Frissítés

2013.04.28. 01:36 Tasu-chan

Minnel közösen úgy döntöttünk, egy jó ideig nem írunk együtt ázsiai párost, így a játék (nagy sajnálatomra) LEZÁRVA!

2012.06.20. 00:57 Tasu-chan

Mao POV Minden egy fogadással kezdődött… Nem mondhatnám, hogy cirkusz lett belőle, csak… kavar. Persze, az én ötletem volt és akkor még nem ismertem Kyot, legalábbis személyesen nem. Nagyon tisztelem őt és a zenéjét, nagy hatással van rám, mióta hallgatom, úgyhogy mikor végre el tudtam szakadni a srácoktól és a munkától egy éjszakára, először alig akartam hinni, hogy őt látom ugyanabban a kocsmában, ahová én is betévedtem.   - Muszáj megint egyedül buliznod? Hogyhogy nem unod halálra magad? – hallom a telefon túlsó végéről dobosunk lemondó hangját. - Ne aggódj már, te érezd jól magad Mizukival – vetem oda neki meggondolatlanul. Tudom én, mi van közöttük, még ha ő nem is hajlandó bevallani. A vonal másik végén elnémul a mindig csacsogó hang, mire elmosolyodom, miközben letelepszem az egyik asztalhoz, ahol épp nincs senki. – Csak nem betaláltam? - Hagyjál Mao. Gonosz vagy – morog, de én csak igyekszem elfojtani a feltörő kacagást. - Egy sört kérek. Valami erősebbet, egyébként mindegy – pillantok a hozzám lejtő pincérlányra, aki a hetero vendégeknek biztos elég szemrevaló, de tőlem nem fog borravalót kapni, mert kirakja a melleit. - Mi van? - Nem neked mondtam. Szú-szá Kei, aztán legyél jó kisfiú és ne hívj, amíg ágyba nem rángattad azt a másik barmot. Itasd le vagy tudomisén, unom már, hogy kerülgetitek egymást. – Mielőtt visszaszólhatna, leteszem, nincs most hangulatom a hisztijéhez. Államat unottan támasztom tenyerembe, a kikapott, mézszínű italt is csak kedvtelenül bámulom. Hiányzik valami… hiányzik az élet. Régen állandóan volt valaki, akivel el tudtam menni lerészegedni éjszakára, az csak a cseresznye volt a fagyi tetején, mikor az estét is együtt töltöttük, most meg… itt vagyok harminc évesen és rohadtul nincs senki, akivel élveznék csak egy pár üveg, esti sört. Még azt sem kérem, hogy utána vigyen haza vagy jöjjön fel a lakásomra, csak jól esne némi társaság. Meglepetten pillantok fel a velem szemben leülő alakra, aki szintén egy üveget szorongat, de keze eltakarja a feliratot, így nem tudom kivenni, mi az. Annyit azért észreveszek, hogy elég erős lehet, mert az én ráérős iszogatásomhoz képest, bár a pasi nem tűnik tajrészegnek, de kicsit már meglátszik rajta az üveg tartalma… pedig nem is fogyott belőle sok. - Szabad? – Már nyúlok is az italért, de szerencsére nem kell visszahúznom a kezem, mert megadóan bólint. Kihámozom ujjai közül az üveget és húzok belőle egy tekintélyesebbet, de majdnem ki is köpöm. Oké, bírom én az italozást, de egy, nem ettem előtte, kettő, ez tényleg erős! Visszaadom a férfinak, testem pedig kellemesen átjárja és felmelegíti az alkohol. Csak lassan jut el agyamig az információ, hogy beszél hozzám, a hangzavar is elég nagy, de végül felfogom, amit mond. - Helló, Kyo vagyok. Sadie, igaz? Láttam már a képedet pár plakáton. – Először köpni-nyelni nem tudok, de csigatempóban feloldódó gátlásaim hamar megadják magukat. Ő is énekes, van miről beszélgetnünk! A bátorság meg jött ezzel a nagy korty valamivel együtt. - Mao. Dir en Grey. – Eléggé szűkszavúan fogalmazok, de ő ezt csak egy értetlen pislogással jutalmazza. - Nem tudtam, hogy már nem én vagyok az énekes. - Nem úgy értettem – kacagok fel, bár remélem, nem veszi sértésnek. Nem akarom kinevetni. – Azt akartam mondani, hogy szintén ismerem már az arcod. Te vagy a Dir en Grey énekese. Ahogy én a Sadié – magyarázom, immár lassabban, hogy bonyolult gondolatmenetem megértse ő is. Mindig leszólnak, hogy kuszák a gondolatfonalaim, de nem tehetek róla! Bólogat, majd lassan beindul köztünk a beszélgetés. Rendelek neki egy sört, majd koccintunk, én egyre kezdek már oldottabb lenni és az ő nyelve is megered. Mindent kitárgyalunk, ami szóba esik, milyen énekelni, úgy egyébként bandában zenélni, meg ami eszünkbe jut. Azt is megtudom, hogy van két hörcsöge, amin mosolygok egy jót. Én is szeretnék egyszer háziállatot, de nem tudom, milyen legyen… azt mondják, azt jól kell megválasztani, különben pokollá teszi az életed, szóval nem nagyon merek belevágni ilyesmibe. - Hé, fogadjunk! – zárom le korábbi témánkat hirtelen, ahogy tekintetem már a kocsmában lévő nőket vizslatja. – A nyertes egy hónapig a másik pincsije lesz. Mindent megcsinál, amit kérnek tőle, még a legkínosabb dolgokat is, na? – vigyorodom el, ő pedig várakozásaimnak megfelelően, rábólint a dologra. - És mit kell csinálni? Ivóversenyre nem vagyok hajlandó, így is részeg vagyok – hárít azonnal. - Nem, nem ilyesmire gondoltam. Fektesd meg azt a nőt ott – mutatok egy igen szemrevaló lányra, akinek ujján ügyesen kiszúrtam korábban az arany karikagyűrűt. Remélem, Kyo nem vette észre, mert akkor bukta van… Újabb bólintás és korty után fel is áll és még viszonylag biztos járásával odaoldalazik a barátnői társaságában iszogató hölgyhöz. Az elmosolyodik és úgy tűnik, szívesen fogadja a társaságát, úgyhogy én most látom a legjobbnak meglépni. A végén még veszítek a fene egye meg!   Másnap délután, mikor végzünk a próbákkal, megcsörgetem Kyot, szerencsére megadta a számát, mielőtt elvonult. Sokáig nem veszi fel, már azon vagyok, hogy leteszem és újrahívom később, de akkor kissé rekedtes hangon beleszól. Alig ismerem fel! - Moshi-moshi… - Hali Kyo, Mao vagyok. Hogy sikerült a tegnap éjszaka? – érdeklődöm, azonnal a közepébe vágva. Mit kerteljek, tuti vesztettem! Essünk túl rajta minél hamarabb… - Nem lehetne elfelejteni azt a fogadást? Részeg voltam – jön a bizonytalan válasz, mire megingok. - Vesztettél? – kérdem megütközve, de nem jön válasz a vonal végéről. Komolyan, lassan már aggódom! – Átmegyek hozzád. Húsz perc és ott leszek. Miután leteszem a telefont, bocsánatot kérek a többiektől és el is szelelek. Nem telik bele sok idő, talán tényleg pont húsz perc múlva parkolok le a háza előtt nem sokkal. Szabályosan rátenyerelek a csengőre, míg halk morgást nem hallok meg, közvetlenül az ajtaja mögött. Akkor abbahagyom, ő pedig kipillant, de csak résnyire nyitja ki. Értetlenül nézek farkasszemet vele hosszú percekig, míg végül gondterhelten felsóhajt és beenged. A szeménél hatalmas, lila monokli, ajka kissé felduzzadt, bár nem szakadt fel. Aggodalmas tekintetem talán elárul mindent, amit kérdezni akarok és sajnos már sejtem a választ is… - Mi történt veled? - Férje volt. Nagy, erős, izomagyú férje. Pedig már majdnem sikerült – nyög fel. Én csak értetlenül állok az események előtt, de lassan leesik a tantusz. A tervem bevált, győztem! Bár azt nem akartam, hogy ilyen csúnyán ellássák a baját, de… mégiscsak örülök, hiszen nem kell egy hónapig engedelmes kiskutyaként gürcölnöm a keze alatt, ellentétben vele. - Nos, akkor most van egy hónapod, hogy törlessz. Tudod, mostanság kicsit sok szerelmes levelet kapok… jó lenne egy időre elcsendesíteni a dolgokat – mosolyodom el sejtelmesen, ő pedig szúrós szemmel pillant rám. - Mi jár a fejedben? – kérdezi rosszallóan, én viszont csak visszaszaladok a kocsimhoz és hamarosan egy kis csomaggal térek vissza. Nem hittem volna, hogy erre szükségem lesz, lévén teljesen abban a hitben voltam, hogy veszítettem, de azért még tegnap este elmentem és megvettem, az alkohol jótékony köde alatt. Most így megnézve, elég mutatós cucc a színes kis szoknya, meg a blúz, a hozzá tartozó cipellővel, harisnyával és természetesen alsóneművel. - Elviszlek randizni! Ezen a napon, meg esetleg a következőn, te leszel a barátnőm – vigyorodom el, látva teljesen lesújtott arcát. Tudom, hogy gonosz vagyok, de már egy ideje annyira érlelődött bennem ez az ötlet… a bandám tagjai közül meg senkit nem öltöztethetek be így, mert megnyúznak érte, ellenben Kyoval, aki most köteles megtenni mindent, amit mondok neki. Persze azért nagyon szemét nem leszek… csak fogom a kezét és elviszem egy étterembe, meg vásárolni. Még örülhet is! Bár nem tudom, mennyire fog repesni az örömtől, ha lány ruhákat veszek neki… - Ne légy szégyenlős, Cica. Előttem is átöltözhetsz. Vagy már gyakorolsz a szerepedre? – fogom meg a csuklóját és húzom vissza a hálószobaajtóból, angyali arccal rámosolyogva.

2011.08.06. 17:00 Mama-sama

Játék Vége!

