Aoi ötlete volt az egész, hisz ő erősködött, hogy meg akarja ismerni a családom, de leginkább az öcsém, így arra kért – elég hatásos módszerrel -, hogy rendezzünk egy bulit. És miért én lennék az, aki elveszi az örömét? Ráadásul elég meggyőző volt az este, amit szintén nem lehet nem említeni. Már a gondolatoktól is teljesen vörös leszek.
- Jó reggelt cicám – lép mögém, s karolja át derekam, mire megremegek karjai közt. Nem számítottam rá, hogy ilyen halk.
- Neked is. Megijesztettél – fordulok meg, s nézek rá durcásan. Nem szeretem, ha ijesztgetnek, mert akkor mindig úgy visítozom, mint egy lány, pedig nem is vagyok félős.
- Bocsáss meg, Hime-chan. - Mielőtt bármit is hozzátehetnék, ajkai lágyan érintik az enyémeket, s mélyíti el csókunk. Most mondja valaki, hogy lehet rá haragudni. Túl nagy az önbecsülése. Csak az a baj, hogy van mire.
- Megyek, lefürdök, aztán jövök – dob felém egy búcsúpuszit azzal a pimasz mosolyával, s el is tűnik olyan gyorsan, mint ahogy megjelent. Annyira szeretem egész lényét. Remélem örökre mellettem marad. Persze ez hülyeség, hisz semmi sem tart az idők végezetéig, mégis... A karjaiban elaludni, az ölelésében megtalálni a boldogságot, a kezét fogva legyőzni az akadályokat... Bárcsak mindörökké mellettem maradna!
A kávéfőző sípolására térek magamhoz. Mostanában egyre többet gondolkozom, és ez a többieknek is feltűnt. Természetesen Shounak van a legtöbb gondja ezzel, hisz szerinte nem koncentrálok eléggé a próbákra. Talán igaza van, de azt hiszem megtaláltam azt az egy dolgot az életemben, ami még a zenénél is fontosabb. Ez nem épp helyes dolog, de mindenki életébe bekövetkezik ez a forduló pont. Biztos vagyok benne, hogy Shou is meg fogja érteni előbb utóbb. És remélem előbb.
- Itt is lennék. - A hang irányába fordulok, mire a kép, ami a szemem elé tárul letaglóz. Íriszeim kitágulnak, s csak meredek Aoira, ami csak még inkább segít abban, hogy teljesen elveszítsem a fejem. Itt áll egy száll törülközőben, testén apró cseppekben folyik alább a víz, arcát egy hatalmas rókavigyor ékesíti, miközben süt róla, élvezi, hogy ilyen hatással van ez az egész rám. Érzem, színem megint kezd a paradicsomra hasonlítani, ő pedig egyre közelebb jön hozzám.
- Szeretlek – húz közel magához, miközben ujjai már a fenekem fogdossák, ráadásul nadrág alatt.
- Aoi – nyögöm nevét halkan. Azt hiszem, hosszú napom lesz...
*** ___ ***
- Ne arra menj - mutogatok az ellenkező irányba, amerre fordul. - Erre vannak az italok - húzom a kocsit arra felé, amerre nekünk kell menni.
- Nyugi cicám, nincs semmi baj - áll meg, s húz magához egy csókra, mitől ellazulok.
- Sajnálom, de arról volt szó, hogy csak négyen leszünk, nem pedig fél Japán - csapkodom kezemmel, miközben a listát nézem, amire felírtam mindent, amire szükségünk van, aztán az órámra pillantok, és...
- Aoi! Basszus... Kérlek, siessünk. Nem leszünk kész időben, és még fürdenünk is kell, meg nekem el kell ugranom Ryuért, és... - Nem tudom folytatni, mert belém folytja ajkaival. Utálom mikor ezt csinálja, de tudja, hogy csak ettől hallgatok el.
- Most már folytathatjuk, amit elkezdtünk. És semmi hiszti, mert különben büntetés lesz – ragadja meg derekam, s úgy folytatjuk a vásárlást, ami meg kell hogy valljam, zökkenő mentesen ment, amit csakis Aoinak köszönhetek.
***___***
- Aoi – visítom a konyhából kedvesemnek, aki kicsit morcosan csatlakozik hozzám. Ahogy elnézem felkeltettem, pedig megkértem, hogy rakjon rendet. - Aoii – nyüszítek morcosan, mire kérdőn néz rám, s ásít egyet. - Rendet raktál? - kérdezem, miközben a húsokat készítem elő a sütéshez.
- Hogyne! Minden ragyog, és jobb, mint új korában – jön közelebb, s ad lágy puszikat arcomra, majd nyakamra, mitől kiráz a hideg. Remélem nem lett megint kanos, mert most igazán se hangulatom, se időm ahhoz, hogy leápolgassam.
- Shiroyama Yuu! Hagyd ezt abba most azonnal. Inkább csinálj valami hasznosat. Például elmehetnél Ryuért, mert én nem érek rá. Ugye megteszed nekem? - pillogok rá bociszemekkel, ő pedig egy lemondó sóhaj kíséretében elhagyja a szobát. Szóval én nyertem – kúszik egy gonosz kis vigyor ajkaimra, s halkan dudorászva folytatom munkám.
- Elmentem – s már csak az ajtó záródását hallom, de nem hagyok abba semmit, ugyan olyan serényen rakok mindent a helyére, ahogy azt elképzeltem, s ameddig a hús sül, le tudok gyorsan tusolni.
Nem is vártam tovább, az említett helyiség felé vettem az irányt. Jól esett végre a vízcseppek lágy érintése. Már most fáradt voltam, pedig még csak úgy igazán semmi sem történt. Mi lesz pár óra múlva, mikor a zene üvölteni fog és perverz részeg zenészek fognak itt mászkálni? Azt hiszem nem iszom az este... Elég lesz Aoit pesztrálnom majd holnap, ha túl sokat önt a garatra.
- Megjöttünk – hallom meg kedvesem hangját, én pedig úgy ahogy vagyok, egy száll törülközőben megyek ki köszönteni őket.
- Sziasztok – ugrom Aoi nyakába, s csókolom meg, majd miután elszakadok tőle Ryuhoz fordulok, s jó szorosan megölelem. - Ugye nem történt köztetek semmi? - nézek csúnyán mindkettőre, mire csak egy fejcsóválást kapom drága öcsikémtől.
- Nem, igazán semmi, de ha még sokáig fogsz itt meztelenkedni, akkor olyat fogok látni, ami nem rám tartozik – takarta el a szemét, mire én kinyújtottam a nyelvem. - Ha szükségetek van rám, a nappaliban megtaláltok – int, s már el is tűnt az ajtóban. Igazából nem értettem mire célzott addig, amíg rá nem néztem drágámra, aki épp úgy mért fel, mintha meg akarna enni.
Zavart tekintettel pillantottam fel rá, neki pedig nem kellett több, megszüntette a köztünk lévő távolságot, sőt mondhatni negatívvá változtatta.
- Aoi eressz el. Odaég a hús – bújok ki karjai közül, ám a sok ficánkolás miatt a testem takaró anyagdarab a földre hullt, én pedig teljesen elvörösödtem, s amilyen gyorsan csak tudtam felkaptam, majd elviharzottam az említett cél érdekében.
Szerencsére nem lett semmi baja az ételnek, így tálra raktam, s az italoknak is készítettem ki poharakat. Mindent összevetve, örülök, hogy ezzel végeztem, most mehetek magamat rendbe szedni. Most, hogy így belegondolok, ez egy hosszú menet lesz, mert fogalmam sincs mit aggasszak magamra.
Fél óra szenvedés és Aoi – hátráltató – segítségének köszönhetően egy bőrnadrágot választottam, ami teljesen hozzám simul, hozzá egy vér vörös kivágott felső, aminek a hátulján egy fekete vérző törött szív van. Hozzá még felraktam pár nyakláncot, meg egy gyűrűt, megcsináltam a hajam, s a sminkemet is tökéletesre fixáltam.
- Most te jössz – mosolyogtam Aoira, mire megvonta a vállát. Mi ez a hozzáállás? - pillantok rá kérdőn.
- Tudod nincs ki miatt kicsípnem magam. Meg hát, nem akarhatod, hogy más ágyában kössek ki – néz rám ártatlanul, én pedig egy párnát vágok hozzá.
- Te perverz állat – kiabálom, s kiszaladok a szobából.
- Hé, nyugi már cicus. Így jó leszek? - jön ki egy fekete farmerban és egy hozzá passzoló elegáns ingben.
- Tökéletes – oldalazok vissza hozzá, s adok egy puszit az ajkára, de mielőtt elmélyíthetné köhécselésre leszünk figyelmesek.
- Bocsánat, hogy megzavarom az idillt, de a vendégek bármikor itt lehetnek...
***___***
- Jó a hangulat, nem? - kérdezi Nao, miközben mellettem ülve a kanapén iszogatjuk az italunkat. Már lassan végéhez közeledik a kis összejövetelünk, amit annyira nem is bánok. Már kicsit fáradt vagyok, ráadásul ez a sok ember... Nem az én világom, bár jó látni, hogy Aoi jól érzi magát. Most is épp Miyavival társalog valamin. Érdekelne mi ilyen szórakoztató, és hogy miért néznek felém.
- Hozok még egy kört. Várj meg itt – intek Naonak, s a konyhába indulok, ahol nem csalódom, nem maradt már szinte semmi választék, csak maradékok. Nem vagyunk annyira sokan, mégis szinte teljesen kifosztottak.
Visszafele menet észre veszem az öcsém Uruha társaságában. Nagyon jól elvannak, ahogy elnézem. Na várjunk csak. Ryu, itt? Mi, hogy?
Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy én hívtam el, vagyis kedvesem, hogy megismerje. Akkor rendben van. Vagyis, nem. Miért néz Úgy Uruhára?
- Hé, minden oké? - ölel át valaki hátulról, pont, mikor idegességemben lehúztam mind a két pohár tartalmát.
- Nem – fordulok meg, s kezdem el Aoi mellkasát ütögetni, addig, míg egy kezet nem érzek meg vállamon.
- Hé, Saga, megyünk, majd holnap hívlak a próbával kapcsolatban. Légy jó, vigyázz magadra. Viszlát Aoi – int Nao, s elindul a többiekkel. Nem sokra rá Ruki is és Miyavi is bejelentik, hogy mennek, egyedül Uruha marad még, miszerint megbeszélte kedves urammal, hogy ő itt alszik. Hát jó, nekem nem fáj.
- Nee-chaan – hallom meg Ryu hangját, s arra pislantok. Gyere ide egy kicsit – fogja meg kezem és húz magával a szoba közepére. Nem értem mi baja,mindaddig, míg meg nem érzem ajkait enyéimen, nekem pedig leesik mit akar. Hát, miért ne? Legalább Aoi megtanulja, hogy kinek az öccsének a seggét bámulja...
- Ryu – nyögöm a csókba, miközben kezem testén jár körbe. - Ahh, várj egy percet – lépek hátra, majd a magnóhoz lépve berakok valami pörgős zenét. - Táncoljunk – ragadom meg ujjait, miközben ajkaimmal nyakát cirógatom, ő pedig felszabadítva kezét a fenekemre csúsztatja,s bele is markol. Nekem se kell több, egyik lábam felhúzom, s dereka köré fonom, így ágyékunk összeér.
- Ahh... Nee-chan még... - nyal bele fülembe, én pedig teljesítve kérését nyelvemmel, s ajkaimmal bejárom egész nyakát, ujjaim pólója alatt bőrét cirógatják. - Nee-chaahhnn – leheli, s érzem, hogy ujjai még erősebben szorítják fenekemet, mire én hátravetem fejem, s félig lehunyt pilláim mögül Aoira nézek, aki... Aki tátott szájjal bámul minket, Uruhával együtt. Azért szeretlek, ugye tudod?
. Egyszerre két helyen kényeztetem, és tudom, hogy mennyire szereti ezt is. Karjait nyakam köré fonva húz le egy csókra, és miközben elélvez, végig a nevemet sóhajtozza és azt ismételgeti, hogy szeret. Ezt én is viszonzom, mikor pár pillanat múlva követem. Imádom Sagacchit. Minden porcikáját. A legtökéletesebb férfi, akit ismerek, a legszexisebb uke, akivel valaha találkoztam! Soha nem akarom elveszíteni…
Olyan aranyosan alszik. Szeretem, mikor mellettem van. Megnyugszom tőle, hiszen szerelmes vagyok. Hiába kívánom most is eszeveszettül, nem fogom csak azért felkelteni, hogy szeretkezzünk. Egyrészt szívem se lenne, hogy most kirángassam az álmaiból, másrészt én is fáradt vagyok. Mi is ezerrel készülnünk a születésnapi fellépésre, Ruki hajt minket állandóan, ha teheti. Kis rabszolgahajcsár. Levetkőztetem alvó kedvesemet, majd betakarom, elszaladok zuhanyozni, és már be is bújok mellé. Mintha megérezné, azonnal karjaim közé fészkeli magát, szabályosan rám fekszik, és a nyakamba szuszog. Imádom…
Reggel korán kelünk, hiszen korán kell bemenni, Shou és Ruki is hisztizik, hogy kevés a próba és le fogunk égni. Mindegy, majd ők is rájönnek idővel, hogy tökéletes összhangban vagyunk, ha nem próbálunk egy koncert előtt, akkor sem lenne nagy baj. De azért kitartóan zenélünk háromig, amikor át kell vonulni a helyszínre. A GazettE és az A9 közös kisbusszal megy, így Sagacchim azonnal az ölembe fészkeli magát, mire mindenki felnevet. Nem tart sokáig az út, de jót beszélgetünk. A két énekes kibeszél minket, hogy mindenki milyen lusta, különösen én és cicám. Na, igen. Mi kifárasztjuk egymást esténként, nem csoda, hogy hullák vagyunk nappal.
A helyszínre érve külön utakra megyünk, az öltözőnk ugyanis, bár egy folyosón van, de viszonylag messze egymástól. Cicám megkér, hogy majd menjek át, ha végeztem, és mutassam meg, hogy milyen szexi lettem, meg is ígérem neki. Végül én egy fekete, össze-vissza szaggatott és kapcsozott nadrágot, és egy hasonló fazonú felsőt kapok. A hajam és a sminkem is nagyon jó lett szerintem, még Ruki is megdicsér, hogy milyen helyes lettem.
Az A9 öltözőjéhez érve furcsa hangok ütik meg a fülemet. Mintha Tora lenne, és épp cicámat szívatná, hogy ha meglátom így, akkor tuti rá fogok ugrani. Így? Hogy? Ártatlanul lépek be, és ahogy meglátom életem értelmét, azonnal elvesztem az eszem. Piros ing, kigombolva, fekete, feszes naci. Háttal áll nekem, épp a haját nézegeti. A fenekét ez a nadrág úgy kiemeli, hogy menten elélvezek… Mögé lépek. Lát a tükörben, így nem ijed meg.
- Cicus, annyira szexi vagy, hogy legszívesebben minden ruhát leszaggatnék rólad, és szemérmetlenül erőszakolnálak meg itt, a bandatársaid előtt. - Szavaimat nyomatékosítván, végigsimítok gerincének vonalán, majd belemarkolok fenekébe. Grr, nem bírom!
- Aoi, kérlek, most ne. Nem tudok merevedéssel gitározni - suttogja, hogy csak én halljam.
- Oh, szóval szeretnéd, ha megérintenélek, mondjuk itt? - kérdezem, miközben végigsimítom kezemet ágyékán. Felsóhajt, majd hátát a mellkasomnak dönti. Tudom én, hogy te is akarod, édes, ezért is nyomom ilyen erővel kőkemény farkamat ahhoz a szexi seggedhez, és te is ezért nyögsz folyamatosan, hátravetett fejjel, és eszedbe sem jut, hogy a társaid már minket bámulnak.
Egy staffos zavarja meg a pillanatot, hiszen az előző zenekar már végzett, itt az idő, hogy színpadra lépjen az Alice Nine. Elengedem kedvesemet, megfordítom, és vad csókkal jutalmazom. Tépem, szaggatom ajkait, ágyékomat folyamatosan az övéhez simítom, mire csípője akaratlanul is mozog, mintha szeretkeznénk. Shou szolid köhögése zavar meg minket újra, jól is tette. Hiszen ha nem szakít félbe minket, tényleg leszaggatom Saga ruháit.
- Ezt visszakapod - mondja mosolyogva, majd eltűnik az ajtó mögött. Odapillantok, és Uruhát látom, aki szintén elkészült, és engem vár, hogy nézzük az Alice Nine-t.
