Cím: Szirmok

Név: YukkaHime

Páros: Tora x Saga (Alice Nine )

Korhatár: +18

Figyelmeztetés: shounen ai, angst

Történet rövid leírása: Mit tesz az, akinek megadatott az örök élet, mégis kétségbeesetten kell végignéznie, hogy az, akit a világon a legjobban szeret, meghal…? Követi, vagy esetleg megpróbált tovább élni?

Felhasznált szavak: sárga, karmok, függöny, tej

Reggel… vagyis inkább hajnal. A nap első sugarai mintákat rajzolnak a falra. Elmélázva nézem, ahogy a sárga különböző árnyalatai fénybe borítják a kertet. Vér és arany… akárcsak Ő és én. Már a gondolatra is fájdalmasan rándul össze a szívem. Vér… itt van a kezemen… az Ő vére. Hanyatt fekszem, végtagjaim szerte-szét, ahogy este iderogytam. Agyam tompa és fájóan lüktető. Orromba kúszik a fémes illat. Oldalra döntöm a fejem, és a függönyökön át látom testének körvonalait a másik szobában. Nyugodt, és békés. Szemeimbe könnyek gyűlnek. Miért? Miért kellett így történnie? Olyan boldogok voltunk… több ezer éves életem alatt nem éreztem még ehhez foghatót. Ha eljött pillangók ezrei táncoltak a gyomromban, ha megcsókolt, én voltam a világ legboldogabbja. Most a legboldogtalanabb. Nagy nehezen feltápászkodom, kimonóm szétnyílik, látni engedi a vállaim, de már nem számít… nincs miért odafigyelnem a szépségemre. Áttámolygok Hozzá, és térdre hullok mellette. Annyira szép még most is. Gyengéden megsimítom arcát és az erős, mégis karcsú kezeit. Hozzáérintem a homlokom. Már nem fog többet a hajamba túrni, ahogy mindig tette, ha hozzábújtam. Hogy is tehetné, hiszen halott…! Az én gyönyörű, erős Tigrisem, halott!

Lassan, kábult mozdulatokkal lefejtem szépséges testéről a véres kimonót, amiben a katonái elhozták hozzám tegnap. Feltárul a vállától a derekáig, átlósan húzódó rettenetes seb. Végigcsókolom halálának okozóját, de az élet végképp eltűnt már belőle. Tudom jól, de muszáj volt megbizonyosodnom róla. Tiszta vizet hozok egy porcelántálba és megtisztítom a vértől, a kosztól. Majd ráadom a kedvenc kimonóját, amit még én ajándékoztam neki. Fekete, mint a haja, és arany tigris van rá hímezve, mint a szemei. Gondosan igazítom el a kezeit és kihűlt ujjait ráfonom katanája markolatára. Hisz ők egyek. Teste a karddal, szíve a szívemmel. Könnyed csókot hintek ajkaira, mikor egy kis időre magára hagyom. Elő kell készülnöm.

Saját testemet is megtisztítom a vértől és a fájdalomtól. A hátsó szentélybe menet látom, hogy készítettek nekem reggelit. Tej és áfonyás aprósütemény. Nem eszem… nincs már rá szükségem. Más feladatom van. Magamhoz veszem karmokkal díszített tőröm és visszamegyek Hozzá.

Ahogy elhelyezkedem mellette, ahogy mindig szoktam, az eddig cserfesen daloló madarak is elcsöndesednek a kertben. Érzik, hogy otthonuk gazdája távozni készül. Távozni oda, ahonnan nincs visszatérés. Tudom, hogy ezzel a palotát, az erdőt és mindent, amit valaha az otthonomnak mondtam, az enyészetnek adom, de nekem csak Vele volt élet. Hunyjon ki a szépség a mi halálunkkal.

Erősen kapaszkodom a karjába, ahogy a tőr vékony pengéje átüti a mellkasomon. Fáj, iszonyatosan fáj, de az Ő elvesztése még ennél is jobban. Most… most végre újra együtt lehetünk. Ahogy a vér távozik a testemből, úgy nyugszom meg és csitul el lelkem. Fejem fáradtan a vállára hajtom, és ahogy az utolsó nyári szellő végigsimít rajtunk, ránk hint néhány elárvult szirmot. Én pedig elhagyom ezt a helyet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés