|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[29-10] [9-1]
Lee Jun Ki POV:
Ennél rémisztőbb horror filmet még életemben nem láttam, pedig néztem már meg jó párat, de ez még nekem is sok volt. MYV meg csak ül és szemrebbenés nélkül figyeli. Hihetetlen ez a manus, komolyan. Bár talán jobb is így, mint ha ő is félne és visítozva jutnánk haza, mert úgy belennénk parázva mind a ketten. Nem sokkal a film vége után ki is osonunk, nehogy magunkra vonjuk a figyelmet, majd egészen a koleszig rohanunk, de így sem sikerül megúsznunk, hogy ne ázzunk szarrá. Odabent összefutunk Toráékkal, akik csak sompolyogva vigyorognak és Kyo még talán valami fogadás szerűt is megemlít, de annyira fáradt vagyok, hogy nem is akarom tudni miről lehet szó. Biztosra veszem, hogy csak az, amibe én is szépen belekeveredtem, de már nem érdekel a dolog. Beszaladunk a szobámba és épp nekikezdenék vetkőzni, mire MiYaVi kimegy a teraszra cigarettázni. Lassan mögé lopózok és úgy ölelem magamhoz. Mélyen beszívom ázott bőrének illatát, ami még így is képes belülről megmozgatni. Majd mikor megfordul, elveszem tőle a cigit és egy apró csókot lehelek ajkaira. Mosolyog, majd halkan megszólal.
- Tényleg... Akarsz még valamiről beszélni? Csak mert mozi előtt említettél valamit...
Ó tényleg, valóban akartam vele beszélni, de..
- Már nem fontos. – Vonom magamhoz ingjénél fogva – Már megbizonyosodtam róla, így nyugodt a szívem és tisztán tudom, hogy nem kell többet aggódnom. Tudom, hogy szeretsz és ezt a mai napon végleg be is bizonyítottad nekem. Innentől kezdve pedig nincs miről beszélnünk, hacsak te nem akarsz mondani valamit.
MYV bólintott, majd átölelt.
- SZERETLEK! – suttogta fülembe, majd akár csak az „It’s Started With A Kiss 2-ben” megemelte állam (mint a férfi a lányét) és lágyan, még is hihetetlenül szenvedélyesen megcsókolt.
- ÉN IS SZERETLEK! – feleltem, viszonozva érintéseit – Menjünk, fürödjünk le gyorsan és dobjuk be a szunyát. Holnaptól nehéz idő fog ránk várni.
- Valóban? – kérdezte meglepetten.
- Igen. Ugyanis ezt elfelejtettem még mondani, de most itt az ideje. Tudod, szeretném, hogy ha nem is mindre, de bejárnánk az órára, együtt tanulnánk és kicsit összeszednénk magunkat, mert ha ez így megy tovább, ki fognak vágni minket, legalább is engem biztosan a suliból és azt nem szeretném. Nem akarlak elveszteni! Így csupán csak azt kérem, hogy tanuljunk, hogy szerethessük egymást! Ha ezt megteszed még értem, megesküszöm neked, hogy az életem árán is veled maradok és nem hagyom, hogy elszakítsanak tőled! – szavaimat már kissé lesütött fejjel és könnybe lábadt szemekkel suttogtam, mire ő ismét megemelte állam és mélyen szemeimbe nézett.
- Ne beszélj butaságokat! Érted bármire képes lennék, még magamat is meglepve ezzel. Mert eddig soha senki nem tudott így megfogni. De te… Ráadásul ilyen rövid idő alatt rabul ejtetted a szívem. Ha azt kérnéd ugorjak a kútba, megtenném. Ha azt kérnéd legyek páncélod egy harcban, az lennék. Meg teszek érted bármit, csupán egy szavadba kerül! Ám remélem erre viszonzást is kapok – perverz vigyor – mert ha nem, az örök vesztesek mezejére kell vándorolnom, hol bármi féle halállal is kell szembenéznem, nem fogok megrettenni, sőt elébe rohanok majd s én vettem a halál karjai közé magam.
- Ez.. olyan lírai volt! De megígérem, hogy megtartom az ígéretemet, urasága! – nevettem, s kacajom elfeledtette vele és velem is röpke időre előtűnt szomorúságunkat. |
MiYaVi POV
Hatalmasat ásítva dőlök hátrébb a székben. Ilyen unalmas horror filmet még életemben nem láttam…
- Mi-Miyavii! – sikít fel Jun Ki és szó szerint átmászik az én ölembe. Mosolyogva magamhoz húzom és átölelem.
- Szeretlek – szalad ki számon, mire a félhomályban csillogó szemeit felém fordítja és megcsókol, amit én egyáltalán nem bánok hiszen senki sem figyel ránk.
Még fél óráig bámuljuk a filmet, de a vége előtt cicus szinte már teljesen eltűnik a pulcsim alatt. Mikor már a betétdal is felcsendül felkapcsolódnak a lámpák. Felsegítem cicámat, majd ki is surranunk a legközelebbi ajtón, mielőtt a tömeg odakeveredne.
Kint már az eső is elkezdett esni az ég pedig teljesen beborult. Nekem még zúg a fülem a benti kihangosítás miatt, ezért nem különösebben zavarnak a dörgések sem. Cica átöleli a karom és így indulunk vissza az iskola felé.
Mire megérkezünk a hátsókerítéshez, már szó szerint csöpög a hajunkból a víz a ruháink pedig teljesen ránk tapadnak.
- Szerintem menjünk a kollégiumhoz, mert így kicsit feltűnőek vagyunk – húzom el a szám, mire cica remegve bólint. Szegény biztosan fázik…
Hamar felérünk a folyosónkra és szerencsére nem is vettek észre minket. Tora és Kyo már az ablaknál beszélgetnek, elvégre nekik ma csak négy órájuk volt.
- Azt hiszem nem kétség, hogy ki nyerte meg a fogadást – vigyorog rám Kyo, de látom rajta, hogy nagyon utál ezért. Viszonzom a vigyorát, mire cica értetlen pillantást vet ránk. Talán jobb is úgy, hogy nem tudja miről van szó…
Mikor beérünk cica szobájába én fáradtan vonszolom ki magam az erkélyre és előveszek egy doboz cigarettát. Mikor meggyújtom az első szálat öleli karokat érzek meg a derekamra fonódni.
- Átöltözhetnél. Vizesen meg fogsz fázni – dorgál meg cicus, de hangja neki is fáradtan cseng.
Megfordulok és háttal a korlátnak támaszkodva nézek a szemébe. Egy könnyed mozdulattal kikapja a számból a cigit, majd leül mellém a korlátra.
- Tényleg... Akarsz még valamiről beszélni? - fordulok hozzá, miközben el-eljátszadozom néhány kósza tincsemmel. - Csak mert mozi előtt említettél valamit...
|
Lee Jun Ki POV:
- Nem.. Dehogy! – suttogom meglepetten, mialatt a szívem majd kiugrik a helyéről.
Mélyen nézek azokba a ragyogó szemeibe, amik elárulják nekem, hogy valóban komolyan gondolja, amit mondott, nem csak amolyan újabb szórakozásból. És én ettől a rózsaszín fellegek közt érzem magam. Magamhoz húzom és átölelem. Így állunk még pár percig, majd ellököm és szaladni kezdek.
- Gyere! Még a végén lekéssük a filmet! – mondom neki, mire nagyot sóhajt és hatalmasat szív a cigarettájából.
- Jó-jó, jövök! – kiált utánam, majd kis híján egészen a moziig rohanunk.
