CÍM: Láthatatlan érzések
KORHATÁR: +14
PÁROS: Aoi (Gazette) - You (GacktJob)
MŰFAJ: Egyperces
FIGYELMEZTETÉSEK: Shounen-ai, Trágár beszéd
TARTALOM: Egy kósza szabadnap, amit kanbulinak terveznek zenészeink, de a vége egészen érdekesre sikerül.
MEGJEGYZÉS: Bétázásért köszönet: Athenodorának és ashazynak. Hálám üldözni fog titeket érte.
Aoi:
Végre vasárnap van, a mi igazi hétvégénk. Vicces, hogy sokaknak ez már a szabadnap utolsó napja, míg nekünk lényegében ez az első és majdhogynem egyetlen. Ilyenkor tudunk csak pihenni általában. De a mait kivételesen nem édes semmittevéssel vagy vásárlással ütöm el, hanem barátomhoz, Gackthoz megyek vendégségbe. Még a múltkor hívott fel érdeklődve, hogy mi van velem, hiszen a munkáink miatt egyikünk se tudja túl sűrűn nyomon követni a másikat. Nem valami kellemes dolog, de nincs más választásunk, ez van. Ennek ellenére, most sikerült elcsípnünk egy újabb vasárnapot.
Persze ez nem egy amolyan édes kettes találka, hanem sokkal inkább tömeges kanbuli, ahol többen is összegyűlünk. Ha jól tudom, most You, Jun-Ji és Chacha jön tőlük, Kamijo talán benéz, a Gazette háza tájáról pedig Uruha, jómagam és Ruki. Egész sok a múltkorihoz képest. Pedig a körülmények még rosszabbak is, mint akkor. Miyavi a gyerkőccel van elfoglalva, Reita családlátogatóban, a Versailles tagjai meg holnapután utaznak Európába.
Most viszont ideje indulnom. Nem szeretnék késni, a házigazda nem nagyon bírja. Olyankor mindig barátságtalan pofával nyit ajtót, mint aki citromba harapott. Magamra kapok egy kapucnis felsőt, egy fekete napszemüveget és már indulok is. Kissé szokatlan civilben lenni. A kényelmes farmer-póló kombó tiszta felüdülés a feszülő gatyák és fűzők után. Kocsival megyek, még ha nincs is messze. Elvégre, így mégiscsak kényelmesebb.
Csak egy a probléma, a közlekedés eléggé ellenem van. Szinte az összes piros lámpába belefutok, és szinte araszolgatva tudok haladni. Tuti, hogy most már elkések. Félórás késéssel végül befutok. Leparkolok a tűzpiros autócsoda mellé, ami egyenesen a házigazda járműve. Az üvegfalon keresztül már látom Gackt korholó tekintetét, de mire kikecmergek és az ajtóhoz lépek hozzá, hogy üdvözöljük egymást, máris enyhül az ábrázata.
- Konichiwa, Gackt-san! - köszönök egy enyhe mosollyal az arcomon.
- Konichiwa, Aoi! - Kezet fogunk, majd egy baráti ölelést kapok.
- Ne haragudj, de a közlekedés. Minden lámpánál pirosat kaptam. - Nem az erősségem a magyarázkodás, nem is szeretek, de egy ilyen régi barátnak, nincs túl sok választásom.
- Semmi baj, gyere csak beljebb. A többiek már megjöttek. - Kijjebb nyitja az ajtót, hogy bemehessek.
A krémszínű kanapén azonnal meg is pillantom az elkényelmesedett Uruhát, akin látszik, hogy nem autóval jött, ismét. Remélem, azért most talál mértéket a sörfogyasztásban.
- Yo, Aoi! - köszön rám, mikor észrevesz.
- Konichiwa, Ruru!
- Konichiwa! - hangzik el Jun-Jitól is, akivel eddig beszélgetett.
- Többiek? - nézek körbe.
- Konyhában ügyködnek - válaszol Gackt, miközben várja, hogy levegyem a vastag pulcsimat és felakaszthassa.
