Magyarország első korhatáros jmusic szerepjáték oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Karakterek
 
Egyedi karakterek
 
Szerepjátékok
 
Fanfiction
 
Button

 

 

U-KISS

U-KISS

 

A U-KISS egy 7 tagú dél-koreai fiú banda, akik 2008-ban debütáltak az NH Mediában. A tagok közé tartozik Alexander, Soo Hyun, Ki Bum, Kevin, Eli Donho és Kiseop. A tagok között Dongho a legfiatalabb és Alexander a legidősebb. A bandának több kislemeze is megjelent már, de csak 1 hosszú albumuk jelent meg 2010.februárban melynek címe az "Only One".
Legelőször Kibum és Kevin egy együttesben szerepeltek, amit XING-nek neveztek. Később Kibum 2007-ben elhagyta a bandát, majd Kevin is. Ezután 4 hónappal debütált a U-KISS. A U-KISS 2008.augusztus.15-én debütált Japánban, majd Dél-Koreában a "Not Young" dallal.

Az első album 2010-ben jelent meg, és még abban az évben bejelentették hogy a U-KISS szerepelni fog egy show-ban amelynek a címe a U-kiss Vampire. A TV Showban bemutatták közelebbről is a tagokat, szokásaikat és mind ezt csoportokra bontva. Külön vércsoportokra szedték a tagokat. A U-KISS a Ubiquitous Korean International Super Star rövidítése, ami szó szerint magyarul azt jelenti, hogy mindent felemelő koreai nemzetközi szuper sztár.


Tagok:


 

 

 

 

http://www.u-kiss.herobo.com/

 
Chat
 
Számláló
Indulás: 2009-12-20
 
Menü






 
Amik kellhetnek

Üzenőfal
Karakter problémák
Új karakter igénylések
Üzenet a szerkesztőnek
Karakter foglalás
Helyszín igénylés
Játékostárs keresés
Üzenet a játékosoknak

 

 
Pályázatok


 

 

Az oldalon található történetek a szerzők tulajdonában állnak. A szerző engedélye nélkül lemásolni, más oldalon közzétenni TILOS! Fanfiction jellegű játékok esetében minden jog az eredeti szerzőt és személyt illeti! A közzétett történetekből és képekből semmilyen anyagi hasznom nem származik.

Layout by Manka-sama


Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA