedd le róla a szemed, mert már foglalt. És pattanj be, meghallgatunk - mondja életem, mire nekem megcsörren a telefonom, ma már sokadszorra, de most jutok el oda, hogy fel is vegyem.
- A rohad életbe! Ha hazajössz, szétrúgom azt a frissen gyógyult seggedet! Hol a fenében vagy?! Kai átjött, hogy lemondtad a zenekart is! Aoi, mi a fene van már?!
- Chibi… Én… Sajnálom, de muszáj volt utána jönnöm. Tokióban vagyok.
- Ugye nem szakítottatok? Ha igen, Miyavi seggét is szét fogom rúgni - mondja dühöngve chibi, mire Miya kikapja a kezemből a telefont, de tisztán hallom a tökmagot így is.
- Ruki, semmi baj. Most már semmi baj. Hajnalban indulunk haza. Uruha ott van? Nem haragszik?
- Nem, nincs baj, ma nem nyitott ki. Egyébként miért Tokióban kerestek tagot?
- Mert Mayának itt volt dolga. De osakaiak is vannak. A dobos például oda valósi. Na, akkor minden rendben?
- Persze, Reita, Kai és Ruru is itt vannak, itt is alszanak velem.
- Reita is…? - Kedvesem megremeg kicsit, de megsimogatom, ezzel jelezve, hogy semmi baj.
- Igen, te legnagyobb ökör a földön. Végigzokogtuk az estét. Kai Aoi miatt, Reita miattad, én miattad és Aoi miatt, Ruru meg szolidaritásból.
- Jól van, chibi. Már minden rendben. Adjam Mayát?
- Légyszi… - Kedvesem átadja a telefont, Maya meg rákezdi, hogy nagyon vigyázzon magára, és bármi van, hívja, és ha Reita bunkózik, akkor ölje meg nyugodtan, ha hazamegyünk, segítünk eltemetni. Aztán leteszi, és Shuuheire pillant, aki megint nem ért semmit.
- Szépen belekeveredtél. Mutass valami nagyon jót, és a csapat tagja vagy. - Shuuhei zöld szemei felcsillannak, beleborzol vállig érő, fekete hajába, majd leül és rákezdi. Szépen játszik, nekem különösen tetszik. Mikor végez, Maya és Miyavi is rám néznek.
- Na, cicus, szerinted? - kérdezi Maya.
- Szerintem rendben van a srác. De úgyis az dönt, hogy milyenek vagytok együtt. A többiek?
- Osakai mind. Nem lesz gond a próbákkal.
- Akkor mi értelme volt Tokióba jönni?
- Itt volt dolgom. Pont. Nem akarom tőled is hallgatni, mókuska egyébként is leszedi majd a fejem.
- Na, akkor…? - kérdezi Shuuhei.
- Cica, akkor szerinted is okés? - Bólintok. - Miyavi? - Bólint. - Akkor gratulálok. Holnap gyere te is a Red Love Host Pubba, ott leszünk.
- Rendben, köszönöm. Ott leszek! - Shuuhei szemei felcsillannak, majd meghajol és kimegy.
- Aoi, nekem még dolgom van, de menjetek a szállodába, Miyavival úgyis van megbeszélnivalótok még, igaz? - kérdezi Maya, mire bólintunk. Hát, ez a nap elég kellemetlenül indult, de már jól vagyunk, és ez a lényeg, de még van mit megbeszélni a jövőnkkel kapcsolatban, a hotelban is.
|
Aoi POV
Shinya vigasztalása miatt nem tudtam Miyavi mellett lenni. Pedig láttam rajta, hogy valami nagyon bántja. Napok óta így viselkedik. Mi lehet a gond? Most ráadásul nem is mondta, hogy elmennek. Órákig csak ülök, és bámulok, mikor Ruki végre leül mellém.
- Mi történik velünk, chibi? Nem szeret? - kérdezem, már könnyeimmel küszködve.
- Szerintem mindennél jobban szeret. Egyszerűen csak… Fél valamitől. Megtört, de fogalmam sincs, hogy mitől. De szerintem … - Nem tudja befejezni, mert kopognak. Ő nyitja ki, és mikor odapillantok, nem hiszek a szememnek. Reita áll előttem.
- Aoi. Üss meg, kérlek. - Csak nézek rá, semmit nem értek. - Üss már meg! Tegnap este lefeküdtem Miyavival, a rohadt életbe! - Ahogy ezeket a szavakat kimondja, a kezeim maguktól mozdulnak, és hatalmas pofont adok neki. Elborul az agyam. Ahogy háttal a földre esik, fölé állok, megfogom a pólóját és ordítani kezdek.
- Miért?! Miattad fogom elveszíteni! Miért csináltad ezt, te szemétláda?! - Megint megütöm. Ruki ugrik mögém, és fog le.
- Nem tudom, miért csináltam. Fogalmam sincs. De mikor orgazmus közben azt nyögte, hogy „Szeretlek Aoi, bocsáss meg!” minden világossá vált. Nagy baromságot csináltam. - Hisztérikusan sírok, lerázom magamról Rukit és a konyhába megyek dühöngeni. Ahogy lelököm a késeket a pultról, az egyik felhasítja a karomat, és mikor meglátom a saját véremet, hirtelen észhez térek. A fürdőbe rohanok, megmosom magam, bekötöm a kezem és öltözni kezdek.
