[11-1]
Jin:
Az autó oldalának támaszkodik, én meg levakarhatatlanul követem. Gerincén cikáznak ujjaim, akárcsak egy ékes márványszobor lenne. Reakciója mintha olaj lenne a tűzre.
Kezeivel csípőmet húzza magához, mitől egyre jobban duzzad fel vágyakozásom utána. Akaratlanul is muszáj vagyok felnyögni. Annyira kívánom. És azok a szemek… Áh… egészen beléjük vesztem. Akár egy fekete lyuk… az én vesztem sötétje.
- Aoi... Nem fogom tudni, visszafogni magam, ha így kínzol – búgom halkan, figyelmeztetve érzéseimről.
- Te kezdted... – válaszol, mitől még jobban bele borzongok. Mint egy igazi műalkotás úgy áll előttem hátradőlve.
- Mert olyan iszonyatosan kívánatos vagy... én meg vágyom rád – lehelem rá arra a hamvas bőrére minek illata vadítóan hat agyamra. Észveszejtően íncsiklandozó. - Annyira... annyira gyönyörű vagy! – folytatom tovább vallomásomat, miközben fogaimmal karcolom nyakát. Hmm… hogy lehet valaki ilyen édes?
Azok a vékony ujjak hatalmas valagamra csúsznak, mitől normál esetben rosszul lennék, de most még ez is izgató. Aoi… téged csak imádni tudlak.
- Istenem... – hörgöm, majd követelem a csókunk folytatását. - annyira kívánlak, hogy az már fáj... tudom, hogy nem itt kellene, meg minden... – magyarázkodom neki kínszenvedéssel, de nem bírok magammal. Muszáj megkapnom őt.
- Css… - hallgattat el gyorsan. - bízd rám magad, Babu.
Kéjelgő hangjától csak még jobban hozzá préselődök. Akarom, hogy érezze, nem viccelek.
- A tiéd vagyok... azt teszel velem, amit akarsz... – szavaimat mélyen sötét szemeibe mondom.
Csókot ad viszonzásul. Egy igazi, hamisítatlan szenvedélyes Aoi csók, mi édesebb a méznél, vagy bármi másnál. Úgy érzem, mindjárt elégek.
Már csak kedvesen ajkai tudnak csillapítani. Hevesen harapdálom, csókolom, simogatom, csak hogy érezzem őt.
Ekkor érzem meg övem lazulását. Aoi engedte meg kissé. Éppen csak annyira hogy az a puha keze beférhessen rajta. Kínoz a tudat, hogy mindjárt lágy ujjait érezhetem férfiasságomra fonódni.
Lassú kínzás, ez mit gyakorol rajtam. Kegyetlen, mégis ellenállhatatlan. Az én kis démoni csábítóm. Aoi-chan… egészen megbetegítesz.
Türelmetlenül vonaglok keze között. Egyre jobban akarom magamon érezni. Mohón, hiszen belőle sose elég. Nekem legalábbis nem!
- Meg... őrjítesz...Aoii… – mordulom kéjesen fülébe, minek ízlelését nem tudom abbahagyni.
- Itt vagyok... kicsim... – válaszol halkan, nemes egyszerűséggel, miközben én már nem bírok magammal, annyira felcsigáz az a finom keze.
Szorosan karolom át és húzom magamhoz. Érezze azt amit én iránta. Aoi olyan nekem, mint a levegő. Nem tudok nélküle élni egy percig se már.
- Azt.. érhhzem... ó de még...mennyire...!
Kezei egyre gyorsabbak. Egészen üldözővé váltak, mik csak azt akarják, hogy rohanjak át a mámorba mi az élvezetek netovábbja. Teljesen oda vagyok érte.
Hangosan nyögök fel játékától, mi csak egyre inkább azt bizonyítja, hogy Aoi az kire igazán szükségem van ebbe a világban. Az igazi, akit már olyan rég szerettem. Akit soha többet, míg élek nem akarok és nem is fogok elengedni.
A forróság elemészt. Kegyetlen, már-már kínzó fájdalom, mégis olyan tökéletes.
Alig állok a lábamon. Mindent ködhomály akar eltakarni. Félek, hogy összezuhanok, mégis akarom ezt az érzést. Akarom… akarom hiszen Aoitól van.
- Aaaoi – nyögök fel hangosan teli torokból, mikor már nem bírom tovább.
Nem érzek semmit, nem látok semmit csak azt a pokoli élvezetet, mibe ő juttatott. Próbálok karjaimba kapaszkodni a valóságba, próbálok a lábaimon megmaradni, de ez nem éppen sikeresen megy.
Mégse hullok a földre. Életem szerelme karol erősen szabad karjával. Nem hagyja, hogy eleshessek. Óv és kényeztet… mi maga a tökély. Még soha nem volt velem senki ilyen.
- Nem érdekel, mit gondolsz... Akkor is halálosan szerelmes vagyok beléd...
Szólalok meg rögtön, amint levegőhöz jutok. Még a lábamra nem bírtam ránehezedni, de őt már próbálom magamhoz szorítani. Ajkait próbálom keresni. Érezni akarom nyelvemmel ajkainak mélyét.
- Majd hiszem, ha látom, Babuci. – válasza természetesen határozott, mégis halk. Látszólag akár mennyire is szerethet a józanságát akkor is képes megőrizni. Ezt is imádom benne. Ő képes olyan felnőtt lenni amilyen talán én soha. Az én érett szenvedélyes szeretőm. Akiért még a pokol is csak gyermeki játszótér.
Kezdem visszanyerni önmagam. Most már egyedül állok, de nem eresztem. Magamhoz fonva próbálom mellkasomhoz szorítani, érezze, mennyire ver érte a szívem. Szinte majd ki ugrik olyan heves. Mintha ő is azt mondaná, Szeretlek Aoi.
- Meg fogod látni… mert nem eresztelek el többé – suttogom fülébe, majd fejére nyomok egy ártatlan puszit.
- Na erre meg még kíváncsibb leszek – válaszol kissé elégedetten, miközben hozzám bújik. Úgy érzem, szereti, ha ölelve van.
Lassacskán kezdenek hangok ellepni a parkolót, ezzel megzavarva minket. Nem ismerem fel a gazdákat, de nem is nagyon érdekel. Próbálom kiélvezni az együttlétet amennyire csak lehet.
- Talán jobb, ha megyünk… - szólal meg halkan miközben szüntelen engem ölel.
- Rendben… menjünk. De merre? – kérdezem most már a szemeibe nézve.
- Hm… te ettél már ma? – kérdezi kíváncsian.
A kérdés remek. Ugyanis már párnapja nem igazán áldoztam ennek a szenvedélyemnek. Most hogy így felhozta, érzem is a kínzó éhséget tombolni a gyomromban.
- Nem… - mondom kissé félszegen, hiszen már így is eléggé el vagyok hízva.
- Akkor pattanj be. Mennyünk enni. Én is elfelejtettem enni – ütögeti meg a kocsi tetejét, mitől eléggé furcsán érzem magam.
- Nem megyünk inkább az én kocsimmal? – teszem fel a kérdést, mivel úgy érem mégse neki kéne engem furikáznia.
- Mi van? Minek mennénk a tiéddel, mikor már itt vagyunk az enyémnél? – néz rám értetlenkedve.
- Hát… akkor meg inkább had vezessek én! – próbálok meg tovább alkudni, kissé elhúzva a számat.
Szemmel láthatóan Aoi nem érti, mi bajom van. Ezt már az arcáról le tudom olvasni.
- Na de miért is?
- Mert… mert hát… nem tudom, de úgy érzem, hogy úgy kéne. Én, akarlak téged furikázni, nem pedig fordítva.
Meredten néz rám, mintha meghibbantam volna. Pedig szerintem ez tökre érthető, hiszen ennek így lenne értelme… vagy nem?
- Ez az én kocsim, én vezetek. Ülj be inkább, ne vacillálj ilyen hülyeségeken – olt le gyorsan, nem titkolva, mennyire hülyeségnek tűnik, amit mondtam.
- Jó de… - Próbálok tovább akadékoskodni.
- Nincs semmi, de. Szállj be létszíves! – szólít fel most már nyomatékosabban, mire jobbnak látom nem tovább kötekedni.
Végül megadom magam és sértetten átmászok az anyósülésre. Kinyitom az ajtót és beszállok. Na de nem tudom elfojtani, mennyire is ártott ez az önbecsülésemnek. Hiszen nem engem kellene itt furikáznia, hanem nekem őt. Elvégre én akarok róla gondoskodni, meg ilyesmik.
Beszáll a volánhoz és elindulunk. Nem nagyon beszélünk. Valahogy azt várom mikor állunk meg. Összegubózva mélyedek bele az ülésbe, nehogy észrevegyenek. Valahogy eléggé cikkinek érzem a helyzetet, de talán Aoiért most az egyszer kibírom.
- Na megjöttünk. Remélem, megfelel – szólal meg Aoi, miközben leállítja az autót a parkolóban.
Mint a villám úgy szállok kifelé az autóból és sietek át a másik oldalra. Legalább az ajtót had nyissam ki neki. Még időben oda érek és kisegítem a járműből. Ettől már kissé jobban érzem magam.
- Köszi. – suttogja halkan, kissé megilletődve.
- Ez a minimum – válaszolok széles mosollyal arcomon, miközben bezárom az ajtót. – Na és mit eszünk?
- Van itt egy egész jó kis kajárda. Arra gondoltam. – mutat valamerre, ami jelenleg nem is nagyon érdekel.
Csak rajta koslatom a szemeimet. Annyira jól néz ki ebben a fekete cuccban, hogy nem tudok betelni vele.
- És… esetleg lesz desszert is? – búgom a fülébe, miközben hátulról átkarolom magamhoz bujtatva az egész testét. Apró csókot hintek nyakára, miket már elleptek apró kis vörös foltok. Hm… azt hiszem ez én voltam.