Elkezdődik a koncert, hallani Shou jellegzetes hangját, felcsendül a zene és indul a buli! Cicám nagyon keményen nyomja, rázza magát, úgy gitározik, hogy… Grrr… De akkor következik csak a java. Rám pillant, mintha tudta volna, hogy hol fogok állni. Messziről is látom, hogy kacsint egyet, majd a színpad közepére libben, és egyenesen felém fordul. Itt már tudom, mi következik, hallottam már Sagacchi gitárcsókjairól, láttam is, de eddig egyik sem szólt egyenesen, külön nekem. Felemeli a hangszert, tekintetét pedig az enyémbe fúrja. Szétnyitja ajkait, és elkezdi nyalni a gitárt. Kami-sama… Úgy nyalogatja és puszilgatja, mintha… Mintha… Nem, erre gondolni sem akarok, mert már fájóan merev vagyok így is. De én megint mást akarok, mint a testem. Utóbbi legszívesebben az egész bagázs előtt kefélné meg az ő egyetlen szerelmét, én viszont tudom, hogy nem kellene.
- Aoi. Nem adod kölcsön? Csak egy körre… - hallom meg Uruha hangját, mire villámokat szóró szemekkel tekintek rá. - Na, ne nézz így! Tudni akarom, hogy mást is így nyalogat-e, vagy csak a gitárt.
- Nem, mást még ennél is erotikusabban nyalogat. De neked ott a testvére, hajts rá. Biztos családi vonás - próbálom leszerelni, miközben még mindig cicámat bámulom, aki most épp Shouval vonaglik. Kami-sama… Két uke… Két ILYEN uke… Az már biztos, hogy az egyiket kegyetlenül magamévá fogom tenni az első helyen, ahol alkalmam lesz rá. Az pedig Sagacchi lesz, mert megint hallani akarom, ahogy nyögdécsel, és a nevemet sóhajtva könyörög, hogy még erősebben és még mélyebbre… Ahhm, mennyire ciki, ha koncert előtt önkielégítek?
- Aoi. Merevedésed van. Látom. - Bassza meg, Uruha!
- Ne vegyél már mindent észre, cseszd meg! A kedvesem épp izgat, természetes, hogy merevedésem van! - Férfias megnyilvánulásom ellenére szűzies kisfiúkat megszégyenítve igyekszem elrejteni a farkam által alkotott kis sátrat. - Egyébként meg ne bámuld az ágyékomat!
- Bámuljam inkább a segged? Uke szeretnél lenni? - Ne, nem akarom! Ha még Ruru is célozgat, teljesen kész leszek!
- Seme vagyok. Téma lezárva. - Ahogy a színpadra pillantok, és meglátom, hogy cicám megint Shouval tekergőzik, úgy érzem, inkább beszélgetnék Ruruval a nem is létező, közös szexuális életünkről.
- Te, Aoi. Könnyítened kellene magadon. Már nekem fáj. - Tenném, de…
- Szerinted mit szólna a tömeg, ha felmennék a színpadra és könnyítenék magamon? - kérdezem dühösen. Zavar, hogy merevedésem van, és nincs, aki leápolgassa. Sagacchi, ez nagyon fog neked fájni.
- Oké. Vagy veszed az irányt és a mosdóban kivered magadnak, vagy megfogom a karod, vesszük az irányt, és a mosdóban kiverem neked. Saga melyiket értékelné jobban, szerinted? - Felpillantok a színpadra. Saga, bár kínoz a mozgásával és az erotikusságával, de látom az arcán, hogy sokat jelent neki, hogy itt vagyok.
- Nem mehetek el, Uruha, értsd meg. Fellép. Nekem néznem kell, ő a szerelmem. Akkor sem fogom itt hagyni, hogy kiverhessem magamnak, ha örökre így marad. - Ruru furcsán végigmér, majd egy vállrándítás után itt hagy. Hallom, hogy leül a feljáró melletti fotelba, nekem sem kell több. Ott ül, nem enged fel senkit, fentről nem jön le senki, akkor mehet a menet! Benyúlok nadrágomba, és kényeztetni kezdem magam. Közben végig cicámat figyelem. Tekintetem szinte perzseli, és az övé is engem. Ahogy hátravetett fejjel élvezem saját tevékenységemet, halkan sóhajtozva, érzem, hogy bámul. Nézz csak, cicus, mert ezt csúnyán vissza fogod kapni. Mielőtt elélvezek, kiszabadítom farkam, persze csak szolidan, de azért nem kéne a nacit összeondózni. Rápillantok, ő pedig rám, tekintetem mélyen az övébe fúrom, ő pedig képtelen elszakadni. Mázli, hogy ebből odalent nem sok látszik. Amikor nevét sóhajtva utolér a gyönyör, ő is némán ejti ki nevem.
Pár pillanatig van időm pihegni, mert végeznek, és indulnak lefelé. Eljövök a kijárattól, de megállok mellette. Ahogy leér életem szerelme, megragadom a karját, és magamhoz rántom. Olyan vadul csókolom, mint előtte soha. Ahogy érzem, ő is kegyetlenül fel van izgulva.
- Nézd a koncertünket, édes. Tetszeni fog, garantálom - suttogom ajkaira. Felkonferálnak minket, és már megyünk is. Ahogy oldalra pillantok, látom, hogy Saga pont ott áll, ahol én álltam az előbb, így nem is olyan messze tőlem. Három számot játszunk, ahogy mindenki, így elő is szedem legszexisebb mozgásomat, amit Uruha egyszerűen csak így definiált: „Így mozognak a tökéletes ribancok.” És milyen igaza volt… Akkor, hadd szóljon!
Ahogy mozgok, csavargatom magam és a többiekkel hülyülök, látom, hogy Sagacchi csak áll és bámul. Mellette Nao, bizonyára nem akarta, hogy beessen a színpadra, vagy valami. Képes lenne rá, amilyen kis béna. De nem gond, ezt imádom benne.
A koncert lassan halad, legalább is számomra, hiszen tudom, hogy mi követezik utána. A többiek elmennek, én lassan pakolok. A buszt elküldöm, Saga egyébként is tuti lekésné. Majd rendelek egy taxit és visszavitetem magunkat, ha kiéltem magam édesem testén. Imádom, ahogy nyögdécsel, ahogy azt suttogja, hogy szeret, ahogy önmagából kikelve sikít, mikor egyszerre kényeztetem elől és hátul, ahogy dobálja a csípőjét, hogy így kényszerítsen még mélyebbre, ahogy magába fogad, mikor lovagol… Mindent imádok benne! A szemei, az ajkai, a haja, a teste… Ahogy nevet, ahogy bocsánatot kér… Szerelmes vagyok, menthetetlenül.
És eljött a nagy pillanat. Levonulunk, irány az öltöző. Uruha cinkosul vigyorog, mikor közli, hogy nem várnak meg, pakoljak nyugodtan. Az A9 már az ajtóban toporog, mikor a többiek kimennek, én viszont berántom Sagacchit és bezárom az ajtót. Nao még visszakiabál, hogy majd hívja fel.
- Nos, cicus. - Elkezdek közeledi felé, mire a falig hátrál. - Mi is volt az a szemérmetlen izgatás a színpadon?
- Nem tudom, miről beszélsz - mondja vigyorogva. Mázli, felizgult.
- Jaj, dehogynem. Adok valamit, ami még izgibb, mint a gitárod. Hm? Mit szólsz? - kérdezem, közben pedig elkezdem kigombolni a nadrágomat. Gyermekien ártatlan, hatalmas szemei még jobban felizgatnak. Odalép elém, letérdel, majd rám pillant.
- És ha nem szeretném?
- Akkor nem térdelnél előttem. - Már ki is szabadítottam merevedésemet, amire mosolyogva cuppan rá, és azonnal szájába fogadja az egészet. Igen, cicus, ennyi jár nekem, miután olyan gonosz voltál.
Engedelmesen szopja farkamat, mire sóhajtozok, és csak akkor húzom le magamról, mikor már közel a vége.
- Vetkőzz, aztán irány a kanapé, cica. - Tetszik neki ez a hangnem, mert mosolyogva engedelmeskedik. Ahogy levetkőzik és bepucsít, menten elélvezek. Mögé térdelve kezdem ujjaimmal és nyelvemmel tágítani, mire hangosan nyöszörög. - Ne izgulj, cica, egy pillanat, és már érezheted is. - Elégedetten morran fel ígéretemre, amit, mikor már eléggé kitágítottam, be is tartok. Bejáratához illesztem magam, de nem hatolok be. Mozogni kezd, de nem engedem neki, hogy magába húzzon, kicsit még játszom vele, mire egyre hangosabban és elégedetlenebbül nyög fel.
- Aoi! Ne szórakozz! Érezni akarlak! - Hangja követelőző, mégsem tud meghatni. Előre hajolok, közben kicsit be is csusszanok testébe.
- Nem mondtad, hogy kérlek - suttogom fülébe, majd nyakába csókolok, és meg is szívom egy nekem tetsző ponton. - Mond, hogy kérlek. Azonnal meg fogod kapni, ha kéred.
- Aoi! Ne csinháld ezt. Kívánlak. - Kicsit betolom magam, mire elégedett felsóhajt, de azonnal ki is húzódok, mire megint megszólal. - Kérlek, a rohadt életbe, kérlek! Azt akarom, hogy dugj meg! Itt és most!
- Megy ez neked - suttogom fülébe, miközben elmerülök testében. Hangosan felnyög, mire nekem elégedett mosoly szökik arcomra. Imádom a hangját…
A tempó, amit diktálok, vad, de tetszik neki. Sóhajaiból, nyögéseiből és követeléseiből ítélve különösen. Úgy mozog alattam, mint aki évek óta nem szeretkezett senkivel, pedig csak egy nap maradt ki, előtte pedig tényleg végigdugtuk a lakást. Nem értem, ha ennyire vágyik a szexre, miért nem avat be, vagy célozgat, hogy hol és mikor akarja? Egy váratlan pillanatban kihúzódok belőle, megfordítom, és mielőtt elégedetlenkedhetne, már benne is vagyok újra. Látni akartam az arcát, ezért volt erre szükség. Egyik kezemet merevedése köré fonom, mire szokásához hűen, most is felsikít. Egyszerre két helyen kényeztetem, és tudom, hogy men
Már majdnem elaludtam ülve, mikor két kart, s egy pár puha ajkat éreztem meg sajátjaimon. Engedelmesen simulok az érintésbe, mígnem az illető el nem visz a kocsijába, s be nem ültet. Álomittas szemekkel pislogok rá, de ő csak mosolyog, s beül mellém a kormány mögé.
- Hozzád? – kérdezi, majd rám tekint válla fölött, s egyből tudja, hogy merre kell mennie.
Megint a csend uralkodik, szinte már tábort ver közöttünk, mit nem bánok. Én szeretem, mert ilyenkor mindig úgy érzem, hogy megnyílok, s semmi sem szab gátat az érzéseimnek, s az lehetek, aki vagyok, nem kell álca mögé bújnom.
Elalszom. Nem tehetek róla, elnyom az álom. Túl sok volt ez a mai nap, elég volt a többiek vitáját hallgatnom. Most itt van nekem Aoi, meg a lakásom, s biztosra vehetem, hogy őrizni fog, míg pilláim lecsukva tartom...
- Mehetünk? – kérdezi kedvesem, miután végre meg tudok állni a saját két lábamon. Biccentek, ő pedig köszön Rurunak velem együtt, s kilépünk az ajtón most balesetmentesen, hisz az én védőszentem itt van, és vigyáz rám.
- Nao a büfében vár – jelenti ki egyszerűen.
- Tudom, már odaadtam neki a kulcsokat. – Nem tudom, hogy hogy jön ez ide, lehet Pooh-san kérte meg, hogy szóljon nekem. Mindenesetre, mikor igyekeztem befelé, és elcsúsztam egy tonhalas szendvicsen egyenesen Nao orra elé kerültem, így nem igazán kellett keresgetnem, ahogy a többieket sem, mert volt oly kedves, és közölte velem, hogy holnap reggel nyolckor kezdődik a próba, mert miattam már kettő is elmaradt, így ideje belehúznunk, főleg, hogy két nap, és a főnök szülinapi bulija, ahol mi fogjuk őt köszönteni először. Mindenki azt hiszi, hogy ez micsoda megtiszteltetés, de mire betanuljuk azt a dalt… Na, jó, nem panaszkodom, mert nem nehéz, csak mellette még új számot írni és a régieket is gyakorolni… nos, az sok, legalábbis nekem.
- És, mit terveztél ma estére? – kérdezem, mert meguntam ezt a nagy csendet. Ja igen, idő közben eljutottunk az autóig, és most éppen... Nem tudom hová megyünk, mondjuk ez nem akkora probléma, amíg élvezhetem társaságát semmi sem izgat, hisz ott van, és fel tudjuk találni magunkat… Megint elfantáziálgatok, pedig nem lenne szabad, mert a végén megint valamelyik kávézó vécéjében találjuk magunk, bár ha úgy vesszük, elég nevetséges helyzet volt, hisz első közös szeretkezésünk egy ilyen helyen, nem pedig rendes körülmények között.
- Majd meglátod édesem, majd meglátod… Csak bírd kivárni… - Nem tetszik nekem ez a hangsúly, s azok a csillogó szemek. Min jár az eszed Aoi?
Ama bizonyos kérdés megfejtése rengeteg időt vesz igénybe, ugyanis mikor ajkaim szólásra nyitnám, a kocsi fékez, majd a motor leáll, s csak arra eszmélek, hogy Aoi a kezét nyújtja felém, hogy segítsen nekem kiszállni. Nos, igen, ő már tudja, hogy mivel jár nekem egy ilyen megmozdulás, és biztos úgy van vele, hogy inkább rendelkezésemre áll.
- Köszönöm – fonom össze ujjaink, majd egy kisebb lendülettel karjai közé vetem magam, s nem engedve, hogy magához térjen, szánk összeérintem, s forró csókcsatába kezdünk. Én nem akarok, viszont Aoi igen, így kicsit eltol magától, de csak addig, míg előhalássza táskáját, s lezárja a kocsit, így most már akadálymentesen tudjuk utunk folytatni lakása felé, mivel oda hozott, gondolom én. Eme tény felfedezésemet leginkább az erősíti, hogy bár takarja batyuját, de látom, hogy valamit keres, s mikor megpillantom a kulcsokat, teljesen biztos vagyok a dologban. És most esett le a dolog. Én, plusz Aoi, meg a lakása egyenlő… Ugye nem…?
- Dobd csak le a cuccod. Esetleg kérsz valamit enni, inni? – áll meg előttem, s néz le rám még mindig azzal a furcsa vibrálással íriszeiben.
- Öhm, valamit inni elfogadnék. – Kicsit zavart vagyok, mert nem tudom mire számítsak. Oké, persze, vannak elképzeléseim, mégis valamiért be vagyok tojva. Bezzeg mikor úgy adódik, hogy Torának kell visszapofáznom nincs semmi bajom.
- Tessék. – adja kezembe a poharat. Észre se vettem, hogy idő közben meghozta „rendelésemet”, ám ami szemet szúrt az az, hogy valami fehér tablettát is a víz mellé ejtett.
- Ez mi? – adok hangot nem tetszésemnek.
- Csak vedd be, nem lesz semmi baj. Bízz bennem. – Az utolsó mondatot a fülembe leheli, mitől kiráz a hideg, s talán ennek köszönhetően, de engedelmeskedem neki. Fogalmam sincs, minek kellene történnie. – Gyere – fogja meg kezem, s az egyik szoba felé kezd húzni, majd belök egy ajtón, mit kulcsra zár. Nem tudom, mi szükség van rá, de ő a házigazda, nem szólok bele a dolgaiba.
Időm sincs reagálni, ajkai azonnal az enyéim után kapnak, karjai derekamat szántják. Szemem egy pillanatra kitágul, majd mintha mi sem történt volna, élvezem tovább kényeztetését. Remélem most nem sietjük el annyira a dolgokat, bár az is azért volt, mert nem volt több időnk, most viszont előttünk áll az este – egy része.