- Aoi, hova a fenébe mész?! - De nem is hallom meg chibit, csak felkapom a cipőmet, és eszemet vesztve rohanok az állomás felé. Nem jön utánam, ismer már annyira, hogy most teljesen felesleges lenne.
Az első járattal, ami Tokióba megy, elhagyom a várost. Egész úton sírok, a mellém ülő, és udvarolva megszólító férfiakat üvöltve zavarom el. Néhány óra, és megérkezek. Ekkor jut eszembe, hogy fogalmam sincs, hol lehetnek. Maya…
- Igen? - kérdezi, mikor felvette a telefont.
- Hol vagytok?
- Tokióban. De ezt…
- Azon belül hol vagytok! - ordítom. Elrebegi, hogy hova menjek, én pedig megesketem, hogy nem szól Miyavinak, aki szerencsémre a hívásomkor nem volt mellette.
Taxit fogok, elmondom, hogy hova, és már megyünk is. Hosszú az út, és drága is, de nem érdekel. Csak megyünk.
- Uram! A keze… - szól rám a taxis, mikor odapillantok, akkor pedig meglátom, hogy a vér már teljesen átáztatta a felsőmet.
- Csak egy karcolás, de nem volt időm bekötni. Kérem, siessen. - Siessen, mert ezen múlik a kedvesen… Nem veszíthetem el. Nem! Nem lehet!
Fél óra múlva megáll az épület előtt.
- Mennyivel tartozom? - kérdezem sürgetve.
- Egy köszönömmel. És ígérje meg, hogy megtalálja azt a Miyavit - mondja, mire értetlenül nézek rá. - Egész úton a nevét skandálta. - Ennyire nem lettem volna magamnál? Nem baj, mosolyogva elköszönök, és rohanok is felfelé.
A portástól útbaigazítást kérek, hiszen egy irodaszerű épületben vannak, épp a jelentkezőket hallgatják meg. Nem gondolva semmire, kopogás nélkül török be. Maya is meglepődik, Miyavi pedig mintha nem hinne a szemének. De a tekintete… Ahogy azok a szomorú szemek rám pillantanak, megint elsírom magam.
- Mindenki kifelé! - A jelentkező srác és Maya is csak áll és néz. - Mit nem hallottatok?! Tünés kifelé! - ordítom, mire a szöszi kitaszigálja szerencsétlen pasit, aki semmit sem ért.
- Miyavi… Életem… Szakítani akarsz velem? - kérdezem sírva, lábai elé borulva. Ő nem szól. - Kérlek, Miyavi! Nem tudok nélküled élni! Nem tudom, mit rontottam el, de könyörgöm! Ne haragudj rám! Nem akarlak elveszetíni! Megbocsátom Reitát is. Esküszöm, soha nem emlegetem fel! Kérlek… - Hangom akadozik a keserves sírástól.
- Lehet, hogy tényleg jobb lenne, ha szakítanánk. - Ahogy ezt kimondja, a szívem mintha kiszakadna, még keservesebb sírásba kezdek. - Aoi, el fogsz hagyni engem. A jövőd… Shinya… Nem fogok neked kelleni. Én csak egy kurva vagyok, nem vagyok méltó arra, hogy mellettem legyél. Ahogy tegnap Shinyát nyugtattad, rádöbbentem, hogy mennyire nem érdemellek meg.
- Ezt mégis hogy értsem?! El akarsz hagyni, mert azt hiszed, hogy nem vagy elég jó nekem?! És az, hogy nekem ebbe beleszakad a szívem, nem is érdekel?! Elmondtam már, hogy nem érdekel semmi! Ha azt fogod kérni, hogy mindent adjak fel érted, meg fogom tenni! Miért nem érted meg, hogy mennyire szeretlek?! - kérdezem már dühöngve.
- Én is szeretlek, de mindkettőnknek Így lesz a legjobb. - Hangja idegesítően nyugodt.
- Ha neked nem kellek, soha nem adom magam másnak sem. Ha te nem leszel mellettem, semmit sem ér többé az életem. Ha egy ilyen indokkal hagysz el, én inkább… Nem akarok nélküled élni, ha ilyen idióta okok miatt hagysz el. - Felpattanok, és elé állok. - Nézz a szemembe, és mond, hogy ezt akarod! - Nem teszi. - Nézz rám, a rohadt életbe! Nézz bele a szemembe, és mond, hogy nem akarsz velem lenni, hogy komolyan gondolod, amiket mondtál és leszarod, hogy az életemnél is többet jelentesz nekem! - Nagyon elborult az agyam. Mikor ezt sem teszi meg, felkapom az asztalon heverő ollót, és belehasítok az egyébként is sebes karomba. Nem mély seb, de vérzik. Mintha ettől kitisztult volna. - Látod?! Mindent megteszek érted! Ha kell, itt a vérem, ezzel tudom bizonyítani, mennyire szeretlek! Meghalnék érted, hát nem fogod fel?!
- Miért jöttél utána?
- Még mindig nem érted? - kérdezem, már sírva. - Nem egyértelmű, hogy miért utaztam ennyit, hogy miért vertem meg Reitát, és miért vágtam magamba egy kibaszott ollót?!