- Hát te már megint… nem hiszem el milyen kanos vagy – kezd el hőbörögni, mosollyal az arcán.
- Mondtam már Kicsim… nem tudok neked ellenállni – lehelem tovább, miközben magam felé fordítom fejét, hogy egy csókot lophassak tőle. – Szeretlek…
Egy gyengéd csókot váltunk, mitől egészen boldognak érzem magam.
- Gyere most már mennyünk… - próbál elválni tőlem, mire szenvedő gyomrom miatt engedek.
Megfogva a kezét sétálunk át az étteremhez. Erőteljes mosolyom le se lehetne vakarni, annyira jó. Aoival egészen felemelő az együttlét.
- Kicsim… mondtam már mennyire örülök neked? – fordulok felé, mikor már éppen leülünk az asztalunkhoz.
Arcát figyelve, olyan mintha kissé elpirulna, mi nagyon édesen áll neki.
- Még azt hiszem nem… - válaszol elhallóan.
Közelebb hajolok hozzá.
- Pedig ez így van.
Elhúzom az egyik kezét és a kézfejére egy apró puszit nyomok. Zavartan pillant vissza rám, mint egy félszeg őzike.
- Köszönöm Jin baba. – meghatódva néz rám. Szinte érzem, a tekintetén ő is mennyire szeret. Majdnem annyira, mint én őt… de csak majdnem.
Megsimogatom arcát, mi olyan kellemesen selymes. Itt a közelében egészen bele ivódik orromba az a finom illata, mi belőle árad.
- Aoi… szeretnék kérdezni valamit.
- Mit szeretnél? – néz rám igencsak érdeklődve.
- Hát… ez inkább egy kérés lenne, mint kérdés. – húzom egy kissé az időt, tartva a válaszától.
- Jin… mégis mit szeretnél?
- Na jó… elmondom. Nem lenne kedved, ma nálam aludni? – nyögöm ki végül abbahagyva a kertelést.
- Hogy mi? – hűl el a csodálkozástól.
- Tudom, kicsit lehet, hogy kapkodok meg minden… de. Szeretném veled tölteni az éjszakát. Természetesen, még akkor is, ha önmegtartóztatást kell gyakorolnom – egészítem ki kissé a kérésemet, hogy ne tűnjön annyira követelőzőnek. – Kérlek Kicsim… a karjaim közt akarlak tudni, hiszen szeretlek.
|
Aoi:
Hirtelen rakta le a telefont. Ezt nem nagyon értem, de Ruru azonnal megmagyarázza.
- Most egyenesen iderohan az a kis hülye - cöccög vigyorogva. - Képes vagy végre felfogni, hogy halálosan oda van érted?
- De vajon meddig tart ki a lelkesedése...? - sóhajtok fel.
- Jajj Aoi! - dobja le magát barátom a kanapéra kétségbeesetten. - Jin egy egyszerűen működő srác. Ha meghagyod a szabadságát, de emellett érzi, hogy nagyon szereted, akkor a tenyerén fog hordozni!
- Mint Tora? - kérdezem sunyi vigyorral.
- Pontosan! - Ruru szemei azonnal el fátyolosodnak, ha meghallja szerelme nevét. - Nem baszogatom, hogy hová megy és mit csinál. De nem is kell, hogy féltékeny legyek, mert amit tőlem megkap, más nem adná meg neki...
- Kímélj a részletektől.. - kuncogok.
- Nem is akartam mást mondani... - ölti ki a nyelvét duzzogva. - Próbáld meg feldolgozni, hogy te vagy az egyik legszebb jrocker... na meg persze én - húzza ki magát. - A lényeg, hogy Jin beléd zúgott, mégpedig azért, mert nem adtad meg neki elsőre amit akart.
- Tehát folyamatosan egyensúlyoznom kell, hogy nehogy megcsaljon? - nézek rá kétségbeesetten.
- Dehogyis... csak szeresd és minden rendben lesz.
- Ha te mondod... - hagyom rá és elmerülök a gondolataimban. Vajon tényleg hihetek neki? Meglátjuk. De adok neki egy esélyt, eleget tett érte, hogy megkapja.
Mozgást hallunk a folyosóról, és kinézek az ajtón. Jin rohan lélekszakadva, és egyre a nevemet hajtogatja.
Elém áll és szegény alig kap levegőt.
- Aoi... - alig hallom a hangját, annyira liheg. - Ahh.. Aoi...szehretlek!
Erre a mondatra nem számítottam, teljesen megdöbbent. Érzem, ahogy a forróság ellepi az arcomat. Régen hoztak már ennyire zavarba, ez tény.
Ösztönösen lép felém és megölel, én pedig hagyom, sőt viszonzom. Hiszen erre vágytam. Mióta először éreztem a teste közelségét. Olyan jó érzés hallgatni a szívdobogását. A legszebb dallam, amit eddig hallottam.
- Szeretlek Aoi! - suttogja a fülembe és egyre jobban szorít. - Szeretlek, és nem akarlak elengedni soha többé.
Istenem de aranyos...
- Én sem akarlak elengedni, Jinbaba - felelem. Hogy a becézés honnan jött, nem tudom. De talán a tökéletes arca miatt. Hiszen olyan szép.
Megérezve ajkait, nem tudok ellenállni neki, de már nem is akarok. Hiszen összetartozunk, és soha nem éreztem magam olyan biztonságban, mint most az ölelésében, csókjában elmerülve.
- Na végre! - ujjong Uruha lelkesen. - Azt hittem megvárjátok, míg megőszülök mellettetek. Egész jól mutattok együtt.
Újdonsült kedvesem nem hajlandó elereszteni, amit cseppet sem bánok. Jó, hogy magam mellett tudhatom és ölelhetem. De eszembe jut egy negatív dolog.
- Pff... basszus! A java még hátra van.
- Micsoda? - néz rám haláli édes, értetlen pofival, hogy szívem szerint agyon csókolgatnám.
- Saga... - húzom el a szám.
- Basszus... tényleg! - esik le neki a tantusz és akkorát koppan, hogy esküszöm az egész PSC-ben hallották.
- Ugyan kérlek! - legyint le minket Ruru, királynői eleganciával. - Ugye nem gondolod Aoi-chan, hogy nem számít arra mikor dobod ki Jin miatt? Még a vak is látta, hogy ti össze fogtok jönni.
- Jó, de akkor is! Mi a fenét mondjak neki? - kezdek kétségbeesni.
- Látod-látod... hallgatnál néha rám.. - vigyorog tovább a szöszi gitáros. - Na de már mindegy. Egyszerűen légy őszinte, abból nem lehet nagy baj. Utána más nem, kicsit elengedem Tora cicát, hogy megvigasztalja.
- Rendben... - sóhajtom. - Ma délután túlesek rajta, úgyis azt beszéltük meg, hogy találkozunk.
- Kicsim... - bújik közelebb Jin. Édes... már kicsimnek hív. De ezt még azért lejátsszuk. Én vagyok a jóval idősebb, na. - Akármit mondasz neki, biztosan meg fogja érteni, ha tényleg igazán szeret.
Milyen kis okos, az én babum. Meglep a komolysága.
- Reméljük. Nincs kedvem a földbe döngölni a hülyeségeim miatt...
- Na jó! - kezd Ruru terelni minket. - Inkább menjetek innen. Turbékoljatok máshol. Megszakad a szívem, ha rátok nézek, főleg hogy az én Tora cicám távol van tőlem - szipog színpadiasan.
- És a próba? - kérdezem meglepetten.
- Ugyan, azt majd én elintézem Kaial. Ja ne!
Hát... ki lettünk dobva. Nem mintha bánnám...
- Akkor azt hiszem, most már az enyém vagy... - jelenti ki
- Na állj meg, Rómeó! Ez nem azt jelenti, hogy máris megyünk az ágyadba kefélni, remélem ezt te is tudod! - akadok ki.
- Hm... pedig már kezdtem reménykedni.. - kezd el mű duzzogni, de azért újra magához húz.
Fejbe koppintom, hogy térjen már észhez.
- Hát te teljesen kész vagy, az fix. Baka Jinbaba!!
- Jól van megértettem... önmegtartóztatásra ítélsz. Rendben. Talán túlélem valahogy... bár... - sunyin közelít felém. - azt el kell ismernem, hogy eléggé nehéz neked ellenállni, Kicsim...
A kis szemét olyan izgatóan harapja meg a szám, hogy akaratlanul is felnyögök. Ezen felbátorodva, a kocsimnak dönt, mert időközben lejutottunk a mélygarázsba és mélyen megcsókol. Teljesen letaglóz, ahogy szenvedélyesen csókol és kezei végigszánkáznak a gerincemen. Nem tudok megálljt parancsolni a kezemnek, ami a csípőjére kúszik, és magamhoz húzom. Mélyen felnyög és a szemeimbe néz. Ordít a tekintetéből, hogy ennyi is elég volt, hogy megkívánjon. Ha jól érzem, nem is kicsit.
- Aoi... - suttogja vágytól rekedt hangon. - Nem fogom tudni visszafogni magam, ha így kínzol.
- Te kezdted... - pihegek, és hátra hajtom a fejem, hogy a hűvös karosszéria kissé lehűtsön.
- Mert olyan iszonyatosan kívánatos vagy... én meg vágyom rád - súgja a nyakamra és mintha mi sem történt volna, kéjesen harapdálni kezdi a bőröm. - Annyira... annyira gyönyörű vagy!
Egészen elveszi az eszem, ahogy kényeztet. Kezeim a formás fenekére csúsznak és el is döntöm, hogy pont a tenyerembe lett teremtve, így sűrűn fogom itt pihentetni végtagjaim.
- Istenem... - nyögi a számba, mikor újabb csókot követel. - annyira kívánlak, hogy az már fáj... tudom, hogy nem itt kellene, meg minden...
