|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[57-38] [37-18] [17-1]
Én felkuncogok, majd Uruha rosszalló pillantásai ellenére gyors puszit nyomok kedvesem arcára. Meglep, hogy mennyire kisimulnak vonásai, amikor látja a kis csókot.
- Nos, fiatalok! A helyzet az, hogy változott a terv! - Micsoda?! - Ma nem lesz főpróba. Átbeszélünk mindent, aztán hazamentek, aludni. Hangsúlyozom még egyszer: aludni! - Nem merek Miyavira nézni. Félek, hogy sokkot kapott. Ezzel bíztattam egész nap, hogy most végre megkaphat. Ekkor megüti a fülem kicsit kétségbeesett, de inkább dühös hangja.
- Mi a fene van?! Erre várok tegnap óta!
|
Aoi POV
Nagyon dühös vagyok rá, amiért füvezett, de semmi baj, majd ebből is kigyógyítom. Nagyon meglep, mikor félálomban azt mondja, hogy költözzünk össze. Nem számítottam ilyen gyors előrelépésre, de hatalmas mosollyal az arcomon alszom el, előtte azonban gyors csókot nyomok ajkaira, és megkérem, hogy erre térjünk vissza reggel.
Én ébredek fel hamarabb, az órámra pillantok, ami kilencet mutat. Ahogy megmozdulok, kedvesem is mocorogni kezd, majd résnyire nyitja a szemeit és álomittas hangon jó reggelt kíván.
- Neked is, kedves, de jobb, ha tudod, hogy haragszom rád. - Műharaggal az arcomon fordítom el a fejem, mire megsimogat, és maga felé irányítja buksimat.
- Ne haragudj. Csak úgy… egyedül voltam és nem tudtam mit kezdeni magammal. Sajnálom.
- Ezek szerint egy percre sem hagyhatlak magadra? - kérdezem most már vigyorogva.
- Így, ahogy mondod! - Ahogy megcsókol, érzem, hogy szeretne még egyszer bocsánatot kérni tőlem, majd elválnak ajkaink és újra a szemembe néz. - Nem felejtettem ám el, hogy mit mondtam este.
- Én sem. Lehet ezt elfelejteni? - kérdezek vissza mosolyogva, miközben fejemet a mellkasára hajtom, így simogatom hasát, amit jelenleg nem takar póló, hiszen boxerben aludt el.
- És, megtudhatom a válaszodat? - Hangjában őszinte kíváncsiság és izgalom bujkál, nekem meg nincs szívem tovább húzni az agyát.
- Én is szeretlek. Nagyon. Mindennél jobban. Igaz, hogy tönkretetted az életem és mindent leromboltál, amit építettem - szemeiben olyan rémület csillan, hogy nekem mosolyognom kell -, de ezzel együtt leomlottak a védőfalaim is és végre közel engedtem magamhoz valakit. Nem tudom, mennyire fogjuk megbánni, de a válaszom: igen. Költözzünk össze. - Hatalmas mosoly és nagyon szenvedélyes, szerelmes csók a jutalmam. - Már csak azt kell eldönteni, hogy ki költözik kihez.
- Hát, én elég rossz környéken lakom és elég messze. Te közelebb laksz a Red Love-hoz is, és Rukihoz is, akinek gondolom, mostanában nagy szüksége lesz rád. Mi lenne, ha én költöznék ide?
- Nekem megfelel. Nem szívesen hagyom itt a lakásomat - mondom, miközben még mindig a pociját kényeztetem. Annyira aranyos az egész teste. Legszívesebben naphosszat csak simogatnám, nézegetném, csókolgatnám…
- Még mindig várjak ma estig? - kérdezi ezt, miközben a fülemhez hajolt és kicsit bele is nyalt mondandója végeztével.
- Miya, tényleg nem kellene most. Én is kívánlak, de ha a színpadon éljük ki, akkor izgalmasabb és ha Ruru meg lesz velünk elégedve, akkor tényleg nem fog dühöngeni a költözés miatt sem. - Látom azt a gyermeteg csalódottságot az arcán, de nagyon édes, még így is. Kis idő elteltével beleegyezően bólint, igazat adva nekem. Még fekszünk így egy darabig, mikor megcsörren a telefonom. Miyavi odanyúl érte az éjjeli szekrényre, majd fel is veszi. Nem haragszom, hiszen most már együtt élünk, nincs előtte titkolni valóm.
- Nahát, Chibi! Minden rendben? … Mi? … Idióta, miért nem csengettél be?! - Lecsapja a telefont, letessékel magáról, majd az ajtó felé sietés közben visszakiabál, hogy Ruki itt ül a bejárat előtt. Én is felpattanok, majd elindulok, hogy beengedjük korai vendégünket.
Chibi le sem tagadhatná, mennyire meglepi az egy szál boxerben ajtót nyitó Miya, de jót mosolyog, mikor konstatálja, hogy mennyire kócos kedves életem párja.
- Ruki, jobban vagy? Gyere be, főzök egy kávét - invitálom befelé, miközben Miyavi elszalad a hálóba és magára kapja az egyik pólómat. Az övé a szennyesben végezte tegnap, hiszen nem szeretem, ha egy ruha két napig van az emberen. Kellemetlen viselet, és ha meleg van, még be is büdösödik. Nem jó…
- Nagyon megzavartalak titeket? - kérdezi chibi, miközben helyet foglal a konyhapult előtti egyik bárszéken.
- Ha arra gondolsz, hogy gyakoroltunk-e estére, akkor a válaszom: nem. Nem akartuk kifárasztani magunkat - válaszolom, miközben leteszek egy bögre tejeskávét elé. Közben visszatalál Miyavi is, beáll mögém a konyhában, megölel és így nézünk Rukira. Nekem kicsit kellemetlen, hiszen épp most szakított a barátjával, de láthatóan pöttömnyi vendégünknek kifejezetten tetszünk.
- Biztos, hogy nem zavartam meg semmit? Aoi azt állítja, hogy nem volt reggeli szex, mégis annyira nyugodtan tűntök mindketten… Miyavi! Te sem mondasz semmit? - kérdezi kedvesemet.
- Tényleg nem szeretkeztünk. - Mielőtt folytatná, kicsit előre néz, mire kicsit hátrafordítom a fejem és bólintok. - Szóval, annyi történt, hogy össze fogunk költözni. - Hangja olyan természetes, mintha az időjárásról mesélne, Ruki mégis majdnem kiköpi a kávéját. Én jót nevetek, ahogy Miya is.
- Komolyan? Hát ez nagyon jó hír! Örülök, hogy nektek összejött az élet! - Őszintén boldognak tűnik. Ezt szeretem benne. Mindig úgy örül a sikereimnek, mintha a testvérem, vagy az apám lenne. Hamarabb lettem top uke, mint ő, akkor is meghívott egy italra és jobban örült, mint én. Imádom, Ruki annyira jó ember!
- Sajnálom, hogy neked így alakultak a dolgok - kapcsolódik be a beszélgetésbe Miyavi is. - Az a Shou gyerek nem érdemelt meg téged, ebben biztos vagyok! Szép vagy, fiatal és kedves. Ha ennek az idiótának ez is kevés, akkor jobb is, hogy elment. - Ruki beleegyezően bólint, de én látom rajta, hogy fáj neki. Shout tényleg szerette. Az a barom elfogadta, nem volt semmi baj, tudta, hogy chibi mit dolgozik. Én is találkoztam vele, párszor eljött Ruki elé, amikor végeztünk.
- Egyébként, srácok! Nem kellene valamit megbeszélni az estével kapcsolatban? - tereli a témát ügyesen chibi, mire mindketten vesszük a lapot és tényleg gondolkodni kezdünk azon, hogy hogy is legyen a műsor.
- Hát, az tuti, hogy én csak seme vagyok - jegyzi meg kedvesem. - Cica, te voltál már mindkettő, nem? - Bólintok. - Ruki pedig tökéletes, született uke. Szóval a felállás megvan.
- És valami felvezető műsorral kedveskedjünk a nagyfőnöknek? - kérdezem.
- Arra gondolsz, hogy vetkőzzetek-e nekem, miközben én egy széken ülök és figyelem, hogy milyen szexik vagytok mindketten? - kérdezi kajánul mosolyogva Miyavi. - Igen, kellene valami felvezetés. - Ruki felnevet, én is mosolygok, Miya pedig tökéletesen meg van elégedve saját ötletével.
- Akkor lesz valami erotikus műsor előtte. Egyébként, chibi, te csináltad már ezt. Nagyon kellemetlen nagyközönség előtt szexelni? - kérdezem.
- Hát, nekem Tora tökéletes partnerem volt. Feloldotta a gátlásaimat, szóval nem izgultam egy percet sem. Már az elején elfelejtettem, hogy nem kettesben vagyunk. Bár előtte rengeteget beszélgettem vele, az biztos. Szerintem fontos, hogy megértsék egymást a partnerek ilyen helyzetben.
- Akkor velünk nem lesz gond, tökéletesen megértjük egymást, mi hárman - mondom nyugodt hangon. Miyavi felnevet mellettem, mire kérdőn fordulok hátra.
- Ja, nem, semmi, csak eszembe jutott, hogy milyen rohadt mázlista vagyok, hogy két ilyen dögös ukéval lehetek. Ráadásul büntetlenül szeretkezhetek a kedvesemmel… - Annyira édes, hogy muszáj egy gyors csókot adnom neki. De engem is elgondolkoztatott.
- Tényleg nekem lesz a legjobb. Együtt lehetek a szerelmemmel a megszokott felállásban és kipróbálhatom, hogy mit szeretnek az emberek annyira Ruki popsijában - fejezem be elgondolkodva. Kész szerencse, hogy Miyavi nem féltékenykedik, bár az biztos, hogy ha bármelyikünkben ott lapulna a zöld szemű szörnyeteg, akkor ez a kapcsolat halálra lenne ítélve.
- Na persze. Mindig a legkisebb van alul. Hogy foglak elbírni kettőtöket…? - kérdezi gonoszkodva Ruki.
- Ugyan, kérlek. Nem lesz időd arra koncentrálni, hogy nehezek vagyunk. És egyébként sem vagyunk - oktatom ki chibimet, mire Miyavi megsimogatja a hasamat és kuncogva megszólal.
- Látod, cicám, mondtam, hogy nem kellett volna az a tábla csoki… - Ruki nevet, én meg hátranyúlva belecsípek kedvesem popsijába, mire enyhén felkiált.
- Ruki, nem azért, mert zavarsz vagy valami, de maradsz, vagy hazamész majd? - kérdezem.
- Hazaszaladok, de ha még tényleg nem zavarok, akkor maradnék egy kicsit. Legalább ebédig. Rossz most hazamenni.
Ennyiben is maradunk. Ruki még megkér, hadd zuhanyozzon le, ugyanis este már nem volt ereje, reggel meg minél előbb ki akart szabadulni a lakásból. Bele is egyezek, hiszen amíg ő pancsol, addig Miyavit kényeztetem egy kicsit. Csókok, simogatás, becézések és máris olyan kemény lett életem szerelme, hogy szinte nekem fáj. Nem gond, legalább este kitombolhatja magát. Előre is élvezem, kegyetlenül jó lesz ez a hármas, ebben biztos vagyok!
Mikor megesik szívem kedvesemet, engedem neki, hogy leszaladjon a konyhába, ezzel is kimenekülve ölelő karjaim közül és addig is megnyugszik egy kicsit. Meglepően sokáig tart meginni azt a pohár vizet, így már épp indulnék utána, mikor szinte rohanva ront be az ajtón, becsapja maga mögött, majd neki is támaszkodik. Elém lép, megölel, nekem meg fogalmam sincs, hogy mi történt.
- Te, Miya. Meglested Rukit és ennyire kellemetlen volt, hogy így megijesztett? - kérdezem nevetve. Ő egy kicsit sem találja viccesnek, mert elkezd az ágy felé tolni, majd lelök rá és fölém mászik. Imádom. Elkezdi a nyakamat csókolgatni, pont ott, ahol tudja, hogy nem bírom…
- Nhe… Elég… Hagyd abba… - Mintha a falnak… Tovább simogat és csókolgat, mire összeszedem magam annyira, hogy leteperem magamról és most én mászok az ő ölébe. Ha már gonoszkodunk, gonoszkodjunk hatásosan!
Ráülök, majd elkezdek csípőmmel körözni ágyéka felett. Most ő kérlel, hogy hagyjam abba, vagy megesküszik, hogy járni sem fogok bírni. Pár perc és néhány hangosabb nyögés után végül nem tudom tartani magam és benyúlok a boxere alá. Nem kell sok, hogy elélvezzen, aztán jómagam is követem. Szuszogva dőlök mellé az ágyba, mire kajánul vigyorogva megcsókol.
- Na, mi is volt azzal, hogy nem lesz szex? - kérdezi, miután elváltunk egymástól.
- Ez nem szex volt. Csupán előjáték - felelem teljesen magabiztosan.
- Na, persze! Valld csak be: csődöt mondott az önuralmad.
- Nem is tudom, ki akar tegnap este óta lefektetni kit… - Rányújtom a nyelvem, de a kis gonosz finoman ráharap, mire megint nyögök egyet. Talán kicsit hangosabban, mint kellett volna, pláne, ha azt nézzük, hogy a fürdőben már nem hallani vízcsobogást. - Megtudhatom, hogy miért rohantál így be?
- Ja, igen! Kérdezni akartam valamit! Hallottad te már Rukit énekelni?! - Kifejezetten nem értem a kérdést. Illetve de, csak az apropóját nem.
- Öhm, nem nagyon. Soha nem énekel előttem. Kellett volna?
- Viccelsz?! Jobb hanga van, mint nekem…
- Hm, majd megkérem, hogy mutasson valamit. Egyébként meg… Te kis egoista… - Fejem a mellkasára hajtom, majd megszólalok. - De az enyém… Szeretlek!
- Én is szeretlek, cicus! Mindennél és mindenkinél jobban - mondja, majd belecsókol a hajamba. Ahm, imádom ezt a pasit…
Mikor végre kikeveredünk a szobából, Ruki a konyhában ücsörög, de aztán közli, hogy csak minket várt és már indul is haza, hoz valami ruhát estére és visszajön. Aztán ott lesz az idő, hogy indulunk is. Miyavinak még persze csinálok valami kaját, de mi, ukék már nem nagyon eszünk ilyenkor, maximum gyümölcsöt. Az okokat gondolom mindenki sejti.
Úgy van, ahogy Ruki előre jósolja, visszaér, Miyavi még megkajál, aztán szépen, lassan elindulunk a pubba. Majdnem fél óra séta, de kifejezetten kellemes az idő. Odaérve Sagacchi már bent vár minket, a pult előtt pedig Uruha ücsörög.
- Nahát, örülök nektek! De, hogyhogy hárman…? Gyakoroltatok? - kérdezi hatalmas és félreérhetetlen mosollyal kedvenc főnökünk.
- Ha mindenképpen tudni akarod, akkor nem, nem gyakoroltunk semmit, sőt, tegnap óta a szexet is megtiltotta ez a vadmacska - mondja durcizva édesem. Én felkuncogok, majd Uruha rosszalló pillantásai ellenére gyors p |
MiYaVi POV
Az este kimondottan jól telik és még a társaság is a lehető legkellemesebb – még Kai-val is van szerencsénk találkozni. Cicámék elhatározzák, hogy alapítanak egy együttest s ő lesz a gitáros. Nem tudom még mi lesz ennek az ötletnek a vége, de annyi biztos, hogy érdekesen hangzik. Még egy darabig el-elbeszélgetünk, majd Uruha hazaküld minket avval a felszólítással, hogy vége a műszakunknak.
Odakint az utcai lámpa hideg, kékes árnyalatban játszó fénye üdvözöl. Aoi ujjait az enyémekhez fonja. Vidáman rámosolygok.
- Örülök, hogy újra gitározni fogsz. Remélem sikerül összehozni amit szeretnétek. Mindenesetre egy valamit leszögeznék. Én vagyok az első és legnagyobb számú rajongód, rendben? – kacsintok rá biztatásképp mire ő felderül és egy puszit nyom arcomra.
- Köszönöm.
Az úton autók suhannak el mellettünk, amint nevetve befordulunk a következő utcasarkon. A sárga és vörös fényekben pompázó reflektorok villanófényként tűnnek fel, majd egyik pillanatról a másikra tova is száguldanak.
- Mii-chan… Lehetne egy kérésem mielőtt hazamegyünk – csillan fel hirtelen a mellettem baktató Yuu szeme. – Elmegyünk egyet plázázni? Be kéne vásárolni otthonra.
Mialatt félrebillenti fejét arcába omlik néhány melírozott tincs s piercingjei úgy ragyognak fel akár a parányi csillagok.
- Feltéve, ha a ruhaboltba is elmegyünk. Ja és persze, ha választhatok neked valami nadrágot ami kifejezetten jól passzol ahhoz a szexi seggedhez – vigyorgok rá kajánul akár egy úritök.
- Jézusom, Miya. Mikor is feküdtél te le utoljára valakivel? – kuncog mialatt játékosan oldalba bök .
Hiszen én is pontosan ezt kérdezem magamtól.
- Igazán megszánhatnál! – szipogok filmbe illően színészi drámaiassággal.
- Bírd ki holnap buliig! – cöcög majd légies könnyedséggel kilibben az út szélére.
Laza mozdulattal leinti az első arra vetülő taxit s mindketten beszállunk. Szem forgatva könyökölök neki az ablakpárkánynak. Aoi elhadarja a bevásárlóközpont nevét ahova menni szeretne, majd a sofőr gázt ad és el is indulunk.
Aoi az elsuhanó épületeket kémleli én pedig elkezdek szörnyen unatkozni. Egyik kezem ölébe csúsztatom, mire meglepetten rám kapja tekintetét. Muszáj elnevetnem magam.
- Bolond! – dünnyögi amiért kiszakítottam álomvilágából.
A taxis egy pillanatra furcsálló tekintetet lövell felénk, de aztán megpróbál újból az útra koncentrálni.
Mikor megérkezünk az emberek tízezreinek tömege fogad. Minden élettel teli, hangos és zajos. Gyors léptekkel követem Aoit s még ő előttem halad és végig azt nézem, hogyan lengeti jobbra-balra a csípőjét. Megnyalom ajkaim, majd mikor beérünk az egyik vegyesboltba hirtelen átkarolom hátulról és úgy nyúlok a kosárért.
- Látom te aztán unatkozol. Különben nem is szoktál vásárolni járni vagy mi van? Egyáltalán hol laksz? – bombáz meg kérdéseivel mialatt beterel az első sorba. Néhány arra lézengő tekintete megakad rajtunk, de nem fordítanak különösebb figyelmet a mi furcsa párosunknak.
- Szeretnéd te azt tudni – nevetek fel. Mosolyogva fejet ráz majd tovább halad. Én elkallódom a borosüvegek tömkelege közé s csak akkor figyelek fel arra, hogy Aoi mögöttem van mikor meg is szólal.
- Szerinted a mogyorós csoki a finomabb vagy az epres? – érdeklődik két tábla édességet lengetve maga előtt.
- El fogsz hízni! – morgok rá.
- Miya, egy tábla csokitól semmi bajod nem lesz.
Sokatmondó tekintetétől vezérelten kikapom kezéből az epres csokoládét és a kosárba ejtem. Hamar tovább haladunk s mikor kiérünk a boltból készségesen átveszem Aoi-tól a szatyrot.
- Várj egy pillanatot! – szólok hátra és beszállingózok a mellettünk lévő boltba.
Mikor egy újabb csomaggal térek ki Yuu azonnal elkezd érdeklődni, hogy mit vettem, de én egy sejtelmes mosollyal le is rázom.
Alig egy fél óra múlva már Aoi lakása előtt állunk a kinti hűvös szélben. Cicám éppen a kapukulcs keresésével küszködik, mikor én meglátok egy kifejezetten ismerős alakot néhány méterre tőlünk.
- Chibi? – hunyorgok, hogy jobban lássam őt. Csakhamar valóban Ruki ér oda hozzánk teljesen kifulladva. Még mindig az a ruha van rajta amivel a bárba is jött dolgozni.
- Aoi… Miya… - rebegi fáradtan és némiképp elgyötörve nevünket.
- Mi történt? – kérdezzük egyszerre Aoi-val.
- Shou… Shou itt hagyott és elment… Nem tudom hova, de hagyott egy levelet, hogy ne várjam többet – csillan fel néhány könnycsepp Chibi arcán. Kérdő pillantást vetek Aoi-ra, mivel nem nagyon vagyok tisztában azzal, hogy ki is az a Shou.
- Két hónapja együtt jártak. Rukinak ez eddig a leghosszabb kapcsolata mondhatni – ad sietve magyarázatot cicám. – Gyere be…
Aoi Rukit támogatva megy fel a lépcsőn én pedig némán követem őket. Odabent lámpát kapcsolok és leteszem a bevásárlási körútról hozott szatyrainkat a konyhába. Majd helyet foglalok a kanapén s szótlanul hagyom, hogy Ruki mellém telepedjen.
- Hozok egy teát – mosolyog Aoi Chibire, mire ő megszeppenten bólint egyet.
Már csak ebből az egy pillantásból is látom, hogy ők mennyire közel állnak egymáshoz. Biztosan nagyon régóta barátok s már nem egy dolog köti össze őket.
- Nem tudom ki volt az a Shou, de abban biztos vagyok, hogy nem érdemelte meg téged, ha képes volt így itt hagyni – suttogom a tőlem telhető legkedvesebben, mire Ruki szipogva hozzám bújik.
Nem kell sok s alig néhány pillanat múlva elnyomja az álom. Mire Aoi visszaér a konyhából már nagyjában szuszog. Összemosolygunk.
Amíg Ruki alszik addig felajánlom, hogy az újdonság kedvéért most én fogok főzni. Cicám meglepetten bár, de belemegy az ajánlatba. Elsuhanok a konyhába és néhány perc múlva egy tányér ízesített tésztával térek vissza. Aoi bizalmatlanul elkezdi méregetni az általam kreált ételt.
- Biztosan nem tettél te ebbe valami mérget? – vonja fel kétkedve egyik szemöldökét.
- Nyugi, azt nem. Tudod hogy szeretlek dehogy lennék képes megmérgezni – pislogok rá a lehető legártalmatlanabbul. Angyali MYV-sama. Már csak glória kéne a fejemre.
Habozva megkóstolja a kétes kinézetű tésztát, de aztán hümmögve megeszi az egészet.
- Van tehetséged – cukkol, majd feláll is visszaviszi a tányért.
Ruki éjfél körül kel fel nyúzott fejjel és ásítozva. Elhadar egy bocsánatkérést, majd máris az előszobába igyekszik.
- Hazakísérem Rukit, aztán jövök – hallom meg Aoi hangjárt, majd csapódik az ajtó és a ház teljesen üres lesz. Unottan körbepillantok az összes szobában, de arcom akkor derül fel igazán mikor rátalálok egy laptopra. Kiülök a kanapéra, majd elkezdek össze-vissza kattintgatni a gépen. Megírok egy gyors dalszöveget is, hiszen mindig ezt teszem ha nincs jobb dolgom.
Aztán előkeresek az egyik zsebemből egy doboz cigarettát. Ilyen legalább mindig van nálam…
- Taka-chan! Hahó! Kérlek mondd, hogy jól vagy! MIYAVI! – Nem is tudom mrá utoljára ki hívott „Taka-chan”-nak, de hamar felismerem Aoi hangját. Csak lassan vagyok képes felfogni szavainak értelmét. Ijedten felkapom a fejem és azonnal meglátom Yuu kétségbeesett arcát.
- Miyavi, mégis mi a frászért szívtál te füves cigit? Kérlek… Mondd, hogy nincs semmi bajod – tekintetem újra találkozik az övével, de ekkor éles fájdalom hasít a fejembe.
- Nyugi… - suttogom fáradtan. – Semmi bajom.
Aoi sokatmondón megrázza a fejét, majd eltámogat az ágyig. Holt fáradtan rogyok össze a paplanon. Szemeim lecsukódnak, de még félálomban is észlelem ahogyan Yuu mellém fekszik az ágyra. Mosolyogva hozzábújok.
– Szeretlek... Költözz hozzám – motyogom mialatt átölelve derekát.
A válaszát már nem hallom, mert véglegesen magával ragad az álmom. Jó érzés csak feküdni és átélni a nagy csodát; hogy ő itt van nekem. Mellettem van. Mindez pedig olyan hihetetlenül jó érzéssel tölt el, hogy az valami leírhatatlan. Az élet néha tényleg kibaszott jó tud lenni… Ha meglátjuk azt aki ott van nekünk akkor mondhatni mienk a világ.
Nem vagyok az a hősszerelmes típus… De az én cicámat mindenáron megvédem, ha kell.
|
Nem hiszem, hogy top uke lesz, de szeretni fogják, ha talál olyanokat, akiknek bejön ez a beteges vékonyság. - Kai őszinteségi rohamot kapott, vagy mi? Szegény szöszin látom, hogy fájt neki a kritika, és ezt gondolom a kis dobos is észreveszi, mert azonnal magyarázkodni kezd. - Jaj, ne haragudj, Shinya, mindig ilyen betegesen őszinte vagyok. Bocsáss meg, komolyan. Nagyon helyes vagy, és attól, hogy nekem nem jössz be, lehet benned fantázia, ha Uruha alkalmazott!
- Nem, semmi baj. Tudom, hogy nagyon vékony vagyok, de nem tudok semmit tenni. Mindent kipróbáltam már, de nem tudok hízni. Családi örökség, a szüleim is ilyen gebék voltak - mondja nevetve Shinya.
- Tudod, Kai, azért bíztam Shinyát Rukiékra, hogy ne csak a testével kereshessen pénzt. Vannak ugyanis olyan vendégeink, akik azért jönnek, hogy Aoival vagy chibivel beszélgessenek egyet. Remélem, ha sokat lesz a közelükben, akkor eltanulja az ilyesmit. - Uruha ránk pillant, elmosolyodik, majd megszólal. - Ti, hárman, nektek záróra. Húzás haza, pihenjetek. Holnap négyre gyertek be. Átbeszélünk mindent, este főpróba, utána szabad estétek lesz, mert holnap után lesz a buli. Oké? - Bólintunk, majd elindulunk összeszedni a cuccainkat. Nem számítottam rá, hogy ilyen rövid estém lesz. Ahogy kilépünk az ajtón, ujjaimat Miyaviéhoz fonom, majd mosolyogva nézek rá.
- Nálam alszol? - kérdezem.
- Lehet egy ilyen ajánlatot visszautasítani? - Felnevetek, majd megcsókolom. Szeretem…
|
Aoi POV
Kimerítő ez a sok kellemes élmény. Komolyan. Annyira jó volt vele, hogy belefáradtam. Ohh, édes teher! Most még Uruha sem tudja levenni a kedvemet, mikor az asztala mögött ülve, gonoszul végigmér.
- Nahát, Hime-chan betalált a munkahelyére - jegyzi meg kicsit sem kedvesen.
- Bocsánat. Tudom, hogy szemét dolog volt, de ígérem, vállalok plusz feladatokat és …
- Miyavi is! Neki például nem is adtam szabadságot, egyszer csak nem jött be. Ezt nem szeretem, Aoi.
- Tényleg sajnálom…
- Elhiszem. De nem ezért hívtalak. Rukival ketten fogtok betanítani egy új ukét. - Chibinek is kikerekednek a szemei, gondolom, nem számított erre.
- Betanítani? Teljesen kezdő?
- Igen, még soha nem csinált ilyet. Engedélyezek egy kis bemutatót neki, holnap úgyis később nyitunk ki.
- Mit értesz pontosan bemutató alatt…?
- Nevezd főpróbának - mondja, majd kajánul vigyorogni kezd, mi pedig összenézünk Rukival. Ez rosszul kezdődik.
- Ti vagytok a két legjobb ukém. Miyavi a legjobb seme jelenleg, még Toránál is jobb véleménnyel vannak róla. Azt meg gondolom, tudjátok, hogy a nagyfőnök itt tartja a születésnapját. - Ohh, ne, én már sejtem… - Ti lesztek a meglepetés! - Tudtam…
- Hogy mi? - kérdezzük egyszerre.
- Hármas szex, és három host…? Ráadásul Miyavi és Aoi? Ruru, ez nem vicces, ugye tudod?
- Tudom, nem is vicc volt. Hármas szex. Ilyen még úgysem volt. Az meg, hogy Miyavi és Aoi együtt… Nos, jobban szeretnétek, ha egy másik seme, esetleg másik uke lenne? - Nagyot nyelek a gondolatra is, hogy Miyavi a szemem láttára keféljen meg valaki mást.
- A meggyőző erőd a régi, Uruha - mondom nagyot sóhajtva.
- Igen, tudom. - Mindhárman felnevetünk, ahogy kedvenc Uruhánk meglebbenti a haját, ezzel is nyomatékosítva zsenialitását. Már indulnánk kifelé, mikor utánam szól. - Aoi, a klubban, maximum ölelés és csók, azt se mindenki előtt! Értve?
- Igen, főnök - válaszolom mosolyogva. Fogalmam sincs, hogy mi lehet Ruruval, nagyon engedékeny mostanában. Ráadásul ez az ajánlat, hogy a kedvesemmel és a legjobb barátommal lehetek… Na, ennek utána kell járni.
Rukival közösen indulunk kedvesem keresésére, akit meg is találunk, az öltözők előtt. Mellette egy számomra ismeretlen srác, szöszi, iszonyatosan vékony. Intek Rukinak, hogy maradjon csöndben, így meglephetem Miyavit. Mögé osonok, majd belecsókolok a nyakába. Ugrik egyet az ijedtségtől, de aztán megfordul, megölel és kapok egy gyors csókot.
- Két kedvenc ukém… Csak nem engem kerestetek? - kérdezi vigyorogva.
- De igen, seme-sama! - válaszolja nevetve Ruki.
- Ugyan, chibi-chan, elég a Miyavi - vág vissza kedvesem.
- Na, jól van, fejezzétek be. Miyavi, ki ez a srác? - kérdezem a szöszi felé mutatva. Erre az említett előre lép, meghajol és megszólal.
- A nevem Terachi Shinya. Én vagyok az új uke. Örvendek a találkozásnak.
- Oh, akkor téged kerestünk! Én Matsumoto Takanori vagyok, de hívj csak Rukinak.
- Én Shiroyama Yuu vagyok, ismertebb nevemen Aoi. - A srác szemeiben valami fura fény csillan, majd elpirul.
- Ti vagytok a két top uke, igaz? - Ruki önelégülten vigyorog, én pedig szintén elmosolyodom.
- Hallottál rólunk?
- Igen! Saga, a pultos mondta, hogy ti vagytok a két legjobb és sokat tanulhatok tőletek.
- Fogsz is, Shinya! - kacsintok rá. - Uruha ránk bízott téged.
- Ezért hívott? - kérdezi Miyavi.
- Részben. Volt még egy dolog, aminek nem tudom, mennyire fogsz örülni. - Ránézek, kezeimet nyaka köré fonom, majd egy gyors csókot adok neki. Hátha így nem lesz olyan ideges. - Tudod, most lesz a nagyfőnök születésnapja és itt fogja tartani. - Miyavi elsápad.
- Ne mond, hogy te leszel az ajándék…
- De. - Látom, hogy egyre dühösebb, így gyorsan folytatom. - Meg Ruki és te. - Itt kicsit megnyugszik, de most nem érti. Ruki is észreveszi, így megszólal.
- Hármas szex. Te, Aoi meg én.
- Mi? Volt már ilyen?
- Még nem. Ruru be szeretne újítani. Így jöttünk a képbe mi ketten Aoival, mert a legjobbak vagyunk, meg jelenleg te vagy a legkeresettebb seme.
- Hát, azért örülök, hogy nem valaki mással kell kefélned, cicus… - jegyzi meg Miyavi, rám pillantva. Chibi felköhint.
- Ugyan, Ruki, tiszta sor, hogy te leszel legalul - mondom neki nevetve.
- Ezt mégis mikor döntötted el?!
- Vérbeli uke vagy, édes! Én a magánéletben voltam seme is, Miyavi meg minden tekintetben tökéletes aktív fél - simítok végig kedvesem arcán.
- Szemét dög… Neked lesz a legjobb! - mondja dühöngve Ruki, mire Miyavi is, és én is felnevetünk. Shinya mellettünk ácsorog, láthatóan nem ért valamit. Ránézek. - Kérdezz bátran.
- Öhm, rendben. De nem úgy volt, hogy a hostoknak tilos együtt lenni? - Miyavi is ránéz az újoncra, majd ő szólal meg.
- Általában tilos. De Uruhának túl sokat érünk mi ketten, hogy kilépjünk, mert megtiltja. Ha meg mi megyünk, jön Ruki is, ami pedig már tényleg komoly veszteség. Tora is eljön, ha nincs itt a kedvenc chibije, és Sagacchi is túlságosan kedvel minket ahhoz, hogy nélkülünk maradjon. Itt pedig akár be is zárhatja a pubot, hiszen elvesztette a két legjobb ukét és semét. Így mondhatjuk, hogy nekünk szabad. De te, haver, felejtsd el. A kis halakat azonnal kiteszik.
- Ja, értem. - Furcsán méreget minket, mire kicsit jobban Miyavihoz simulok. - Igazán aranyosak vagytok együtt - jegyzi meg mosolyogva. Milyen kedves…
- Kösz! Na, de, mesélj! Mit láttál eddig? - kérdezem mosolyogva.
Az este további részében megmutatunk minden Shinyának, majd Ruru szól, hogy ma este nem fogadhatunk senkit, mert holnapra kell készülni. Fergeteges, akkor egész este iszogatunk és beszélgetünk. Közben persze bemutatjuk Shinyát a jobb kuncsaftoknak, de sajnos elég kevés embernek tetszik meg elsőre, hiszen betegesen gebe. Ám ekkor történik valami érdekes.
- Miyavi, édes! Jöttem hozzád - áll meg mellettünk egy alacsony, barna hajú és szemű srác. Láttam már Miyavival, az egyik ügyfele.
- Kai-chan, ma nem megyek szobára. Egy ukét kell betanítani és holnap komoly feladatunk lesz - mondja, mire a srác felsóhajt.
- Kai, igaz? Gyere, ülj le és igyál velünk valamit - szólok neki mosolyogva. Kai el is fogadja az ajánlatot, majd hozat szakét és leül.
- Valami gond van, Kai-chan? Feszültnek tűnsz - jegyzi meg Miyavi.
- Ne is kérdezd. Feloszlott a bandám.
- Komolyan? Pedig olyan jól haladtatok. - Nem meglepő, hogy Miyavi tud ilyenekről. Ha valakivel elmész szobára, általában több mindent megtudsz róla, mint a barátai, hiszen bármit elmond. Gondolom Miya is sokat beszélgetett ezzel a sráccal.
- Banda? Zenész vagy? - kérdezi Ruki.
- Igen, dobolok, már elég rég óta. Mondhatjuk, hogy ebből élek. De most feloszlottunk. Kereshetek másokat - sóhajt megint. - De sajnos, elég kevés az olyan banda, ahol nem játszottam. Kezdőket pedig nehéz találni.
- Véletlenül pont tudok egy gitárost - néz rám Ruki.
- Igen? Kicsodát? - Ne, Ruki, kérlek.
- Aoi, ne tagadd le - néz rám most Miyavi. A fene, ezek összefogtak ellenem.
- Aoi-chan, te tudsz gitározni? - kérdezi csillogó szemekkel Kai.
- Igen - sóhajtok fel -, játszottam régebben zenekarban is.
- Komolyan? - Ennyitől ennyire boldog? Aranyos srác.
- Komolyan. Elég régen volt, még az előtt, hogy host lettem.
- És nem lenne kedved egy bandát alapítani velem? Keresünk még gitárosokat meg egy énekest. - Nem tudok hirtelen mit mondani. Ez a munkahelyem, nem tudom, beleférne-e egy együttes a mindennapjaimba.
- Tudod, tényleg jó lenne, de elég elfoglalt vagyok a klub miatt.
- Ez nem gond! Uruha jó barátom, majd megkérem, hogy engedjen el, ha fellépésünk lesz! Bár addig még kellene találni pár embert… - Úgy látom, nekem itt már nincs beleszólásom a dolgokba. Miyavi az asztal alatt megfogja a kezem, majd rám néz és mosolyog. Ruki is elneveti magát, még Shinya is.
- Hát, akkor legyen. De nem ismerek zenészeket.
- Én véletlenül ismerek pár embert - hallok meg egy nagyon ismerős baritont magam mögött. Miyavi rögtön elengedi a kezem, majd mindketten hátra pillantunk.
- Uruha! Te, itt? - kérdezi Ruki.
- Gondoltam megnézem, hogy haladtok Shinyával, meg hallottam, hogy megjött Kai és gondoltam meghívom egy italra, ha már nem mehet el Miyavival, de látom, megelőztetek. - Végignéz rajtunk és mosolyog. - Büszke vagyok rátok, fiúk! Örülök, hogy ennyire barátságosak vagytok - mondja, majd megveregeti Miyavi vállát.
- Ruru! Nem gondoltam, hogy látlak ma este! Nagyon kedvesek a hostjaid, nem gondoltam, hogy Miyavin kívül van más is, akivel ilyen jól el lehet beszélgetni - jegyzi meg Kai mosolyogva. Ez a srác folyamatosan mosolyog, hihetetlen. Nekem már fájna a szám, az tuti. - Ráadásul találtam egy gitárost is. Remélem, elengeded majd néha.
- Persze. Csak ne maradjon ki sokat, mert elveszti az ügyfeleit. Egyébként, csatlakozhatok hozzátok? - Furcsa ez az este. Megismerek egy kedves ukét, aztán egy állandóan vigyorgó dobost, aki zenekart akar alapítani velem, majd Uruha, aki évek óta most először ül le hozzánk piálni, kifejezetten kedves. Nem tudom, biztos van valami a levegőben.
- Kai, kíváncsi vagy, hogy mi lesz a nagyfőnök ajándéka? - kérdezi vigyorogva kedvenc főnökünk.
- Persze, persze! Tudod, hogy szeretek előre tudni ilyeneket!
- Gondoltam meglepem valami egyedivel - mondja Ruru, majd feltűnően végignéz hármunkon. Kai azonnal kapcsol, mégis honnan és mióta ismerik ezek egymást?!
- Hármas szex? Komolyan?! Ráadásul ők, hárman? - kérdezi csillogó szemekkel.
- Szerinted is nagyon fog neki örülni?
- Viccelsz?! Aoi és Ruki gyönyörűek, Miyavi pedig nagyon dögös! Imádni fogja mindenki! Bár, azt hiszem, ez után kicsit módosítani kell a klub szabályait, mert utána mindenki hármukat akarja majd. De nem tudom, hogy Miyavi és Aoi kapcsolata el fogja-e bírni… - Hogy mi?! Honnan a fenéből tudja?!
- Kai-chan, ez nem… - Mentené a helyzetet kedvesem, de Kai közbeszól. Uruhára pillantok, aki gyilkos szemekkel mered rám. Pedig most tényleg semmit sem csináltunk.
- Ugyan, nem kell tagadni. Én nem tudok semmit, csak láttam, ahogy az előbb összemosolyogtatok. - Én valahol a föld alatt süllyedek még lefelé, magamon érzem Ruru gyilkos tekintetét, és kezdek félni. - Uruha, ne nézz rájuk így! Egyszer néztek egymásra, mióta itt vagyok! Ne őket hibáztasd, tudod, hogy észreveszem az ilyesmit.
- De ha te észrevetted…
- Más nem fogja, hidd el. Ismerem már Miyavit annyira, hogy lássam, eddig senkire nem nézett így. Ne haragudj rájuk. Sőt, a helyedben kihasználnám, hogy ők ketten egy pár.
- Ezt hogy érted?
- Nem hallottál arról, hogy mi az új divat Európában?
- Nem nagyon jártam arra mostanában és nem is hallottam semmit. Mesélj - kéri Uruha barátját.
- Arrafelé bevezették, hogy vannak uke-seme párok, akiket csak együtt lehet kérni. Vannak vendégek, akik kifejezetten szeretik az ilyesmit. Nézni is. Itt is lenne ilyen, ha bevezetnéd. Fizetnek azért, hogy végignézzék a szeretkezésüket. Én például biztosan megnézném párszor. Tudod, tükrös szobában szép nagy ágy, mi pedig kint ülünk és csorgatjuk a nyálunkat rájuk - mondja nevetve Kai. Nekem személy szerint tetszik az ötlet.
- Hm, ez nem hülyeség. Meg kellene beszélnem a nagyfőnökkel a dolgot, de tényleg, köszönöm az ötletet Kai-chan. - Uruha elgondolkodik, majd Shinyára pillant. - Neked jó szemed van az ilyesmihez, haver. Mi a véleményed róla?
- Ő az új uke, igaz? - Uruha bólint, Kai gondolkozva figyeli szegény szöszit. - Őszinte leszek, nekem nem kellene. Túl vékony, de előnyére legyen mondva, hogy kellemes arca van. Nem hiszem, hogy top uke lesz, de |
MiYaVi POV
Az ágyban Aoi mellettem fekve alszik el. A kimerültségtől és a sok őt ért fájdalomtól kipirosodott arca most csupa nyugodtságról árulkodik. Jobb kezét ajkához szorítva szuszog, mintha a világban minden el volna rendeződve és minden boldog lenne. A paplanra hasalok és halványan mosolyogva kezdem el csavargatni egyik hosszú, fekete tincsét. Ugyan türelmetlenül megmoccan álmában, majd motyog valamit, de aztán újra elcsendesül. Szabad kezemmel vállára segítem a takarót és hagyom tovább aludni.
Őt nézve eszembe jutnak az utóbbi napok eseményei. Lehunyt szemmel emlékezek vissza mindenre.
Mikor az éjszakai utcákon átvágva benéztem ennek az aprócska kisvárosnak minden bárjába, csakhogy végre ráleljek arra akiért úgy aggódom. Találomra még meg is kérdezgettem néhány embert, hogy nem-e látta őt. Mindenki csak a fejét rázta, néhányan pedig egy furcsálló tekintet kíséretében szótlanul tovasuhantak. Talán már a második napja próbálkoztam szüntelenül, mikor is megláttam egy rózsaszínre festett hajú fiatal fiút. Magányosan üldögélt a bárpult mellett. Az ösztöneimre hagyatkozva lehuppantam mellé, majd egy italmeghívás kíséretében őt is elkezdtem kérdezgetni.
Eleinte eltátott szájjal hallgatta a leírást, majd szinte örömtelien felkuncogott. Még a szavaira is emlékszem.
„-Ó, biztosan Yuu-ról beszél. Régen volt egy közös bandánk… Tudja… nagy álma volt, hogy gitáros lehessen belőle. Persze aztán az évek megváltoztatták az ő hozzáállását is. Sajnáltuk nagyon mikor kijelentette, hogy lelép innen. Bár minden oka megvolt rá. A szülei egyfolytában csak szidták. Az apja még azzal is megfenyegette, hogy levágja a haját. Pedig már akkor is milyen hosszú és szép volt! Bár anyja is váltig azt állította, hogy mennyire buzisan néz ki így… Eleinte mindig másnál húzta meg magát – többnyire a bandából. Nem is voltak igazán barátai, bár hogy is lehettek volna, ha még az iskolába sem ment be. Jószerével nem is törődött vele, hogy mikor hol ébred csak haza ne kelljen mennie. Aztán egyszer jött a bárba valami pasas. Nem is emlékszem már a nevére, talán Uruhának hívta magát. Ő ajánlott munkát Aoi-nak. Aznap este láttuk utoljára. Szóval fogalmam sincs most hol lehet. Bár néha eléggé… fura volt. Talán az élete tette ilyenné…. Akkoriban még szörnyen sebezhetőnek hitte mindenki – joggal. Ahányszor elhagyta az aktuális barátja szörnyen kiborult. Ilyenkor elcsatangolt mellőlünk s mindig azt hittük, hogy másnap a folyóparton találunk rá halottan. Sajnáltam szegényt amiért mindenki csak bántotta… De tényleg nincs ötletem merre tűnhetett el."
Meglepő módon egyre több dolgot tudtam meg Aoi-ról. Még azt is, hogy a családneve Shiroyama volt. Shiroyama Yuu. Szerintem mindenféleképpen szép neve van. Azt is megtaláltam, hogy hol lakott régen. Aprócska, régies építésű kerti ház volt. De már csak az anyját találtam ott. Az apja egy hete meghalt – mint megtudtam. Az anyja a lehető leglekezelőbb beszélt a fiáról és mindenért őt hibáztatta, így jobban láttam, ha tovább folytatom a keresést.
Arra is rá kellett eszmélnem, hogy lányegében rengeteg közös dolog van kettőnk közt. S komolyan elgondolkodtam azon, hogy a sors valóban létezik-e.
Hiszen végül mindketten ugyanabba a bárba kallódtunk ami meglepő egy olyan hatalmas városban, mint Osaka. Aztán dacolva a szabályokkal még le is feküdtünk.
Mindenben együtt tudtam érezni Aoi-val, bármennyire is meghökkentett, hogy ennyi mindent kellett végigszenvednie. Egykor én is tanultam gitározni, ami szintén egy újabb közös vonás volt kettőnkben. Az én szüleim is gyűlölködtek, bár ők inkább egymással, mint velem. Csakhogy ennek én ittam meg a levét. Aztán szép lassan az utca lett az otthonom; elkezdtem tűsarkúkban, rövidszoknyákban és egyéb kirívó ruhákban járni-kelni. Nem egyszer állított meg az utcán mindenféle jött ment. Letraviztak, lebuziztak aztán megdugtak. Egyik este mikor sebekkel tele, tépett ruhába botlottam be a lakásba, a szüleim még ébren voltak. Ki tudja miért. De amint megláttak, azonnal leszidtak. Aztán el akartak küldeni kollégiumba – ez volt az első és valójában egyetlen dolog melyben igazán egyetértettek.
Csakhogy én inkább megint az utcát választottam. Elkezdtem a bárokban dolgozni és csakhamar fordult a kocka. Nem én lettem a megerőszakolható alany, hanem én lettem az aki másokat döntöget meg. Persze az életem így sem váltott egyenes vágányra. Sokáig alig néhány yen-em volt amiből meg kellett élnem. Akkoriban kezdtem el koplalni. Azóta is csak nehezen eszem meg a kaját. És ez vezetett az alkoholhoz is. Hiszen a melegbárokban minden nap legalább hat pohárral meg kellett innom, ha ki akartam húzni az estét. Aztán szépen lassan jöttek a drogok is… Nem volt senki aki leállíthatott volna. Legalábbis egy jó darabig nem… Aztán végül egy napon minden megváltozott.
Ezekkel a kusza emlékektől súlyosan nyom el engem is álom…
Reggel az ablakon át beáradó napfény és a telefon csörgése ébreszt fel. Aoi még békésen szunyókál, de immár arcát a mellkasomba fúrja. Halkan szitkozódva húzom elő a fekete mobilt édesem párnája alól, hiszen az övé csörög úgy, mint akit nyúznak. Kezdem azt hinni, hogy a telefonokat azért gyártották ilyen fülsüketítőnek, hogy az ember előbb-utóbb kénytelen legyen megszánni a másikat és felvegye.
Eleinte komoly dilemmát okoz számomra, hogy felvegyem-e vagy csak simán kinyomjam. De mikor meglátom a kijelzőn a „Ruki” nevet megnyomom a zöld gombot.
- Mit akarsz pöttöm? – nyöszögöm kábán mialatt lefejtem Aoi ujjait ruhámról és vigyázva kikászálódok az ágyból.
Homlokomat gyűrögetve lépek oda az ablak előtt álló asztalhoz. Kikaparok egy szál cigarettát a dobozból, majd valami öngyújtó után nézek.
- Miyavi? – kérdezi meghökkenten Ruki. – Hát beengedett? Mondom én, hogy áldott jó szíve van a mi drága Aoinknak.
Halkan felkuncogok, majd felkapom a szekrényen talált öngyújtót. Szárnyakkal díszitett ezüstszínű kis fémdoboz.
- Mit szerettél volna? – érdeklődök kicsit éberebben mialatt kinyitom az ablakot, majd rágyújtok.
- Pont felőled akartam érdeklődni. De így más minden világos. Uruhával még nem beszéltem hisz jobbnak tartottam előbb Aoit hívni. De gondolom akkor még alszik. Nem is zavarok tovább. Na szia. Üdvözlöm Aoi-chant is.
Én is elköszönök, majd leteszem a telefont az ablakpárkányra.
- Ohayouu~! – hallok meg egy édes hangot az ágy felől. Mosolyogva odafordulok és elmerengve bámulom Aoi-t amint ásítozva kikászálódik a takaró alól.
- Jó reggelt neked is álomszuszék – nyomom el a cigarettát a hamutartóba. Majd odamegyek hozzá és az ágyra térdelve megcsókolom.
Halkan felnevet, de nem szól semmit.
- Lenne egy ötletem. Úgyis van egy kis szabadidőnk, tehát elmehetnénk valahova. Mihez lenne kedved? - kérdezem homlokomat az övének döntve.
- Ha már így megkérdezted, akkor először egy kiadós zuhanyzáshoz. Egyedül- vigyorog rám kajánul, majd alsó ajkát fogai közé csípve hozzáteszi. – Menjünk vidámparkba is!
Felnevetek.
A napot szórakozással töltjük és valóban ellátogatunk a vidámparkba is, bár ahhoz a szomszéd városba kell mennünk. Egyszer véletlenül ráborítom Aoira a fagylaltot, mire úgy leszid, mintha egy rossz macska lennék. Persze én viszonzásul lenyalom az arcáról az édes jégkrémet. Aztán elmegyünk a szellemvasútba is, ahol Aoi szó szerint a nyakamba ugrik egy-egy horrorisztikusabb jelenetnél.
Legvégül felülünk az óriáskerékre. A város csodálatos pompájában nyílik elénk. A friss levegő pedig megállíthatatlanul tódul be az ablakon.
Lefelé menet Aoi úgy dönt, hogy ő inkább leugrik, mert nagyon szédül. Persze én kihasználva az alkalmat inkább elterelem figyelmét. Vigyorogva döntöm le az ülésre és mászok fölé. Hálát adok az égnek, hogy csak mi vagyunk a kabinban. Bár így sem történik semmi eget rengető csak elszórakozunk egy kicsit.
Leérve néhány furcsa pillantás fogad minket, amiért csapzott hajjal, nevetve botladozunk le a lépcsőn. Összességében kimondhatatlanul jól érezzük magunkat. Persze este hullafáradtan esünk össze az ágyban és azonnal el is alszunk.
Másnap délelőtt egy szép kis étterembe reggelizünk aztán pedig vonattal visszaindulunk Osaka-ba… Az úton Aoi végig a kilátásr nézegeti vállamra hajtva fejét. Végül félve felteszem az engem pillanatnyilag leginkább foglalkoztató kérdést:
- Tényleg lenne kedved velem maradni?
Csodálkozva emeli rám gyöngyöző szemeit, majd határozottan bólint.
- Miyavi… Én örülök, hogy végre van valaki aki nem csak egy ribancnak néz. Nem mondom, hogy könnyű eset vagy, de te törődsz velem. Én pedig szeretlek… Ez számít.
- Köszönöm – suttogom és megharapom ajkait. Félig nevetve felszisszen. – Drága vagy…
Kacsintok rá, mire újból felkuncog és még jobban hozzám bújik. A többi utas nem is törődik velünk. Én is csupán őt bámulom és azon tűnődöm, hogy vajon mennyit mondana magáról és a múltjáról, ha én kérdezném. De végül egy szót sem szólok. A múlt azért van, hogy elmúljon. A jövő pedig azért, hogy mi elinduljunk felé…
Hazakísérem Aoi-t s végül este bemegyünk dolgozni. Szótlanul sétálunk végig a hűvös utcán, s hagyjuk magunkat sodródni az esti nyüzsgéssel.
A Red Love ma is szépen kivilágítva várja a vendégeket. Odabent tombol az élet. Aoi azonnal elmegy Ruki-val, mert Chibi bejelenti, hogy a főnöknek van egy feladata számára. Én unottan vágódom le a bárpulthoz, mert az én „műszakomig” még mindig van félóra.
- Jó estét! – huppan le jobbomra egy 200 wattos vigyorral megáldott srác. Hosszú, szőke haja vállára omlik s ha nem hallottam volna a hangját biztos lennék benne, hogy igazából egy lánnyal van dolgom.
- Öhm.. Heló. Mit szeretnél? – érdeklődök kissé meghökkenten a kicsattanó üdvözléstől.
- Semmi különöset. Csak tudod ma van az első napom itt… A nevem Terachi Shinya. Uke leszek itt a bárban – magyarázza lesütött szemekkel. Hosszú szempillái arccsontját verdesik. Némán végigpillantok rajta és csaknem elképedek soványságán. Talán még a női modelleknél is karcsúbb.
- Ha akarod körbevezethetlek – ajánlom fel szórakozottan mialatt ujjammal poharam szélén játszok.
- Köszönöm szépen… Öhm… Mi is a neved?
- Miyavi…
|
Veled szeretnék lenni. Nem tudom, mi lesz, ha látlak más pasikkal elmenni, de majd valahogy túlélem. Csak… csak szeretnék melletted lenni. Veled kajálni, együtt zuhanyozni, együtt aludni, együtt menni dolgozni és röhögni a többieken, hogy nem értenek minket. Szeretném neked megmutatni, hogy milyen, ha együtt megyünk… - Emlékszem…
- Fel a felhőkig, és tovább… - Mosolyogva fejezem be a gondolatot, mire az ő arcára is felkúszik egy kis boldogság. - Tudod, hihetetlenül fájt. Annyira rossz volt, mint előtte még soha. Szerettem volna veled lenni, melletted maradni, a te karjaidban ébredni. De darabokra szaggattad a szívem. - Nekem megint potyognak a könnyeim, ő pedig elindul felém. Most nem állítom meg. - Olyan fájdalmat okoztál nekem, mint senki más előtted. Nélküled üres voltam. Menekültem. El akartam szaladni minden elől, gondolkodni és végleg lezárni a hozzád fűződő érzelmeimet - mondom, miközben ő már előttem áll. Lassan letérdel elém, megfogja lábaimat és fejét az ölembe hajtja. Én csak nézem és kezem akaratlanul is elkezdi a haját simogatni. - Félek. Tőled, magamtól, ettől az egésztől. Megint fájni fog, megint bántani fogsz, megint elhagysz, kisétálsz az ajtón. - Felemeli a fejét, arca az enyémhez közelít.
- Nem kell félned. Csak szeress, engedd, hogy szeresselek és mindent megadok neked - mondja, majd ajkai megérintik az enyémeket. Könnyeim megint utat törnek maguknak, de most nem fáj. Most boldog vagyok. Csókunk lassú, szenvedélyes és tudom, hogy ha nem állunk le, akkor megint szex lesz a vége. De nem biztos, hogy akarom. Mikor elválunk, a szemembe néz.
- Nem akarom ma testedet. Ma csak a lelkedet add nekem.
- A testem ki kell érdemelned - válaszolom mosolyogva. Ő is vidámabb, nyugodtabb. Lassan feláll, és az asztalhoz sétál. Telefonálni kezd, ha jól hallom, Uruhát hívja.
- Főnök… Igen, jól mondja. Igen, tudom. rendben, rendben. Köszönöm. Jó éjt. - A készüléket visszateszi az asztalra. Rám néz, én pedig felállok és elindulok felé. Megölelem, ő pedig a fülembe suttog.
- Veled maradok, együtt megyünk majd vissza. Kaptunk két napot.
- És mit kért cserébe?
- Sok plusz műszakot.
- Ez azt hiszem, megéri. Nem? - Bólogat, majd újra megcsókol. Kami-sama, mindent megadnék érte, ha ez a pillanat örökké tarthatna…
|
Aoi POV
A telefonom csörgése ébreszt. A szálloda ablakán az első napsugarak már szemtelenül kúsznak befelé, kedvesen simogatva arcomat és csukott szemhéjaimat. Feladtam a harcot a napfény és a hangzavar ellen, hiszen napok óta ez megy. Két éjszakát töltöttem eddig itt, de minden reggel arra kelek, hogy szét akarják szaggatni a dobhártyámat. Talán ideje lenne tényleg felvenni, hiszen chibi már biztosan nagyon dühös rám. Nyúlok is, benyomom a kis, zöld gombot és azonnal fülemben cseng Ruki édesnek és halknak a legerősebb jóindulattal sem nevezhető hangja.
- A francba már! Végre elértelek! Hol a rohadt életben vagy?! - Felsóhajtok, hiszen ha így kezdődik, akkor vagy hosszú lesz, vagy kioszt három mondatban, kapok egy tanácsnak gúnyolt parancsot, aztán lecsapja a telefont. Ruki akaratos és makacs, főnökösködő jellem, de mindig nekem akar jót.
- Mi ennyire fontos? Úgy gondolod, azért jöttem el egy hétre, hogy közben veled trécseljek telefonon? Egyedül akarok lenni. Egyébként ugyanabban a szállodában, ahol mindig.
- Mi a baj, Aoi? Miért léptél le?
- Semmi közöd hozzá. Ki akarom szellőztetni a gondolataimat. Ennyi.
- És akkor Miyavi azért keresett fel engem, hogy hol vagy és aggódik érted, mert ebben szeretne neked segíteni, igaz? - Szemeim hatalmasra nyílnak, ahogy meghallom a nevet. Az az ember, aki tönkretette az életemet, összetörte a szívemet és most játssza a nemes lovagot. Szánalmas, szemétláda…
- Ne mond ki még egyszer a nevét, mert azonnal leteszem, és nem érsz el, csak ha hazamegyek.
- Próbáld meg, és ha hazajössz, gondoskodom róla, hogy többet ne lehess seme. - Hangja érzelemmentes, mintha kicsit sem hatná meg, hogy nekem mennyire fáj ez az egész.
- Nem szeretnék beszélni és hallani róla, rendben?
- Mi történt? Tudod, hogy nekem elmondhatod. - Már épp szólalnék is meg, mikor közbevág. - Beszéltem Uruhával. Azt mondta, hogy biztos benne, hogy lefeküdtetek. Azt üzeni, hogy nem szól bele abba, hogy a munkaidőn és a munkahelyen kívül mit csináltok, de rohadtul fog fájni, ha látod őt elmenni egy másik faszival.
- Ruru mindig átlát rajtam… - Gúnyosan felnevetek saját szerencsétlenségemen, hiszen a saját főnököm jobban tudja, mi zajlik bennem, mint én.
- Azt mondtad, nem engedsz neki. Megígérted, hogy el fogod felejteni és tovább fogsz lépni. Hazudtál nekem?
- Magamnak, neked, neki, mindenkinek…
- Mit csinált? Miért borultál ki ennyire? Mond el. Csak akkor tudok segíteni, ha elmesélsz mindent. - Elmeséltem. Hogy feljött, hogy megtörtént, hogy utána otthagyott. - Beleszerettél?
- Ha nem érdekelne, szerinted bőgnék már két napja, minden áldott este és reggel? Végiggitároznék egy napot, hogy ne kelljen senkivel sem törődnöm és leléptem volna, hogy ne találkozzak senkivel?
- Szóval vettél egy gitárt. Ennek azért örülök. De, Aoi… Ha elmenekülsz, az nem megoldás. Csak halasztgatod, hogy beszélned kelljen vele. Mindemellett, ha jól sejtem, Miyavi már valahol a közeledben bolyong és veszettül keres téged.
- Te elmondtad neki, hogy hol vagyok?
- Francokat! Nem tudtam, hogy hol vagy. Azt mondtam el neki, hogy hol szoktál lenni ilyenkor.
- Ruki! Miért kellett…?
- Mert mindketten barmok vagytok, azért! Uruha áldását adta a dologra, nem tiltotta meg, hogy privátban találkozgassatok! Igaz, nekem kellett végighallgatni, hogy nem tartja jó ötletnek és ezért tiltotta meg, de az, hogy leléptél Miyavi miatt, bizonyítja neki, hogy nem állhat az utatokba, ha ti együtt akarjátok folytatni.
- Egyébként honnan tudtátok, hogy miatta léptem le? - Komolyan foglalkoztat a kérdés.
- Saga mindent lát, mindent hall és semmit sem tart magában. Te egyik nap leléptél Miyavival, aztán este visszajöttél, hogy elmész egy hétre. Utánad nem sokkal futott be Miyavi, hulla fáradtan, azonnal utánad érdeklődött. Aztán megjelent nálam, rólad faggatott, mikor meg elmondtam, hogy hova szoktál elmenekülni a problémáid elől, akkor faképnél hagyott. Nem volt nehéz összerakni a képet és úgy éreztem, el kellene mondanom Uruhának.
- Barom! És ha kirúgott volna?!
- Mondtam neki, hogy ha ti mentek, megyek én is, és ha én megyek, jön velem még pár ember, akik kedvelnek minket. Nem hagytalak volna cserben, hiszen te vagy a legjobb barátom - mondja. Nálam itt szakad el a cérna és megint sírni kezdek. Azonnal meghallja, hogy furcsán kapkodom a levegőt és szipogok. - Sírsz?
- Hogy a francba ne sírnék?! Végre megszeretek valakit, azt hiszem, hogy boldog lehetek, erre leráz egy olyan dumával, hogy ő már nem hiányzik a kuncsaftjaim közül! Érted?! Mit hisz ez rólam?! Hogy egy érzéketlen, szívtelen kurva vagyok, akinek nincs szüksége arra, hogy néha valaki őszinte szerelemmel csókolja meg és ne csak a plusz szolgáltatások érdekeljék?! - ordítom hisztérikusan.
- Nyugodj meg, kérlek! Tudom, hogy fáj és fogalmam sincs, mi játszódhat le annak az idiótának az ágyában, de valamiért megrémült, mikor nem talált téged sehol. Szerintem ő is veled akar lenni, csak retteg attól, hogy kidobnak titeket. Ilyen referenciákkal sehova sem fognak felvenni és neked még a középiskolád sincs meg. Elhiszem, hogy él benned a remény, hogy egyszer kiszabadulsz innen és híres zenész leszel, de te is tudod, hogy ez nem így megy. Mindenki hercegnő, zenész vagy színész akar lenni, de még gyerekként. Attól, hogy ügyesen gitározol és helyes pofid van, nem leszel gitáros. Vagy ha mégis, akkor undorítóbban kellene dolgoznod érte, mint itt. Mert hostként legalább mondhatsz nemet és vannak sorstársaid. De ott nem lennének. Értsd meg egy kicsit őt is, kérlek.
- Van fogalmad róla, hogy milyen fájdalmat éreztem, amikor kilépett az ajtón? - kérdezem rideg, érzelemmentes hangon. - El tudod képzelni, hogy milyen, amikor száz darabra törik a szívedet?
- Én is jártam már így.
- Az te vagy. Te nem hallgattad végig a régi barátoktól és a családodtól, hogy ribanc vagy.
- Valóban. Mert nekem nem volt, aki elmondja.
- Hidd el, rosszabb, ha így veszíted el a hozzád közel állókat. Ne hívj többet, kérlek. Engedjétek meg, hogy egyedül legyek a fájdalmammal és az ezer darabra tört valamivel a mellkasomban.
- Miyavi meg fog találni téged.
- Hívd fel és hívd haza.
- Aggódom érted.
- Szia, Chibi! - mondom, majd leteszem a telefont. Elegem van mindenkiből és mindenből. Senki sem ért meg igazán. És semmit sem segített, hogy tudom; Ruru sem tiltaná meg a dolgot. Akkor már csak Miyavi kellene ahhoz, hogy boldog legyek.
A nap további része úgy telik, mint eddig mindegyik. Ülök, gitározok, néha rágyújtok, aztán elbőgöm magam, hogy mennyire szerencsétlen vagyok és már itt is az este. Épp kilépek a zuhanyzóból, amikor jelzi kicsi telefonom, hogy valakinek megint hiányzom. Odalépek, de ezúttal sms, viszont ugyanúgy Rukitól.
„Utálni fogsz. Nézz ki az ajtón.”
Megáll a szívem. Ez a barom elmondta volna Miyavinak, hogy hol szoktam megszállni?! Az a másik barom meg most itt ül az ajtó előtt? De a fenébe is, nem akarok vele találkozni. A szívem mégis átveszi egész testem irányítását és a gondolataim bármennyire tiltakoznak, odamegyek az ajtóhoz és lenyomom a kilincset.
A szemben levő fal tövében egy fekete kabátos, nagyon fáradtnak és koszosnak tűnő valaki ül, kiengedett hajjal. Amikor ránézek, ő viszonozza. Az arca sápadt, olyanok a szemei, mintha napok óta nem aludt volna. Ha csak úgy látom az utcán, gondolkodás nélkül elkönyvelem csövesnek.
- Mit akarsz itt? - kérdezem. Hangom messze nem sikerül olyan érzelemmentesnek, amilyennek szerettem volna.
- Téged kereslek, második, vagy harmadik napja. Már én sem tudom - válaszolja, majd gúnyos mosolyra húzza a száját.
- Koszos vagy és büdös. Miért nem szálltál meg valahol?
- Mert egész nap és éjszaka a várost jártam, végignéztem minden lehetséges helyet, ahol megtalálhatlak, de te sehol sem voltál. Már épp a hullaház felé tartottam, mikor Ruki felhívott.
- Mit mondott neked?
- Hogy nem akarsz látni engem, hogy én vagyok a legnagyobb állat, akit ismer, és hogy nem érdemlem meg, de elmondja a címet, ahol vagy, mert tudja, hogy ezt akarod te is. - Felemeli a fejét, és még mélyebben a szemembe néz. - Ezt akarod?
- Igen - vágom rá, de aztán elgondolkodom. - Te meg gondolom csak azért jöttél, mert megijedtél, hogy miattad leugrok valahova, beugrom valami alá vagy valamivel felvágom az ereimet, igaz?
- Részben. Meg azért is, hogy elmondjam azt, amit tényleg gondolok. De előtte szeretnék venni egy zuhanyt, ha nem jelent gondot.
- Chh… nem mintha megérdemelnéd, de gyere. Adok valami ruhát is. - Beengedem. Ahogy elhalad mellettem, igaz, hogy érezni rajta a napok óta nem fürdés kellemetlen szagát, de valamiért mégis hevesebben ver a szívem. Akkor tényleg beleszerettem, igaz?
- A fürdő veled szemben, a fehér ajtó mögött. Törülköző van bent, ruhát készítek, mire elkészülsz. De nincs, csak instant kajám.
- Nekem az is jó lenne. Előre is köszönöm - mondja, majd elindul a fürdő felé. Én elmegyek a szekrényhez és összeszedek neki egy alsót, egy pólót meg egy nadrágot, majd leteszem őket az ágyra. Szállodai szoba, nincs külön semmi, a konyha is csak egy kis sarok, a fürdőben meg két felnőtt már el sem férne. Ennek ellenére mindig ide jövök, és ha szabad, akkor ezt a szobát veszem ki. Innen olyan szép a kilátás.
A konyhába megyek, összedobom a kaját, majd kiszedem két tányérba. Ő ekkor lép ki. Felkapja a ruháit és tanácstalan arccal szétnéz.
- Nem tudsz odabent átöltözni, ahhoz túl kicsi. Nem nézek oda, nyugodtan öltözz fel itt.
- Rendben, köszi. - Hol vannak a Miyavi-féle sziporkák? - De nyugodtan nézhetsz, láttál már meztelenül és akkor tetszett is - mondja mosolygós hangon. Alapjáraton dühös lennék a beszólása miatt, de most jól esik. Hiányzott. Igaz, csak pár napot töltöttem nélküle, de hiányzott ez a csipkelődő, meggondolatlan és hihetetlenül szexi pasas.
- Öltözz és gyere, mert ha elázik a tészta, ehetetlen lesz - válaszolom mosolyogva. Ahogy megígértem, nem nézek rá, miközben felveszi a ruhákat. Így nekem is könnyebb. Egyelőre tényleg fogalmam sincs, hogy miért jött, nem kezdek megint hiú reményeket táplálni.
Megvacsoráztunk, most ő az ágyon ül, én pedig az ablak előtti széken foglaltam helyet.
- Szóval, miért akartál ennyire látni? Azt hittem, neked csak egy éjszaka volt.
- Rosszul hitted. Aggódtam érted, mikor nem találtalak sehol. Féltem, hogy hülyeséget csinálsz. Nagyon ki voltál bukva, amikor eljöttem tőled.
- Te nem lettél volna? Azt hittem, végre szerethetek valakit, erre az a személy közli, hogy csak egy alkalomra kellettem neki. - A hangom megint elcsuklik, ahogy visszagondolok arra a pillanatra. Miyavi rám néz, majd feláll az ágyról és elindul felém. - Ne gyere ide. Maradj ott. Nem akarok megint úgy szenvedni. Neked nem kellek, hagyj békén. Kaptál kaját, lezuhanyoztál. Viheted a ruhákat, menj innen. Nem tudom, mit mondhatnál nekem.
- Azért ha elkezdem, meghallgatod? - Bólintok. - Rendben. Amikor először láttalak, nagyon megtetszettél, iszonyatosan meg akartalak dugni. De szépen, lassan kialakult bennem egy olyan érzés, hogy többre kellesz nekem. Nem csak a testedet akarom, hanem a lelkedet is. Amikor felmentem hozzád, már nem tudtam kontrollálni magam, érezni akartalak. Megtörtént, és te olyan boldognak tűntél, hogy el is felejtettem, hogy mik vagyunk. Megrémültem, hogy tönkreteszem az életedet és a sajátomat is, hiszen ha kidobnak, mihez kezdenénk? Aztán eltűntél, én kerestelek és felhívott Ruki. Elmondta, hogy Uruha mit üzent neked, én meg hihetetlenül szemétnek éreztem magam. Látni akartalak és el akartam mondani, hogy te vagy most a legfontosabb nekem. Veled szeretnék lenni. Nem tudom, mi lesz, ha látlak más pasikkal elmenni, de majd valahogy túlélem. Csak… csak szeret |
MiYaVi POV
Sürgető tekintete az enyémbe mélyed és úgy várja válaszom. Mintha ő maga is félne a felelettől s szemeibe furcsa fény csillan. Szinte lyukat üt rajtam, ezért gyorsan elfordítom tekintetem és elhúzom számat is. Zavartan koccintom fogamat az ajkaimban csillogó piercinghez.
- Én.. Szerintem jobb ha most megyek! – mondom határozottan, majd felpattanok az ágyról és összekapom a ruháimat. Aoi egyelőre csak némán félve bámul rám, majd lassan felemeli a kezét és úgy nyújtja felém, mintha vissza akarna rántani. De aztán karja felmondja a szolgálatot és visszazuhan az ágyra, szinte élettelenül. Elveszetten, lesokkolva ül ott és lassan lehatja fejét.
Felhúzom nadrágom és elé lépek, majd az ágyra támaszkodom kezeimmel. Arcunk alig néhány centire van egymástól és én bőrömön érzem a lélegzetét.
- Aoi, hiszel te a sorsban? – kérdezem, mire ajkai megremegnek. Elméje talán válaszok után kutat, de én nem hagyok időt neki. – Mert én nem hiszek benne.
Ahogy megpördülök és ingemet is felrántom érzem hátamon tekintetét. Aztán mikor éppen elindulnék megszorítja csuklómat. Fejemet hátrafordítom és vállam fölött nézek vissza rá. A takaró egészen derekáig lecsúszott róla s szemében is nedves cseppek látszanak csillognak, amiket igyekszik visszanyelni. Valószínűleg sokkal erősebb annál, hogy szabadon eressze a könnyeit.
- Egyszer valaki azt mondta, hogy él bennem a remény. Aztán rájöttem, hogy ki kell magamból ölnöm ezt a reményt ahhoz, hogy ne csalódjak és, hogy ne fájjon semmi. Én igazán igyekeztem… De ezek szerint nem eléggé…
Szavai olyan halkak, hogy szinte már azt hiszem, hogy a legkisebb nesz is képes lenne megtörni őket. De tekintete végig kemény marad.
- Ne beszélj baromságokat, Aoi. Ez így túl nagy hülyeség lenne. Ha bárki is rájön a Red Love-ból mi azonnal repülünk – ez a szabály. Ráadásul valljuk be… Mindketten a testünkből élünk. Nem kellek még én is a napi egy vagy két kuncsaftod mellé. Azt nem bírnád ki épp ésszel.
Nem mondd semmit csak néz utánam, mintha ő is átgondolná ezt az egészet. Talán magától is képes lesz rájönni, hogy mennyi igazság van ebben. Nem akarom őt is tönkretenni. És ez nem azért van, mert nem szeretnék mellette lenni. Egyszerűen csak kénytelen voltam ráébredni, hogy én mindenkinek ártok.
Karomat elrántottam az övétől és szó nélkül eltűntem. A lépcsőházban csak rohantam lefelé, hogy minél messzebb és messzebb legyek. Csak az utca végén ébredtem rá, hogy a sálam Aoi-nál maradt. A hideg, csípős levegő megborzongatja a bőrömet…
Este szinte élőhullaként tántorogok be a Red Love ajtaján. Hangos tüsszentés hagyja el számat, majd szipogva körbenézek. A helyzetet felmérve körülbelül fél órát késhettem. Mindenki itt van már… Mindenki kivéve egy valakit: Aoit.
Sietve odalépdelek Sagahoz aki éppen elmélyülten beszélget Toraval.
- Elnézést ha megzavarok valamit… - vigyorodom el. - … de lehetne egy kérdésem, Sagacchi?
Csaposunk elpirulva kapja rám tekintetét és zavartan elkezd habogni. Csakhogy a felét sem értem.
- Nem tudjátok hol van Aoi? – érdeklődök felvont szemöldökkel. Saga ekkor végre elhallgat és megpróbálja összeszedni magát.
- Előbb volt bent… Azt mondat, hogy egy hétig biztosan nem jön. Elvégre itt is lehet szabadságot kivenni. Nem akarjuk kidolgozni mindenki belét…
- Értem… - dünnyögöm és megpróbálom magamban felfogni a szavakat.
Saga hirtelen elkomolyodik is leteszi az eddig törölgetett üvegpoharat. Kezét lazán a csípőjére csúsztatja.
- Miyavi, fogalmam sincs, hogy mit csináltál vele, de valamiért úgy sejtem, hogy nem a végtelen kedvességed miatt tört le ennyire. Csak akkor szokott így eltűnni, ha teljesen kiborul.
Tora egyetértően bólogat, mintha csak Sagat asszisztálná.
- Arigatou. De lehetne még egy kérésem; idejönnél egy percre?
Először csak furcsállva méreget, de aztán kiszambázik a pult mögül és odalép mellénk. Felvonja szemöldökét, mire én halkan felkuncogok.
- Megfordulnál? – kérdezem Sagatól, mire ő újabb szemöldökvonogatások közepette tesz egy 360 fokos fordulatot. – Jó vagy Tora. Tényleg jó a segge.
Állapítom meg mire Saga arca újra elvörösödik Tora pedig megenged magának perverz vigyort. De aztán már száguldok is tovább egyenesen Aoi lakásához. Még hátra intek, hogy ma már ne várjanak rám, de válasz nem érkezik, így hát kilépek az utcára.
Aoi nincs otthon. Ez biztos. Háromszor kopogtam és talán percekig rátenyereltem a csöngőre is. Ha otthon lenne akkor biztosan kinyitná, hiszen nem tudhatja hogy én vagyok az.
A második esélyem ami azonnal eszembe jut az Ruki. Gyorsan rácsörgök Sagara, aki morogva veszi fel a telefont.
- Hogy mi?! Miyavi… Te ennyire telhetetlen vagy? Nem elég neked Aoi még Ruki is kéne?! – akad ki teljesen én pedig kénytelen vagyok felkuncogni.
- Nyugi nem erről van szó. Csak küldd már át a címét üzenetben…
Ruki álmos fejjel, szemét törölgetve fogad és kérdőn pislog fel rám. Kell neki néhány perc mire fel fogja, hogy ki is vagyok. Egy ásítás közepette kérdez rá nevemre, mintha maga sem lenne biztos benne.
- Miyavi?
- Igen. Figyelj Ruki… Te sem tudod, hova mehetett Aoi? – kérdezem reménykedve. Most kérdezhetné, hogy miért keresem, de igazából én magam sem tudom a választ. Egyszerűen nem szeretném ha baja esne. Annál többet ér nekem bármennyire is tisztában vagyok vele, hogy tegnap mennyire kihasználtam.
- Semmi közöd hozzá! – csapná be az ajtót csakhogy én a fal mellé csúsztatom a lábam és tenyeremmel elkezdem tolni. – Menj már el… Aoi nincs itt! De ha itt lenne sem akarna látni.
- Ruki, kérlek meg kell találnom. Nem akarom, hogy baja essen! – mondom hevesen, mire az ajtó enged és kinyílik. Ruki kétségbeesett tekintetével és hatalmas őzike szemeivel találom szembe magam.
- Nincs otthon? – kérdezi halkan, mire megrázom a fejem.
- Saga azt mondta, hogy már tűnt el így… Nem tudod hova szokott menni?
Ruki megrázza a fejét mintha ki akarná üríteni a gondolatait.
- Talán visszament Mie-be. Tudod Aoi ott született. Bár biztosan nem a szüleihez vagy a rokonaihoz ment… Ők nem látnák szívesen, hiszen az apja mindig is utálta őt. Bár ő is utálta az apját… Valahogy kölcsönös volt ez a „családias” érzés - mosolyodik el halványan. Én pedig ekkor ébredek rá, hogy eddig csak azt az Aoit láthattam aki mellettem volt. Jószerével semmit sem tudok róla… Még a valódi nevét sem. – Aoinak régen az volt az álma, hogy híres gitáros lehessen bármekkora badarságnak is tartották ezt a rokonai. Sokat lógott az iskolából is és azt hiszem még a középsulit sem járta ki. Persze nem azért, mert nem volt hozzá esze… Hanem inkább mert… Unta ez egészet és izgalmasabbnak találta, ha mindig más bandákkal mulatja át az éjszakát. Régen mesélt róla, hogy mennyire jó volt ilyen kisebb együttesekben gitározni.
Ekkor már van is egy ötletem, hogy hol kereshetném.
Mivel nincs pénzem repülőre, ezért vonattal indulok el Mie felé. Még ha az út így sokkal hosszabb is. De legalább azt megtudhattam, hogy képes vagyok fájdalmat okozni az embereknek akkor is, ha nem kerülök közel hozzájuk…
Végül elalszom a vonaton.
|
Aoi POV
Nem bírok megállni a saját lábaimon. Térdre esek, ő pedig magához ölel. Ahogy combom lába közé csúszik, érzem, mennyire felizgult. Felnyög, ahogy hozzáérek, és nem tudok tovább gondolkodni. Nem lenne szabad, de nem bírok ellenállni neki. Olyan ő, mint valami méreg. Észre sem veszem, de már beszivárgott a tudatomba és minden józan gondolat kialakulását meggátolja. Remegek, izzadok, ha a közelemben van, ha hozzám ér, egyszerűen elvesztem az eszem. Megőrjít. Csak úgy vagyok képes elviselni a közelségét, ha a karjaiban lehetek, ha teste az enyémhez ér, ha egész lelkemmel érzem, hogy gondoskodik rólam. Mert mikor elégített ki valami utoljára ilyen módon…? Mikor volt utoljára olyan, hogy nem csak az előzőleg bevett enyhe drogok hatására sültem el egy aktus után? Nem, nem vagyok függő. Csak néha nehezen tudok elélvezni egy vadidegen kezeitől, érintésétől, farkától. Amikor ezt előre tudom, beveszek egy kis segítséget. De olyan, hogy valaki ennyire meglepjen, hogy ennyire hevesen élvezzek el mindenféle anyag nélkül, nagyon régen történt utoljára.
Megint Miyavi. Néhány napja ismerem csupán, mégis, úgy tombol az életemben, a testemben, a lelkemben és a szívemben, mint egy forgószél. Jött, látott és mindent tönkretett. Minden falat, amit magam köré emeltem, minden menekülési utamat lerombolt. Mellette végre valakinek érzem magam, nem egy szajhának.
A szemébe nézek, és furcsa csillogást látok. Nem tudom, mire gondolhat és remélem nem is sejti, hogy bennem milyen kesze-kusza érzelmek lakoznak éppen. Kezem magától mozdul, ahogy megsimogatom merevedését nedves nadrágján keresztül. Újra felnyög, szinte tenyerembe löki magát. Akaratlanul is vágyik arra, hogy kielégítsem. Szavakkal mégis ellenkezni próbál.
- Nem kell ezt tenned. - Ahogy fülembe súg, egész testem megremeg. Felállok és magammal rántom őt is. Leszaggatom róla vizes ruháit és a szélrózsa minden irányába juttatok valamit, egy pólót, egy nadrágot, egy boxert… Haját kibontom, hiszen annyira vágytam már látni, hogy milyen lehet kiengedett tincsekkel. Most egy szó jut eszembe: szexi. A legizgatóbb férfi, akivel valaha találkoztam. Újra leültetem, hátát a csempének nyomja. Enyhén széttárt lábai közé térdelek, és előre hajolok egy csókért, közben ügyelek rá, hogy ágyékunk összeérjen. Ő megint felnyög, és pedig mosolyogva nyomom ajkaimat az övéihez. Nyelve követelőző, erőszakos és szenvedélyes. Egyik keze már a fenekemet simogatja, aztán megérzem, hogy belém készül vezetni egyik ujját. Nem, most nem fogok tiltakozni. Tegye csak meg. Akarom őt. Érezni akarom magamban, azt akarom, hogy szétfeszítse testem, hogy csak nyögni tudjak az élezettől és a fájdalomtól. Olyan szeretkezést akarok, amilyenben még nem volt részem, és meg is fogom kapni. Nem hiába lettem a Red Love top ukéja. Felizgatni, na, azt nagyon jól tudok és ő már eléggé fel van húzva.
Miközben nyelveink őrült tempóban, vad táncot járnak, és veszettül szaggatjuk egymás ajkait, egyik kezemet büszkeségére vezetem. Először csak egy ujjal érintem meg, mire belenyög a csókba és belém vezeti egyik ujját. Én is felnyögök, hiszen ez most hihetetlenül jó érzés számomra. A hirtelen jött érzésre azonnal megmarkolom és elkezdem masszírozni. Mindketten sóhajtozunk, bennem fájdalommal vegyes élvezet munkálkodik, ő pedig engedelmesen nyögdécsel és mozog kezemben. Meg-megremeg, miközben csókunk lassan véget ér. Azonnal a tekintetét keresem, amire most a vágy ködös fátyla telepedett. Hasonlóan nézhetek én is, mivel mosolyog, majd szabad kezével végigsimít arcomon, miközben belém vezeti a második ujját is. Fejem hátravetem, hátam kissé megfeszül, csípőm pedig automatikusan kezd mozogni az érintésekre. Nem hiába szokott Ruki azzal cseszegetni, hogy vérbeli ribanc vagyok. Igaza van. Annak, akit szeretek, szinte dorombolok szex közben. De várjunk csak… Akkor most… én… szeretem? Nem. Ezt nem szabad. Mégsem tudok gátat szabni cselekedeteimnek, szavaimnak, testem őszinte vallomásának és vágyának.
- Érezni akarlak… ahh… magamban! Gyere! Most… - Mosolyog, mintha sejtette volna, hogy ez lesz. Kihúzza belőlem ujjait, megfordít. Ezúttal az én hátam ütközik a hideg csempének.
- Szemből foglak megdugni. Látni akarom az arcod, miközben folytatásért könyörögsz. - Ezek a szavak… Így beszél egy seme. Számomra ilyen egy vérbeli aktív fél. Kicsit erőszakos, kicsit vad, mégis minden mozdulatával ügyel rám. Nem húz gumit, és eléggé kitágított az ollózással. Felhúzom lábaimat, hogy jobban hozzám férjen, ő pedig bejáratomhoz illeszkedik. Ahogy megérzem kőkemény valóját, ahogy belém hatol, hangosan felnyögök. Ő azonnal megáll és rám néz.
- Nagyon fáj? - Hangja őszinte aggódást tükröz felém, így mosolyogva felelek.
- Ebből élek. Csak csináld már, mert belebolondulok, annyira érezni akarlak! - Nagyot nyel és teljesen elmerül testemben. Én megint megremegek és felsóhajtok. - Azt akarom, hogy úgy tegyél a magadévá, mint előtted senki más! - Parancsolok neki, kissé nehézkesen beszélve. Megtehetem. Tudom, hogy elvarázsoltam. Meg fogja tenni, hiszen ő is vágyik rám.
- Rendben, cicus! Felkelni sem bírsz, ha végeztem veled - mondja, majd szavai nyomatékosításaként erőset lök rajtam. Automatikusan rántom kezemet a szám elé, így meggátolva a hangos, sikítással vegyes nyögéseimet. Szememet természetesen lehunytam, így csak éreztem, ahogy keze lefejti az enyémet ajkaimról. Ekkor újra láttam, arca közvetlenül előttem volt. Gyors csókot váltottunk, miközben erősen, mélyen, de lassan mozgott bennem.
- Hallani akarom a hangodat! Nyögj nekem, mond, hogy élvezed! - Most ő parancsol. Eléri testemben legérzékenyebb pontomat, mire artikulálatlanul nyögök egy nagyot és testem felveszi az ellentétes ritmust, ezzel segítve mindkettőnk beteljesülését.
Mozgása végig lassú marad, mégis olyan mélyen merül el bennem, hogy talán nem is bírnám ép ésszel, ha gyorsabb lenne. Hirtelen karokat érzek magam körül, a szoba fordul egyet, és mikor legközelebb észbe kapok, már rajta ülök. Előttem pár centire meredezik férfiassága, én pedig nem nagyon értek semmit.
- Lovagolj meg. Gyerünk, mutasd meg, mitől vagy olyan népszerű! - Szeretem a kihívásokat. Felé állok, lassan ereszkedem lefelé és végül megint bejáratomnál érzem, de ezúttal nem finomkodik senki. Én tudom, mit bírok, így egy hirtelen mozdulattal vezetem magamba. Felnyög, ahogy én is. Egyik keze derekamat tartja, a másik jobb mellbimbómmal játszik. Igen, most meg fogom neki mutatni, miért kér engem minden seme másodszor is.
Először csak fel és le mozgok, majd lassan beindítom gonosz hadműveletemet. Lassan, mégis határozottan vezetem kicsit jobbra, majd balra csípőmet. Szemei azonnal tekintetemet keresik, így hagyom, hogy megtalálja. Ő meglepetten fekszik alattam, én pedig kajánul vigyorgok rá, miközben az első nyolcast formálom csípőmmel. Hihetetlenül jó érzés, ahogy minden mozdulat eléri azt az egy, kis pontot, aminek hatására én már nem tudom kontrollálni a hangomat. Hangosan nyögdécselve formálom a sokadik nyolcat, mikor meghallom, hogy mond valamit.
- Ez… Fantasztikus… Folytasd még! - Ahogy kívánod! Vadul és gyorsan folytatom, minden egyes, oldalra irányuló mozdulatot erősen csinálok. Érzem testemben, hogy mennyire remeg, így nem lep meg, hogy az eddig a mellbimbóimat szórakoztató keze férfiasságomra csúszik. Az érzésre testem lángba borul, remegek, mozgásom akadozni kezd, majd villámként csap testembe a kielégülés. Minden porcikám vadul remeg, minden izmom külön életet élve húzódik össze, és ahogy érzem, ez neki is elég volt, hogy velem tartson a mennyekbe. Úgy érzem, mintha egész testemet belülről feszítené szét élvezetének magja, mégis megborzongok, annyira jó. Magamban érzem, mennyire kellemes volt neki. Igaz, hogy néhány óra múlva kegyetlenül fog fájni a hasam, de ez megér ennyit.
Utolsó erőmmel eltekerem végre a vizet, hiszen végig áztatta testünket. Rá pillantok, és arcán ott csillog az öröm és a kielégülés. Kicsúszik belőlem és mellkasomra hajtja a fejét, én pedig haját simogatom. Testünk néha még megremeg az orgazmus utóhatásaként, így percekig csend borul ránk. Végül nem bírom ki, meg kell tőle kérdeznem valamit.
- Csak ezért jöttél fel? - Rám emeli még mindig homályosan csillogó szemeit, feltápászkodik rólam és mellém telepszik.
- Mondtam, hogy veled akarok lenni és érezni akarlak. De erre nem számítottam.
- Rosszabbra vagy jobbra gondoltál?
- Maradjunk annyiban, hogy soha az életben nem szeretkeztem még ilyen jót senkivel. - Megsimogatja mellkasomat, majd arcomat, és folytatja. - Nem fogom legyezgetni a hiúságodat, de nálad jobb ukéval még nem találkoztam. Úgy mozgattad a csípődet, hogy azt hittem, elvesztem azt a maradék józan eszemet is, ami az után maradt, hogy láttam azt a szexi pofidat, miközben benned dolgoztam - mondja gonoszul vigyorogva. Én is felnevetek, majd lassan felállok mellette és megjegyzem neki, hogy ideje lenni aludni valamennyit.
- Itt maradhatok még egy kicsit? - Olyan édesen kérdezi, hogy ha nem akarnám, akkor is igent mondanék neki.
- Gondolod, hogy csak a szex miatt hívtalak fel? Akkor már kifizettettem volna veled és kirugdostalak volna a lakásból. - Mosolyogva nyomok egy gyors csókot szájára, miközben egy törölközőt csavarok derekam köré és elindulok a konyha felé. - Kérsz még valamit, vagy mehetünk aludni?
- Kérek bizony! Egy igazi csókot és azt a törölközőt - mutat a testem köré csavart anyagra.
- Minek ez neked? Odatettem a tiédet is. - Megfordulok, és ekkor szembesülök vele, hogy ő bizony teljesen meztelen. Odasétál mellém és egyszerűen leszedi rólam a testemet takaró textilt, majd felnevet.
- Ha ez rajtad van, hogy gyönyörködjek abban a formás seggedben, cicus? - Kicsit elpirulok, majd jobb megoldásnak tűnik, hogy megfogva a karját, magam után ráncigáljam a hálómba. Ahogy belépünk a vörösre festett, mindenhol fekete kiegészítőkkel díszített kis zugomba, megáll. Végigpillant mindenen, majd tekintete megállapodik az ágyamon. Hatalmas, az ágynemű fekete és vörös baldachinnal díszített. Szeretem az ágyamat. Ruki, amikor először meglátta, csak annyit mondott, hogy izgató. Kíváncsi vagyok, hogy Miyavi mit fog szólni hozzá.
- Ha előbb tudom, hogy ilyen ágyad van, itt teszlek a magamévá először. A fürdőd is kellemes, de ez a szoba… Olyan, mint te. Vad - közelebb lép -, erotikus - megsimogatja arcomat -, és bármeddig képes lennék benne lenni. - Mosolyognom kell. Miyavi, annyira idióta vagy, de úgy élvezem a társaságodat.
Elindulok az ágy felé és intek neki, hogy kövessen. Mellém fekszik, én pedig mellkasára hajtom fejem, egyik lábammal pedig az övéit ölelem, ahogy kezemet is teste köré fontam. Mondhatjuk, hogy ennél jobban nem tudnék belegabalyodni. De valami nem hagy nyugodni…
- Miyavi. Isteni volt veled. Nagyon jól érzem magam, ha mellettem vagy, de ez még mindig tilos lenne. Nem tudom, hogy neked mik a terveid, de én szeretném, ha néha feljönnél. Viszont titokban kell tartanunk mindent. Ha Ruru vagy bárki megtudja, akkor repülünk a klubból és kereshetünk új munkahelyet. - Az arca furcsán fest… Rossz érzésem van… - Vagy neked ez csak ennyit jelentett...?
|
MiYaVi POV
Az ételnek réges-régen nem volt ilyen íze a számban. Évek óta akárhányszor csak ettem (ami valljuk be nem történt meg olyan sokszor) mindig olyan érzésem támadt, mintha tűket nyeltem volna. De Aoi reggelije nagyon is finom lett.
Közli velem, hogy elmegy letusolni és én addig kapcsoljam be a tévét vagy ha úgy tetszik olvassak. Mégis mikor olvastam én utoljára? Ha tippelnem kéne mindenféleképpen azt mondanám, hogy legalább öt évszázada. Aoi-m eltűnik a fürdőben én pedig kimerülten rogyok le a kanapéra. Lefárasztanak ezek a hosszúra nyúlt esték, de végtére is én választottam magamnak ezt az életet. Én voltam az aki egyszer csak bejelentette a szüleinek, hogy innentől az iskola közelébe sem szándékozik menni. Én voltam az aki fogta azt az egy szál gitárját és azt a szép pofikáját aztán meglógott otthonról. Azt hazudtam, hogy átiratkozok egy jobb középiskolába. Apám és anyám is örültek a hírnek, mert voltak olyan naivak, hogy higgyenek nekem. Azóta egyiküket sem láttam. S nem is érdekel, hogy vajon mit gondolnak rólam vagy gondolnának ha megtudnák mi is a „munkám”.
Sóhajtva tápászkodok fel és megrázom a fejem. Fárasztóak ezek az emlékek és őszintén szólva egyáltalán nem érdekelnek. A fürdőben Aoi hirtelen megnyitja a zuhanyt és a víz csobogása tölti be az eddig néma szobát.
Nem bírom megállni? Meg bírjam állni? De ha egyszer nem tudom kibírni!
Lassan megnyalom ajkamat, majd halkan, vigyázva odalépkedek a fürdőhöz és ránehezedem a kilincsre. Enged a rátelepülő súlynak; egy halk kattanással kinyílik s én belépek rajta. Először csak bámulom a kis vadmacskát, amint csukott szemmel hátradönti a fejét és hagyja, hogy a vízcseppek elérjék meztelen, már-már fehér bőrét. Hosszú, fekete haja a nedvesen tapad vállára és lapockáira. Muszáj mosolyognom. Mióta élek azóta nem volt olyan ember, akit feltétel nélkül szerethettem volna. Akit tényleg a magaménak mondhattam volna. Talán őt sem szerethetem feltétel nélkül s talán még úgysem mondhatom az „enyémnek”, de most ez az érzés élénk bennem. És a pillanatnyi boldogsághoz elég ha hiszek valamiben.
Ruhástól állok be Aoi mögé a zuhanyzófülkébe és egyik kezemmel gyengéden átölelem derekát, míg a másikkal kicsúsztatom kezéből a zuhanyrózsa fejét és visszateszem a tartójába. Ijedten kapja fel rám csillámló szemeit, s feje ütközik a mellkasommal. Mindenem átázott, ezért az én ruháim szinte tapadnak bőréhez. Kezeim közt érzem, ahogy megremeg. Soha nem gondoltam volna, hogy képes és ennyire érzékeny. Hiszen mégiscsak az volna a munkája, hogy nap, mint nap idegenek érintését tűrje el magán.
Kezemet lazán csúsztatom mellkasára és simítok végig rajta, mire megint összerezzen. Bíztatón rámosolygok és elé lépek. Kezemet derekára csúsztatom, majd onnan egyre lejjebb csúsztatom s egy ujjam már bejáratánál köröz. Hirtelen csúsztatom belé.
- Ne. Ne most – nyögi, de én valahogy képtelen vagyok megérteni őt.
Végtére is nem az a célom, hogy megutáltassam magam vele ezért kezeimet átvezetem férfiasságára és letérdelek elé.
Ahogy megérintem puha bőrét hirtelen eszembe jutnak annak az estének az emlékei. Bár neki minden bizonnyal most sem dereng semmi a sok drog miatt én nem tudom elfelejteni. Ahogy lábából kifolyt az a kevéske vér az ütések nyomán… Ellenállhatatlan… Bárcsak megtörténhetne még egyszer. De nem merem úgy bántani, hogy teljesen eszméleténél van.
Ahogy számba veszem hangos csattanást hallok. Háta a csempének ütközik és hangosan felnyög, ahogy a hűs fal és az én forró érintésem egyszerre bombázza érzékeit. Habozás nélkül számba csúsztatom és nyelvemmel kezdem el egyre erőteljesebben kényeztetni. Meg- megkaristolva fogaimmal, mialatt ő egyre szabálytalanabbul veszi a levegőt. Végül egyre erősebben kezdem el szívogatni s ő erősen a fülke szélébe markol.
Mikor (persze mértékkel) ráharapok azonnal elsül. Hangos nyögése hallatára én pedig még jobban ágaskodni kezdek. Fejembe szinte összekeveredik ez a hang és az aznap éjjel hallatott sikoltásai.
Most mondd, kiscicám… Nem lett volna egyszerűbb, ha most is hagyod magad lefektetni?
|
Aoi POV
Megőrülök tőle. Egyszerűen képtelen vagyok nem foglalkozni vele. Az a tánc, és ahogy simogatott… Ezt a pasit kerestem egész életemben. Erre mikor végre felbukkan és van egy kis reményem, hogy azt szeressem, amit szeretni akarok, akkor kiderül, hogy tiltott gyümölcs. De épp ezért édesebb!
Fel, a felhőkig, és onnan is tovább… Miyavi, érted bármit, bármikor! Elmosolyodom, belekarolok, és már megyünk is. Séta közben nem nagyon beszélgetünk, de mikor a házam előtt vagyunk, furcsa késztetést érzek.
- Mit szólsz egy teához?
- Inkább valami reggeli, de veled bármit és bármikor - feleli mosolyogva. Elvarázsol. Soha nem udvarolt még nekem senki, maximum annyit, hogy: Helló cicus, mennyi egy este? Miyavi pedig azóta zavarba ejtő dolgokat mond, mióta kiléptünk a bárból. Akarom ezt a pasit…
Felmegyünk, bezárom az ajtót és Miya azonnal megcsókol. Nem tolom el magamtól, hihetetlenül jól esik a közelsége. Valaki végre törődik velem és nem csak a testemet akarja. Annyira finoman csókol, olyan érzékien, hogy már ettől el tudnék élvezni, de nem fogok természetesen. Mikor elszakadunk egymástól, fejemet mellkasára hajtom.
- Tudod, csak a Red Love-ban vagyunk hostok. Most csak Aoi és Miyavi van itt, nem egy seme és egy uke - mondja mosolyogva, mikor arcára pillantok.
- Igazad lehet, de én nem szeretnék most lefeküdni veled. Nem akarom elrontani. - Látom az arcán, hogy kicsit csalódott, de néhány pillanat múlva megint kedvesen néz rám.
- Akkor csak engedd, hogy itt maradjak egy kicsit. Jó melletted lenni. - Mondandóját egy gyors csókkal pecsételi meg, mire én kicsit elpirulok, pedig nem szokásom. Miket ki nem hoz belőlem ez a pasas? Hihetetlen…
Eltelik majdnem negyed óra, mire eljutunk a nappaliba. Megkérem, hogy itt várjon, mert a konyhában nagy a rendetlenség, de őt nem érdekli. Ragaszkodik hozzá, hogy néz, miközben főzőcskézek. Hát, legyen, ha neki ez tetszik.
Sajnos nem sok minden van itthon, így csak zöldséget tudok párolni és egy-egy szelet húst tudok felajánlani, de nagyon örül neki. Azt mondja, hogy bármit megenne, mert már tényleg nagyon éhes. Épp nyakig vagyok a zöldségszeletelésben, amikor két kéz fonódik a derekam köré és valaki mélyet szippant a hajam illatából. Tudom, hogy ő az, így leteszem a kést és kezeimet kézfejére vezetem.
- Így nem tudok főzni - jegyzem meg okosan, mire nem szól semmit, csak sóhajt egy nagyot.
- Akkor most ne főzz. Annyira jó így! Itt vagy a karjaimban, érzem az illatod, bármikor megcsókolhatlak… Nem gondoltam, hogy ezt is el fogom érni. - Még jó, hogy nem látja, mennyire elpirulok ezektől a szavaktól.
- Ne mondj ilyeneket. Zavarba hozol.
- És az miért baj? Csak annak mondok ilyeneket, aki megérdemli. - Maga felé fordít, és megint megcsókol. Most kicsit más. Több szenvedély van benne, kicsit vadabb. Ez engem is nagyon feltüzel, de nem akarok alatta kikötni. Nem tudnék úgy dolgozni, hogy látnom kell, ahogy más pasikkal vonul szobára. Szerintem ezzel ő is így van.
Kicsit akadozva ugyan, de elkészül a reggeli, és meg is dicséri. Szerinte nagyon finom lett. Én megjegyzem, nem tudok főzni, épp csak annyira, hogy ne haljak éhen. Na, mindegy. Lassan elindulok a fürdő felé, Miyavit pedig megkérem, hogy addig olvasson vagy tévézzen, amíg én gyorsan megfürdök. De miért van egy olyan furcsa érzésem, hogy nem fog rám hallgatni…?
|
Miyavi POV
Az este mondhatni kellemes meglepetést hoz magával mikor meglátom azt a rengeteg vendéget. Alapján nem vagyok túlságosan szociális ember, de a munkám megkívánja. Így bemutatkozáskor megmaradok a műmosolyomnál. Hiszen, ha már annyit gyakoroltam legalább vegyem hasznát is.
Mikor éppen mennék le a színpadról hirtelen odalép egy vörösre mázolt hajú férfi Uruhához.
- Ohh, jó estét Daisuke – mosolyog Ruru és én már tekintetéből látom, hogy az újonnan érkezett pasi minden bizonnyal egy törzsvendég. – Szeretnél valamit?
- Figyelj Uruha, lehetne egy különleges kérésem? – érdeklődik mély, reszelős hangján. Érződik rajta, hogy sokat cigarettázott. Én csak szótlanul méregetem a csont sovány alakot. Valószínűleg őt is eléggé megedzette az élet. Akaratlanul is elhúzom a számat.
- Persze Die. Neked bármikor. Szabad tudnom, hogy mi lenne az? – feleli igazgatónk, de válaszából kiérződik, hogy sietne. Biztosan van még néhány elintéznivalója. Hiszen fontos személy.
- Az új semétek, Miyavi – biccent felém. – Meg az a két uke – néz ekkor Aoiékra. - nem táncolhatnának egyet ma este? Csak egy táncról van szó… Nekem mindegy mennyit kértek.
Uruha először láthatólag nem örül az ötletnek, de az én szemeim rögvest felcsillannak. Végül pedig Ruru is beadja a derekát és én már egyre biztosabb vagyok abban, hogy Die személyében egy, a bár életében, elég fontos alakot üdvözölhetünk.
- Szólok Toráéknak. Veled meg majd később tárgyalok – hadarja főnököm és tova is lépdel, pontosan oda ahol Toráék ülnek.
- Sok szerencsét – kacag fel szinte már gúnyosan a vörös hajú. Rókaszemei megvillannak, majd ő is lelépdel a színpadról.
Én a falnak támaszkodva várom, hogy mi fog következni. Az ablaktalan helyiségbe egyre több ember gyűlik össze és néhány perc múlva már Aoi és Tora is ott áll a színpadon. Aoi láthatólag teljesen lesápadt a kéréstől, de eszébe se jut ellenkezni. Úgy döntök, hogy kezembe veszem az ügyet. Kilépdelek a színpad elejére és belekiabálok a mikrofonba.
- Figyelem! Egy kedves vendégünk kérésére következzék egy táncos szám!
Minden tekintet ránk szegeződik és én élvezem, hogy újra a középpontban lehetek. Persze most nem én fogok énekelni.
A hangszórókban valami pörgős, amerikai rock szám csendül fel és a színpadot a szivárvány különböző színei világítják meg. Odapasszolom a mikrofont a legközelebb álló alkalmazottnak majd hátrálok egy lépést. Tora és Aoi beállnak a két oldalamra, aztán mindannyian vad magánszámba kezdünk. Én el vagyok a csípőrázogatással és még tetoválásokkal díszített hasamat is meg-megsimogatom ilyenkor felhúzva ingemet.
Aztán a vad éljenzésre odapörgök először Torahoz és csipőjére szorítva kezemet megpördülök vele néhányszor. Elég magas és kifejezetten izmos alkata van. Tekintetében pedig ott csillog valami különleges. Biztatón rámosolygok, majd jobb kezemet felemelve áttáncolok Aoihoz.
Itt már jóval szélesebb lesz a vigyorom. Aoi megmakacsolja magát és egy amolyan „márcsakamunkáértis” arckifejezéssel karjaim közé simul - először háttal nekem. Ágyékomat fenekéhez préselem és fölsője alá túrva kezdem simogatni hasát. Halkan felkuncogok, mikor megérzem a kis ezüstgyűrűt a köldökében. Azért ő sem panaszkodhat, ha piercingekről van szó…
A közönségünk számára alig észrevehetőn beleharapok a nyakába és gyengéden megszívom. Hálát adok az égnek amiért Uruha az irodájában van. De miért is számít ez? Hiszen most nem kezdünk ki egymással csak teljesítjük az egyik vendég kérését.
- Mond, hogy nem élvezed – harapok Aoi fülcimpájába. Halkan felszuszog, de nem szól semmit. Újból úgy fordulok, hogy a Red Love vendégei ne láthassák arcomat, majd bele-belenyalok Aoim fülébe. Most már kicsit hangosabban sóhajt fel.
Kezeimmel végigsimítok nadrágján és egy elégedetten konstatálom, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődését. Viszont mielőtt még jobban beleélhetné magát visszalépdelek középre és még pörgök néhányat. A szám végül elcsendesedik.
Az emberek még egy darabig tombolnak, majd a felfűtött hangulatot kihasználva belevetik magukat a bulizásba. Én sietve leugrok a lépcsőn, majd odamegyek a bárpulthoz és helyet foglalok. Saga vigyorogva tesz elém egy pohár gyümölcskoktélt.
