|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[15-1]
Kai POV
Alig vártam már ezt a pillanatot, hogy hozzáérhessek, hogy teljesen az enyém legyen. Szeretem, és ezt ő is tudja, nagyon jól, s ahogy érzem, ő is ugyan így van ezzel, hiszen ha nem szeretne viszont, nem feküdnék egymás mellett az ágyban, s kényeztetnénk egymást.
Finom kis merevedése van, lapos hasa izgató volt már az első perctől fogva, formás fenekéről nem is beszélve. Imádom a száját, a szemeit, az orrát, minden mozdulatát, ahogy nyög, s szégyenlősen takargatja magát.
Ahogy most engem csókolgat végig, ahogy én is tettem pár pillanattal ezelőtt, teljesen felforr a vérem. Végig csókolgatja a hasam, húzza az agyam, direkt kerüli az érzékeny pontjaimat, vágyam nadrágomban már teljesen feszül, s merev.
Lassan hámoz ki a nadrágomból is, ujjai reszketnek picit, gondolom a vágytól, ahogy hozzáér péniszemhez. Mikor végre megszabadít az utolsó ruhadarabtól is, végig simít hosszamon, majd nyelvét kidugva nyal végig rajtam. Testem megfeszül az érzésre, ahogy ajkai közzé vesz, s szopni és szívni kezd. Olyan vákuum van a szájában, hogy rögtön el tudnék menni. Már régen nem voltam senkivel, hisz őt szeretem, erre a pillanatra vártam, hogy bebizonyíthassuk egymásnak, mennyire szeretjük egymást, s hogy testileg, lelkileg egyek legyünk.
Egyre jobban csinálja, nyelve makkomon ficánkol, majd újból szájába vesz, szív és nyelvével körözget, simogatja vesszőmet. Aghrr… Istenem…
Álla alá nyúlva szakítom el farkamtól, s felhúzom magamhoz egy szenvedélyes csokra. Meztelen testünk összeér, forró bőre enyémet égeti. Csodálatos érzés. Nyelvemmel szájába furakszok, közben végig simítom hátát, két kézzel, majd ahogy leérek fenekéhez, megmarkolom puha húsát. Pont kézbe való feneke van. Imádom.
A csókot meg nem szakítva siklatom ujjaimat feneke partjai közzé. Bejáratát simogatom, majd ujjammal ismét körözgetni kezdek rajta. A számba nyögdécsel, én pedig csak morogni tudok a vágytól. Újból belé vezetem ujjamat, finoman, már nem szisszen fel, csak felnyög élvezettel teli hangon. Már is két ujjal ujjazom, amíg úgy nem érzem, hogy elég tág nem lesz.
Ő szakítja meg a csókot. Szinte azonnal áttér a nyakamba, s csak akkor veszem észre, hogy maga alá nyúl, amikor már ujjai farkamon szorulnak. Kézzel dolgozik egy kicsit rajtam, majd újból ajkaimra tapad, amikor saját magába vezeti keménységem.
Ajkaiba nyögök az élvezettől. Nagyon feszes, de még kibírható. Jó, hogy ő csinálja, ő érzi mikor fáj, és mikor nem. Mikor már teljesen benne vagyok, számba szuszogva vár egy kicsit, hogy megszokja, majd elhajol, hogy megnyalhassa alsó ajkamat. Megőrjít….
Lassan mozogni kezdek, kezeim csípőjére, fenekére siklanak ismét, hogy felvehessük mind a ketten a finom, de még is nem gyors ütemet. A szemébe nézek, mik már csillognak nagyon a kielégületlenségtől és a vágytól. Érzem, ahogy testem felforrósodik, s gyorsítani kezdek egy kicsit, de közben óvatosan, feljebb hajolok, hogy mellbimbóira cuppanhassak. Hangosan nyög fel az érzésre, fejét hátra veti. Tudom, hogy már nem sok hiányzik…
Mielőtt elmennénk, még pózt cserélünk. Hasra fektetem, miközben testét simogatom, csípőjét kicsit megemelem, s újból belé hatolok. Kerek segge ringatózik az ütemre amit diktálok, szinte csattan bőre az ágyékomon. Hörrrr…
Alá nyúlok, s kezembe veszem kemény farkát, hogy ott is kényeztethessem, közben lehajolok, s lapockáját, vállát csókolom, amíg hátra nem fordul, hogy ajkaink újból összeérhessenek, egy finom csókra… |
Aoi
Valahogy furán érzem magam attól, hogy meg akar csókolni. Olyan érdekes, ilyesmit előtte nem éreztem. Egyrészt nagyon szeretném. Iszonyatosan hozzá akarok éri, de valahogy nehéz… nem tudom. Belül félek, hogy ha most elkezdődik valami, akkor nem fogunk tudni megállni, és félek, hogy baj lehet. Biztosan nem lesz, Kai nem olyan, hogy kidob, ha megdugott, nem is ettől félek. Csak… nem is tudom.
De amikor elhajol, és olyan csalódottan felsóhajt, már nem akarok tovább erről gondolkodni! Tudom, hogy ő is felnőtt férfi, szüksége van a szexre, és én csak hálás lehetek, hogy megvárt engem, hiszen… hiszen szeretem.
Ahogy csókolózunk, ahogy simogat, egyre jobban elveszek az ölelésében. Olyan jó… túl jó! Még többet akarok belőle…
- Kai… - sóhajtom a nevét, miközben ő már a nyakamat csókolgatja. - Kai… akarom… - suttogom bele a szoba csendjébe, mire ő kicsit megremeg, és elhajol, aztán egyenesen a szemembe néz.
- Biztos vagy ebben? - kérdezi kicsit rekedtes hangon, csillogó szemekkel.
- Teljesen - simítom kezem arcára.
- Nem fogod rosszul érezni magad? - Hangja és arca komoly, tudom,hogy őszintén aggódik.
- Nem, Kai-san - mosolygok rá. - Bár az, hogy mennyire érzem jól magam, inkább tőled függ - pillantok rá kihívóan, mire morran egyet, megint az ajkaimra tapad, és közben a fenekem alá nyúlva visz a hálóig. Ahogy beérünk, lefektet az ágyra, és újra csókolózni kezdünk.
Ahogy halad lefelé a nyakamon, egyre inkább felfelé húzza a felsőmet is, így egy idő után engedek, és kiegyenesedve kapom le magamról, majd rá nézek. Ő előttem térdepel az ágyon, és valahogy… borzasztóan szexis! Felé lendülök, és lehúzom róla is a felsőt, majd azzal a lendülettel rántom magamra, és minden folytatódik.
Mellbimbómat kényezteti, és csókol, simogat, ahol ér. Olyan lágyan kerül le rólam a nadrág, hogy már csak azt érzem, ahogy finoman végigsimít belső combomon. Rá pillantok, ő pedig rám néz.
- Hihetetlenül szép vagy - sóhajtja, és megint csókot kapok. Karjaimat újfent a nyaka köré fonom, de nem élvezhetem sokáig, mert kikászálódik a karjaim közül, és végigcsókolva a testem, lefelé halad. Amikor hasfalamhoz ér, gonoszul felpislog, és már ekkor tudom, hogy mi jön. Egy mozdulattal veszi szájába merevedésemet, miközben elővadássza a síkosítót, és ken egy kicsit egyik ujjára, majd elkezd bejáratomnál körözni vele.
Még akkor is nagyon lágyak és gondoskodóak az érintési, amikor már két ujja van bennem. Én a szám elé emelt kézzel, oldalra hajtott fejjel nyögdécselek, és valahogy hihetetlenül élvezem! Azt hiszem, nem olt még senkivel ilyen jó. De ahogy tágít, közben ajkaival kényeztet, és lassan érzem, hogy már nem vagyok messze, ezért finoman megsimogatom az arcát, mire rám néz.
- Pihenj egy kicsit, Kai-san - mondom neki mosolyogva, ő pedig egyre jobban csillogó szemekkel néz, visszamászik mellém, és miközben csókolózunk, simogatom. Nagyon el akarom kényeztetni!