Az ágy felé kezd tolni, majd rálök, s onnan nézek fel rá. Nem sokáig áll egyhelyben, fölém mászik és pólómtól szabadít meg, így fehér bőröm láthatóvá válik számára, de ez sem tart sokáig, hisz ajkai befedik, igaz kis területen, ám nem áll meg, folyamatos mozgásban van. Íriszeim behunyom, és így élvezem, amit velem tesz. Nem tudom, miért, de halvány köd ereszkedik alá, sűrűbb, s átláthatatlanabb, mint ami általában szokott, de nem zavar, csak még inkább késztetést érzek, hogy megemelkedjek, és vadul szájára marjak, majd magam alá gyűrve csípőjére ülve körözzek. Persze ha valamihez így állok hozzá, azt meg is teszem, mert mikor, ha nem most? Egyszer élek, azt ki kell használni, főleg, ha egy olyan alakkal készülsz ágyba bújni, mint Aoi… Oh…
Ujjaim inge alá siklanak, s miközben egyenként bontogatom ki a gombokat, lágy ringásom nem hagyom abba, minek eredményét magamhoz simulva érzem. A hév engem is elragad, hozzám súrlódó vágya kezd az őrületbe kergetni. Kénytelen kelletlen megnyalom ajkaim, s meztelen mellkasára támaszkodva hátravetem fejem. Érzem, hogy megfeszül alattam, s hogy keménysége egyre jobban szenved a bezártságtól, amit a nadrágjának köszönhet. Egy kicsit megemelkedek, hogy kezem segítsen rajta. Lágy cirógatások, tapintások, s egy libabőrös has és comb látta után megszabadultam az utolsó adag zavaró tényezőtől, mi kettőnk közé állt. Visszaülök ágyékára, s neki csak ennyi kell, azonnal maga alá gyűr, vadul csókol, tép, mint egy tüzes bika. Csak nyögni tudok, mert az a valami, ami ennek következtében átáramlik rajtam egyszerűen leírhatatlan, s csak hullámok utóérzetei maradnak meg, míg nem jön újabb, és újabb.
A világ egybefolyt, nem látok színeket, nem hallok semmit, csak érzékelek, méghozzá a fölöttem tüsténkedő testet, mi nem hagy egy percnyi pihenőt sem, megfoszt a szabadságomtól, a félelmeimtől...
Halk sikoly szalad útjára, hogy a jól szigetelt falak elnyeljék a hangokat, mik belőlem, s Aoiból törnek elő. Nem tehetünk ellene semmit, a testünk nem csaphatjuk be, pontosan tudjuk mindketten, hogy mit akar. Élményt, mi örökre megmarad, s ami annyiszor ismétlődik, hogy szinte már unalmas.
Önkívületi állapotba kerülök, mikor megérezem ajkait vágyam körül. Leírhatatlan érzés, csak elfojtani tudom azt, ami lezajlik bennem, mert ha szabadjára engedem, csak káosz lesz a vége. Tudom, ez is egy vele járó dolog, vagyis inkább velem járó dolog.
Először csak lassan, majd egyre gyorsabban mozgatja fejét, de úgy döntök elég, itt az én időm, bizonyítanom kell. Elhúzódom, s gyengéden a párnák közé lököm, majd újra helyet foglalok rajta. Most veszem csak észre, hogy rajtam sincs ruha. Hogy mikor került le? Ha kérdeznék, nem tudnék választ adni rá.
Nyelvem lassan siklik végig a puha, szinte már selyemtapintású bőrön, hogy annak egyik legérzékenyebb pontján állapodjon meg, majd összefogva nyálas ajkaimmal kezelésbe veszem kemény tagját. Hogy biztosan élvezze a dolgot, ujjaimmal masszírozni kezdem az érzékeny részt, miközben szám sem rest. Érzem, ahogy remeg, hogy nemsokára elmegy, ha nem állítok magamon, de nem bírok megálljt parancsolni. Ha csak látom vágytól csillogó íriszeit, s a gyönyörtől izzadt testét…
Kiráz a hideg, egy pillanatra lemerevedek. Valami van bennem… Valami zselés és vastag…
- A...Aoi – nyögöm nevét, s felnézek rá, hogy pimaszul csillogó szemeivel találjam szembe magam. Nem tudom mire vélni, de a pajkos mosoly sem sejtet semmi jót számomra.
- Édesem, semmi gond, bár… Szívesebben nézném ezt a meghitt pillanatot mondjuk úgy, hogy… - Egy pillanatra elgondolkozik, majd újra felém hajol, s egy vad, de rövid csókot biggyeszt ajkaimra. – Egy bilinccsel ki lennél kötözve az ágyhoz… - És még azt hittem, hogy én vagyok a perverz. Hát, nagyot tévedtem, bár fordított felállásban sokkal izgatóbb a dolog, s ha belegondolok azzal se lenne túl sok bajom, ha engem helyezne abba a pozícióba.
Szünet, aztán valami rezeg a fenekemben. Igen, most már biztos, és az is, hogy kinek a keze van a dologban. Ruru, az az átkozott dög egy vibrátort vett meglepetésnek, ami ráadásul ilyen pontosan illeszkedik a seggembe, majdnem úgy, mint Aoi farka. Oké, nyugi Takashi, nem volt ott semmi, csak kitartóan bámult, semmi több. De nem ilyen egyszerű ez az egész, a fene egye meg! Szemet vetett az öcsémre! Az Én öcsémre… Csak menjek holnap be, és megmondom neki, kinek a micsodájával szórakozzon…
- Ahh – Csak ennyit tudok az eseményekhez fűzni, ami annyit tesz, hogy az a valami, ami zselés, vastag és rezeg, eltűnt belőlem, de valami más, ami sokkal síkosabb, vastagabb és… nem, nem rezgett, azt bizton állíthatom. – Basszddhh… Megghh… - böktem ki nagy nehezen, ahogy a szabadon hagyott űr újra betöltődött, s mindenhol apró rángást éreztem, lágy vágyhullámot. Nem tudtam melyikre kellene figyelnem. Összezavarodtam, szinte elszédültem, ahogy próbáltam mindegyiket egyszerre irányítani – sikertelenül.
- Azt csinálom cicám, azt csinálom… - Az igazat megvallva, tényleg éreztem. A vágy, mi akkor száguld keresztül rajtam, mikor folyamatos mozgásba kezd, elképesztő. Csak vonaglok alatta, s talán az a bilincs, amit korábban említett, segítene ezen, mert legalább a testem ki lenne feszítve.
Nem kell sok, az orgazmus hamar utolér karjaiban. Ilyen intenzív szinte sose volt ez idáig, pedig nem lehet azt mondani, hogy egy hosszú meneten vagyunk túl.
- Jól vagy? – kérdezi Aoi, miközben a fülemet nyalogatja, s mikor látja a halvány biccentésem, folytatja. – Az jó, mert nagyon sok hely van még a lakásban, amit fel kell avatni…
Az óra csörgésére kelek, ami ma felettébb zavaró, ami nem csoda, hisz végig sexeltük az éjszakát, valamint Aoi lakását. Jelenleg nem tudom, hogy hogy fogok bemenni dolgozni, de valamit ki fogok találni, ha mást nem, akkor…
- Aoi, segíts – nyögöm elhalóan, ugyanis a beszédhez sincs erőm. Persze szerelmem csak kuncog mellettem, ami most egyáltalán nem jópofa.
- Aki este legény, nappal is legyen az – néz rám kacéran, majd feláll, s megáll előttem.
- Ez igazán nem vicces. Te vagy a hibás mindenért! – Az arcom bosszús, főleg, mert rájövök, hogy én ezt nem élem túl. – A fenébe is, a többiek kinyírnak – fúrom arcom a párnába, de az kiesik a kezemből, én pedig a levegőbe kerülök.
- Ne nyafogj, elviszlek, és el is hozlak, tudod nagyon jól – ad egy puszit arcomra.
Aoi olyan rendes, hogy segít mindenben. Szó nem sok esik köztünk, de a csend még sem nyomasztó, sokkal inkább kellemes, meghitt, s ez sokkal fontosabb, mint bárminemű hangzavar.
Bent, mint ahogy gondoltam sokan megbámultak, ami nem is csoda. Elég furcsa jelenség, hogy grimaszolva utazok Aoi karjaiban, aki simogat, és próbálja elterelni a figyelmem a hátsó fertályi fájdalmaimról.
Mint gondoltam, Shou azonnal nekem esik, de megenyhül, mert eljöttem, és tudunk próbálni a holnapra. Ó, tényleg, a főnök szülinapja! Muszáj kikúrálnom magam, különben nem lesz jó vége a dolognak, és ezt Aoinak is meg kell értenie.
Ennyire hosszúnak még egy napom sem tűnt, s nem kétséges, ez volt a legfárasztóbb, de végre ezzel sincs több gond, már csak haza akarok esni, és kipihenni magam a pihe puha ágyikómban.
Már
Néhány percig így röhögcsélünk, mikor kopog valaki. Nao az, a kocsija kellene neki, mert ők is végeztek. Ma senki nem akart sokáig próbálni. Pedig Shou hajtja őket ezerrel, csodálom, hogy elengedte a bandát. Megnyugtatom a srácot, hogy mindjárt jön Sagacchi, ekkor közli, hogy a büfében várja.
Ahogy Nao elmegy, Uruha mögém lépked és megöleli a vállam.
- Mi van?
- Nem érdekel, hogy mit kaptok tőlem? - Basszus, elfelejtettem.
- Dehogynem! Mutasd!
- Kérd szépen…
- Anyád.
- Majdnem jó… - Elenged és a táskája felé tipeg. Kivesz egy kis dobozt, majd a kezembe nyomja. - Távirányítós, elég vastag és hosszú Sagacchinak.
- Te meg honnan…? - Letapizta, megdugta, engedte, megölöm mindkettőt!
- Nyugi, Casanova! Nem viccből stíröltem a cicusodat. És még itt ez a kis ajándék mellé.
- Mi ez? - Egy gyógyszernek látszó valami, a dobozán egy ölelkező pár. Az első, ami eszembe jut, hogy fogamzásgátló. Fel is röhögök kicsit.
- Nem az, te barom! Afrodiziákum. Vetess be vele egyet és le sem vakarod magadról egész éjszaka. Ha te is beleveszel egyet, akkor garantáltan végigkefélitek az éjszakát. - Hm… A kisördög ezerrel munkál bennem. Nyami… De kis beszélgetésünknek az ajtón belépő macsekom vet véget. A nyakamba esik. Igen, esik, mert megbotlik az egyik kábelben. Uruha nevet, én meg csak megfogom, hogy minden rendben legyen, Sagacchi meg ezerrel pirul. Na, semmi baj. Megszoktam. És akkor most irány a lakásom és avassuk fel Uruha ajándékait…
Ahogy felmentünk a terembe, kiderült, hogy csak Ruki volt hisztis. A fiúk már megbeszélték, amit szerettek volna, lenyomtunk néhány számot, én meg átmentem az A9 próbatermébe. Nao világosított fel, hogy Saga lelépett valamerre és nem is tudja, mikorra jön vissza, de ha látom, mondjam, hogy siessen, mert kellene a kocsi. Oké, nem értem. Nem gond. Van ilyen.
Visszafelé mentem, amikor egyik kedves bandatársam a nyakamba vetődött és addig nyafogott a fülembe, amíg nem ígértem meg, hogy most azonnal elkísérem egy szexshopba, hogy vegyen néhány unaloműző játékot. Hát, legyen, fájni nem fog.
Szóval én így keveredtem ide. De előttem álló kedvesemről kifejezetten fogalmam sincs. Persze, hogy mindketten nagyon meglepődünk, de én hamarabb eszmélek, és nem foglalkozva az eladó sráccal, odalépek és megcsókolom.
- Édes, mit keresel te itt? Nem vagyok elég neked, hogy nyakig bújsz a vibrátor kínálatba…? - kérdezem a megszeppent gitárost.
- U-ugyan, dehogy! Bőven elég vagy te nekem, most az öcsém küldött be, hogy vegyek neki néhány cuccot.
- Az öcséd? Hát, de miért nem egyedül jön?
- Mert még csak húsz éves, és nem biztos, hogy beengedik, meg, hogy eladják neki a holmikat.
- Hé, Aoi, látom, találtál egy igazi ukét. Nem is tudtam, hogy ilyet is árulnak errefelé - nevet önfeledten a Sagacchi mögé lépett bandatársam.
- Uruha. Vedd le a szemed a szerelmemről… - Ismerem már, tudom, hogy mi jár abban a csinos fejecskéjében.
- Ugyan, csak nézem! - nyafog tovább. - Nem érek hozzá! De olyan édesen kerek segge van… Alig tudok ellenállni - mondja, és már nyúlna is az említett testrész felé, mire én magamhoz rántom Sagacchit és megmarkolom a popsiját. Erre felnyög, egyenesen bele a fülembe, nekem meg a reggeli, autós akció után ez kifejezetten sok. Vajon észreveszi valaki, ha itt a padlóra fektetem és magamévá teszem…? Ugye, hogy nem tűnne fel?!
- Aoi, nem kell bizonygatni, hogy a tiéd. Elég, ha azt nézem, ahogy a szemedbe néz. Már attól elolvad, hogy előtte állsz - jegyzi meg vigyorogva Ruru. Nem tudok haragudni, ez jól esett.
- Mi baj van azzal, ha szerelmes vagyok? - kérdezi Sagacchi. Ruru is meglepődik, rólam meg aztán ne is beszéljünk. Felemeli a fejét és minden világos: az én kis szerelmem bizony felizgult. Akkor azt hiszem, most nem engedem el, amíg egy kicsit le nem lohad az izgalma.
- Semmi baj nincs ezzel, Sagacchi! Viszont amíg ti itt szeretitek egymást, addig, Saga, add ide a cetlit, összeszedem a cuccokat, meg azt is, ami nekem kell - néz rám, félreérthetetlen vigyorral ez az dilis. Szóval mi is kapunk valamit? Gondolhattam volna. Mindegy, nekem most az a legkomolyabb gondom, hogy vagy elengedem Sagacchit, hogy megnyugodjon, és valahogy eltakarjuk a merevedését, vagy bevonszolom a kocsiba, és… Gondolatmenetemet Ruru szakítja meg.
- Felejtsd el, nem fogod megdugni a kocsimban. - Mintha csak egy kávéval kínálna… Rápillantok, majd a nyakig pirult eladóra, majd angyalkámra, akinek olyan mosoly ül az arcán, hogy rögtön … Ahm, ne, nekem is merevedésem lesz. Nem jó.
- Cicus, kivel is jöttél?
- Az öcsémmel meg két haverjával. Kint ülnek Nao kocsijában. Miért?
- Uruha, idekint megvárunk, oké? - A kérdezett bólogatva jelzi, hogy rendben van a dolog, de tekintetét egy percre sem veszi le a vibrátoroktól. Ahogy most odapillantok, és meglátom azt a darabot, amivel jelenleg szemez, elkezdek imádkozni, hogy azt ne nekünk vegye, legyen csak az övé. Nem hiszem, hogy Sagacchi öcsikéje ilyen műfarkat szeretne. Azért ez… Vastag, hosszú, és … Úristen. Nem, nem gondolok ilyenekre…
Kilépünk a boltból és azonnal meglátom a kocsit. Mellette a járda szélén három srác ül, most nekünk háttal. Az egyiknek rövid, szőke, a másiknak kicsit hosszabb, szintén szőke, míg a harmadiknak hátközépig érő, fekete haja van. Sagacchi odaszól nekik, de azonnal vissza is vackolja magát a karjaim közé. Én kicsit zavarban vagyok, hiszen mi van, ha Saga öccse nem tudja, hogy a tesókája bizony homoszexuális?
- Nee-chan! Hol vannak a cuccok? - kérdezi a fekete, miközben megfordul. Engem azonnal sokkol. A bennem élő seme, aki nem szerelmes Sagába, tombolni kezd és ennek a csodásan kék szemű fiúnak a seggéért könyörög. Ohh, igen… Most, hogy kicsit jobban megnézem, hasonlít az én drágámra, bár az orra jelentősen átlagosabb méret és az arca is fiatalosabb még, mondhatni gyerek.
- Uruha bent van a boltba, összeszedi a dolgaitokat és jön - válaszolja életem, de nekem nem kerüli el a figyelmemet, hogy ez a mini-szexisten folyamatosan engem stíröl.
- Te, édes, az öcséd meg akar ölni azokkal az iszonyatosan kék szemeivel. Nem tennél ellene? - kérdezem reménykedve.
- Otouto, felejtsd el. Aoi az enyém. Eszedbe se jusson. - Vajon hol maradtam le? Nekem az a tekintet inkább volt „azonnal engedd el a testvéremet, te rohadt szemétláda” tekintet, mint „vigyél és tegyél magadévá…” tekintet.
- Ugyan, sejtettem, hogy vele vagy jelenleg. Bár meglep, hogy befűzted a Gazette legszexisebb gitárosát - jegyzi meg a mini-szexis… izé, Sagacchi öccse, majd az éppen elköszönő haverjaitól vesz búcsút, akik itt laknak a közelben, így most inkább hazamennek.
- Aoi, megoldható, hogy kevésbé feltűnően bámuld a testvéremet? - kérdezi durcizva Saga, mire kicsit elpirulok, de azt nem engedem neki, hogy kibújjon a karjaim közül. Érezhetően már nincs merevedése, nekem sem… annyira…
- Ugyan, cicus, tudod, hogy szeretlek - kezdek udvarolni, hiszen tudom, hogy megharagudott. - De be kell vallanom, ha nem esnék beléd percről-percre jobban, akkor a kedves kis öcsid már az ágyamon nyögdécselne… - Nem bírtam ki.