- Üdv itt, seme-uraság – kacsint rám.
-------
A másnap reggel a bár egyik bőrkanapéján talál rám – szétszórt szemétdarabok és eldobált üvegek társaságában. Zsebembe jóval több jen pihen, mint a megnyitáskor. Ha jól számolom tegnap két „nyuszikával” is lefeküdtem. Aztán mind a kétszer vissza is jöttem ide. Vajon mennyit ihattam? Úgy sejtem, hogy elég sokat.
Aoival azóta a táncos eset óta nem is beszéltem. Talán fel kéne adnom? Hallgatnom kéne Saga-ra…
Bódultan támaszkodok fel a kipárnázott ülőalkalmatosságon. Elmosolyodom, amikor Aoi sétál el előttem. Kócos tincsei rendezetlenül lógnak arcába, szemét az elmosódott smink tarkítja. Hatalmasat ásítva fordul felém, de mikor meglát egy pillanatra ledermed, de aztán hamar összeszedi magát.
- Te is itt aludtál? – érdeklődik halkan én pedig fáradtan bólogatok néhányat. A fejem lükte és szúr a fájdalomtól. Úgy látszik egy kicsit másnapos lettem – masszírozom meg halántékomat. – Gyere…
Sóhajtja és felém nyújtja kezét, majd felhúz a kanapéról. Meglepetten pislogok rá.
- Nincs valami fájdalomcsillapítód? – nyöszörgöm, mire ős sután rám mosolyog.
Szó nélkül indul el és int felém, hogy kövessem. Csakhogy már az első lépésénél úgy meginog, hogy nekem kell elkapnom. Derekánál fogva rántom vissza magamhoz, hogy ne szédüljön le a földre.
- Segítek…
Bár ahhoz láthatólag nincs elég ereje, hogy egy köszönömöt is elrebegjen, de szemei hálásan megcsillannak. Úgy látszik most túl rosszul van ahhoz is, hogy kerülgessen vagy utálhasson. Fáradtan pont olyan békés akár egy kiscica.
Miután iszunk egy-egy pohár kávét, a szintén itt éjszakázó Saga jóvoltából mindketten távozunk. A bár előtt állva hajamba kap a csípős, hideg szél. Aoi kicsit megremeg. Még mindig elég erőtlen.
- Hazakísérhetlek? – nézek rá, mire ő megszeppenten pillog vissza. Láthatólag nem fogta fel a kérdést, vagy csak nem akarja felfogni. – Ígérem, hogy nem teszek semmi baromságot… - sóhajtok fel, szinte megelőzve tiltakozását. Gyanakvón végigmér.
Röviden rákacsintok, majd kinyújtom a kezem az ég felé.
- Csak menjünk… Fel a felhőkig és onnan még tovább… – suttogom halkan.
|
Aoi POV
A rohadt életbe… Miért dobog azóta is ilyen hevesen a szívem? Ő volt az. M. Miyavi. A parfüm is stimmel. Nem lenne ekkora a baj, ha nem ő lenne az új seme. Nem csodálom, hogy Ruru utánam jött és kioktatott, hogy mit szabad egy hostnak és mit nem. Másik hosttal kavarni például pont nem. Ha két ukét kér egy partner, az megint más. De egy uke és egy seme az ugye egy pár, ilyet meg csak különleges estéken szabad. Ruki volt már együtt Torával nagyközönség előtt, azt mondta, hogy nagyon élvezte. Nem is tudom, akarom-e, hogy egy nagyobb volumenű estén én és Miya szolgáltassuk a műsort. Bár, ami igaz, az igaz; szívesen lennék vele együtt újra, úgy, hogy mindenre emlékszem.
Miután Uruha kiosztott, úgy gondoltam, hogy egyedül kell lennem. Rukit sem keresem meg, bizonyára valahol beszélget. Találok egy szimpatikus helyet, ami elég elhagyatott és elég sötét, így nyugodtan magamba szállhatok és gondolkozhatok. Rendbe kell tennem a dolgokat. Most, hogy Miyavi is host lett, felejtős, hogy még egyszer lefeküdhessek vele. De sajnos a testem emlékezik arra, amire én nem, így már a puszta tekintetétől is mocorogni kezdek odalent. Gyorsan el kellene felejtenem. De nem megy…
Sebeim nyalogatásában legnagyobb problémám megtestesítője zavar meg. Nem látni az arcát, de az illatáról bárhol felismerem. Közelebb jön, és megint összezavar. Amikor hozzám dörgölőzik, a lélegzetem is elakad, a szívem ki akar törni mellkasom fogásából, a szám kiszárad és pillangók egész hadserege indít támadást pocakom belsejében. A rohadt életbe! Eltolom magamtól, mire a szemembe néz és, bár nem látom, de érzem, hogy mosolyog.
- Tudom, mire gondolsz. - Hangja halk, a testem pedig azonnal indítja a riadóláncot, hogy nagyon gyorsan el kellene innen tűnnöm.
- Ha tudod, akkor miért csinálod ezt? - Én közel sem vagyok annyira határozott. Komolyan magamra kell parancsolnom, hogy ne dadogjak.
- Nem tudom visszatartani. Ha a közelemben vagy, muszáj valamilyen formában hozzád érnem. Egyszerűen a puszta jelenléted is elcsábít! - Ne, kérlek, ne mondj ilyeneket! Az agyamra lassan köd telepedik, ezzel meggátolva minden józannak nevezhető gondolat kialakulását. Megragadom a felsőjét, közelebb rántom magamhoz és megcsókolom. Ajkaim remegnek, mikor hozzá érek, de ő nem tétovázik sokáig. Nyelve azonnal az enyém keresésére indul, majd meg is találja, miközben derekamat ölelgeti. Vadul tépjük egymás ajkait, mintha ez lenne az utolsó csókunk… De sajnos, valóban ez az utolsó.
Az ajtó kicsapódik, de nem hagyjuk abba. Már úgyis mindegy, nem? Ha Ruru az, akkor mindketten repülünk.
- Fejezzétek be. Ezt nem szabad. - Ruki… Én egyetlen chibim, mennyire nem örülök most neked. Megszakad a csók, Miyavi elenged, én pedig nem merek ránézni sem. Kirohanok, nem foglalkozva semmivel. Az egyik szobában találok menedéket, de pár perc múlva követ Ruki is. Nem szól, csak leül mellém, megsimogatja a hátamat, mire belőlem előtör az elmúlt óra összes fájdalma, bizonytalansága és reménytelensége. Ölébe hajtom fejem és szabad utat engedek könnyeimnek. Chibim egyik keze hátamat simogatja, a másikkal a hajamban babrál. Eltelik néhány perc, mire magamhoz térek valamennyire.
- Miért velem történik ez? Betoppan az életembe és mindent tönkre tesz. Gyűlölöm.
- Ha így lenne, akkor nem csókolóztatok volna. Mellesleg mióta ismerlek, nem láttalak sírni. Ez a pasi tud valamit, ha ilyeneket elért nálad - mondja kedvesen. Valahogy mindig megnyugszom a hangjától.
- De miért neki kell az új hostnak lennie? Így nem pusztán reménytelen, hanem egyenesen tilos közelednünk egymáshoz. Talán ki kellene lépnem.
- Felejtsd el! Nem engedem. Csak lépj túl rajta. Szép vagy, Aoi. Egy keresett uke vagy, viszonylag jó munkával. Mihez kezdenél, ha innen elmész? Kiállsz, és az utcán folytatod? - Igaza van. Túl kell lépnem Miyavin. Meg is fogom tenni.
- Igazad van, chibi. El fogom felejteni! - Igen, menni fog, erős vagyok! - Segítesz rendbe hozni a sminkemet? - kérdezem most már mosolyogva és a szemébe nézve. Ő bólint, majd megyünk is az öltözők felé. Út közben Uruha megy el mellettünk.
- Tíz perc van nyitásig. Aoi, szedd össze magad. Nem akarlak kitenni, de ha nem hagysz más választást, akkor meg fogom tenni. Nem fogok miattad én is az utcára kerülni. Annyira nem vagy jó. - Sem Ruki, sem én nem szólunk semmit, csak célirányosan törtetünk előre, az öltöző felé.
Nos, ezennel viszlát gyenge Aoi és köszöntelek téged régi, erős és rideg barátom! Ahogy kinyíltak az ajtók eldöntöttem, hogy soha többé nem közeledek senkihez, aki nem fizet érte. Nekem nincs szükségem ilyen fájdalomra, ennyi szenvedésre. Miyavi komolyan megmozgatott bennem valamit, de nem szabad. Tilos. De akkor miért szorul még mindig össze a szívem, amikor meglátom beszélgetni valakivel? Nehezebb lesz, mint hittem.
Ücsörgök a bárpultnál, most innen vadászok, mellesleg lassan kezdődik a műsor is. Mellettem Tora és még néhány host, várunk, hiszen lassan Miyavi bemutatkozása követlezik. Uruha is megjelenik, hiszen az ilyesmi az ő feladata. Pár perc múlva elhalkul a zene és megjelenik a színpadon Ruru.
- Köszöntök minden kedves vendéget! Ma este szeretném önöknek bemutatni a Red Love új munkatársát. A fiatalembernek nem ez az első ilyen jellegű munkája, így személyében egy tapasztalt hostot köszönthetünk. Semeként fog tevékenykedni, fogadják őt szeretettel! Miyavi, kérlek, fáradj ide! - Az említett meg is jelenik. Számomra ebben a pillanatban megszűnik minden. Ahogy áll, fekete inge finoman tapad testéhez, haja megint összefogva, arcán erőltetett, de mégis nagyon szexi mosoly, szemeiben furcsa fény csillan. Kikapja Ruru kezéből a mikrofont, köszönti a vendégeket, majd felénk pillant. Érzem, valami nagyon rossz fog követezni. Egyenesen a szemembe néz, a műmosoly eltűnik és átveszi a helyét valami, amit csak egy szóval tudnék jellemezni: izgató. Elmondja, hogy örül, hogy közöttünk töltheti az estéit, segítséget kér, hogy mihamarabb beilleszkedhessen és végig csak rám néz. A mellettem ülő Tora és Ruki sokat sejtetően mérnek végig engem, de én nem vagyok képes szabadulni Miya pillantásától. A tekintete gúzsba köt, lehetetlen próbálkozás lenne megmozdulni vagy megpróbálni nem rá nézni.
- Annyit szeretnék még megjegyezni, hogy remélem, a következő nagyszabású estén én lehetek a seme, aki szolgáltatja a műsort és remélem, hogy hozzám illő ukét választ majd a kedves vendégsereg! - fejezi be mosolyogva, immáron a közönség felé fordulva. Az, hogy eddig engem bámult, csak annak nem tűnt fel, aki nem nézett ide, így Uruha is dühös szemekkel méreget, majd átveszi a mikrofont és immáron mosolyogva nyugtatja meg új seménket, hogy teljesülni fog a kérése. Kami-sama, iszonyatosan rossz előérzetem van! Én vagyok az egyik legkeresettebb uke, és minden bizonnyal Miyavi még Toránál is sikeresebb seme lesz. Előre félek, hogy mi lesz, de az biztos, hogy sok érdekességet tartogat a közeljövő, hiszen két hét múlva lesz a nagyfőnök születésnapja, amit nálunk tart majd…
|
Miyavi POV
Fejemet a bárpultra hajtva hunyom le a szemeim. Emlékeimben még mindig tisztán él a tegnap este. Tisztán? Talán az túlzás, hiszen minden voltunk csak éppen „tiszták” nem. Értem ezalatt azt a sok drogot melyet belénk nyomtak. Én egészen jól bírtam, mert (túlságosan is) hozzá vagyok szokva ezekhez a dolgokhoz, de Aoi láthatólag teljesen elvesztette a józan ítélőképességét.
Az egész akkor kezdődött mikor Reita-ék bejöttek a bárba és úgy döntöttek, hogy szórakoznak egy kicsit. Reita-t régóta ismertem és mikor megláttam őt és a bandáját Aoi közelében azonnal feltámadt bennem a balsejtelem. Aztán persze Rei azonnal belekevert az egészbe… Végtére is hónapokig én voltam a külön bejáratú „játékszere”. Ő mindig is olyan volt akár egy varázsló. Csupán a szavaival képes volt akkora hatást gyakorolni az emberekre, hogy azok ne tudjanak ellenszegülni neki.
Az ezt követő dolgok eléggé zavarossá váltak… De abban biztos vagyok, hogy ami történt az feledhetetlen marad. Mert ha bár nem is kristálytisztán, de emlékszem arra hogy lefeküdtem Aoi-val. Viszont azt kétlem, hogy ő is emlékezne… Talán jobb is ez így. Kicsit elragadtattam magam.
Mialatt gondolataimba süllyedve iszogatom a gyümölcs koktélt észre se veszem, hogy Aoi mellém ül - jelenléte is csak akkor tűnik fel mikor meg szólal.
- Látom megfogadtad a tanácsomat – vigyorog rám akoktél felé biccentve. Halvány mosoly-féle kúszik arcomra. Legalább afelől megnyugodhatok, hogy nincs semmi baja. Ellentétben azzal a másik sráccal. Saga mondta, hogy kórházba vitték. Hogy is hívták? Talán Ruki… - Különben megkérdezhetem, hogy mit keresel itt? – vág bele Aoi elmélkedésembe. Arca szigorú mégis felfedezem benne a kíváncsiságot.
- Áhh Miyavi! Pont téged kerestelek –szól bele Uruha. Aoi hirtelen kapja fel a fejét és szemei gyanakvóan csillannak meg nevem hallatára.
- Igen, mit szeretett volna mondani? – kérdezem halkan Uruhára emelve tekintetem.
- Ugye ma van az első napod és… - mondaná, csakhogy Saga pont ekkor lép oda hozzánk. Kezéből hirtelen kicsúszik az éppen ott tartott pohár mely csak Uruha tökéletes reflexeinek köszönhetőn nem törik össze. „Főnökünk” megkönnyebbülten felsóhajt.
- MI? – kérdezi Aoi és Saga egyszerre, szinte megrökönyödve.
- Miya lesz az új host – jelenti ki Uruha felhúzva egyik szemöldökét. – Nem értem mi van veletek.
Unott arckifejezéssel Saga kezébe csúsztatja az üvegpoharat, majd ő is helyet foglal mellettem és keresztbe teszi a lábait. Ha rá nézek mindig valami bájolgó hercegnő jut eszembe róla nem pedig egy bár igazgatója. Bár amilyen kecses és nőies akár gésa is lehetne.
Aoi szó nélkül felpattan a székről, majd elvágtat valamerre. Ahogy nézem távolodó alakját muszáj vagyok végignyalni ajkaimon. Valami hihetetlen erotikusan tudja ringatni a csípőjét. Bizton állíthatom, hogy neki van a világon a legjobb segge. Saga meglepetten bámul utána, de mielőtt még ő is követhetné Uruha megköszörüli a torkát.
- Később beszélünk. Nekem most mennem kell – áll fel és Aoi után indul. Sagaval egy pillanatra összenézünk. Cöcögve megrázza a fejét.
- Akarjam tudni, hogy mégis mi volt ez? – teszi fel a költői kérdést. Felsóhajtok. – Mindegy is. Legyen magánügy. De ha egy ujjal is hozzáérsz Aoi-hoz akkor azt a munkád is és te is bánni fogod.
Nem válaszolok semmit, hiszen úgyis értelmetlen lenne feleselni. Igaza van hiszen mindketten hostok vagyunk. Ami megtörtént az megtörtént és kétlem, hogy másodszorra is ilyen simán menne és a józan eszem is azt diktálja, hogy hallgassak Sagára.
De mégis mikor hallgattam utoljára a józan eszemre?
Még fél óra van a nyitásig és én némán bóklászom mialatt percenként új és új szegleteit fedezem fel a Red Love-nak. Egészen elkezdtem megszeretni ezt a helyet – már, ha fejezhetem így ki magam. De végtére ez is csak egy állapot. Egy múló állapot. Egyszer mindennek vége szakad, nem? Minden ami elkezdődik végül egy ponttal zárul le.
„Felfedezőutam” során megismerkedem a Red Love eddigi „csődörével”. Ő a legkeresettebb seme. Csakhogy már nem sokáig, hiszen én is idekerültem. De azért meg kell hagyni, hogy Tora valóban szimpatikus személyiség (persze nálam nem jobban) ráadásul nem is néz ki rosszul.
- Öhmm… Szia! – szólít meg egy mély hang. Hátrafordulok és észreveszem azt az alacsony fiút akivel tegnap Aoi annyit beszélgetett. Meg kell állapítanom, hogy egyáltalán nem illik hozzá ez a hang.
- Heló. Akarsz valamit? – vonom fel szemöldököm, mire ő odatipeg hozzám.
- A nevem Ruki… És én vagyok Aoi legjobb barátja. Ugye te vagy az a fiú tegnapról?
- Ha arra gondolsz, hogy Aoi-nak énekeltem-e azt a dalt akkor a válaszom az, hogy: talán – vonom meg a vállam. Szememben sejtelmes fény csillan mire Ruki halványan elmosolyodik. Én pedig felteszem magamban a kérdést, hogy mit keres itt, ha egyébként kórházban lenne a helye?
- Tényleg jó pasi vagy. Kíváncsi vagyok a bemutatkozódra – vigyorog, majd megprödül és tovalibben. Mögülem egy halk zörgést hallok és azonnal odakapom a fejem. A táncosok folyosója felől jött. Habozás nélkül a hang felé veszem az irányt.
A folyosón csaknem teljes sötétség uralkodik és jószerével alig látni valamit is, de én azonnal kiszúrom a falnak dőlő alakot s csupán már körvonalaiból rájövök, hogy ki az. Aoi. Szótlanul bámul maga elé. Minden bizonnyal nagyon elgondolkodhatott valamin.
