Cím: Hesitate

Páros: Kyo (Dir en grey) — Kame (KAT-TUN)

Téma: Valentin nap

Történet: Kyo és Kame, akár a szépség és a szörnyeteg, de vajon a szörny valóban annyira félelmetes, mint amilyennek mutatja magát?

Figyelmeztetés: Trágár beszéd, shounen-ai.

Korhatár: +12

Megjegyzés 1: Rising Sun pályázatára készült.

Megjegyzés 2: A felhasznált szavak: tükör, mikrofon, napszemüveg, öngyújtó. Jó olvasást!

Kyo:

Mit kéne tennem? Hogy mondjam el neki, amit gondolok? Állandóan megcsuklik a hangom, ha már csak rá gondolok. Így esélyem nincs ellene. Be kell ismernem, szégyenletes vagyok.

Pár évvel ezelőtt még nem is gondoltam volna, hogy ilyesmi egyáltalán előfordulhat velem, erre tessék, most nyakig benne vagyok a szarban. Pedig ő csak egy srác. Egy helyes, nyakigláb, aki szívdöglesztő pasi, de akkor is csak egy a sok közül. De akkor mégis miért vesztem el ennyire az eszem a közelében, és miért kerülök ilyen gáz helyzetekbe folyton?

Holnap viszont végre túl leszek rajta. Csak éljem túl. Már előre látom, ahogy mindenki rajtam fog röhögni. Aki meg nem, az meg azzal lesz elfoglalva, hogy sipákolva olvadozzon, milyen édes vagyok. Undorító. Nem vagyok édes. Pokolra az egésszel, nem csinálok magamból bohócot, még miatta se.

~*~

Hát mi lelt engem? Megőrültem? Kimosták az agyamat? Nem ismerek magamra. Csak nézem a tükörben álló majmot és pislogok, pont úgy, ahogy ő. Ez nem lehetek én. Hasonlít, de akkor sem. Ennek az eszelősnek kisimult arca van, pacsuli szaga, ráadásul úgy ki van rittyentve, mintha az elnökkel lenne találkája.

Lehet, mégse kellene elmennem. Hülyének fog hinni, elvégre pasik vagyunk. Ez meg annyira gyerekes. Tuti le is fogok vele bőgni. Ráadásul egy nyilvános helyen, ahol rengeteg az ember. Mégis mit képzeltem, amikor ez az eszement ötlet az eszembe jutott? Görcsbe rándul a gyomrom a puszta gondolatától is. A fellépések során se izgultam még ennyire. Ott, ahogy a kezembe fogom a mikrofont, elfelejtek mindent. De most... mint egy hülye picsa. Rinyálok itt magamat lesve, mint egy komplett idióta, ahelyett hogy mennék már a fenébe, hogy minél hamarabb túlessek rajta.

Igen, jobb, ha indulok. Magamra kapom még a dzsekimet és elhagyom a lakásom. Ahogy leérek, hunyorítva nézek fel az égre, hol a nap úgy izzik, mintha fizetnének érte. Hát ennek is elmentek otthonról a mai nap?

Elindulok, mert már idő van. Ha tovább totojázok, soha nem fogok oda érni. Basszus, jól jönne a napszemüvegem. Még mindig alig látok valamit. Csak pár betontömb takarásában tudom kinyitni a szemeim, de az édes kevés. A lámpákat kurvára nem látom.

Csak megyek át az úttesten a többi barommal, mint egy ökör. Vonulunk, akár egy csorda. Rühellem ezt, de most nem tehetek mást. Vagy ez, vagy elütnek és elkések, aztán kezdhetek mindent elölről. Arra meg még maga az ördög se lenne képes rávenni.

Itt vagyok végre. Ahogy látom, Kame még sehol. Az előre lefoglalt asztalunkhoz megyek és várakozok. Egy hamutálat is kérek, mert rohadtul izgulok, muszáj rágyújtanom. Elő is veszek egy szálat és az öngyújtómmal parazsat szikrítok rá. Gyorsan tüdőzöm le egymás után a slukkokat, amitől már levegőhöz is alig jutok.

A füstfelhő csak nő körülöttem, hiába a füstelszívó. A szemem sarkából látom, ahogy egyre többen rám pillantanak, főleg a külföldiek. Mintha még nem láttak volna bagózó embert. Némelyikre hirtelen visszapillantok dühösen, amitől riadtan fordulnak el a rohadékok. Megérdemlik, kell nekik annyira bámulni.

Az idő csak múlik, az emberek jönnek és mennek körülöttem. Az órámat nézve megállapíthatom, hogy késik. Már több mint egy félórát. Vajon hol lehet? Biztosan meggondolta magát és nem jön el. Mit is gondoltam, hiszen csak tíz hónapja, tizennégy napja ismerem, mi az egy ember életében? Szinte semmi. Talán jobb is így, mielőtt komolyabban beleéltem volna magam a dologba, hiszen mi teljesen különbözünk. Ő helyes és olyan, akár egy földre szállt angyal mind belül, mind kívül. Én meg... egy gnóm, egy törpe, egy rusnya szörnyeteg. Nem is értem, hogy tudott eddig is velem lenni. Biztosan csak szánalomból, mi másból? Meg, szerencséjére, a fellépések miatt is ritkán kellett látnia a képemet. Hát nincs mit tenni, minden csoda három napig tart, nekem még így is sok bónusz jutott belőle.

Felállok az asztaltól, otthagyok némi jattot és a kijárat felé távozok leszegett fejjel.

- Kyo! — csendül fel egy hang szemből.

Felnézek, és azonnal ledermedek. Megjött.

- Ka... Kame — hebegem halkan, miközben meredten nézem a fehér ballonkabátos férfit, a széles mosolyával. Vékonyszálú haja édesen lebeg arca körül, ahogy felém közeledik.

- Ne haragudj, hogy késtem, de baleset volt nem messze innen és nem tudtam hamarabb jönni — magyarázkodik, ahogy közel ér, de igazán nem is figyelem, amit mond. Mindössze csak próbálom felfogni, itt van. Eljött újra. — Nem ülünk le? — kérdezi, mire benyúlok a zsebembe és előveszem a kis dobozkát, amit már tegnap odaraktam.

- Boldog Valentin napot, Kame! — dörmögöm és átnyújtom neki.

Nem nézek rá, biztosan tudom, hogy mit olvasnék le róla: „Ezt a hülyét meg mi lelte?”

Inkább csak állok zsebre dugott kézzel és nézem a kijáratot.

Hallom, ahogy kibontja. Idegesítően csörög a csomagolás, majd hirtelen elnémul. Nem marad más, csak a tömeg furcsálló mormogása. Várok.

- Köszönöm, Kyo! — feleli, és a kezét érzem az arcomon, ahogy végigsimít rajta. Puha, mint mindig. Kényeztet az érintése.

Felé fordulok, és csillogó tekintetével találom szembe magam. Vágyakozva néz rám, szinte már én szégyellem magam miatta. Felém hajol, majd hagyom, hogy megcsókoljon. Forró és gyengéd. Egészen másvilági. Szinte már transzba ejtő. Az agyam tompa és bágyadt. Már nem is észlelem a világot. Csak a véremet hallom áramlani az ereimben, annyira erősen ver a szívem. Beismerem, szánalmas vagyok. Szánalmasan szerelmes ebbe a férfiba.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.