Frissítés

2012.10.30. 09:07 Mama-sama

VÉGE!

2012.04.22. 11:39 Andro

Hizaki POV: Medencés fotózás. Csak tudnám, hogy drága jó managerünknek hogy a fenébe ugrott be ilyen ötlet. Mikor eleve tudja, hogy nem szeretek a medencék közelében pózolni, plane nem talpig sminkben, meg ezekben a ruhákban. A végén vizes lesz, amire volt már példa, és mindenem elázott. Nem néztem ki túl jól, és egy hétig nem szóltam senkihez. Azért remélem, hogy a mai fotózást víz nélkül is megúszom, és a partneremnek nem támadnak furcsa ötletei. Ahogy hallottam, a Sadie egyik tagjával, Kei-el fogok pózolni. Akkor nem értem, hogy a többiek miért is vannak itt. – Késik – állapítom meg, mialatt cigire gyújtok. – Pedig mindenki tudja, hogy engem nem jó megvárakoztatni. – Nyugi, szépségem – duruzsolja Kamijo a fülembe. – Majdcsak megjön. Tudod, az ilyen sztárocskák mindig késnek. Morgok egyet. Most még Kamijo sem tud lenyugtatni, pedig ő az egyetlen. Meg Teru, akivel mindig duóban nyomom a gitárt. De ezúttal ideges vagyok és merges. Nem is aludtam jól az éjjel. Ha Kamijo tudná, mik járnak a fejemben kettőnkről… Vagy tudja, és ezért húzza az agyam. Fenébe. Minek gondolok én ilyesmiket? Nem mintha szerelmes lennék Kamijoba, vagy bárki másba a bandából, de akkor is… Az ilyen gondolatokat jó lenne száműznöm a fejemből. Megrázom a fejem, de a nyugtalanító gondolatok nem tűnnek el. Aztán végre beesnek egy kocsival. Az egyik srácot megismerem, ő Mao, a csapat énekese, a másik srác lehet Kei. Még innen is kellemes benyomást kelt, ahogy biccent nekonk. Hosszú haj, csini pofika, testhez simuló ruha. Megzabálnám szívesen. Elnyomom a cigit. Látom, hogy a managerük kiabál Kei-el. Meg is érdemli, mi időben itt voltunk, és én már talpig beöltözve várom a fotózást. Jó lenne, ha sietnének, mára igencsak jó időt mondtak, és ha egész nap ebben a ruhában kell álldogálnom, bele fogok izzadni, amit nem szeretnék. Az izzadság rossz, büdös és csúnya leszek tőle, és nem szeretek csúnya lenni. Kei gyorsan beslisszol mögém, mielőtt a managere minden dühét rázúdítaná. Anyámasszony katonája, az én szoknyám mögött keres menedéket. Nevetséges. – Hahó. Kei vagyok – mutatkozik be, mikor a kedélyek kezdenek lecsillapodni. De azért nem bújna elő. Biccentek neki, hogy tudomásul vettem, ki is ő. Rögtön elrángatják a sminkesek, meg a stylist, hogy kezelésbe vegyék. Jobban megnézve, a gyerek úgy néz ki, mint aki egy átmulatott buli után nem aludta ki magát. Ő baja. Kamijo a vállamra teszi a kezét, hogy lenyugodjak. Nyugodt vagyok én. Bár még mindig nem értem, ha csak mi ketten fotózkodunk, minek kellett idehívni az egész bandát. Végülis mindegy, nem? Akkor ugrik be, hogy nekünk még lesz egy csapatfotózás is. Szuper! Remélem át tudok öltözni előtte, mert ha nem, morci leszek, és a morcos Hizakit senki sem szereti. Végre végeznek Kei-el is, akin egy fehér, félig kibombolt rövidujjú ing és egy fekete, testhez simulós rövidnadrág van. Hallelúja! Talán el is kezdhetjük a munkát. A többiek felszívódtak, ami nem is baj. Már csak mi ketten állunk a medence szélén, a fotós velünk szemben, szóval minden oké. – Nekem ehhez nincs túl sok kedvem, már nem azért… Bár csini vagy, de minek a medencénél is így kiöltözni? Nem sülsz meg? – néz rám értetlenül. Most erre őszintén, mit mondjak? Meg sem várja a választ, már el is kapj a csuklómat és könnyedén penderít az egyik napozóágyra. Úgy tűnik, átvette a kezdeményezést, amit nem is bánok. Egyik karjával a karfára támaszkodik, másikkal megsimítja az arcom. Orra alig pár centire van az enyémtől. A fényképezőgép eszeveszetten kattog, úgy tűnik, a fotós érti a dolgát. Nem kell noszogatás, profi vagyok, és ahogy látom, ebben legalább ő is. Kei elmosolyodik, és közelebb csúszik hozzám, egyik ujjával az ajkamat érintve. Tudom, mit akar, és talán meg is kapja, ha olyan kedvem lesz. – És most? Ne mindent én csináljak… - leheli, és látom, hogy várakozástelien bámul a szemeimbe. – Ha azt akarod, hogy lesmároljalak, kérd szépen! – pillogok rá édesen, ártatlanul. – Vagy ehhez már nem vagy elég nagyfiú, Kei? – mosolyodom el, és egyik kezemmel beletúrok hosszú hajába, másikkal az oldalán simítok végig. – Nem vagyok kezdő, kisfiam, jobb, ha tudod – suttogom. Látom, hogy meglepődik, én pedig közelebb húzom magamhoz, és megcsókolom. Döbbent nyögés hagyja el ajkait, ahogy nyelvemmel befurakszom a szájába, és feltérképezem minden egyes milliméterét. Nem először csinálok ilyet, és nem is zavar. Hagyja magát, még rá is segít, amikor átölel, és simogatni kezdi a hátam. De nem akarok túl messzire menni, ezt jelzem is neki, ő pedig megérti. Nem figyelek semmire, sem a fotósra, sem a stab többi tagjára. Most azt teszem, amit tennem kell, kizárom a külvilágot, mintha az nem is létezne. Végül elválunk egymástól, és gyengéden végigsimítom az arcát, mosolyogva nézve rá. Ő eltávolodik tőlem, és a kezét nyújtja, amit el is fogadok. Felsegít, miközben a fotós folyamatosan készíti a képeket. Kei mögém lép, és átkarolja a derekamat, én pedig egyik karomat a nyaka köré teszem, mialatt ő a nyakamat csókolgatja. Majd többféle pózt veszünk fel egészen addig, míg nem érzem, hogy kezd melegem lenni, és fáradok. Igaza van, melegem van a ruhában, vagy inkább az időjárás kezd forróra fordulni. – Szünet! – kiáltom el magam. – Szünetet kérek! – Leállunk! – szólal meg a managerünk. – Húsz perc szünet. És hozzatok Hizakinak inni! – rendelkezik. Leülök az egyik napozóágyra, és azonnal hoznak nekem inni, meg egy napernyőt is, hogy ne fogjon meg túlságosan a nap. Habár ennyi sminkben csoda lenne, ha leégnék. Kei mellém telepedik egy másik napozóágyra és csak néz engem. – Mi van? – fordulok felé. – Nem láttál még japánt? – De igen – mondja. – Nem sülsz meg ennyi ruhában? – kérdi döbbenten. – Kicsit valóban melegem van – vallom be. – Mit gondolsz, miért kértem szünetet? Újra kell sminkelni az arcom, ha ittam – mosolyodom el. – Mi lenne, ha bemennénk a medencébe? – veti fel az ötletet, mire összevonom a szemöldököm. Én és a medence? – Most viccelsz? – kérdem komolyan. – Hizaki nem megy a medencébe, főleg nem így – mutatok a ruhámra. – Ha elázik én hülyét kapok, és nem állok jót magamért. – Vedd le! – tanácsolja vigyorogva. Nem válaszolok. Nekem ez már több a soknál. Méghogy vegyem le a ruhákat! Nem, ezt meg a rajongók kedvéért sem tenném meg. Látom, hogy Kei jót mulat, én viszont dühbe gurulok. Felpattanok, és elrohanok. Mindenki furcsán néz rám, nem szokták meg az ilyesfajta kirohanásaimat, hiszen többnyire csak puffogok, vagy morgok, de nem szokásom elrohanni. De ez, amit Kei mondott, mélyen megsértett. Minimum, mintha azt mondta volna, hogy ronda vagyok, vagy a ruhám ronda, és jobban néznék ki nélküle. Ezt nem bocsátom meg neki!

