Frissítés

2012.07.19. 22:20 Taka-chan

Tora Pov. Újdonsült öcsikémmel buliba készülünk, de sajnos arra nem nagyon számítottam, hogy egy szél törölközőben fogom megtalálni a szobában. Oké, hogy én nem bíbelődöm annyit magamon, de te jó ég, mit tud ennyit macerázni? Persze nem mondom azt, hogy nem indult be a fantáziám az elém tárult kép miatt, de csak egyetlen gondolat lovagolt bennem, le akarom rajzolni! Egyenlőre, aztán ki tudja mit tennék azzal az ártatlan kis testel. Mikor végre szándékozik elkészülni, el is indulunk, persze az ősök kérdezgetnek, hogy hová is megyünk, mi meg szépen elmondjuk, hogy irány a buli, de persze vigyázunk magunkra. Ilyenkor általában mindig kerülöm apámat, mert taccsra szoktam rakni magam, de sosem veszi észre szerencsére. Gyalog nincs messze így szépen be is ülünk, majd odaülünk a haverokhoz. Bemutatom nekik Aoit, aztán indulhat az ivászat. Persze nekem szokás szerint nem kell sok, ahhoz, hogy kicsit részeg legyek, így mikor Aoi megcsókol egyátalán nem ellenkezem, sőt! Kezem elindítom tarkója felé és mélyítem azt, mire a hátam mögül hallom is a füttyöket. - Ajjaj... Tora-chan rátalált a partnerére - vigyorogja Saga, de elhiszitek, hogy nem foglalkozom vele?  Miután megszakad a csók Aoival eléggé kihívóan nézünk egymásra, így iszunk még egy kicsit. - Legalább mostmár tudom, hogy te is meleg vagy és nincs ellenedre egy kis perverzió - nyalok végig ajkaimon, majd szépen az övébe harapok. Ölembe húzom, majd kezemet a feszülős cuccra csúsztatom egyenesen fenekéhez, majd szépen belemarkolok, de kérek újabb csókot ami szintén vadabbra sikerül. Ha szexre kerülne a sor, én lennék felül, bárhogy is ellenkezne. Nincs az a pénz amiért elvállalnám az uke szerepet.  - Ugyan öcsike, nekem lenne ellenemre? - kuncog fel a csók után, majd lazábban kezd ölemben mozogni. Csak nem beindultál édes?  - Menjetek már szobára - nyöszörgi a kis chibi, majd megforgatja a szemeit. - Mivan Ruki-chan féltékeny vagy? - karolja át Saga, mire egyből morogni kezd és próbálja magáról levakarni a szex éhes kis Sagat.  - Nem vagyok, hagyál! - morgolódik még mindig, majd átül inkább mellénk. Mi egyátalán nem zavartatjuk magunkat, sőt egyre jobban bele lendülünk a dolgokba. Hogy mit hoz még az este az már csak a jövő kérdése, de szerintem nagyon is jól fog eltelni, legalább is nekem biztos.