2010.07.29. 15:43 Rauko

Maya POV Imádom idegesíteni Shout. Olyan könnyen felkapja a vizet, és annyira féltékeny rám, hogy nem tudok ellenállni neki! Na, de itt a kiváló alkalom: Maya-chan bizonyít! Nem nagyon tudja senki, hogy félaktot miért nem vállalok. Egy oka van, ha egyszer félakt fotók készülnek rólam, hónapokig is eltart, mire bárki hajlandó olyan képet venni, ahol ruhában vagyok. Aktfotózásom még nem volt, de ebből kiindulva várhat is. Odalépkedek a ruhásállványhoz, lekapok egy körülbelül három számmal nagyobb, fekete inget, majd a paraván mögé vonulok. Magamon hagyom az alsómat, egyelőre! Kilépek, és Torára pillantok. - Kellene egy nyalóka. - Értetlenül pislog, majd valami kaján vigyor-szerű fut végig az arcán. - Nem foglak itt leszopni. Küldj le valakit a büfébe, hozzon egy nyalókát. - Meglepődik, kicsit elpirul, majd lezavar egy kisegítőt. Ezt követően megkérem a fodrászt, hogy csak vasalja ki a hajam, semmit ne csináljon vele, a sminkestől pedig egy nagyon enyhe sminket kérek, ami is merül egy kis alapozóban és fekete szemceruzában. Hiába akar meggyőzni, hogy ez kevés, kacsintva közlöm vele, hogy tudom, mi a dolgom. Erre elmosolyodik és teljesíti a kérésemet. Közben felért a kisegítő, így elveszem az édességet és körbepillantok. - Shou. Mennyire alázzalak meg?- kérdezem az említettre pillantva, akinek már piros a feje a méregtől. - Nem tudsz te engem megalázni, kicsi vagy te ahhoz! - Felhúzom az egyik szemöldökömet, majd elnevetem magam. - Legyen! - A fotósra nézek. - Mit szólna, ha engem is az ágyon fotózna? - A férfit láthatóan meglepem. - Nekem mindegy. Ahol jól érzed magad. - Ugyan, biztos neked is vannak kedvenc helyeid! Ha neked itt nem jó, akkor mehetünk máshova - mondom mosolyogva, mire a férfi kicsit elpirul. Hát, muszáj támogatókat szereznem, ha ez az önelégült seggfej, mármint Shou nyílt háborút indít ellenem! - Nagyon kedves vagy, de maradjunk akkor az ágynál. - Rendben! Igyekszem jó alany lenni! - Mosolyogok, majd felmászok az ágyra. - Kezdhetjük? - Ha te felkészültél, tőlem mehet. - És kattog a gép. Én megint teljesen elfeledkezek a külvilágról, csak az ágy, a nyalóka és a fényképezőgép létezik. Mindenféle képek születnek. Van, amelyiken térdelek, a nyalókát szopogatom, és már sértően ártatlan szemekkel pislogok a kamerába. Van, ahol a hátamra fekszem, kicsit felhúzom az egyik lábam, és kacsintok. Van, ahol már szexuális ajánlatot teszek a kamerásnak, ugyanis így, háton fekve úgy, hogy felé van a fejem, szétterpesztem a lábaimat. Mivel nincs rajtam alsó, ez elég egyértelmű, pláne, hogy a kigombolt ing miatt egy kicsit látszik a képen a férfiasságom is. A fotós megígérte, hogy azt kiretusálja onnan. Aztán hason fekve szopogatom a nyalókát, elégedetten mosolyogva. És végül, azt hiszem, ez Tora és Shou kedvence: térdelek, a hosszú, most félig begombolt ing eltakarja az ágyékomat, én pedig benyúlok a textil alá, mintha simogatnám magam, hátravetem a fejem, és olyan arcot vágok, mintha épp egy kielégítő szex közepén lennék. Ezek csak a szerintem legjobb képek. Felöltözök, és indulok az iroda felé. Tora már előre is ment, ám ekkor valaki megragadja a karomat. Shou az. - Ne hidd, hogy nyertél! Ribanc vagy, persze, hogy el tudod adni a testedet - sziszegi. - Jaj, édes, ne csináld már ezt! Fogadd el, hogy jobb vagyok nálad, és ne lázadj. Átveszem tőled az erotikus képeket. Hidd el, engem jobban szeretnek nézni az emberek! - Nevetek, tudom, hogy mennyire megalázó, ha így beszélnek valakivel. - Csak azért csinálod, mert Tora-sama szeretője vagy! - Piros a feje, én meg csak röhögök rajta. Kihúzom karomat ujjai szorításából, majd elindulok az iroda felé. - Ez az, ami már nem tartozik rád, szivi! - Megfordulok, majd folytatom. - Ne legyél irigy. Nem vagy ellenfél, ezt te is láthattad - mondom neki, majd hangosan kacagva távozok. Végre az iroda! Benyitok, és kutyusom azonnal a karjaim közé repül. Tora az asztalánál ül, valamit nagyon nézeget a laptopján. - Végre ideértél. Beszélnünk kell. - Hangja rideg. Kicsit meg is rémít, lehet, hogy túlzásba vittem…? - Mi a baj? Nem szoktál ennyire hűvösen viselkedni. - Baj? Az nincs. Számítsuk le azt, hogy a merevedésem már fáj. Azon kívül minden a legnagyobb rendben. Csak nem értek valamit. - Leülök az asztala sarkára, ő pedig közelebb húzza a széket, majd egyik kezét a combomra teszi. Most nem ellenkezek, tudom, hogy nagyon felizgatta a fotózás, és kifejezetten jól esik a közelsége. - A merevedéseden mondjuk, tudok segíteni. Esetleg szeretnéd, hogy viszonozzam a tegnapit? - kérdezem mosolyogva, de már előtte is térdelek. Kigombolom a nadrágját, lehúzom a cipzárt és kezembe veszem tényleg hatalmas merevedését. Gondoltam, hogy nem kis darab, de hogy ekkora…? - Maya… Beszélni akarokh… ahh… - Már a számba is vettem. Vadul szopogatom, nyalogatom, ahol csak érem. Kezemmel is izgatom, így hangosan sóhajtozik. - Szóval fejezzem be, hogy beszélgethessünk? - kérdezem ártatlanul pislogva, miközben kezemmel még mindig masszírozom. - Eszedbe ne jussonh befejezni! - szólít fel, majd beletúr a hajamba, és visszavezet farkára. Én engedelmesen szopom tovább, közben másik kezemmel benyúlok a nadrágomba, és magamat is elkezdem kényeztetni, amíg egy váratlan pillanatban meg nem hallom Torát. - Magadat később… - Na, ha így akarja, legyen. Nem kell neki sok idő, és a számba élvez. Nem bánom, szeretem az ízét, bár, mit tagadjam, hogy rég voltam együtt bárkivel is?! Aiji mellett szinte lehetetlen volt. - Hah, ez fantasztikus volt, édes! Tudsz te, ha akarsz! - mondja pihegve, de mosolyogva. - És velem mi lesz? Nem engedted, hogy magamnak csináljam. - Rám pillant, elkapja a kezem és a kanapéra cipel. Leül, int, hogy másszak fölé, én meg megteszem. Ágyékom pont az arcánál van, nem is tököl sokáig, mire észbe kapok, már a szájában vagyok. Hangosan nyögök, aztán eszembe jut, hogy nem otthon vagyunk, így befogom a számat. Ő ekkor kezem után nyúl. - Hallani akarlak. - Dehh… A többiekh… - Ne foglalkozz senkivel! Nyögj! Nyögd a nevem! - Engedelmesen meg is teszem! Hangosan nyögdécselek, sóhajtozok, aztán el is élvezek, egyenesen a szájába, de ő is lenyeli. A vállára borulva pihegek, majd felnevetek. Ő megfogja a derekamat, és kicsit eltol magától. - Mi ilyen vicces? - kérdezi. - Semmi, semmi. Csak az jutott eszembe, hogy mi lenne velem, ha még kívánnál is! - mondom neki, majd nem tudom, milyen indíttatásból, de megcsókolom. Ez nem olyan játékos szerencse-smaci, mint anno Aijivel. Ez igazi, mély és érzéki csók. Ahogy a derekamat fogja, és nyelve követelőzve csusszan a számba, képes lennék elélvezni. Csak ölelem a nyakát, simogatom a mellkasát, és teljesen elfelejtek mindent. Megszűnik körülöttem a világ, csak ő van és én.

2010.07.23. 21:06 Hika-chan (Pon)