- Aoi… Én… nem tudom. Félek, hogy ha elhagysz, bele fogok halni. Rettegek a gondolattól is, hogy Shinya elvehet tőlem.
- De soha nem fog elvenni, hát nem érted? Soha nem tudnék mást szeretni, csak téged. Miért nem érted meg? - Közelebb lépek hozzá, de nem érintem meg. - Szeretlek. A legkomolyabban mondom, hogy az életemnél is jobban szeretlek. Ha ennyire aggaszt, akkor soha nem lesz GazettE, érted?! Akkor visszamondom az egészet! Nem akarlak elveszíteni a zene miatt. Mikor érted meg végre? Ezt akarod? - Újra hátrálni kezdek, miközben Kai számát tárcsázom.
- Aoi, mi a helyzet? - veszi fel a telefont.
- Nem lesz zenekar. Nem velem. - Miyavi feláll a székről és elindul felém, de én hátrálok.
- Micsoda?! Miért?!
- Nem fogom emiatt elveszíteni azt az embert, aki az életemet jelenti. Kai, nem akarok a zene miatt elveszteni mindent. Megértesz?
- Összevesztetek?
- Megértesz?
- Igen. De kérlek, sírva kérlek, Aoi, gondold ezt át. Beszéljetek meg mindent. - Letette. Miyavi már előttem áll, én a falnak döntöm hátam, leülök a földre és úgy sírok.
- Megtettem. Látod?! Megtettem érted! Mindent megteszek érted! Kérd, és én meg fogom tenni! Kérlek, Miyavi, ne menekülj előlem… Ne menekülj a szerelem elől, mert ha nem leszel velem, belehalok a fájdalomba.
- Aoi… Én… Nem tudom, mit mondjak. Mi lesz, ha valaki egyszer azt kéri, hogy feküdj le vele, és így előrébb juthat a GazettE?
- Akkor elzavarom a picsába, érted?! Nem vagyok már ribanc! Te sem vagy már az! Soha nem leszünk többé kurvák! Együtt éltünk át mindent… - Felpattanok, és az ajtóban állok meg. - Miyavi. Kérlek, várj meg itt. Nagyon sietek vissza. Könyörgöm. Ha jelentek neked valamennyit, akkor várj itt. - Bólint, én pedig kirohanok az ajtón. Közben a derekamra kötött pulcsit tekerem a kezem köré, hogy bírjam még egy kicsit. A portást faggatni kezdem, mire válaszol, én pedig rohanok a szomszéd épületbe. Ott megveszem, amiért jöttem, kártyával fizetem ki. Minden spórolt pénzem rámegy, de nem érdekel. Csak ő számít. Miatta élek, nem veszíthetem el!
Visszatérve a szöszit a szobában találom, de már nem számít. Miyavi elé állok és kinyitom a dobozt.
- Takamasa Isihara. Ennél jobban nem tudom bizonyítani, hogy mit érzek. Elfogadod? Elfogadod ezt a gyűrűt, és az érzéseimet? Nem kérek semmit. Csak viseld. Ugyanolyan, mint az enyém. Ezzel ki tudjuk fejezni mindenkinek, hogy összetartozunk. Elfogadod? - Hatalmas szemekkel néz rám. A szöszi szótlanul áll az ajtófélfánál, a jelentkezők pedig körénk gyűltek. Miyavi meg csak áll és néz.
Hosszú percek telnek el, mire megszólal. Ahogy kinyitja a száját, bennem megáll a vér. Most vissza fog utasítani.
- Shiroyama Yuu. Te most megkérted a kezem? - kérdezi, és mintha mosolyogna, én meg megint sírok.
- Nem. Illetve, de. De ha nem akarod, akkor csak vettem neked egy gyűrűt, hogy ezzel fejezzem ki, mennyire szeretlek.
- Eljöttél utánam, magadba vágtál egy ollóval, szerelmet vallottál, és vettél nekem egy gyűrűt. - Így összefoglalva, rég nem csináltam annyi baromságot, mint ma. Legalább a kezem már nem vérzik… De azért bólintok, hiszen tényleg ez történt. - Akkor itt, mindenki előtt, Maya és a jövendőbeli bandatársaim előtt és kijelentem, hogy én vagyok a legnagyobb barom a földön. - Mellém lép, megölel, én pedig keservesen sírva bújok hozzá. Most örömömben. - De kérlek, bocsáss meg. Nagyon szarul érzem magam, még mindig, és félek, hogy egyszer vége lesz. De a mai akcióddal bebizonyítottad nekem, hogy tényleg szeretsz, és bocsánatot kérek tőled, amiért ennyi fájdalmat okoztam neked. Soha többé nem teszek ilyet. Esküszöm, soha nem engedlek el. - Én rá pillantok, ő pedig rám. Az ő szemeiben is megcsillan néhány könnycsepp. Közelebb hajol, majd úgy csókol, mintha ezzel pecsételnénk meg szerelmünket. Amikor elszakadunk, újra megszólal. - Akkor, felhúznád a gyűrűmet? - kérdezi mosolyogva, én pedig könnyes szemmel emelem ujjához a kis ékszert. Egyszerű ezüstgyűrű, az eladó szerint vésetni is lehet bele. Fogunk is!
|
MiYaVi POV
Kiérve a kórházból Uruha csak egy széles mosollyal jutalmazza, hogy alig bírjuk magunkat visszatartani és egymás idegeinek húzásával éljük ki elfojtott vágyainkat. Még mindig vigyorogva elköszön tőlünk, mi pedig elindulunk hazafelé.