Elindulok úgy, ahogy ő tette, a nyakától lefelé, de nem érek a mellbimbóihoz, és az ágyékát is elkerülöm, pedig már tényleg nagyon keménynek látszik. Ő csak felsóhajt, a hajamba túr, és kedvesen próbál irányítani, mire beadom a derekam, és nem kínzom tovább.
|
Kai POV:
A napok telnek, Aoi egyre jobban van, én pedig boldog vagyok, hisz úgy döntött, hogy velem marad. A későbbiekben az is kiderül, hogy szinte egy helyen fogunk dolgozni, csak én egy emelettel feljebb vagyok, az irodában, ő pedig lent a kis étteremben, biztonsági rendszerrel megáldva, mi persze csak előny, így nem lesznek olyan problémák, mint legutóbb.
Úgy ugrik a nyakamba, boldogan, hogy majd szét veti az öröm és engem is. Rettentően boldog vagyok. Imádom, ahogy van, és most már tényleg úgy érzem, hogy minden rendben van velünk. Talán most már a kapcsolatunk is komolyabbra fordulhat. De én nem akarok semmit erőltetni.
Épp arról kérdezősködik, hogy nem baj-e nekem, hogy itt is velem van, a közelemben, mire én csak felnevetek, s még jobban magamhoz ölelem.
- Hogy lenne baj, te butus. – csókolok a nyakába, majd ahogy a szemembe néz, olyan mintha szeretne valamit, de nem merné, mintha félne valamitől. Végül kimászunk egymás karjaiból, s hazaindulunk.
*~*
Otthon gyorsan összedobjuk a vacsorát, ketten főzünk, néha egymás útjában vagyunk, de csak lazán kiröhögjük a másikat, ha kiönt valamit útközben a konyhapulthoz. Tényleg boldog vagyok, és ahogy látom ő is.
Vacsora után már a bőrkanapén ülünk egymáshoz bújva, én pedig a tv-t kapcsolgatom ide-oda, nem mintha lenne benne, valami jó műsor. Csak azt veszem észre, hogy Aoi már-már belém bújik, mire elmosolyodok, s én is közelebb húzódok hozzá. Úgy szeretem…
- Aoi-chan… - búgom lágyan, mire felemeli fejét, arca picit piros, talán zavarban van. De mitől? Attól, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz? – Olyan szép vagy. – simogatom meg az arcát, közelebb hajolok, szinte már meg is csókolhatnám, de előtte inkább kérdezek. – Szabad? – lehelem ajkaira, s nagy csend telepszik ránk. Csak azt érzem, hogy a levegő egyre csak forrósodik közöttünk, figyelem ajkait ahogy remegnek az enyémek után. Még mindig nem válaszol, én pedig mosolyogva lemondóan húzódnék el, amikor úgy rám veti magát, hogy nem hiszek a szememnek.
Szinte rám fonódik. Szemből az ölembe ül, karjaival átkulcsolja a nyakamat, s vadul csókolni kezd. Nem bírok ellenállni neki, muszáj, hogy érintsem valamilyen szinten. Egyik kezemmel arcát simítom, s végül hajába túrok, másikkal pedig derekára simulok, majd végig a hátán, fel-le. Érzem ahogy megvonaglik az ölembe, csókját szenvedélyesen viszonzom. Nem bírok betelni vele…. |
Aoi-chan Kainak és Arinak
Annyira hihetetlen… olyan iszonyatos szerencse! Igaz, csak pár napig árultam a testemet, de… de könnyen elképzelhető volt, hogy összeszedtem valamit. De a tesz atombiztos és negatív.
Azt hiszem, hogy nem tudnék több jó dolgot elképzelni az életembe, mint ami jelenleg van. Hiszen nem lettem fertőzött, itt van velem Kai, és épp az előbb vallott nekem szerelmet. Bár… bár teljesen őszintén fogalmam sincs, hogy mit tegyek, vagy mi lenne a helyes.
Nincs munkám… és nem is tudom, hogy merre indulhatnék keresni. De most, hogy minden kiderült, el fogok menni és szétnézek. De akkor sem akarom, hogy élősködőnek gondoljon. Bár… bár azt hiszem, adhatok neki valamit. Valamit, amit egyelőre képes vagyok nekiadni. De elsietni sem szeretném, és előbb tisztáznom kell vele mindent. Nem akarom azt sem, hogy bizonytalan legyen velem kapcsolatban, hiszen már én is tudom, hogy mit akarok tőle.
- Tudod, Kai-san… ez kicsit bonyolult - nézek rá, és intek neki, hogy üljön le. Ő mellém húz egy széket, és figyelmesen néz rám. - Szeretnék jó lenni. Szeretnék felnőni a feladathoz, hogy a párod legyek, tudod? Rendes munkahelyet szeretnék, havonta fizetést kapni, segíteni a vásárlásban, a számlákban, mindenben - mosolygok rá. - Idővel biztosan képes leszek szeretkezni is veled… de tudod, nem akarok a testemmel fizetni - simítok végig az arcán. - Azt akarom, hogy a szex a kapcsolatunk része legyen, és ne olyan dolog, amivel fizetek neked, vagy bármelyikünk is annak érzi. - Már szólalna meg, de a mutatóujjam a szája elé teszem. - Tudom, neked ez eszedbe sem jutna. Hidd el, nekem sem. De bármelyikünk lehet dühös, és nem akarom, hogy egymás fejéhez vágjunk bármit is. Azt hiszem, nekem te vagy már az egyetlen, aki itt tart, ebben a világban - suttogom, és homlokomat az övéhez támasztom. - Szeretlek… és örökké hálás leszek neked azért, amit értem tettél - suttogom, de nem az ajkait csókolom meg, hanem a homlokához hajolok fel. - Ha tényleg ezt szeretnéd, és megtűrsz, akkor itt maradok. De ha nem találok munkát egy hónapon belül, akkor elmegyek, rendben? - kérdezem tőle, mire ő mosolyogva bólint.
- De engeded, hogy segítsek keresni, ugye? - kérdez vissza mosolyogva, mire felnevetek. - Olyan szép vagy, amikor nevetsz - sóhajt fel, mire rá pillantok. Annyira szeretném… olyan jó lenne. De nem merem. Félek, hogy rossz lenne, hogy le kellene állítanom, és tudom, hogy egy csókból úgyis továbbmennénk, hiszen még sosem voltunk igazán együtt. Azon a borzalmas estén kívül még nem is nagyon érintettük egymást.
- Engedem, és köszönöm - válaszolok neki és mélyen a szemébe nézek. - Annyira szeretném… olyan isteni lenne végre érezni az ajkaidat - suttogom, mire felsóhajt. - Megveszek érted, Kai… de nem akarom, hogy félúton vissza kelljen fordulnunk, és megint heteket várni, amíg kész leszek valamire is. - Egyik ujjammal finoman simítok végig ajkain, mire ő ködös tekintettel néz rám. - Szeretnék teljes értékű párod lenni, Kai - jelentem ki, és húznám is el a kezem, de ő belecsókol a tenyerembe. Mosolygok, és hálásan ölelem meg.
***
Három nap telt el azóta, és már egyedül járok vásárolni is. Ma meg állásinterjúra is megyek. Van egy nagy irodaház a közelben. Ismerős a neve, de fogalmam sincs, hogy hol hallottam már… Az előre megbeszélt időpontban megyek, és már az útvonal is fura. Hallottam valahol ezeket az utcaneveket is.
Amikor megállok az épület előtt, és a bejárat felé pillantok, meghűl bennem a vér.
- Kai… - szólalok meg, mire az említett rám kapja a tekintetét.
- Aoi-chan - lép hozzám, és megölel. - Mit keresel itt? Ugye nincs baj?
- Dehogy - rázom meg a fejem. - Csak… nekem itt van állásinterjúm - nézek rá elpirulva.
- Az étteremben? - Bólintok. - Fantasztikus! Gyere, megmutatom.
***
Alig fél óráig kell bent lennem. A főnök olyan, mint az előző helyen, alig van bent, és ma ki kellett rúgnia a szakácsot, mert lopáson kapta. Szóval s.o.s. ember kellene, én meg el is vállalom. Szakács vagyok és pincér, ahogy a másik helyen. Helyesebben önkiszolgáló a hely, szóval egyedül leszek, de az épületben biztonsági szolgálat van, és ugye Kai-san, ami nekem elég.
Ahogy kilépek, Kai ott áll. A nyakába ugrok, és valahogy iszonyatosan spontán történik minden.
- Bekerültem… ugye nem baj, ha itt leszek a munkahelyeden is? - kérdezem, és mélyen a szemébe nézek. Azt hiszem… nem. Biztos vagyok benne, hogy most képes lennék megcsókolni. De félek… mi vank, ha nem akarja, hogy itt és most…?
|
Kai POV:
Időben felkelünk. A kórházban rendesek velünk. A vérvétel hamar megvan. Megsürgettem az egészet, a pénz nem számít és azt sem várom el, hogy Aoi majd visszafizesse. Dehogy kell, isten ments! Mielőtt még hazamegyünk, bevásárolunk hisz Aoi nekem akar kedveskedni egy finom vacsorával. Ragaszkodik hozzá, bár még nem tudja, hogy én is igen jól főzök. De hagyom neki, így legalább kicsit megnyugszik, nem mintha akarnám, hogy törlesszen akármit is.
Később a bőrkanapén ülünk, ő pedig az ölemben, épp azt kérdezi, hogy meddig maradjon nálam. De nem úgy, hogy maradhat, hanem maradjon. Ami még mindig azt érezteti bennem, hogy el akar innen menni, mintha nem érezné velem jól magát.
Lehajtom a fejem, s hajának édes illatából szippantok egy nagyot, majd csókot nyomok feje búbjára.
- Aoi… - búgom lágyan tincsei közzé, forró leheletem fejbőrét masszírozza, mire felsóhajt. – Nem kényszerítelek, hogy itt maradj, nem foglak ide bezárni. De szeretném, hogy legalább addig maradj itt, amíg ki nem derül az eredmény, meg nem gyógyul a lábad, és amíg nem szereztél lakást és munkahelyet. Hidd el, én semmit nem kérek cserébe. Se sexet, se semmit. Ha magától megtörténik, annak úgy kell lennie…. Kedvellek, Aoi-chan… - nyúlok álla alá, s felhúzom arcát, hogy a szemibe nézzek. – Hontooni. Skidayo, Aoi-chan. Ami az enyém, az a tied is, és csak ez számít. Addig maradsz ameddig szeretnél. De várd meg azokat amiket felsoroltam az előbb. Rendben? – nézek szemeibe, arcon puszilom, puhán és lomhán, hosszan, mintha nem akarnám soha abbahagyni, a végén meg elhúzom, hogy idióta cuppogós puszivá váljon, mire Aoi-chan felkuncog, s gyorsan megdörzsöli a puszim helyét.
- Csiklandós volt…- mosolyog, de nem engedem, hogy terelje a témát.
- Rendben? – kérdem komolyan.
- Rendben. – suttogja, s szinte egyre jár az agyunk. Mélyen egymás szemeibe nézünk, szinte már hajolnánk egymás ajkaira, de egyszerre kapunk észbe, Aoi ajkaink közé teszi mutató ujját, én pedig csak hangosan szuszogva hajolok el tőle, mosolyogva. Boldog vagyok, és ő is kezdi összeszedni magát.
~*~
Két hét múlva, Aoi már fásli nélkül járkál. Néha fáj neki, mikor időjárás változás van, de olyankor mindig borogatom neki, kamilla teával, hogy megnyugtassa. Naponta százszor, szinte ezerszer fordul meg bennem a gondolat, hogy mikor és hol csókolnám meg, legszívesebben. Hogy hol szeretkeznék vele, hogy melyik fotelban, ágyban, szőnyegen, vagy hogy hol és mikor bújjak hozzá. Néha tényleg hozzá is bújok, nem is tiltakozik. Neki is jólesik a közelségem. Sokat filmezünk, bár az utóbbi egy hétben én már délelőtt dolgoztam végig. Műszakot cseréltem, hogy ne este legyek oda, hogy együtt aludhassunk, hogy magamhoz ölelhessem.
Egyik nap a mikor délután fél kettőkor hazaérek, Aoi az asztalnál ül, s egy borítékot fog a kezében, jobban mondva egy levelet, másik kezével fejét az asztalon támasztja. Azonnal ledobok mindent és kikapom a kezéből a levelet.
Bla… bla… bla… gyerünk már!
De hisz ez….
- Aoi….- fogom meg a vállát, és felém fordítom. – Mi a baj, hisz ez negatív! Miért sírsz? Ugye csak örömödben? – nem tud válaszolni, vállai remegnek a sírástól, csak bólogat. Nyakába borulok.
- Úgy örülök Aoi-chan. Most már nem kell félned, ne sírj. Itt vagyok. Nem lesz semmi baj, látod? Minden rendbe jött, én megmondtam…
- Én… - nyöszörgi… lehet… lehet hogy most haza is megy? Végül is meggyógyult teljesen, és a teszt eredménye is megvan.
- Aoi. – fogom két kezembe arcát. – Szeretném… sőt minden vágyam, hogy velem maradj, de ha nem vagy velem boldog, én… elengedlek. De tudd, hogy szeretlek, és foglak is, amíg élek. De nem akarom, hogy azt hidd, tartozol nekem, vagy hogy bezárlak ide, mert erről szó sincs. Semmivel sem tartozol, ne legyen bűnbánatod. Én akartam ezt, mert… mert… Szeretlek… |
Aoi-chan
Még álmomban is érzem azt a hihetetlen fájdalmat, amit Die okozott. Oké,hogy nem direkt és szándékosan tette, de akkor is borzalmas volt. Azt hiszem, akkor sem fájt annyira, amikor az a szemétláda megrántotta és kifordult.
Aztán arra kelek fel, hogy valaki simogat. Megijedek, és már ugranék is, de Kai hangja hasít az agyamba.
- Aoi-chan! Hallasz? Én vagyok az, Kai - nyugtatgat, mire megállok a mozdulatban és ijedten nézek rá. - Én vagyok az, látod? Nem kell félned - mondja kedvesen, nekem pedig lassan eljut a tudatomig, hogy mi is történik, és felsóhajtva mászok vissza hozzá. - Jól vagy? - kérdezi, miközben megölel.
- Igen, és ne haragudj - nézek rá. - Baj van? Miért keltünk fel? - kérdezem, mert tényleg nem tudom.
- Fél egy van. Lassan mennünk kell a kórházba is.
- Kórház? - kérdezek vissza meglepve.
- Vérvétel - simít végig arcomon. - Azt mondtad, te is szeretnéd.
- Igen… végülis jó lenne tudni…
- Nem lesz baj, ne félj - húz még jobban magához, én pedig engedelmesen simulok a karjaiba.
- Kai-san - szólítom meg. - Nagyon köszönök mindent - mosolygok rá. - Ha találok valami munkát, akkor visszafizetem, amit rám kell költened.
- Megint butaságokat beszélsz - nevet fel. - Semmit sem kell visszafizetned - mosolyog rám, és közelebb hajol. Tudom, hogy meg szeretne csókolni, de… de… - Nem szeretnéd? - kérdezi ajkaimra suttogva. - Csak egy csók.
- Kaphatok még egy pici időt, Kai-san? Nem szeretném, ha valami bajod lenne miattam - pirulok el, mire ő megsimogatja arcomat és homlokon csókol.
A kórházban a vérvételes hölgy nagyon kedves. Ahogy végignéz rajtam, egy pillanatra elfintorodik, de aztán együttérzően mosolyog. Mikor Kai elmondja, hogy HIV-teszt miatt kellene a vizsgálat, a nő azonnal sürgősségi pecsétet nyom rá. Mivel ezért a vizsgálatért fizetni kell, Kai oda is adja neki a pénzt. A hölgy javaslatára azonban még bemegyünk egy gyógyszertárba is, mielőtt hazamennénk, mert valami krémet kell venni a sebeimre.