- Igaza van Aoinak. Sagacchi popsijánál jobban csak Sagacchi öccsének a popsija jön be… - mondja ezt az épp ekkor kilépő Uruha.
- Ne terelj! Aoi! Mi volt ez?! - kérdezi kicsit hangosabban életem. Oké, akkor szexi, szerelmes Aoi mód: ON.
- Ugyan, cicus! Tudod, hogy legszívesebben most téged kényeztetnélek és csókolgatnálak, miközben lassan leveszem rólad a nadrágot, és az ajkaim közé fogadom a te…
- Hallom, cseszd meg! Suttogj halkabban, vagy rátok ugrok! - jön Uruha figyelmeztető válasza. Én csak cöcögve hajlok közelebb életem füléhez, mire megremeg.
- Szóval a lényeget érted. Csak őszinte voltam, remélem ez nem baj. Egyébként meg tudod, hogy csak téged szeretlek… - Kimondtam. Ennyi. Végem, megijesztettem, ellök magától és sikítozva szalad el.
Ránézek, a szemeiben hihetetlen fény csillog, az arcán ezer érzelem, az ajkai mosolyogva remegnek, mire a nyakamba hajtja buksiját, szipog párat, újra rám pillant, majd megcsókol. És így még soha nem csókolt. Olyan szenvedélyesen vezet, hogy nincs szívem visszavenni az irányítást. Teljesen belefeledkezek a testétbe és simogatni kezdem. Uruha köhögése ment meg minket megint.
- Komolyan, igaza van Rukinak. Rosszabbak vagytok, mint a tüzelő macskák - sóhajt fel színpadiasan, de mielőtt elhajolhatnék, Saga belesuttog az ajkaimba.
- Köszönöm, hogy kimondtad. Én is szeretlek… - Egy nap után. Ez van, Tényleg belezúgtam. Annyira aranyos. Ez a két énje meg … Hm… imádom a szexi vadmacskát és a saját lábában orra eső, védelemre szoruló gitárost is.
- Sagacchi öccse, itt vannak a cuccok, amiket kértél. A zacsiban van a tárcád is - adja át a dolgokat mosolyogva Ruru.
- Van nevem is, Aoi bandatársa - puffog a kis kékszemű.
- De azt még nem mondtad el. - Ez a mosoly… Uruha most komolyan flörtölni akar Sagacchi öccsével?!
- Nem kérdezted… U-ru-ha… - Ahogy kimondja a nevét, komolyan, még bennem is megmozdul valami. Sagacchi is ijedten kapja fel a fejét, amivel azt éri el, hogy lefejel, de semmi baj, mondtam, már megszoktam.
- Bocs édes, de… Mikor lett nekem ennyire… Ennyire…
- Ennyire szexi testvéred? - segítem ki.
- Igen! Flörtöl! Most volt totyogó baba, erre meg itt flörtölget! Nem hiszem el… - Miközben mi ezt beszélgetjük Uruha és Sagacchi öccse, akit, mint kiderült, Ryutónak hívnak, egyre jobban belemélyülnek a dolgokba.
- Cica, nem akarlak küldeni, de mennetek kellene. Mi visszamegyünk, szólunk Naonak, hogy mindjárt viszed a kocsit és odabent megvárlak, rendben?
- Okés, de tényleg várj meg!
- Komolyan megvárlak! - Megfogom az arcát, ajkaimat lágyan az övéire tapasztom és gyorsnak nem mondható, de annál szenvedélyesebb és szerelmesebb csókot váltunk. Mikor elválunk, rám emeli gyönyörű szemeit, mire megint nyomok egy gyors csókot ajkaira és elindulunk a kocsihoz.
- Ryu, pattanj be. Hazaviszlek és megyünk. Naonak kell a kocsi.
- Oké, menjünk. Ruru, majd hívj fel, ha gondolod. - Újabb sokk. Sagacchi kicsit megremeg, én meg jobban látom, hogy elráncigáljam onnan azt az idióta szöszit, mielőtt kedvesemből kitör a nagytesó és a Gazette kereshet új, szexi gitárost magának.
A kocsiban hiába faggatom, hogy mit vett nekünk, nem árulja el. Azt mondja, hogy majd fent megkapom. Rendben, de addig várni… Megtudom, hogy Ryuval csak számot cseréltek, megbeszélték, hogy valamikor beülhetnének valahova. Én persze azonnal mondom Rurunak, hogy mi is megyünk, hiszen ismerem ezt a combvillantós, nimfomán ördögöt; az első adandó alkalommal megdugná Ryut. Oké, ha nem lenne Sagacchi, valószínűleg én hajtottam volna rá, hiszen tényleg nagyon szexi a srác. Néhány év és dögleni fognak utána a pasik.
- Ne izgulj, nem szex. Azt mondja, nem meleg. Csak kérdezni akar pár dolgot, mert ő is gitározni tanul.
- Ruru… Hülye vagy. Ha azt a segget nem dugta már meg valaki, akkor komolyan, holnaptól nem fogok szexelni.
- De azt mondta, hogy hetero.
- Szerelmes vagyok beléd. - Uruha belelép a fékbe, én majdnem kirepülök a szélvédőn, így félreáll és rám néz.
- Mi a franc…?
- Csak gondoltam bebizonyítom, hogy attól, hogy mondok valamit, nem lesz úgy. - Lemondó sóhaj. Mi a fene… - Ne sóhajtozz, seme vagyok, ahogy te is. Biológiai képtelenség, hogy megdugj.
- Jaj, amikor tök részeg voltál Ruki bulijában, simán befeküdtél volna alám.
- Mert részeg voltam.
- És még nem voltál szerelmes, igaz? - kérdezi mosolyogva.
- Ennyire látszik…?
- Ennyire. Fogalmam sincs, hogy miért vagy Sagacchival, mikor az egész PSC tudja, hogy minden eddig megtörtént katasztrófához van valami köze. Nagyon szerencsétlen. Komolyan, félek belegondolni, hogy milyen lehet az ágyban.
- Hidd el, ha mondom, hogy szex közben ennek a szerencsétlen énnek nyoma sincs. Olyan, mint egy nimfomán démon; nem tudod elégszer megdugni, hogy ne akarja még egyszer. És emellett nagyon szexi, miközben nyögdécsel.
- Ha te mondod, elhiszem. De mégsem szex közben szerettél bele, nem?
- Nem tudom, mi fogott meg benne. Valahogy… Felébresztette bennem a lovagot. Meg akarom védeni és mindig azon kotyog az agyam, hogy mi történik vele, ha nem vagyok mellette. Most is hiányzik. - Mondandóm befejeztével oldalra pillantok, és azt látom, hogy Uruha őszintén mosolyog. Nagyon jó barátom. Mindent megbeszélünk, így azt is elmondja, miközben a PSC felé kocsikázunk, hogy nem csak megfektetni akarja Ryut, mert nagyon megtetszett neki. Hiába mondogatom, hogy majdnem kerek tíz év van köztük, nem érdekli. Csak azt hajtogatja, hogy meg fogja szerezni. Nos, ámen.
Mire felérünk, már csak egy kedves üzenet fogad minket Rukitól: „Holnap tízkor próba. Uruha, ha késel, megöllek. Aoi, ha késel, kasztrállak.”
- Huha, a tiéd valahogy ijesztőbb. - Én mégis felnevetek. - Most mi ilyen vicces?
- Te nem látod magad előtt, ahogy Chibi elől menekülök letolt gatyában, mert épp le akarja harapni a tökeimet? - Ahogy kimondom a szöszke is hangosan felnevet.
A lehető legszebb, s leginkább vággyal teli csillogó szemeim vetem be. Nagyon megtetszett a kis ötlete, amit a Rukival folytatott beszélgetése során említett meg.
- Azt mondtad, hogy… - Nem fejezem be, csak sokat sejtetően nézek rá, s meg sem várva reakcióját mászok át, ügyelve, nehogy valamit elnyomjak. Az kéne még, hogy meginduljon alattunk az autó, és falnak menjünk. Az biztos, hogy nem bocsátanám meg magamnak, főleg, ha Aoinak valami baja esne.
Egy kisebbet nyögök, ugyanis derekamat sikeresen beverem a kormányba, de legalább nagyobb probléma nem történt, s sikeresen ereszkedek kedvesem ölébe, aki egy pillanatra aggódva figyel, de megnyugszik, mikor kezeim nyaka köré fonom, s egy, eleinte lágy csókot váltunk, mi a hévtől egyre szenvedélyesebb lesz. Mikor levegőnk elfogy, pihegve válunk szét, ám nem hagyjuk ennyiben a dolgot. Kezei azonnal fenekemre csúsznak, míg én sajátjaimmal az új, tiszta pólója alá nyúlok, és hasát, majd feljebb haladva mellkasát kezdem simogatni, minek nyomán ajkait halk nyögések hagyják el. Ajkaimra egy gonosz mosoly kúszik, de nem engedem, hogy meglássa, inkább homorítva hátam, ujjaimmal feltolom az anyagdarabot, mi felsőtestét fedi, s először csak lágy simításokkal, később szám bevetve ingerlem. Oké, lehet próbán kéne lennünk, de miért lennék a lehető legunalmasabb négy fal között, ha élvezhetem Aoi társaságát egy kocsiban?
Halkan felmorran, ahogy fészkelődni kezdek ölében, ezzel is egymásnak dörgölve már merev tagjainkat, s felpillantva arcára látom, hogy legszívesebben az ülésbe döngölne, ha nem lenne ilyen szűkös itt. Persze őt ez nem akadályozza meg, kezei egyértelműen simulnak testemre, s tol el, fejével pedig a hátsó sor felé biccent. Megértem, nem kell kétszer mondani, de ha rögtön az elején ott kezdtük volna, akkor nem vertem volna be a csípőm, és nem sajogna. Na, mindegy, majd a próba ideje alatt kipihenem fáradalmaimat, már ha a többiek hagynak majd élni, főleg Nao. Tuti rákérdeznek majd arra a bizonyos telefonra, amit Aoi Rukival bonyolított le, már ha ezt a kis Chibi szó szerint elmondta az én idióta barátaimnak. Már most fel kell készülnöm az agymosásra, amit tőlük fogok kapni.
Arra eszmélek, hogy egy igen hiányos öltözetű Yuu terpeszkedik felettem, s az én fedőrétegem is megcsappant pár számmal, de hogy pontosítsak, mindkettőnkön már csak egy bokszer van, ám az se sokáig, ugyanis életem megelégeli, hogy csak bámulok ki a fejemből, így lekapja rólam egyetlen „takaróm”, s ujjai azonnal felfedező útra indulnak. Lágy érintései ahol csak találnak maguknak egy kis rést, oda beférkőznek.
Hirtelen kezdek el „fázni”, ugyanis Aoi már nem velem foglalkozik, hanem egyenesen bámul kifelé az ablakon. Én is arra fordítom arcom, s egy dühösen fújtató Chibi veri az ablakot. Először le se esik, hogy teljesen meztelenül fekszem Yuu alatt, ám mikor ez eljut tudatomig, teljesen elvörösödve bújok hozzá, arcom mellkasába fúrva, ruhátlanságom testével takarva. Ez a helyzet nem tart sokáig, mivel Aoi kezembe nyomja először bokszerem, majd a pólóm, ő pedig az ablakhoz csúszik, s lehúzza az ablakot.
- Bazd meg, Aoi! Nem elég, hogy a kávézóban csináltatok egy kis felhajtást, nem, neked tényleg itt is meg kell basznod! – Mialatt ez a pár szó elhangzik, én felvettem az említett anyagdarabokat, s kíváncsian fürkészem mindkettejüket. Remélem, nem esnek egymásnak, mert nem igazán szeretnék kettejük közé ugrani.
- De…
- Semmi de, Aoi! Mondd, nem bírtál volna legalább estig várni, hogy az az átkozott próba időben befejeződjön? Ne, ne szólj közbe – inti le, mikor kedvesem szólásra nyitja azokat a vastag ajkait, majd mintha nem történt volna semmi, a törpe folytatja. – Oké, megértem, hogy rég nem voltál senkivel, de kérlek, nehogy már ne bírj ki pár órát enélkül a… a… Inkább nem is mondok semmit – sóhajt egy nagyot, ám mikor meglátja Aoi szikrákat szóró szemeit, kicsit hátrébb lép.
- Először is ne merészeld sértegetni Sagacchit. Másodszor pedig. Ha nekem itt és most van kedvem vele a kocsiban lefeküdni, akkor megteszem, de legyél boldog! Adj két percet és megyek – morogja, még mielőtt felhúzná az ablakot, majd felém fordul, s egy sóhaj kíséretében ad egy utolsó csókot, és öltözni kezd. Én sem várok tovább, követem példáját, és maradék ruhám egy fél pillanat alatt magamra varázsolom. Mikor ő is elkészül, megigazítjuk hajunk, s együtt szállunk ki, ő pedig lezárja az autót.
- Ne haragudj, bepótoljuk, ígérem – néz rám szomorú szemekkel, mikben ott csillog a bosszúvágy is.
- Semmi gond, nem a te hibád – lépek közelebb hozzá, s megölelem, miközben arcom nyakába fúrom. – Nem akarok próbálni. Szökjünk el, és menjünk valamerre – nyüszögöm, de tudom, hogy ez lehetetlen, így inkább elhúzódom, hogy hamarabb felérjünk, s minél előbb szabaduljunk. Aoi is kapcsol, összefonja ujjaink, majd a lifthez vezet. Röpke tíz perc alatt a megfelelő emeleten vagyunk, majd egy utolsó szájra puszi, és elválnak útjaink.
Lehajtott fejjel lépkedek a folyosón, s egy apró gombóc keletkezik gyomromban, szívem torkomban dörömböl. Az ajtónk előtt megállok, majd szép lassan kinyitom, s tekintetemmel rögtön a többieket fürkészem. Nem szólnak semmit, így beljebb megyek, majd felkapva gitárom elkezdjük a próbát.
Mint ahogy azt Aoi megjósolta, tényleg nem tudok ülni, így igencsak elfáradok, s próba vége előtt egy órával már nem igazán bírom. Majdnem hangosan is megszólalok, de még mielőtt bármit is tehetnék, Nao felpattan a dobok mögül, majd előttem, nagy aggódó szemekkel megáll.
- Jajj, Saga, annyira aggódtam érted! Alig bírtam visszafogni magam ez idáig, szóval bocsi, hogy letámadtalak. Ugye nem történt semmi? Mikor Ruki annyira kiakadt, rám hozta a frászt, de persze azt nem közölte, hogy mi van, egyszerűen annyit mondott, hogy nincs semmi baj, majd jöttök. – Kicsit megijedtem a hirtelen szóáradattól, de Naotól nem vártam mást. Annyira édes, hogy így félt, de ha Aoival vagyok, akkor biztos, hogy nem lesz semmi baj.
- Nyugi, nem történt semmi, csak kicsit sokat beszélgettünk, ennyi. – Nem áll szándékomban nyíltan kijelenteni a délelőtt eseményeit, és remélem ezt Aoi is megérti. Valahogy én nem vagyok ennyire nyílt, ráadásul most nem is telefonon keresztül kellene közölnöm, hanem itt van velem szemtől szemben.
- Rendben van – bólint, majd még beszélgetünk egy kicsit, ám ezt az idilli állapotot telefonom csörgése zavarja meg. Nem nézem ki az, rögtön fülemhez tapasztom a kis készüléket.
- Igen? – kérdezem kíváncsian, ugyanis munka közben nem igazán szoktak zargatni. Ez alól egyetlen ember a kivétel, mégpedig…
- Szia Takashi, én vagyok az, Ryuto. Figyelj, lehetne egy kérésem? – Nos, igen. Drága kisöcsém az, akit nagyon nem érdekel, hogy van-e valami programom, vagy sem.
- Ez már rosszul kezdődik – sóhajtok -, de rendben, ne kímélj. – Remélem nem megint valami őrültségbe akar belerángatni, mert akkor a saját két kezemmel fojtom meg, és nem leszek kegyelmes, hiába a rokonom, méghozzá nagyon közeli.
- Öhm, szóval, ha megkérlek, elvinnél engem, meg két haverom egy boltba? Fontos lenne, és tudom, hogy rád számíthatok. – Ez már most bűzlik, főleg, hogy nem mondja el milyen hely is ez, ráadásul a barátai is jönnének…
- Figyelj Ryuto, nincs nálam a kocsi, mert ma az egyik… ismerősöm hozott el. Viszont tudok szerezni autót, ha elmondod mi ilyen sürgős, hogy próba közepéről akarsz elrángatni. – Néha nagyon ki tud akasztani a hülyeségeivel, de hogy védjem egy kicsit, én se voltam jobb gyerek.