Halkan lépdelek oda, hozzá így ő észre sem vesz csupán mikor elé érek és kezeim kitámasztom arca mellett a falon. Szemei még a sötétben is úgy csillannak meg akár két gyémántdarab. Érzem, ahogy megremeg. A parfümöm illata körülleng mindent. Mondhatni mindketten Yves Saint illatúak lettünk.
Bárhogy is szeretném, de képtelen vagyok ellenállni neki. Hiába; az ilyen pozitív, erőteljes kisugárzású emberek szinte vonzanak magukhoz. Főleg ő. Talán ez a hozzám hasonló „sérült” embereknél mindig is így volt.
Ágyékom Aoiéhoz préselem, de nem csókolom meg. Inkább csak várom, hogy ő mit tesz.
Aoi… Az Aoi azt jelenti, hogy mályvarózsa. Illik rá ez a név hiszen pont oly lélegzetelállító, mint egy szál rózsa. A rózsának pedig nincs szüksége csokorra. Egymagában is csodálatos virág.
|
Aoi POV
Sok mindenre számítottam azon az estén, amikor először találkoztam vele, csak arra nem, ami meg is történt. Az a srác olyan szemérmetlenül megbámult, hogy komolyan zavarba jöttem tőle. Azt hittem, ezt nem is lehet fokozni, de tévedtem.
Az egyik pillanatban felpattant, odasétált egy pincérhez, kért egy mikrofont és karaokézni kezdett. Olyan magánszámot adott elő, hogy az egész pub lélegzetvisszafojtva figyelte. A hangja önmagában is elég erotikusnak hatott, de ahogy tekergette a csípőjét… Igaz, hogy itt, a bárban uke vagyok, méghozzá az egyik legkeresettebb, de ezt a pasit szívesen látnám, ahogy alattam nyögdécsel. A gond csak az, hogy kinézetre eléggé seme. Magas, igaz, hogy vékony, de épp eléggé izmos is, a haja fekete, vörös és szőke tincsek díszelegnek benne, most épp össze van fogva, de azt hiszem, a válla alattig érhet. Különösen felpiszkálja a fantáziámat az, hogy a szájában és a jobb szemöldökében egy piercing van, és jól láthatóan tetoválásai is vannak. Igazi rosszfiú. Hm…
A kis műsor végén a Red Love tapsol neki, mindenkinek tetszett, de ő csak rám néz. Én nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet, így egy kaján mosoly és egy kacsintás kíséretében pillantok rá, mire ő is mosolyog és elindul felém. Nagy sajnálatomra Saga épp ekkor szól, hogy lassan vége a szünetemnek, így mennem kellene dolgozni. Nagy kár, szívesen szórakoztam volna még vele. De lehet, hogy megkeres. Elvégre vendég, nem?
Visszasietek Rukihoz. Ő szintén uke, és nagyon jó barátom. Sokat beszélgetünk, sokszor kértek már együtt minket hármasra, amibe mi bele is szoktunk menni. Igaz, itt ukeként tevékenykedem, de a való életben inkább seme szeretek lenni, így zene füleimnek, ahogy ez az ízig-vérig uke chibi nyögdécsel, sóhajtozik és folytatásért könyörög. Szeretek szexelni vele. Több, ha akarnánk, sem lehetne. Mindketten hostok vagyunk, az ilyesmi tilos.
- Aoi-chan! Láttad azt a pasit? Dögös, nem? - kérdezi mosolyogva. A tekintetéből tisztán látom, hogy ma még nem volt senkivel és lassan eléggé ki van éhezve szegényke. Előre sajnálom a ma esti első partnerét…
- Valóban szexi. A pultnál váltottam is vele pár szót, még egy koktélt is fizetett nekem. Sőt, végig volt egy olyan fura érzésem, mintha nekem szólt volna az a kis magánszám - mondom sóhajtva.
- AOI! Barom! Ilyen pasi kattan rád és nem viszed szobára azonnal?! Hibbant vagy, tudod?
- Chibi-chan, ez nem így megy. Az a srác tuti seme, én pedig inkább megdugni szeretném, mint magamban érezni. - Ezt persze csak a fülébe suttogom, amitől Ruki nyakig pirul. Imádom szívni a vérét.
- Ne beszélj így, tudod, hogy nem szeretem. Na, mindegy, megyek, keresek valakit ma estére. Jössz? Hátha valaki hármast kér… - Tekintete ég a vágytól. Ha ma este hármasban lennénk, tuti jól érezném magam. Ruki minden éjszaka egy nimfomán szépséggé változik, aki mellett képtelenség annyit teljesíteni, hogy az elég is legyen neki.
Egy szimpatikus társasághoz ülünk le, beszélgetünk, iszogatunk. Sajnos, ez utóbbit annyira sikerül túlzásba vinnem, hogy az este nagy része teljesen kiesett. Arra kelek fel, hogy az egyik szobában fekszem, a pubban természetesen, teljesen meztelenül, mellettem a kisasztalon egy szokásos este ára és egy kis levél. „Fantasztikus voltál… Még találkozunk szépségem! M.”
Végigszaglászom a szobát, a ruháimat, a testemet; mindenhol ugyanaz az illat. Ismerős, de nem tudom, hogy honnan. Mindegy is, valószínűleg valamelyik állat kihasználta, hogy túl sokat ittam és felráncigált. Elég jó este lehetett, a lepedő szinte telítve élvezetünk gyümölcsével, nekem pedig annyira fáj a hátsó felem, hogy mozdulni se nagyon bírok. Na, megpróbálok visszaemlékezni, egy kellemes fürdő biztosan segíteni fog!
Kitipegek a fürdőszobába, teleengedem a kádat, a vízbe szórok egy kis fürdősót és beleülök. Gondolkoznom kell… Az utolsó emlékem, hogy Ruki egy helyes sráccal elvonul, én pedig szomorú vagyok, hogy egyedül hagyott, így a pulthoz sétálok. Kérek Sagától valami erőset és ütőset, kapok is, közben pedig valakivel beszélgetek. Fogalmam sincs, hogy mit ihattam, de az első korty után teljes homály. A következő kép, hogy valaki a derekamat ölelgeti, és a combomat simogatja, majd a fülembe suttogja, hogy iszonyatosan kíván. Ahh, erre még most is merevedésem lesz… Innentől megint semmi, még talán egy ködös pillanat ugrik be, amint valaki a nevemet skandálva belém élvez. Na, nem lényeg, inkább összeszedem magam és lemegyek, hátha a takarítókon kívül más is van bent.
Saga a pultnál tüsténkedik, Uruha pedig egy széken ücsörög. Ruru a pub vezetője. Nem az övé, ő csak a nagyfőnök egyik ribanca. Nem a szó negatív értelmében véve, csak tényleg az. Bár, a Red Love-ban ki nem…? Szóval, Ruru egy nagyon kedves férfi, húszas éveinek a végén jár. Kifejezett férfiszépség. A combjaiért bárki ölni tudna. Amikor vendégek vannak, ritkán bukkan elő, de most ugye zárva vagyunk. Ahogy meglát, felpattan és elém siet.
- Aoi-chan! Jól vagy? - kérdezi. Szemeiben komolyan aggódást vélek felfedezni. Nem értem, mi lehet a gond.
- Persze, miért kérdezed?
- Azok a srácok, akikkel tegnap beszélgettetek, valami drogot adtak be nektek. Valószínűleg a piátokba keverték. Rukit kórházba vitték. - Már nyitnám is a számat, hogy kifaggassam, de csendre int és folytatja. - Ne aggódj, nincs komoly baja, de ki kellett mosni a gyomrát. Te úgy látszik, csak nagyon bealudtál tőle. - Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Szóval ezért nincsenek emlékeim…
- Biztos, hogy Ruki jól van? - Jelenleg ez a legfontosabb nekem. Ő a barátom, még szép, hogy szeretném, ha nem esne baja.
- Persze, rendben lesz. Pár nap és jön is vissza. De ma este különleges nap lesz - vigyorodik el sejtelmesen kedvenc főnököm.
- Miért is…?
- Mindent elfelejtesz, Aoi-chan… Ma kezd az új host!
- Ahh, tényleg! Seme lesz, igaz? Kíváncsi vagyok… De most elmennék, beugrok Rukihoz, aztán hazamegyek és rendbe szedem magam.
- Rendben van, menj csak, de hétre érj vissza. - Bólogatok, elköszönök és már indulok is.
A kórházban beszélgetünk Rukival, elmondja, hogy tényleg semmi komoly, kimosták a gyomrát, de nem tartják bent sokáig, így három napon belül már vissza is jön dolgozni, de ma mindenképp szeretne vendégként eljönni és megnézni az új fiút. Én kapok az alkalmon és megkérdezem, hogy nem tudja-e, hogy kivel voltam az este, mire felvilágosít, hogy mivel ő hamarabb ment el, mint én, így nem látott semmit.
Még beszélgetünk, elmondja, hogy azokat a srácokat Uruha kitiltotta a bárból és felhívta a nagyfőnököt is, hogy mi történt. Na, legalább nem kell aggódnunk, hogy mikor tűnnek fel megint. Mikor az órámra pillantok, látom, hogy lassan mennem kell, mert még otthon is van dolgom, és legkésőbb hétre be kell érnem.
Épp itthon zuhanyozok, mikor érdekes sebeket fedezek fel a hasamon, a combomon, a karomon; karcolások. Nem mélyek, nem is fájnak, csak elég csúnyán mutatnak. Ruru mérges lesz. De mitől származhatnak? Valami hegyes… Lehet, hogy az a bizonyos M. valami játékszert használt? Na, nem lényeg, összekapom maga és indulok, hiszen fél óra múlva bent kell lennem.
Ahogy belépek, kikerekedik a szemem. Most csak a hostok és a pultosok vannak bent, nem? Akkor ő mégis mi a fenét keres itt?! Ami pedig még fontosabb, mi ez az illat már megint, és miért rajta érzem?!
|
Miyavi POV
Osaka utcáit rovom. Pontosan úgy, mint régen. Sállal a nyakamon és egy h.Naoto kalapban. A késő októberi szél átjárja ez egész tájat. Ma eléggé elhagyatott a város, hiszen mindenki munkában van és nem az utcán sétálgat. Elmosolyodom és akaratlanul is lehunyom a szemem. Ez a város az én örök otthonom. És mindig is az marad.
----
Az életem tulajdonképpen azon a kora téli éjszakán vette kezdetét. Mikor először álltam meg a „Red Love” felirattal ékesített bár előtt.
Játszi könnyedséggel kicsapom az ajtót és belépek a bárba. Olyan érzésem támad, mintha egy teljesen új világba keveredtem volna, átlépve valamiféle dimenzió-kaput – az éjszakai élet és a melegbárok világába. A falak remegnek a harsogó zenétől és a hangosan beszélgető emberektől. A hangulat számomra már megszokott, hiszen nem ez az első melegbár ahol járok. Ez csak egy újabb munkahely egy újabb köcsögökkel teli kis vendéglő. De ezt leszámítva minden a megszokott, minden a régi. Kiszámítható.
Jól betanult kígyó-mozgásommal suhanok át a temérdek ember között. Lépten nyomon valaki a fenekemre csap vagy megállít, de én csak megyek tovább előre. Aztán a bárpultnál levágódom az egyik vörös, szaténborítású székre. A csapos kapkodva siet oda hozzám. Fiatalnak tűnő, jóképű srác. Valószínűleg minden második vendég kikezd vele, de első ránézésre számomra eléggé félénknek látszik. Márpedig amennyi embert ismertem életemben nem szokásom ilyenekben tévedni.
- Mit hozhatok uram? – kérdezi fáradtan csillogó szemekkel. A fények meg-megtörik arca vonásait, de szokatlanul nagy orra így is feltűnő. Bár számára kifejezetten előnyösnek mutatkozik. Illik hozzá.
- Hogy hívnak? – érdeklődök egy kacér mosollyal ajkaimon. Fásultan felsóhajt és éppen könyörgőre fogná a dolgot, mikor leintem és inkább én szólalok meg helyette. – Csak a neved kérdeztem… Nem vagy az esetem, nyugi.
Sértődötten felvonja szemöldökét, mire én halkan felkuncogok. De hiszen nem az volt a vágya, hogy ne kezdjek ki vele?
- Saga. A nevem egyszerűen csak… Saga – feleli, majd megfordul és ellépdel a következő várakozóhoz.
Egyszerűen megvonom a vállam és inkább ejtem a beszélgetést. Talán nem sikerült a legpompásabbra az első ismeretségem, de a munkát egyelőre hanyagolnám. Úgyis csak holnap kezdek. Addig is igyekszem megismerkedni az itteni hellyel és kiélvezni a „szabadságot”.
Végül lehajtom kavargó gondolatokkal fűtött fejemet a pultra és hanyagul bámulom a polcra kiállított üvegeket. Egészen addig amíg valaki helyet nem foglal mellettem. Hirtelen egyenesedek ki és kapom tekintetem a szomszédos széken ülő srácra. A ruhájából és a pincérrel való kedélyes csevegéséből azonnal kikövetkeztetem, hogy valószínűleg ő is egy hostes a bárban. Hosszú, fekete tincsei csillogva omlanak a vállára. Körülbelül egyidős velem, de biztosan nem fiatalabb. Gyönyörű. Hiába nem szokás egy férfira azt mondani, hogy „gyönyörű” én mégis ezt a szót találom a legkézenfekvőbbnek mikor ránézek.
- Öhm.. Heló – köszön félrebillentett fejjel s nekem csak ekkor tűnik fel, hogy talán egy kicsit túl sokáig bámultam őt.
Ez volt az első találkozásom vele. S mikor először láttam elöntött valamiféle bizonyosság affelől, hogy ő egy amolyan elérhetetlen jelenség. Aki akár egy biztos pont is lehetne az életemben. Erőteljes kisugárzása szinte elemi erővel vonzott magához, bár ezt egyáltalán nem tartottam meglepőnek. Az ajkain játszó apró kis félmosoly szinte magával ragadott.
- Neked is – mondom egy fél mosollyal ajkaimon, majd újból lehajtom a fejem. – Ugye itt dolgozol? – kérdem én.
- Szünetem van… Különben igen – feleli félvállról. Mire sóhajtok egyet és intek Saga-nak aki sietve odatipeg hozzám.
- Lám-lám mégiscsak kérne valamit Mr. Nemvagyazesetem?
Az egyetlen probléma csak az, hogy utálom az iróniát.
- Attól még elszórakoztathatlak. Persze csak ha akarod – hajolok kicsit közelebb hozzá. Viszont még mielőtt megvárhatnám hevesnek ígérkező reakcióját a mellettem ülőhöz fordulok: - Kérsz valamit … ?
- Aoi. A nevem Aoi. Különben egy koktél jól esne. Gyümölcsöset, ha lehet – mondja monoton hangon. Bennem pedig hirtelen feltámad a vágy, hogy bizonyítsak neki. Tudom, hogy helytelen dolog lenne kikezdeni egy másik hostessel, de mentségemre legyen, hogy csak holnaptól dolgozok itt hivatalosan.
Biccentek Saganak aki azonnal el is szalad a kívánt italért.
- Te nem kérsz magadnak semmit? – érdeklődik Aoi, mire ördögien elvigyorodok.
Nem telik bele sok időbe és már két üres whiskys üveg áll előttem. Aoi még mindig a tőlem kapott koktélját szopogatja, de egy szót sem szól hozzám.
- Alkoholista vagy? – kérdezi végül.
- Talán – felelem elhúzott szájjal.
- Inkább kértél volna gyümölcskoktélt – morogja.
- Azt nem lehet – mondom én fejcsóválva.
- Miért? – érdeklődik rendületlen.
- Mert sok benne a cukor. Legalábbis több mint kéne. Gyűlölöm az édességet. Hizlal.
- Szóval már anorexias is vagy? És ha jól sejtem, hogy ezzel még nem ürült ki a problémáid tárháza. Tudod eléggé el vagy cseszve te is.
Durcásan elfordítom a fejem, majd némiképp koordinálatlan mozgással felhúzom magam a pultra és leguggolok elé, hogy egyenesen a szemébe nézhessek.
- Talán… - mosolygok tovább. – De ne mondd, hogy nem érdekelnélek.
Meglepetten pislog rám és egyáltalán nem érti a célozgatást. Esetleg, ha nem „szünetet” tartana akkor csak kedélyesen bólogatna a pénzéért cserébe. Talán még kacérkodna is. De most szünetet tart. És különben meg én sem értem magam.
Ujjaim végighúzom arca szélén, majd kiegyenesedek és odakiáltok a legközelebbi pincérhez.
- Kaphatnék egy mikrofont? – lóbálom meg a kezemben lévő papírpénzt. Engedelmesen elrohan egy, a kareoke-hoz használt, mikrofonért majd átnyújtja nekem. Vigyorogva csúsztatom a kezébe a pénzt.
Nem zavartatom magam. Elkezdek énekelni és táncolni. Persze minden szem rám szegeződik és én már a tekintetekben látom, hogy sikerült felkeltenem a többség érdeklődését. De engem most csak Aoi érdekel. Nem kezdek ki vele – legalábbis nem úgy, hogy erről más is teljes bizonyossággal meggyőződhessen.
Ezért még úgysem rúghatnak ki. Csak kezdjék nyugodtan megszokni, hogy én bizony ilyen vagyok…
A hangom jó. Mi tagadás, hiszen az eddigi munkahelyeimen is én vezettem a kareoke rendezvényeket.
A lehető legkéjesebben mozgatom csípőmet és tolom egyre lejjebb szegecsekkel teli farmerom. Élvezem a helyzetet. Persze nem vetkőzök le itt mindenki előtt, csupán incselkedem, de ettől még lehetek igazán kihívó. Előadásom végén pedig egybehangzó tapsvihar fogad.
Tekintetem Aoira terelem.
|
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