2012.04.10. 13:20 Tasu-chan

Kei POV Megint egy hosszú éjszaka után jutok haza. Felsóhajtok, mikor a telefonom megszólal, sms-t jelezve, a menedzserünktől. Már az ágyban fekve nézek rá, bár a szemeim keresztbe állnak lassan, egyrészről a fáradtságtól, másrészről az alkohol miatt. Sóhajtva veszem tudomásul, hogy már megint fotózásra kell mennem másnap, ráadásul még korán is kell hozzá kelnem. Nem szeretek korán kelni, pláne ha muszáj, olyankor meg is tudok őrülni. Mennyi lehet az idő? Ostobaság, biztos, hogy éjfél múlt, félek, ágyúdörgéssel se lehet kiugrasztani az ágyból holnap. Fejemet a párnára döntöm és már alszom is. Hosszú nap volt… Reggel a telefonom csörgése kelt fel. Nem is nézek rá az órára, vakon tapogatom át a takaró redőit, míg meg nem találom a készüléket. Még mindig csukott szemmel veszem fel… legalábbis remélem, jó gombot nyomtam. - Kei! Hol vagy? Mindenki csak rád vár! – Hallatszik, hogy Mao eléggé ideges, a kiabálása kellően fel is ébreszt. - Hol máshol lennék reggel, mint az ágyamban? – morgom vissza és legszívesebben a párnát is a fejemre húznám, hogy ne idegesítsen a kellemesen bizsergető, nappali fény. - Reggel? Tíz óra van, a menedzser tombol, az egész Versailles itt van, te meg most ébredsz! Gyere ide gyorsan, vagy személyesen megyek oda és tekerem ki a nyakad! - Jól van már, megyek… Kinyomom és valóban rekordgyorsasággal igyekszem valami egészen elfogadható kinézetet küzdeni magamra a tükör előtt, ami valljuk be, viszonylag jól sikerül, pedig csak fél órát töltöttem el az egészen. Ilyenkor nagyon tudom utálni, hogy hosszú a hajam, mert sokkal nehezebb megfésülni, mint az énekesünknek azt a rövid kis semmit. Sóhajtva lépek ki lakásom ajtaján, az utcán pedig nem más vár, mint Mao kocsija, a gazdival együtt. Nagyot nyögve próbálok kiutat keresni a kínos helyzetből, végülis ha ő jön értem, az már baj. Amúgy is, nem szoktam elkésni, csak tényleg nagyon ritkán, egyszer-egyszer igazán megbocsájthatnák nekem! - Mivel érdemeltem ki, hogy te vigyél oda? – kérdezem sóhajtva, miközben beülök az anyósülésre. - Nem tudod a címet – vonja meg a vállát, de látom rajta, hogy ideges. Míg utazunk, két kezemmel dobolok a combjaimon, néha felnyúlok és az ablakot kopogtatom az ujjaimmal, de mikor Mao szúrósan rám néz, inkább visszatérek a nadrágom paskolgatásához… bár egy idő után borzalmasan tud fájni tőle a combom, de még elvagyok vele. Mikor megérkezünk, egész csinos ki helyet pillantok meg. Látom a stábot, meg a bandát is, a kiöltözöttek meg gondolom a Versailles tagjai. Találkoztam már velük korábban, de csak futólag, tudom, ki-kicsoda és ennyi. Ahogy odaérünk, mosolyogva biccentek a csapatnak, de a menedzser majd’ letépi a fejem. Gondolkodás nélkül húzódom be az első, hozzám legközelebb eső ember, történetesen Hizaki mögé. Igaz, nem szeretem, ha mások védelmeznek meg, de azért az más tészta, hogy ha megtámadnak az utcán és ha megtámad a menedzsered. - Hahó. Kei vagyok – mutatkozom be, miután a kedélyek kicsit lenyugodtak, de én még mindig nem bújtam ki Hizaki nagy szoknyája mögül. Rögtön elrángatnak a sminkesek, szóval további bemutatkozásra nagyon nincs idő és kezelésbe is leszek véve. Mindenki csak rosszallóan cöccög, hogy milyen szörnyen kialvatlanok és vörösek a szemeim, de talán nem akkor kéne szólni, hogy fotózás lesz, mikor az ember már hazaért a buliból, hanem mielőtt elmegy. Végülis egész szépen rendbe leszek rakva és egy kigombolt, fehér rövid ujjú ingben és rövidnadrágban ki is löködnek a medence mellé, Hizakival egyetemben. A többiek akkor már nincsenek ott, csak a fotós, meg még pár ember, fene se tudja, mire kellenek. Nem is értem, miért pont engem hívtak, meg miért pont vele kell fotózkodnom, de úgy vagyok vele, végezzünk minél hamarabb és menjünk haza aludni. - Nekem ehhez nincs túl sok kedvem, már nem azért… Bár csini vagy, de minek a medencénél is így kiöltözni? Nem sülsz meg? – nézek Hizakira értetlenül. Válasz vagy nem válasz, csuklóját megragadva önállósítottam magam és könnyedén penderítettem be az egyik napozóágyba. Egyik karom a karfára támasztottam, míg a másikkal megsimítottam az arcát, orrom csak pár centire volt az övétől. Most komolyan, nem kell nekem utasítás, mit-hogy csináljak, hülye azért nem vagyok, örüljön a nép, ha egyszer ilyenre vágyik, nem? Hallottam, hogy a fényképezőgép folyamatosan kattog, mire elmosolyodtam és kicsit még közelebb csúsztam hozzá, egyik ujjam ajkát érintette. - És most? Ne mindent én csináljak… - leheltem neki, majd vártam.

2010.12.17. 00:28 Mama-sama

Vége a játéknak!