Végül a gyógyszerész hintőport és fürdetőt ad, amik fertőtlenítenek, nyugtatják a bőrömet és a sebek is könnyebben fognak begyógyulni tőle.
hazafelé még rábeszélem Kait egy vásárlásra is. Szeretnék neki hálából valami vacsorára csinálni, és nem biztos benne, hogy minden van, így inkább megvesszük. Ananászos csirkét fogok neki csinálni, az a specialitásom. De amilyen kedves, az áruházban még süteményt is vesz.
Kai annyira jó ember… valamiért rossznak érzem, hogy csak úgy a nyakán vagyok, és nem is beszéltünk meg semmit. El is döntöm, hogy otthon megbeszélem vele, bár kicsit nehezebb, mint gondoltam, ugyanis ahogy hazaérünk, valahogy mindig más kerül szóba. Az állapotom, a vizsgálat, mindenfélék.
- Kai… kérdeznék valamit - mondom neki, miközben a nappaliban ülünk, a kanapén. Én a mellkasára hajtott fejjel, az ölében ülök, a lábam kinyújtva.
- Mond csak - simít végig a karomon. valahogy az érintése nem zavar, de csókot nem szeretnék, amíg ki nem derül, hogy elkaptam-e valamit.
- Hogy tervezed, meddig maradok majd nálad?
|
Kai POV:
Segítek neki fürödni, megtörülközni. Megrémítettek a szavai, amiket mondott. Már nem az-az Aoi akit én megismertem, de tudom, hogy legbelül még ott van, csak nagyon mélyen. Vele alszok, ha feljajdul én ott vagyok, lesem minden kívánságát.
Reggel én kelek fel hamarabb. Hagyom aludni. Felöltözök, s a telefonommal együtt kiülök a konyhába. Első dolgom, hogy felhívjam a főnököt, hogy ma nem megyek be, sőt egész hétre szabit kérek, amit persze Aoi-nak nem mondtam el, úgy is csak szabadkozna, hogy nem kell stb… De én vele akarok lenni, azt akarom, hogy vigyázhassak rá, hogy lássam azt, hogy napról, napra jobban van.
Másodjára az egyik barátomat hívom, aki mellesleg csontkovács. Ő majd helyre hozza Aoi lábát, harmadjára pedig a kórházba telefonálok, hogy időpontot kérhessek, egy vérvételre. Ebből majd minden kiderül.
Délután kettőre kapunk időpontot, ez után pedig a hűtőhöz megyek, hogy készíthessek egy könnyű reggelit. Főzök egy nagy adag kávét és teát is, hiszen a haverom nemsokára itt is lesz, hogy visszarakja Aoi lábát.
Ahogy készen vagyok a reggelivel, Aoit hallom meg mögöttem csoszogni. Rossz állapotban van, most is csak saját magát oltja, mennyire szörnyen néz ki, szegénykém nagyon magába van fordulva. El akar menni, de nem hagyom.
- A reggeli már ott van az asztalon. – mutatok az asztal felé, majd töltök egy bögre kávét is neki. – És ahogy már tegnap is mondtam, nem vagy a terhemre. Kérlek ülj le, és egyél. Szívből adom. Bízhatsz bennem, cserébe nem kérek semmit… sosem lennék képes téged bármire is kényszeríteni…
- Tényleg nem kellene ezt tenned. – sétál szipogva az asztalhoz, s egyszerre ülünk le egymással szemben.
- De kell, mert én ezt akarom. – nyúlok át az asztalon, lerakom a kávéját, majd megszorongatom a kezét bátorítóan. – Minden rendben lesz. Bízz bennem. – mosolygok rá. – Na egyél szépen.
Csak nézem ahogy eszik, nem tudok betelni a látványával, de mikor rámpillant, inkább elnézek, nem akarom, hogy azt higgye, hogy azért bámulom, mert annyira le van pukkanva.
Épp befejezi a reggelit, amikor, csengetnek. Aoi félve pillant fel rám,én pedig csak mosolyogva megyek, s nyitom ki az ajtót.
Barátom kedvesen ölel meg, s én pedig beljebb tessékelem.
- Aoi-chan, ő itt Die. Die, ő itt Aoi, róla beszéltem már, a telefonban, hogy csúnyán megsérült a lába. – mutatom be őket egymásnak, mind a ketten kedvesen üdvözlik egymást, bár Aoin látszik, hogy nem érti, miről van szó.
- Die, csontkovács. Megnézi a lábad, ha csak ki van menve, helyben visszateszi, de ha meg van repedve, irány a kórház… - kezdek el magyarázkodni, mikor odamegyek mellé.
- Mondtam, hogy semmi ilyesmire… - kezdi el idegesen suttogni…
- De van, most pedig bemegyünk a szobába… - kapom fel a székről, s beindulok vele a szobába. Die-t nem érdekli a magánéletem. Nem kérdezősködik, ő annak örül, ha én boldog vagyok. Ahogy beérünk leteszem ez ágyra, majd hagyom, hogy Die, szemügyre vegye.
Percekig nézi, csúnyán be van dagadva, kék meg lila. Kérdezgeti Aoi-chantól, hogy hol fáj mikor megnyomja, Aoi néha felszisszen.
- Hát igen…. Nincs elrepedve, de még jó, hogy hívtál Kai. Még egy nap, és úgy betokosodik, hogy műteni kellett volna.
- Mi? … - kérdi Aoi félelemmel a szemében, én pedig mellé ülök, hogy bátorítsam.
- Nyugi, időben vagyunk. – suttogom.
- Most vissza fogom rakni a bokádat, Aoi. Nem lesz kellemes. Egy kicsit sem. – Aoi szemei tágra nyílnak a mondat hallatán, s akaratlanul is azonnal a kezemet kezdi el keresni. Megfogom neki, s hagyom, had szorítsa fájdalmában. Ordítását ha akarná se tudná visszatartani. Még jó, hogy időben telefonáltam. Ha akkor azonnal visszarakják neki, nem fájt volna ennyire.
Die ad neki fájdalom csillapítót, és egy kis nyugtatót, én meg egy kis teát neki, hogy ne legyen kiszáradva, s magára hagyjuk, had aludjon. Biztos rohadtul fáj neki.
- Befásliztam neki. Ha lehet ne mozogjon sokat. – indul meg Die az ajtó felé.
- köszönök mindent. Még ma van egy utunk a kórházba, utána pihenés ezerrel. Tényleg köszi mindent. – elbúcsúzunk és én pedig ahogy bezárom az ajtót, visszamegyek Aoi-hoz, s mellé fekszem, halkan, hogy ne keljen fel. Magamhoz ölelem, hogy legyen egy kis biztonság érzete, fél kézzel még gyorsan beállítom egyre az ébresztőt, hogy ne aludjunk el nagyon, s hogy elkészülhessünk a kórházba menetelhez.
Mielőtt elalszok én is még egy apró puszit hintek Aoi-chan fülére.
|
Aoi-chan Kainak és Arinak
Nem értem… nem értem, mit akarhat tőlem. Nem tudom, elképzelni sem tudom, hogy mi járhat abban az édes buksijában. Egy mocskos, retkes, véres kurva vagyok, ő meg csak úgy a lakására hoz.
- Kai… én nem tudok ma együtt lenni veled - hajtom le a fejem szégyellősen. - Veled egyébként sem lennék együtt szívesen, amíg el nem megyek HIV-tesztre. - Hallom, ahogy felsóhajt, de nem akarok rá nézni. - Menj ki kérlek. Nem szeretném, hogy olyan állapotban láss először teljesen meztelenül, ahogy most vagyok.
- Ennyire rosszul nézel ki? - kérdezi, és megsimogatja az arcom. Ösztönösen rántom el a fejem.
- Nem akarlak összekoszolni, Kai - mosolygok rá kínosan. - Tegnap este elég durva férfivel voltam. De egyébként, ha mindenképp szeretnél valamit, akkor leszophatlak - simítok végig ágyékán, mire felnyög. Én felsóhajtok, elkönyvelem magamban, hogy neki is csak dugásra kellek, és már mozdulnék, hogy legalább kényelmes legyen, mikor a vállaimra teszi a kezét és visszaültet.
- Nem kell ezt tenned, Aoi-chan - suttogja kedvesen.