- Nem mondhatom el, mert… Nem lényeges, de kérlek, vigyél el! Csak rád számíthatok, anya és apa dolgozik. Tudom, hogy nem mondasz nekem nemet. – A kis piszok! De ez az ő hibája, úgy is addig nyaggatna, amíg nem csinálom azt, amit kér.
- Jó, hova menjek értetek? – Nincs más választásom, s a többiek már tudják, miről van szó.
- A sulihoz. Ahogy lehet, gyere. – Vagyis induljak el most azonnal, hagyjak itt mindent, úgy, ahogy van.
- Jó – s már le is teszem. Felesleges elköszönni, úgy is nemsokára látom. – Valamelyikőtök nem tudná kölcsön adni az autóját? A tesómnak halaszthatatlan dolga támadt, és hát nekem kéne elvinni, de reggel Aoival jöttem. – Bevetem az édes kutya szemeim, hátha megsajnál valaki, és láss csodát, Nao az, aki a kezembe dobja a kulcsait, majd a forgalmit is lepasszolja.
- De vigyázz rá. – Boldogan ugrok nyakába, majd egy gyors puszit nyomok arcára, s el is tűnök. Tudom, hogy úgy is rendesen elrakják a holmim, és nem lesz semmi baja sem. Nem hiába imádom őket, olyanok vagyunk, mint egy kis család.
Alig tíz perc múlva már Ryuto, s az említett két barát – név szerint Shin és Haru - a kocsiban ült.
- Hova is kellene mennünk? – Ryu nem felelt, csak a kezembe nyomott egy cetlit. Amilyen cseles volt, csak a címet írta rá, hogy milyen helyről van szó, azt lehagyta. Biztos valami olyat talált ki, amiben a kora meggátolja, és persze itt jön képbe a kedves és aranyos nagytesó, aki úgy is segít szeretett kisöccsének, mert hát ki tud nemet mondani neki?!
- Meg is érkeztünk – fékezek le, majd kérdőn oldalra pillantok. Látom íriszein, hogy vívódik, de aztán valami győz, s felém fordulva farkasszemet nézünk.
- Figyelj, neked kéne bemenni. Persze itt a pénz, na meg hogy mi is kellene pontosan… - Számíthattam volna rá, sőt, felkészültem, úgyhogy nem ér meglepetésként a dolog.
Kikapom kezéből a kis cetlit és a pénztárcáját, majd baljós tekintettel nézek végig rajtuk.
- Ha valami baja lesz a kocsinak, kitekerem a nyakatok, és addig dolgoztatlak titeket, amíg meg nem keresitek a javításának az árát. – Kiszállok, s a lehető legfinomabban csukom be az ajtót, majd a bejárat felé igyekszem. Elég furcsa egy környék, és ennek az omladozó falú háznak sincs bíztató kinézete, mégis erőt veszek magamon, s benyitva átlépem a küszöböt, majd becsukódik mögöttem a falap…
Mikor meglátom hova kerültem, ajkaim azonnal elnyílnak. Ezek az átkozott kölykök sexshopba küldtek! Az egyszer száz, hogy soha többé nem teszek meg semmit Ryunak. Milyen elvetemültek! Ez azért még nálam is rosszabb, pedig én se voltam mintagyerek.
Nagy belső vívódásom az szakítja félbe, hogy valakinek nekimentem, miközben kerestem azt, ami a papíron szerepel. Tekintetem az idegenébe fúrom, ám mikor kiderül, hogy nem is annyira ismeretlen, íriszeim még jobban elkerekednek, s ajkaim kissé elnyílnak.
- Te itt??!!
Nos, mondhatnám azt is, hogy meglepett. De hazudnék. Készültem erre is, így a táskámba nyúlok, felkapom a váltásnak hozott pólót és a mosdóba sietek. Közben a mellettünk ülőknek szólok, hogy figyeljenek a dolgainkra, amíg átöltözünk, ők kedvesen bólintanak is, én pedig már megyek is.
Valahogy egyre kevésbé zavar a bénázása. Igaz, hogy általában a legszebb pillanatokban csinál valamit, de már ez is aranyos benne. Ami a baj, az az, hogy félek lefeküdni vele. Igen, félek! Aki ennyire vonzza a bajt, azzal ki tudja, mi történik szex közben...? Megkérdezni azért mégsem akarom, így is elég szerencsétlen látványt nyújt, ahogy a földön ülve, arcát tenyerébe temetve szipog. Szó nélkül lépek be, majd leülök mellé a földre.
- Sokat sírsz, Sagacchi… - Megsimogatom a hátát, mire felkapja a fejét.
- Persze, hogy… annyira szerencsétlen vagyok! Mindent elbénázok! Emiatt nem lehet nálad sem esélyem.
- Ki mondta, hogy emiatt leteszek rólad? - kérdezem mosolyogva. Látom rajta, hogy megleptem.
- Én a helyedben tuti, hogy nem kezdenék ki magammal, hiszen ha velem vagy, látod, mik történnek veled. - Elkezdek nevetni, majd meglebegtetem a kezemben levő pólót. Kicsit értetlenül néz, így el kell magyaráznom.
- Készültem, Sagacchi. Van nálam váltásruha, a telefonomban gyorshívásba mentettem a mentőket, tűzoltókat és egy autómentőt. Emellett felhívtam Rukit, hogy veled találkozom, szóltam neki, hogy valószínűleg késni fogok. - Szemeit hatalmasra nyitja, majd elsápad. Kicsit megijedek, hogy biztos megsértettem, mikor kitör belőle a nevetés. Annyira édes ilyenkor, arcán enyhe pír jelenik meg, majd kicsit oldalra dől, így egyenesen mellkasomra hajtva a fejét.
- Te komolyan felkészültél mindenre… - Már nem mosolyog. Most… Mi a fene? Ezek a szemek! Vadul csillog benne valami, ami számomra egy dolgot jelent: engem itt el akarnak csábítani.
- Saga. Ne nézz így rám - kérem, kissé remegő hangon. Rég nem voltam senkivel és most rohadtul nehéz magam visszatartani.
Felpattan, odanyúl az ajtóhoz, belülről elfordítja benne a kulcsot, majd az ölembe ül. Kezem automatikusan fenekére csúszik, mire enyhén felnyög és hátraveti a fejét, ezzel együtt előre löki csípőjét, így ágyékunk összeér. A látványtól és az érzéstől én is felsóhajtok, majd forró leheletét érzem a fülemnél.
- Miért ne? Nem csábít a gondolat, hogy egy kávézó mosdójában, munka előtt szeretkezz velem? - Kami-sama! Ki ez a vadmacska és hová lett az én csetlő-botló, kis szerencsétlenem?!
- Saga, ez már nem vicces. Hagyd abba, vagy… - Természetesen nem tudom befejezni. Ki tudna kinyögni egy ép mondatot, ha egy igen szorgos kéz épp a nadrágját bontogatja?
- Vagy, vagy mi lesz? - duruzsolja a fülembe, majd nyakam kezdi csókolgatni. Oké, valahol itt vesztettem el minden józan eszemet. Rápillantok a karórámra, ami azt mutatja, hogy majdnem egy óránk van még, hogy ne sok késéssel érjünk be.
- Sagacchi, te akartad. Kerested a bajt, megtaláltad. - Kigombolom a nadrágját, ő pedig veszi a lapot, felpattan és felhúzza magáról, az alsóval együtt. Eközben én is lentebb tornázom altestemet takaró ruháimat, így ez a kis ördög elkezdi ágyékomat simogatni. Közben én sem vagyok sokáig tétlen, megnyalom két ujjamat, az egyikkel pedig minden előzetes figyelmeztetés nélkül belé is hatolok. Gyorsan ki kell tágítanom, hiszen még előttünk van egy vad szex, utána rendbe kell hozni magunkat és be is kellene érni, Chibi meg levágja a nemesebbik testrészemet, ha az ígértnél többet kések.
Saga vadul nyögdécsel, fájdalomtól, gyönyörtől, mindig változó, hiszen másik kezemmel igyekszem elterelni a figyelmét, így merevedését simogatom. Nem sokáig játszunk így, mert néhány perc múlva, miközben három ujjam dolgozik benne, rám emeli tekintetét, majd remegő, akadozó hangon megszólal.
- Sokáig kell még várnom rád? - Ejnye, Sagacchi…
- Nincs nálam semmi. Szappannal nem tudok síkosítani, mert csíp. Szóval még egy kis türelmet kérek…
- Nincs több türelmem! Tudod, mióta várok erre? - Valahogy akaratlanul nyújtom ki lábaimat, hogy kényelmesebben tudjon meglovagolni. Ő kicsit előre hajol, szájába vesz és gondoskodik róla, hogy minden eddiginél jobban kelljen koncentrálnom, nehogy azonnal elélvezzek. Mikor eléggé síkosnak talál, felém áll, majd lassan lefelé kezd ereszkedni. Mikor eljön a megfelelő pillanat, egyik kezével magába vezet, miközben végig a szemembe néz. Magához láncol a tekintete. Nem hunyja le egy pillanatra sem a szemeit, csak néz, közben pedig a nevemet nyögi. Az már biztos, hogy lesz mit kérdeznem tőle, ha ezzel végeztünk. Az csak az egyik lesz, hogy ki ez a vadítóan erotikus, hihetetlenül édesen nyögdécselő uke-chan…
Ő diktálja a tempót, én csak segítek neki mozogni. De, hogy milyen tempót diktál… Egy szó jut hirtelen eszembe: tejóisten! Közben sóhajtozik, hátraveti a fejét, megfeszül a háta, a nevemet nyögi, én pedig készségesen teljesítem folyamatosan skandált kéréseit, mint például: „Méég… Keményebben… Ott…”
De rég szeretkeztem ennyire jót! Nem telik sok időbe és érzem, hogy nem vagyok messze a határaimtól. Ciki lenne, ha egyedül élveznék el, így ráfogok férfiasságára, és néhány húzás után el is érem, hogy vad nyögései és izmai összerándulása lökjön át engem is a gyönyör kapuján. Még meg-megrándul testünk, ő kiscica módjára bújik hozzám, én pedig készségesen, gondos gazdikat megszégyenítő szeretettel simogatom. Beletelik pár percbe, mire összeszedjük magunkat, majd egy csók után leszáll rólam, és elkezdi rendbe szedni magát.
- Saga, mond csak, nem tudnál mindig ilyen lenni, mint szex közben? - kérdezem, miközben belebújok a váltás ruhámba. Még szerencse, hogy hoztam, a reggel felvett ingen a kávén kívül már Sagacchi élvezetének gyümölcse is ott díszeleg.
- Nem tudom miért, de ha felizgulok, akkor mindig ilyen vagyok… - válaszolja pirulva. Odalépek mögé, hátulról átkarolom, és a fülét kezdem el nyalogatni, majd bele is suttogok.
- Szóval csak annyit kell tennem, hogy gyakran izgatlak fel? Hm, azt hiszem, ezt az áldozatot meghozhatom… - Megfordítom és megcsókolom. Kicsit ráharap a nyelvemre, de már valahogy nem is veszem észre. Megszoktam ezalatt a pár nap alatt, hogy ilyenekre fel kell készülnöm. Az idilli pillanatot a nadrágom zsebében felejtett telefonom zavarja meg, a kijelzőn pedig Ruki neve villog.
- Aoi. Az Alice Nine itt toporog mellettem, azt állítják, hogy Saga nem elérhető, késik, pedig ritkán szokott. Aggódnak érte.
- Nincs miért aggódniuk, Sagacchi itt van, velem.
- Mi a fenét csináltok korán reggel?! Nem azt mondtad, hogy kávézni mentek? - Kicsit feldühít, hiszen mégis mi köze van neki ahhoz, hogy mit csinálok reggel?!
- Biztosan tudni akarod?! - Saga nem szól, csak gonoszul mosolyog.
- Még szép…
- Üzenem az Alice Nine tagjainak, hogy a gitárosukat szemérmetlenül magamévá tettem az egyik kávézó mosdójában. Mindketten rohadtul élveztük, sőt, azt hiszem, este át is megyek Sagacchihoz, hogy ágyban is kipróbáljuk egymást. Tehát nem kell aggódni, ma maximum állva fog gitározni. Ha részletes beszámolót akartok, akkor várjatok meg a próbateremben. Felöltözünk, aztán indulunk - mondom Rukinak, és szinte látom magam előtt azokat a hatalmasra nyílt, jelenleg - azt hiszem - kék szemeket, a nagyra nyitott szájat, amint próbál valami okosat mondani, de a halakat is megszégyenítve tátog. Sagacchi hangosan nevet a karjaim között, majd egy kis csókot kapok a nyakamra. - Várj, nem biztos. Ha sokáig fog még így simogatni és csókolgatni, akkor a kocsiban is meg fogom dugni. Szóval szívjatok el pár szál cigit, igyatok kávét és várjatok türelmesen! - Saga kicsit elsápad, de aztán a mosolya elárulja, hogy tetszett neki az ötlet és combomnál érzem, hogy ennek lassan látható jelei is vannak.
- Cseszd meg, te nimfomán szemétláda - kiabálja hangyányi énekesünk, majd lecsapja a telefont. Én felnevetek és rápillantok a karjaim közt nevetgélő szépségre. Annyira édes. Muszáj megcsókolnom…
Nehezen jutunk ki a kocsihoz, de nem szeghetem meg az ígéretemet, így mielőtt bemegyünk dolgozni, a parkolóban a legfelsőbb szintre megyek, leállítom a kocsit, majd oldalra pillantok, és mit kell látnom? Ez a kis gonosz megint olyan szemekkel néz rám… Sagacchi, meg fogsz őrjíteni!
- Semmi baj. – Megint az a kedves arckifejezés, amitől elveszítem a fejem. Remélem egyszer rájövök, hogy melyik részétől tudok ennyire kikészülni.
Egy kis ideig még bújjuk a kis könyvet, miközben ujjaink még mindig össze vannak fonódva, bár már az asztal alatt. Azért félünk a lesifotósoktól, bármikor megjelenhetnek.
- Választottál? – kérdezem, miközben elfektetem a falapon a bőrkötésű füzetet.
- Igen, és te? – Bólintok, mire ő is, majd int a pincérnek, aki pillanatokon belül megjelenik, mi pedig lediktáljuk neki mit kérünk.
- Tíz perc, és hozom a rendelést. – S el is tűnik az asztalok közt cikázva, mi pedig megint kettesben maradunk. Kimondottan zavarban vagyok, és nem tudom miről is beszélgethetnénk, mert így csöndben ülni egész reggel…
- És, mit csináltok ma próbán? – Nagy nehezen, de sikerült kinyögnöm valamit, amire büszke vagyok, bár, nem sok értelme van ennek az egésznek. Halkan kuncogni kezd, jobb kezét pedig ajkai elé teszi, ezzel takarva, de nem jön össze neki, mert már észrevettem.
- Ugyan mit csinálnánk Sagacchi? – Biztosra veszem, hogy nagyon jól mulat, de engem ez nagyon zavarba hoz, s ez meg is látszik, mert megint „on” módra kapcsolt természetes pirosítóm, így inkább nem szólaltam meg többet, de ha akarnék se kellene, mert jött is a – szerintem – hiperaktivitásban szenvedő lányka a kávénkkal. Lerakta elénk, majd egy gyors meghajlás után megint eltűnt.
Szemeim Aoi és a pohár gőzölgő tartalma között ugrál, végül az utóbbin állapodik meg. Lassan kihúzom kezem ujjai fogságából, s a kerámia edény köré fonom. Jó meleg, és biztos olyan édes, mint ahogy szeretem. Mi lenne velem a reggeli cukoradagom nélkül…
Lassan kortyolgatjuk a forró nedűt, mi kellemes bizsergést hagy maga után. Szó nem esik köztünk, de most nem is kell. Úgy érzem, mintha folyamatosan beszélnék, pedig ajkaim csak a folyékony koffeinnel vannak elfoglalva.
Egy idő után megunom a némaságot, s ránézek. Olyan vigyor kerül arcomra, mint ami ezalatt a három nap alatt nem igazán. Lassan megemelkedek, s közelebb hajolok hozzá, mire értetlen tekintete találkozik az enyémmel, én pedig csak még jobban közelítek felé, majd mielőtt elérném arcát, lábam megcsúszik, kezemmel pedig a kávét meglököm, így az a ruháján landol. Arcomra azonnal ráfagy a mosoly, ahogy neki is. Azonnal felpattan, s az ingjét kezdi tisztogatni, én pedig felegyenesedek, és megpördülve tengelyem körül a vécébe sietek.