Ott lihegve tapasztaljuk, hogy van még időnk, mert vannak még kint akik sorba állnak a jegyükért a filmre, így mi is odamegyünk és türelmesen várunk. Időnként egymásra pillantunk, de itt csak úgy finoman, ügyelve nehogy bárki is rájöjjön hogy mi egy pár vagyunk, mert az lehet hogy keresztbe tenne nekünk a suliba és annak nem örülnék. Nagyon nem. De mikor már bent ülünk, kezünkben az üdítőkkel és a popcorn-nal a lámpákat pedig leoltják, már kevésbé vagyunk zavarban és az se nagyon zaklat minket, ha valaki meglát. Szerencsére mind kettőnk mellett 1-1 lány ül, így ha így is lenne, rájuk tudnánk fogni –mosolyogtam magamban, ahogy elképzeltem a két tudatlan lányzót, ahogy előadjuk velük hogy a csajaink. Majd figyelmemet átadtam MYV-nek és a film nézésének.
|
MiYaVi POV
- Na léptünk! – intek még hátra Nao-nak, majd befordulunk a folyosón és levágtatunk a lépcsőn. A kijárathoz érve intek Jun Ki-nek és leguggolok a portás kapuja előtt, majd négykézláb mászok oda az ajtóhoz. Mikro visszatekintek cica éppen a röhögést igyekszik visszatartani, mialatt a lehető leghalkabban próbál követni.
Nem igaz, hogy nem bír nyugton maradni – forgatom meg szemeim. Az ajtóhoz érve mindketten felegyenesedünk a portás hangos horkolása üti meg a fülünket.
- Bassza meg… Ha én ezt tudom, akkor nem sompolyogok itt, mint valami titkos ügynök… - morgom az orrom alatt, ahogy egy határozott mozdulattal kivágom az ajtót. Még a falak is beleremegnek (arról nem is beszélve, hogy cica mekkorát ugrott), de a mi drága portásunk csak szunyókál tovább.
Az udvaron azonnal előkapom a cigarettás dobozom és rá is gyújtok. Fahéjas Paipo.
Nyugodt léptekkel fordulok ki a tárva-nyitva hagyott kapun s észre sem veszem, hogy cicus máris lemaradt. Hátrafordulok és egy széles mosollyal konstatálom, hogy csupán elbámészkodott.
- Izé… Bocsánat. Csak még nem láttam reggel ezt a környéket… Tudod este és ráadásul viharban nem sok mindent tud felfedezni az ember – magyarázkodik. Édes.
Megvárom míg mellém ér, majd egy hirtelen mozdulattal ujjaim közé csippentem a cigarettám és rámarok cicus ajkaira. Meglepetésében nyög egyet, de azonnal viszonozza a csókot. Rákacsintok, majd éppen indulnék el újból, mikor megérzem ujjait a kezemre fonódni.
Meglepetten pislogok oldalra, de ő csak elfordítja a fejét és teljesen elpirul. Nem tudom, hogy miért ilyen de abban biztos vagyok, hogy még nem hiszi el, hogy szerelmes vagyok belé.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve nekilököm a legközelebbi kerítésnek és átölelem.
- Cicám… Én mindennél jobban szeretlek… Bármi is történjen vagy bármi is történt veled egykor. Te nekem akkor is ugyanaz a cica maradsz, akibe első pillantásra beleszerettem. Hidd el, hogy nem csak ágymelegítőnek kellesz… Fontos vagy nekem.
Kezemmel gyengéden álla alá nyúlok, majd arcát magam felé fordítva puha csókot nyomok ajkaira.
- Nagyon nyálas voltam? – nevetek fel s remélem így is megérti, hogy komolyan gondolom amit mondtam. Bármennyire távol állnak tőlem ezek a vallomások, akkor is úgy éreztem, hogy most az egyszer muszáj volt elmondanom neki, mit is érzek.
|
Lee Jun Ki POV:
- Miért pont a parkba? Talán mindenki előtt szeretnéd csinálni? – piszkálom mosolyogva, mire tök ideg lesz.
- Hogy mi? Dehogy is! – jelenti ki én meg csak kacagok egy jót.
- Na jó, akkor miről van szó? Ne menjünk inkább egy moziba, vagy ilyenek? – kérdezem, mire kérdő tekintettel kezd el vizslatni.
- Te, Én, MOZI? – akad ki, de gúnyos mosolya annyira izgató, hogy szinte itt a folyosó kellős közepén képes lennék megcsókolni.
- Most mi bajod? Nem te akarsz lógni? Még is mit csinálnánk a parkba? Ráadásul ott hamar meg is találnának minket. És már így is eléggé kivagyok, mert mikor idejöttem, azt hitték itt már „jó gyerek” leszek, ezzel szemben, NEKED KÖSZÖNHETŐEN ez nem jött össze, és már most tartok lassan vagy 50 óra hiányzásnál, ha nem többnél. – morgom neki durcisan, de ekkor mellém lép és megölelget.
- Jól van cicuska. Nyugodj meg!
- Jaa és a hangulatingadozásaid is érdekesek ám. Szóval jó lenne ha eldöntenéd mit is akarsz, mert én már kezdek ebbe beleőrülni. Nem akarom feladni a sulit azért, hogy a végén koppanjak egy nagyot. – sóhajtom halkan, mire hátulról előre dől és megcsókolja a nyakamat.
- Oké! Akkor menjünk moziba és utána még beszélünk a dologról, így jó? – kérdezi, mire én újra csak sóhajtok, majd összeszedem a cuccom és bólintok.
Magamban pedig visszapörgetem az eddig történteket és csak imádkozni tudok, hogy a mozi után ne küldjön el a francba. |
MiYaVi POV
Ez az este elmondhatatlanul csodásan telt. Miután ő is elélvezett én holt fáradtan esem össze az ágyon. Érzem ahogy ujjaival még hasamon játszik, majd újból elnyom az álom.
Reggel az ébresztőm csörgésére kelek. Kinyomom a telefont, majd egy ásítással karöltve elkezdek kutakodni cica szekrényébe valami használható ruha után. Tudniillik az enyém már teljesen koszos és nincs kedvem visszaszenvedni a saját szobámba egy másikért. Találok is egy nonfiguratív képekkel teli sötétszínű pólót meg egy alsógatyát és sietve magamra kapom. Majd vissza lépdelek az ágyhoz és elkezdem Jun vállát rázogatni.
- Kelj fel, cicuska! El fogunk késni – mondom először még nagyon halkan remélve, hogy ennyi is elég lesz. De nem, mert Jun tovább alszik. Sóhajtok egyet és kissé fölemelve a hangom tovább folytatom a keltegetést. – Cicc-cicc itt a tejecske… Ébredj már fel, basszus!
Átfordul a hátára és szétterülve a lepedőn tovább szuszog. Morogva szuggerálom őt és azon gondolkodom, hogy mégis miképp kelhetném fel. Fölémászok és egy hirtelen mozdulattal beleülök az ölébe, egyenesen az ágyékára mialatt egy gonosz mosollyal figyelem reakcióját. Elkezdek körözni a csípőmmel, mire nyög egyet és kipattannak a szemei.
Tovább mosolygok, majd mielőtt megszólalhatna elkezdem csikizni mindenhol ahol csak érem.
- Nee! Ne! MIYAVIII~! – fuldokol a röhögéstől könnyes szemekkel, mire én megszánom és felpattanok az ágyról. – Rohadj meg… - szuszogja és arcába húz egy hozzá közel eső párnát. – Életemben nem volt ilyen gonosz ébresztőm…
Látszólag bevágja a sértődöttet, de én csak jót nevetek rajta.
- Te nem keltél fel. Pedig esküszöm, hogy én próbáltam mindent – magyarázom mialatt visszaszambázok a szekrényhez. Kifejezetten egyedi ruhatára van az már biztos. Szemem azonnal megakad egy szaggatott fehér színű, feszes csőnadrágon.
Hátradobom az ágyra a választott ruhadarabot és mellé még egy alsónadrágot meg egy fekete inget is odahajítok. Cica pislogva nézi az elé teleportálódott ruhakupacot.
- Ezt akarod felvenni? – kérdezi kétkedve.
- Nem én. Te – vigyorgok rá, mire tovább pislog.
- De hisz ebben lépni is alig lehet. Nem vagyok hülye, hogy ilyenbe mászkáljak.
Egy határozott mozdulattal végigterítem az ágyon cicámat, majd fölémászok és ajkaihoz hajolok.
- Az én kedvemért… - suttogom résnyire nyitott szájába, majd egy mély csókot váltok vele.