- De. Biztos van valami oka, hogy feljöhettem. De ha undorodsz tőlem, megfürödhetek. De akkor is maximum leszoplak, semmi mást. - Hirtelen fura lesz a szeme, és magához ölel. Nem tudok mit kezdeni a dologgal…
- Aoi-chan. Hidd el, én nem akarok semmit, amit te nem. És nem azért hoztalak fel, hogy megdugjalak és kidobjalak. - Kicsit eltol, és megsimogatja az arcomat, majd a szemembe néz. - Nem tudod elhinni, hogy segíteni akarok? - Ahogy beszél… megint könnyezni kezdek. Olyan kedves férfi. Nem is értem, mit akarok én egy olyan jó embertől, mint ő. - Ne sírj, kérlek - suttogja, és letölti a könnyeimet.
- Tudod… eddig soha nem érdekelt senki és semmi, csak éltem. De ahogy találkoztam veled… valahogy rossznak érzem azt, amit eddig tettem - mosolygok rá. - Szeretnék hinni neked, Kai. De… - Eltolom, nehezen felállok és leveszem a felsőmet. Mindenhol ütés- és rúgásnyomok, az az állat több helyen belém nyomta a cigijét, és a forró viasz is megégetett itt-ott. - Neki is hittem, látod? - Kai szemei dühösen csillannak. - Neki is elhittem, hogy csak egy kellemes éjszakát szeretne, ad pénzt, vehetek enni és elenged. - Kinyújtom felé a csuklómat. Még látszik, ahogy bevágta a madzag. - Amikor kikötözött, már nem tudtam mit tenni. - Szomorúan néz rám. - Hinni akarok neked. De nem olyan egyszerű. Az emberek rosszak, Kai. És én belehalok, ha még valakiben csalódnom kell, akit olyan közel érzek magamhoz, mint téged - suttogom neki, mire hirtelen felkapja a fejét. Meglepetten néz rám. - Fontos vagy nekem, Kai-san. Ezért próbállak óvni magamtól. Neked nem egy olyan aljas ribanc kell, mint Aoi-chan. Neked egy helyes, kedves, frissdiplomás srác való, Kai - közelebb lépek, és végigsimítok az arcán. - Én csak egy semmi vagyok. - Hirtelen ölel magához, feleszmélni sincs időm.
- Ne mondj ilyeneket magadról, nagyon kérlek - súgja a fülembe, miközben a hátamat simogatja. - Próbálj meg megbízni bennem, rendben? Nem akarlak bántani. Nem foglak bántani. - Annyira kedves… olyan simogató a hangja. Nem bírom.
***
Végig sírtam, miközben zuhanyoztam. Nem tudtam egyedül sokáig állni, ezért segített nekem, de nem volt vágy az érintéseiben. A szemében megcsillant, de nem olyan szándékkal simította végig a testemet, ezt éreztem. A fenekemhez nem ért hozzá. Látta, hiszen nehezen tudta volna nem észrevenni. Azt is, hogy a combomon van egy nagyobb égésnyom, de nem szólt semmit. Amikor tiszta voltam és illatos, segített megtörülközni is, és a karjában vitt a hálóba. Soha nem csináltak még velem ilyet. nem is lepődök meg magamon, hogy akkor is sírok, amikor egy tál meleg levest hoz be nekem, és mellém ül. Nem szól… egy szót sem szól, csak figyel, és segít. Simogatja a hátam, amikor lefekszünk aludni, mellém fekszik. Eleinte remegek a közelségére, kicsit félek, de aztán közelebb húz magához és megnyugszom. Még éjszaka is felkel hozzám, amikor arra ébredek, hogy rosszul mozdultam, és fáj a bokám. Kedvesen, de nagyon fáradtan simogatja, majd hoz valami sportkrémet, ami kicsit segít. Hiába mondom, hogy aludjon nyugodtan, ő csak azt mondogatja, hogy úgysem megy reggel dolgozni. De miért? Hiszen munkanap lesz…
Nagy nehezen visszaalszok. Amikor legközelebb felkelek, ő már nincs mellettem. Pánikba esek, felkelek az ágyból és kisántikálok a konyhába. Ahogy elhaladok a fali tükör előtt, majdnem elsírom magam. Borzalmasan nézek ki…
- Aoi-chan - szólít meg, mire kicsit összerezzenek. - Jól vagy? - kérdezi, mire könnyes szemekkel nézek rá.
- Nem… undorító lettem… - szipogom. - Elmehetek már? Szeretnék keresni valami ételt - nézek rá könyörgően. - Nem szeretnélek zavarni - mosolygok rá.
|
Kai POV:
Egy hete nem láttam már, Aoi-chant azóta az ügy óta. Sokszor gondolok rá. Kár volt hagynom, hülye voltam, hogy egyáltalán hagytam, úgy elmenni. Bár mit tehettem volna? Alig ismerjük egymást, és valóban, ha azt mondja ne, akkor szót kellene fogadnom. Csak valahogy nem megy. Az eszem egyre csak azon jár, hogy mi lehet vele, hogy talált-e munkát, hogy egyáltalán van- e mit ennie, hogy van-e hol laknia szegénynek. Mondhatnám, hogy baráti alapon aggódok érte, de ez már több ennél. Aoi-chan nagyon megtetszett nekem, és tudom, hogy én sem vagyok neki közömbös.
Egy nap, késő hajnalban épp hazafelé tartok, amikor az egyik oldalon lévő sikátorban zörgést hallok meg. Valahogy nagyon ismerős nekem annak az embernek az alakja, így reménykedve, hogy ő az, közelebb megyek, halkan….
- Aoi-chan? – kérdem halkan, hogy ne ijesszem meg. – Aoi-chan…te vagy az? – kérdezem simét, közelebb lépve, a férfi megdermed. Ez… ez Ő!
- Menj el, szépen kérlek. – hangjában félelem és meggyötörtség lapul, hangjából megítélve pedig már biztos vagyok, hogy Ő az. De most… most már nem fogom magára hagyni…
- Aoi, kérlek, fordulj meg…. – lépek még egyet felé, de mielőtt vállánál megfoghatnám, leordít.
- Ne gyere közelebb! Menj már, haza, az Istenit! Nem akarok veled találkozni… nem akarok a szemedbe nézni… - suttogja halkan az utolsó szavakat, lehajtott fejjel, majd megindul, szépen lassan, én pedig azt se tudom, hogy mit mondjak. Ahogy az utca lámpa megvilágítja alakját, látszik, azonnal, hogy rongyokban jár, csupa kosz, s még sántít is.
- Na azt már, nem! – mondom indulatosan, két lépéssel utol érem – Ne képzeld, hogy csak egy szívtelen ember vagyok, és hagylak, hogy az utcán halj éhen, vagy fagyj meg este. – magam felé fordítom, könnyei patakzanak, szája sebes, szemei körül monokli. Valaki csúnyán megverhette.
- Nem kell a segítséged. Mondtam a múltkor is, hogy felejts el…. – takarja el egyik kezével arcát, de elveszem onnan, s az sem érdekel, hogy mennyi kosz és vér van a száján, magamhoz rántom, tarkójánál fogva és megcsókolom. Ajkaim remegnek, Ő pedig kezeivel eltaszítana, néhányszor mellkason is üt gyengén, majd ellazulnak, s ujjaival végig simít mellkasomon, ahogy lecsúsznak rólam kezei, s belenyugszik a csókba is. Amint elválok ajkaitól, az övéire suttogok…
- Csssss… - csitítgatom, s sírása, csak erősödik…
- De… - hüppögi rázkódó vállakkal…
- Csitt már, te hülye. – mosolygok rá, s pillanatok alatt felkapom, hogy karjaimban, a lakásom felé induljunk… már kettesben.
Az utcák sötétek, és kihaltak, alig tűnik fel egy két ember, de nem izgat. Aoi lassacskán megnyugszik. Látszik rajta, hogy fáradt, éhes, és hogy sokat fogyott is. Olyan könnyű, mint egy lány.
*~*
Hamarosan, amikor a lakásomhoz érünk, leteszem addig, amíg előveszem a kulcsaimat, s kinyitom az ajtót.