Tora POV Maya szélvészként robog ki az irodából. Unottan pillogok utána, aztán mintha mi sem történt volna újból belefeledkezem a munkába. Annak mindenesetre kifejezetten örülök, hogy egyetlen szöszikém talált magának egy barátot – ráadásul az egyik top modellünk szeméjében. Mialatt monoton verem a billentyűzetet gondolataim el-el kalandoznak s legtöbbször egy szőke fiúnál kötnek ki. Talán tényleg igaza lenne? Kívánnám őt? Lehetséges, hogy csak amiatt a kurva nagy büszkeségem miatt nem merem bevallani magamnak… - Miért is gondolkozok én egy hülye kölyök szövegelésén? – pattanok fel hirtelen, akár egy félőrült. Szerencsére hamar észreveszem magam és gyorsan visszahuppanok a székre s úgy húzom össze magam akár a kisgyerek aki rossz fát tett a tűzre és most azt szégyelli. Sóhajtva vágom bele a fejem az asztallapba. Másfél órámba telik mire rájövök, hogy képtelen vagyok a munkára koncentrálni. Fáradtan kipillantok az üvegablakon és megkönnyebbülten nyugtázom, hogy bár besötétedett a vihar mégis elállt. Az órámra pillantok. Nekem már nincs semmi dolgom, Maya pedig egyébként is tétlenül szállingózik… valószínűleg Kutyától Naoig. Összekapom a cuccaim és lepasszolom a kulcsot a portára. Aztán minden erőmet összeszedve kezdem róni a folyosókat. - Mayaaa! – kiáltom nevét, miután már a sokadik terembe nyitok be. Nem igaz, hogy ilyen könnyen el tud tűnni egy, olyan feltűnő alak, mint ő. - Naoékkal van a szertárban – hallok meg hátam mögül egy ismerős hangot. Akárki is mondta hálás vagyok a segítségért. - Köszönöm – fordulok meg és tekintetem Hirotoéval találkozik. El-elpirulva pislog rám nekem pedig csak ekkor esik el amit az előbb mondott. - A szertárban? Mi?! – pislogok rá értetlenül, mire vállat von és a lehető leggyorsabban elszelel. Pár másodpercig kérdőn pillantok utána, aztán nagy levegőt veszek és megindulok a megnevezett hely felé. Mikor benyitok hangos röhögés fogad. Nao, Maya, Mocochang és Saga hasalnak a földön egy üres üveg körül. Azt ne mondja nekem senki, hogy ezek most üvegeztek… - Tora-samaaa! Te is beszállsz? – kiáltja Maya s csillogó szemekkel pislog fel rám. - Még csak az hiányozna… - Kérleeeek! – pillog rám hatalmas szemekkel. Egyáltalán nem fair. A múltkor is ezt csinálta… - Fáradt vagyok Maya. Inkább én kérlellek, hogy induljunk el. De ígérem, hogy legközelebb, majd játszok veletek. - Tudod mit? Ha nem tartanád be akkor kapok egy hét fizetett szabadságot. Ha ezt is megígéred akkor rendben leszünk. - Kapsz olyan szabadságot ami egy életre elegendő, de az már nem lesz fizetett! Újból kiskutya szemekkel pillog rám, mialatt Nao és Saga már a földön fetrengenek a röhögéstől. Na azt garantálom, hogy ők is kapnak mindjárt olyan szabadságot, ha nem hagyják abba... Végül csak bele megyek, mert nekem már mindegy… Az egyetlen kívánságom, hogy kerüljünk végre haza. Maya még fél órán keresztül válogat, hogy a kettő közül melyik kocsimmal szeretne elindulni. Végül arra esik a választása amivel visszahoztam őt, így hála égnek végre megyünk haza. Hamar odaérünk én pedig percekig vizslatom a hatalmas épületet. - Mondd, hogy… - A legtetején lakom – jelenti ki Maya büszkén, szinte szavamba vágva. – Luxuslakás!!! Erre inkább nem mondok semmit csak fáradtan követem. Őszintén szólva elképzelni sem bírom, hogyan lehet ennyi energiája valakinek. Végül a liftnek hála hamar felérünk. Valóban hatalmas lakása van. Mindenütt színes bútorok, különböző dísztárgyak és még számtalan dolog. Kutya nem zavartatja magát és azonnal berohan az egyik szobába, aminek az ajtaja ki van támasztva. - Azt ne mondd, hogy ennek a dögnek külön szobája van – sóhajtok. - Nem dög! Még egyszer mondom, hogy Lovely Mocochang a neve. És igen. Külön szobája van, hiszen megérdemli a drágám. Ettől függetlenül aludhat velem. Bólintok egyet és ledőlök a legközelebbi kanapéra. - Holnap lesz valami dolgunk? – töri meg Maya a csendet s hallom, ahogy a konyhában pakolgat valamit. - Először is elmegyünk megnézni Shou akt fotózását. Neked nem volna kötelező viszont én azzá teszem, mert addig sem tétlenkedsz és legalább még tapasztalatot gyűjteni is lesz időd – itt fújtat egy sort, de végül a várttal ellentétben nem kezd el tombolni, ezért nyugodtan folytatom - Utána pedig neked lesz a félaktod. Végül némi papírmunka nekem és neked is – hiszen Saga holnap már nem jön be. Aztán gondolom már szabadok vagyunk… Bár így jobban belegondolva még lehet, hogy adok neked pluszmunkát, mert nem akarok unatkozni. Eddig Saga legalább lekötött… - Azt nem értem, hogy miért pont Sagat erőszakolod mindig meg, mikor bármelyik modell szívesen lefeküdne veled – motyogja immár a kanapé mellett állva. Felülök és egy szó nélkül magamhoz rántom. - Ki beszélt itt erőszakról? – lehelem fülébe, mire ő megpróbálná elkapni a fejét, de én rádöntöm a puha párnára. Halkan felnyög a szorításom alatt, de én továbbra is lefogom csuklóját. - Eressz már el! Nem arról beszéltél, hogy nem kellek neked? - Oh, most nem arról van szó, hogy én mit mondtam… - harapok bele nyakának érzékeny bőrébe mire felsóhajt. Felhúzom magamhoz és kezemet pólója alá simítva kezdek el hasán játszani. – Hisz’ az előbb említetted: „bármelyik modell lefeküdne veled”. - Tudod.. Nem hagyom, hogy befejezze csak visszanyomom a kanapéra. Megpróbálna ellenkezni, viszont én egy kicsit sem engedek szorításomból. Kezem ágyékára vándorol, mibe a farmeron keresztül erősen bel is markolok. Homlokát a párnára szorítva kezd el sóhajtozni, ahogy kezem immár alsójába futtatva kezdem szorongatni férfiasságát. Büszkeségemet fenekéhez préselve gyorsítok tempómon s ő röpke pillanatok alatt el is élvez. Elégedetten nyalom végig az ujjamat melyen élvezetének cseppjei fénylenek. Kimerülten dől a hátára és mondhatni elégedetten néz fel rám. - Nekem nagyon nem úgy tűnt az előbb, hogy közömbös lennék számodra. Erre csak kajánul elmosolyodom, majd felkelek a kanapéról. - Holnap reggel jövök érted. Jó éjt! Intek neki és már le is tűnök az ajtó túloldalán. Az én arcom is elégedettséget tükröz. Talán legközelebb már kicsit tovább is mehetnék… - ezzel a gondolattal indítom be a motort.   Reggel ígéretemhez híven első utam Maya házához vezet. Mikor benyitok és elordítom a nevét semmi felelet nem jön. Tudhattam volna, hogy aludni fog… Mikor benyitok a hálóba szöszi még tényleg a takaró alá bújva szuszog. Kutyát szorosan öleli magához s annak háta mögé bújva próbál elrejtőzni az ablakon beáramló napfény elől. Vállat vonok és kilépdelek a konyhába. Végigpásztázom az összes szekrényt, de végül arra jutok, hogy semmi olyan nincs ebben a helyiségben amit én is el tudnék készíteni. Ezért inkább csupán egy kis kávét dobok fel forrni. Miután elkészülök vele leguggolok Maya mellé az ágyhoz és odatartom orrához a gőzölgő bögrét. Az új érzés hatására végül mocorogni kezd, aztán pedig álmos fejjel, kómásan pislog rám. - Köszönöm – motyogja. Kicsit késve érkezünk meg Shou fotózásának terméhez. Nao eléggé meglepetten pislog rám, mikor rájön, hogy én most tulajdonképpen késtem. Nem csodálom, hiszen nem szokásom. Az egész annak az álomszuszéknak a hibája, akinek a hajvasalója nem akart rendesen bekapcsolódni – pillantok itt kicsit idegesen a bájolgó Mayára, aki most is úgy tesz, mintha teljesen ártatlan volna ez ügyben. Mikor Shou meglát engem belépni, azonnal felugrik a vörös selymekkel borított ágyról és csillogó szemekkel néz rám. Ha nem lenne teljesen meztelen valószínűleg a nyakamba is ugrana. Mosolyogva fejet csóválok, mire ő veszi az adást és gyorsan visszatekeredik az előbbi pózba. A fotós még vet felém egy szépnek nem mondható pillantást aztán visszatér a lencséhez. Maya néhány pillanattal utánam lép csak be. Shou szeme szinte parázsként villan fel, mikor meglátja mellettem a szöszit. Maya csak egy önelégült mosollyal válaszol és átkarolja a vállamat. Nem szép dolog engem is bevonni a rivalizálásba – cöcögöm magamba, de végül is rá kell döbbennem, hogy nincs ellenemre a helyzet. Shou egyre vadabb pózokba vágja magát és a fotós minden ellenkezése ellenére tekintetével végig engem fürkész. Muszáj vagyok megnyalni a számat a látványra. Semmi kétség afelől, hogy ez Shou specialitása – az erotikusabb műfaj. Mikor az utolsó kép is elkattan Shou azonnal felugrik az ágyról s magára húz kap egy lepedőt is. Elégedetten fújtatva túr hajába, majd rám kacsint és leül a székbe. - Gyerünk Maya. Most te jössz. Mutasd meg, hogy mit is tudsz – vigyorog rá szöszire, aki sejtelmes pillantást vet rá. Azt hiszem most sem fogok csalódni benne…