- Most az egyszer – forgatja meg a szemét mosolyogva. –De akkor én is választok neked valamit. Úgy fair, nem?
Morogva lépkedek cica mellett és magamban egyfolytában azt a rózsaszín-fekete csőnadrágot szidom amit rám erőltetett az én drága Junom. Honnan vannak neki egyáltalán ilyen ruhái?
Az egyetlen ami vigasztal az, hogy cica fenekét bámulhatom, amin tökéletesen jól mutat az általam választott nadrág.
A suliban persze azonnal összefutunk Torával aki éppen Nao beszámolóját hallgatja a lehető legunottabb fejjel. Mikor odaérünk hozzájuk mindketten elnémulnak, majd néhány perc múlva Tigriske minden előjel múlva elmondhatatlan nevetésbe tör ki. Már a hasát fogva fuldokol, míg Nao csak szép őzike szemekkel méreget minket.
- Tora… Ha most nem állsz le a röhögéssel én nem tudom mit csinálok veled – morgom elfojtott hangon, mire cica elkezd kuncogni.
- Bocsi, bocsi – emeli fel a kezét Tigriském. – Csak tudod elég vicces, hogy ti ketten együtt… Ráadásul, hogy Miya ilyen nadrágban parádézik.
- Anyád… Kapd be!
- Kösz én inkább nem. Ezt rábíznám Jun Ki-re. De most lépek is – hadarja, majd úgy eltűnik, mintha itt se lett volna. Na, ő is tudja mikor kell lelépni. Viszont ezért még biztos kap.
- Most már tényleg mehetnénk, mert az előbb még te nyafogtál, hogy késni fogunk – jegyzi meg cica, mielőtt még Nao elkezdeni bombázni minket a kérdéseivel.
- Nincs kedvem órára menni – kezdek el nyafogni. – Inkább lépjünk le valahova... Mehetnénk a parkba.
Jun megforgatja szemeit, majd nagy levegőt vesz a válaszhoz.
|
Lee Jun Ki POV:
Remegtem alatta, még is ajkaim s testem érte kiáltott. Résnyire nyitottam számat s mikor egy ujját belém tolta, izmaim megfeszültek kissé. Nagyokat sóhajtoztam alatta, egészen addig, míg abba nem hagyta, és a síkosítóért nem nyúlt. Tudtam mi fog most következni. Féltem, de próbáltam nyugodt maradni és bízni benne. Ekkorra már mind a ketten meztelenek voltunk. Ám még mielőtt messzebbre mentünk volna, rápillantottam és egy félmosoly kíséretében, zavartan megszólaltam.
- Őőő.. Mond csak. Bezártad… az ajtót? – néztem rá, mire felkapta a fejét.
- Te jó ég! – kiáltotta és rohant is, hogy bezárja.
Én csak jót kacagtam a jeleneten, ahogy –mint aki életveszélyben lenne- rohan az ajtó felé, csap rá akár a vadász az áldozatára és zárta be amennyiszer csak tudta.
- Ne nevess! – mordult rám, ahogy majdnem hasra esett.
- Pedig olyan vicces vagy. – feleltem, s ahogy visszaért, magamhoz húztam és adtam egy apró puszit az orrára – Ha már „beadtam a derekam” legalább ne a fél iskola lássa.
- Igazad van! Szólhatunk mindenkinek. – gúnyolódott, de csak finoman, hisz tudta hogy érint ez a hülye viccelődése.
- Inkább maradjon csak négyszemközt a dolog.
Mosolygott.
- Hol is tartottunk? – kérdezte, majd visszadöntött az ágyra s míg engem csókolt, kezére síkosítót folyatott, amivel magát és az én bejáratomat is körbe kente.
Ez után mélyen szemeimbe nézett és várta, mit reagálok. Szemeim csillogtak és úgy éreztem készen állok. Bólintottam. Ő fölém nehezedett, majd vigyázva, nagyon óvatosan férfiasságával belém hatolt. Felkiáltottam. Kicsit fájt, de nem ezért tettem. Sokkal inkább az érzés miatt, hogy vele lehetek. Nyögéseim minden tétovázás nélkül kitörtek torkomból. Ajkai közben megtalálták enyémeket s mialatt mozgott bennem, addig időközönként csókjaival próbált még nyugodtabbá varázsolni. Majd, ahogy egyre közelebb értünk a csúcshoz, rövid körmeimet hátába mélyesztettem, mire ő alsó ajkamba harapott.
- Szereth..ahhn… lekhh… - leheltem ajkaira. |
MiYaVi POV
Egész éjjel mellette maradok és arcát vizslatom. Gyönyörű, selymes bőrén hangtalan táncot lejt a holdfény. Olyan akár egy tündér; egy megismételhetetlen jelenség mely gyönyört varázsol a sötétségbe. Álmában megint elkezd motyogni; pontosan úgy, ahogy a múltkor is tette. Nem értem, hogy mit beszél, de abban biztos vagyok, hogy nagyon aranyos így. Cica. Még el-elnézegetem, ahogy ott mocorog egymagában, de lassan én is elkezdek fáradni.
Az ágyra hajtom fejem és úgy alszom el mellette.
Arra ébredek, hogy valaki félreigazítja egyik kócos tincsemet. Puha ujjakat érzek az arcomon, mire azonnal kipattannak szemeim. Cica néz rám megilletődötten, majd elsuttog egy „köszönöm”-öt.
- Nincs mit – mosolygok rá, mert valóban nincsen mit megköszönnie. Inkább én lehetnék hálás amiért nem
dobott ki azonnal. Vagy éppenséggel nem képelt fel.
Mikor végigfektetem az ágyon és elkezdem csókolni egy szót sem szól. Nem tiltakozik csak átadja magát nekem és én világosan érzem rajta, hogy mennyire megbízik bennem. Ebben már csak az a vicces, hogy én biztos nem bíznék magamban.
Akaratosan az ajkaiba harapok, mire ő feljebb húzza a lábait s így én az ölébe csúszok. Széles vigyorral simítok be inge alá, majd kezdem el lehúzni róla. Aztán volt póló nincs póló.
Hamar kibontjuk egymást fölöslegesnek vélt ruháinkból, mialatt a holdfény kirajzolja mindkettőnk alakjának körvonalait. Minden olyan filmbe illő… Végre van aki szeret, akit megvédhetek. És talán most én is a szó hagyományos értelmében… boldog lehetek. Úgy látszik néha azért még történnek csodák.
Mosolyogva harapok bele cica nyakába, mire ő újból megremeg kezeim közt. Ujjaimmal oldalát simítom végig, majd rátalálok férfiasságára is. Kicsit lejjebb csúszok és számmal kezdem el kényeztetni büszkeségét. Azonnal tövig magamba szívom, majd nyelvemmel kezdek el körözni vékony bőrén. Érzem ahogy puha ujjai hajamba simulnak.
Egyre erősebben nyög érintéseim nyomán. Elhajolok tőle és felemelem fejem, hogy gyors csókot válthassak vele.
Kezeim fenekére kalandoznak s ujjaimmal gátizmán kezdek el játszani., majd lágyan, mégis elégedett hangon az ajkai közé suttogok.
- Nyugi cica, vigyázok rád – hangom magabiztos s egy gyors csókkal pecsételem meg mindezt.
- Hálásh vagyokh…. – mosolyog szinte incselkedve, de mondata jelentésével ellentétben egy pillanatra reszketni kezd.
- Én nem bántalak. Nyugodtan dorombolhatsz.
Szélesen rávigyorgok és megnyalom fölső ajkát.
|
Lee Jun Ki POV:
Szólni se tudok, ahogy beront a szobámba. Valahol félek, még is nagyot dobban a szívem és örülök, hogy ott van. Nagyot nyelek, ahogy lerántja rólam Aoi-t és szépen kiosztja. Aztán, mikor Aoi elmegy ő mellém ül, én meg csak pislogok továbbra is és nem értem mi ez az egész.
- Mi történt veled? – kérdezni én meg el akarom küldeni.