2010.05.19. 22:29 Yumi-Yumi

Siwon:   Hagyom, kicsit hagy játssza a nagy fiút, majd vissza veszem a vezetést. Immár előtte térdelve. Eleinte csak ujjaimmal ingerlem, már merev férfiasságát, majd őrjítő lassúsággal fogadom ajkaim közé. Finom. Hát még neki. Látom, amint összeszorítja a szemeit, és száját szétnyitva a nevemet sóhajtja. A látványa isteni! Érzem rajta, a rezdüléseiből, az illatából és a tekintetéből, hogy nem akar megállni. Hát én sem. Így aztán folytatom egyre hevesebb kis játékunkat és rádőlve az ágyra, magamra húzom. Szeretném látni az arcát. Majd újabb csókok közepette, már meztelenül simul egymáshoz testünk és én megkérdezem tőle, amire már egy jó ideje várunk. - Akarod? - Haaai… - leheli, amin csak mosolygok. Finoman mozdulok rá, mert bár rendesen be vagyunk indulva, részben nem tudom hogy volt-e már ilyenben része, a másik pedig az hogy nem tudtam kellő képen előkészíteni, fájdalmat viszont nem akarok okozni neki. Ahhoz túl fontossá vált már számomra. Azzal megvárom, amíg kényelmesen elhelyezkedik és hímvesszőmmel nagyon lassan, vigyázva elkezdek beléhatolni. - Aaaaaahn.. – kiáltja, mikor teljesen magába fogad. Én is felsóhajtok. Mellkasunk gyorsan hullámzik fel s alá. Várok egy kicsit, hogy szokja a helyzetet, majd finoman mozogni kezdek benne. Időnként viszont hagyom, hogy maga mozduljon fel és le felettem. Azután, mikor már kellően belemelegedtünk, egyre vadabb ritmusban kezdünk mozogni és sóhajaink egyre hangosabbá válnak, melyek vízhangzásukkal csak tovább fokozzák vágyainkat. Ám én még nem érem be ennyivel se, így kivárva a megfelelő időt, ujjaimat férfiasságára kulcsolom és úgy ingerlem még tovább. Szemei csillognak. Akár csak az enyémek.

2010.05.19. 19:23 Mama-sama

Jin: Ahogy mellkasomat csókolgatja, próbálok gondolkodni valami frappáns válaszon, de a vágy hogy még többet követeljek belőle, sokkalta jobban felemészti a tudatomat. Azt hiszem, most van vége a beszédnek és jött el a tettek ideje. - Ne beszélj… csináld! – parancsolok rá, legalábbis gondolatban annak tűnik, de füleim már csak egy kéjsóvár sóhajként észlelik. - Azt hiszem, ebben végre egyetértünk… - leheli rá meztelen bőrömre, mit nyelvével szánt fel érzékien mellbimbóm felé véve az irányt. Puha ajkai között olyan felemelő ingerek szabadulnak fel bennem, mint még talán soha. Ki gondolná, hogy ezen a testrészen is már ilyen élményekhez juttat az, akit nem rég még a pokol bugyraira kívántam. Ahogy fogai enyhén érinti az érzékeny részem beleborzongató. Kezei, ahogy oldalamat simogatják még kéjelgőbb. Libabőrössé válok minden érintésétől. Kívánom. Eszeveszettül kívánom. Mellkasomat megfeszítve szorítom hozzá, hogy érezzem magamon, hogy el ne szökhessen tőlem. Nem akarom, hogy újra csak játsszon egy percig, aztán újra faképnél hagyjon. Már ahhoz túl messzire mentünk. Sóhajaim, mik már egyre mélyebbről törnek elő, ugyan ezt bizonyítják. Túl vagyunk a játék határán. Hajába túrva biztatom, hogy ne hagyja abba, mi több folytassa egyre hevesebben, mikor elindul csókjaival felfelé testemen. Ahogy nyakamon halad még a lában is egy hatalmasat ráng, úgy hasít bele a fájdalmas vágy. Újra egybeolvadnak ajkaink és szinte csüngök ajkain, mint engedelmes szolgája. Karjaimat átfonom nyaka körül ezzel vonva magamhoz közel. Érzem forró bőrét az enyémhez érni. Lüktető szíve szinte az enyémmel egyszerre zakatol őrült módjára. De ideje felcserélni a szerepeket. Úgy érzem itt az ideje bebizonyítanom, hogy nem vagyok én se lemaradva mögötte ezekben a felnőtt játékokban. Óvatosan átfordítom az ágyra, majd nyelvemmel vándor utamra indulok testén. Még ez is akkora élményt nyújt számomra, hogy egy percre se lankad merev hímtagom. A duzzadó izmok lankáin haladva nem is csodálom. Olyan tökéletesen kidolgozott akár egy festmény. Álmodni se mertem, hogy egy ilyen pasit ízlelhetek majd valaha is. De vajon… ezért a tökéletes testért mekkora áldozatot nyújtott oda lent? Ez a kérdés hajt, mi kissé dél felé parancsol. Nem tehetek ez ellen az állati ösztön ellen, mi kezeimet nadrágja kibontására készteti. Sikerül megküzdenem gombjaival és már meg is csap a forróság, mi lüktető férfiasságából árad felém. Feszülő bokszere kellően kielégíti kíváncsiságomat és a látvány igazán imponál. Ajkaimmal lágyan simogatom a puha anyagon keresztül. Élvezem, ahogy hangosan felnyög tőle. Ilyenkor olyan emberi. Kezeimmel simogatom, ahol csak érem bronz barna bőrét, mitől érzem, enyhén megfeszülnek izmai. Fogammal alsója szélébe harapok, és úgy húzom lejjebb viccesen, hagyva hogy kósza tincseim simogassák ágyékát. Kezemmel rásegítve végül megszabadítóm fölösleges ruhadarabjaitól. De mielőtt bármit is tehetnék, ujjait a hajamban érzem. Ködös tekintete az enyémbe olvad, majd éhesen húz magához, hogy megcsókoljon újra. Az édes csókja olyan mámorító, akár egy jó bor. Mégis édes, mint a méz. Egyszerűen imádom. Az izmos karok körbefonnak. Olyan törékenynek érzem magam mellette, de mégis biztonságban. A nadrágomat kezdi ő is lehámozni rólam. Szinte észre se veszem mikor már a gombom és a cipzáron rég széjjelállnak. Ha nem lennének ezek az éréki ujjai, mik feltüzelnek amúgy is lángoló testem, talán észre se vettem volna, olyan gyors és észrevehetetlenül dolgozott. De az ujjai ott vannak… pont azon a ponton. Testrészemet fogják körbe és izgatják szépen lassan. A gyönyörű érzéstől akaratlanul is felnyögök, hiszen nem tudom tovább fojtogatni magamban, akár milyen lelkesen sóhajtozok. Túl jó… túlságosan akarom a folytatást.

2010.05.18. 19:20 Yumi-Yumi

Siwon:   Tudtam. Tudtam, hogy nem bírja tovább! Őszintén szólva már én se, így követelőző csókját egyre szenvedélyesebben kezdem viszonozni. Egy darabig így állunk a medence partjánál, majd gondolok egyet és az egyik ágy felé kezdtem vezérelni. Idő közben elkezdi ingemet cincálni, amin már szinte megszokásból mosolygok. Megállva a napágy mellett, elszakadok tőle és zihálva mélyen a szemeibe nézek. - Hm.. Van még mit gyakorolnod! – gonoszkodom, mire összeráncolja szemöldökeit. - Igazán? Akkor mutasd mit tudsz! – feleli rekedtes hangon. - Hát jó! Azzal tarkójánál fogva magamhoz vonom és először csak lágyan, de megcsókolom. Finoman kezdem ízlelgetni száját. Először a felső, majd már igen megduzzadt alsóajkát. Gyengéden szívom, óvatosan párszor meg is harapom, majd lágyan megnyalom és bebocsátást kérve nyelvünk kezd táncba. Ezalatt szépen lassan rádöntöm az ágyra és fölé nehezedve csókolom. Érzem, ahogy meg-megremeg alattam. Ez tetszik. Nagyon is. Majd lassan ismét elhúzódok tőle és nyaka csókolgatása közben kérdőre vonom. - Na? Milyen vagyok? Amíg megpróbál válaszolni, nem tétovázok. Kibújtatom felsőjéből és felszabadult mellkasát veszem célba.