Meg is válok a cuccomtól, majd elindulok a konyha felé. Chacha és You valamit kotyvasztanak, miközben Ruki önfeledten beszél. Dilis Chibi.
- Yo, Minna! - köszönök nekik is, amikor már a pulthoz érek.
- Yo, Aoi! - hangzik el Rukitól.
- Yo! - mondja Chacha, továbbra is You-ra figyelve.
- Hát itt meg mi folyik? - kérdezem közelebb érve a tűzhelyhez.
- You kitalálta, hogy csinál nekünk rament - kapom a választ.
- Ami mindjárt kész is lesz, csak még forrjon fel - konstatálja elmélyülten a rövid hajú gitáros.
- És kész! - jelenti ki büszkén, kissé már gyermekded mosollyal az arcán.
- Yo, Aoi! Jó, hogy te is tudtál jönni - fordul végül hozzám, miután elzárta a gázt.
- Hát még én - mosolyodom el a szemüvegem mögül.
- Ennek nagyon jó illata van.
- Muszáj is neki...
- Azért valamit inni is lehet, vagy ez most egy kajás összejövetel lesz? - kérdezem szurkálódva.
- Gyere, van még a hűtőben sör - Chibi éppen csak kimondja, már nyitja is a hűtőszekrényt. Nem is figyel a körülötte lévőkre, akik éppen tányérokat próbálnak elővenni, de ahogy az ajtóval meglöki őket, You kezéből kiesik az összes tányér és a földön landolva törnek össze darabokra.
- A fenébe! - kiált fel Kurosaki, ami nem meglepő, mivel az egyik szilánk egyenesen a lábába állt. Sántítva mászik a pultra, hogy le tudjon ülni, és lehúzva a zokniját látja, hogy eléggé szép nagy szilánkdarabka éktelenkedik a lábán.
- Várj, majd én kiszedem neked! - mondom komolyan és már mosom is meg a kezemet, nehogy miattam elfertőződjön a sebe. Leguggolva elé kiműtöm a szilánkot, amivel nagy szerencséje van hogy nem ért komolyabb eret.
Chacha ez alatt értesítette Camuit, aki azonnal hozta az elsősegélydobozt. Egyhamar be is kötjük a sebet. Sajnos, rálépni nem nagyon tud, ezért erősen sántikál szegény, de megígérem neki, hogy az este további részében segítek neki. Elvégre az én söröm miatt történt ez az egész. A többiek feltakarítanak, de ezek után már nincs kedvük enni, így egyhamar a bárban kötöttünk ki.
A sötétben totyogunk be a sarokba Youval. Szegénynek nagyon fájhat, mert egyre sűrűbben hallom, ahogy felszisszen.
- Jól vagy, You? - fordulok felé, a vállára simítva a kezem. - Ne vigyelek el inkább az ügyeletre? - kérdezem aggódva érte.
- Nem, nem kell, megmaradok. Egy üvegszilánk csak nem fog leteríteni - mondja mosolyt erőltetve az arcára, amit még a legnagyobb jóindulattal se tudok bevenni.
- Rendben, de amint úgy érzed, hogy nem bírod tovább, szólj!- Nem tudom, miért aggódok ennyire, lehet csak a bűntudat, de nem is ez a lényeg. Nem lenne jó, ha emiatt tényleg kidőlne.
Számukra is sok most a munka, ráadásul hamarosan turné, nem engedhetik meg ők sem, hogy hosszú távú kihagyásuk legyen.
- Ki akar dartsozni? - kérdezi Chacha, előkapva egy táblát a hozzá tartozó eszközökkel.
- Játszunk párban! - kurjantja Jun-Ji, amiben mindenki benne is van.
Ruru és Jun-ji alkotják az első párost, Ruki és Gackt a másodikat, You és én a harmadikat, Chacha meg szerényen bevállalja, hogy egyedül lesz, hiszen így is ronggyá ver minket könnyedén, legalábbis szerinte. De kezdődjék a játék!
Minden csapat első embere dob először. Ruru, aztán Ruki, én, majd Chacha, végül Jun-ji és Gackt. Youn a sor.
A karja alá nyúlva segítek neki felkelni, majd a dobóhelyre bicegünk. Tétován imbolyog jobbra-balra, ahogy próbál koncentrálni. Eldobja az elsőt. Senki nem figyeli, de én azonnal kiszúrom, ahogy fájdalmas grimaszt vág, de betalál a húszasba. Következő dobás. A találat páratlan, a fájdalom viszont tagadhatatlanul nőtt, most még nekem kell elkapnom, mert a lendülettől majdnem elzúg.
- Ne erőltesd ennyire, You! Ennyit nem ér - szólok rá halkan, mire csak mosolyog és visszaegyenesedik a dobáshoz. Elhajítja és összecsuklik. Bele a közepébe. Én ismét megtartom, majd összevont szemöldökkel nézek rá.
- Most már elég lesz, viszlek az orvoshoz! - parancsolok rá, ellenkezést nem ismerve.
- Rendben, legyen - egyezik bele megadóan és átkarolja a nyakam.
- Fiúk, mi lelépünk. Megmutatjuk Kurosaki lábát egy dokinak - informálom a társaságot, akik segítőkészen felajánlják, hogy elkísérnek, aminek nem sok értelme van, főleg, hogy én vagyok az egyetlen, aki még nem ivott. Gackt fogja fel ezt a legkevésbé. Minden áron velünk akar tartani, de mire a kocsimhoz érünk, jobb belátásra térítjük.
Az anyósülésre ültetem a gitárost, majd beülve mellé már hajtok is a dokihoz. Amint odaérünk, fogadnak minket. Szerencsénk van.
Az orvos GacktJob rajongó, így egy autogramért cserében hamar kitisztítja és összevarrja a sebet. Meghagyja, hogy pihentesse a lábát, így jobb, ha minél hamarabb haza megy. Mondhatni, ezt én parancsként veszem és felkapva az ölembe Yout, viszem tovább a kocsimhoz, majd fel a lakásába. Túl sokat nem beszélgetünk az úton, többnyire csak navigált, ugyanis még soha nem voltam Kurosakinál.
Akárhányszor találkoztunk, mindig másnál, sőt, ez többnyire Gacktnál történt meg, mivel ott több volt a hely. Óvatosan fogom vékony testét. Nem hiányzik egy újabb sérülés. Mikor nagy nehezen végül bemegyünk a bejárati ajtón, rögtön a kanapéhoz sietek vele, amin végigfektetem.
- Köszönöm! - mondja halkan.
- Ugyan, nincs mit, ez a legkevesebb. - Bezárom a bejárati ajtót és leülök mellette.
- Azért az ölben cipelés szerintem nem a legkevesebb ebben az esetben - folytatja mosolyogva.
- Az csak formaság. Kellett a lelkiismeretemnek - válaszolok visszamosolyogva rá, de ő mégis kicsit csalódott fejet vág.
- Valami baj van, You? Hirtelen olyan... furán nézel ki.
Végigsimítok az arcán, nincs-e esetleg láza vagy valami, és közben a tekintetét keresem.
- Persze, minden rendben. Ne aggódj és bűntudatod se legyen...
Furcsán beszél. Egészen félreérthetően. De biztosan csak képzelődöm, hiszen az nem lehet, hogy emiatt lenne rossz kedve.
- Oké, akkor nem lesz. De attól függetlenül, ha nem bánod, még aggódok egy kicsit. Nem kérsz esetleg valamit? Legalább, ameddig itt vagyok, ne erőltesd a lábad - ajánlom fel további szolgálataimat, miközben kiteszem az üvegasztalra a kulcscsomómat.
- Egy pohár vizet, ha hoznál esetleg... jobbra van a konyha - mutatja, és már megyek is. Hamar találok egy poharat, főleg, hogy távkommunikálva kormányoz.
- Tessék - átnyújtom és visszaülök mellé, miközben iszik.
- Köszönöm, ez most jól esett.
Leteszi a poharat az asztalra.
- Azért ez különös. Én akartam a te kedvedben járni, erre még én szorulok rád - mondja elfordulva.
- Hogy nekem? - csodálkozok el teljesen. - Na de miért akartál te nekem kedveskedni? - kérdezem kikerekedett szemekkel.