2010.07.21. 16:31 Rauko

Maya POV Még mindig az asztalon hasalva bámulok rá. Sok mindenre számítottam, de hogy pornószínész…? Na, erre pont nem! - Azt hiszem, ez tényleg egy olyan titok, amit nem kellene kikotyognom. - Bólint, majd feláll a székéről, és a polcához sétál. Levesz egy kulcsot, majd az asztalra dobja. - Ezt Aiji küldi. Azt mondja, a pótkulcsod. - Nagy szemekkel nézek a kulcscsomóra, miközben még mindig nem kelek fel az asztalról. Érzem, hogy hol bámul. A tekintete szinte lyukat éget a saját nadrágjába, miközben elsétál mellettem, és visszaül a székbe, velem szembe. Én kicsit felkúszok az asztalon, és leülök rá. - Tedd el. - Rám pillant, tekintete kíváncsian méreget hol engem, hol az említett tárgyat. - Miért tenném el? - Mert te vagy a menedzserem. Kell, hogy legyen egy kulcsod a lakásomhoz. Például, ha valamelyik reggel ellenállhatatlan kényszert érzel, hogy át gyere hozzám, és főzz nekem egy kávét. Esetleg hozz egy kis péksütit is - mondom vigyorogva. - Még azt sem tudom egészen pontosan, hogy hol laksz. Emlékszel? Eddig akárhányszor akartalak hazavinni, elküldtél a fenébe. - Akkor ma hazavihetsz. Munka után. Még be is jöhetsz egy teára, sőt, csinálhatok neked párolt zöldséget is. Vagy valami salátát. - Te ilyeneket eszel? - kérdezi fintorogva. - Modell vagyok, nem ehetek marhasültet vacsorára. - Kezdek vele megbékélni. Aijit el kell engednem, és az, hogy helyette egy ilyen pökhendi, egoista, nagyon szexi pasi lesz a munkatársam, valahol örömmel tölt el. - Rendben, meghívás elfogadva. De remélem, hogy a múltamat illetően tényleg számíthatok rád. - Gyerekes vagyok, nem idióta. Nem akarok rosszat neked, kivéve, ha röhöghetek rajtad. De az, ha ujjal mutogat rád a cég, nem vicces. - Nem is értem, miért mondtam ezt. - Aiji és közted… történt valami? - kérdezi pár perc hallgatás után. Úgy gondolom, úgy fair, ha én is mondok neki egy titkot magamról. - Mielőtt modell lettem, hostként dolgoztam egy meleg bárban. Aiji oda járt beszélgetni, de velem sosem akart szobára menni. Aztán felvetette, hogy lehetnék modell. Így kerültem a szakmába. Csók többször is csattant, de szex soha nem volt. Még csak petting sem. - Látom rajta, hogy nehezen hiszi el. - Értem. Akkor ezek szerint te is a pasikat szereted - jegyzi meg vigyorogva. - Igen. Kilencéves korom óta jobban érdekelnek a faszik, mint a nők. Menthetetlenül meleg vagyok. - Sóhajtok egy nagyot, majd végre leszállok az asztaláról, és kutyimhoz sétálok, aki a kanapén alszik. - Nagyon macskaellenes Kutya? - kérdezi. - Nem Kutya, hanem Mocochang! Egyébként nem. Semmi baja azzal, ami nyávog. Ellenben ha madarad lenne, nagyobb lenne a gond - mondom nevetve, mire ő is elmosolyodik. - Figyelj, a képeket át kellene nézned neked is. Idejönnél? - kérdezi, majd int, hogy húzzak egy széket az övé mellé. Meg is teszem, majd belemerülünk a laptop képernyőjébe. - Még mindig nem értem, hogy úgy kibukva, hogy tudtál ilyen jó modell lenni. - Mindig elhivatott vagyok. Ami a munkám, azt maximálisan teljesítem, nem érdekel, ha lelkileg kész vagyok. - Több szó nem esik köztünk. Azonban az egyik képen véletlenül valamit mellékattintott a fotós, és ott van Aiji is. Ahogy meglátom, felsóhajtok, majd érzem, hogy megint kezd könnyezni a szemem. Ekkor Tora rám pillant, és egyik kezét a combomra teszi. - Figyelj. Tudom, hogy nem fogom tudni pótolni, de szeretném megpróbálni. Nem tudom, mennyire leszünk képesek barátok lenni, de nagyon jó lenne, ha nem lennél ennyire szomorú, mikor meglátod. - A szavai és a gyengédsége annyira meghatnak, hogy megint sírni kezdek. Pont tőle nem vártam ezt, így gondolkodás nélkül borulok mellkasára, és ott szipogok, ő pedig a hátamat simogatja. Idilli pillanat, amíg be nem lép Saga. - E-elnézést, én nem akartam zavarni, csak… - Rám pillant, majd mikor meglátja, hogy sírtam, kicsit megnyugszik. - A szabadságom miatt jöttem. Szeretném tudni, hogy megoldható lenne-e. Az édesanyám eléggé rosszul van már, szeretnék elutazni hozzá. - Nem tudom, Sagacchi. Rengeteg a meló, és nem bírom egyedül. Nem szívesen engedlek el. - Ne legyél már ilyen szemét, Tora! Az anyukája beteg! Majd én besegítek, amíg ő távol van! Engedd el - kérem hatalmas kutyus-szemekkel, mire örömmel konstatálom, hogy nála is beválik. Saga csak áll és bámul, szerintem nem számított tőlem ilyesmire. - Hát, rendben. Lépjetek le, és mutasd meg neki, hogy mit kell csinálnia. Holnap reggel még jó lenne, ha be tudnál ugrani, hogy mennyire válik be Maya. Ha nem, akkor maradnod kell. Ha nem lesz vele gond, akkor elmehetsz, kapsz egy hónap szabadságot. - Én felpattanok, nyomok egy gyors puszit Tora arcára, aki ettől persze rohadtul meglepődik, és már Sagacchi mellett is vagyok. - Na, gyere, mutass meg nekem mindent! - mondom lelkendezve. Szeretem az aktakukac-melót. Olyan vicces és érdekes! Ahogy kilépünk, Saga megáll az ajtóban, és csak pislog rám. - Miért…? - Mert nem vagyok olyan szemétláda, mint amilyennek gondoltok. - Megrántom a vállam, majd előre indulok. - Na, jössz? - Rám pillant, elmosolyodik, majd mellém siet. - Ne aggódj, gyorsan tanulok, ha egyszer megmutatod, hogy mit és hogyan, akkor nem lesz gond. - Megint meglepetten pislog. - Ne nézz már így! Nem vagyok üresfejű kirakatdekoráció! - De hogy fogod csinálni az én melómat is a fotózások mellett? - Ügyesen, gyorsan és precízen! Amikor nincs fotózás, egy modellnek nincs dolga, ilyenkor csak lézengenek az épületben. Például ma sem lett volna már dolgom, csak ülök az irodában, és az őrületbe kergetem kedvenc főnökömet - mondom mosolyogva. - Tora-kun furcsa, mióta te itt vagy. - Ezt hogy érted? - Soha nem vállalná el, hogy az igazgatói meló mellett menedzser is legyen. - Megáll, és jelentőségteljesen rám emeli a tekintetét. - Van köztetek valami?! - Idióta! Dehogy! Miért hiszi ezt mindenki…? - Nem váltunk több felesleges szót. Saga megmutat mindent, én pedig néhány óra múlva visszasétálok az irodába. Tora a kanapén ül, és valamit olvas, Mocochang mellette fekszik. Annyira aranyosak így, együtt. - Végeztetek? - kérdezi. - Igen. Megmutatott minden fontosat, de azt mondja, nem lesz sok munkám, mert ma még előre megcsinál sok mindent. Meg beszél egy másik titkárral, hogy vállalja át a feladatai egy részét. - Rendben. Számítok rád. De van még egy kérdésem. - Leteszi a papírokat, feláll, és elém lép. - Akt, vagy félakt? - Félakt. Az akt még korai. - Rendben. Azon is csak én, meg a sminkes, és a fotós leszünk bent, Egy tökéletesen heteroszexuális fotóst kérek majd fel… - mondja gondolataiba feledkezve. - Tora! Már voltam strandon, ott ugyanannyit láttak belőlem, mint egy félakt fotózáson! - És ha csak egy szél fehér ing lesz rajtad? - kérdezi kajánul vigyorogva. Bennem felébred a kisördög, így mellette elhaladva végigsimítok felsőtestén, majd rá pillantok. - Akkor lesz mire kiverned magadnak otthon - mondom röhögve. - Miért vagy olyan biztos benne, hogy kívánlak? - Host voltam, modell vagyok. A testemből élek, mióta elkezdtem dolgozni. Megérzem, ha valakinek kellek. - Hidd el, hogy nem kellesz nekem. Csak a modellem vagy. Semmi több. - Rendben, ahogy gondolod, nekem teljesen mindegy. - Felkapom a kutyusomat és elsétálok mellette újra, az ajtó felé. - Megyek, megkeresem Nao-chant, és megnézem, mit csinál. - Hagyom, hadd gondolkozzon a dolgokon. Tudom, hogy van mit tisztáznia magában, akármennyire kemény gyereknek mutatja magát, ő is csak egy ember, ahogy mindenki más! Ha megváltozik a véleménye, lesz esélye, ma este is kettesben leszünk, és az időnk nagy részét ezután egymás mellett fogjuk tölteni.

2010.07.21. 14:49 Hika-chan (Pon)