2010.05.18. 18:52 Mama-sama

Jin: - Aha… És te most komolyan azt hiszed, hogy ezért jöttem vissza? – ezt az önelégült barmot… - Én nem hiszek semmit. Én tudom, hogy mért vagy itt. – hogy mi van veled? Öh… most lőjem le a poént, hogy csak a tárcámért jöttem vagy csak később? Ugyanis, Ryoval akartam menni, bulizni egyet, de hát ezt pénz és iratok nélkül kicsit érdekesen ment volna. Feláll, és felém kezd el jönni olyan kiéhezett tekintettel, mint még soha. Eh… na inkább, ezt hagyjuk… ezzel elkezdek hátra tolatni tőle. Persze még ettől se hátrál, csak jön, én megyek, ő jön, én megyek, ő jön, én meg… hát ez? A fenébe a medence. Erős karok fonódnak körém és visszarántanak. Szinte hozzá csapódok a kőkemény mellkasához, amit csak csendben megjegyzek nincs ellenemre… ez nem csak hibátlannak tűnik, hanem az is… Jesszus, ha nem lenne ennyire idegesítő, esküszöm, még hozzá is mennék. Na de… még mindig utálom. - Kösz, de elengednél végre? – kérdezem kissé flegmán. - Még meggondolom – szól vissza megint, illetve inkább még mindig mosolyogva. - Oké, akkor játszunk olyat, hogy te elengedsz és elfelejtem a délutánit, aztán megcsinálunk vagy két-három képet és mehetek bulizni – teszem meg ajánlatomat, mentve a menthetőt, mivel már kezd kényelmetlen lenni a dolog. Túl jó pasi! - Hm… ezt még át kell gondolnom – néma csend és kajak úgy csinál, mint aki gondolkodik azzal a tenyérbe mászóan döglesztő mosolyával. – Nem. - What? – kurjantok fel hangosan. – Ezt mégis hogy gondoltad? Nem voltam múltkor elég világos, hogy nem kérek belőled? - Gondoltam, elölről kezdhetnénk az ismerkedést inkább, Akanishi – suttogja bele a nevemet a fülembe. Azonnal kiráz a hideg tőle, mintha egy jégkockával simogatna végig a testemen. A szavam is elakad tőle. Sajnos nem tagadhatom, hogy mennyire kívánom még a történtek után is. Azt hiszem, kezdem érteni miért is kaptam a Bakanishi nevet… - Aha… - rebegem meggondolás nélkül, ami éppen a nyelvemre esik, hiszen éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy ne szakadjon ki a mellkasomból a szívem az izgatottságtól. - Akkor örülök a találkozásnak, Akanishi. A nevem Choi Siwon – leheli arcomra egyre inkább számhoz közelítve. - Jin… lehelem reszkető ajkakkal, miközben már félig lehunyt szemekkel várom, hogy megtörténjen, amire már annyira vágyok. - Téged Jinnek hívnak? – kérdezi csodálkozva, mire hátrébb húzódik újra. Hogy a rosseb enné meg, ha megint ezt csinálja! - Igen, miért nem tudtad? – kérdezem flegmán és ingerülten, ugyanis nem túl jól viselem, ha elhúzzák az orrom előtt a mézesmadzagot, ráadásul kétszer… egy nap. - Az igazat megvallva nem. De ha már így bemutatkoztunk, akkor folytathatnánk a fotózást. - Oh Wait! Te most kajak azt akarod mondani, hogy megállsz itt így és pont most, csak azért, hogy fotózgathass? Te eunuch vagy? – akadok ki egy pöppet. - Nem vagyok az… - Akkor pofa be és csókolj meg! – parancsolok rá, mire a kezemmel közelebb húzom arcát és határozottan megcsókolom. Legalábbis az elején olyan megdöbbentő határozottság van bennem, de aztán olyan szinten tudnék elégni és elfolyni egyszerre a gyönyörtől, hogy az valami hihetetlen. Iszonyatosan jól csókol!

2010.05.17. 15:26 Yumi-Yumi

Siwon:   Elhúzza a csíkot, de nem teszek semmit. Hogy miért? Mert tudom, hogy vissza fog jönni! Képtelen lesz megállni. Szerény személyemben visszatérek a medencékhez és közlöm az asszisztensekkel és a stábbal, hogy nyugodtan hazamehetnek, mára végeztünk. Persze azok egy apró csodálkozás mellett, de beveszik és mindent ott hagyva (amiket mellékesen én kértem tőlük, mondván hogy értem úgy is jönnek még, majd visszaviszem őket) hazamennek. Mikor már mindenki eltűnik a színről, fogom magam és felállítom a suliban tanultak alapján a világítást és mindent, ami az esti fotókhoz kellhet majd. Mikor már mindent rendben találok, fogom magam és rádőlök az egyik napágyra. Ingem kissé szétnyitva, egyik lábam felhúzva, kezeim a fejem felett összekulcsolva. Így várok és közben figyelem, ahogy a nap szépen elindul lefelé. Nem is kell sok, zörgölődést hallok odakintről. Mivel nincs szél, épp csak lágy szellő fújdogál, a medence partját körbe raktam gyertyákkal és meg is gyújtottam őket. Ezek alapból kellemes hangulatot árasztanak, de fényükkel azt is jelzik, hogy még van, aki a helyszínen tartózkodik. Ez esetben jómagam. Majd mikor már elég közelről hallom a zörgését, a zaj irányába tekintek és figyelem, amint előjön. - Te még itt vagy? És hol vannak a többiek? Ezek meg? Mi a frásznak ez a sok gyertya? – kezd el faggatózni. - Igen még itt vagyok. Kaptam egy munkát és addig nem tágítok, amíg be nem fejezem. A stáb és az asszisztensek már hazamentek, de amint láthatod, magam is boldogulok a fotózás előkészítésével. – mutatok a fények és a díszlet többi részlete felé – A gyertyák meg azért vannak itt, mert részben Johnny mondta, hogy így legyen kivilágítva a medence, részben meg magam is romantikus lélek vagyok és szerintem kellő hangulatot teremt a légykörben. - Aha.. És te most komolyan azt hiszed, hogy ezért jöttem vissza? - Én nem hiszek semmit. Én tudom, hogy mért vagy itt. – felelem, majd felállok az ágyról és felé közeledek. Látom rajta hogy hátrálni kezd, mért is ne, megint a medence felé, ám még mielőtt megint bele eshetne, a derekánál fogva megtartom és visszarántom.