Aztán meghallom amiket mond és nem tudom mit kéne tennem. Nem tudom, igazán bízhatok-e benne, az előzők miatt. Kétszer is faképnél hagyott, ráadásul rendszerint egy gyökér. Nekem pedig nem ilyen partnerre van szükségem.
- Tényleg nem akartalak bántani... Hülye vagyok, tudom. Már sokan mondták... Sajnálom, cica – mondja végül, halkan, úgy hogy csak én hallhassam.
- Komolyan.. gondolod? Vagy megint.. itt hagysz majd? – kérdezem tőle, mire mélyen a szemeimbe néz és úgy rebegi szavait.
- Itt maradok. Megígérem! – feleli, én pedig ennél a percnél dőlök ki totálisan. Ráborulva pityergek, míg el nem nyom az álom.
Ám ezúttal érzem, hogy végig valami meleg lebeg körül s tudom, érzem hogy valóban mellettem van. Valamikor hajnalba térek magamhoz, mert képtelen vagyok tovább aludni és látom, hogy valóban, kezemet fogva az ágy mellett térdelve alszik. Annyira aranyos. Ilyenkor olyan, mint valami békés gyermek. Kisimítok egy tincset arcából, hogy még jobban láthassam nyugodtságát, mire felriad. Némán néz felém, ahogy én is ő rá. Talán szavak nélkül is megértjük most, mit akar a másik, így alig egy-két mondat és a cselekvések útjára térünk.
- Köszönöm!
- Nincs mit.
Hangunk csendesen törte meg a félhomályt. Mélyen néztünk egymás szemébe, majd önkéntelenül is egymásra mozdultunk. Ő felállt és felém hajolt, én pedig magammal vonva őt is az ágyra dőltem. Ajkaink most forrón s lágyan érintették egymást. Nem vadul, követelőzően, mint azelőtt. Érintései gyengédek voltak, én pedig igyekeztem minél higgadtabb maradni és MiYaVi-ra, nem pedig a régi rossz emlékeimre koncentrálni. Hagytam, hogy ujjai végigvándorolva rajtam, kibujtassanak felsőmből, közben ajkai puhán falják hol sajátjaimat, hol nyakam érzékeny bőrét. Innentől egy szót se szóltunk. Egymás mozdulataiból próbáltunk rájönni, hogy kinek mi a legjobb, vagy hogy mit szabad és mit nem. Azelőtt velem még egyszer sem volt ilyen vigyázatos. Most még is úgy érintett, úgy óvott, mint egy édesanya a gyermekét. S valahányszor csak szemeibe néztem, tisztán láttam bennük, hogy elég csak egy szót mondanom és megáll. De nem szóltam. Úgy éreztem, most már eljött a megfelelő alkalom és talán igazán bízhatok végre benne. Így csak hagytam, hogy ujjait mohón végigfutassa remegő testemen, ajkaimtól egészen merevségemig. Ott nagyon sóhajtva adtam tudtára, hogy tetszik, amit most velem tesz. Egyáltalán nem féltem. Sőt, egyre jobban csak élveztem, ahogy engem érintett. |
MiYaVi POV
Órák után szótlanul ülok le az udvart szegélyező kerítés mellé. Csuklómat homlokomnak préselem és vagy milliomodszorra hadarom el magamban, hogy mennyire bunkó vagyok. Ha nem lennék ilyen átkozottul érzéketlen és átkozottul hülye akkor már réges-régen boldog lehetne. Cica…
- Remélem boldog vagy – huppan le mellém Nao egy cigarettával a szájában. Már csak őbuzgósága hiányzott. Mélyen sóhajtva döntöm hátra fejemet a hideg vasléceknek.
- És neked mi bajod van velem? – érdeklők lehunyt szemekkel szinte már meg sem lepődve.
- Még kérdezed?! – förmed rám, mire én megrezzenek. Dünnyögve ajkaim közé nyomja a cigarettaszálat, melyet eddig ő szívott. – Miért kell neked mindenkivel ilyennek lenned? És igen… Jun Ki-re céloztam.
Elkerekednek a szemeim úgy tekintettem fel az alacsony rózsaszínhajó fiúra. Pontosan olyan ábrázattal állt ott, mint egy fóka akit jól megsértettek. Inkább nem kezdem el firtatni mégis honnan tud minderről, csak némán hagyom, hogy folytassa. Már úgyis mindenki utál. Lehetne ennél rosszabb?
- Torának elmesélte, hogy milyen volt az élete a régi sulijában… - hajtja le a fejét Nao, mialatt lábaival szórakozottan elkezd rugdosni egy kavicsot. – Nem lehetett túl könnyű neki. Azt mondta, hogy vagy a fél iskola megerőszakolta. Ráadásul mindenki azt hitte, hogy megverték. A szüleinek nem merte elmondani az igazat. Ezért íratták kollégiumba.
Meglepetten szegem fel az államat. Nao szavai szinte késként döfnek belém. A gyomrom is elkezd émelyegni és úgy szédülök, mintha most vágtak volna fejbe. Talán tényleg fejbe is vágta – csak éppen nem a szó legszorosabb értelmében.
- Ezt… Ezt nem tudtam – rázom meg a fejem s hagyom, hogy tekintetem az égre tévedjen. Elérhetetlen távolságokat kutatva.
Csak néhány pillanatra éltem bele magam az ő helyzetébe. Elképzeltem a szíve helyén tátongó ürességet, a kétségbeesett próbálkozásait melyekkel a múlt elől próbál menekülni. Fájt amit látni véltem a szívében, a gondolataiban.
- Én most megyek – közlöm s szédülten felállok. A cigaretta élettelenül hullik le a földre számból. Sebtében rátaposok és lépdelek is tovább.
- Most meg hova mész? – kiált utánam Nao, mire felemelem a kezem és csak legyintek egyet.
Talán percekig kopogok cica ajtaján, de nem érkezik válasz. Egy pillanatra eltűnődöm, hogy már megint hova tűnhetett és mibe keverhette magát, de ekkor egy hangos puffanást hallok bentről.
Azonnal kicsapom az ajtót és amit magam előtt látok az nagyon, de nagyon nem tetszik. Cica rémült tekintettel fekszik az ágyon és úgy néz farkasszemet a fölötte térdelő Aoi-val. Aoi arcán széles, gúnyos mosoly kúszik végig még egyik kezét Jun szájára tapasztja.
- Aoi? – mérem végig még egyszer, kétkedve az említettet. – Most azonnal tűnj el! – kiáltom immáron erőteljesen és dühösen.
- Most mi bajod? Nem sajátíthatsz ki mindent magadnak – vigyorog vissza rám, mire engem elönt a méreg. Villámló tekintettel lépek oda és rántom hátra Aoit a vállánál fogva., majd teljese erőből a falnak lököm és odaszorítom.
- Ne. Merj. Így. Beszélni. Róla. Ő nem egy tárgy! – sziszegem fogaim közt, mire Aoi rémült tekintetével rám mered és maga elé emeli kezeit. – Most pedig menj el. Később még beszédem lesz veled.
Még szerencséje, hogy az én kis „bandámba” tartozik vagy különben már rég szétvertem volna. De így találhatok neki más büntetést is..
- Kapd be – nyújtja ki a nyelvét, majd sértődött kisfiú módjára kibilleg az ajtón.
Cica időközben felült az ágyra és könnyes arccal kezdett el méregetni.
- Jól vagy? – suttogom lehajtott fejjel. Féltem attól, hogy mit fog mondani.
- Szerinted? – förmed rám erőtlenül. – Mit akarsz? Esetleg szeretnéd befejezni amit ő elkezdett, hm?!
Sóhajtok és mit sem törődve semmivel leülök mellé az ágyra. Felé nyújtom a kezemet és pulcsim ujjával letörölöm arcáról a sós cseppeket. Eleget sírt már.
Először annyira meglepődik tettemen, hogy elhúzódni is elfelejt. Ekkor veszem észre a homlokán díszelgő véres sebet.
- Mi történt veled? – kérdezem halkan.
- Semmi közöd hozzá! Tűnj el!