- Miyavi én nem bírom ki! – nyafog Aoi mialatt karjaival a nyakamba csimpaszkodik és nekilök az egyik fának – már a parkban járunk.
- Hé-hé nyugi cicus! – nyomom kezeimet mellkasának, mire ő hatalmas, csillogó szemeivel kérlelőn felpillant rám. – Csak néhány percet bírj ki…
Suttogásomat követően rámarkolok ágyékára s ő már ettől is hatalmasat nyög. Elvigyorodom, majd karon ragadom és úgy indulunk tovább, ezúttal jóval gyorsabb tempóba. Aztán nem messze a háztól hirtelen megállok és minden szó nélkül berántom Aoit az a mellettünk lévő sikátorba. Mindenütt sötétség uralkodik ezért érzékeimre hagyatkozva lököm neki a falnak cicát. Elégedetten felmorran.
- Gazdi, ki van éhezve a cicusod – dünnyögi tettetett ártatlansággal, mialatt kezeivel eljátszadozik ingem nyakán.
- Szóval… - hajolok oda nyakához és szuszogok bele. – Azt mondod, hogy meg kéne „etesselek”.
A választ meg sem várva harapok bele a nyakába, mire újabb kéjes nyögés hagyja el ajkait. Egy gyakorlott mozdulattal kikapcsolom nadrágjának öveit, majd ugyanazzal a lendülettel le is rántom róla. Kezeim már így is meredező férfiasságára vezetem és elkezdek rajta játszani. Ő azonnal ajkaimra mar és saját kezeit is bevonva tép le rólam a nadrágot.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve térdre vágom magam előtte és ajkaimat férfiasságára csúsztatom. Alig néhány pillanat alatt sikerül nyelvemmel kitapintanom makkjának érzékeny pontját, mire cicus hangosan felnyög, de heves mozdulataiból ítélve már nincs nagyon türelme a játékhoz.
Kezemmel kitapogatom a földre csúszott farmerem zsebét és előveszem belőle a síkosítót, mert az mindig van nálam.
- Gyerünk – sóhajtja Aoi s én nyomok egy jó adag síkosítót az ujjaimra és egyszerre kettővel csúszok belé. Óvatosan kezdem el mozgatni, mert féltek, hogy megint fájdalmat okozok neki. Viszont mikor újabb türelmetlen morranást hallat a harmadik ujjam is belévezetem. Először kicsit fájdalmasan felszisszen, mire én egy percre megdermedek.
- Folytasd… - hallom meg hangját, mire bólintok egyet.
Elhúzom tőle a kezem és egy hosszú csókot váltok vele. Mikor ajkaink eltávolodnak egymástól lábait a csípőmre húzom és úgy vezetem belé büszkeségem a lehető leglassabban. Aoi még meg-megremeg, ahogy egyre beljebb csusszanok, de aztán lassan sikerül neki is belejönnie.
A kézi rásegítéseknek és a túlfeszített idegeinknek köszönhetően hamar elélvezünk. Először én aztán néhány perc múlva Aoi is. Lassan kicsúszom cicámból és leeresztem őt a földre. Remegve áll meg a lábain és érzem, hogy akar mondani valamit, de ekkor hirtelen egy kattanás hallatszik és egy kevéske fény vetül a falra. Az utca felé fordítom a fejem és látom, amint egy különösmód ismerős alak támaszkodik a falnak.
- Gratulálok, hogy ilyen „sokáig” kibírtátok – gyújtja meg az öngyújtó aprócska lángjával cigarettáját. Gúnyos mosolya még egy pillanatra látszik a felizzó fénynél, de én már nem törődöm vele. Felrántom a nadrágom és egy könnyed lépéssel mellette termek.
- Csak nem tetszett a dolog, Reita? – gúnyolódom immár a lámpa fényében állva.
Nem szól semmit csak félrefordítja a fejét. Megérzem amint Aoi átkarolja a kezem és némán elkezd bökdösni jelezve, hogy jobb lenne, ha elindulnánk.
- Még egy kérdés… Mi a hálált keresel te itt? – fordulok Reihez, aki még mindig az ellenkező irányba bámul.
- Beszélni akartam veled – jelenti ki, mire egy kicsit meghökkenek. Hangjában ezúttal nincs semmi gúny, ezért kicsit elhúzom a számat.
- Akkor gyere te is – vonok vállat.
Aoi kicsit megszeppen, de végül nem szól semmit, csak szorosan hozzám bújva elindul mellettem. A lakásban már ég a villany így mikor belépünk biztosak lehetünk benne, hogy Maya és Ruki már itthon vannak.
A nappaliba érve újabb meglepetés fogad minket. Shinya ül a kanapén, lábára tett kézzel és lehajtott fejjel. Hosszú haja úgy omlik arcába, hogy alig látni valamit belőle. Maya és Ruki pedig éppen a konyhában beszélgetnek.