2012.05.20. 22:35 Tasu-chan

Aoi POV Körbevezet, én pedig igyekszem mindent egyből a fejembe vésni, de akkora ez a ház, hogy alig tudom megjegyezni az előbb jobbra fordultunk-e vagy balra. Ahogy a szobámba érünk, már ott várnak rám a bőröndjeim és a gitárjaim is, amit egy elégedett mosollyal konstatálok. Tanácstalanul nézek körbe szobámban, majd a folyosón és meg is osztom vele aggodalmaim. Felajánlja, hogy csinál nekem térképet, amit boldogan csillogó szemekkel fogadok. A mosolyából kicsit úgy esik le, mintha meglepődne, de engem nem zavar, ő mondta, hogy megrajzolja. Amilyen félkész művet meg láttam én tőle az előbb, neki ez nem fog gondot okozni. Miután kimegy a szobámból, nekikezdek a pakolásnak, de szemeimet szinte egész végig a két gitártokon legeltetem. Szeretnék újra gyakorolni egy kicsit, de előbb el kell raknom a ruháimat. Legszívesebben vennék egy saját lakást és ide se költöztem volna… nem akarok másokra hagyatkozni és kész. Morogva dobom be a fiókba az egyik pólómat és levetem magam az ágyra, immár kezemben az akusztikusommal. Nincs most kedvem előtúrni az erősítőmet, meg a kábeleket is, ezt csak hangolni kell és megvagyok. Ha volt valami bajom, a gitározás mindig megnyugtatott. Valamikor akkor kezdtem el, mikor Anya és Apa nem jöttek már ki olyan jól és gyakran zengett hangos ordítozástól az egész lakás. Az elején bezárkóztam a szobámba és a fejemre húztam a párnát vagy zenét hallgattam, de akkor is bennem volt a tudat, hogy ők a falaimon kívül épp kinyírni készülnek egymást. Gyakran hoztak szóba engem is és akkor lett elegem, mikor a fater először ütötte meg anyámat. A szemem láttára. Egész testemen remegés fut át az emlékekre, az ijedtségtől pedig majdnem elejtem a kezemben tartott hangszert, mikor hirtelen kinyílik az ajtó. Csak Tora az, úgyhogy próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, ez pedig már sokkal könnyebben megy, mikor bejelenti, hogy megcsinálta a térképet. Már valódi félmosollyal arcomon elveszem tőle a papírt és megköszönöm, majd el is süllyesztem a zsebembe, egy gyors összehajtogatás után. - És este nem megyünk el valamerre? A környéken se nagyon jártam még, na meg elég régen buliztam – mondom, tovább vigyorogva. Tényleg rám férne egy kis lazítás, főleg hogy már nem kell attól tartanom, mi vár rám otthon, ha részegen hazatámolygok. - Rendben, akkor nézek valamit – válaszolja, szintén egy vigyorral az arcán öcsém, majd ki is fordul a szobámból. Már jobb kedvvel dőlök be az ágyba, nem tudom, mit csináljak estig. Bár délután van, lehet, készülődni kéne. Nem tudom, mire gondolt Shinji, de remélem nem valami unalmas tuc-tucra fogjuk rázni a fejünket, mert azt gyűlölöm. Mondjuk értelmesebbnek tűnk ő annál, minthogy ilyenekkel összeálljon… talán még bízom is benne. Ennyi idő után rögtön megnyitni a lelkem valakinek, ilyen is rég volt. Nem tudom, mit tegyek, hogy viszonyuljak hozzá… talán kicsit óvatosabbnak kéne lennem. Hét óra felé járva tényleg felkaparom magam az ágyról és elvonulok a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Rossz