- Cica… Én tényleg sajnálok mindent. Tudom, hogy mennyire bunkó szoktam lenni. Én tényleg nem akartalak bántani és azon az estén sem ezért hagytalak egyedül. Egyszerűen csak féltem attól, hogy még több fájdalmat okozok neked. Nem kérem, hogy most azonnal ugorj a nyakamba örömödben… Én egyszerűen csak meg szeretnélek védeni. Szeretném ha nem esne több bajod. Tudod iszonyat szörnyű volt belegondolni abba, hogy neked sem lehetett könnyű. Önző voltam… Sajnálom – csillogó szemeivel szótlanul vizslat tovább, mire én kuncogva hozzátettem. – Azért egy kicsit értékelhetnéd ezt a „csodás” monológot. Nem sok mindenkitől kérek bocsánatot.
Halványan elmosolyodik, majd egy pillanatra lesüti szemeit. Mintha végiggondolná a szavakat.
- Tényleg nem akartalak bántani... Hülye vagyok, tudom. Már sokan mondták... Sajnálom, cica - motyogom és ujjaimmal gyengéden végigsimítom egyik fekete tincsét.
Őszintén szólva magamat is sikerült meglepnem ezzel a gyengédséggel...
|
Lee Jun Ki POV:
- Még hogy én ne gondolnék mások érzéseire? – könnyeztem - Nem tudsz te rólam semmit! – sziszegem neki, majd képen törlöm s elrohanok.
„Hogy lehet ekkora köcsög valaki? Hiszen pont velem nem foglalkozik senki sem. Mit érdekel bárkit is, hogy az előző iskolámban kis híján mindenki megerőszakolt. Majdnem belehaltam a sebeimbe és most nem a lelki sérülésekre értettem. Ha nincs az iskolaorvos, már nem lennék itt. És még én vagyok a ribanc? Én, aki oly sok rosszon mentem keresztül? Én akit folyton megerőszakoltak, és akire folyton azt mondták hogy semmi baja csak verekedett? Hát köszönöm szépen. Ez aztán a tetőpontja mindennek.” – zokogom s rohanok ki az esőbe, nem is figyelve merre megyek. Végül észre se vettem, hogy Toránál kötöttem ki. Szegény srác, csak nézett nagyokat, de látta rajtam hogy valami nincs rendben és nem küldött el. Azt vártam, hogy majd biztos el is kap és megdönt, lélekben már fel is készültem rá, de nem tette meg.
- Mi a baj? – kérdezte.
Nem jöttek szavak a nyelvemre. Csak sírtam és ő átölelt. Nem úgy, mint MYV.
- MiYaVi az? Megint hülyeséget csinált? – hallottam meg hangját.
Bólintottam.
- Ne haragudj rá. Nem olyan bunkó, mint aminek látszik. Csak tudod, ez hozzá jár az image-éhez.
- Nézd. Semmi kedvem most MYV-hez. Unom, hogy állandóan szórakozik. Alig hogy találkoztunk, máris bunkózott. Utána meg hülyített össze-vissza. Hát én köszönöm, de ebből nem kérek többet. Elég volt egyszer átélni ezt az egészet.
Ekkor csak sikerült ki szednie belőlem, amit nemrégiben magamban fortyogtam végig, pedig nem szoktam csak úgy megnyílni, főleg erről a dologról. Ő az első, aki igazán végig hallgatott. És meglepetten láttam, hogy nem küldött el a francba és a helyett, hogy megdöngetett volna, mellettem volt és próbált megnyugtatni. Sőt, még azt is megbeszéltük, hogy segít nekem helyre rázni MYV-t, a saját módján, de akkor nekem is bele kell mennem és ha eljön a megfelelő idő, akkor ő majd letisztáz vele mindent. Úgy, hogy mindezt továbbítja majd Kyo-nak és Nao-nak is. Nem tudtam, hogy bízhatok-e benne, azok után hogy MiYaVi miket mondott róla, de MYV se jobb, szóval már nem tudtam ki mond igazat és ki nem, de mivel túl sok más választásom nem volt, belementem. Belül pedig csak reménykedni mertem, hogy sikerül az ötletünk különben a biztos halálba vetem magam. Vagy Torával maradok és hagyom, hogy továbbra is sötét napjaim legyenek. |
MiYaVi POV
Én ezt nem bírom ki. Most mégis mi baja van, hiszen nem csináltam semmit…
Erre izomból nekiment Torának, hogy fektesse meg. Őszintén nem értem, hogy ezzel mégis kinek akar bizonyítani és mit. Ráadásul a mi Tigrisünk még vissza is csókol. Vágjátok? Az a tigriske aki az egyik legjobb barátom. Vagyis eddig ezt hittem. Kyo mellettem állva nézi végig a történteket és a dolog eléggé meglepi őt is.
- Miyavi fogadjunk, hogy te egy hét alatt sem tudnád ágyba vinni – vigyorodik el azzal a gonosz kis manós vigyorával. Ettől mindig kiráz a hideg.
- Fogadjunk, hogy sikerülni fog – vigyorodok el én is. – Csak nem lehet nehéz megszelídíteni egy macskát. De ha én nyerek akkor lesmárolod Torát. Előttem.
Kyo kissé meghökken az ajánlattól, de bólint.
- És ha én nyertem akkor kiszőkíted a hajad – válaszolja könnyedén, hiszen tudja mennyire utálom a szőkét. Elfintorodom, de rá kell jönnöm, hogy legalább olyan biztos vagyok a dolgomban mint ő.
- Legyen – válaszolom, majd megfordulok és elsétálok órára – mert közben a csengő is megszólalt.
Nyugodtan szambázok el mit sem törődve a Tigriskéhez dörgölődző cicával. Hiszen úgysem óra alatt akarja megdugni. Addig meg van időm, hiszen ma lesz művészetünk is. Vagyis Jun Ki-ék megint nálunk fognak dekkolni.
Végül nem megyek be második órára sem és inkább elmegyek Aoival cigizni egyet a kapuhoz. Az eresz alól bámuljuk az álzúduló esőfüggönyt. Kiráz a hideg ettől a hülye időjárástól. Az ég engedelmesen feldördül s csakhamar egy villám is áthasít a horizonton.
Nyugtalanul fújom ki számból a füstöt és bámulom ahogy tovaoszlik a levegőben.
Egészen a negyedik óráig várok, mikor is becsöngetnek művészetre.
A tanár kijelenti, hogy mindenki ugyanoda üljön ahol a múltkor is volt. Jun Ki vonakodva huppan le mellém, majd ha lehet még a múltkorinál is jobban elhúzódik tőlem. Fáradt szemforgatás következik részemről, majd ráhasalok a falapra és lehunyom szemeimet. A tanár egyre csak beszél én pedig jobbnak látom most nem zargatni cicát. Az álom határáról Jun szavai rángatnak vissza. Közli a tanárral, hogy ki akar menni a mosdóba. A sensei vonakodva enged kérésének, majd folytatja az órát ott ahol abbahagyta. Most képzelhetitek, hogy erre én mit csinálok, nem?
Szó nélkül felpattanok és követem cicát. A tanár nem is szól semmit hisz’ már megszokta az ilyen kirohanásaimat és tudja, hogy ráér még a büntetésekkel.
A folyosón érem utol Jun-t és azon nyomban a legközelebbi radiátornak lököm. Élesen felnyög mikor a hideg fém nekicsapódik hátának, de engem most ez sem érdekel. Idegesen felhorkan.
- Engedj el! – parancsolja villogó szemekkel. – Most azonnal vagy…
- Igen? Vagy? – vigyorodom el gúnyosan. – Vagy mit csinálsz? Rohansz és beárulsz az igazgatónak? Vagy a tanároknak? Vagy esetleg Torához futsz és elsírod neki, hogy én még előtte megerőszakoltalak? Ha? Még is mi a frászt csinálhatnál, mondd…
Gúnyosan vigyorogva arcához hajolok, miközben egyre jobban hozzápréselem a most bekapcsolatlan fűtőtesthez. Egyenesen dühtől csillogó szemeibe nézek, de ő csak makacsul állja a pillantásomat.