2010.05.17. 14:41 Mama-sama

Jin: Levakarhatatlan mosollyal nézem, ahogy még kissé zavartan áll fel az asztaltól és váratlanul megbotlik rám fröccsentve a fagylaltját. A hideg krém még a kulcscsontomra is rá folyik olyan ügyetlen. Ráadásul annyira hideg hogy visítani tudnék, de itt muszáj visszafognom magam, ha nem akarok bajba keveredni. Túl sokan szaladgálnak itt fel és alá. Értetlenül nézek rá, hogy lehetett ilyen ügyetlen, mire megértek mindent. Direkt csinálta. A kaján mosoly, ami a képén díszeleg, le se tagadhatná. Szemét húzás volt tőle, hogy azzal próbál visszatámadni, amit én csináltam, de mielőtt bármit is mondhatnék, közelebb hajol hozzám. Fel se fogom egészen, amit tesz, annyira beleborzongok abba, hogy ilyen közel van hozzám. Csak arra leszek újra figyelmes, mikor a fülembe suttogja szavait: - Most jobb, ha csendben maradsz… Lejjebb hajol egészen a mellkasomon folydogáló fagyihoz és kijjebb tárva ingemet nyalja le rólam. Majd ki törik a szívem bordáim mögül, annyira dobogni kezd a szívem. Még most is csiklandós, amit tesz, de csak egy mélyről jövő sóhaj szakad fel belőlem. Felegyenesedik, és a szemembe néz. Csak meredten bámulok vissza, mint aki teljesen idefagyott a meleg ellenére. - Igazad volt. Kár lett volna érte… – suttogja egészen érzékien, mint ahogy azokban a romantikus filmekben szokták, majd még közelebb hajol. Forró lehelettét egészen az ajkaimon érzem. Nem értem mi történik, de nem is érdekel. A barna szemeiben, most annyira elveztem, hogy egészen vágyni kezdtem a csókja iránt. Szinte remegnek az ajkaim utána. Bárcsak tényleg meg is tenné, hiszen mi másért lenne még most is ilyen közel? Vágyakozva nézem, de megváltozik hirtelen. Elhúzódik és pénzt rak az asztalra majd hátat fordítva, csak ennyit mond: - Ott találkozunk! - What? – kurjantok fel hangosan, mint aki nem értette, de valójában csak még nem bírtam felfogni mekkora aljasságot művelt velem. – Hé… Choi-san! Állj meg! – kiáltok utána mire kicsit megrázva a fejemet próbálok észhez térni, majd utána szaladni. - Igen? – fordul vissza, mire utolérem. - Te meg mégis mit művelsz? Mi volt ez az előbb? – kérem számon, nem leplezve, hogy mennyire feldúlt az eset. - Semmi, csak a fagylaltot nyaltam le – mondja egy újabb mosollyal, mi most igen csak gúnyosra sikeredik. - Ne szórakozz velem! – morranok rá, most már elvesztve magam felett a kontrolt. – Egész nap idióta megjegyzésekkel bombázol, most pedig majdnem megcsókolsz, erre sarkon fordulsz, és itt hagysz? Hát mit képzelsz te magadról?! Nem válaszol semmit, csak érdekesen néz rám. Mint aki egészen hülyének nézne, amit nem bírok, hiszen nem vagyok üresfejű, hiába is tűnök néha annak a hülyéskedéseim miatt és egyéb dolgaim miatt. Nem bírom, ha valaki így viselkedik velem. Nézem, ahogy ott áll bambán, csak még idegesebb leszek. Miért nem szól semmit? Nem is érdekel! Azt csinál, amit akar! Nem akarom többet látni. - Ezzel befejeztem. Ja ne! Épphogy elhadarom, már futok is el az ellenkező irányba, hiszen eszemben sincs visszamenni a fotózásra. Jhonny-samanak, meg, ha nem tetszik, tehet egy szívességet.

2010.05.16. 17:42 Yumi-Yumi

Siwon : Nem szívózik, egy laza mozdulattal elkapja a kezem és lenyalja ujjaimról a hűs édességet. Hírtelen csak egy nagy nyelésre vagyok képes, majd mikor befejezi és hátradőlve a székében ezt mondja „- Most mi van… kár lett volna a jó fagyiért.” megvillantom a tekintetemet. Ha te így, akkor én is! Azzal fogom és úgy téve, mint aki felálláskor megbotlik, EGÉSZEN VÉLETLENÜL rácsöppentem az orrára, az ajkára és az ingjéből előtűnő kulcscsontjára a fagylaltot. Gonosz mosoly kúszik ajkaimra, mikor meghallom hogy hatalmasat sóhajt, de megpróbál nem felsikoltani, hiszen még is csak nyilvános területen vagyunk és nem lenne szép, ha felfedné magát, pláne nem egy ilyen helyzetben. Ám mikor szólásra nyitná a száját, közel hajolok hozzá. Látom rajta, hogy ledermed, így minden várakozás nélkül kezdek bele abba, amit az imént ő is tett én velem. Először orráról törlöm le a cseppet, majd megállok, a fülébe suttogom, hogy „- Most jobb ha csendben maradsz.”, azzal kulcscsontjára hajolok és  szétnyitva ingjét onnét nyalom le a finomságot. Most még ha lehet, sokkal nagyobbat sóhajt. Hallom, amint a szíve úgy kezd verni, mint ha épp futóversenyen vett volna részt. Ez megmosolyogtat. Aztán felegyenesedek annyira, hogy az arcunk egy magasságban legyen és mélyen a szemeibe nézek. - Igazad volt. Kár lett volna érte.. – suttogom, azután még közelebb hajolok hozzá. Érzem, hogy leheletünk egymás száját cirógatja. Majd amikor már elég riadtnak érzem ahhoz, hogy azt higgye megcsókolom, visszahúzódok, azután egy megjegyzés kíséretében ott hagyom a pénzt az asztalon és elindulok vissza a fotózás helyszínéhez. - Ott találkozunk!