Boldogan teszem le a telefont. Sosem gondoltam volna, hogy egy tíz perces hívás ennyire fel fog dobni. Arcomon a mosoly letörölhetetlen, gyomromból a pillangók nem akarnak tova szállni. Normális ez ennyi idő után? Hisz még csak nem is ismerem, mégis olyan érzéseket keltett bennem, amikről azt hittem, hogy soha az életben nem fogok megtapasztalni. Mindig azzal hozakodtak elő, hogy félelmetes a szerencsétlenségem, és nem akarják, hogy megöljem őket. Minden egyes eset után a szívem egyre kisebb darabra tört, és most úgy néz ki, hogy a gyógyír megjelent az életemben, a lelkemben. Eddig nem vettem észre, pedig mindig is jelen volt. A különbség annyi, hogy most teljesen más arcát mutatja, nem azt, amit megismertem, amiről azt hittem, hogy a magánéletben is ilyen.
Úgy éreztem itt az ideje fürödni menni, utána pedig aludni. Holnap korán kell kelnem, hogy időben elkészüljek, na meg, ha nem akarom, hogy úgy nézzek ki, mint egy zombi, akkor ki kell pihennem magam, főleg az egész napos sírásomat. Nem is akarok visszagondolni rá, inkább örülök a fejemnek, hogy végre találtam valakit, akit nem zavar, hogy ilyen vagyok, aki inkább véd, mint ellök.
A zuhanykabinban állok, nincs ma kedvem áztatni magam, azt majd meghagyom reggelre, mert a végén még elaludnék, reggelre meg megfulladnék a vízben, amilyen szerencsés vagyok. Így legalább élvezhetem a langyos cseppek lágy cirógatását bőrömön, s büntetlenül dúdolhatom az épp eszembe jutó dallamot. Annyira, de annyira táncolnék, ha nem félnék attól, hogy megbotlom, és egy kés belém áll.
Végül is fél óra éneklés és áztatás után megunom a dolgot. Kilépve ügyelek, hogy ne csússzak el a vizes padlón. Törülközőmmel megszárítgatom magam, majd derekamra csavarom, s úgy indulok a szobámba. Ott a szekrényem mélyéről előszedek magamnak egy alsónadrágot, a törcsim pedig a nappaliban elhelyezett szárítóra rakom. Mennyire jó lenne, ha nem csak az én dolgaim száradnának rajta, hanem mondjuk Aoiéi is, és itt állna mögöttem, ölelne, csókolna… Állj le, Takashi! Megint messzire mentél… Megfordulok, s most már tényleg aludni indulok, bár nem tudom, hogy sikerülni fog-e, mert folyamatosan Aoin jár az eszem. Teljesen megvesztem tőle, nem tudok másra összpontosítani, csak rá. Mi lesz így velem holnap a próbán? A többiek tuti kinyírnak, ha nem játszom rendesen, ráadásul a mai napot is elfecséreltük, szintén miattam. Mennyi gond van velem, és a szerencsétlenkedéseimről még szó sem esett. Már most sajnálom Aoit, és megértem, (rejtett kötőszó) miért nem akart velem akkor tovább menni, és most, nehéz bevallani, de igaza volt.
Megállok ágyam mellett, s a bevetett ágyról megemelem a takarót, majd befekszem alá. Kezem lassan engedem le, így a takaró elfedi testem. Nincs se hideg, se meleg, inkább mondanám kellemesnek a hőmérsékletet, mégis, ahogy bekúszik elmémbe a fekete tincsek sokasága, a mély, őszinte szemek csillogása, patyolatfehér bőre, melegem lesz. Érzem, arcom már tüzel, s az sem segít, ha lehunyom pilláim, sőt, az inkább ront a helyzeten, mert nem csak gyönyörű szép arca, hanem alakja is megjelenik, amint épp felettem térdel.
Lázasan nyitom ki szemeim, érzem, hogy túl messzire mentem. Nem tudom, hogy fogok így aludni, és reggel felkelni, de nem lesz egyszerű, az biztos. Minden esetre megpróbálok valamennyit aludni. Fél tizenkettő. Hétkor fel kell kelnem, hogy nyolcra elkészüljek. Hát, ebből sem lesz sok alvás, az biztos.
Sokáig forgolódok, mire elnyom az álom, ami igen erotikusra sikeredik. Persze, hogy ott is Aoi kísért. Nem tudok szabadulni a gondolattól, tőle. Mindenhol ott van, ahol én. Minden mozdulatom figyeli, érint, pedig itt sincs. Ebbe bele fogok őrülni. Miért érzem úgy, hogy régebb óta szeretem, mint gondolnám? Hogy többet tudok róla, mint azt hinné?
Az ajtó csengésére riadok fel önmarcangoló gondolataimból. Nyűgösen keltem ki az ágyból, s úgy ahogy voltam, egy száll bokxerban indultam ajtót nyitni. Remélem, jó oka van arra, hogy miért ne vessek véget az életének ideje korán.
- Ki az? – kérdezem, de mikor meglátom ki áll velem szemben ledermedek, és elvörösödök. Hogy hogy idő előtt jött? Még nincs nyolc…
- Én vagyok az, nyugi. Tudod jöttem a megbeszélt időben érted, de ahogy látom korán jöttem. – Hangja édes, arcán pedig halvány mosoly terül el, mire észbe kapok, s arrébb állok.
- Gyere be, izé… Mindjárt összekapom magam. Azt hiszem, elaludtam – sütöm le szemeim, mire megemeli állam, s csak néz rám, azokkal a fekete íriszeivel, mik álmomban kísértettek.
- Nyugi, nincs semmi baj. Csak szép lassan készülj el, nehogy a végén bajod essen. – Egy lágy csókot hint ajkaimra, mire még pirosabb leszek, majd hátrébb lépek, s egy apró bólintás kíséretében eltűnök a fürdőben. Út közben persze megszereztem a törülközőmet.
A lehető leggyorsabb zuhanyon vagyok túl, s azonnal hálómba vágtatok. Most jön a legnehezebb rész: mit vegyek fel? Aoinak is szeretnék tetszeni, de emellett valami kényelmes kell, amiben egész nap elleszek, mert nem két perces lesz a próba. Meg is van! Egész hamar sikerült, ahhoz képest, hogy mennyit szoktam itt állni, és gondolkozni.
Félig feltornázva magamra a nadrágot, s a félig kigombolt ingemben megyek ki Aoihoz, ugyan is elfelejtettem megkérdezni, hogy kér-e valamit, ráadásul még csak rendesen vendégül sem láttam.
- Kérsz valamit enni, inni? – jelenek meg az ajtóban, remélve, hogy kiszolgálta magát. Már az megnyugtató, hogy helyet foglalt a konyhában, s a hírmagazint olvassa. Egy nagy kő esett le a szívemről.
- Hmm – fordul felém, majd halkan kuncogni kezd, amit nem értek. – Nem kérek semmit, de viszont te öltözz fel rendesen, mert így elég vicces vagy. – Nem értettem mire céloz, de mikor lenéztem vettem észre, hogy a gombok össze-vissza voltak párosítva, a farmeromat pedig fordítva vettem fel, s még a boxerom is kilógott. Ez borzalmas.
- Ano, kérek még tíz percet – mondom teljesen zavartan, s újra a fürdőbe vetem magam. Hogy lehetek ennyire béna? Még sminkelni sincs időm, csak gyorsan megmosakszom, s a furcsa kinézetemet helyre rázom, így teljesen nyugodt szívvel lépek ki a helyiségből, mert tudom, hogy több csapás ezzel kapcsolatban nem érhet.
- Mehetünk? – kérdezem vidáman az ajtófélfának dőlve. Ő felpillant rám, s egy lágy mosoly kíséretében feláll, majd elém lépve átöleli derekam, s nyakamra hint egy apró puszit, mitől kiráz a hideg.
- Persze, de minden rendben? Vagyis nem hagytál semmit bekapcsolva? Nem akarom, hogy leégjen a lakásod. – Na, tessék, megint kinevet. Ez egy kicsit gonosz tőle, de tudom, hogy csak jóindulatból csinálja.
- Nem, leellenőriztem, meg úgy nagyon nem is használtam semmit, meg, amint láthattad, elaludtam – nézek fel rá zavartan csillogó szemekkel, míg ő lágyan megcirógatja az arcom, s elkezd tolni a bejárat felé. Ott felvesszük a cipőinket, s a kabátjainkat, majd elhagyjuk a lakásom. Gyorsan bezárom az ajtót, majd követem Aoit a kocsijába, mert ő idő közben beindította.
Bepattanok mellé az anyósülésre, majd felé sandítok.
- Hová megyünk? – Kíváncsi vagyok tud-e olyan helyet, ahol még nem voltam, vagy valami különlegeset, ahol finom kávét adnak.
- Van egy törzshelyem, mindig oda megyek, ha úgy van. Hangulatos kis hely, biztos neked is tetszeni fog – sandít rám egy pillanatra, majd újra az útra koncentrál. Én egy pillanatra rajta hagyom tekintetem, majd követem példáját, s én is a forgalmas szakaszt bámulom.
Hamar megérkezünk, bár kicsit hosszúnak tűnt az út a szótlanság miatt.
Kiszállunk, s Aoi lezárja a kocsit, majd az ajtóhoz vezet, amit kinyit előttem.
- Köszi. – Kicsit – tényleg csak egy parányit – elpirulok, majd bevárva őt a megfelelő asztalhoz megyünk. Tényleg van valami varázsa a helynek. Nem valami nagy, de mégis úgy tűnik, mintha az egész világ ebbe a kis tákolmányban tömörülne. Vörös falain tradicionális minták helyezkednek el, néhol apró kanji és katakana láncokkal díszítve. A plafonról virágfüzérek lógtak alább, míg a lámpák pillangó, néhol szentjánosbogár formájában jutatták el nekünk a fényt, mi némi misztikus hangulatot kölcsönöz az egésznek.
- Gyönyörű ez a hely – suttogom, s talán ajkaim kissé elnyílnak. Felé fordítom tekintetem, és látom, hogy mosolyog.
- Tudtam, hogy tetszeni fog, azért is hoztalak ide. – Épp, hogy befejezi mondanivalóját, a pincér megjelenik kezében az itallappal, mit az asztalunkra helyez. Mindketten nyúlunk a sajátunkért, mire kezünk találkozik. Én félősen húzom vissza sajátom, de ő elkapja, s gyengéden megszorítja, ezzel arra kényszerítve, hogy ránézzek.
- Semmi baj. – Megint az a kedves arckifejezés, amitől elveszítem a fejem. Remélem, egyszer rájövök, hogy melyik ré
Biztosan sikerült volna elmondanom neki, amit akarok és meghallgatni a véleményét a dologról, ha nem csókol meg. Aminek én persze képtelen vagyok ellenállni. Van valami ebben a pasiban, ami hihetetlenül csábít, és alig tudok neki ellenállni, egy részem mégis azt mondja, hogy ne csak szexeljek vele, hanem hódítsam meg, és így végre lenne mellettem valaki. A francba, meg kell szakítani ezt a csókot, folytatnunk kell a beszélgetést! De olyan aranyos…
- Saga, figyelj egy kicsit - kérem halkan, mikor erőt vettem magamon és kicsit eltoltam.
- Ne haragudj! Én nem akartam, csak… csak… - Megint sír. Nem hiszem el. Alapjáraton már idegesítene, de neki olyan bájt kölcsönöznek a könnyek, hogy képtelen vagyok ellenállni.
- Ne bőgj, nincs semmi baj. Csak nem szeretnék elsietni semmit, rendben? Lehet, hogy érdekelsz, még magam sem tudom teljesen biztosan. Az viszont tuti, hogy nem akarok veled komolyabban semmit, amíg nem vagyok biztos magamban és benned. Kicsit erősödnöd kellene, nagyon gyenge a lelked és én tökéletes alany vagyok arra, hogy darabokra törjem a szíved. - Gyermeki kíváncsisággal csüng szavaimon, mikor pedig befejezem mondanivalómat, ajkait mosolyra húzza, majd hozzám bújik. Arca a mellkasomon pihen, egyik kezével ugyanott simogat, a másikkal az oldalamat birizgálja. Legszívesebben felfalnám, itt helyben, és ez nem az első eset. Semmi gond, Aoi, erős vagy! Férfi vagy, tartsd vissza magad!
- Akkor most mi lesz? - kérdezi bizonytalan hangon.
- Nem tudom. Talán ismerjük meg egymást és hagyd, hogy becserkésszelek. Úgy még izgalmasabb - mondom neki mosolyogva. Sagacchi természetesen elpirul, mint mindig, amikor kétértelmű megjegyzést hall.
- Nem nagyon kellene vadásznod rám, azt hiszem, ez elég egyértelmű.
- Az, de hidd el, még nem estél belém eléggé és nekem is kell egy kis idő, hogy megszeresselek. Nem akarlak kihasználni és megbántani! - Egyrészt, mert akarok tőle valami komolyabbat, másrészről pedig eszemben sincs Tora elől menekülve tölteni életem hátralevő részét.
Nem tudom egészen pontosan, hogy meddig maradunk így, összebújva, de nagyon kellemes. Én időközben a derekát és a hátát kezdtem simogatni, több csók viszont nem csattant el. Sagacchi telefonjának csörgése zavar meg minket.
- Nem, nincs semmi gond! … Rendben, mindjárt ott vagyok, tíz perc! - Leteszi, majd rám néz. - Nao volt. Lassan mennem kellene, mert a srácok szeretnék megbeszélni, hogy holnap mikorra jöjjünk be.
- Rendben, nekem is mennem kell. Még vásárolni akarok, teljesen üres a hűtő, és ma este nálam lesz a próba. - Látom rajta, hogy nem nagyon érti, hogy miért is próbálunk nálam. - Néha összeülünk valamelyikünknél, megbeszéljük az új dalokat, ötletelünk és iszogatunk kicsit.
- Ja, értem. Rendben, akkor menjünk lassan. De… - Megint elpirult, megzabálom, komolyan! - Mikor látlak legközelebb?
- Reggel beszaladhatok érted. Egy óra múlva felhívlak, hogy mikorra kell bejönnöd holnap, rendben? Megyek kicsit korábban és megiszunk valahol egy kávét. Jó lesz így? - kérdezem mosolyogva.
- Tökéletes! - Ő is mosolyog, majd szeretne kibontakozni a karjaimból, de nem engedem. Rám pillant, én pedig adok egy lágy csókot az ajkaira. Kicsit sem mélyítem el, csak egy pillanatig tart. Szeretném, hogy rám gondoljon este. Nem tudom, hogy miért, de olyan jól esne. Pirul, mosolyog, majd elengedem és távozunk.
Nem kísérem vissza, gondolom, hogy most ki fogják faggatni, hogy mi történt, azt meg elintézi egyedül is. Aggódva figyelem, ahogy eltűnik a folyosó végén és reménykedem, hogy nem töri össze magát, amíg visszaér a próbatermükbe. Én a pakoló felé veszem az irányt, majd bepattanok a kocsimba és indulok bevásárolni. Veszek valami kaját, meg valami alkoholt. Ruru a múltkor minden tartalékomat megtalálta és elpusztította. Hihetetlen, hogy mennyi piát képes inni, ha egyszer elkezdi.
Az előre megbeszélt nyolc órára nálam van mindenki. Reita hatalmas vigyorral az arcán közlekedik, de látszólag a többieknek nem mondott semmit. Néha nehezen tudom megemészteni, hogy Pon és Rei együtt vannak, pláne ilyen helyzetekben. Amint Sagacchi elmondta Ponnak, , hogy mi történt, utóbbi azonnal hívta kedvenc basszerosunkat, aki úgy gondolta, hogy most jó fej lesz, és nem telefonálja körbe a Gazette minden tagját. Biztos, hogy így történt. Ha már hívásnál tartunk, most jut eszembe, hogy a nagy bevásárolgatásban kiment a fejemből, hogy fel kell hívjam Sagacchit. Közlöm a fiúkkal, hogy privát hívás, majd elvonulok az emeleti hálóba.
- Saga! Ne haragudj, csak annyira belemerültem a vásárlásba meg a készülődésbe, hogy kiment a fejemből… - mondom azonnal, amint felveszi.
- Ugyan, semmi gond, én is épp most értem haza. Minden rendben volt? Sikerült megvenni mindent, amit akartál?
- Persze, nem volt nagy dolog, csak nem tudtam, hogy mit akarok főzni hétvégén, és sok időm elment a gondolkodással.
- Tudsz főzni?
- Dehogy. Csak annyira, hogy ne haljak éhen. De lehet, hogy megkérem Kai-chant, hogy dobjon össze nekem valamit. - Amint ezt kimondom, Sagacchi felsóhajt. - Tudom, mire gondolsz, de nem szeretnék elsietni semmit. Ha átjössz és közösen főzőcskézünk, abból tuti valami teljesen más lenne.
- Jaj, nem, nem azért sóhajtottam, csak…
- Nem kell, hogy féltékeny legyél Kai-chanra. Házi nyúlra nem lőnék, most meg itt vagy nekem te. - Nem gondolkoztam, hogy kimondjam-e, egyszerűen csak jól esett ezt mondani. Sagacchi felnevet a telefonban, most biztos nagyon örül.
- Ma reggel nem gondoltam, hogy még ilyeneket fogsz mondani nekem. De nagyon jó volt hallani.
- Örülök, ha boldog vagy, Sagacchi! - Csörömpölés, jajveszékelés, nekem meg megáll a szívem. Kami-sama, Saga leesett a lépcsőn, magára öntötte a forró vizet, elesett az asztal lábában… - Saga! Mi történt?!
- Auuu, semmi komoly, csak belerúgtam a kanapéba és kiesett a kezemből a telefon. - Felsóhajtok, megnyugodtam. Ez a pasi egyszer komolyan kárt tesz magában.
- Jaj, Sagacchi, komolyan félek, hogy bajod esik…
- Tényleg? - Hallani a hangján, hogy mosolyog. Annyira aranyos.
- Tényleg. Na, akkor mikorra menjek reggel?
- Tízre kell bemennem, szóval, ha gondolod, gyere át nyolcra. Emlékszel, hogy hol lakom, ugye?
- Én nem te vagyok, Saga, persze, hogy emlékszem. - Felnevet. - Nyolcra ott vagyok érted. De most pihenj lassan, zűrös napod volt.
- Ahogy neked is. Jó próbát és …
- Csók, Sagacchi! - Leteszem a telefont, majd visszasétálok a többiekhez, ahol, legnagyobb bánatomra, most jön a faggatózás, hiszen mindenki mosolyogva nézi, ahogy belépek a nappalimba.
A kanapén ülök felhúzott térdekkel, Nao velem szemben, Pon és Tora meg mellettem helyezkedik el, miközben Shou magában morogva sétál jobbra-balra. Szegény ideges, mert nem tudunk próbálni, aminek én vagyok az oka, mint általában mindig. Szerintem már kezd elege lennie belőlem, de nagyon nem tudok mit csinálni, egyszerűen a balszerencse a nyomomban van, s egy pillanatra sem hagy nyugodni. Pedig én tényleg mindennel próbálkoztam, de minden ilyen apró lépésem után az egész még szörnyűbb lett.
Halk kopogásra leszek figyelmes, s arra fordítom tekintetem, ahogy a többiek is. Szemem még mindig ég, az utolsó könnycseppek még folynak le arcomon, ahogy a szipogás sem múlt el. De mindez eltörpült, amikor belépett az ajtón.
Szemeim elkerekedtek, majd tüntetőlegesen elhajítottam a zsepit – leraktam magam mellé a földre –, s egy nagy lendületet véve Nao ölébe rejtettem az arcom. Ő azonnal fejemre tette a kezét, és simogatni, nyugtatgatni kezdett.
- Khmm – köszörülte meg torkát, mire Pooh-san combjaiból a lehető legkisebb résen keresztül felnéztem rá. – Négyszemközt szeretnék beszélni Sagachival. – Hangja komoly, mitől kicsit kiráz a hideg. Nem tudom miért pont vele kerültem „összetűzésbe”, de a sors igazán választhatott volna mást, aki… aki nem áll ennyire közel hozzám, még akkor is, ha sose voltunk annyira jóban. Oké, persze, messziről csodáltam, amiért annyi rajongója van, és a barátai sem nézik komplett idiótának, mint engem.
- Persze, hogy megint bántsd? Na, azt már nem… - Jaj, Nao-chan, hogy én mennyire szeretlek, de ennyire nem kell félteni. Bár, igaz, ami igaz, hogy jelenleg a sírástól annyira be vagyok rekedve, hogy nem tudom, milyen mértékben tudok beszélni.
- Ha nagyon meg akarod magad veretni, akkor maradj még, de ha nem, most azonnal húzz el, mert nem sokáig fogom magam visszafogni – morogta Tora, miközben a hátam simogatta. Honnan tudom? Ez egyszerű. Akármilyen abszurdnak is hangzik, de meg tudom állapítani, hogy épp ki nyúl hozzám – a bandából. Egy ideje együtt vagyunk, így a gesztusok is átjönnek, bár nálam ez sokkal bonyolultabb, mert nekem a számba kell rágni a dolgokat.
- Ne parancsolgass nekem. Addig nem megyek sehova, ameddig ez az ügy le nem rendeződött – néz vissza rájuk komor arccal, mire nincs több simogatás, csak vészjósló cipőkopogások. Szívem kihagy egy ütemet, majd egy hatalmasat dobban.
Észre se veszem, hogy mit csinálok, csak arra eszmélek, hogy hátulról Torát karolom, s nem engedem, hogy tovább menjen. Furcsálló pillantásokkal méreget, közben pedig próbál lehámozni magáról.
- Ne bántsd, kérlek! – Bevetem az ellenállhatatlan szemeket, s még jobban ölelem. – Elmegyek vele, és akkor mindenki nyugodt lesz, rendben? – Tora tekintete meglágyul, majd most már sikeresen leszed magáról, s hátrálni kezd. A többiek csendben figyelnek, de szemükkel ölni tudnának.
- Oké, de ha bármi gond van, csak csörgess és ott lesz valamelyikünk, igaz skacok? – kér megerősítést a bandától, habár egyértelmű, hogy mellettem állnak, de a jó érzés akkor tölt el, mikor mindenki helyeslően bólogat. Még kapok egy utolsó bíztató mosolyt Naotól, majd Aoi mögött elhagyom a termet.
Amint kiteszem lábam valami furcsa érzés kerít hatalmába. Szívem hevesebben kezd verni, s melegem lett. Aoira nézek, aki nem viszonozza gesztusom, csak maga elé bámul, s megy egyenesen előre, célratörően. Ahogy látom, semmi sem akadályozza meg, nem úgy, mint engem. Egy kósza vezeték kerül a lábam elé, s neki muszáj beleakadni, ezzel padlóra küldve.
- Jól vagy? – néz rám némi aggodalommal a szemében, mitől arcom felizzik, s szégyenemben oldalra fordítom.
- Igen, persze. Mehetünk is – állok fel, közben pedig valami kapaszkodó félét keresek, amit a falban találok meg.
- Már nincs messze az üres próbaterem, addig bírd ki lehetőleg. – Éreztem némi gúnyt hangjába, mitől bekönnyezett a szemem. Van némi sejtésem, miért volt tegnap olyan, amilyen, de nem akartam, hogy igaz legyen. Végül is, ha azt mondaná, változzak meg, akkor nem is azért szeretne, ami vagyok. Na, álljon meg a menet. Miért beszélek szerelemről? Hisz csak egyetlen csók volt. Egyetlen egy…
- Meg is érkeztünk – mosolyog rám bátorítóan, mire úgy nézek rá, mint egy elveszett kölyök. Tulajdonképpen tényleg úgy érzem magam. Eltévedtem a belsőmben, nem tudom, merre találom magam. – Hé, gyere már – förmed rám kicsit idegesen, mire összerezzenek, s azonnal beiszkolok a nyitott ajtón. Megint sokat gondolkozom, s itt lenne az ideje végre leállnom, mert nem lesz ennek jó vége. – Tudod, a tegnapi… - kezd bele, s látom, hogy már kényelembe helyezte magát az egyik asztalon.
Kíváncsisággal a szememben lestem minden szavát. Hogy nekem is meg kellene szólalnom? Lehetséges.
– Szóval a tegnap. Mindenki bunkó parasztnak néz miatta, talán igazuk van, de… - Egy pillanatra megáll, s hajába simít, míg én minden mozdulatát úgy lesem, mint egy kiéhezett kutya, de véletlenül sem szólalnék meg. Jó így, hogy csendben hallgatok, és várom, hogy mit akar. – Sajnálom, de nem tehettem mást. Akármit csinálunk, te gyenge vagy, én pedig nem akartam, hogy egy esetleges egyéjszakás kalandot többnek gondolj, mint ami. Sokkal jobban jártál így, mintha megtörtént volna, érted? – Az agyam nem akarja befogadni az információkat, minden erejével azon van, hogy kilökje őket betűről betűre. S hogy ez miért van? Mert teljes mértékben igaza van, ami zavar, mert ezzel azt állítja rólam, hogy olyan vagyok, mint egy hercegnő. Pedig nem vagyok az, nem vagyok kényes, nem nyafogok, pusztán szerencsétlen vagyok, és… Nem szeretem, ha bántanak, mert így sem érzem teljesnek magam, nem érzem igazán, hogy igen, ez vagyok én, és ezt a valakit meg merem mutatni a külvilágnak. - Minden rendben? – jön közelebb, s emeli meg állam, így kényszerítve, hogy szemébe nézzek, amit most nem igazán szeretnék, legszívesebben elfutnék messzire, s az ágyam alá elbújnék az emberek elől. De ezt most nem tehetem, csak…
- Igen, és… - Nagyot nyelek. Elveszek íriszeiben, a mondat bennem ragadt. Arcom égni kezd, én pedig késztetést érzek, hogy közelebb kússzak… még közelebb… még…
Ajkunk összefonódott, s én lázasan hunyom le pilláim. Ujjaim görcsösen szorítják ingjének lágy anyagát, miközben megint attól tartok, hogy ellök, én mégis engedek neki, mert nem tudok nemet mondani. Nem megy…
Annyira béna… Kami-sama, ez a dilis ráharapott a nyelvemre. A számat fogom, összeszorítom a szemeimet és magamban elküldöm a búsba. Már épp készülnék szóban is közölni vele azt, amire gondoltam, mikor meglátom, hogy sír. Komolyan, elbőgte magát.
- Saga… Ennyire nem fáj! Nem haraptad le, ne izgulj! - mondom mosolyogva. Igaz, hogy haragszom érte, de itt pityereg előttem. Megesett rajta a szívem.
- Aoi, sajnálom! Én… én tényleg igyekeztem, de olyan ügyetlen vagyok! Ma fel sem kellett volna kelnem! Utálom magam ilyenkor, én… - Elegem van a siránkozásából. Megint megölelem, ő pedig engedelmesen simul testemnek.
- Mondom, hogy semmi baj, ne bőgj már! - Hangom persze vigasztaló, mire rám is néz. Azok a barna szemek… Izgató! Komolyan, ha nem félnék, hogy eltöri a lábam, vagy megharap odalent, vagy bármi Saga-féle zseniális mutatványt produkál, akkor most azonnal bevonszolnám az öltözőbe, felfektetném az asztalra és… Aoi, a fenébe is, hagyd abba! Szerinted nem érzi meg, ha olyan kemény leszel, mint egy szép darab kő? Idióta vagyok.
- Mond csak, Aoi, nem csókolnál meg? - Most bezzeg kicsit sem pirul el. Nem értem ezt a pasit, bár, ahogy érzem a combomnál, nem csak nekem kalandoztak el a gondolataim. Szóval, ha eléggé felizgul, akkor elhagyja ezt a szerencsétlen énjét? Ezt jó tudni!
Ki vagyok én, hogy ellent mondjak egy ilyen pasi kérésének? Megnyalom ajkait, mire ő engedi elmélyíteni a csókot. Nyelvemet azonnal szájába vezetem, és vad keringőre hívom. Közben kezeim automatikusan fenekére csúsznak és nadrágon keresztül bele is markolok. Hm… kellemes, iszonyatosan jó lehet benne lenni! A kis gonosz, erre nekem nyomja a csípőjét, amivel az jár együtt, hogy összeér férfiasságunk, amire persze mindketten felnyögünk. Ő egyik kezével a nyakam ölelgeti, a másikkal hajamat simogatja. Csípőjét már automatikusan löki előre, nekem pedig már fájóan szűk a nadrágom. Hogy a fenébe lehet valaki ennyire szexi? Ezt gyorsan be kell fejeznem… Úgyis csak egy éjszaka lenne, és Sagacchi túl érzékeny az ilyesmihez. Nem akarom elrontani a kapcsolatunkat.
- Fejezzük ezt be. Nem szabad. - Kissé eltolom magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. Tekintete kíváncsiságot rejt, látszik rajta, hogy nem érti.
- Nem tetszem neked? - Arca kicsit elködösül, vonásai eltorzulnak, mintha megint sírni készülne. Nem várhatom meg.
- De. Viszont ezt akkor is be fogjuk fejezni. Futás haza, Sagacchi és vegyél egy hideg zuhanyt! - Még nekem is fájnak, amiket mondok, de valahogy muszáj elüldöznöm magam mellől. Nem várom meg, hogy ő menjen el, inkább elindulok én. Nem hallom, hogy mozdulna, és amikor a folyosó végéről visszapillantok, ő még mindig ugyanott és ugyanúgy áll. Mintha remegnének a vállai… Remélem, hogy nem sír. Sajnálom, Saga, de nem akarlak bántani.
De rég éreztem magam ekkora szemétládának, mint másnap reggel. Csak állok a fürdőben, a tükör előtt, és már hosszú percek óta szidom magam. Idióta barom vagyok, egy szerencsétlen, ráadásul két lábbal tapostam bele Saga lelkébe. A fenébe is! Remélem, ma nem kell vele találkoznom. Nem tudnék a szemébe nézni. Én, a barom, pedig ha nem sietem el ennyire, akkor akármi is lehetett volna. De arról meg nem tehetek, hogy ennyire ráizgultam. Amikor kért, hogy csókoljam meg, még a szemei is másképpen csillogtak. Mint egy másik Sagacchi… Lehet, hogy az ágyban önmaga tökéletes ellentéte; egy magabiztos, kegyetlenül erotikus uke? Ahh, nem, Aoi, ne gondolj ilyenekre! Bár, ha ennyire nem vadmacska, hanem a szende, pirulós típus, de nem tördeli el a csontjaimat és harapdálja le a kiálló részeimet, már akkor is boldog vagyok. Mindegy, a tegnap után örülhetek az életben valaha még szóba fog állni velem.
Hát persze, miért ne futnék össze a stúdióba menet, a parkolóban Torával? És ahogy rám néz, biztosan tud valamit.
- Jó reggelt, Tora! Minden rendben? Merre jártál? Nektek már próbátok van, nem igaz? - Negédes mosoly, kedves arc, kellemesen csilingelő hang. Ugye ez elég, hogy ne képeljen fel?
- A boltban voltam. Sagacchi elhasználta az összes papírzsebkendőt. Nao azt mondja, hogy felhívta őt még az este és elmesélte, hogy találkozott a világ legnagyobb szemétládájával. - Közelebb lép, egyik kezébe fogja az arcom, a szemei dühösen csillognak. - Van egy tippem, hogy ki az.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - mondom mosolyogva, és mielőtt belemászna az ökleivel csinos kis arcomba, felmegyek a többiekhez. Már tuti, hogy bent van mindenki.
Belépek, és olyan hangulat fogad, mintha egy temetőben sétálnék. Én is elkomorodom, hiszen Kai dühösen pillant rám, majd egy ’Chh’ kíséretében elfordítja a fejét. A többiek rám sem néznek.
- Várjatok, kitalálom. Nao felhívta Pont és elmondta, hogy Saga találkozott a világ legnagyobb szemétládájával. Pon pedig épp Reitával volt, aki azonnal tudta, hogy csak rólam lehet szó, így azonnal elindult a riadólánc, hogy egy állat vagyok. Köszi, tudom. - Mindenki meglepetten néz rám. - Találkoztam Torával a parkolóban.
- Akkor akár magyarázatot is adhatnál. Szemét dolog volt, bármit is csináltál - oktat ki Uruha.
- Ruru, hidd el, abban a helyzetben csak az nem izgult volna rá Sagacchira, aki fából van, én meg nem vagyok. Aztán kapcsoltam, hogy nem akarom hülyíteni, de azt akartam, hogy megharagudjon rám. Mert ha továbbra is itt csetlik-botlik a közelemben, előjön belőlem a hősszerelmes énem, és mindenképp meg akarom majd védeni. - Most Ruki néz rám, tőle kapom a következő kérdést.
- És az azért olyan nagy baj, mert… Miért is?
- Mert fogalmam sincs, hogy hosszú távon kibírnám-e azt a rettegést Saga mellett, hogy mikor zuhan ránk az utcán egy repülő, vagy mikor esünk közösen egy autó elé, vagy…
- Oké, oké, értem. De akkor is, nagy barom vagy, Aoi. - Kösz, tudom.