- És még te nem vagy ribanc… Hidd el végig is az voltál lélekben, hiszen most is mit csinálsz… Ááá! De te nem; soha nem voltál az… Viszont többet itt ne keseregj nekem, hogy így meg úgy mindenki ribancnak nézett. Valóban tudsz te igazi ribi is lenni, hiszen amúgy is az vagy! De tudod mit? Menj csak és dugasd meg magad. Ha akarod akár az egész iskolával is. Mi közöm hozzá. De én csak egyet kérdeznék… Valóban ezt akarod? Ez az amitől igazán jól érzed magad? Vagy egyáltalán elgondolkodtál azon, hogy más mit érezhet irántad? Gondoltál te valaha arra, hogy rajtad kívül másnak is vannak érzései?
Várakozva rátekeinek és minden erőmre szükségem van, hogy ne kezdjek el vigyorogni. Azért ő sem olyan rendíthetetlen, mint amilyennek mutatni akarja magát. |
Lee Jun Ki POV
Reggel várva, hogy megint mellette ébredek, ismét csalódás ér. Nincs ott még egy üzenetet se hagyott. „Hát csak erre kellek neked?” – kérdezem magamtól, majd összekapom magam s bemegyek az első órára. Sajnos még csak össze sem futottunk, pedig rend szerint itt szokott lézengeni. Szomorú. Annyira kiborít a hülye viselkedése, hogy képtelen vagyok odafigyelni az órára. Inkább fogom magam és ahogy kicsöngetnek, felloholok a tetőre. Esik. Különös képen nem zaklat. Legalább eltakarja könnyeimet. Felülök a korlátra s onnan tekintek fel az égboltra. Sötét felhők borítják be, akár csak a szívemet.
- Mért teszed ezt velem? Mire jó, hogy játszadozol az érzéseimmel? – mondom magam elé, s hagyom hogy könnyeim itassák puha arcomat.
Fázom, már nem csak a zokogástól remegek, hanem a hidegtől is. A hidegtől, mely folyton körülöttem lebeg és nem hagy nyugalmat. Majd szívem egy percre kihagy,mikor megérzem hogy átölel. Nem bírom.
- Száj le rólam! – kiáltok rá – Mond csak, te jót szórakozol? Most úgy őszintén! Azt hiszed mindenki a te kis játékszered és kedvedre-kényedre szórakozhatsz mindenkivel? – borulok ki, mire ő csak meglepetten néz felém.
- Most meg mi bajod? – kérdi végül.
- Hogy mi bajom? TE! Te vagy az én bajom! Én hülye.. már azt hittem, hogy.. igazán, valóban bízhatok benned.. De NEM! Megint csalódnom kellett. Hát hagy mondjak neked valamit. Soha többé ne merj a közelembe jönni, mert innentől kezdve nem kegyelmezek! Elegem van, hogy a jó kisfiút játsszam és mindenki előtt csak bájologjak. Elegem van, hogy mindenki azt hiszi, én csak egy kis senki vagyok, egy gyáva kis nyuszi, aki nem bírja megvédeni magát ha azon múlik. Hát ennek itt vége. Be bizonyítom neked, hogy nem egy sima kis uke, bocs hogy téged idézzelek „ribanc” vagyok! Tudok én valódi ribi is lenni. Ezt akartad, hát tessék! Edd csak meg, amit főztél! – el-el csuklik a hangom, még is végig ordítom amit mondani akartam neki.
Már az sem érdekel, ha a szüleim meg tudják. Hadd tudják csak. Legalább rájönnek, hogy jól elcseszték az életemet és talán jobban utána kellett volna nézniük a dolgoknak, amikor lila-zöld s egyéb színekben pompázott a testem. Nekik aztán marha könnyű lehetett rám fogni, hogy megint csak verekedtem. Hát akkor tudják meg csak milyen mocsokságokat csináltak velem. Csak hogy innentől magam megyek a dolgok elé s nem kell senkinek kajtatnia utánam. Így aztán, vizesen átfázva, vacogva hagyom ott s rohanok lefelé. Hallom hogy utánam jön. Annál jobb, mert innentől nincs megállj. „Ribanc lennék? Valóban? Hát akkor had lássa csak mindenki mire képes, egy ilyen ringyó mint én!” – sziszegem magamban, majd leérve észre is veszem Torát.
- Gyere csak! – mondom neki kisírt szemekkel, csurom vizesen s elkapva ruháját a falhoz rántom, s kényszerítem hogy megcsókoljon – Azt akarom, hogy te légy az iskola első számú seméje, aki megfektet! – lehelem ajkaira, úgy hogy körülöttünk mindenki halhassa.
Látom, amint MYV lángoló tekintettel figyel minket. És amikor Tora már magától csókol meg, olyan mint aki robbanni készül. |
MiYaVi POV
Végül megadtam magam a jóakaratnak meg a szeretet maszlagnak és békén hagytam. Egyáltalán mi ez az egész, hogy vele ennyire gyengéd tudok lenni? Mást már réges-régen szétdugtam volna, erre neki meg jövök a bizalommal… De akkor sem szeretném őt sírva látni. Ajh, istenem… Miket nem művel velem ez a cica?
Mikor visszajön az áram még mindig szorosan a vállamat öleli és úgy bújik hozzám, aztán már csak azt veszem észre, hogy elkezd szuszogni. Hamar elaludt a karjaim közt. Talán a kimerültség, meg az átállása fárasztotta le ennyire. Végül is még egész új neki ez a hely s még én is itt voltam, hogy halálra ijesszem.
Sóhajtva felemelem karjaim közé, majd az ágyhoz sétálok vele és a lehető leggyengédebben lefektetem őt a puha takaróra. Sietve felkapom a ruháim, majd elveszi az asztalon árválkodó pótkulcsot és lazán kisétálok a szobából. Szó nélkül otthagyom. Jobb is így… Bár biztosan nem lesz halál boldog, ha reggel felkel és megint teljesen egyedül lesz. De valljuk be; nem vagyok az a hősszerelmes típus.
Visszazárom kulcsra az ajtót és eltűnök a sötét folyosón.
Másnap reggel nyúzott fejjel, álmosan ballagok be az iskolába. Odakint elkezdett szakadni az eső és mondhatni hivatalosan is kezdetét vette az ősz. A kedvenc koponyamintás kalapom vettem fel és annyira siettem amennyire csak tudtam, hogy ne ázzak meg túlságosan.
A második órára sikerül is beérnem… Bár az első valahogy sosem érdekelt – nem mintha a többi igen. Levágódom a lépcsőre egyenesen Tora mellé és kissé hátradőlök.
Hirtelen eszembe jut a tegnapi este és félvállról megkérdezem Tora-t.
- Láttad ma Jun Ki-t?
- Aha. Az első órára legalábbis bejött, de még a szünet elején eltűnt valahova…
A mondat végére befut Kyo is én pedig ráemelem a tekintetem.
- Szerinted hova ment? – kérdezem szórakozottan.
- Miért érdekel? Mégis mit csináltál már megint? – kérdezi gyanakodva a törpe szőkeség. Mint általában most is vastagon festék fedi arcát és kontaklencsés szemei ijesztően sötéten villognak.
- Csak otthagytam – vonok vállat mire egy újabb értetlenkedő pislogás a válasz. – Tegnap… Bementem hozzá aztán meg otthagytam egyedül. Nem történt semmi. Sajnos.
- Mond Miyavi te komolyan ekkora idióta vagy? – forgatja meg a szemét. – Sejtem kissé sikerült megbántanod. Olyan nehéz lett volna ott maradni mellette?
Durcásan becsücsörítek s pár pillanatig farkasszemet nézek manóval.
- Te hova mennél a helyébe? – szakítja meg a feszült csöndet a mellettem ülő Tigriske.
Egy pillanatra elgondolkozom, majd az első helytől ami eszembe jut egy ki is ráz a hideg.
Gyorsan felpattanok és elkezdek felfelé rohanni a most több millió fokosnak tűnő lépcsőn. A tető ajtaja megadón vágódik ki kezeim nyomán én pedig kilépek a szakadó esőbe.