- Ezt tényleg nem kellene… - jegyzi még meg gyors, mielőtt bevinném.
- Tudod, hogy erről mi a véleményem. Nem hagylak megint megszökni, magam mellől. Ha nem lett volna köztünk semmi, akkor sem hagynám, barátként sem, hogy az utcán maradj és éhezz… Most pedig, fáradj beljebb… - nyitom ki az ajtót, ő pedig lassan besántikál.
- Össze… össze fogok koszolni mindent. – magyarázkodik megint, én csak égnek emelem a szemeim.
- Van víz meg szappan, csodákra képes. Tudtad? – kuncogok gonoszul. Mellé megyek, s ismét felkapom, amíg a fürdőszobába nem viszem. – Csinálok neked meleg vízet. – lerakom a szennyes tartóra, majd a fürdőkádhoz megyek, előre hajolok, s megengedem a csapot. Fürdősót és rózsa illatú olajat öntök bele.
- Jó illata van… - szippant nagyot a levegőbe, szomorú mosoly ül ki arcára.
- Aoi-chan. Nem kell szégyenkezned. – megyek oda hozzá, s elé állok, hogy a szemeibe nézhessek. – Azért osztom meg veled a dolgaimat, a lakásomat, és azért segítek neked, mert én azt akarom. És jobban teszed, ha te is akarod, különben… - ajkaira hajolok – Kai-sama,… - hozzá is símulok – morcos lesz… - hintek egy apró puszit ajkaira. – Nah, és most. Segítek levetkőzni….
|
Aoi-chan Kainak és Arinak
Már azt hittem, hogy kurvajó estém lesz. Hogy istenit fogunk dugni Kai-al, de aztán rohadtul nem így lett. Valami állat betört, és nekem persze azonnal hívni kellett a rendőrséget, a főnököt, mindenkit. Mellesleg életem legcikibb pár perce volt, amikor el kellett mondanom a főnöknek, hogy mit csináltam, miért volt zárva az étterem, ki volt ez a faszi velem, és a többi.
- Shiroyama-kun - szólít meg a főnök. Kai mellettem áll. - Az a lényege a mondanivalódnak, hogy hiába volt nagyon jó szakaszban az üzlet, ezt annak köszönhetem, hogy plusz szolgáltatásokat nyújtottál a kedves vendégeknek?
- Ez kifejezetten durva megfogalmazás - kezdem védeni magam. - Az, hogy milyen a kapcsolatom Kai-sannal, csak rá, és rám tartozik, neked ehhez semmi közöd - nézek rá villámokat szóró szemekkel. - Akkor sem, ha itt csináltuk volna. Sokkal többet hoztam az üzletednek éjszaka, mint némelyik nappalos köcsög - suttogom idegesen.
- Hogy merészelsz így beszélni velem? - kérdezi fennhangon.
- Senki sem vagy itt, be sem tolod a képed, csak ha szarban vagyunk - fintorodom el. Neki lendül a keze, és hatalmas pofont kapok. Kai azonnal közelebb lép, így nem a földre esek, hanem a karjaiba.
- Egy utolsó, mocskos ribanc velem nem fog így beszélni - ordít rám, mire Kai már veszi a levegőt, de nem hagyom neki. Ellököm magam tőle, odaugrok a főnök elé, és szembe köpöm.
- Dugd fel a retkes seggedbe az éttermedet, te idegbeteg faszfej - üvöltök vissza, majd kifelé menet kiveszem a kasszából a fizetésemet, felkapom a táskámat és lelépek a fenébe.
Ahogy kilépek, hallom is magam mögött Kai hangját.
- Aoi-chan! Hallod?! Állj már meg! - kiabál, de nem érdekel. nem akarok a szemébe nézni. Ő jó ember, dolgozik, pénzt keres, én meg csak egy kurva vagyok. - Aoi-chan, kérlek, legalább lassíts le - szól utánam, és nem bírom, kirobban belőlem minden. Sírva fordulok hátra.
- Mi a faszt akarsz te is?! Egy olyan pasi, mint te, mi a francot akar egy olyan kurvától, mint én?! - kiabálok vissza. Szerencse, hogy az utca kihalt…
- Nem vagy kurva, Aoi-chan. A főnököd egy szemétláda, te nem vagy kurva, hallod? - Közelebb lép. Olyan… olyan fura férfi. Miért akar utánam jönni? hagyjon a fenébe elmenni, a végén még rossz hírbe hozom.
- Kai-san. - Közelebb lépek, adok neki egy gyors csókot, és már hátrálok is. - Hagyj, és keress egy normális fiút, oké? Neked nem kell egy olyan ribanc, mint Aoi-chan - kacsintok rá szomorú mosollyal és elszaladok előle.
***
Egy hét telt el. Azóta nem láttam Kait, azóta nincs munkám, és azóta nem tudok mit enni sem, csak amit a szomszédban lakó, idős néni áthoz nekem. Éjszakánként ki tudok lógni az utcára, és megpróbálok felszedni pár pasit, de ma nem fogok tudni menni. A tegnap esti nagyon csúnyán megvert. Esetleg valami kaját tudok kunyizni, de szexelni nem tudok… így is, az ajkam felszakadt, a piercingem majdnem kitépte az az állat.
Amikor olyan hajnal kettő körül jár az idő, és tudom, hogy senki sincs már a mellékutcákban, elindulok. A bal lábamra nagyon sántítok. Azt hittem, hogy el is tört, de tudom mozgatni. A néni megnézte, szerinte kificamodhatott a bokám, de vissza is ugrott azonnal, attól még viszont napokig fájni fog. Tudja, hogy miből élek, ezért nem is mondott semmi feleslegeset.
Épp egy hatalmas konténernél állok, egy sötétebb sikártorban. Már találtam pár cuccot, akár el is tudom majd adni őket, ha nem jövök helyre. Szerencse, hogy senki sem akart leszólítani még. Nem tudom, hogy tudnék elszaladni, ha valaki…
- Aoi-chan? - Megrökönyödött, túl ismerős hang. - Aoi-chan… te vagy az? - Ez Kai. Mi a faszt csináljak…? Nem tudok elszaladni.
- Menj el, szépen kérlek - felelem, és nem is fordulok meg, nem is mozdulok. Hátha elmenne… nem akarom, hogy így lásson.
|
Kai POV:
Nem hagy megvacsorázni. Esküszöm, úgy csinál mint egy tüzelő macska. De az a baj, vagyis nem baj, mert tetszik nekem ez a tüzelő macska, még csak két napja „ismerem” de már öt perc után úgy állt rá a farkam, mint egy hülyegyereknek, aki több ajzószert vett be a kelleténél. Mondjuk nekem arra sosincs szükségem, csodálatosan működik a kicsike. A telefonom rendesen kikapcsoltatta velem, aztán ha meg hív valaki odabentről, nem fognak elérni, de lehetséges, hogy nagyon nem fog érdekelni. Aoi-chan olyan, hogy egyszerűen nem lehet vele bírni. Nagyon jól tudja, hogy pucsítson, hogy hajoljon, hogy nyúljon az embernek, gondolom így szerez meg magának mindenkit. Talán a sokadik vagyok, de most ez per pillanat nem érdekel.
Amint bemegy a raktárba, gyorsan magamba túrok még két falatot, hogy azért legyen valami a gyomromban is. Ezután gyorsan utána küldök még pár korty ásványvizet is, s bemegyek a pult mögé, egyenesen a raktárba…
Ahol máris olyan látvány tárul elém, hogy menten kilövöm magam az űrbe, mert rögvest elélvezek. Aoi már kigombolt inggel ül az egyik felpakolt rekeszen, tekintete az enyémbe réved, én meg mint akit nyakon vertek, úgy indulok meg. Nem kell nekem kétszer mondani. Kívánom bassza meg….
Úgy esek neki, mint csita a banánnak, ajkaira tapadok, szenvedélyesen, simogatom, kezeim meztelen felsőtestén járnak már. Ingjét susogva simítom le róla, bőre puha akár a babapopsi. Máris imádom. Ajkában a piercinget megszívok, alsó ajka jön vele, azt is beszippantom, kezei hátamat simítják, szinte tépi rólam a ruhát a kis vadmacska. Nyelvem vadul tolom a szájába. Ízének minden cseppjét kiélvezem, jobb kezem lejjebb téved, nadrágjával kezdek vacakolni, de eltol magától, s rákényszerít, hogy helyet cseréljünk. Már rajtam is a nyúzott pólóm van csak, ő rajta felül semmi.