- Css... bújtatom a kezeim a felsője alá, hogy érezhessem a bőrét. - bízd rám magad, Babu.
Egészen hozzám préseli magát, így pontosan érzem, hogy a drágám bizony betonkemény. Jólesik, hogy ezt én hozom ki belőle.
- A tiéd vagyok... azt teszel velem, amit akarsz.. - néz mélyen a szemembe, mire egy hosszú csók a jutalma, és el is veszti végleg a fejét. Tépi, marja az ajkaim, de nem bánom, leírhatatlanul élvezem a szenvedélyét. Lassan kibontom az övét, és a nadrágját. Csak pont annyira, hogy be tudjam csúsztatni a kezem. Jinem már nyüszít a vágytól, ahogy a kezem eléri merevségét. Nem akarom az egészet elkapkodni, így csak ráérősen kényeztetem, de ő nem így gondolja, szabályosan löki magát a kezembe. Csókja egyre követelőzőbb, én pedig igyekszem eleget tenni neki.
- Meg... őrjítesz... - zihál a fülembe, és lassan, de biztosan cakkosra harapdálja a nyakam. Nem érdekel, mert ő teszi. - Aoii...
- Itt vagyok... kicsim... - felelem halkan, ő pedig megölel.
- Azt.. érhhzem... ó de még...mennyire...!
Megkegyelmezek neki, és gyorsabb tempót diktálok. Jin pedig élvezettel nyögdös, és biztosít róla, hogy amíg él, engem fog szeretni. Nem hiszek neki, de attól még kedves.
Pillanatokkal később a nevemmel a szépséges ajkain, megadja magát a gyönyörnek. Szabadon maradt karommal szorosan tartom, mert szegénykém lábai nem a legstabilabbak. Arca leírhatatlanul szép. Kipirult, nehezen kap levegőt, de mosolyog. Angyalian.
- Nem érdekel mit gondolsz... - nyüsszögi - Akkor is halálosan szerelmes vagyok beléd...
|
Jin(2):
Áthágva a sebesség korlátozásokat hajtok a PSC épületéhez. Nem törődök most semmivel, csak azzal hogy újra láthassam fekete angyalom.
Ahogy berohanok az ajtón, egyenesen a próbatermük felé veszem az irányt. Istenem… végre valami hasznát veszem a cédaságomnak. Álmomból fölkeltve is tudom, melyik banda merre található.
- Aoi! – kiáltok hangosan, mikor már arra a folyosóra érek ahol nekik is lenniük kell.
Egy ajtót látok meg nyílni kilépve rajta Aoit.
Egyenesen elé futok.
Hangosan zihálok, míg ő kikerekedett szemekkel figyel. Teljesen le van dermedve.
- Aoi… - kezdem el lihegve. – Ah..Aoi… szehretlek. – nyögöm ki zihálva, mire talán még jobban elnémul.
Hófehér arca most egészen vörösbe vált át. Egész arcát ellepi a forró pír, mitől még kedvesebbé válik számomra. Annyira gyönyörű… és annyira szeretem.
Nem tudok ellent mondani magamnak. Tudom hogy nem lenne szabad, de karjaimat kitárva ölelem át testét, szorosan magamhoz húzva. Most ha ez lehetséges, még édesebben érzem illatát, mit eddig csak a képzeletem játékának hittem. Érzem arcát, ahogy hozzám bújik.
Karjai derekamra fonódnak, mintha csak azoknak lett volna az kirajtolódva. Olyan, mint ha pont egymás karjaiba lennénk teremtve.
- Szeretlek, Aoi. – suttogom a fülébe, miközben egy percre se engedek szorításomból. – Szeretlek, és nem akarlak elengedni soha többé.
- Én se akarlak elengedni, Jinbaba. – mondja elhalló hangon, de mégis mindent tisztán értek. Még a kedves becézést is, mit azonnal a szívembe zártam.
Lassan fordulok arca felé ajkait kutatva. Lassú szinte már kínzó óvatossággal cirógatom meg szájának finom vonalát, hogy egy édes csókot lopjak tőle. Nem ellenkezik. Hagyja magát kéjsóvár akaratomnak, és egy szenvedélyes csókot viszonoz szerelmem.
Álmodni se tudnék ennél szebbet.
- Na végre! – szakít félbe minket egy hangos üdvrivalgó hang a hátam mögül. – Azt hittem megvárjátok míg megőszülök mellettetek. – folytatja tovább mire mind a ketten zavartan fordulunk a hang tulajdonosához. Ruru.
Egyikőnk se tud mit mondani számára. Egyszerűen csak halvány mosoly húzódik végig arcunkon, mi lehet, hogy csak enyhe, de mégis annál boldogabb.
- Egész jól mutattok így együtt. – szólal meg pár másodperc szünet után mialatt minket bámul.
Még most se engedtem el Aoit. Az igazat megvallva, nem is akarom.
- Pf... basszus. – szisszen fel Kicsim karjaimban. – a java még hátra van.
- Micsoda? – nézek rá értetlenkedve.
- Saga. – húzza el a száját csalódottan.
- Basszus… tényleg. – szisszenek fel én is.
- Ugyan kérlek… annyira nem lesz az nehéz. Ugye nem gondolod Aoi-chan, hogy nem számít arra mikor dobod Jin miatt. Ezt még a vak is látta, hogy ti összefogtok jönni. – okít ki minket Uruha.
- Jó, de akkor is. Mi a fenét mondjak neki? – kezd el mérgelődni.
- Látod, látod… hallgatnál néha rám. Na de már mindegy. Egyszerűen csak légy őszinte. Abból úgy se lehet túl nagy baj. Utána más nem kicsit elengedem Toracicát, hogy megvigasztalja.
- Rendben. Ma délután túlesek rajta, úgy is azt beszéltük meg hogy találkozunk. – mondja továbbra is aggódva.
Furcsa hallani az én kedvesem szájából ezeket a szavakat. Egy másik férfival való találka… ez kissé még most is kényelmetlenül érint.
- Kicsim… - szakítom meg a beszélgetésüket. – akármit mondasz neki, biztosan meg fogja érteni, ha tényleg igazán szeret.
- Reméljük. Nincs kedvem a földbe döngölni a hülyeségeim miatt.
- Na jó… elég ebből a témából. Inkább mennyetek innen. Turbékoljatok máshol. Megszakad a szívem ha rátok nézek, főleg hogy az én Toracicám távol van tőlem. – kezd el hessegetni minket Ruru a kijárat felé, miközben kezem Aoi kezére csúszik.
- És a próba? – értetlenkedik kedvesem.
- Ugyan… azt majd én elintézem Kaial. – kacsint ránk, nem titkolva mire készül. – Ja ne! – szól hangosan, majd eltűnik az egyik ajtó mögött.
- Akkor azt hiszem, most már az enyém vagy… - szólalok meg kissé félreérthetően.
- Na állj meg Romeó! Ez nem azt jelenti, hogy máris megyünk az ágyadba kefélni, remélem ezt te is tudod. – lázad fel azonnal megnyilvánulásom ellen.
- Hm… pedig már kezdtem reménykedni. – vágok duzzogó fejet, miközben újra átkarolom.
- Hát te teljesen kész vagy az fix. Baka Jinbaba?! – koppint rá a fejemre gyengéden, mintha csak azt keresné, van e valaki odabent.
- Jól van megértettem önmegtartóztatásra ítélsz… rendben. Talán túlélem valahogy… bár… azt el kell ismernem, hogy eléggé nehéz neked ellenállni Kicsim. – mondom fokozatosan elhalkuló hangon, ahogy felé hajolok és enyhén beleharapok alsó ajkába.
|
Jin(1):
Épphogy lerakom a telefont, már keresem is a gépemet, hogy megtudjak pár dolgot Aoiról. Mondjuk, hogy milyen virágot szeret. Nem akarok semmit a véletlenre bízni. Meg akarok mindent tenni, azért hogy velem legyen.
Az interneten sikeresen meg is találom egy fanoldalon. Vörös rózsa. Szinte gondoltam. Még jó, hogy a rutin megtaníttatta velem hol lehet a legszebb rózsákat kapni a városban. Így szerintem holnap először elmegyek azért és onnan Aoihoz. Igen ez lesz a legjobb döntés.
A kocsiban ülve megyek a virágoshoz, ahol mint mindig, most is rengeteg a sok szép virág. Alaposan átnézem őket, kiválasztva ezzel a legszebb szálat mind közül.
Gyorsan fizetek, és már megyek is.
Hosszú az út, így egyre jobban idegesít,hogy mikorra érek már oda. Annyira izgatott vagy, hogy mit fog mondani.
Előkapom a telefonomat. Most jutott csak eszembe. Nem szóltam Uruhának.
- Moshi moshi! – szól bele a telefonba drága barátom.
- Hello Ruru! Jin vagyok. Csak gondoltam szólok, éppen úton vagyok felétek. Háromkor beszélek Aoival.
- Jaj Jin-kun! Tudok róla hogy jössz. Most mondta nem rég Aoi. Viszont ígérd meg nekem nem nagyon loholod bele magad. – ideges, mégis aggódó a hangja.
- Miért Uruha? – kérdezek vissza furcsállva.
- Ahj… hát ezt nem nekem kéne elmondanom de… Aoi és Saga-kun… szóval… tegnap összeszűrték a levet. – erőlteti ki magából a szavakat, mik mint késszúrások érnek.
- Hogy mi?!- kurjantok fel az idegtől, mi tejesen szétáradt bennem.
- Jin nyugodj le! – kezd el nyugtatni, szinte parancsszerűen.
- Mégis…? Mégis mikor? Hol? De még inkább miért? – kezdek el össze-vissza hadarni, mint valami idióta.
- Tegnap, itt a PSC dohányzójában. Mert idióta. – mondja gépszerűen.
Rettenetesen ideges vagyok és csalódott. Aoiban csalódtam. Emlékszem, ahogy mondta, nem akar egy éjszakás kalandot meg ilyesmi, erre csak úgy egyből másnap reggel összejön Sagaval. Áh!
Hát mi a fenével jobb ő nálam?! Vonzza Aoit az a hatalmas orr vagy mi a faszom?
Ráfeküdve a gázra hajtok gyorsabban. Minél hamarabb oda akarok érni.
- Ruru, most le kell tennem. – motyogom gyorsan és már ki is nyomtam a telefont.
Háromnegyed három van. Még sehol senki tőlük. A rózsa a kezemben van és idegesen szorongatom. Csak zavartan rágom a számat és a cipőmet nézem. Az agyam viszont máshol jár. Valahol egészen másutt. Egész pontosan Aoi körül.
Nem tudom elhinni hogy összejött vele. Nem látom egyszerűen értelmét az egésznek, hiszen annyira jól meg voltunk azon a bulin, míg ott nem hagyott. Úgy bújt hozzám, mint még senki, erre most… nem értem én ezt.
- Szia Jin... – térít észhez egy ismerős hang. Aoi az.
Ahogy meglátom felém közeledni és kiszúrom, hogy a rózsát figyeli teljesen zavarba jövök. El tudom képzelni, milyen szánalmasnak tűnhetek a szemében.
- Szia Aoi, ezt neked hoztam... – nyújtom át neki a virágot, mit azonnal orrához emel.
- Köszönöm... – mondja egész meghatva. - Miért akartál beszélni velem?
Nem kertel. Azonnal bele dob a mély vízbe. Még fel se fogtam teljesen, hogy ő már foglalt és már készülhetek is arra hogy szerelemet valljak. Csúcs!
Veszek egy nagy levegőt és összeszedem a gondolataimat.
- Aoi, én komolyan gondolom, hogy veled akarok lenni. De nem csak egy éjszakára... sok éjszakára. Meg akarlak ismerni, hogy milyen vagy, mikor nem Aoi vagy. – mondom teljes komolysággal, próbálva elfojtani magamban érzéseimet, de nem megy. - Azaz ezt akartam eddig... – folytatom kiültetve akaratlanul is a szomorúságomat arcomra. - Mivel azonban megtudtam, hogy Sagával vagy... nos. Tudod nem szép játszani másokkal.
- Ezt pont te mondod? Pont te? Hát tudd meg, hogy Saga valóban engem akar, nem pedig mindenféle romantikus sallanggal akar az ágyába rángatni. Akanishi Jin fogd fel, hogy van, akit nem kaphatsz meg!!! - vágja a képembe ingerülten.
Mintha csak egy taknyos gyerek lennék úgy bánik velem. Még esélyt se ad arra hogy megmutassam, tudok más is lenni.
- Képzeld elég világosan a tudtomra adtad, és megaláztál... de tudod mit? Akkor is megmutatom, hogy egyetlen csókod elég volt, hogy örökre megmérgezd a szívem.
Vágok vissza mélyen a szemébe nézve. Had tudja meg, mennyire is elszánt vagyok. Nem fogom feladni ilyen könnyen.
Mielőtt bármit is a fejemhez vághatna, már sarkon is fordultam és a kocsimhoz igyekszem. Nem bírok tovább itt maradni. A PSC épülete most olyan számomra mint egy kínzókamra.
Beszállva az ülésre, gyorsan elhajtok.
Végig nyúlok a kanapén. Üresen nézek ki a fejemből. Most minden olyan rideg körülöttem. Még a mozgás is teher számomra. Hirtelen, mintha már semmi nem lenne olyan mint régen.
Megcsörren a telefonom. Előkotrom magam alól és felveszem.
- Moshi moshi! – szólok bele teljesen megtörve.
- Jin! Uruha vagyok. Mit akarsz tenni? – szól bele elszántan.
- Semmit.
- Mi van? Jin szed már össze magad! Párórája még olyan elszánt voltál mi lett veled? – kezd el faggatózni, teljesen összezavarodottan válaszomtól.
- Tudom… de basszus, nem tudom mit kéne tennem.
- Most ez komoly…? Jin… azt hittem tényleg komolyan akarod Aoit. De lehet hogy tévedtem. Lehet mégis csak jobb hogy Sagaval van Aoi… végül is… olyan szexi az a nagy orra.
- Hogy mi? – kurjantok fel hangosan, mint aki nem hisz a fülének. - Ruru te meg hova raktad a szemeidet? Az a nyikhaj sehol sincs hozzám képest…
- Hm… valóban? Akkor mi volna ha bizonyítanál is, nem csak a szád lenne ekkora?
Most esik le mit is akart Uruha ezzel. A kis kerítő… látszik… nem ma kezdte.
Belekuncogok a telefonba.
- Rendben Ruru-chan. Legyen. Csak aztán el ne felejtsd összeszedni az álladat. Hiszen tudod… utálok veszíteni.
Újra érzem magamban az elszántságot, mit már majdnem odalett a csalódásoktól.
El telt pár nap. Már nem is tudom mennyi. Teljesen összeolvadtak már számomra. Minden napomat, csak az a gondolat tölti meg, hogy Aoira gondolok. Azaz éjszaka, mikor szorosan egybefonva élveztük egymás társaságát.
Újra akarom érezni őt.
Minden egyes éjszakámat jegyzetfüzetemmel töltök. Kusza szavakat vésve a lapra, mik valahonnan egészen mélyről kezdenek felszínre törni belőlem. Minden érzésemet belefullasztva.
Ahogy írok, sokszor könnyek szöknek a szemembe. Mégse hagyom abba. Olyan érzés ez, mintha abbahagynám, akkor azzal róla mondanék le. Mintha őt hagynám cserben, mintha… mintha csak megcsalnám.
Egyre inkább telik az oldal. A ceruzám már egészen elkopott. Még se akarom megszakítani.
- A francba is hogy ennyire őrülten szeretem! – kiáltok fel eldobva mindent a kezemből.
Magamba roskadva támasztom a fejemet kezemmel és könnyeimmel küszködök.
- Vissza akarlak kapni Aoi… - suttogom bele a levegőbe, mint ha meghalhatná szavaimat.
- Végre kész van. – szólal meg Koki hátradőlve a kanapén.
- Ja, már éppen ideje volt. Már nem bírtam volna tovább énekelni Bakanishi dalát. – morogja Maru társulva barátjához.
- Fejezzétek már be. Egyszer kibírjátok ti is. – oltja le őket Ueda. – Nekem igazából még tetszik is. – folytatja kissé elhalkulva.
- Köszönöm Tat-chan. – szólalok meg én is ahogy beérek a helységbe.
- Ugyan nincs mit. – mosolyodik el bájosan, mint egy igazi hercegnő.
- Remélem ér is valamit az egész. – mondom kissé elszontyolodva.
- Baka! Még szép hogy érni fog. – szólal meg Kame-chan, miközben átkarol.
- Vagy ha nem… hát… el kell ismerned, öregszel. – szólal meg pimaszul Yu. – Nézd csak… mint ha már ráncosodnál is. – folytatja tovább, mire Uebo egy nagyot vág az oldalába.
- Dugulj el Nakamaru. Nem kell a most a hülyeséged. – szólja le végül Kame is.
- Ezt megkaptad… - kuncog fel Jun.
- Akkor már csak egy dolog van hátra. El kell küldeni Rurunak.
Mintha éppen a bitófára készülnék, úgy ülök le a székre. Felnyitom a laptopot és felteszem rá a számot. Pár klikk és már el is van küldve.
- Most már csak Uruhán múlik a sorsom.
Hangom továbbra is szomorú.
A telefonomat szorongatom. Várom, hogy valami jelet adjon, hogy meghallgatta, vagy hogy egyáltalán megérkezett már, de semmi. Néma a telefon.
- Jin állísd már le magad. Biztos hogy nincs a nap 24 órájába a gépnél egyik se. Majd meghallgatja amit lesz idejük. – szólal meg Kame, miközben kikapja a telefont a kezemből és megpróbál magával húzni. – Gyere inkább egyél valamit. Azzal is legalább telik az idő.
- Kösz most nem. Inkább várok még egy kicsit. – intem le, kiszabadítva a karomat kezei közül.
Végül mindenki elment. Csak én maradtam egyedül.
Már egy óra is eltelhetett, de még mindig semmi. Lehetséges igaza volt a többieknek. Inkább velük kellet volna mennem. Végül is még biztos dolgoznak. Meg hát Ruru se tartja magánál a gépét állandóan.
Talán feleslegesen aggódok.
Felállok a székről és elindulok kifelé. Ideje hazamennem. Kisétálva az épületből indulok meg a kocsim felé.
Már hajnal van.
Eltelt egy egész nap és még mindig semmi. Egész este nem tudtam aludni emiatt. Csak ide oda forgolódtam. Párszor felhívtam Kame-chant is, hogy szerinte mit kéne tennem, de mindig csak ugyan azt felelte.
„Nyugodj le Jin. Majd ha van valami, úgy is felhívnak.”
Na de mi van ha nem?
Mi lesz akkor ha Aoi ezt is csak kacagva fogadja. Mi lesz akkor ha nem hisz el ebből egy szót sem?
Szinte látom magam előtt ahogy végighallgatva a számot el kezd nevetni, mint ha csak egy jó viccet hallott volna.
Rohan az idő felettem. Már reggel van. Most már biztosan a PSC-nél vannak. Feszülten várok, csak várok, de semmi.
Hát tényleg igazam lenne. Nem hisz nekem. Nem fog törődni velem.
Telefonomat leejtve a földre temet arcomat tenyerembe.
A képek mik agyamba cikáznak sírásra késztetnek. Utálok sírni, de mégse bírom visszatartani. A tudat, hogy elvesztettem, teljesen megkeseríti érzéseim.
Sűrűn úsznak a sós vízcseppek arcomon, végig gördülve karomon.