- Szia Shini! – ül mellé Aoi, mire az említett dobos felemeli a fejét és könnyes szemekkel cicámra néz. – Mi a baj?
Shinya szó nélkül öleli át cicámat és válla remegéséből látom, hogy újból utat enged könnyeinek.
- Kyo… Kyo megint rosszul van… Féltem őt… Hogy megint valami hülyeséget csinál és ne adj isten leugrik valahonnan… vagy megint felvágja az ereit… – szipogja, mire Aoi lassan elkezdi simogatni Shin vállát. Egyre jelentéktelenebbnek érzem magam.
Lehajtott fejel bámulom, ahogy Aoi Shin álla alá nyúl és fejét felemelve bámul azokba a hatalmas szemeibe. Gyengéden kezdi el nyugtatgatni.
- Menjünk hozzád… Majd ott elmeséled – mondom Reitának és elkezdem az ajtó felé tolni. Nem szól semmit, csak bólint és el is indulunk.
Az út alatt végig azon a képen rágódom, amikor Aoi Shint ölelgette. Meglehet, hogy nem kéne féltékenykednem, de akkor is rosszul esett látni mennyire gyengéd vele. Lehetnék annyira felnőtt, hogy nem rágom ezen magam, hiszen Shinyanak szüksége van most a segítségre – legalábbis aszerint amit láttam.
Reita kicsi, de mégis kifejezetten elegáns lakásban lakik. A bútorok mind finom, puha színekben játszanak és az egészben van valami összhang. Mindent körbeölel a csend és a nyugalom, mintha mindez nem is a világ része lenne, hanem egy másik kis dimenzió.
Rei először mindenféle hétköznapi dologról kezd el beszélni. Az orrom alá nyom egy pohár narancslevet is míg én a beszámolóját hallgatom, lassan elkezdem kortyolgatni a hideg italt. Aztán hirtelen megáll és néma csönd telepszik a házra. Úgy érzem, hogy most nem nekem kell megszólalnom ezért várok.
- Kai szerelmes belém – jelenti ki minden felvezetés nélkül és hirtelen az én szemembe néz. Annyira elképedek, hogy még a poharat is leteszem az üvegasztalkára.
- Honnan veszed?
- Tudom. Egyszerűen lerí róla és már csak a viselkedéséből is látszik. De én egyáltalán nem vagyok szerelmes belé és… nem akarom, hogy emiatt essen szét a banda, hiszen még csak el sem kezdtünk zenélni! Egyáltalán nem is értem, hogy hogyan lehet két férfi szerelmes egymásba.
Szavaira idegesen felhorkanok és odalépek elé. Legszívesebben felképelném ezt az idiótát.
- Akármennyire érted vagy nem érted, hidd el, hogy bármilyen közhelyes is, de a szerelem nemtől és kortól független… Legalább próbáld meg felfogni Kai érzéseit és ne úgy kezeld, mintha minden a te döntéseden múlna. Senki nem a tulajdo.…
Nem tudom befejezni a mondatot, mert erős, követelőző ajkakat érezek az enyémre siklani. Időm sincs ellenkezni és máris a kanapén találom magam. Reita súlya alatt úgy süppedek a párnába, mintha elakarnék tűnni a világ elől. Talán így is van. El akarok tűnni; nem akarom látni, ahogy az élet, a zene és Shinya szépen lassan elsodorják mellőlem Aoit.
Mikor megérzem hasamon Reita kezét a nyakához hajolok és megpróbálok, olyan erősen beleharapni, hogy hátratántorodjon. Lassan az összes mozdulatunk valami erőfitogtatás félébe megy át.
Végül feladom a harcot. Nem ellenkezem Reita érintései ellen, de nem is teszek semmit. Az egész olyan mintha nem is velem történne… A feszítő érzés, az elkapkodott mozdulatok, a kétségbeesett tekintetek és végül a ragacsos, fehér folyadék ami elborítja a hasam…
Két óra múlva érek haza és a lakásba belépve néma sötétség borít mindent. Olyan mintha mindenütt ott lenne egy darab belőlünk – Aoiból és belőlem. Felkapcsolom a villanyt és körbetekintek a nappalin. Valóban meglátszik ezen a házon, hogy mi élünk itt…
A kanapénál viszont lelassítok. Aoi néz fel rám álmosan és megilletődötten karjai közt pedig ott fekszik Shinya és békésen szuszogva alszik. Látom, hogy cicám mondana valamit, de én inkább ellépdelek a haló felé. Képtelen vagyok a szemébe nézni.
Kurva voltam, most is az vagyok és ez valószínűleg a jövőben sem fog megváltozni. Szeretem Aoit. Az életemnél is fontosabb nálam, de most az én erőm fáradt el és most én vagyok az akit meg kéne védeni a világ elől. Azt hiszem megtörtem.
Mielőtt beérhetnék a szobába Maya lép oda mellém.
- Miyavi… Holnap el kéne mennünk Tokióba. Megszerveztem egy meghallgatást néhány sráccal, akiket felvehetnénk a bandába, mint átmeneti zenészeket. Aztán meg is tanulhatnák a számokat a fellépésig… És lenne néhány dolog amit elintéznék. Nagy baj lenne, ha ott is aludnánk? – kezd heves magyarázásba és kérdezősködésbe.