szokásom, hogy egy csomó időt szoktam eltölteni a szépészkedéssel férfi létemre, de a legvégső simításokat meghagyom addigra, mikor már lesz rajtam ruha. Egy törülközővel a derekamon, térek vissza szekrényem és dobozaim társaságába, lévén elfelejtettem mindent kipakolni, most túrhatok át mindent valami normális göncért. Még anyám is mondta egyszer, hogy rosszabb vagyok, mint egy lány, ha a kinézetemről van szó, de nem érdekel. Ajtónyitódást hallok, mire odakapom a tekintetem és egy meglehetősen zavart Shinjit pillantok meg. - Gyere beljebb, ne toporogj már ott! És csukd be az ajtót – szólok rá egy értetlen szemöldökráncolás kíséretében. Bólint és engedelmeskedik, de nem sokkal húzódik beljebb. Mi ez a hirtelen szégyenlősség? Nem látott még meztelen férfit? Csak egy kérdő pillantásra méltatom elvörösödött fejét, nekem most nagyobb gondom is van annál, hogy a lelki állapotával foglalkozzam. Mit vegyek fel? Ezek után nem is figyelek rá, teljesen elveszek a fiókok és dobozok rengetegében, mígnem kiválasztok pár cuccot. - Nyugodtan ülj le, amíg elkészülök. És bocs, hogy várnod kell rám – vetem oda neki, majd el is tűnök a fürdőmben. Jó húsz percet töltök még el bent, míg teljesen összeszedem magam és indulásra kész leszek. Egy hosszú, fekete nadrágot választok, ami össze van fűzve mindkét szárának külső oldalán és egy hasonló stílusú, szintén fekete inget. A biztonság kedvéért csak azért is felhintek egy enyhe sminket, bár ma este nem akarok becsajozni. Korán van még ahhoz. Lazán kilejtek a fürdőből és látom, hogy öcsikémnek tátva marad a szája. - Tetszik? – Vigyorogva megfordulok egyszer a tengelyem körül. – Remélem, valami jó helyet találtál. - Ühüm… - Csak ennyi válaszra méltat és nyel egyet, nem igazán értem, mi baja. Végül csak vállat vonva hagyom rá a dolgot és el is indulunk. Azt mondja, nincs messze, úgyhogy nem kell kocsival mennünk, ami szerencsés, mert tervezem, hogy lerészegedem ma este. Egész normális szórakozóhelyre megyünk, kicsit kocsmaszerű, de hangulatosabb hely. Már ott vár ránk pár haverja, akiknek bemutatkozom és megyünk is be. Úgy tűnik, nem nagyon zavartatják magukat azon, hogy Shinjinek hirtelen lett egy bátyja, de ők tudják… Leülünk egy közös asztalhoz, beszélgetünk, egész jó fejnek tűnnek a barátai. A pia is gyorsan fogy, én úgy átlagosan bírom, de azért folyamatosan, egymás után rendelve a következő kört, nem nehéz addig inni magam, míg komolyan helyesnek találom az öcsémet, meg azt a cukiságot is ott vele szemben, asszem Sagának hívják. Ő is elég furcsán néz rám, de ilyen állapotban nem nagyon fogom fel pillantásának értelmét. - Tora-kuuu~n, nincs kedved szórakozni? – vigyorgom a mellettem ücsörgő öcsikémnek és közelebb hajolok hozzá. Elég zavartan néz rám, de engem nem érdekel, végülis nem vérszerinti testvérem, akkor meg az égvilágon semmi baj nincs a dologgal… ugye? Mindegy, francnak se kellenek a szabályok, úgyis azért vannak, hogy megszegjük őket. Elégedetten karolom át a nyakát és haverjai döbbent pillantásainak kereszttüzében tapasztom ajkaim az övére.

2012.05.08. 23:29 Taka-chan

Tora POV.   Eléggé belemerülök a rajzolásba. Egy tájkép nekem már meg sem kottyan, hiszen rajzoltam már több ezret is. Emellett a zenélés még a hobbim, és többször csinálom azt, hisz van egy elég jól működő bandám is. Kezdünk híresek is lenni, bár még nagyon a legelején tartunk a dolgoknak.    Rajzolásomban az újonnan jött "bátyám" riaszt meg és szépen a földön is találja magát. Vajon ő nem tudja, hogy a nyugodt embert nem szabad halálra rémiszteni mert akkor baj lesz? Ráförmedek, ő persze egyből esedezik a bocsánatomért, amit nagyon jól tesz. Leül mellém, pedig senki nem mondta, hogy megengedem, de mindegy. Nagy mesélésbe kezd. Végtére is, idejött, bocsánatot kért, és arra is kért, hogy kezdjük új lappal ezt a tesós dolgot, így most mért mondanék nem-et?   - Az én nevem Amano Shinji, de hívj csak Torának. Valahogy ez a név rám ragadt már kiskorom óta. Tigris a jelentése, bár nem értem mért kaptam, de oké - rázok vele kezet és mind a ketten megejtünk a másik felé egy szép mosolyt. - És gyere, körbe vezetlek - kelek fel, majd fogom a cuccaimat, a rajzomat és elindulok vele befelé.    A ház minden zugát megmutatom neki a pincétől egészen a padlásig és végül a szobályát. - Hát még mindig nem nagyon fogok tudni ide eltalálni... - motyogja zavartan és a fejét kezdi vakargatni, amin jót mosolygok.  - Rajzoljak térképet? - kuncogok fel. Mert elég vicces, bár megértem ha még nem járt ilyen házban. - Megköszönném - néz rám csillogó szemekkel, az enyém pedig kikerekedik. Én csak vicceltem, de ha neki térkép kell akkor megkapja.  - Okés, akkor kapsz egy térképet, de addig cuccolj le, mert sokáig fog tartani - nevetem el magam, majd elmegyek a szobámba és elkészítem a térképet amit kért. Eltart egy fél óráig, aztán átviszem neki. - Tessék itt a térkép. Ha valamit nem tudsz, az én szobámhoz is rajzoltam térképet oda könnyebben eltalálsz és akkor tudok segíteni - mosolygok, majd megköszöni. - És este nem megyünk el valamerre? A környéken se nagyon jártam még, na meg elég régen buliztam - mosolyogja. Hát nem nagyon vagyok bulis, de most valahogy van is kedvem menni. - Rendben, akkor majd nézek valamit - vigyorgom, majd otthagyom. Hát új kezdet elé nézek az új tesóval. Vicces lesz az biztos!