Egy hangos dal szegi át a csendet. A telefonom csengőhangja.
Mint valami félőrült úgy nyúlok le érte a földre és kapom a fülemhez.
- Aoi... – szólok bele a telefonba kétségbeesetten.
- Jin... ezt tényleg nekem? – hallom a hangján a kételyt és a bizakodást, mégse tudom eldönteni, mire gondolhat igazán.
- Igen... megmondtam, hogy bebizonyítom. – emlékeztetem utolsó találkozásunkkor tett ígéretemre.
- Ó Jin... – megakad a hangja, mintha könnyek kerülgetnék.
Szét facsar a tudat, hogy miattam hullajtja könnyeit. Most talán még jobban vágyom utána, mit valaha.
- Ha...ha most odamegyek, nem hajtasz el a francba? – kérdezem kissé bátortalanul, tartva a válaszától.
- Nem... nem hajtalak el. – búgja a vonalba lágy hangján.
Azonnal lerakom a telefonomat és már kapom is fel a kulcsaimat, hogy oda mehessek hozzá.
Áthágva a sebesség korlátozásokat hajtok a PSC épületéhez. Nem törődök most semmivel, csak azzal hogy újra láthassam fekete angyalom.
Ahogy berohanok az ajtón, egyenesen a próbatermü |
Aoi:
Másnap nem a legjobb kedvvel bandukolok be a PSC-be. Tudom, hogy a tegnap este híre igen gyorsan terjedni kezd a köreinkben. És gyaníthatóan Jin nem fog ebből túl jól kijönni. Ezt azért nem akartam. De mindegy...
Sóhajtva lépek be a dohányzóba, hiszen a próbáig még bőven van időm. Meglepetésemre Saga ül bent, és elmélyülten cigizik.
- Ohayo Sagacchi! - köszönök rá, és villantok egy halvány mosolyt.
- Á, Aoi-kun! - csillannak fel a szemei. Aranyos srác, és már jó ideje tudom, hogy szerelmes belém. - Ohayo!
Leülök mellé a kényelmes kanapéra, és elfogadom a felém nyújtott dobozt. Ahogy az első slukk átjárja a tüdőm, elégedetten dőlök hátra. A kavargó füstön át észreveszem Saga csillogó szemeit, ahogy rám néz. Lehet, hogy engednem kellene neki...? Jin azért hagyott bennem egy kis nyomot, de nem akarok olyan után vágyakozni, aki nem Engem akar, csak egy trófeát.
- Hogy tetszett a tegnapi buli? - kérdezem, mert ha jól dereng őt is láttam.
- Lehetett volna jobb is... - süti le a szemeit. Á, tehát láttál minket Jinnel. Kissé tétován emelem a kezem, és simítok ki az arcából egy kósza tincset.
- Felejtsd el... - mondom halkan, mire oldalra kapva a fejét, csodálkozva néz rám, majd megrebben mert a kezem így a tarkójára siklott.
- Azt mondod? - kérdezi remegve.
- Azt... - bólintok, és tovább cirógatom a puha haját. Ő még tétovázik kicsit, majd közelebb hajol, és óvatosan megcsókol. édes a csókja... nagyon édes. Nem tolakodóan, de magához húz, én pedig engedelmesen simulok a karjaiba. Levegőhiány miatt szakítjuk meg a csókunk, én pedig a vállára hajtom a fejem. Érzem a testén milyen boldog. Aranyos.
Ajtócsapódásra leszünk figyelmesek. Lustán felemelem a fejem, és egy roppant dühös Rurut, és egy őt gyengéden visszafogó, de elégedetten vigyorgó Torát látok.
- Aoi...! -sziszegi barátom. - Beszélnünk kell...MOST!
Újdonsült kedvesem kap egy lágy búcsúcsókot, és kilejtek a helységből. Ruru szemei villámlanak.
- Ezt mégis hogy a picsába gondoltad? - esik nekem rögtön.
- Mit is? - kérdezem ártatlanul.
- Mit? Mit? Azt, hogy Jin lekaparja miattad a falat, mert lekoccoltattad, bezzeg Saga egyetlen pillázása elég, és már a karjaiba olvadsz. Nem túl ellentmondásos ez?
- Miért lenne? Jin csak egy kefélést akar, míg Saga szerelmes. Ő előnyből indul. Ennyi.
- És mi van, ha Jin komolyan gondolná?
Erre muszáj vagyok felkacagni annyira vicces.
- Ne haragudj, de erre annyira kicsi az esély, mint hogy én nő vagyok.
- Szemét vagy Aoi, remélem tudod... - vágtat be a terembe, és bassza az orromra az ajtót.
Egész nap nem hajlandó hozzám szólni, és ezzel nem csak az én rosszallásomat vívta ki, hanem Toráét is. Hiszen, mikor Saga bejött hozzánk, látványosan fintorgott. Ruki szerencsére hamar eleresztett minket, én pedig élvezem a szabad délutánt. Békésen lazítok otthon, mikor csörög a telefonom.
- Moshi-mohshi!
- Szia Aoi, Jin vagyok.
Ez meg mit akarhat?
- Oh... szia Jin. Hogy vagy?
- Semmi különös. Meg vagyok, de... azt hiszem, beszélnem kell veled. Fontos lenne - böki ki gyorsan. Szóval próbálkozol. Kár.
- Velem? Mégis miért?
- Aoi, kérlek, ne kérdezz most semmit. Mindent el fogok magyarázni, de kérlek.... találkozz velem. Beszélni szeretnék veled.
Egy beszélgetésbe csak nem halok bele. Csaknem.
- Rendben, legyen. Holnap délután ráérek.
- Ez szuper! Akkor holnap délután három? Bemegyek érted a PSC-be.
Gyorsan elköszönünk, és nem akarok agyalni. így inkább nekiállok az este további részében zenélni. Az mindig kikapcsol.
Másnap Ruru odasunnyog bocsánatot kérni, és eltrilázza, hogy Jin állítólag szerelmes belém. Nem hiszem el, és ő ezt tudja, de mivel Jin is a barátja próbál meggyőzni. Mikor megtudja, hogy találkozom vele, megnyugszik, és reménykedni kezd. Én nem. Vagyis de. Hogy hamar meg tudom győzni, hogy ez hülye ötlet. És nekem már ott van Saga.
Délután háromkor halál pontosan ott álldogál az aulában, és egy....atyaég... egy szál vörös rózsát szorongat. Istenem, mibe másztam én már megint bele...?
- Szia Jin... - lépek oda hozzá, ő meg halványan elpirul?
- Szia Aoi, ezt neked hoztam... - nyújtja át a virágot, én pedig azonnal szaglászni kezdem. Kis mocsok, kiderítette, hogy ez a kedvenc virágom.
- köszönöm... - hatódom meg. - Miért akartál beszélni velem?
Nagy levegőt vesz, és összeszedi magát.
- Aoi, én komolyan gondolom, hogy veled akarok lenni. De nem csak egy éjszakára... sok éjszakára. Meg akarlak ismerni, hogy milyen vagy, mikor nem Aoi vagy.
Leesik az állam, ez tény. Nincs mit szépíteni.
- Azaz ezt akartam eddig... - szomorodik el az arca. - Mivel azonban megtudtam, hogy Sagával vagy... nos. Tudod nem szép játszani másokkal.
Eldurrant az agyam. Kis rohadék.
- Ezt pont te mondod? Pont te? Hát tudd meg, hogy Saga valóban engem akar, nem pedig mindenféle romantikus sallanggal akar az ágyába rángatni. Akanishi Jin fogd fel, hogy van, akit nem kaphatsz meg!!!
- Képzeld elég világosan a tudtomra adtad, és megaláztál... de tudod mit? - néz elszántan a szemembe. - Akkor is megmutatom, hogy egyetlen csókod elég volt, hogy örökre megmérgezd a szívem.
Ezzel és a gondolataimmal magamra hagy. Csak a rózsa emlékeztet, hogy ez nem csak az agyam művelte.
- Aoi... - hallom meg Ruru hangját. - Olyan nehéz elhinni...?
- Olyan - felelem és a kocsimhoz sétálok.
A következő napokban nagyon furán érzem magam. Persze Saga velem van, és nagyon igyekszik, hogy megszeressem, de csak azért bújok oda hozzá, hogy ne marja szét a szívem a magány. Miért mondta? Miért? Hogy hihetnék neki, mikor mindenkit meg akar dönteni. És miért fáj a lelkem, hogy nem lehetek vele?
Egyik reggel Uruha berángat a próbaterembe, és a laptopját is hozta magával.
- Hallgasd meg... - nyom le a székre, és nézek rá értelmesen. - Hallgasd meg, és ha ezek után is hitetlen vagy, tényleg megérdemled Sagát.
Erre a fotelban ülő Tora felhorkant, mert csak a legjobb barátjáról van szó, de Ruru lepisszegi.
Elindítja a lejátszót, és ahogy meghallom Jin hangját majdnem szívrohamot kapok.
" Csak a neved kimondásával
A világ teljesebbé válik
Nem számít milyen múltban volt részed
Meg akarom gyógyítani miattad az összes sebedet
Ha a hangom elér téged,
Akkor itt fogok várni rád
Mert, amikor egyedül vagyok ez a szerelem eltűnhet
Ez az őrült szerelem nem fog újra megtörténni.
...
A töredéke a szívemnek
Melegebbé vált, amikor ketten tartottuk
Ennyi volt az egész. "
Remegek egész testemben. Ruru nem szól semmit csak a kezembe nyomja a telefont. Felhívom, és várom, hogy beleszóljon.
- Aoi... - most képzelődöm, vagy tényleg sírós a hangja?!
- Jin... ezt tényleg nekem? - esküszöm várta a hívást, és ezt Ruruval megbeszélték de nem érdekel.
- Igen... megmondtam, hogy bebizonyítom.