2010.05.16. 17:15 Mama-sama

Jin: Végre szünet. El se hiszem. Igaz még csak a felén vagyok túl, de már teljesen kiázott minden tagom. Rám fér már egy kicsit kijönni. - Öltözz át, elviszlek fagyizni! – mondja teljesen meglepve, a hiperaktív fotósom. - Fagyizni? Már meg ne sértődj, de ilyen jól ismered Japánt, vagy mi? – remélem, nem néz tapintatlannak, de hát elvégre mégis csak koreai… még a környéken én se vágok minden helyet, nem még ő. - Nem, viszont idefele jövet láttam egy fagyizót és gondoltam valamelyik szünetbe kimegyek. De ha már úgy is együtt végeztünk az első körrel, akár EGYÜTT is ELMEHETNÉNK egyet NYALAKODNI! – a vigyor még most se épül le róla, de a célzásait nem gyengén a tudtomra hozza. Szóval, már nem csak én kapok sátorlázat tőle a jelek szerint… – Na, csipkedd magad, mert még vár ránk egy MÁSODIK KÖR is. Ezzel el is tűnik az öltözőben, ahogy én is. Magamra kapok egy fekete atlétát, egy inget és egy farmert, na meg persze az elmaradhatatlan kalapom. E nélkül most tuti meztelennek érezném magam, Choi-san mellett, hiszen e mögé legalább elbújhatok, ha újra zavarba ejtően rágerjednék. Milyen jó, hogy ez már majdnem védjegyemmé vált az utóbbi időben. Ilyenkor áldja a sors a stylistokat, de nagyon! Amint elkészülök, és elhagyom az öltözőt, azonnal Choi-sanba is futok, aki már teljesen elkészült. - Áh… végre – hm… ezzel most ugye nem arra akart célozni, hogy sokáig öltözök? Mert ha igen jobb, ha most menekül… eleget szívják a többiek a vérem, nem kell még egy. – Mehetünk akkor? – kérdezi mosolyogva, miközben a vállamra teszi a kezét, ezzel megérintve kulcscsontomat is. - Áááá! – ugrok hátrébb odakapva a kezemet. – Ezt most direkt csináltad? – kérdezem zavar fejjel nézve rá, hiszen eléggé köztudott tény, hogy baromira csiklandós vagyok azon a helyen. - Nem, de mit is? - Megcsikiztél… mindenki tudja, hogy ott csikis vagyok… - dünnyögöm az orrom alatt, miközben próbálom az ingert ki dörzsölni belőle. - Ne haragudj, de ezt nem tudtam… - válaszol, miközben kezével leplezni próbálja mennyire szórakoztató is ez a tény. - Szólj, ha kinevetted magad, mert akkor mehetnénk is, ha már meghívtál – húzom fel az orrom rajta. - Oké, oké… mehetünk. Elcsendesül végül és a hátamra simítva a kezét indít meg a kijárat felé. Hamar kijutunk az épületből, egészen a fagyizóhoz. Valóban nem volt messze és egész hangulatos környéknek tűnik, bár a perverz megjegyzéseit otthagyhatta volna a fotózáson, mert már kezdem unni. Túlfáradt vagyok én ahhoz, hogy ilyen gyenge szövegeket hallgassak. Amint kikértük a fagyit leülünk egy asztalhoz egymással szemben. Folyamatosan engem néz, mint valami éhes farkas. Még azt se veszi észre, hogy folyik a fagyija, végig az ujjain. - Ö… nem szeretek ünneprontó lenni, de folyik a fagyid… - mutatok rá a kezére, teljes higgadtsággal. Felemeli a kezét gyorsan és szembesül a tényállással. - A fenébe… tiszta fagyi vagyok… - morgolódik kicsit, mire felvillan bennem az isteni szikra. Megfogom a kezét, amiben a fagyi van, majd egy igazi Jines mozdulattal nyalom végig az ujját, amit ellepett a krémes finomság. Hehehe… mintha most nem nekem akadt volna el a lélegzetem.... Megismétlem a kissé erotikus mozdulatot, majd mikor már egész tisztára fényeztem elégedetten dőlök hátra a székemben. - Most mi van… kár lett volna a jó fagyiért – válaszolok nemes egyszerűséggel, egy kacér mosollyal az arcomon. Tetszik ez a helyzet. Végre nem én vagyok totálisan zavarban, hanem ő. Sőt tovább megyek… ehhez egész hozzá tudnék szokni…

2010.05.16. 15:36 Yumi-Yumi

Siwon POV:   Mialatt kimászok a vízből, nagyokat kuncogok magamban és arra a döntésre jutok, hogy megpróbálok megbizonyosodni arról, amire vele kapcsolatban gondolok. Nem egy modellel volt már dolgom, többek közt férfiakkal is, akik közül volt, hogy szintén így viselkedtek a jelenlétemben és előfordult, hogy egy-két egy éjszakás kaland is kikerekedett emiatt belőle. Így aztán gondolok egyet és ledobom a vizes felsőimet. Ha már úgy is meleg van, és sikerült szépen eláznom, mit számít hogy van-e rajtam felső vagy nincs. Nekem mondjuk kedvező hatása van a dolognak, mert jól esik ahogy a napsugarak a bőrömet és nem a ruhámat melegítik. De Akanishit elnézve, ez neki már kínosabb.  - Te… te… mi… mikor vetted le a felsőd? – érdeklődi kikerekedett szemekkel, amin én ismét jót mosolygok. - Épp az imént. Gondoltam elég, ha a GATYÁMBÓL CSÖPÖG a víz, így legalább felül van időm megszáradni. – hangsúlyozom ki igen csak félreérthetetlenül a dolgot, minek következtében egy percre még levegőt is elfelejt venni. - A..ahha… - nyögi halkan. - Na jó. Folytassuk, mielőtt lemegy a nap. Mert ugye bár több nappali strandos fotó kell Johhny bá’nak, mint éjszakai fürdős.. – azzal újfent mondogatni kezdem neki hogy merre forduljon, milyen pózba álljon vagy ússzon. Ez egészen így megy, míg el nem jön az estebéd ideje. Látom rajta, hogy megkönnyebbülten jön ki a medencéből és örül, hogy az esti fotózás már csak a medencén kívülre szól. Ekkor odalépek hozzá és megszólítom. - Öltözz át, elviszlek fagyizni! Meglepődik. - Fagyizni? Már meg ne sértődj, de ilyen jól ismered Japánt, vagy mi? – hallom hogy igazán kíváncsi, így megadom neki a választ. - Nem, viszont idefele jövet láttam egy fagyizót és gondoltam valamelyik szünetbe kimegyek. De ha már úgy is együtt végeztünk az első körrel, akár EGYÜTT is ELMEHETNÉNK egyet NYALAKODNI! – felelem egy igazán kacér vigyorral az arcomon, ismét jól kihangsúlyozva néhány dolgot – Na, csipkedd magad, mert még vár ránk egy MÁSODIK KÖR is. – azzal bemegyek az öltözőbe, hogy magam is ruhát cserélhessek.