Tora POV Mikor munka után zavaros gondolatokkal belépek ama hatalmas házba, melyet az otthonomnak nevezhetek, elsuttogok egy halk „megjöttem”-et. Senki nem válaszol. A falak némán bámulnak vissza rám. Az egyetlen hang ami megtöri ezt a végtelen csendet apró, halk léptek zaja, majd egy vékonyka nyávogás s végül egy szürke kiscica fut oda lábaimhoz. Pofáját farmeromba dörgöli és apró mancsával játékosan felém hadonászik. Ő az egyetlen aki képes semmisé tenni a magányomat… De még mindig hiányzik a régi életem. *** - Mondd, hogy csak azért jöttél, mert eltévedtél – néz rám Maya, mialatt ölbe veszi azt a szőrös kis dögöt. - Úgy nézek ki, mint aki el van tévedve? – teszem föl a költői kérdést mialatt jelentőségteljesen elélépdelek. Tekintete még mindig rám szegeződik. Magyarázatot vár. Sóhajtva nekidőlök a hatalmas asztalnak és lehunyom szemeim. – Én leszek az új menedzsered. És még mielőtt ismételten a francba megjegyezném, hogy értek az ilyen dolgokhoz. Máskülönben szerintem nem sokan bírnák ki melletted,hosszú távon… Elhallgatok, majd fél szememet kinyitva jelentőségteljesen ránézek. Míg ő lefagyva pislog elkezdek játszani az ajkamban lévő piercinggel. Semmi esetre sem szeretném megzavarni a gondolkodásban. - De… miért pont te? – nyögi kétségbeesetten. - Nem tudom. Aiji vetette fel. Én pedig elvállaltam. Szöszim szinte remény vesztve huppan vissza a székébe és kutyáját kezdi el simogatni. Gondolom eléggé összetörhette az amit Aiji mondott neki. Számára szinte észrevétlenül odalépek elé és a szék karfájára támaszkodva hajolok arcához. Összerezzen s lassan rám emeli tekintetét. Halványan rámosolygok és lehuppanok a mögöttem álló székbe. Az ajtó – mintha csak a végszóra várt volna – újból nyílik s egy Aiji lép be rajta. Arca nyúzott és álmos, amiből azonnal látom, hogy ő is ébren volt egész éjjel. - Gondolom Torát már nem kell bemutatnom neked, de azért jobbnak láttam, hogy én is rátok nézzek. Maya remélem nincs semmi bajod a választásommal… - Hogy nincs? Aiji! Miért ezt a b… - akadna ki szöszikém, de Aiji szerencsére leinti. - Legalább egyszer próbálj meg elfogadni a döntésem. Aztán többet már úgy sem kell. Meg sem várja Maya válaszát és már el is tűnik az ajtó túloldalán. Maya percekig csak némán mered utána aztán kitörnek belőle a könnyek. Az apró, nedves cseppek egymást üldözve szaladnak végig puha bőrén. Kutya – én csak így hívom – kétségbeesetten leugrik a lába elé és össze-vissza szaladgál. Szótlanul odalépek Mayához s kezemet nyújtva felhúzom a székből. Gyengéden megfogom karját és elindulok vele a folyosón. Kutya is követ minket, szöszike pedig még mindig bőg. Ujjaival próbálja letörölni könnycseppeit, de ezzel csak azt éri el, hogy elmaszatolja magán azt a kevéske sminket is. - Hazavigyelek? – állok meg egy pillanatra. - Ne… - hallom meg halk, remegő hangját. – Csak… csak hagyj békén és tűnj el. - Felőlem. Ha ez a vágyad. Szikrázó tekintetét rám villantja, majd dühösen elcsörtet. Mocochang kétségbeesetten rohan gazdája után, de én inkább megfordulok és a másik irányba indulok. Talán tíz perce a folyosókat rovom céltalanul, lehajtott fejjel mikor is valaki nekem jön. Shou az. Váltok vele egy gyors pillantást, majd éppen kerülném ki, de ő karom után kap. Kelletlenül visszafordulok hozzá. - Tora, a kis újoncod kirohant az esőbe. Elengedted egyáltalán? – némán fejet rázok. – Kurva sok baj van vele. Saga pedig azt mondta, hogy te lettél a menedzsere. Pedig egyáltalán nem érdemli meg. Még mindig nem szólok semmit, csak bambán Shoura pillantok aki halványan elmosolyodik. - Ha szükséged lenne rám tudod hol találsz meg – teszi még hozzá, majd tova siet. Ekkortájt esik csak le, amit az elején mondott. Hogy-hogy esik odakint? Egészen a bejáratig meg sem állok. Felkapok egy falnak támasztott fekete esernyőt, majd kilépek a parkolóba és végigsietek a kocsik sokasága között. Fogalmam sincs merre induljak ezért csak előre megyek, az orrom után. Már a sokadik utcát járom végig, mikor ismerős alakot fedezek fel az egyik, járda szélén álló, padon. Szokásához híven most is a kutyát szorongatja. Fáradtan odalépek elé és fölétartom az esernyőt. Az én hangosan megdördül, ahogy kisírt szemekkel felnéz rám. - Gyere – sóhajtom s ő minden ellenkezés nélkül feláll és az esernyő alá lépve ballag mellettem. Gondolom már tiltakozni sincs ereje. Végül a házam előtt állunk meg. Csak akkor veszi észre, hogy hova is hoztam. Úgy mered a lakás ajtajára, mint borjú az újkapura, de nem szól semmit. Amint kinyílik előtte a bejárat azonnal be is surran rajta. Én még lepakolom az esernyőm és a kabátom, aztán a konyháig követem. Éppen az pultnál ül és maga elé meredve lóbálja a lábait. Olyan akár egy kisgyerek. Előkeresek a szekrényből egy törülközőt és odadobom a kezébe. Értetlenül néz rám. - Törülközz meg, aztán vetkőzz le – foglalok helyet én is az egyik asztalnál. Maya gyanakodva felhúzza egyik szemöldökét, de inkább szavába vágok. – Ne itt. Csak arra akartam célozni, hogy keress magadnak valami ruhát és öltözz át. - Oké… Csöndben nézem, ahogy végig törli vizes arcát, majd szőke tincseiből is kicsavarja az esőcseppek maradékát. Mikor megunom ez a tétlenséget felállok és teszek fel vizet forrni a teának. Időközben egy újabb szőrgombóc talál be a konyhába, ezúttal az én egyetlen cicám Kamineko az. Csakhogy mielőtt beljebb jutna, megpillantja a széken csücsülő kutyát és sértődötten fujtatni kezd. Aztán – akár a vérig sértett kisgyerekek - megfordul és elvonul. - Tora-sama, még nem hallottad a mondást? „Macskások ne kezdjenek kutyásokkal.” – hallom meg Maya hangját, egy halk kuncogás után. - Nem kezdek veled. Csak nem akartam, hogy megfázz. De amint átöltöztél indulunk is vissza céghez, mivel még egy csomó elintéznivalóm van. Téged pedig nem hagylak itt. Szemforgatva leugrik a bárszékről, majd Kaminekot követve elszambázik a háló irányába. Mikor visszatér már nem a vizes ruhái csüngnek rajta, hanem az én kopatott csőnadrágom és az egyik fekete pólóm. - Tisztázzunk valamit… Akkor most ki akarsz menni az esőbe és visszasétálni? – kérdezi, mialatt a törülközővel ezúttal Kutyának esik neki. Inkább eltakarom a szemem, mert nem akarom látni, ahogy a fehér törülköző tiszta kutyaszőr lesz. Megint felkuncog. - Van másik kocsim – prüszkölöm. Nem sokkal később újból a hatalmas épület parkolójában állunk. Maya nem szól semmit, mialatt újból elindulunk az irodámhoz. Csakhogy útközben összefutunk Saga-val és Hiroto-val. - Üdv, Tora-sama – lép oda hozzánk Hiroto, mialatt dühös pillantását Mayára szegezi. – Ez nem Tora pólója? - De. Képzeld pont tőle jövök – vigyorog rá fölényesen Maya. Nem szép dolog kighasználni a helyzeted, cicus. Hiroto elképedve tekinget hol rám, hol Mayára, de én inkább tovább megyek Szöszikém pedig újból utánam lendül. Mikor belépünk az irodába Maya kérdés nélkül ledobja magát a kanapéra onnan kezdi el fixírozni, amint unott fejjel leülök a laptopom elé. - Te is modell voltál? – kérdezi hirtelen megtörve a csendet. - Nem igazán. Ez honnan jött? - Csak úgy. Akkor, hogyan lettél pont te az igazgató? Családi vállalkozás? Azt ne mondd, hogy az a vén faszi a nagyapád volt… - Szerencsére nem. Maradjunk annyiban, hogy volt pénzem megvásárolni a céget. - Akkor mondd már el! Mégis mi voltál mielőtt modellekkel kezdtél el foglalkozni? – kíváncsiságában már egészen az asztalomig lépdel, majd rá is hasal és onnan kezdi bámulni az arcom. - Semmi közöd hozzá! – vágom rá, de ő még mindig nem adja fel. - Kérleeek! – pislog rám hatalmas szemekkel. - Vagy felmondok!   Persze tisztában vagyok vele, hogy nem mondott volna fel, de végül csak engedtem... - Egy feltétellel. Ha nem mondod el másnak. És ha lehet jegyezd meg, hogy csak azért mondtam el, mert a menedzsered vagyok – bólint egyet. – Melegpornó színész. Seme. És erről kuss. Magam sem értem miért mondtam el. Egyszerűen csak jött magától… De így utólag azt kívánom, hogy bár meg se szólaltam volna.