- Ó Jin... - na már az én torkomat is kaparássza a sírás. Bassza meg.
- Ha...ha most odamegyek, nem hajtasz el a francba?
- Nem... nem hajtalak el.
És megszakad a vonal...
|
Jin(2):
- Jin, ott vagy még? – szól bele újra, megtörve a gondolataimat.
- Nem tudom, Ruru-chan. – válaszoltam teljesen megkomolyodva, elhagyva az eddigi hisztit hangomból.
- Nem semmi. Soha nem gondoltam volna, hogy te pont Aoiba leszel szerelmes. – beszélgető partnerem, kezd kissé jobban hasonlítani egy kislányhoz, aki most kapott két Barbie babát.
Én még mindig teljesen le vagyok sulykolva. Nem gondoltam, volna, hogy egy apró kalandnak induló kis románcom, idáig fajulhat.
- Ruru… szerinted most mit kéne tennem? – aggódó hangon faggatózom.
- Jin, beszélj Aoival.
- De mégis,hogy? Szerintem nem nagyon akar velem beszélni. Este nyomatékosan a tudtomra adta, nem rám van szüksége. – búsan búgom.
- Bakanishi! Az még akkor volt, mikor csak egy strigulának akartad a gyűjteményedbe. Most már teljesen más a helyzet. Szedd össze magad és hívd fel! Majd én innen segítek neked. – próbál biztatni, mit elkell ismernem, használ.
Sokat segít, hogy Ruru-chan mellettem áll.
- Rendben Uruha-san. Felhívom Aoit, amint hazaértem. – egyezek bele ötletébe, miközben egy nagy csomót érzek a torkomon, a puszta gondolattól.
Ahogy belépek a lakásomba és leöltözök, már veszem is elő a telefonomat. A képernyőre tapadva keresem a telefonszámot. Minden nevet alaposan elolvasok, nem kapkodok. Próbálok időt nyerni magamtól.
Meg van. Shiroyama Yuu/Aoi. Megnyomva a hívó gombot, a fülemhez emelem a készüléket. Csak ne csapja rám a telefont….
- Moshi moshi! – szólal meg egy édes férfihang a vonalban.
- Szia Aoi. Jin vagyok. – szólalok meg kissé elnyelve a nevemet.
- Oh… szia Jin. Hogy vagy? – szólal meg kissé kisebb lelkesedéssel.
- Semmi különös. Meg vagyok, de… azt hiszem, beszélnem kell veled. Fontos lenne. – térek azonnal a tárgyra, nehogy elbátortalanodjak.
- Velem? Mégis miért?
- Aoi, kérlek, ne kérdez most semmit. Mindent el fogok magyarázni, de kérlek… találkozz velem. Beszélni szeretnék veled. – nem tudom mikor voltam utoljára ennyire komoly bárkivel is, de érzem, hogy ő is ilyesmire gondolhat magában.
- Rendben, legyen. Holnap délután ráérek. – egyezik bele, mitől hirtelen hevesen cikázni kezd a szívem.
- Ez szuper. Akkor holnap délután három? – kérdezem lelkesen, miközben már a holnapon jár az eszem.
Bárcsak ilyen jól menne a holnapi nap is. Valahogy egyre inkább azt érzem, hogy többet jelent számomra, mint puszta préda. Mintha ő szőtt volna be magának a hálójába, ahonnan már nem tudok szabadulni. Azt hiszem, szeretem Aoi-chant.
|
Jin:
Ahogy belépek a hatalmas villába, örömmel figyelem meg, hogy Ruru ízlésében most se kellet csalódnom. Minden lenyűgözően fest. A fehér márvánnyal borított hely, illik Uruhahoz.
Szinte már mindenki itt van akikre számítottam, csak Aoit nem sikerült még kiszúrnom. Ez eléggé ironikus.
Sétálgatok fel és alá a házban, csak hogy megtaláljam, de hamarabb találkozok a számomra egy meglepő párocskával, Ruruval és Torával.
Hát ezek meg mióta szűrték össze a levet?
- Yo, Ruru! – köszönök rá, barátomra, ki éppen egy heves nyelvpárbaj közepén hever.
- Yo! – köszön vissza, amint észrevesz.
Pimaszul mosolygókra, hiszen a találkánk ellenére ezt a kis infót elfelejtette közölni. De most már kezdem érteni, miért emlékezett annyira kit is tepertem le utoljára. Hehe…
- Jó tudom, elfelejtettem szólni. – válaszol a pillantásra. – Egyébként, beszéltél már vele? – vált azonnal témát.
- Nem. Az igazat megvallva, még meg se találtam a tömegben.
- Pedig már itt van. Láttam mikor érkezett. Biztosan elvonult. Nem igazán akart eljönni, de végül rábeszéltem, már csak miattad is. Kíváncsi vagyok, mire fogsz jutni. Ismerve a hátrányaidat.
- Hátrányok? Nekem van olyan? – nézek rá meglepetten.
- Az igazat megvallva, van. Legalábbis Aoinál biztosan. Nézd Jin ő már kinőtt a te fajta egy éjszakás kalandokból. Már többet szeretne. – hangja egész komoly, látszik rajta, hogy most nem csak az egyszerű megpróbállak letéríteni a sötét oldalról szöveg.
- Értem. Azért, ha már eljöttem idáig, megpróbálom. – mosolygok rá kedvesen, kicsit sem a tőlem megszokott márpedig azért is becserkészem mosollyal, had turbékoljon nyugodtan a lelkem.
- Akkor jó próbálkozást Jin. – nevet fel vidáman.
- Köszi. Neked meg jó turbékolást. – kacsintok rá egyet és tovább megyek.
Átgondolva Ruru szavait úgy döntök, megpróbálom Aoit kissé csendesebb helyeken keresgélni. Vagyis a pultnál. Fogadni merek, hogy ott próbál feloldódni, mint a legtöbben.
Ahogy közeledek ki is szúrom a kis fekete angyalt a pultnál. Azonnal el is kezdek egyenesen felé közeledni, de mielőtt odaérhetnék, valaki megelőz. Felkérve táncolni az én Aoimat, elszalasztom. Francba!
Egy darabig még követem a szememmel, de úgy döntök, talán jobb lenne nekem is legurítani valamit, a kis találkozásunk előtt.
Leküldve pár tequilát, úgy érzem itt az ideje elindulnom. Amíg a bárnál ücsörögtem, sikerült még jó pár infót bezsebelnem a fekete hercegemről. Mégpedig, hogy nem akar a hálómba esni. Ez kissé rosszul érint, de se baj. Majd rájön, hogy tévedett. Hiszen Akanishi Jinnek nem lehet nemet mondani.
Mögé férkőzve simulok hozzá hátához, formás fenekét, pedig ágyékomhoz dörgölöm. Karjaimmal szorosan karolom át vékony testét, mi azonnal hozzám igazodik. Tökéletesen hozzám pá szol.
- Gyönyörű vagy… - suttogom bele fülébe a lehető legerotikusabban.
Ettől a kis kíváncsi, azonnal meg akarna fordulni, amit nem engedhetek. Tudom, ha most engedek neki, azonnal kikosarazna. De hát én ezt abszolút nem akarva, tovább ölelem testét.
- Ne… kicsit élvezni akarom a közelséged… - búgom újra fülébe, megmagyarázva ellenkezésemet.
- Miből gondolod, hogyha látnám az arcod, nem akarnám, hogy tovább ölelj? – Hehe… vajon… talán, mindenki ezt vallja, ha megemlítem a célomat.
- Hidd el… tudom, hogy nem akarnál velem lenni – kezdek bele, szomorkás hangon. - Bár nagyon szeretném veled tölteni ezt az éjszakát.
Épphogy végigmondom, már fordul is ki karjaimból. Szembetalálva magát velem, kikerekednek teljesen a szemei. Látom nagyon is sikerült meglepnem. Ezt elkönyvelem sikernek.
- Látod mondtam én... – szólalok meg keserédesen, megjátszva a szomorú kiskutyafejet, hátha használ ez a taktika nála.
- Nem ellened szól Jin, de nem vágyom az egy éjszakás kalandokra.. – válaszol teljesen rá vallóan, bár a teste mégis ez ellen cselekszik. Egyenesen a karjaimba furakszik, mint aki nem tud elszakadni. Meg vagy!
Tovább ölelem testét, hogy véletlenül se tudjon ellenállni nekem. Óvatosan le is csalogatom így az egyik sötét sarokba, ahol megvívhatom a kis csatámat erkölcsével.
- Akarlak Aoi-chan... – lehelem rá érzékien ajkaira, remélve, a győzedelmi csókot.
Nem is várat soká. Engedelmesen engedi, hogy nyelvemmel kényeztessem. Próbálok lágy és türelmes lenni vele. Nem kapkodok el semmit. Ne hogy elszálljon a kis madárka.
Elválik csókomtól.
- Sajnálom Jin... nem én vagyok a te embered... – ellenkezik, de érzem, ahogy nyakamon simítja végig forró ajkát.
Annyira felhevít a közelsége, hogy felsóhajtok az érzéstől.
- Aoi... ne tedd ezt velem... – nyöszörgöm, halkan, mialatt élvezem a kényeztetését. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lehet vele, már most is.
- Sajnálom Jin... más esetben szívesen játszanék veled.... de én komoly kapcsolatot akarok, te meg nem – kezd elhúzódni tőlem, elszakadva karjaimtól.
Ez kezd már nagyon nem tetszeni.
- Aoi... érted megváltoznék – vetem be a leg sablonosabb szövegemet, a folytatásban reménykedve.
- Te nem tudsz megváltozni, és nem is kell... – válaszolja és ott hagy faképnél.
Még próbálok utána menni, de a tömegben nyomát vesztem.
Teljesen elönti az agyam az ideg. Az összes vér, ami még az előbb délfelé haladt, már az agyamat nyomják. Rohadtul pipa vagyok!