2010.05.16. 13:22 Mama-sama

Jin: - Fogd a kezem, nem disznó láb! – mosolyog rám, mint a vadalma kezét nyújtva. Olyan ártatlannak és kedvesnek tűnik, hogy egy pillanatra abszurd divíziók szaladnak át a fejemben egy függőágyról, homokos tengerpartról és egy kis gyengéd búgó hangról, ahogy egyenesen engem magasztal. Ááá… már megint mi ütött belém? Ez a sátánka már megint megkísértett. Ráadásul most sikerült fülig pirulnom tőle. Nem lesz ez így jó, Bakanishi. - Na kösz szépen… - morgom belecsapva a vízbe. Nem igaz, hogy ennyire hatással van rám egy fotós, aki ráadásul férfi. - Ugyan már! – búgja ismét, majd egy édes kis bosszú fogalmazódik meg bennem. Berántom. Megragadom a kezét, mit felém nyújtott és egy határozott mozdulattal húzom be a vízbe. Háháhá… ezt neked, Sátánka. Nehogy már csak én legyek vizes, elvégre te mondtad… érezzem úgy magam, mintha nyaralnék. Most már határozottan olyan. - Örülök, hogy végre mosolyogsz, de mond csak… – szólít meg egy cseppet sem háborogva, pedig ruhástól rántottam be. Ettől azért lehetne legalább egy picit sértett. Felnézek rá, mire ő a haját kezdi el hátra túrni. Anyám… ez milyen szexi - hova rohantál ilyen sietősen? A fenébe tényleg. El is felejtettem, hogy csak úgy eliszkoltam onnan. Áh… most erre mit mondjak? Az igazat még se mondhatom elvégre eléggé cikis. - Hát… én… izé… - próbálok kinyögni valami értelmeset, de az „elfelejtettem a kutyámat megetetni” kamu dumánál jobb nem jut eszembe, ez meg ebben a helyzetben szintén hülyén jönne ki. - Csak nem… – mondja olyan hangnemben, hogy kezdem azt hinni rájött. A szemébe nézek és a gyanúm tovább erősödik. Basszus, ez tuti, hogy rájött. Ilyen nincs. Bárcsak megnyílna a föld alattam és nem kéne ezt a beszélgetést tovább folytatnom! - Mi-mit nem? – próbálom menteni a menthetőt a hárítással, de ez közel se sikerül olyan határozottan, mint amilyenre szeretném. Inkább hátat fordítok, akkor legalább nem élvezheti, hogy olyan szép vörös vagyok akár egy íncsiklandozó homár. - Hahaha.. – hallom meg nevetését, majd egy kis csendet, mit éppen csak a víz mozgásának hangja tör meg. – Csak nem… begerjedtél? – jön egy hang egyenesen a fülembe suttogva és még az ütő is megáll bennem az ijedtségtől. Egy hatalmasat ugrok, mint aki tényleg az ördögöt hallja, és egy újabbat sikítok. - Te nem vagy észnél! – kiáltom le amint szemben állok vele. – Meg akarsz ölni, vagy mi? - Nem dehogy is, sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire ijedős vagy – kezd mentegetőzni újra felvéve azt a „szeressük egymást gyerekek” figuráját. - Nem vagyok ijedős… - duzzogok, belecsapva a vízbe, mit egyenesen rá pocskolok. – egyszerűen csak nem számítottam arra, hogy így mögém lopakodsz. - Sajnálom… nem ez volt a szándékom – eh… ez most egy enyhe célzás akart lenni? - Nem érdekel mi volt a szándékod… akkor is szállj le rólam. Csináld meg azokat a hülye képeket és hagyj engem békén. Van elég dolgom, már így is. Elismerem ez nem volt túl kedves, hiszen valójában én hagytam ott majdnem, én rántottam be és gondolom az előbb is csak viccelni próbált, de elegem van… túl akarok lenni ezen. A víz miatt szerencsére sikerült lehiggadnom. Még jó, hogy hideg vízzel van tele. - Rendben, akkor folytassuk itt a medencében. Maradj itt, mindjárt hozom a gépemet – mondja, és már mászik is ki a vízből. Éppen ideje volt. Remélem most már minden menni fog. Már csak a látványát kellesz kerülnöm- főleg, mert tiszta víz -, és minden jó lesz. Jaj de jó volt ez az ötlet, hogy medencés fotózás. Így sokkal könnyebb csillapítanom magam. Szerintem, mire innen kijutok végre, már egész immúnis leszek rá. - Akkor kezdhetjük? – kérdezi visszatérve, mire felkapom rá a fejem és hirtelen sulykol le a látványa, hogy szinte az orromból is megered a vér. - Te… te… mi… mikor vetted le a felsőd? – kérdezem teljesen elhűlve, hiszen ennyi kockát és ilyen hibátlan alakot talán még soha nem láttam. Akanishi… lehet rosszul közelítetted meg ezt a témát… talán a hárítás helyett inkább megszerezni kéne ezt a gaz fotóst. Hehehe… azt hiszem jó lesz ez a fotózás, elvégre… ki tudna nekem ellen állni, hiszen nem hiába lettem idol.

2010.05.15. 20:41 Yumi-Yumi

Siwon:   - Most… most nekem el kell mennem – mondja zavartan én meg csak pislogok, hogy mi baja lett ilyen hírtelen - Na de mi történt, Akanishi? – érdeklődöm meg tőle, mire ő szó nélkül, de annál sietősebben megindul a bejárat felé. Annyira siet, hogy közben nem is figyeli merre megy, így egyszer csak megcsúszik a medence partján. Még annyi ereje van, hogy felsikolt egyet, azután egy gyengéd mozdulattal a vízbe csobban. - Hogy az a… Damn! – hallom meg végül morgolódását, de képtelen vagyok bármi értelmeset mondani. A látvány annyira viccesre sikerült, hogy csak úgy kitört belőlem a nevetés. Már a könnyem is kicsordult, de nem akartam ennél jobban felmérgelni, így inkább a medencéhez siettem és segítő kezet nyújtottam neki. - Fogd a kezem, nem disznó láb! – mosolygok rá, mire ő vöröslő fejjel, durcásan rám villantja azokat a gyönyörű szemeit. - Na kösz szépen… - morogja. - Ugyan már! – mondom neki, de a következőre még véletlen se számolok. Azon kapom magam, hogy miután megfogta a kezem, nemes egyszerűséggel beránt a vízbe és nekiáll jókat kacarászni. Még jó, hogy a kamerát letettem a napágyra, különben most nem találnám ennyire viccesnek a dolgot. De legalább már mosolyog, így mondhatom, hogy megérte mellé csobbanni. - Örülök, hogy végre mosolyogsz, de mond csak.. – szólítom meg, miközben feltúrom a hajam - ..hova rohantál ilyen sietősen? - Hát.. én.. izé… - Csak nem.. – kérdezem tőle egy sejtelmes mosollyal, mire hírtelen olyan vörös lett, mint egy paradicsom. - Mi-mit nem? – dadogja és gyorsan megfordul. - Hahaha.. – nevetek fel, majd mögé úszok és a füléhez hajolok – Csak nem.. begerjedtél?

2010.05.15. 20:02 Mama-sama

Jin: Jhonny szemmel láthatóan pörög, ugyanis, éppen hogy túlesünk a köszönési rítuson, már tessékel is be minket egy irodába. Hamar helyet foglalunk mind a hárman a kis asztalnál. Szerencsére kapok egy kávét is, ami már nagyon is rám fér, hiszen már most fáradt vagyok. De persze azt, hogy kiélvezzem a kávé zamatát, már nem hagyják. Azonnal neki esünk átbeszélni a dolgokat a fotózás menetéről. Szó mi szó, elégé unalmasan hangzik. Bár el kell ismernem, hogy a szexi és megnyerő szavakat ilyen sokszor még nem próbálták soha belém tukmálni. Végül végzünk és Choi-sannal elindulunk a helyszínre. - Sok ilyesmin voltál már? – kérdezi a liftben álldogálva. - Ja. Volt már egy pár – válaszolok életuntan, hiszen nem sok kedvem van a bájcsevejekhez sem. Egyedül az illem, ami kifacsarja belőlem a válaszadást. - Figyelj! Vedd úgy, hogy van egy strandolós napod! Napozhatsz, lubickolhatsz… Ha nem arra koncentrálsz, hogy fotózáson veszel részt, még jól is elsülhet, hogy ilyen helyre lettél beosztva – mondja teljes áhítattal, miközben a kezei külön életre kelnek. Kár, hogy ez a mézes mázos körülírás, engem még most sem tud meghatni. - Igazán? - Én minden modellemmel megpróbálok jó harmóniát kialakítani, és ez általában azért be is jön. Szóval talán neked se ártana ezt kipróbálni! – folytatja meglepő hitelességgel küllemében, ami meglep. Általában ilyenkor mindig csak üres szavakat szoktak nekem mondani a jó képek érdekében, de ez a tag valamiben különbözik. Mintha ő ebben teljes mértékben hinne is. A kocsiban csendesen utazunk, csak egyszer kétszer próbál jobb belátásra téríteni, de mikor meglátja, hogy szinte lepattannak rólam a dolgok békén hagy. Remélem, azért nem rontottam el a kedvét teljesen, de sajnos nem akar mosoly kerekedni az arcomra. Ezt ideje neki is elfogadni. Megjöttünk. Egy minimális igazítást kapok magamon, majd ledobva magamról a ruhák nagyját sétálok a napozóágyhoz, ami teljesen át van melegedve. Majdhogy nem forró. - Kérlek, feküdj fel és próbálj el lazulni, mintha ez egy igazi kis kikapcsolódás lenne számodra – nagyon barátságosan kér, egy még felderítőbb mosollyal az arcán. Lehet, hogy máris napszúrást kaptam, vagy valóban ennyire szívderítő lenne a mosolya? Minden esetre, most mintha valóban lazább lenne a helyzet. Még a vállaim se olyanok, mint amiken málhákat cipelnék. Felfekszek az ágyra és lehunyt pillákkal feszítem kicsit hátra a fejem, hogy a nyakamat teljességgel átsimogassa a meleg. Közben hallom Choi-sant, ahogy engem próbál biztatni, de csak az a mély bariton hangja jut el hozzám, értelem nélkül. Hm… ahogy bele szökik a fülembe, egész bele bizsergek. Érzem, ahogy a hideg is végig fut tőle a gerincemen egészen a… hogy mi csinál a micsoda? Kipattannak a szemeim és azonnal felülök. Alig tudom elhinni, hogy miket nem váltott ki belőlem ez a két lábon járó izomtömeg, aki a „szeressük egymást, gyerekek” maszlagjával próbál engem beetetni. - Akanishi, valami baj van? – szólít meg kínom tárgya, kezét a hátamra simítva. Mint egy villámcsapás, úgy lép valami reakcióba nálam, ezzel egy lavinát elindítva. Vagyis hát, nem is lavinát, inkább egy erekciót. Basszus! Ki ez az alak? Felpattanok neki háttal, ki ne szúrjon bármit is a dologból. Akanishi, gondolkodj… gondolkodj, különben lebuksz, hogy áll a bál a délvidéken. - Most… most nekem el kell mennem – hebegem zavartan akár egy hülye liba, össze-vissza kapkodva a fejemet. - Na de mi történt, Akanishi? – kérdez újra, mire én gyorsan kapkodva a lábamat megindulok a bejárat felé. Egyre jobban kapkodom csülkeim, mikor csak arra leszek figyelmes, hogy a lábam más irányba csusszan a medence partján. Egy víztócsa basszus! Hatalmas sikoly tör ki belőlem a felismeréstől és kétségbeesett kapálózás keretében egy hatalmasat csattanok a vízen. - Hogy az a… Damn! – tör ki belőlem mérgesen, miközben a hajamat próbálom kivakarni az arcomból. Bár ahogy hallom, valaki ezen mégis csak jól mulat… na és ki más lenne, ha nem az a kísértő Adonisz, aki miatt idáig süllyedtem. Hát lehet ennél rosszabb egy idol élete…?