2012.04.23. 12:45 Tasu-chan

Aoi POV Csak állok ott megfürödve. Mi a fenét csináltál te barom? Már megint úgy cseszek el valamit, hogy előtte nem gondolkozom, csak beszélek. Úgy tűnt, Shinji nem nagyon vette fel, hogy nem érdekel a családja, de mégis… már megint magammal vívódom, elképesztő! Könnyed kacagás csapja meg a fülem, úgyhogy odanézek és nem látok mást, mint anyámat és a férjét. Bűnbánóan lehajtva a fejem, várom be őket, de akkor sem emelem fel, mikor megállnak előttem. Anyán nagyon csinos, egyedi kimonó van, kicsit örülök is, hogy már ilyeneket is megengedhet magának. - Ugye tudod, hogy szégyenletes így bujdosnod? – A férfi hangja szigorú, de valahogy atyaian szidó. - Ne légy vele ilyen kemény, nagyon nehéz neki ez az új helyzet. – Anya felnyúlva megsimogatja a fejem, én meg megint tíz évesnek érzem magam. - Nem tudom, mit mondtál neki, de úgy láttam, kissé megbántottad Shinjit. Menj, kérj tőle bocsánatot, tőlem nem kell. Ha elvonul, általában rajzol, a hátsó kertben keresd – mutat a kellő irányba a férfi. A nem túl magas, gyönyörűen nyírt bokrok és fák között kanyargó utat nézem egy kis ideig, majd visszafordulok. Olyan szép párt alkotnak… talán tényleg nem kéne ilyen gyerekesnek lennem, csak elfogadni a helyzetet, amin úgysem változtathatok. Yakuza lettem és az is maradok, mert innen nem lehet csak úgy eltűnni, hogy ne keresnének, bármennyire is szeretném, hogy végre békén hagyjanak és azt tehessem, amit akarok. Túl magasröptű gondolatok ezek a magamfajtának. - Köszönöm… Otou-sama. És elnézést kérek, amiért nem jelentem meg a bemutatkozón – hajolok meg illedelmesen. Zsebre dugott kézzel indulok meg öcsém „rejtekhelye” felé, de még egyszer megállva, visszapillantok a távolodó párra. Anyám mosolyog és boldognak tűnik, mire nekem is halvány mosoly költözik ajkaimra. A régi férje soha nem tudta megnevettetni, mindig csak veszekedtek, nem csoda, hogy mindketten félrejártak egy idő után. Engem sosem érdekeltek a szüleim problémái, szinte soha nem voltam otthon, valamelyik havernál aludtam vagy egyszerűen az utcán. Nem bírtam elviselni az éjjeleken át tartó ordítozást, még a téli, csontrepesztő hideg is jobb volt, úgy legalább tudtam aludni. A fák mögül kibukkanva tényleg meglátom Shinjit, aki épp elmélyülten alkot a füzetébe, nekem háttal ülve. Csendes macskaléptekkel közelítek felé, nem akarom zavarni. Mikor mögé érek, sem vesz még észre, így hát lehajolok, egészen a füléhez. - Apádnak igaza volt, szépen rajzolsz – dicsérem meg, de gyorsan a földön is találom magam, a fenekemen. - Mi a jó istent képzelsz te? Ne ijesztgess! – mordul rám, hátrafordulva. - Nem tudtam, ijedős típus vagy, öcsi – kúszik egy ravasz, kissé gúnyos mosoly ajkaimra, miközben felállok és leporolom magam. – Csodás, fűfoltos lett a nadrágom, boldog vagy? – dünnyögöm, miközben az idegesítő zöld foltokat vizsgálgatom a szürke anyagon. - A te ruhád – von vállat, aztán tüntetően megfordul, újra háttal nekem. Sóhajtva telepszem le mellé a padra, mire arrébb húzódik. Nem tudom, most duzzog-e vagy mi, de ezek szerint nem én vagyok az egyetlen gyerekes fiú a családban. Nem igazán tudom, mit mondjak, lévén sosem volt testvérem, erre az ölembe pottyan egy, csak úgy a semmiből. - Bocs az előbbiért. Meg az az előttiért is, én… nem úgy értettem. Furcsa nekem ez az egész helyzet, nem tudom, hogy kell viselkedni egy testvérrel, érted. Azért örülök, hogy anya boldog az apád mellett. Az enyém úgyis csak szenvedést hozott neki és nekem is, ezért nem akarok komolyabban családtag lenni. Hogy leléphessek, amikor valami nem tetszik. Ha nem kötődöm senkihez, az sokkal könnyebb. Hülye vagyok, nem is tudom, miért beszélek ilyen dolgokról neked, amikor csak tíz perce találkoztunk először. – A földet nézve túrok fekete tincseimbe, csak félig-meddig vagyok itt, gondolataim egészen máshol, a múltban kalandoznak. - Furcsa vagy. De ha már a tesóm lettél, csak el kell viseljelek valahogy – reagálja le a dolgot könnyedén, szinte hallom, hogy halványan mosolyog. - Akkor kezdjük újra. Shiroyama Yuu vagyok, a bátyád. Aoinak is hívhatsz, ha az jobban tetszik, sokan neveznek így. Anya szerint tényleg olyan vagyok, mint egy mályvarózsa, csak tudnám mi a hasonlóság – csóválom meg a fejem értetlenül, aztán békejobbot nyújtok neki. – Egyébként megtennéd, hogy körbevezetsz? Olyan ez a hely nekem, mint egy labirintus, még a saját szobámat sem találnám meg – mosolyodom el kicsit kínosan. Hogy a békülési és újrakezdési ajánlatomat elfogadja-e, az csak rajta múlik.