2010.07.20. 21:07 Rauko

Maya POV Ez a szemét rohadék! Na, majd meglátjuk, hogy le akarsz-e fektetni, Tora-sama! Majd ha az asztalodra akarsz ráncigálni, én meg tökön rúglak, csak nézel! Miután végigmutogatott mindent, visszasiettem Aijihoz. Csak állt és nézett, látta rajtam, hogy valami nem stimmel, de inkább nem mondtam el neki. Nem akarom még jobban leterhelni. - Aiji! Mi a baj? Furcsa vagy… - kérdezem, mert tényleg fura. - Semmi komoly, csak elaludtam a nyakam, és most eléggé fáj - mondja sóhajtozva, én meg veszem a lapot. Nem érdekel, hogy a nagy Tora itt áll mellettünk, a nyakába ugrok és megcsókolom. Aiji természetesen vissza is csókol, de meglepetten néz rám. - Vigyél haza, megmasszírozlak - jegyzem meg mosolyogva. - Csak finoman a szexeléssel, picim, mert holnap, ha nem teljesítesz, kiteszlek. - Hogy rohadnál meg! - Hidd el, akkor is profin teljesítek, ha végigkefélek egy éjszakát! - Aijire pillantok, aki nagy szemekkel, meglepetten pislog ránk. - Igaz?! - I-igen. - Bólogat is hozzá, majd folytatja. - Soha nem volt panasz Maya munkájára, akkor sem, ha másnaposan ment fotózásra - fejezi be mondandóját, most büszkeséggel a tekintetében. - Nos, rendben, meglátjuk. Alig várom, hogy meglássam, mit tudsz mutatni nekem, picim - mondja, majd végigsimít az arcomon. Moco-changom ekkor tűnik fel, és mikor megérzi, hogy nekem ez most mennyire ellenem van, nekiront Torának. - Ez a kis korcs a tiéd? Szedd le rólam, vagy kidobom az emeletről! - fújtat kedvenc főnököm. - Nyugi, szépfiú, csak nem félsz az én kis kutyuskámtól? - kérdezem nevetve, majd odasétálok, letérdelek elé, és így veszem az ölembe a picurt. Közben nem mulasztok el rálehelni Tora ágyékára, majd véletlenül hozzá is simulok, miközben felállok. - Ohh, elnézést, Tora-sama… - Hangomból süt a gúny, Aiji már a fejét fogja, Tora meg csak nagy levegőt vesz. - Ne húzd az agyam, cicus, mert az asztalon találod magad. - Miről beszélsz?! - Most nevetnem kell. - Arra is képtelen lennél, hogy tisztességesen leszopj, főnök - hajolok közelebb, az utolsó szót már az ajkaira suttogva, majd a füléhez irányítom magam. - Ne próbálkozz többet olyannal, mint az előbb. Mert hidd el, nem vagyok Saga, aki majd tűri, hogy ribancnak nézd. Vetted? - kérdezem, majd belenyalok a fülébe, és Aijihoz fordulok. - Hazaviszel? - Nem. Nem érdemled meg. - Közelebb lépkedek, és előveszem hatalmas, könyörgő szemeimet. Ha Moco-chang tudna röhögni, szerintem már kiesett volna az ölemből. - Ne nézz így. - Na, csak még egy kicsit… - Ne csináld, hallod?! - Még egy kis szempilla rebegtetés, és nyert ügyem van! - Na, gyere, basszus! De ezért jár nekem egy masszázs! - Na, akkor holnap. Aludj jól, Tora-sama - mondom nevetve, majd biccentek, és megyünk is. Mikor a parkolónál vagyunk, Aiji hirtelen az autó oldalához présel, Moco-chang is nagyon megrémül, én meg aztán pláne. - Velem miért nem csinálsz soha ilyeneket? - kérdezi, a nyakamba szuszogva. Ahogy hozzám ér, érzem a combomhoz nyomódó merevedését is. - Aiji! Hagyd ezt abba! Megijesztesz! - Próbálnám ellökni magamtól, de nem megy. Már kutyusom is ugat és morog. - Te az enyém vagy, értetted? Nem feküdhetsz le Torával, amíg velem nem tetted. - Nem ismerek rá. Ki ez, és hol van az én kedves Aijim? Már a könnyeimmel küszködök, mikor valaki odalép mögénk. Nem látom rendesen, csak az öltönyt, és a magasságát, ebből pedig egyvalakire gondolok. Megfogja Aijit, elrántja tőlem, majd rá pillant. - Mit csinálsz? - kérdezi tőle. - Közöd?! - Aiji… Szívott volna, megint? Azt ígérte, hogy nem fog többet. - Tora, köszönöm, de menj el. Megoldom egyedül is - kérem halk hangon, miközben Mocot simogatom. - Biztos? - Igen. Menj el. - Rám pillant, megrántja vállát, majd elmegy az autójához. Én Aijira nézek, majd egy hatalmas pofont nyomok az arcára. Megfogja a pofon helyét, és már ütne vissza, mikor ráordítok. - Elég legyen ebből! Megígérted, hogy nem lesz több ilyen! Nem is a sminkesekkel dumáltál, mi?! Kilógtál füvezni! - Megint egy ütés, majd mellé lépek. - Taxival megyek. Gondolkozz kicsit. - Nem szól. Most tudja, hogy igazam van, de a cigitől nem tiszta az agya teljesen. Ahogy haladok a kijárat felé, Tora megint mellém lép. - Hazavihetlek? - kérdezi gúnyos mosollyal. Bennem már eléggé felment a pumpa, nem hiányzik ez az ajánlattevő tekintet! - Tudod, kire nézz így, te nimfomániás szemétláda?! A jó édes titkárodra, arra! - ordítom neki, majd faképnél hagyom. Ölemben egyetlen társammal megyek a főútra, fogok egy taxit és irány haza. Itthon kisírom magam végre. Aiji megígérte, hogy többé nem fog füvezni. Mikor a legutóbb majdnem komoly baja lett, megesküdött rá, hogy nem fogja többet csinálni! Erre ő is átvert. Tora meg… Seggcentrikus állat, egy idióta, beképzelt újgazdag, aki csak ül a flancos irodájában, osztogatja a parancsait, meg megdugja a modelleket, aztán ennyi az élete! Kutyusomat ölelve sírom álomba magam, de nagyon nyugtalanul alszom. Reggel egy főzet kávé után is úgy nézek ki, mint valami zombi, de leszarom. Moco-chang az ölemben, én meg indulok. Ma a saját kocsimmal megyek, és mindenki kinyalhatja a seggemet! Odabent először Sagával futok össze, tőle kapok útbaigazítást. A mellettem elhaladó modellek, köztük Shou is, azon sutyorognak, hogy ilyen képpel tuti rosszak lesznek a fotók. Na, azt majd meglátjuk! Tora már a sminkeseknél vár. - Lenyugodtál? - Menj a francba. - Ide figyelj, picim! Nem beszélsz így a főnököddel, megértetted? - fogja meg arcomat, közben olyan lealacsonyító hangnemet használ, hogy bennem azonnal felmegy a pumpa. - Elengedsz, vagy szembeköplek. - Csak röhög. - Nem vagyok egy ribanc, aki megáll neked, csak mert egy idióta vállalat igazgatója vagy! Az előző barmot is plasztikai sebészhez küldtem! Te akarsz lenni a következő?! - ordítom, mire megérzem, hogy valaki a vállamra teszi a kezét. - Maya, kérlek, fejezd be. - Aiji az. Na, már csak ő hiányzott. - Mielőtt megütnél, és ordítani kezdenél, szeretnék beszélni veled. Rendben? - Bólintok, majd Moco-changot magamhoz szorítva lépkedek menedzserem után. A teraszra visz, majd a hamutartóba tesz egy zacskó füvet és meggyújtja. Én csak nagy szemekkel nézek rá; ez az élete, emiatt akart már többször megverni, erre most elégeti. - Tudom, hogy nem elég, hogy ezt tettem. De hidd el, le akarok állni. Ma reggel elmentem, és beiratkoztam, egy elvonóra. - Miattam? - kérdezem tőle. - Igen. Nem akarlak soha többé bántani. Figyelj, Maya. Én… - A szemembe néz, de nem jön közelebb. - Én az elejétől fogva szeretlek. Tudom, hogy semmi esélyem, de szerettem volna, hogy tudd, és azt is, hogy nem leszek többé a menedzsered. - Hatalmas szemekkel nézek rá, és már nyitnám a számat, mikor csendre int. - Hallgass végig, kérlek. - Bólintok. - Nem lennék képes a tegnapi után újra melletted maradni, mint barát. Ahogy láttalak flörtölni Torával, valami elpattant bennem. Már az irodában. Képtelen vagyok tovább csak a barátod lenni, ezért eltűnök az életedből. - Fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Egy könnycsepp gördül le az arcomon, majd még szorosabban ölelem kutyámat, aki még engedelmesebben bújik hozzám. Mindig érzi, ha szükségem van rá. - Aiji. De… De te vagy a legjobb barátom… Ne csináld ezt velem, kérlek. Nem tudok nélküled… én… képtelen vagyok Aiji nélkül létezni! Te tartottál eddig a pályán! Miért akarsz most elmenni?! - Sajnálom, Maya. Nem tudok csak barátként nézni rád, és az, hogy te csak így tekintesz rám, felőröl. Most is… Legszívesebben megcsókolnálak, de nem tehetem. - Megfordul, és már háttal beszél hozzám. - A mai napot végigviszem, holnap reggel pedig bemutatlak az új menedzserednek. Még néhány percig álltam kint a teraszon, egyedül, illetve kutyusommal. Majd visszamentem, a sminkesek, a fodrászok és az öltöztetők előkészítettek, jelenleg Tora áll előttem. - Hallottam, mi történt. Ha nem akarod végigcsinálni… - Most aggódik…? - Úgy emlékszem, már mondtam, hogy tűnj a fenébe. - Nao-chan az ajtóban áll, Moco-changot simogatja. Látott, mikor kisírt szemekkel bejöttem, és azonnal meg is próbált vigasztalni. Aranyos pasi. Kattog a gép, nekem pedig hirtelen minden bajom messze száll. Amikor pózolok, csak egy dolog számít: hogy jó legyen a kép! Minden másodrangú. Aiji is bent van, de nem nézek rá. Amikor kérik, mosolyogok, ha szexinek kell lennem, az leszek. Ez a munkám, jó vagyok benne. Mikor végeztünk, a fotós az egekig magasztal, hogy mennyire jó velem dolgozni, de én megint sírva lépkedek el Tora és Aiji mellett, Naohoz, aki megölel, és meghív egy kávéra. Már épp lépnénk ki, én saját ruhámban, enyhe sminkkel, mikor Tora megszólít. - Tudom, menjek a francba. - Hátrapillantok, és most enyhe mosollyal bólintok. - De azért előtte szeretném elmondani, hogy fantasztikus vagy. Ki vagy borulva, de olyan dögös képeket csináltunk rólad, hogy nem is találok rá jó szót. Fantasztikus modell vagy, Maya-chan. - És a legszerencsétlenebb ember, aki ezen a kibaszott földön létezik - mondom keserű mosollyal az arcomon. - Most, ha nem haragszol, szeretném jó, alaposan kibőgni magam. - Aiji felé pillantok, aki most nem rám néz. A képeket lesi a monitoron, de érzem, ilyen messze tőle is érzem, hogy neki is nagyon fáj. De meg kell értenem. Az elején tisztáztuk, hogy ha valamelyikünk szerelmes lesz, akkor dobbantunk. Az én érzelmi intelligenciám valahol a béka segge alatt van, Aijinek pedig túl jó a lelke ahhoz, hogy mellettem menjen tönkre. Elengedem, mert ezt kell tennem. Nao nagyon aranyos volt, elvitt egy étterembe, ahol Moco-changnak is tudtam rendelni nasit, amíg mi, egy nagy bögre tejes kávé mellett elsírtuk egymásnak a bánatunkat. Én neki, Aijit, Torát, mindent, ő meg elmondta, hogy Shou és a többiek mennyire hülyének nézik. Egész jót beszélgettünk, reggel ő jön majd be értem. Reggel… Épp a tükör előtt állok, és egy egész éjszakás sírás, és nem alvás után próbálok valami, viszonylag emberi képet varázsolni magamnak. Elvégre, ma kell találkoznom az új menedzseremmel. Erre a gondolatra megint teleszalad a szemem könnyel, és leperegnek előttem a képek, mikor két napja Aiji még reggeli kávéval ébresztett, és mosolyogva utasította vissza a házassági ajánlatomat. Miért történt ez meg…? Miért kell a szerelemnek mindig az életembe rondítania…? A csengő zavar meg önsajnálatomban, én pedig kikiabálok, hogy nyitva van. Nao visszakiabál, hogy akkor iszik egy kávét, amíg én elkészülök, én meg vissza, hogy rendben. Negyed óra, és már úton is vagyunk. Nao próbál felvidítani, de ez nem nagyon megy. Még Moco-chang kedvesen idióta tekintete sem tud észhez téríteni. Teljesen kész vagyok lelkileg, legszívesebben elmenekülnék minden és mindenki elől. Egy nagy tárgyalóban várok az új munkatársamra. Nyílik az ajtó, én már épp állnék fel, és utasítanám rendre kutyusomat, mikor meglátom betoppanni azt a férfit, aki miatt az elmúlt két napba csak szenvedtem. Nem tudom elhinni! Ugye… ugye nem?!

2010.07.20. 18:12 Hika-chan (Pon)