Cica ott ül a korláton és az eget bámulja. Az esőcseppek haját belemossák bőrébe és ruháját is teljesen eláztatják. Kimért léptekkel, habozva sétálok oda mögé és megölelem hátulról.
Ekkor érzem csak meg, hogy mellkasa szabálytalanul emelkedi kis süllyed mialatt zihálva engedi ki magából a könnyeket, melyek rendületlenül mossák arcát.
- Meg fogsz fázni… - suttogom, de a világért sem kérnék tőle bocsánatot még ha igazából sajnálom is.
Némán hagyom, hogy a zuhogó eső engem is betemessen….
|
Lee Jun Ki POV
Először engedtem neki, de utána még is megijedtem. Féltem attól, ami majd rám vár. Az emlékeim.. Sorra törtek elő bennem és ettől tartottam, hogy ez véletlen se történjen meg. Még is megtörtént. És bár mennyire is próbáltam bízni MYV-ben, nem ment. Lesokkoltam. Ő még sem hagyott békén. Rám parancsolt s én sorra teljesítettem minden kérését és parancsolatát. Belül viszont remegtem, mint a nyárfalevél.
- F-Félek… Miyavig… - suttogtam végül, mire kezét végigsimítja hátamon s leterít a földre.
Hiába próbálom, nem tudom eltolni magamtól.
- Hát tényleg csak egy ribanc lennék? – suttogtam könnyezve, mire ő meglepődött.
- Ezt meg, mért…mondod? – kérdezte tőlem felhúzott szemöldökökkel, de nem nagyon jött ki a válasz a számon.
- Mert.. ilyen.. könnyűvérű vagyok..?! – mondtam végül és hogy ne lássa, elfordítottam a fejem s úgy hagytam, hogy könnyeim lecsordulhassanak arcomon.
Ekkor megfogta államat és visszafordított. Letörölte könnyeimet s olyat mondott, amit életemben nem hittem volna.
- Nem tudom mi a baj, de ha nem bízol meg bennem… akkor.. hagyjuk abba! – hangja kivételesen lágy volt és megértő!?
Sose hittem volna, hogy az mögött a bunkó díva állarc mögött egy jószívű lélek lakozik. Tévedtem. És ez képes volt elvenni minden rossz gondolatomat. Így aztán egy kis idő múlva, próbálva teljes mértékben megnyugodni, nagyon halkan megszólítottam.
- Most már.. bízom.. benned. – azzal átkaroltam nyakát és magamhoz öleltem.
Képtelenek voltunk bármit is mondani a másiknak. Csak feküdtünk ott a hideg csempén, egymást ölelve. Majd arra lettünk figyelmesek, hogy visszajön az áram. Bizonyára nem csak itt ment el, és mivel minden szoba árama rá van kötve a fő vezérlőre is, könnyen vissza tudják lentről kapcsolni az őszeset. Így már nem sötétbe burkolózva bújtunk egymáshoz, hanem a gyengéd világosság, megnyugtató harmóniájában.
|
MiYaVi POV
Nyögéseibe még én magam is beleborzongok, hiszen olyan jó érzéssel tölt el, hogy végre nekipréselhetem a falnak. Még egyik kezemmel állát fogva húzom magamhoz egyre közelebb és közelebb, addig másik kezemmel lefejtem a derekán feszülő törülközőt. Erőszakos csókunk közben ő ráharap a nyelvemre mire én felnyögök. Ha ő így hát akkor én is.
Kezemmel újból fenekébe markolok, mire szaggatottan felsóhajt. Aztán egy pillanatra hátralépek és magamról is ledobom a ruháimat, majd úgy hajolok vissza hozzá.
- Csak légy jó kismacska – simítok bele a víztől összetapadt tincseibe. Újból elkezd reszketni ahogy tenyeremet hátára simítom. Előző mondatom szó nélkül hagyva próbálna ellépni tőlem, de én még közelebb préselem magam hozzá így ágyékunk is összeér. Mindketten felnyögünk.
Nyakát kezdem le harapni és csókolni, mialatt büszkeségét simogatom. Egyre csak fel-felsóhajt, mind erősebben, de tiltakozni már nincs ereje. Egy pillanatra erősen megszorítom férfiasságát mire egy erőset lök csípőjén. Néha valóban olyan akár egy ribanc. Belevigyorgok nyakába, majd olyan erősen megszívom, hogy nyögése szinte már kiáltássá alakul. Kezét kétségbeesettem kapja szájához.
Újból megharapom finom bőrét, majd nyelvemmel áttérek mellkasára. Megint csak nyög egyet. Ennek a kis akciómnak biztosan nyoma marad még. De legalábbis egy-két harapásnyom és kék-zöld folt biztosan ott fog díszelegni rajta.
Mialatt mellbimbóit harapdálom ujjaimat bejáratához vezetem.
- Neeh.. kérlehk… - szuszogja erőtlenül és teste újból elkezd remegni. Tisztán érzem rajta, hogy mennyire megijedt és hogy legszívesebben visszatáncolna.
Vállába kapaszkodva döntöm le a földön szétterülő ruhakupacra és úgy tornyosulok fölé. Még éhesen csillogó szemeimmel az ő tekintetét pásztázom addig, szinte észrevétlenül előszedem a nadrágzsebembe lévő síkosítót és óvszert, majd teszem le a földre elérhető távolságba.
- Ülj fel! – parancsolom, mire ő megszeppenten teljesíti kérésem. Négykézláb kúszok oda hozzá és marok rá alsóajkára. – Tedd szét… - simítom meg felfelé ágaskodó farkát. - … a lábaid. Most!
Egy újabb remegés közepette ezt a kérésemet is végrehajtja.
- F- félek… Miyavih… - dadogja, de ekkor kezemet végigvezetem gerincén s szavai egy sóhajtásba torkollnak.
De amint sikerül kiesnie pillanatnyi kábulatából maga elé emeli kezeit és úgy próbálna eltolni, csakhogy én nem hagyom magam és csuklóit a földre szorítom.
Ahogy tekintetünk találkozott szemének csillogása úgy változott meg a hold ezüst sugaraiban.
|
Lee Jun Ki POV
Épp fürödtem, mikor elment az áram. Ijedten kaptam magamra a törülközőmet, majd megpróbáltam kikecmeregni a kádból. Sikeresen meg is csúsztam, de szerencsére még meg tudtam kapaszkodni, szóval megúsztam és nem estem el. Aztán hírtelen, valami furcsa hangra lettem figyelmes. Nem nagyon mertem mozdulni onnan, ahol éppen álltam, mert a hírtelen fényváltás következtében nem nagyon láttam semmit. De fülemet hegyezve próbáltam rájönni mi lehet a hang. Majd nyikorogva kinyílt a fürdőajtó és lépteket halottam. Mint valami rossz horrorfilmben. Már majdnem felsikoltottam, mikor valaki hozzáért a hátsómhoz. Azt hittem meghalok, annyira megijedtem, de valahogy a szívem azt súgta, nincs okom aggodalomra. Majd azon kaptam magam, hogy az illető megismétli előző mozdulatát, de immár nem csak fenekem hanem egész testem végig simítja. A holdfény jótékony hatásának köszönhetően, kezdett kikörvonalazódni körülöttem minden és mikor sikerült megfordulnom – mert hogy eddig háttal álltam az idegennek-, rájöttem hogy ki is a váratlan éjszakai látogatóm. Nem tudtam hogy jött be, de kivételesen, a szemeiben látott vágy valahogy úgy megnyugtatott. Nem akartam hogy bármi is történjen, mert a fejem ezt mondta, de a szívem és a testem duplán ennek ellenéért harcolt és győztek. Képtelen voltam tovább tiltakozni. Hamarosan vadul ajkaimra mart s erőszakosan kezdte birtokolni őket. Teljes erejével a falnak nyomott én pedig csak tűrtem és nyögve hagytam, hogy kezei szabadon végig kalandozhassanak rajtam. Nem értettem saját magamat se, nem még hogy őt. De valamiért még is azt hiszem, hálás voltam neki amiért visszajött. Az elmém remegve sikoltott, hogy hagyjon békén, de szívem s testem egyre több és több érintésért kiáltott. Ajkaira kúszó vigyorából pedig rájöttem, hogy imádja ha alatta nyögök. |
MiYaVi POV
Cicával az élet… nehéz. Egyre nehezebb és nehezebb. Pont mint a „Kis herceg” című könyvben melyet akkor olvastam mikor még érdekelt valamennyire az ilyesfajta elfoglaltság. Értsétek általánosban. De mély nyomott hagyott bennem a Kis herceg és a róka kapcsolata. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha én magam is szelídítgetni kezdeném az én kis cicám? Minden bizonnyal igen… De nekem vannak más módszereim is.