2012.04.22. 22:07 Taka-chan

Tora pov.   Kis korom óta a yakuzák közé tartoztam, de igazából nem bántam meg, hogy ide születtem, mert tetszik ez az egész. Az életem így tökéletes ahogy van, hiába váltak el a szüleim. Sajnos nekem az ilyenekbe nincsen beleszólásom. Attól még meg van mindenem ami kell és nem vagyok elszállva magamtól, mint mondjuk a többi gazdag ficsúr, akik azthiszik, hogy övéké a világ. Hiába kaptam meg mindent, ugyanúgy vannak barátaim, akik jóban-rosszban mellettem állnak. Sosem volt olyan, hogy apám eltiltott volna valahonnan. Nem, mindig mehettem akárhová csak el akartam jutni, így szinte már az egész világot láttam már. Azt sem mondhatják, hogy rossz tanuló voltam mert elvégeztem az álltalános iskolától az egyetemig mindent, hogy el tudjak helyezkedni az életben, de persze leginkább apám nyomdokaiba kell majd lépnem, így a kiképzésemről sosem hiányozhatok.   Apám talált magának egy másik nőt, akibe beleszeretett. Tényleg gyönyörű nő volt, ugyanúgy ahogy anyám is. Apának mindig is jó izlése volt a nők terén, ezt alá írom. Én sosem vonzódtam a nőkhöz, hiába mondtam rájuk azt, hogy gyönyörűek. Engem mindig is a pasik érdekeltek, ők fogtak meg igazán legbelül. Apu már régen rájött, de nem zavarja a dolog.    A házasságuk után ide költöznek majd a gyerekével, amit nem bánok, mert sok vizet nekem nem zavarnak. De leginkább a fiára leszek kíváncsi, mert apu azt mondta, hogy nagyon jóképű srác és, biztos volt benne, hogy nekem tetszeni fog. És nem hazudott nagyot.   Éppen otthon sétálgattam és zenét hallgattam, majd gondoltam, hogy megnézem a kertet és kiülök a kispadra ahol szoktam gondolkozni mikor is valaki szépen rámesik. Kis ideig csk pislogok magam előtt, de aztán megszólalok. Az a szép arc ami elém tárult, kicsit meglepett, de jól fogadtam, viszont az amit mondott már kevésbé. Még, hohgy legyenek boldogok velem és, hogy nem érdekli a családom? Hát kicsit bunkó bemutatokázos volt mit ne mondjak. A szép külső talán romlott belsőt takar? - Én vagyok Amano Shinji - morrantam fel, amjd felkeltem a földről és megigazgattam magamon a ruhát, majd gy nézek rá. - Én is örülök neked tesókám - húzom el a szám szélét. - Ano... - motyogta zavartan és látom rajta, hogy nem tudott mit mondani. - Mindegy, hagyd - húztam mosolyra a szám. - Hisz nem érdeklünk téged - kuncogtam, majd elindultam. - Én nem úgy gondoltam! - jött utánnam és karom után kapott, mire ránéztem és szépen lassan kihúztam kezem a fürkésző ujjak közül. - Akkor hogy gondoltad? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Ano... - motyogja. - Mindegy haver, majd összehaverkodunk - mosolyodtam el, majd fogtam magam és újra elindultam, de szerencsére már nem jött utánam. Út közben találkoztam apuval és az ujdonsült feleségével. Érdeklődtek, hogy nem-e láttam a fiát, de én csak a hátam mögötti irányba mutatok és elhaladok mellettük, de persze előtte illedelmesen meghajoltam.    A kispadomra elheylezkedve bedugtam újra a headsetem és úgy kezdtem kémlelni az eget, majd bele merültem a rajzolásba. Ez a hobbim, imádok rajzolni. Ebben tudom a legjobban kifejezni magam.