Feltűri rajtam az anyagot, felsőtestemet csókolja, nyalja, ráülök a rekeszekre, s élvezem a kényeztetését. Hajába túrok, szinte már erősen de élvezi ezt is a kis kéjenc…
- Nem lesz ez… egy kicsit gyors? – lihegem. – Még nem is nagyon ismerjük egymást. – szinte felpattan, hogy számra suttoghasson, s szemeimbe nézhessen.
- Bassza meg, Kai! Kívánlak. Ismerkedni utána is tudunk. Érezni akarlak már magamba. – csatolja ki az övemet, le a sliccet, és már guggol is le. Élvezettel halássza elő a már kemény farkamat, s csak ekkor veszi észre… - nincs is rajtad boxer… - suttogja kiéhezve, szavaiból süt a vágy, s rám cuppan, akár a rigó a kukacra. Agh istenem!!!!!
Úgy szippant magába mint az örvény. Szinte magába szipolyoz, torka olyan mély, hogy szerintem nincs is alja. Kezeimmel a rekesz szélét markolok, mert eskü magába szív teljes valómba. Olyan vákuum van a szájában, hogy azt egy ribanc is irigyelhetné. Csodálatos érzés, nagy erőfeszítés kell, hogy ne durranjak egyenesen a torkába. Mély hangon nyögök, s hörgök…
Valami csörrenést hallok…. Mi a fene!
- Ah… Ao… Aoi.. várj egy kicsit… - húzom le magamról.
- Nem akarok várni. Gyere belém most! – áll fel, s tolná le magáról a nadrágját, de megragadom kezeit.
- Csss…. Hallottam valamit! – fogom be a száját, s hallgatózni kezdek. Újabb csörgés. Ez egy ablak volt, ezer százalék. – Betörtek, hívd a rendőröket…
|
Aoi-chan Kainak és Arinak
Arra nem is számítok, hogy felveszi az események fonalát, és bekapcsolódik a játékba. De legalább már tudom, hogy minden tekintetben oké a dolog. Vagy bi, vagy meleg, teljesen mindegy, és be is jövök neki. Ahhm, mondjuk akkor is megoldottuk volna, ha hetero. Dugtam én már vérhetero faszikkal.
Beszélgetünk is… mert azért nem árt tudni valamicskét a másikról, mert sosem lehet tudni, hogy merre alakul a dolog. Bár az tuti, hogy én egyelőre csak a farkát akarom. Esetleg ha az ujjait is kölcsönadja, amíg kiveri nekem, miközben bennem dolgozik… ahhhm, felálltam.
Amikor megkajál, a szemembe néz, és körbenyalja a száját, én meg már reppenek is, de… DE az a kibaszott telefon! Komolyan, ki fogom írni, hogy bekapcsolt mobiltelefonnal az étteremben tartózkodni tilos. Valamit tuti kitalálnék, hogy mit zavar! Szóval kai lelép. Ott hagy a vágyaimmal és az álló farkammal!
Első dühömben nekibaszok a falnak egy tányért, mire a biztonsági a szemét törölgetve mászik elő a raktárból. Hát jó reggelt, baszd meg!
- Mi történt, Aoi-chan? - kérdezi.
- Semmi különös. Menj aludni - morgom.
- Nem, nem megyek, inkább adj egy kávét. Úgyis utoljára vagyunk itt együtt. - Kikerekednek a szemeim. Utoljára? Közben persze csinálom neki a kávét, ahogy szereti, sok tejjel, cukor nélkül.
- Hogyhogy utoljára? - kérdezem, mikor töltök neki. - Új ember jön?
- Nem lesz melletted őr - jelenti ki, mire kicsit megremeg a kezem. - A sarokra költözött a rendőr örs, tudod. Azt mondta a főnök, hogy nincs ránk szükség, ha itt vannak a szádban a hatósági szervek. Nem akar minket fizetni - kortyol. Fasza. Nem is dugtam, és lehet, hogy holnap este már ki is nyír egy idióta…
***
Másnap megint éjszaka, mert miért is ne?! Már csak abban bízhatok, hogy Kai betéved. Tegnap megígérte, hogy be fog jönni… mondjuk ő úgy mondta, hogy még találkozunk, de én azért még remélem, hogy nem kell rá napokat várni és sikerült annyira felizgatnom, hogy eszét vesztve rohanjon be.
Épp a rizses zsákokat pakolom, amikor meghallok kintről egy türelmetlen vendéget. Kilibbenek, és Kai! Olyan erotikusan mondja a nevem, hogy ahhm… jesszus! Kellakarom!
- Nem gondoltam, hogy ma is betévedsz - mosolygok rá kedvesen.
- Megígértem, nem? - kérdezi, mire mögé lépek, és a nyakába szuszogok.
- Nézd, vannak új ételeink - mutatok az étlapon a ma délelőtt felvett cuccokra, amiket még nem csináltam, de neki akármikor. - nem kérsz esetleg… valamit? - kérdezem tőle, és ajkaimmal gondosan megérintem a nyakát minden kiadott hang után. - Neked szívesen megcsinálok… bármit… - suttogom a fülébe, mire megremeg, és már kapná el a csuklómat. Nevetve térek ki előle, és a pult mögé menekülök. Fel akarlak izgatni, Kai!
- Rossz vagy, Aoi-chan - vigyorog, és előre hajol. - Azt, amit tegnap - kacsint rám, nekem meg eszembe jut a tegnap.
- Előbb kapcsold ki a mobilodat - nézek rá kicsit durcásan.
- De a munkámhoz fontos - jelenti ki.
- Kapcsold csak ki szépen. Sosem lesz nyugalmad, ha nem keményítesz be - kacsintok rá, és megfordulok. Igyekszem olyan szögben hajlongani, hogy tökéletes rálátása nyíljon a fenekemre, és ahogy hallom, meg is van az eredménye, mert kikapcsolja a telefont. - Add csak ide - intek neki, mire kikerekedett szemekkel néz rám. - ne izgulj, nem loplak meg, csak elteszem, nehogy kísértésbe ess - vigyorgok rá, és a készülék felé nyúlok, amit a tenyerében tart. Nagyon oda kell figyelnem, hogy csak annyira érintsem meg az ujjait és a tenyerét, hogy még rohadtul izgató legyen.
- Már kísértésbe estem, Aoi-chan - mondja, és elkapja a csuklómat. - Egy fekete démon elcsábított - vigyorog, majd elenged. Én kicsit meglepve nézek rá, de be kell valljam, nagyon izgató faszi.
Megint csinálom neki a csirkemellet, közben módszeresen rázva a seggemet neki, hátha sikerül az őrületig izgatnom! Nagyon akarom már… Amikor elkészül a hús, elé teszem, de most szemből, és egyik ujjammal finoman végigsimítok ajkain.
- Jó étvágyat, kai - mosolygok rá, majd az ajtóhoz lépek, és bezárom. Ő meglepve pislog.
- Mit tervezel? - kérdezi.
- Semmit, csak nincs biztonsági őröm, és nem akarom, hogy baj legyen. - Kiteszem a ’Zárva’ táblát, és visszasétálok a pult mögé. Töltök neki egy pohár ásványvizet és elé tolom.
- A ház ajándéka - kacsintok rá.