Tora POV - Saga! – csattanok fel, mire az említett kissé reszketve odalép az asztalomhoz. - Tessék? – kérdezi kezét tördelve, mire halványan elmosolyodom. Képtelenség, hogy egy pasi ennyire ártatlanul tudjon nézni. - Csak néhány papír kéne. Ne ijedj meg ennyire. Nem harapok – koccantom össze fogaim a hatás kedvéért, majd megpaskolom fenekét is, mire mélyen elpirul. - Re-rendben. Különben itt vannak Masahito-kunék – motyogja, mire én az ajtó felé nézek és fáradt hangon kiszólok. Kíváncsi vagyok, hogy szemtől szemben is olyan gyönyörű-e a mi kis újoncunk. Mindenesetre azt már volt szerencsém megtudni, hogy jól csókol… legalábbis a menedzserével elég szívmelengető látványt nyújtottak a parkolóban. Mikor enyhe csípőmozgással belépdel az irodába elégedett félmosoly kúszik ajkam szélére. Úgy tűnik mégis van elég tehetségem a modellek kiválasztásához. Persze az sem kerüli el a figyelmem, mikor egy pillanatra lefagy, ahogy meglát engem. - Nos, üdvözletem – mondom kimérten mialatt kezemet lazán elhúzom Saga hátsójáról. – Szerintem fölösleges húzni az időt, tehát megkérdezném, hogy miként döntöttél. Felállok a székemről és félig felülök az asztallapra – onnan fixírozom tovább Mayát. Persze a válaszban már biztos vagyok, de jobb szeretném ha ő mondaná el. - Természetesen elfogadjuk – lép elém a sötéthajú menedzsere s egy kicsit meg is hajol hozzá. Aláíratok néhány papírt velük, majd én is felfirkantom rájuk a nevem. Aijival még elbeszélgetünk néhány dologról – főleg a fotózásokkal és a céggel kapcsolatban –, de úgy látszik, hogy mindenről tudnak. Maya közben unalmában végigjárja az egész irodát. Összeismerkedik a polcon álló bólogató kutyák sorával s egyenként mindegyiknek megpöcköli az orrát, majd szinkronban velük ő is elkezd bólogatni. Annyira gyerekes, hogy még én is majdnem elröhögöm magam rajta. Mikor már képtelen vagyok visszatartani a mosolyom Aiji kétségbeesetten fordul hátra. Fáradt sóhajjal nyugtázza Maya gyerekeskedését. - Akkor holnapra lenne egy fotózásod – szólalok meg mielőtt még egy hosszú kioktatásnak lehetnék a tanúja. - Máris? – néz rám kerek szemekkel Maya, majd durcásan odalépdel elém. - Nem akarom ilyen korán kezdeni a munkát! Szúrós szemeit mélyen az enyémekbe fúrja, mire én halványan megnyalom az ajkaim. Nyel egyet és inkább elfordítja a fejét. - Figyelj, Maya. Vannak itt nálad milliomszor jobb modellek is és ők valamiért nem verik ki a hisztit azon, hogy dolgozniuk kell. Ne hidd azt, hogy itt mindent a segged alá fogunk tolni – közlöm vele és magamban még hozzá teszem: maximum bele.  - Kedves Tora-sama, nem én vettem föl magam! Ha ennyire rossznak tart akkor miért adott nekem egyáltalán „lehetőséget”? – morog még mindig sértődötten szöszike, mire Aiji szabályosan lesápad. Valóban én vettem föl, de az nem rá tartozik, hogy miért. Legalábbis én nem fogom elmondani neki –egyenlőre. - Képzeld tisztában vagyok vele és ha úgy döntesz, hogy már az első napon kirúgatod magad akkor felőlem legyen. Add fel. Olcsó trükk részemről, de bejön. - Nem, nem adom fel! Maradok… - vág szavamba Maya, majd sértődötten felemeli állát is a hatás kedvéért. Aiji megkönnyebbülten felsóhajt. Saga időközben elsomfordált az irattár felé. Sosem bírta az ilyen jeleneteket. - Saga! Visszajönnél kicsit? – szólok oda neki, mire egyetlen titkárom szinte azonnal elém libben. - Igen, Tora? – kérdezi most már kicsit felszabadultabban. - Körbekísérnéd Mayát meg Aijit? - De nekem dolgom van… El kell intéznem egy csomó mindent. Neked ellenben úgy látom, hogy van bőven szabadidőd. - Hogy felvágták a nyelved – hajolok oda hozzá és gyengéden nyakába fújok. Megremeg. – Ezért még kapsz néhány plusz „feladatot”. Szinte hallom, ahogy Saga nyel egyet, de ennyivel nem érem be és még meg is harapom a fülét annak tudatában, hogy Aiji már rég kint áll a folyosón és csak Maya van bent rajtunk kívül. Nyugodtan ellépek Saga mellől és Maya felé veszem az irányt. Szöszikém kicsit lesokkoltan áll ott. Egy halvány mosollyal konstatálom, hogy megnyalja kiszáradt ajkait. Alig észrevehetően megsimítom a karját és biccentek neki. Némán követ, de a folyosón marad le egy kicsit, hogy Aiji mellett sétálhasson tovább. Az elfojtott beszélgetésből is hallom, amint Aiji kioktatja őt. - Mi a frászért kell kikezdened már az első nap a főnökkel? - Talán mert egy bunkó köcsög – ez még nekem is fájt… - Inkább meg se szólalj! –heveskedik Aiji. A liftben Maya mellém lép és gyanakvón csillogó szemekkel felnéz rám. - Ki volt az a fiú akivel úgy kikezdtél az irodádban? – kérdezi csöppet sem szemtelenül. Rajta kívül csak Saga mer így beszélni velem… a többiek ehhez túlságosan félnek tőlem- - Talán a titkárom? – teszem fel a költői kérdést legalább, olyan halkan mint ő. Nocsak, nem szeretnéd, ha Aiji is hallaná miről társalgunk? Erre nem mondd semmit. Mikor megáll a kabin kilépünk a folyosóra és én be is nyitok az első szobába. A sminkesek éppen a három „főmadárkával” szenvednek. A legjobb modelljeink – még az országos listán is az elsők köz vannak. - Jó napot Tora-sama! Megint felvett egy új fiút? – libben oda hozzánk Nao, de meg sem várja a választ. – Az én nevem Naoyuki, de a Nao is megteszi. Engem is nemrég vettek csak fel, úgyhogy rám mindenképp számíthatsz. Vigyorogva Maya felé nyújtja a kezét, aki legalább ilyen hevesen viszonozza a bemutatkozást. Na igen, a mi kis ügyeletes vigyorgyárunk mindenkivel kijön és ezalól még szöszike sem lehet kivétel. - A többiek Shou és Hiroto – biccentek a tükör előtt tollászkodó két másik fiúra. Hiroto neve hallatára azonnal felkapja a fejét, majd mikor meglátja mellettem Mayát azonnal összeszűkíti a szemeit, akár egy dühös macska. - Igazán? Szóval megint egy újonc? – lépdel oda hozzánk és egy fölényes pillantást vet Mayára. – Tora-sama, miért te kísérgeted őt?! Hiroto azon kevés modelljeim egyike akikkel nem kerültem szorosabb testi kapcsolatba. Elég volt az, hogy láttam mennyire tehetséges - de szerintem, ha jót akarok magamnak akkor soha nem dugom meg, hiszen így is megállás nélkül féltékenykedik. Persze, ha valaki elég szimpatikus akkor nem habozom kihasználni a lehetőségeimet. - Saga-nak dolga volt… Talán van valami baj? – fordulok felé, mire zavartan lesüti szemeit. - Volt már fotózásod? – érdeklődik Shou, de az ő hangjában sincs semmi barátságos. Az biztos, hogy Mayának nem lesz könnyű dolga, ha be akar illeszkedni. - Nen sok közöd van hozzá, de ha ennyire érdekel akkor elmodnom: holnap lesz egy – érkezik a válasz Maya felől. legalább ugyanolyan magabiztosan. Talán még sem kell félteni őt. - Igazán? És mégis milyen? – emeli fel a szemöldökét Shou, miután sikerül leküzdenie meglepettségét az éles válasz után. - Pont erről akartam beszélni Mayával. Úgyhogy mi megyünk is tovább – szólok bele immár én is a beszélgetésbe, majd meg is fordulok. Maya engedelmesen követ – nem csodálom, hogy nem kell győzködni. A folyosón némán sétálgatunk egymás mellett. Aiji már rég lemaradt, mert pár sminkessel folytatott beszélgetése eléggé elmélyült. Percekig csak Mayát bámulom ahogy lehajtott fejjel, gondolataiba mélyedve csoszog. Meg kell hagyni, hogy eléggé kívánatos teremtés. Végül én töröm meg a csendet. - Ha holnap jó leszel akkor biztosan maradhatsz – persze én is elmegyek a fotózásra. Lesz egy sima reklámfotó sorozat aztán választhatsz, hogy aktot vagy fél aktot kérsz másodiknak. Különben nem szoktam ilyen hamar elkezdeni a munkát az újoncokkal. Ez csak azért van, mert akit eredetileg beszerveztünk az lemondta. De nem bánom, mert szerintem te sokkal jobb leszel. Meglepetten rám kapja a tekintetét. Szerintem ő sem számított tőlem efféle dicséretre. Bár nem csodálom, hiszen nem sokszor hallani tőlem ilyet. Rákacsintok aztán lépkedek tovább, mintha mi sem történt volna. - Tisztázzunk valamit Tora… Te most le akarsz fektetni? – hallom meg a hangját, de a kérdés kicsit sem lep meg. Odalépek elé és lassan elindulok felé. Ő megállás nélkül hátrál. Néhány perc múlva azonban már a fal akadályozza a további haladásban. - Sokat képzelsz magadról – hajolok oda arcához, mire nyel egyet. Ajkam olyan közel van az övéhez, hogy elég egy rossz mozdulat bármelyikünk részéről és máris egymás száján csünghetünk. – Én ilyet egy szóval sem mondtam. Egyenlőre – teszem hozzá magamban. Kezemmel lágyan végigsimítok oldalán, de még mindig nem állok meg. Ujjaim már ágyékán játszanak, amit egy halk sóhajjal viszonoz. De hamar észreveszi magát s azonnal szája elé kapja kezeit, majd egy hirtelen mozdulattal fejét is oldalra fordítja. Megint ellépek tőle és tovább indulok. - Mi a baj? Megfagytál? – kérdezem hátra sem pillantva. A válasz egy sértődött horkanás és halk cipőkopogás a hátam mögött, ahogy Maya újból mellém siet. Valahogy úgy érzem, hogy az előbbi ijedtsége csak amiatt van, mert megleptem. Ezt még biztos visszakapom…