2012.04.21. 21:41 Tasu-chan

Aoi POV Mindig is gondoltam, hogy egyszer eljön ez a nap. Legalábbis mióta felfogtam, hogy apa nem „túlórázik” mikor sokáig marad ki, hanem valami mást csinál. Aggódtam-e érte? Ugyan. Apám volt, de sosem néztem fel rá úgy, mint egy magamfajta, huszonkét éves „gyereknek” kéne. Azt is tudom már régóta, hogy Anya is félrejár, de azt soha az életben nem gondoltam volna, hogy pont a yakuza fejéhez járkál ki napközben, mikor én otthon tespedek. Nem vagyok lusta, csak mindenhonnan kirúgnak, de tehetek róla, ha egyszer minden munkaadóm egy barom állat, aki nem képes semmiféle kompromisszumra? Szóval a tényállás most épp az, hogy anya elvált, akarom mondani megházasodott, szóval most yakuza lettem. Jó nem? Francokat. Persze, engedelmesen végigvigyoriztam az esküvőt, mert miért ne, de ehhez az egészhez semmi kedvem nem volt. Ma kell majd bemennünk az Amano-birtokra, hogy bemutatkozzunk a többi nagyfőnöknek, mint a „család” legújabb tagjai, meg persze hogy odaköltözzünk. Unottan nézek az útra, ami elém tárul, ahogy kilépek a börtön kapuján. Csak fegyelmit kaptam, két hetet voltam bent, mert nem bírtam magammal, de új „apám” elintézte, hogy kint legyek, mire mutogatni kell minket a többi család főnökeinek. - Apád azt üzeni, reméli, tanultál ebből az esetből. – Anya szeretője (bocsánat férje, de kit érdekel?) úgy tűnik, volt olyan kedves és értem küldött egy kocsit valami őrrel. - Ch… Fél életemet javítóban töltöttem, nem tud nekem újat mutatni – mordulok rá idegesen, mióta találkoztunk, nem bírom apámat. Egyikünk sem szól többet, bevágódom a hátsó ülésre és fejemet a támlának döntve hamar elalszom. Hűséges „kutyám” kelt fel, hogy hazaértünk és minél hamarabb rendbe kéne szednem magam, mert így nem járulhatok a Nagyságos urak elé. Kit érdekel? Nem is akarok a Nagyságos urak ölebe lenni. Morogva, direkt lassan készülök el, mióta anya hivatalosan is újra feleség lett, az a hobbim, hogy húzzam az őrök, meg apám idegeit. Elvileg van egy öcsém is, azt mondják, ha beköltözöm, biztos találkozom majd vele. Amúgy is be kell mutatkoznunk egymásnak, főleg mert fogalmam sincs, hogy nézhet ki, csak azt tudom, hogy Shinjinek hívják. Amano Yuu… baromi hülyén hangzik, inkább megtartom a régi nevem. A költöztetők hamar elintézik a bepakolást, de a gitáromat nem engedem. Azt én viszem és kész, betenni egy olyan ingatag, rázkódó valamibe, csak a testemen keresztül! Mit képzelnek, majd hagyni fogom, hogy mindenféle bútor nekicsapódjon, meg ráessen, aztán összetörjék? Mondjuk csak hobbi, sosem gondoltam megélni belőle, de kikapcsolódásnak jó. - Viselkedj illedelmesen kisfiam, nem szeretném, hogy rossz benyomásuk legyen rólad, hiszen olyan jó gyerek vagy! – magyaráz anya, miközben a hajamat meg a galléromat igazgatja. Képes volt rám aggatni egy öltönyt, nyakkendővel meg minden egyéb tartozékkal, komolyan, ha nem lazíthatom meg ezt az izét, meg fogok fulladni. Zsebre dugott kézzel lépdelek végig a folyosón anyám mellett, a biztonsági őr vagy mi nyomában, de amint nem rám figyelnek, lemaradok és kislisszolok a legközelebbi ajtón. A kellemesen meleg tavaszi szellő meglibbenti a hajamat, élvezem, kicsit már melegem volt. Leküzdöm a nyakamból ezt a förmedvényt és rágyújtva egy szál cigarettára kezdek kényelmes sétára a kertben lévő ösvényen. Vagy mindenki megfeledkezett rólam vagy engem keres a fél banda, nem tudom, de nem is érdekel. Már alig látni a tipikus, japán stílusú házat, annyira elsétáltam a kertben. Valahogy olyan megnyugtató itt állni és csak élvezni a csöndet. Elmélkedésemet a nevem kiabálása zavarja meg. Ez anya, meg az a „másik”. Szinte kétségbeesetten keresek valami búvóhelyet előlük, semmi kedvem hallgatni, hogy mennyire felelőtlen vagyok, így is tudom nagyon jól. Gyerekes na, de ilyen vagyok. - Hová tűnhetett? Talán haragszik rám? – hallom anya fáradt, aggodalmas sóhaját rejtekhelyemből. - Ugyan kedvesem. Keressük tovább, rendben? Nem tűnhetett el csak úgy. – De megfojtanám ezt az alakot! Ahogy elmennek, egy pár levéllel a hajamban előjövök, de megbotlom és egyenesen rátaknyolok valakire. Értetlen szemekkel veszem szemügyre az alattam fekvő, nálam talán kicsit fiatalabb fiút, míg ő haragosan morogni nem kezd. - Leszállnál rólam? Nehéz vagy – mordul rám, mire észbe kapva legördülök róla. - Bocs. Shiroyama Yuu vagyok – biccentek, de csak egy értetlen pillantást kapok cserébe. – Megtartottam a régi nevem. Semmi kedvem ennél is jobban Amanonak lenni. Azt mondják, van egy öcsém is, valami Shinji, legyenek boldogok vele – rántom meg a vállam unottan. – Egyébként te ki vagy?

[6-1]