Mázlimra, a nap további részében nem futok össze egyik A9 taggal sem, de a nap végére már iszonyatosan hiányoznak azok a barna szemek, az illata, a hangja, a bénázása… A rohadt életbe, beszélnem kell vele! Sajnos, fogalmam sincs, hogy hol lakik, így egyetlen esélyem, ha elmegyek a próbatermükbe. Igaz, eléggé tartok a bandatársaitól, például ha Tora úgy érzi, hogy meg kell ütnie, nem hogy ellenkezni nem tudok, visszaütni is értelmetlen. Oké, hogy bennem is van erő, de Tora… Tora az Tora.
Felérek, kopogok, belépek, és micsoda szerencse, mindannyian itt vannak! Aoi, fantasztikus vagy, haver!
Csak had húzzak valami normálist, csak had valami normálist…
Félig csukott szemmel húztam, mert félek, hogy olyan lesz, amit látni sem akarok. Az mondjuk már egy jó pont, hogy Aoival lehetek együtt, de a fehér kártyácska mindent elronthat, bár ami kettőnk viszonyát illeti eddig sem volt valami fényes. Vagyis, hogy pontos legyek, én estem – keltem, ő pedig kinevetett, ami elég szarul esett, főleg, hogy azt hiszem, tetszik. Igen úgy. Már egy ideje tudom, hogy a pasik is érdekelnek, de ezt a többiekkel nem igazán merem megosztani. Jó, oké, ott van Pon, aki együtt van Reitával, de ő csak egy eset.
A háttérben valaki megköszörüli a torkát, mire felkapom fejem, s látom, hogy a fecni a kezemben van. Jó, akkor szép lassan kinyit, és…
Ne mutasd meg a kártyát a partnerednek! ;) Na de akkor a tényleges feladat: A lehető legtitokzatosabban közeledj felé, majd öleld át a nyakát, s ajkait pecsételd meg egy szenvedélyes csókkal. Élvezni fogod, hidd el! ;)
Üdv: Midori~
Szemeim kitágultak, s én elfehéredtem – már ha ez még lehetséges amúgy is sápadt színemnél, de most nem ez a lényeg. Komolyan smárolnom kell Aoival, ráadásul a Do it, if U dash! – ban?! Én tudtam, hogy ma nem szabad felkelnem. Már reggel éreztem, hogy valami nincs rendjén, bár, ha belegondolok, akkor lenne nagy baj, ha nem történne velem semmi.
Arra eszmélek, hogy Aoi el akarja venni a cetlit, mire én nagy szemeket meresztek rá, s a kezem a hátam mögé rejtem.
- Az is a feladat része, hogy nem mondhatom el – okítom ki, majd egy halk sóhajt eresztek ki ajkaim közül, ezzel is nyugtatva magam. Végül is mi történhet? Ránk omlik az épület?
- Rendben, akkor csak csináld! – Nincs mit tenni Takashi, itt az ideje, hogy neki kezdj. Ujjaim közül a papírdarab a földre hullik, én pedig szemlesütve, vérvörösen közeledtem Aoi felé, majd két centivel előtte megállok. Felnézek, alig hallhatóan mindenkitől bocsánatot kértem, majd átkarolva nyakát szájára tapadtam, miközben becsuktam szemeim. Nyelvem nem toltam át a szájába, bár lehet jobban éreztem volna magam, ki tudja…
Ám gondolatmenetemből most keze hozott vissza, ami derekamra csavarodott. A csókban nem lehetett érzékelni, de meglepődtem, szinte megdermedtem.
Aztán megint köhécselés. A fanok biztos olvadnak a tévé előtt, én pedig itt. Ösztönösen vörösebb leszek, s azonnal ajkaim kezdem el végig nyalni. Persze az utóbbi nem csak berögződés, de egy időre el szeretném raktározni magamban ezt az apró élményt.
Míg meg nem hallom a végszót, teljes mértékben szemeiben elveszve bámulok ki a fejemből. Arcomon az égés szinte állandóvá vált, ám még időben elszakadtam tőle, s az öltöző felé rohantam. Bent persze nem úsztam meg a szekálást, Tora volt az első, aki megjegyzést tett.
- Mi van Saga-sama, elbűvölték a fejed? Pirosabb vagy, mint Kai-chan – röhög a képembe, mire összehúzom a szemem, s megindulok felé, csakhogy nem elesek a dohányzóasztalban.
- Auh – fogom meg térdem, s sírós hangon folytatom mondandóm. – Utállak Torachi, nagyon szemét vagy. Bezzeg azzal nem tudsz előrukkolni, hogy mennyire élvezted a táncot Reitával. – Keresztbe teszem kezeim, mire kissé elkomorodikTöbb szó nem esik köztünk, csendben készülődünk.
Én maradok utoljára, aminek örülök is. Zuhanyozni nincs kedvem, így inkább csak bedobom gyorsan a cuccaim a táskámba, amit a hátamra dobok, s elkezdek futni a kijárat felé. Sietek haza, mert holnap korán kezdünk, nekem pedig nincs kedvem fáradtan munkába menni, főleg nem a bandatársaim közé.
Valakinek nekimentem, és elestem, pontosan rá. Lenéztem, s Aoi nézett vissza rám, mitől nagyon meglepődtem, arcomra pedig halvány pír szökött.
- Sa…Sajnálo-om – nyökögtem, mert egyenletesen nem tudtam beszélni, főleg, hogy nem elhanyagolható tény, hogy rajta fekszem. Persze annyi lélekenergiám nincs, hogy felkeljek róla, de lehet nem is akarok. De haza kéne mennem…
- Hé, Saga, figyelsz te rám egyáltalán? – kérdőn nézek rá, s mikor csak egy sóhajt kapok válaszul, valamint egy szemforgatást, rájövök, hogy megint elbambultam. Mi van velem emberek? - … rólam.
- Tessék? – kérdezek vissza, s látom, hogy kezd felmenni az agyvize, így figyelek.
- Légy oly kedves, és szállj le rólam, mert kezd kényelmetlen lenni a dolog. – Ahh, tényleg, rajta fekszem még mindig. De olyan kényelmes…
Ezen a gondolatomon kicsit elpirulok, de felülök, így pont ágyékán találom magam, mire még pirosabb leszek, s az erőlködéstől, hogy felálljak, hátra esek, így most mindketten a hátunkon fekszünk a földön. Mivel neki a lélekjelenléte sokkal aktívabb volt, ő azonnal felült, majd állt, s fölém magasodva nyújtotta a kezét. Én csak néztem rá nagy szemekkel, miközben fel-le kapkodtam tekintetem, míg végül elfogadtam a segítséget…
De persze Takashi napja nem lehet teljes, ha nem csúszik meg a cipőfűzőjében, s esik Aoi karjaiba.
A meglepettségtől nem tudok először megszólalni, pedig jó lenne, főleg ebben a helyzetben. Bár, van egy kérdés, amire választ szeretnék kapni mielőbb: mégis mi a lófittyfenét mondjak neki, hogy ne nézzen egy hatalmas ökörnek?!
- A…Aoi…Sa…Sajnálom…Izé… - Igen, most már tuti azt hiszi, hogy nem vagy normális, de mi…?!
Hirtelen két ajkat érzek meg sajátomon, s karokat derekamon, mik eddig a lábaim mellett lógtak, most pedig szorosan öleltek. Meglepődtem, sőt mi több, ledermedtem, megfagytam. Szinte el sem hiszem, hogy tényleg Aoi csüng az ajkaimon. Alig egy órával ezelőtt ez számomra elképzelhetetlennek tűnt, s még most sem hiszem el.
Pihegve válok el tőle, ugyan is ez már nem egyszerű megjátszós csók volt, hanem rendes, igazi nyelves csók.
- E…Ezt… Miért? – kérdeztem elködösült szemekkel, miközben ujjaimmal mellkasát birizgáltam idegességemben, de ő belém fojtotta a szót egy újabb puszival, mit elmélyített. Nyelve izgatottan fedezte fel szám, mit alig pár másodperccel ezelőtt hagyott abba…
De nem tehetek róla, megint elszúrtam. Véletlenül ráharaptam nyelvére, mire - mint akibe villám csapott - úgy lökött el. Szemeimbe aggodalom költözött, s próbáltam segíteni.
- Jajj Aoi, nagyon sajnálom, én nem akartam, tényleg. Kérlek, ne haragudj rám! – A sírás határán voltam, de volt bennem annyi tartás, hogy nem engedek könnyeimnek utat. Annyira, de annyira béna vagyok. Miért nem tudtam jobban figyelni? Mindent csak elrontok, pedig most annyira igyekeztem. Minden ennek a hülye reggelnek az oka, amiért fel kellett kelnem, s amiért ebben az átkozott műsorban csókolóztunk.
S nem bírtam tovább, könnyeim kicsordultak, szipogni kezdtem, aminek Aoi örülhet, mert ez csak a jobbik eset, mert nem akarja, hogy nekiálljak kapálózni, amiből még nagyobb baj származhat.
- Mindenki készüljön! Tíz perc múlva felvétel! - hangzik az egész folyosót betöltő kiabálás. Nekem már teljesen mindegy, kisminkelve, a szokásos szexi ruháim egyikében feszítek és nézem, ahogy Ruki öltözik. Épp a cipőjével szenved, már nagyon kapkod. Ő az a tipikus ember, aki nagyon precíz, nem tolerálja a kését és most ő az egyetlen, aki még nem áll készen a felvételre. Vicces, jót mosolygok rajta. Hisztizik és kiabál, hogy segítsünk már neki, mire Kai odatipeg, és közös erővel megküzdenek azokkal a fránya cipőkkel. Én már szakadok a röhögéstől, ahogy Ruru és Reita is.
Nagy sajnálatomra lassan minden kész, pedig nagyon jót mulattam Ruki nagy harcán a ruháival. Már kint állunk a színfalak mögött, hiszen a Do it, if you brave enough! élő műsor, közönség is van, mint az ilyeneknél általában. A rendező még gyorsan elhadarja a tudnivalókat, majd egymás után kimegyünk. Ma este az Alice Nine is vendég, velük fogunk játszani. Mert ez a show egy játék. Különböző feladatokat írnak össze, amiket a rajongóink küldtek be, ezeket belepakolják egy üvegbe, ahonnan mindenki húz magának egyet. A cetlin rajta van a feladat és a személy neve, akivel teljesíteni kell. Ha valaki magát húzza ki, akkor a közönség helyben választ neki egy párt. Szórakoztató, ha épp nincs semmi programom péntek estére, ami megjegyzem, elég ritka eset, akkor szívesen nézem a műsort.
Már mindannyian a színpadon állunk. Ruki és Shou, az énekesek köszöntenek mindenkit és biztosítják őket, hogy jól fognak szórakozni. Na, ebben biztos vagyok. A fanok hajlamosak elég perverz feladatokat adni, de a szervezők cselesek, így a kezdés előtt mindenkivel aláíratnak egy szerződést, hogy teljesíteni kell a feladatokat, hiszen az ésszerűség határain belül maradnak, ami a legkeményebb, az a csók. Na, remélem, hogy azt nem én kapom.
Első feladatként Shounak kell banánt ennie Kai-chan kezéből. Hát, ez kellemes mulatságnak ígérkezik.
- Shou! Igyekezz, hogy minél erotikusabb legyen a kajálásod! Kell a móka a közönségnek! - szól bele a mikrofonjába Tora, mire mindannyian nevetünk, Kai pedig ott is elpirul, ahol már természetellenes. Nagyon kedves srác, csak könnyű zavarba hozni. Mikor leveszi az asztalról a banánt és odasétál Shou elé, már remeg a keze. Az énekes látja, hogy mennyire zavarban van szegényke, így elveszi tőle a gyümölcsöt és meghámozza, majd mikor elkészült, visszaadja Kainak. Dobosunk meg is fogja, de annyira remeg, hogy majdnem elejti, és amit Shou most csinált, az nem sokat segített, ugyanis megfogta Kai kezeit. Közösen tartottak egy banánt, de ahogy az Alice Nine énekese elkezdte majszolni a gyümölcsöt, komolyan, majdnem felizgatott. Vajon alapjáraton eszik ennyire szexisen banánt, vagy a dobosunktól akar valamit? Na, ez nem is lényeg, mi csak nevetünk, Kai még mindig piros, mint egy szép, nagy fej paradicsom, és a feladat teljesítése után majdhogynem össze kell kanalazni a színpadról. Szerencse, hogy aki egyszer már vett részt feladatban, annak nem kell húznia.
Őket követte Ruki és Hiroto feladata, miszerint utóbbinak meg kellett masszíroznia a mi chibinket. Hát, ez sem volt semmi, de Reita arca már önmagában felért egy külön kis szórakoztató műsorral, hiszen megpróbálta a tekintetével kivégezni Rukit, ami mellesleg nem sikerült neki. Az este legviccesebb pillanata pedig épp Reita nevéhez fűződik, ugyanis egy gyors koreográfia betanulása után kellett táncba csábítania Torát. A két seme-sama nagyon poénosan mutatott együtt, de Rei büszkeségét mindenképp sértette, hogy ez esetben ő volt a lány. Hát, itt könnyesre röhögtem magam, meg persze mindenki más is. Kicsit azonban kezdtem izgatott lenni, ugyanis tőlünk már csak én voltam hátra, na meg Uruha, az A9 pedig még Sagát és Naót tartogatta. Hát, nem is tudom, melyikkel szeretnék inkább közös feladatot. Nao nagyon cuki, de azt hallottam, hogy a magánéletben zárkózottabb. Saga viszont nagyon kedvemre való pár lenne. Vicces, pirulós, nagyon sokat szoktunk nevetni a bénázásain. Uruha sétál oda a gömbhöz és kihúzza a saját feladatát. Naora kacsint, aki már fel is pattan és odasétál, megnézi a kis cetlit és elfehéredik. Mi csak ez után tudjuk meg, hogy gitárosunknak ki kell kötöznie Naót egy székhez, és meg kell itatnia valami undorító színű löttyel, ami állítólag alkoholmentes koktél. Hát, mit ne mondjak… Nao arcát elnézve az íze sem lehetett túl jó, de nagyon vicces volt, ahogy leköpte Rurut azzal a valamivel. A mosoly azonban lefagyott az arcomról, mikor Saga következett és kihúzta a cetlit. Tudtam, hogy velem lesz feladata.
Odasétáltam és elkértem a cetlit, de nem adta a kezembe. Nem értettem, mit akar, ezért meg is kérdeztem.
- Az is feladat része, hogy nem mondhatom el - feleli, de kerüli a tekintetemet. Oké, hogy pirul, de most éppen mitől? Nem értem ezt a srácot.
- Rendben, akkor csak csináld! - Na, még pirosabb. Kai hozzá képest falfehér volt a banánevés után. Megjegyzem, lassan én sem értem, mi történik. Közelebb jön, átkarolja a nyakam, elrebeg egy gyors bocsánatkérést, majd megcsókol. Nem használja a nyelvét, ami nekem eleve furcsa, de ez egy élő műsor, és ha most elkezdjük falni egymást, ki tudja, hová fajul a dolog, pláne úgy, hogy egy ideje nem voltam senkivel. Talán ezért izgat fel ennyire, de teljesen elfelejtem, hogy hol vagyunk, és átkarolom a derekát, majd közelebb húzom magamhoz. A háttérben az egyik műsorvezető köhintése térít észhez, majd elengedem, Saga is engem, és ha létezik olyan, most még pirosabb, mint mikor elkezdtünk. De… miért nyalja meg az ajkait? Akaratlanul tette volna? Vagy ennyire tetszett neki is? A szemembe nézett, és miközben a többiek elköszöntek a közönségtől Saga megnyalta a száját. Hihetetlenül felkavart.
Még mindig az öltözőben szöszmötölök és emésztgetem a történteket. Gyorsan keresnem kell valakit, akivel eltölthetek egy heves éjszakát, mert ez így nem lesz jó. Saga csókja nem volt az igazi, eléggé elbénázta, de akkor is, a közelsége, a teste, az illata, az íze… Nem, nem gondolok vissza megint! Szedem a cuccaimat és indulás haza. Ki is lépek az öltöző ajtaján, mire valaki nekem rohan. De úgy keményen. Elesek én is, és támadóm is, én persze már a földet érés előtt szitkozódni kezdek, hogy hogy lehet valaki ennyire béna. Felnézek és kit látok? Saga az, és jelenleg épp rajtam fekszik, a folyosó közepén.
Az oldalon található történetek a szerzők tulajdonában állnak. A szerző engedélye nélkül lemásolni, más oldalon közzétenni TILOS! Fanfiction jellegű játékok esetében minden jog az eredeti szerzőt és személyt illeti! A közzétett történetekből és képekből semmilyen anyagi hasznom nem származik.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