Még soha, egyszer sem fordult elő, hogy engem csak így kikosarazzon bárki is. Főleg nem a rockerek. Azok általában élnek halnak értem. Mi a fen üthetett Aoiba?! Nem hiszem el. Pedig annyira élveztem vele lenni. Ő lett volna a legnagyobb trófeám az egészen biztos.
A bárhoz visszaülve iszok meg még pár rövidet, nem válogatva mi is az. Mikor már érzem, hogy nem nagyon vagyok ura a testemnek, be kell hogy lássam, mély sebet hagyott bennem Aoi. Ugyanis még mindig… még mindig csak ő motoszkál az agyamban…
Hát mi a fenét csinált ez velem?
Próbálok a tánctérre vánszorogni és táncolni bárkivel, aki vevő rá. Nem is váratnak sokáig, megérzek magamon egy kezet, meg egy feszülő testet, amihez hozzá simulva próbálom menteni a menthetőt. Ha már Aoi kikosarazott, legalább valaki vigasztalásból eljöhetne velem.
Próbálok újdonsült partneremre figyelni táncközben, de valahogy nem megy. Ez nem az igazi.
- Bocs szííívem… de ez nem fog összejönni. – suttogom bele a fülébe, majd otthagyom.
Be kell látnom, a vigasztaló kufirc se fog ma összejönni. Jobb lesz, ha inkább haza megyek és alszok.
Beesve az ágyamba nyúlok végig. Kegyetlenül kész vagyok. Forog velem az egész szoba, mégis csak az a szemét Aoi jár a fejemben, hogy rohadna meg, ott ahol van. Még hogy neki nem rám van szüksége… mert ő komoly kapcsolatra vágyik. Fúj!
Bezzeg, amikor átöleltem akkor meg úgy bújt hozzám, mint egy jóravaló kiscica. Én meg bedőltem neki. Azt hittem összejöhet a dolog, mikor visszacsókolt a kis gitár virtuóz. Hát bassza meg, jól át kurta az agyam!
Még pár óra bosszankodás után, végül teljesen beájultam. Mint akit fejbe vágtak, amit most az egyszer nem is bánok. Nem akarok többet erre a srácra gondolni.
Hasogató fejjel vonulok végig a folyosón. Táncpróbára készülünk, mivel hamarosan jön a turnénk, ami úgy hiányzik nekem, mint egy púp a hátamra. Egy üveg ásványvizet szorongatva fordulok be a terembe, ahol már ott vár mindenki a bandából.
Szemmel láthatóan, mindenki észrevette rajtam, hogy újabb görbe estén vagyok túl.
- Jó szárul nézel ki. – szólal meg Koki, megbökve a vállamat.
- Te se különben. – szúrom vissza érces hangon, miközben ledobom magam a legelső székre.
- Jó reggelt Jin! Milyen volt az estéd? – szólal meg Maru, különösen jó kedvűen.
- Nem látszik? Hosszan. – morgom, miközben a kapucnimat még jobban a fejembe húzom.
- Hehehe… én máshogy halottam. – kezd el nevetni Nakamaru.
- Mi van? Mit hallottál te? – kukkantok ki a kapucni alól eléggé zabosan.
- Maru-kun mit hallottál? – kérdezi kíváncsian Taguchi.
Mindenki a nevetgélő bandatagra réved.
- Azt hogy Jint kikosarazták! – kiált fel nem leplezve a kárörvendését.
Mindenki először kikerekedett szemekkel néz rám, mint akik nem akarnak hinni a fülüknek, majd társulnak Yuichihez.
- Úgy látszik, öregszel Bakanishi. Végre azt is megéltük, hogy pofára estél. Már csak az érdekelne ki az a szerencsés… - kötegszik velem Koki, olyan közel merészkedve, hogy zavarni kezdi a köreimet.
- Semmi közöd hozzá. – vágom rá félre tolva magamtól.
- Én azt is tudom. Saga, mindenről részletesen beszámolt. – kuncogja tovább Nakamaru.
Bassza meg, Saga. Mi a fenéért kellet basztatnom az orra miatt legutóbb, mikor vele voltam.
- Akanishit Aoi ejtette a Gazetteből.
A fiúk tovább mulatnak rajta. Piszkálódó megjegyzéseik egyre idegölőbbé válnak. Ha nem hagyják abba tuti fix neki megyek valamelyiknek. Elég szarul vagyok már így is. Nem kell még az ő véleményük is. Aoi, meg… ki költözhetne a fejemből úgy istenigazából.
Ahogy Yuichi meséli az estém részleteit, újra olyan mintha érezném magamon, azokat a tüzes ajkakat. Annyira jó volt. Mégis… áh! Aoi húzzál ki a fejemből!
- Fogjátok be! Ne rajtam csámcsogjatok! Foglalkozzatok inkább magatokkal! – ordítom le a többieket, mi most egész jól esik. Mégis, kevés.
Hazafelé tartok, miközben megcsörren a telefonom. Kedvtelenül kezdem előtúrni, mivel ma már kb. hét ember keresett csak azért hogy igaz e amit a többiek mondtak.
Végül rnézek a kijelzőre és egy kellemesebb ismerős neve jelenik meg rajta, Ruru-chan.
- Moshi moshi! – szólok bele alig élve.
- Yo, Jin! Eléggé nyúzott vagy. Talán valami baj van? – szólal meg, aggodalmaskodva.
- Áh… dehogy. Csak nemes egyszerűséggel egész Japán rajtam nevet, egyébként tök jól vagyok. – kezdek el duzzogni.
- Áh… szóval igaz.
- Igen, igaz. Aoi kikosarazott. Csak nem értem, hogy miért…? – folytatom tovább kissé hisztérikusan.
- Nyugi már Jin. Szóltam előre, Aoi már nem olyan, mint te, vagy mások. Ő is egy komoly kapcsolatra vágyik végre. – próbál kedvesen hatni rám.
- Tudom, hogy szóltál, de akkor is. Bassza meg, még most is csak ő jár a fejemben Uruha-chan. Nem tudom miféle fekete mágiát űz, de jó lenne, ha nem rajtam gyakorolgatná. Egész nap csak vegetálva, arra gondolok, mikor azt hittem, ő is akar engem. – kikelve magamból beszélek barátommal, nem is gondolkozva azon miket beszélek.
- Aha… ez érdekes. – szólal meg tárgyilagosan.
- Mi?
- Jin, nem zúgtál te bele Aoiba? – kérdez rá kerek perec, mitől én köpni-nyelni nem tudtam.
Lemeredve állok a járdán, és nézek ki a fejemből. Elkezdek gondolkodni azon amit Ruru mondott. Eszembe jutott az amikor utoljára szerelmes voltam és most jöttem csak rá, hogy akkor is hasonlóan kezdődött. Bár… akkor nem lettem visszautasítva.
- Jin, ott vagy még? – szól bele újra, megtörve a gondolataimat.
- Nem tudom, Ruru-chan. – válaszoltam teljesen megkomolyodva, elhagyva az eddigi hisztit hangomból.
- Nem semmi. Soha nem go |
Aoi:
Annyira elegem van, hogy mindenki csak azért akar az ágyamba jutni, mert a Gazette gitárosa vagyok. Az embert senki nem érdekli, emiatt pedig nagyon magányosnak érzem magam. Annyira jó lenne, hogyha nem kellene reggelente azon gondolkoznom, hogy mi is a neve a mellettem fekvőnek. Unom a kalandokat társra vágyom. De még csak nem is látom az alagút végét. Egyenlőre viszont marad az egyedüllét, és Uruha agyamentsége, hogy elrángasson valami idióta buliba.
- Akadjál le rólam haver... - mondom ma már ki tudja hányadszorra. - Nem megyek sehová. Nincs kedvem, hogy megint rám másszanak.
Ruru olyan gyönyögyözően nevet fel, hogy komolyan ha nem Tora lenne a párja, pillanatok alatt bele tudnék szeretni. De a Főtigrinccsel halálosan imádják egymást, így inkább csak megrázom a fejem.
- Kezdem úgy érezni , hogy valakit rám akarsz tukmálni... - nézek rá csúnyán.
- Aoi-chan... csak szeretném, ha találnál valakit. Olyan rossz, hogy mindenki boldog párkapcsolatban él, csak te vagy egyedül.
- Hidd el , hogy jól megvagyok. Csak nem akarok egyenlőre több agyament hülyét, akik a Gazette gitárosával akar dugni.
- Ezt megértem.. - karolta át a vállam. - De ha esélyt sem adsz senkinek, akkor nem találkozhatsz a kis herceggel.
- Kis herceg? - húzom fel a szemöldököm.
- A nagyherceg te vagy Aoi-chan... Szóval lejtsd el a buliba a markolászni való seggedet, és érezd jól magad.
- Jól van... ott leszek! - adom meg magam, mire a kezembe nyomja a meghívót.
Ahogy belépek a lakásba Marcus, a cicám azonnal rám támad, és alig tudok beevezni a nappaliba, mert folyamatosan át akarok esni rajta. Esküszöm ez a kis dög egy macskatestbe született kutya.... Ajj... bezzeg, ahogy felveszem neki áll dorombolni, mint egy traktor, és megnyugszik. Fene a kényelmes mindenedet. Na de mit is vegyünk fel a buliba? Hosszan szemrevételezem a ruhatáram, és úgy döntök hódolok a becenevemnek, és démoni feketébe öltözöm. A nadrágom szára elől csak össze van fűzve, így látszik az alól kibukkanó hófehér bőröm. Na ehhez nem könnyű felsőt választani. De mivel a nadrág szinte mindent láttat, felülre csak egy sima fekete inget választok. Néhány ezüst ékszer, smink és a hajbelövés. Röpke két óra alatt késznek nyilvánítom magam. Gyorsan bevágódom a kocsiba, és már haladok is a meghívón szereplő cím felé.