Türelmesen várok, amíg megkajál, aztán, amikor már semmi nincs a tányérban, kiegyenesedek, és kikötöm a kötényemet. Látványosan ejtem a földre, majd Kaira kacsintok, és elindulok a raktár felé. Belépek, szembefordulok vele és elkezdem az ingemet gombolni. ha most nem csábítom el, akkor soha!
|
Kai POV
Nincsen semmi baj, áh, dehogy, miért is lenne. Eljöttem a szokásos helyemre kajálni, kivételesen este, mert csak most tudtam végezni a munkával. Meglepett, hogy ilyenkor este nincs mind a két szárny nyitva. A szakács pedig… hm…. Az éjszakai szakács. Lehetne ez is a nevük, ezzel is reklámozhatnák, ezt a kis főzödét. A szakács, vagyis Aoi-chan olyan akár egy négerkocka, édes de mégis veszélyes. A pillantása olyan, hogy rögvest felfalja az embert, a járása meg olyan hívogató és légies, akár egy ribancnak, de neki jól áll. Nagyon is. S még ami nagyon fontos, nem fél kimutatni sem, ha valaki tetszik neki. Úgy mint az előbb is, mikor a kajámat rakta elém, kis híján a fülemet nyalogatta, vagy kapta be, szóval semmi lényeges, minden rendben van, csak éppen úgy szorítom magamat, hogy ne álljon fel ennyitől is a farkam. Mert az, hogy fáradt és álmos vagyok, az engem nem tud leteperni az fix, de ez az Aoi-chan le tudna, az hót ziher. Nem is bánnám mondjuk. Csinos pofi, rövid fekete haj, talán fiatalabb nálam, de az is lehet, hogy idősebb, vagy pont egykorúak vagyunk. Kitudja. De ne szaladjunk előre a dolgokkal, kedves Aoi-chan. Falatozni kezdek szépen, lassan, hogy húzhassam az agyát, szegénykének, hisz olyan mint egy tüzelő szuka, látom a tekintetében, hogy alig várja, hogy rávessem magamat, a pult mögött.
- És, régóta dolgozol itt? – kérdem mosolyogva amíg eszegetek, s mikor felnézek rá, már a pulton könyökölve figyeli minden megmozdulásomat, még azt is nézi, hogy rágom meg a falatokat, csak hogy engem ennyivel nem hozol zavarba, esetleg csak tűzbe. Hehe…
- Kb egy éve, de téged még sosem láttalak itt, Kai. – nevemet olyan sexisséggel és olyan artikulálással ejti, hogy még a szőr és egyéb más is feláll rajtam. Basszus. Köhitve folytatom az evészetet…
- Hát sajnos, csak nappal jártam eddig, de most már éjszaka jövök, azt hiszem. Ilyenkor jobb az étel…. – vigyorodok el, s el is nevetem magam, mire ő is kuncogni fog, s nagyot sóhajt, miközben még mindig engem néz, ahogy eszek. Mélyen a szemeibe nézek, s körbe nyalom a számat, mire felpattan a pultról, nekem pedig széles vigyor ül ki a képemre, ahogy meglátom, hogy halvány pír jelenik meg az arcán. Alig várod mi, hogy rád ugorjak?! Hát rajtam nem mú….
A telefonom csengése zavarja meg perverz gondolataimat, ő pedig rám néz, gyilkos szemekkel, mikkel azt üzeni, hogy „el ne menj, itt ne merj hagyni!” Bocsánatot kérve veszem fel, s egyik üzlettársam szól bele a telefonba, hogy be kellene mennem az irodába.
- Ilyen későn? – kérdem szalvétával törölgetve a számat.
- Így van. Most, azonnal. – hangja türelmetlen.
- Megyek. – s azzal le is teszem. – Sajnálom, nagyon finom volt, de mennem kell, - dobok némi pénzt a pultra, egy kis borravalóval meg mindennel.
- Látlak még? – oh, igen, ezt vártam…
- Sose lehet tudni. – s azzal vigyorogva távozok is, de még a küszöbről visszanézve kacsintok hátra rá, mitől idáig látom, hogy mindjárt el is folyik…
~*~
Másnap este, hangosan csilingel fel a szélcsengő, ahogy belépek, s azonnal le is ülök, oda ahol tegnap voltam. Rajtam kívül senki sincs a főzdébe, kivéve őt, de még észre sem vett, hisz hátul fütyörészik éppen, s talán pakol valamit. Hangosan köhintek, hogy észrevegyen.
- Megyek, megyek, jó…. Estét! – ül ki arcára egy széles mosoly, mikor meglát, szemei felcsillannak, én pedig lezserül ülök a széken, vigyorogva. Igen… pontosan ezt a reakciót vártam….
- Neked is szép estét, A-o-i-Chan! – szótagolom el kiéhezett vigyorral a nevét, s látom rajta ahogy ismét elpirul…
Az enyém vagy, Aoi-chan…. |
Aoi Kainak és Arinak
Megint éjszakás leszek az étteremben… ami egyrészt jó, hiszen kevesebben vannak, másrészt bassza meg! Így hogy fogok bepasizni?!Mire én bemegyek,minden értelmes faszi aludni ment. Aki nem, az alkoholista, fiatal, partiarc. Egyik sem kell, volt belőle elég. Én már egy érett, komoly pasit akarok, akitől teljesen bekábulok, ha meglátom.
Felkapom a munkaruhámat, és elindulok az étterem felé. Éjszakára csak egy szárny van kinyitva, így csak velem szemben lehet leülni, pincér nincsen. A főnök szerint pénzkidobás, elég vagyok én oda egyedül, plusz egy biztonsági. Aki persze megint végigdurmolja az éjszakát… mert miért is ne? Elvégre azért dolgozik itt, hogy tesztelje a raktár kényelmét. Állat…
Munkaruhám a szokásos: fehér nadrág, fehér póló, kötény. Nem nagy dolog, de én még ebben is jól nézek ki, ez viszont tény. Enyhe smink, összefogott haj, és tuti a dolog. Úgysem lesznek sokan. Kinyitunk, helyesebben én, mert ez a barom megint csak a seggem mustrálja. Bár azt sem értem, hogy kilenc után miért kell bezárni tizenegyig, de én kinyitok, nekem mindegy.
Ahogy minden pöpec, a gorilla elvonul aludni, én meg kibambulok az ablakon az utcára. Mennyi ember… pedig már lassan éjfél. Aztán megáll valaki az ablak előtt, rám néz, aztán eltünik. nem tudom megfigyelni, de pasi, és helyesnek látszik. Nem is számítok rá, hogy bejön, de nyílik az ajtó, és meglátom. Ohhmami… felállt a farkam.
…
Hosszú, barnás haja apró fonatokba fogva. A szemei mocskosul szexisek, fehér ing takarja előlem a mellkasát, és fekete nadrág a lábait, meg a lányeget. Ohhmami… az arca is milyen cuki! Hát, ez a pasi kell nekem ma éjszaka!
- Jó estét, uram - köszöntöm kedvesen mosolyogva. - Mivel szolgálhatok? - kérdezem tőle kacér mosollyal. Tanácstalanul pillant körbe.
- Jó estét. De… nem volt ez a hely nagyobb? - kérdezi, és a hangja is olyan farokállító, mint a külseje. Komolyan… nem ugorhatunk ahhoz a részhez, amikor belém dugja a minden bizonnyal istenien jó farkát? …
- Gondolom, még nem volt itt éjszaka. Ilyenkor csak ez az első rész van nyitva - mosolygok rá. - Foglaljon helyet - mutatok az előttem levő székre. Helyesebben a sütőlapom előtti részre. - Mit adhatok?
- Valami könnyűt és finomat - sóhajt fel.
- Csirkemell? - Bólint, én meg már csinálom is.
- Nehéz napja volt?
- Ne is kérdezze… de… nem tegeződhetnénk? Fiatalnak látszol - mosolyog rám.
- Nekem jó. Akkor… szia. Yuu vagyok, de hívhatsz Aoinak.
- Kai. - Hát, legalább tudom, hogy mit kell nyögnöm szex közben. Lassan elkészül a husija, és tányérra pakolom neki, kicsit salátakörettel. Kisétálok a pult mögül, a lehető legcsábítóbb mozgásommal közeledek felé, és végig is néz rajtam. Ez az, falj fel, te szexisten! Nyáá…
Mögé lépek, és úgy teszem elé az ételt, közben a fülébe súgok.
- Jó étvágyat, Kai - mondom, és puszta véletlenségből finoman megérintem ajkaimmal fülcimpáját. Beleremeg. Igen, ez az! Akarlak, szóval… gyorsan kajálj meg, szivi!
|
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