2010.05.15. 17:08 Yumi-Yumi

Siwon: - Konichiwa! – köszöntöm egy hatalmas mosollyal a meglepett srácot, akin meg kell hagyni jó munkát végeztek. Így első ránézésre jó alakja van, az arca olyan tipikus szépfiús. Nem is rossz. Aztán túl sok időm nincs a vizslatás folytatására, mert Kitagawa-bá’ rögtön egy ajtó felé mutat, hogy kerüljek, illetve kerüljünk beljebb. Be is megyünk. Egy átlagos iroda tárul elém, az egyik sarokba egy külön íróasztallal, számítógéppel és forgószékkel, a másikban pedig egy több személyes üvegasztal, körülötte bőrfotelek. Az idős férfi jelzi, hogy üljünk le az asztalhoz, közben kiszól a titkárnőjének, hogy hozzon nekünk kávét és teát. Jó magam ugyanis a tea híve vagyok egy ideje. Aztán lassan nekikezdünk még egyszer letisztázni, hogy mit, hol és hogyan is kéne csinálni, majd utunkra bocsát. Akanishi (tudtam meg végül a fiatal férfi nevét) és én így aztán a lifthez megyünk és útnak indulunk a fotózás helyszíne felé. - Sok ilyesmin voltál már? – kérdem kis csönd után még a liftben. - Ja. Volt már egy pár. – hangján azonban hallom, hogy már a hócipője tele lehet ezzel az egész idolosdival, így megpróbálom kicsit jobb kedvre deríteni. - Figyelj! Vedd úgy, hogy van egy strandolós napod! Napozhatsz, lubickolhatsz.. Ha nem arra koncentrálsz, hogy fotózáson veszel részt, még jól is elsülhet, hogy ilyen helyre lettél beosztva. - Igazán? – kérdi hitetlenkedve, amit teljes mértékben meg tudok érteni. - Én minden modellemmel megpróbálok jó harmóniát kialakítani, és ez általában azért be is jön. Szóval talán neked se ártana ezt kipróbálni! – felelem, azzal kilépünk a liftből és a már ránk várakozó kisbuszhoz megyünk.

2010.05.15. 16:40 Mama-sama

Jin: Johnny-sama már megint egy extra elfoglaltságot tervelt ki számomra, ami kezd kissé ingerültté tenni. Valahogy egyre nehezebben viselem, hogy ügyeletes idolt kell játszanom. Hogy miért nem tudják ezt inkább Kame-ra bízni? Most mehetek, én a nyár kellős közepén egy újabb fotózásra, mikor annyi mással el tudnám tölteni ezt a napot. Mondjuk vásárlással… már azt se tudom mikor tudtam utoljára kiszabadulni, hogy vegyek magamnak valami új göncöt. Na de mindegy is… inkább jobb, ha indulok, mert még elkések. Johnny-sama biztosan nagyon pipa lenne rám, ha ez megtörténne, hiszen egyenesen Koreából hozatott egy fotóst. Bár a neve az most nem ugrik be. Kocsiba ülve hajtok el a megbeszélt helyszínre, ahol verőfényes napsütés fogad és egy nagy medence, aminek tükrén fényesen verődik vissza a nap sugarai. Persze nem nézegethetem sokáig, hiszen a sminkesek hamar elkapnak, hogy eltüntessék a karikáimat a szemem alól, aztán dobhassanak tovább a fodrászhoz és a stylisthoz. Mire végeznek velem, egész új külsőt kapok. Ahogy nézegetem magam a tükörben, be kell vallanom, nem is akár milyen külsőt. Ilyenkor határozottan meg is tudom érteni, miért én vagyok az idol Japánban és nem Kame, hiszen dögös vagyok. - Jin! – hallom meg Jhonny hangját mögülem. – De jó, hogy itt vagy, pont téged kerestelek. - Konichiwa, Jhonny-sama! – köszöntöm, miután közelebb léptem majd a mellette álló magas férfit, aki nem gyengén jól néz ki. Majdnem még engem is űberol. Khm… de azért, csak majdnem.

2010.05.15. 16:03 Yumi-Yumi

Forró nyári nap volt. Előző héten kaptam egy telefont japánból, hogy Johnny H. Kitagawa szeretne felkérni, hogy készítsek neki fotókat az egyik bandájának énekeséről. Alig hittem a fülemnek. Tény és való, hogy remek fotós hírében állok, ami a több éves tanulásomnak köszönhetően igaz is, de eddig még egyszer sem hívtak az országomon kívülről. Így aztán nagy örömmel fogadtam el a felkérést és már alig vártam, hogy japánba repülhessek. Aztán, mikor végre kijutottam, különös meglepetéssel fogadtak. Késő volt már, úgy este kilenc, tíz óra körül lehetett, még is maga Kitagawa úr jött ki elém a reptérre, ahonnan egyből elvitt a már előre lefoglalt hotelszobámba. Még búcsúzása előtt letisztáztuk, hogy másnap reggel értem jönnek majd, és kocsival bevisznek a Johnnys Entertainment-be, ahol többekközt megismerkedhetek majd a sráccal is, akit fotóznom kell.

[19-1]