A mostani parti egy hatalmas, gyönyörű villában tartják, ami elsőre elnyeri a tetszésem. Sok a fehér, a márvány, és a luxus. Egyszer szeretnék egy ilyen helyen élni. Szépen elütne a fekete mániám a sok fehér között. Hihi.
Már javában megy a bulizás. Mindenfelé erősen, vagy még erősebben részeg rockerek, rengeteg modell, és.... na ne. Akanishi Jin mit keres itt? Na vajon... biztos újabb trófeát. Az a srác végigment már a teljes PSC-n. Legalábbis a hírek szerint. Azaz nem, mert engem eddig békén hagyott. Remélem ez így is marad, mert nincs kedvem összetörni a kis lelkét.
Ruru épp Tora ölében ücsörög, és mindkettejük fején a friss szerelmesek idült vigyora terpeszkedik. Édesek, de tényleg. Nem gondoltam volna, hogy a bunkósságáról, és hűvösségéről híres Tora ilyen érzelmekre képes lenne. Úgy vigyáz Ruru-chanra, mint valami értékes kincsre. Uruha persze rá is játszik a törékeny külsejére, és élvezettel zsebeli be kedvese gyengéd csókjait. Szeretnék én is egy ilyen kapcsolatot. De erre egyre kevesebb az esély. Inkább a bárpult felé veszem az irányt, és bedöntök egy whiskyt. amiből nemsokára három lesz. Kicsit be vagyok csípve, de jól akarom érezni magam. Aki felkér, azzal mindenkivel táncolok, és tényleg egész jól vagyok. Aztán valaki a hátamhoz simul, és két erős kar fonódik a derekamra, én pedig az intenzív érzéstől megrészegedve simulok az ölelésbe.
- Gyönyörű vagy - suttogja a fülembe.
Meg akarok fordulni, de nem engedi, csak továbbra is szorosan a karjaiban tart. Jól esik...ajj... kibaszottul jól esik.
- Ne... kicsit élvezni akarom a közelséged... - duruzsol továbbra is.
- Miből gondolod, hogyha látnám az arcod, nem akarnám, hogy tovább ölelj? - kérdezem.
- Hidd el.. tudom, hogy nem akarnál velem lenni - a zene ellenére is érzem a hangján, hogy szomorúan cseng a mondata. - Bár nagyon szeretném veled tölteni ezt az éjszakát.
Megfordulok, és a szemeim nagyra nyílnak. Jin ölelt az imént olyan őrjítően, és meg akar fektetni.
- Látod mondtam én... - biggyeszti le az ajkát szomorúan. Ha nem tudnám, hogy ez az egyik trükkje, akkor most csókolnám ki belőle a szuszt. De ez nem őszinte.
- Nem ellened szól Jin, de nem vágyom az egy éjszakás kalandokra.. - húzom az ölelésembe, mert egy kicsit még érezni akarom. Ha nem lenne egy címeres hímkurva, akkor nagyon tudnám szeretni, mert igazán különleges. És bassza meg úgy illek a karjaiba, mintha oda születtem volna. Szorosan körülfon a karjaival, és egy csendes sarokba terel.
- Akarlak Aoi-chan... - suttogja a számra, én pedig elcsábulok, és engedek a csókjának. Meglepetésemre nem követelőző, és ágyba rendelő, hanem lassú, és lágy. Jin, mit teszel te velem? Muszáj vagyok elszakítani egymástól az ajkainkat, mert nem lesz jó vége.
- Sajnálom Jin... nem én vagyok a te embered... - húzom végig a számat a kecses nyakán.
Felsóhajt az érintésemre, és én is beleborzongok.
- Aoi... ne tedd ezt velem... - nyöszörgi, ahogy cirógatom.
- Sajnálom Jin... más esetben szívesen játszanék veled.... de én komoly kapcsolatot akarok, te meg nem - húzódok el tőle.
- Aoi... érted megváltoznék - néz rám nagy, csillogó szemekkel.
- Te nem tudsz megváltozni, és nem is kell... - felelem halkan, és ott hagyom. Őt is, és Jint is.
Fáj a szívem.... annyira fáj...
|
Jin:
Közeleg a nagy nap. Végre. Már alig várom, hogy végre a sutba dobhassam a melót, mi már lassan teljesen lenyomorít. Már az utolsó klipforgatáson teljesen le voltam lassulva. Alig bírtam követni, mit is kell csinálnom, de végre megvagyunk.
Ma viszont még fontos dolgom van. Találkozóm lesz egy kávézóban Uruhaval. Hehe… szerintem már sejti miért akarok vele ismét találkozni. Ugyanis a fülembe jutott egy újabb buli, ahol ott lesz a jrock világ krémje. Vagyis… nekem ott a helyem!
Akanishi nélkül nem is lehet jót bulizni még a maguk fajtájának sem. Hiszen meg kel azt a krémet kicsit édesítenem, főleg egy bizonyos személynek, akit a napokban szemeltem ki magamnak. A kis Aoi-nak.
Csak hát… a meghívó. Valahogy el kell érnem hogy be engedjenek. Na ezért kell ma nekem találkoznom Uruhaval. Még jó, hogy jól ismerem már pár éve. Remélem most se fog bekeményíteni velem szemben, mint eddig akárhányszor, amikor vadászni készültem valamelyik haverjára.
- Konnichiwa, Uruha-san! – köszöntöm legnagyobb tisztelettel régen látott barátomat.
- Yo, Jin!- üdvözöl, de már látom, ahogy rám néz, tudja mire készülök.
Elengedek egy széles mosolyt, mint akinek semmi hátsó szándék nem szerepel a mai terveiben.
- Jin-kun… mit akarsz már megint? Látom az arcodon, hogy már megint szívességet akarsz kérni. – tarol le egyből, még mielőtt leülhetnék.
- Én…? – mutatok magamra, teljes megdöbbent arccal. – Hát úgy ismersz? – váltok át újra bazsalygásra.
- Hát igen. – vágja rá, kissé megmosolyogva milyen átlátszó is a viselkedésem. Hát igen… nehezen tudom leplezni a gondolataimat.
- Ugyan kérlek… csak találkozni akartam veled, hiszen már olyan rég láttalak. Mikor is volt már? – folytatom tovább kicsit puhatolózva nála.
- Pont az utolsó bulin, amire meghívatattad magad. – nevet fel, mikor meglepődök a válaszán.
- Tényleg? – meredek rá, kissé elgondolkozva. Egészen ki ment már a fejemből, hiszen régen legalább utána jó modorból elcsaltam valahová.
- Tényleg. Emlékszel akkor éppen Torára másztál rá. Azt az estét nehezen tudtam kiverni a fejemből. – kezd el nevetni, eléggé feltűnően, amitől egy kissé zavarba is hoz.
- Emlékszem. – húzom el a számat, mivel azon az estén tényleg kissé elvittem magam. – Na de már nem érdekel Tora.
- Oh.. tényleg? Akkor most kit akarsz a karmaid közé? – néz rám érdeklődőn.
- Hát… egy nagyon helyes pasit, természetes. Aki nem mellékesen a te egyik legjobb haverjaid egyike.
- Hm… kicsoda? Talán Reita? – kezd el tippelgetni.
- Ugyan kérlek. Én is mister szöszi…? Ezt ugye te se gondoltad komolyan? Jelenleg a feketékre bukok. – kacsintok rá, célozva a titokzatos személyre.
Hangos nevetésben tör ki hirtelen.
- Oh Jin… ugye nem arra gondolsz, akire én? – mondja továbbra is nevetve.
Hát ez meglep. Uruha ettől kicsit kedvesebb szokott lenni általában, főleg ha éppen pasizni akarok.
- Hát azt nem tudom, te kire gondolsz, de én Aoira. – mondom kissé megkomolyodva.
Ettől elcsendesedik.
- Figyelj, ha be akarsz nála próbálkozni, hát legyen. Gyere el a következő bulira, ami most lesz két nap múlva. De azért szeretnélek figyelmeztetni, hogy Aoi nem olyan könnyű dió, mint a többiek, akikre rávetetted magad. – milyen kis atyáskodó lett hirtelen valaki. Tisztára mintha Kame-chant hallgatnám.
- Áh… szóval buli lesz? – teszek úgy, mint ha nem is tudnám.
- Jin… tudom, hogy amúgy is ezt akartad. Ne tedd az ártatlant. – oltja le gyorsan a színjátékomat.
- Oké. Hol lesz amúgy a buli? – térek rá a tárgyra gyorsan.
- Itt a meghívó, ezen rajta van. – kapja elő hirtelen, ami meglep. Úgy látszik, alapból meg is akart hívni.
Gyorsan átbogarászom a meghívót és szerencsére ismerem a címet.
- Rendben. Ezt tudom, hol van. – osztom meg vele gondolataimat.
Két nap elteltével, végre eljött a buli ideje. Már sötét van oda kint, mikor én még mindig azon gondolkodom mit is kéne magamra cibálnom. Valami döglesztő, mégis könnyen leszedhető. Azt hiszem ez a legmegfelelőbb jellemzője a ma estére kigondolt ruházatomnak.
Végül egy sötét farmer mellett döntök és egy vörös ing mellett. Természetesen ehhez elengedhetetlen a fekete kalapom és egy fekete nyakkendő. Hehe… el kell ismernem, jól festek.
Gyorsan hívok is egy taxit. Elhagyva otthonom, már ott is áll az autó csak rám várva. Behuppanva az ülésre, már mondom is a címet. Egy kétsaroknyira az eredeti úti célomtól. Nem akarom, hogy esetleg a taxis kikotyogja valakinek is, hol bulizik ma a zenészgárda. Nem hiányzik, hogy koslató kis csajok zavarják meg mai vadászatom. Túlságosan is vágyom már Aoi után, hogy ne jöjjön össze semmi.
|
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