Fáradtan bólintok egyet és betámolygok a hálóba. Odabent szó szerint összesem az ágyon, majd mély álom nyom el.
Reggel mikor felkelek Aoi szokásával ellentétben nincs mellettem. Gyorsan lezuhanyozok és összekapom magam. Ruki és Maya éppen reggeliznek, de én szinte hozzájuk sem szólok. Néhány perc múlva nyílik az ajtó és cicám lép be rajta. Megkönnyebbülten felsóhajt.
- Sikerült hazakísérni Shint – mondja már kissé vidámabban, de én csak lehajtom a fejem. Szinte tudtam, hogy ezért nincs itthon.
Leülök a kanapéra és megvárom még Maya felkapja magára a fölsőjét és a cipőjét.
- Hova mentek? – érdeklődik Aoi még mindig engem méregetve.
- Miyavi nem is mondta? Csak Tokióba megyünk le munkaügybe… Tudod a banda miatt. Már Uruhával is beszéltünk és csak holnap reggel, vagy hajnalba jövünk vissza – válaszol helyettem Maya.
Aoi tétován bólint egyet, de mi már el is indulunk… Engem pedig újból elkap az a fojtogató érzés…
|
Aoi POV
Rohadt vihar, rohadt áramszünet! Ahhm, utálom az ilyesmit! Semmi bajom a sötéttel, de ha viharban, hirtelen megy el az áram, azt rühellem! Szegény Ruki is egyenesen ide sietett, mázli, hogy dolgozik már itt olyan rég óta, hogy akár csukott szemmel, emlékezetből is betalál Ruru irodájába. Maya meg eltűnt. Hol a francban lehet?! A mókuskája itt remeg Miyavi kezei között, ő meg lelép. Már épp hangosan kezdeném szidni, amikor kivágódik az ajtó, és egy elemlámpa fénye csapódik a szemünkbe.
- Mókuska! A rohadt életbe, már percek óta titeket kereslek! - Maya elénk lép, kitépi kedvesem kezeiből chibit és csókolgatni kezdi, a tökmag meg úgy bújik a karjai közé, mintha kötelező lenne.
- Hol voltál, szöszi? A mókuskád nálam keresett védelmet… - mondja vigyorogva Miyavi.
- Kiszaladtam az elemlámpáért, mikor elment az áram, de nagy a felfordulás az utcán is. Mókuska, gyere, menjünk ki. Ti ellesztek ketten, igaz? - kérdezi Maya. Nekem azonnal perverzebbnél perverzebb ötletek jutnak eszembe. Miya közli, hogy természetesen nem lesz semmi gond, menjenek, és derítsék ki, hogy mikor lesz áram.
- Miyavi… - kezdem nyafogó hangon. - Valamivel el kellene foglalnom magam. - Miközben beszélek, már engedelmesen térdre is ereszkedtem előtte, popsim alá egy kezem ügyébe akadó párnát pakolva. Elkezdem bontogatni a nadrágját, mire megfogja a kezeimet.
- Cica, ezt nem muszáj. Nem akarom, hogy kényszerből tedd meg.
- De ez nem kényszer! Azért teszem, mert szeretlek, és te is segítettél rajtam. - Olyan furcsák a szemei. - Miyavi, mi a baj? Olyan fura vagy! Miért nézel rám ilyen szomorúan? Megbántad a költözést? Már nem szeretsz? Mi történt?! - Egyre hisztérikusabb vagyok, mire átölel, és elém térdel, a földön.
- Szeretlek. A legfontosabb ember vagy nekem az életemben. A gond az, hogy félek. Félek attól, hogy ha híresek leszünk, eltávolodunk egymástól.
- A múlt éjjel akkor azért hívtál álmodban?
- Igen. Nagyon rossz volt. Nem akarlak elveszíteni, azt akarom, hogy ha az egész világ téged fog ünnepelni, te akkor is az én egyetlen cicám maradj! Nekem csak rád van szükségem! A testem talán találna másnál is örömet, de a lelkem csak melletted nyugodt! Ugye megígéred, hogy nem fogsz elhagyni? Ugye megígéred? - Soha nem láttam még ilyennek. Olyan szorosan ölel, hogy levegőt is alig kapok. Akadozva veszi a levegőt, érzem, hogy hamarosan sír, azt pedig nem engedhetem meg neki. Tudom, mennyire kényes ez a téma neki.
- Édesem! Miyavi! Nézz rám! - Felemeli a fejét és egyenesen a szemembe néz. - Látsz engem? Látod a szemeimet? Látod azt a csillogást? Az csak a tiéd. Szeretlek. Mindennél jobban. Bármit feladnék érted, és ha egyszer azt kéred majd, hogy adjam fel a zenélést, és költözzek veled Alaszkára, mert te halász akarsz lenni, és furcsa házban élni, meg fogom tenni. Érted bármit megteszek, és veled bárhova elmegyek. Szeretlek. A legőszintébben. - Magához ölel, majd megcsókol. Annyira gyengéd ez a csók, mégis többet jelent bármilyen szónál.
- Köszönöm, cicám. Te vagy a legnagyobb kincsem. - Olyan aranyos ilyenkor. Romantikus, elérzékenyült. Sajnálom, hogy szenvednie kellett, de imádom, amikor ilyen nyugodt az arca. Mert most már az. Na, és akkor hol is hagytam abba?