2010.07.19. 16:31 Rauko

Maya POV - Ha még egyszer letaperolod a seggemet, te szemétláda, leharapom a tökeidet! - kiáltom az öltöztető után, aki ekkorra már rohan kifelé az ajtón, próbálva elmenekülni a felé dobott ollók, ruhák, kiegészítők elől. - Aiji! - Az említett ekkor lép be az ajtón, kikerülve egy nyakláncot. - Maya… Mi a gond már megint? - Kezében a mappája és a toll, arcán a szokásos, kifejezéstelen vigyor, amiről sosem tudod, hogy miért is nevet. Igen, ez a személy a legjobb barátom és a menedzserem is, egy személyben. - Még hogy mi a baj?! Mi az, hogy már megint?! Ez a kis szemétláda megint fogdosott! - Felsóhajt. - Ne sóhajtott! Mutasd meg, hova van rám írva, hogy: „Ribanc vagyok, tapizz le!” - Ide, édes, ide - jön közelebb, és markol bele popsimba. - Hatalmas, kivilágított betűkkel. - Fújtatva kezdek csapkodni felé. - Ki az a barom, aki nem tapizna le egy ilyen segget, Maya? Törődj bele. Vagy hagyd abba a modellkedést. - Miért vagy megint ilyen bunkó, Aiji?! Mindig szemétkedsz! - De, most komolyan! Az utóbbi időben olyan gonosz lett… - Na, jól van. Aiji-sama tudja, mi kell az ő dühös madárkájának - mondja, majd előkap a zakója zsebéből egy epres nyalókát. Én, mint akit kicseréltek, csillogó szemekkel váltok át „udvarló kiscica” üzemmódba, ezt imádja. - Ne, ne nézz így, hallod?! Hallod?! - Minden hiába, hatalmas, barna szemeim ellenállhatatlanok. - Jó, itt van, csak hagyd abba! - A kezembe nyomja a nyalókát, mire én elégedetten felmorranva vetem rá magam az édességre! Kami-sama… Életemet és véremet egy nyalókáért! - Hihetetlen hogy egy ilyen gyerekesen akaratos fazon, mint te, hogy lehet ilyen keresett modell… - Nem érdekel a véleményed. Én így vagyok tökéletes. És egyébként, csak a nyalóka, meg a menekülő öltöztető miatt jöttél, vagy volt más okod is? - Volt más okom is természetesen. Emlékszel a Szivárvány Modellügynökségre? - kérdezi mosolyogva. - Lehet őket elfelejteni? Most is hányingerem van, ha arra az idős faszra gondolok, aki mindenképp meg akart fektetni… - Nagy levegőt veszek, majd kifújom, ahogy újra felderengenek bennem az emlékek. - Igen. Az, akinek a fejére borítottál egy pohár forró teát. Ha nem én, akkor te azóta a börtönben kínálgatod cigiért a segged, édes - oktat ki önelégült vigyorral. - Nehogy már még én legyek a hibás?! Természetes, hogy megvédem magam az olyan szemetek ellen, mint ő. - Leülök a fotelomba, és onnan nézek Aijira. - Szóval, mit akarnak tőlem? - Na, szerinted?! Hogy főzz nekik, idióta - mondja. - Ne pofázz már vissza folyamatosan. Nem hiszem el… Arra gondoltam, hogy a forró teás eset után azt mondta az a fasz, hogy nem mehetek többé az épület közelébe. Ki is tiltottak, nem emlékszel? - Hogyne emlékeznék…? Nem én szedtelek ki a biztonságiak kezei közül? Pedig szívesen néztem volna, ahogy az a nagydarab, kopasz pasas megtanítja neked, hogy hogyan fogd be a pofidat, és mit csinálj a kezeiddel - jegyzi meg távolba révedő, szinte fantáziáló tekintettel. - Aiji! Ha most rólam szövögetsz szexuális jeleneteket, neked tényleg leharapom a tökeidet! - Ugyan, ne mond, hogy nem élveznél velem egy éjszakát… - Ohh, szóval harc? Akkor legyen. „Shouta mode”: On. Közelebb lépek hozzá, ártatlanul pislogok hatalmas, barna szemeimmel, közben ajkaimmal úgy szopom a nyalókát, mintha arra várnék, hogy elélvezzen. Egyik kezemmel végigsimítok Aiji ingén, majd a felső két gombbal szabadon engedek egy kis részt mellkasából, amire ajkaimmal lágy csókot is adok. Ő már akadozva veszi a levegőt, merevedése olyan sátrat csinált öltönynadrágjában, hogy ketten is elférnének benne. Én meg ártatlanul visszagombolom az inget, gyors puszit lehetek ajkaira, majd visszalibbenek a fotelba. - Upszi, lehet, hogy ragacsos lettél… - jegyzem meg röhögve. - Gyűlöllek, Maya. Itt vannak a kibaszott papírjaid, olvasd el őket, én meg megyek és kiverem magamnak a mosdóban. - Fújtatva távozik. Egyértelmű, hogy nem a mosdóba megy, hanem a portára, ahol megint megrontja azt a helyes pofikájú, ártatlan srácot. Szegény kölyök, én szemétkedem, és ő szívja meg, most véletlenül szó szerint. Hehe… Felveszem a földről a ledobott mappát, majd olvasgatni kezdem. A fizetés jó lenne, egy hosszabb távú szerződést akarnak. Egy évig kellene velük dolgoznom, és csak velük. Hm… Merész ajánlat ez egy olyan keresett modell felé, mint én. Ez már tuti nem az az öreg faszi, ő nem lenne ilyen merész. Lapozok, Aiji tuti gyűjtött nekem infókat. Hallottam, hogy igazgatóváltás volt. De hogy ki lett, azt senki sem tudta megmondani. Aiji persze kiderítette. Amano Shinji, harminchoz közelít. Jelenleg egyedülálló és mocskosul gazdag. Torának becézik… Hát, a képe alapján nem is csodálom. Igazi tigris a pasas. Illetve, annak tűnik. De legalább nem egy hetven és a halál közötti, kiéhezett köcsög. Ennek a Tora-kunnak még talán igent is mondanék egy megfektetésre. Nyami… lesz egy évem, hogy elcsábítsam, és kipróbáljam, hogy rászolgált-e a tigris becenévre az ágyban is. Persze, ha elfogadom az ajánlatot. Úgy látom, lenne itt minden, divatbemutatók, reklámfotózások, még akt és félakt is. Vetkőzni nem szeretek, de ha elvállalom, akkor dupla gázsi. Na, ez tetszik. Egy év alatt úgy megszedem magam, hogy nyugodtan leléphetek Amerikába. Közben talán okoz majd egy-két fergeteges orgazmust ez a Tora-kun. Gondolataimba mélyedve lapozgatom a mappát, céginfók, Tora-kunról minden, amit Aiji ki tudott deríteni, eddigi referenciák, a munkák részletezése… Ekkor kedvenc menedzserem rám hozza a frászt, mikor elém ugrik. Na, de jó kedve van valakinek… - Aiji, ne rajtam vezesd le a felesleges energiákat. Menj vissza a portáshoz. - Épp tőle jövök. Fáradt szegény, úgyhogy jöttem hozzád, beszélgetni. - Nem mindig ilyen hiperaktív ám, csak szex után. - Na, hogy döntöttél? Vállalod? - Miért én kellek? - Arra gondolsz, hogy miért kockáztatják meg, hogy egy gyerekes, megzabolázhatatlan, öntörvényű és makacs modellel dolgozzanak, aki miatt az előző igazgatónak még plasztikai műtéte is volt? - Lehuppan velem szemben a kanapéra. - Fogalmam sincs. Csak jött az ajánlat, én meg összeszedtem mindent, és hoztam neked. - Mikorra kell választ adnom? - Holnap reggelre. Ha elfogadod, megyünk Amade-kunhoz. Ha nem, akkor felhívom őket és visszautasítom. - Elveszi a mappát a kezemből, belelapoz, majd rám pillant. - Mint barátod, és mint munkatársad mondom, vállald el. A cég jól működik az új igazgató alatt. Egy évig nem kell utazgatnod, a városban maradhatsz, de rengeteg pénzt kereshetsz, ha ügyesen csinálod. - Csak akkor, ha Moco-chang is jöhet velem munkába - mondom durcásan. Igen, fontos a kutyim, aki jelenleg valahol a folyosón udvarol a többi alkalmazottnak, valami kis nasiért. - Ezt pont nem kérdeztem meg. - Rápillantok. - Ne nézz így. Elfelejtettem. - Ez olyan, mintha engem felejtenél el! Moco-chang a családom, tessék felhívni őket, és megkérdezni. - Nem tesz semmit. - Most, itt, előttem! - Veszi a telefont, tárcsáz és beszélni kezd. - Mizui Shinji vagyok. Amade-kunnal szeretnék beszélni. … Köszönöm. … Áhh, Amade-kun, üdvözlöm! Lenne egy kérdésem. A modellemnek fontos a kutyája. Megoldható, hogy vele mehessen munkába? … Kérem, ne nevessen. Ez neki tényleg fontos, utasított vissza ezért milliós ajánlatokat. … Igen, egyetértek, de ha fontos önnek Maya, akkor gondolja át. Lehetőleg most, mert ha nem adok neki azonnali választ, visszadobja az ajánlatot. … Igen. Eléggé makacs. De elsőrangú modell, ezt ön is tudja. … Rendben, értettem. Köszönöm, és elnézést a zavarásért. Viszonthallásra! - Letette. - Na, akkor vállalod? Mehet Moco-chang is. - Így már vállalom. - Akkor visszahívom, hogy rendben. Te meg szedd össze Moco-changot, és menj haza. Pihenj, már úgyis elmúlt kilenc is. Reggel fél tízre ott vagyok érted. Lehetőleg normálisan öltözz fel, oké? - Bólintok, majd puszit nyomok kedvenc Aijim pofijára, és kilibbenek a teremből. Megkeresem szemem egyetlen fényét, életem kicsinyke értelmét, Moco-changot, és már úton is vagyunk hazafelé. Otthon adok vacsorát kutyusomnak, eszek én is valami gyümölcsturmixot, fürdök, és már ágyban is vagyok. Közben hálótársam is végez a vacsorával, feljön, mellém fekszik, vakkant még kettőt, majd elalszik ő is és én is. Reggel frissen főzött kávé illatára kelek, elégedetten szaglászva tapogatom az utat a konyháig. Aijinak van kulcsa a lakásomhoz, így hamarabb jött, és csinált nekem reggelit és kávét, és Moco-changot is megetette. - Jó reggelt, álomszuszék - jön közelebb és ad egy gyors puszit a homlokomra. - Aiji. Házasodjunk össze. - Hatalmas szemekkel néz rám, majd elneveti magát. - Nem gondoltam, hogy így akarod meghálálni a reggelit. - Eltámogat az asztalig, leültet egy székre, majd elém tolja a bögrémet, tele töltve fincsi tejes kávéval. Imádom, ahogy csinálja! Valami istenien találja el a cukor, a kávé és a tej arányát, és hiába csinálom ugyanúgy, mint ő, nekem egyszerűen nem olyan… - Van fél órád elkészülni. Menni fog? - kérdezi mosolyogva. Amikor nem gonoszkodik, és nem veszekszünk, akkor kifejezetten édes pasi. Igaz, hogy még soha nem feküdtem le vele, de néha már nagyon közel voltunk hozzá. A csók például mindennapos. Egy fellépés előtt tőle kapom a szerencse-smacit! Igen, ilyen is van! - Persze, felkapok valamit, smink, haj és mehetünk. - Már tömöm is magamba a péksütiket, amiket hozott. Fél óra múlva tényleg elkészülök. Fekete, nagyon laza fazonú gatyó, fekete póló, az elején egy hatalmas, fehér nyuszival, enyhe, fekete smink és kócos haj. Aiji csak szemforgatva lökdös ki az ajtón, miközben én még Moco-chang nagyörvét igazítgatom. A kocsiban ülünk, mikor legközelebb hozzám szól. - Figyelj. Maya. Ez az üzlet fontos lenne. Ha összejön, leléphetsz te is, és én is. Tudom, milyen vagy, de kérlek, próbálj meg alkalmazkodni. Csak egy kicsit… - Meg fogom próbálni, de csak azért, mert ma reggel nagyon aranyos vagy velem - mondom mosolyogva, majd megsimogatom combját. Ő is mosolyog, de az utat figyeli. Egy hatalmas, sokemeletes irodaház parkolójában állunk, mikor Aiji kinyitja nekem az ajtót, megáll előttem, megtámaszkodik a kocsin, a vállaim mellett, és megcsókol. Finoman, lágyan, nagyon élvezem. A gond, hogy érzem: valaki néz minket. Mikor elválunk, oldalra pillantok, de már csak a záródó liftajtót látom. Mindegy, akkor nem is érdekes, az viszont igen, hogy miért volt a csók. - Szerencse-smaci, tudod. Hogy ügyes legyél, madárkám - mondja vigyorogva. Én duzzogva, fújtatva lépkedek a lift felé, hiszen én mindig ügyes vagyok. Felérünk a nem is tudom hányadik emeletre, és megállunk egy hatalmas faajtó előtt. Kicsit olyan érzésem van, mint egy elcseszett, sokadkategóriás akciófilmben. Állok az ajtó előtt, és várom a nagyfőnök mély baritonját, hogy kikiabáljon: Jöjjön be! És tessék, kikiabált… Belépek, és azonnal le is fagyok, de persze csak egy röpke másodpercre, még Aiji sem veszi észre. Ez a pasi… Ez a pasi… AKAROM!

[10-1]