- Hát... ez elég bonyolult - húzza el a száját.
- Most már ráérek. - Keresztbe teszem a lábam és hátradőlve várom a magyarázatot.
- Na, jó... Látom, nem úszom meg. - Ebben nem téved.
- Szóval, az egész főzőcskézést azért találtam ki, hogy kicsit a kedvedben járjak... - mondja halkan.
- Az én kedvemben? De miért? - kérdezek vissza zavartan.
- Hát pont ezért... mert máshogy nem sikerül magamra vonnom a figyelmedet. - Nagyot nyelek, mert ez egyre kényesebbé kezd válni. Lassan úgy érzem, mégsem kellett volna ennyire erősködnöm.
- You, ezt most nem értem tisztán...
- Áh... - a tenyerébe temeti az arcát, majd visszateszi a kezeit maga mellé. - Aoi, tetszel nekem.
- Hogy mi? - szalad ki a számon, miközben kicsit hátrahőkölök és nagyokat pislogok. Úgy ért ez most engem, mint egy igazi hidegzuhany.
- Igen... jól hallottad. Tetszel nekem, már egy jó ideje, csak nem tudtam, hogyan kellene ezt a tudtodra hozom. - Ez egyre sokkolóbb. Nem hiszem el, hogy ennyire vak lennék, hiszen én ebből még semmit nem vettem észre. Barátok voltunk, úgy voltam vele. Sokat beszélgettünk, amikor találkoztunk, de nagyobb jelentőséget soha nem nyilvánítottam az egésznek.
- Hát... ezzel most megleptél, You... - nyekergem. - Én soha... nem gondoltam volna, hogy én... szóval érted - magyarázkodok ismét... pedig ez tényleg nem az én asztalom. - Eddig én csak... barátként néztem rád, azt hittem, te is.
- Eleinte én is, csak idővel... ez megváltozott. - Értem. Legalábbis azt hiszem. Jesszus, nem tudom, mit lehetne ilyenkor mondani, hiszen én... Áh!
Mit csináljak most? Gackt, te vén kecske! Legalább szólhattál volna, ha már látod, milyen vakegér vagyok!
- Sajnálom, de nem tudok mit mondani - piszmogom elnézve mellette, mert nem bírok a szemébe nézni.
- Semmi baj, megértem.
A válasza eléggé szomorkás, de attól érzem, hogy őszintén gondolja. Kár, hogy meg kell bántanom ezek után, mert tényleg kedvelem Yout, de nem ennyire, nekem ez még túl friss, hiszen nemrég mentünk szét Sagaval.
- Azt hiszem, most jobb, ha megyek... - Állok fel lassan.
- Rendben, menj csak. - Mosolyogva néz fel rám. Nem látom, de érzem. Mindig azt teszi, most se lehet másképp. Felmarkolom a kulcsomat és elindulok a kijárat felé.
- Ugye megleszel most már egyedül is? - kérdezem még visszafordulva, a hátának szólva.
- Igen, ne aggódj! Megleszek... - megcsuklik a hangja. Gyanítom a sírás kerülgeti, de büszke, így igyekszik elrejteni előttem.
- Oké, akkor, viszlát, You! - Intek csakúgy a levegőbe és kinyitom az ajtót, hogy kisétáljak.
- Viszlát, Aoi! - köszön ő is, majd bezárom magam mögött az ajtót. Ahogy kiérek az ajtón, gyors léptekkel megyek vissza a kocsimhoz.
Beszállok és a kormánynak dőlve lehunyom a szememet. Muszáj egy kicsit lehiggadnom! Furdal a bűntudat, hogy mennyire megbántottam szegény Kurosakit, pedig nem állt szándékomban.
Ő annyira kedves és annyira jószívű mindenkivel, megérdemelne bárkit, akit csak szeretne, erre én... visszautasítom. Rohadéknak érzem magam, de nagyon. Most már viszont mindegy. Megtörtént, felesleges tovább ennem magam rajta, azzal nem lesz jobb. Talán még így lesz a legjobb mindkettőnknek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