Elegáns mozdulattal döntöm neki a hátát a kanapénak, majd leereszkedek ágyékához. Kiszabadítom merevedését, majd ujjaimmal és számmal kezdem izgatni. Sóhajtozik, a nevemet, azt, hogy mindennél jobban szeret, és közben nem túr bele a hajamba. Most nem az élvezet a lényeg, hanem, hogy hozzáérhetek. Közben halljuk, hogy nyílik az ajtó, de őt sem zavarja, engem sem. Ha chibiék, akkor fognak még ilyet, ennél sokkal vadabb dolgokat is látni, ha Uruha, akkor ő meg már látott ilyet. Miyavi résnyire nyitja a szemeit, és elmosolyodik. Annyira békés az arca, pedig hamarosan elélvez. Még egy kicsit dolgozok rajta, és már robban is. Szegény, amióta én nem voltam senkivel, ő is tartja magát. Pedig tudom, hogy Maya is felajánlotta magát neki.
- Szeretlek cicám… - húz fel magához, és megölel, mikor visszabújtattam meggyötört testrészét a textilrengetegbe.
- Én is szeretlek - mondom neki, és bújok, szinte dorombolok. Ez a cica becenév lassan mellékhatásokkal jár.
- Tudjátok, ilyen romantikus szopást még nem láttam - mondja Maya, majd kedvesem villámokat szóró tekintetére gyorsan folytatja. - Nem, komolyan! Nem egyszerűen leszopott, hanem szerelmet vallott neked!
- Igen! Én is így vélem! Olyan aranyosak vagytok, szinte úgy érzem, hogy nincs szívem közétek feküdni. - Hát, most nem is fogsz chibi. Ez a pillanat csak a miénk, és ezt egy szenvedélyes csókkal meg is pecsételjük.
- Megtudtatok valamit? - kérdezem.
- Igen. Hogy szeretitek egymást - mondja Maya, majd a szájába vesz egy nyalókát.
- Idióta. - Ez már kedvesem volt, mire Rukival felnevetünk, és a kicsi magyarázni is kezd.
- Uruha hívott, itt van néhány saroknyira, de nem tud hazajönni. A bár addig nem nyithat ki, amíg nincs áram, mondtam is neki, hogy még nem is nyitottunk ki. Siet vissza, és téged, Aoi, arra kért, hogy foglald el magad, amíg a vihar tart. De úgy látom, ezt megoldottad - jegyzi meg, majd felnevetünk. Hát, igen. Találékony vagyok.
Majd’ fél óra múlva megjelenik Uruha, és mintha ő hozná a világítást, az is azonnal visszatér. Mi kinyitunk, és egy újabb eseménytelen este elé nézünk. Uruha ül le a pulthoz, nem sokkal nyitás után. és kérdezget minket, hogy voltunk-e Shinya koncertjén, mi meg elmondjuk, hogy igen. Erre az emlegetett szamár meg is jelenik. Olyan furcsa most. Nem az az ártatlan, aranyos Shin, hanem egy vadóc uke. Ha nem lennék tetőtől-talpig nagyon szerelmes, talán rá is cuppannék.
- Aoi-chan! Tetszettünk? - kérdezi, majd leülteti maga mellé a szintén tökmag énekest, akit azt hiszem, Kyonak hívnak.
- Nagyon jók vagytok! Az énekesetek hangja pedig nagyon különleges - pillantok itt mosolyogva a másik tökmag felé.
- Nahát, még egy chibi! Nézd, mókuska, egy sorstárs! - szalad oda hozzánk Maya, majd szegény Kyot kezdi fixírozni. - A chibik világuralomra törnek. De édes! Menten elélvezek! - Maya már ivott valamennyit, ez egyértelmű. Mióta mi vagyunk a pultosok, szorgalmasan dézsmálgatja az italokat. Csak megkóstolja, állítása szerint. Csak ugye sok kóstolás az valami ilyesmihez vezet.
- Maya, fejezd be! - szól rá Ruki kedvesére, majd el is ráncigálja a megilletődött Kyo mellől, aki, mint látszik, chibink méreteivel szembesülve azonnal megértett mindent.
- Annyiban mondjuk igaza van, hogy nektek, chibiknek valami veszettül jó hangotok van - jegyzi meg kedvesem. - Teljesen elvarázsolt a hangod. - Kyo valami fura mosolyra húzza a száját, majd rám pillant.
- Téged, Aoi-chan, kiszúrtalak azonnal. Aztán azt is láttam ám, hogy téged különösen magával ragadott a zenénk. Még a fejed is hátravetetted, és ha jól láttam, sóhajtoztál is. - Nem szokásom elpirulni, de most megtörténik. Búvóhelyet keresve fúrom vörös arcomat Miyavim mellkasába, aki nevetve helyesel a dologra.
- Ti a koncerten… - Uruha ledöbbenve pislog.
- Nem, dehogy! Tudod, hogy azt egyelőre nem szabad. Csak kézimunka volt részemről. - Miyavi, édes…. Ezt nem kellett volna megtudniuk.
- Akkor az irodában is azt háláltad meg? - kérdezi röhögve a félrészeg Maya.