- Kapd be! – kiáltom dühösön, szinte azonnal meg is hallom az ajtó túloldaláról érkező kuncogást.
- Álmodj még szépeket! – érkezik a válasz.
Úgy döntök, hogy nem könyörgök tovább és visszaballagok a szobámhoz. Odabent teljes sötétség fogad hiszen egészen estig aludtunk. Ma már biztosan nem leszek fáradt. De vajon hány óra van? Szívem szerint előkapnám a mobilom és meglesném rajta, de Ki cica azt is elvette a ruháimmal együtt.
Gyorsan felöltözök aztán rádőlök az ágyra és magamban elmorgok egy „bazd meg”- et. Mégis mit lehetne olyankor tenni, ha az embert csak így kidobják. Ha nem lennék ilyen menő akkor is népszerű lehetnék… a szerencsétlenségeim miatt.
Pufogva felkelek az ágyról és ekkor hirtelen eszembe jut valami.
Hiszen mit is szoktak ilyenkor mondani? Ha kidobnak az ajtón…
… mássz be az ablakon - vagy az erkélyen
Ellenben mikor felnézek a hatalmas fára már koránt sem tartom ilyen jó ötletnek ezt az egészet. Egy szép sor fa áll az épület mellett és mit ad isten az egyiken pont fel tudnék mászni cica erkélyére.
Nagyot sóhajtok és belekapaszkodok az első ágba. Mikor felhúzom magam rá eszmélek, hogy mégsem olyan nehéz, mint ahogy kinéz. Csak egyszerűen fel kell húzni magam.
Alig telik el néhány perc és már az erkély korlátjába kapaszkodva lépek át a falra. Minden erőmet összeszedve sikerül áthúzni testemet a korlát tetejére. A következő pillanatban pedig már bent is állok az erkélyen. Csak, hogy ő is lássa, hogy Miyavit nem egyszerű lerázni. Odabent ég a villany az erkélyajtó pedig résnyire nyitva áll.
Egy a falba épített ki műszerhez lépek és kinyitom az azt védő üvegajtót. Nem nagyon értek az ilyenekhez, de azt azért látom, hogy hova van írva az áram meg a gázmérő.
Megnyalom ajkaimat és le is csapom az egyik kart. A villany hirtelen lekapcsolódik és bentről egy halk koppanás hallatszódik. Cicám valószínűleg eléggé megijedhetett. De kellett neki kikezdenie velem.
Már egész jól belejöttem a sompolygásba így az ajtón is észrevétlenül benyitok. Mivel odabent semmi fény sincs a falon kezdek el tapogatózni és nagyrészt érzékeimre hagyatkozva jutok el a fürdőig. Lenyomom a kilincset, de immár nem igyekszem az észrevétlenség látszatát kelteni.
- Mi a… - hallok meg egy értetlenkedő kérdést melyben cicám kissé mélyebb hangját vélem felfedezni. Újból elvigyorodom és a hang irányába lépek, majd kezemmel tapogatva hamar megtalálom Jun fenekét és erősen megmarkolom. Kissé ijedten felnyög és én újból élvezhetem hangját. Senki másnak nincs ilyen csábító nyögése, mint neki. Szabályosan reszket a karjaim közt.
- Most nem menekülsz – mondom vigyorogva (vagyis szinte már vicsorogva) és csillogó szemeibe mélyedek. A hold halvány fénye beáramlik az ablakon. Szemem pedig egyre jobban kezd hozzászokni a sötétséghez s ennek köszönhetőn már jóval többet látok mint eleinte.
Habozás nélkül cica ajkaiba marok, olyan erősen mint eddig még soha senkiébe.
|
Lee Jun Ki POV
„Álmodnék tán? Még mindig? Vagy mi a frászt keres itt ez a bunkó?” – kérdezem magamtól, mikor újabb szívinfarktus kíséretében felkelek. Érzem, ahogy engem ölel. Megmozdulni is alig tudok.
- Én ezt nem értem. – mondom halkan, mire mocorogni kezd.
- Uhm.. Mi van??? – nyávogja, és még én vagyok a macska mi?
- Khm.. Te, még is, mi a fenét keresel itt? – köszörülöm meg a torkom, mire ijedten pattan ki az ágyamból – És hogy a fenébe jöttél be, amikor be volt zárva az ajtóm? – pislogok rá.
- Hát én.. Pótkulcs! – mondja végül, majd előránt egy kulcsot.
Talán tényleg több van minden szobához, de ez most nem számít.
- Akkor is. Mit csinálsz a szobámban? És, mégis miért…? – kérdezném, mire közbe szól.
- KI NE MOND!!! – kiált rám.
- Ölelgettél?! – mondom ki végül gonoszan.
- Semmi közöd hozzá! – vágja rá, belőlem meg kitör a röhögő görcs.
- Tessék? Hiszen engem ÖLELGETTÉL! Már hogy ne lenne hozzá közöm, te szerencsétlen! – felelem végül, majd felállok.
Lehet, hogy nem kellett volna? Észre veszem, hogy mint minden reggel, most is szép kis erekcióm van. Bár végig mérve, ezzel nemcsak én vagyok így. Fejemben egy jó kis ötlettől vezérelve indulok meg MYV felé, aki csak értetlenül pislog.
- Nocsak. Nem volt lehetőséged lehűteni magad? Talán ennyire beindítottalak? – lehelem ajkaira, mire kipirul, akár egy cuki kis tini lány.
- Hogy mit nem mondasz. Na és te? Azt hiszem nem csak nálam áll a zászló, cicuskám! – mondja vigyorogva, de ezen már meg sem lepődöm.
Szó nélkül lépek oda hozzá, s bár mennyire tiltakozok az elmémmel, kivételesen én mozdulok rá. Lágyan falom ajkait, mire aprókat nyögdécsel. Chhh.. Miféle seme az ilyen? Majd szép lassan áttérek nyakára. Ám amíg ő jól érzi magát, addig én észrevétlen kiveszem kezéből a kulcsot. Fel se tűnik neki a dolog, annyira azon van, hogy levetkőzzön és megfektethessen. Hát csak tessék. De vajon sikerül is neki? Hát nem éppen. Mikor már eljut boxeréig, amiben végkép teljes mértékben látszik merevsége, kinyitom az ajtómat s kilököm a folyósóra. Majd becsapva az ajtót, rögtön be is zárom azt. Igaz, nekem se könnyű, hisz odalent feszit a testem, de nekem még mindig előnyömre szolgál, hogy zárva a szobám és ott a fürdő. Neki viszont. Csak a csupasz folyosó. Hallom amint dörömböl, de eszem ágában sincs beengedni.
- Parancsolj! Remélem egy életre megjegyzed, hogy nem jó emberrel kezdtél ki és hogy nem éri meg szemétkedni! Főleg nem olyas valakivel, akit nem is ismersz! – akaratlanul is nevetni kezdek, de belül még is sajnálom kicsit.
Nem értem mi ez a fura érzés. Ha a közelembe van, ha csak látom, vagy valaki épp csak a nevét említi szívem már is hevesen kezd verni s rögvest előjönnek az emlékeim, mikor megcsókol s taperol. Talán az előző iskolámban történteknek köszönhető ez az egész. De nem akarok ilyen lenni. Meg akarok változni. Így arra a döntésre jutok, hogy akár milyen nehéz is lesz, de megpróbálok összejönni valakivel. Remélhetőleg egy csinos lánnyal, de meglepetésemre, talán még annak is örülnék, ha végül mellette végezném. |
[29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