- Micsoda?! Mit csináltatok ti az irodámban?! - ordít fel Uruha.
- Ne legyél mérges rájuk, olyan művészein szopta le Aoi-chan Miyavit, hogy az valami hihetetlen! - Megint Maya.
- Szöszi, két lábbal taposol a magánéletünkben. - Kedvesem nem ideges, ő is mosolyog. Tudom, hogy az a beszélgetés nagyon megnyugtatta. Shinyára pillantok, aki nagyon elpirult. Biztos eszébe jutott, hogy mi lenne, ha őt kényeztetném. Hát, olyan nem lesz, akármekkora sztár lesz is belőle.
- Ti mindig ennyire kibeszélitek egymás szexuális életét? - kérdezi Kyo.
- Hostok voltunk, nekünk ez nem tabu - mondja életem.
- Ti, hostok? - Na, most jön, hogy ez undorító… - Ez nagyon király! Akkor tényleg rólatok áradozott Shin annyit, hogy milyen kedvesek vagytok vele! - Ez a pasi csupa meglepetés.
- Remélem, csak jó dolgokat mondtál rólunk, Shinya - jegyzem meg az említettre pillantva. Már arra is elpirul, hogy ránézek. Ez a srác tényleg teljesen belém lenne esve…?
- Ja, tényleg! Holnap próba, ugye nem felejtettétek el? - kérdezi Ruru.
- Francba! De nekem a dokihoz is vissza kell mennem! - kiáltom el magam.
- Semmi gond, kilencre ott vagyok értetek. Bemegyünk a kórházba, aztán próba. Utána meg meló - jegyzi meg gúnyosan mosolyogva Ruru. Tudom ám, hogy mi jár abban a csinos buksidban…
- És akkor mikor fogom kiélvezni, hogy megint az enyém a cicám popsija? - kérdezi duzzogva Miyavi. De édes!
- Majd kaptok fél órát a raktárban - mondja Ruki, mire mindenki felnevet.
- Mi is mehetünk holnap a próbára? Olyan kíváncsi vagyok az én mókuskámra! - Maya már nem olyan furcsa, lehet, hogy józanodik?
- Akartam is kérni, hogy gyertek velünk. Kai külön kérése volt, hogy ti ketten ott legyetek. A kórházból hívlak majd, Ruki, hogy mikor megyünk értetek. De akkor hova is menjek reggel? Mintha azt hallottam volna, hogy összecuccoltatok. - Az összes körülöttünk állónak hatalmasra nyílnak a szemei.
- Igen, Maya, Ruki, cica és én már együtt lakunk. Mindjárt leírom a címet is. Gyere fél kilencre, akkor feljössz, és megmutatjuk a lakást, rendben? - kérdezi Miyavi, mire Uruha bólint. Az este ez után tényleg eseménytelenül telik.
Este hazamegyünk, és meglepően csendes éjszaka köszönt ránk. Maya ezek szerint tényleg elég sokat ihatott. Reggel hétkor kelünk, elkészülünk, Ruru pedig tényleg odaér fél kilencre. Feljön, és megjegyzi, hogy ez egy nagyon jó lakás és nagyon tetszik neki a dolog, hogy összecuccoltunk.
Az orvosnál ülünk éppen. Megvizsgált, és most várjuk az eredményeket. Ugyanaz a fiatal doki, mint mikor behoztak.
- Nos, uraim. Yuu-kunnak már semmi baja. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenféle baromságot csinálhatnak. Ne dugjanak fel a seggébe semmit, ami túl nagy és túl vastag. - Miyavi kétségbeesetten pillant az orvosra, akinek minden bizonnyal azonnal leesik a dolog. - Egy normális méretű pénisz még megengedett - jegyzi meg mosolyogva, mire kincsem felsóhajt. - Önök együtt vannak, igaz? - kérdezi.
- Igen. Már egy ideje egy pár vagyunk, remélem ez önnek nem gond - mondom én.
- Nem, dehogy. Csak nem értem, hogy ha ennyire szeretik egymást, akkor mi történt. Megtudhatom, hogy milyen körülmények között sebesült meg Yuu-kun?
- Meg. Hostok voltak a klubomban, és kértek egy bondage előadást. Őket, kettőjüket kérte mindenki, de az este rosszul sült el, így kötöttünk ki önnél. - Uruha magyarázatára a doki kicsit elpirul, majd kitessékel minket, de kéri, hogy egy hónap múlva legyek szíves visszamenni. De addig nyugodtan élhetünk szexuális életet. Kilépünk a folyosóra, ami most meglepően kihalt. Uruhával nem foglalkozva kincsem azonnal a falnak dönt és vadul megcsókol. Én persze viszonzom, hiszen ki vagyok éhezve, kegyetlenül akarom már, hogy újra magamban érezhessem! Belemarkol a fenekembe, mire felnyögök, és elkezdek simulni ágyékommal az övéhez. Ő is felnyög. Már a pólója alatt simogatom a hasát, mikor Uruha köhint egyet.
- Megértem, de nem itt kellene. Majd lerendezitek a próbateremben egymást. Csak lesz egy eldugott kis hely, nem igaz? - Nos, igaz. Alig várom, hogy felfedezzük azt a próbatermet!
|
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
